Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-03 / 181. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 3. Fájdalmas út vezet Garára A szülőszobában az édesanya első kérdése: egészséges, életképes? Sajnos, néha elszomorító a válasz. Az okok sokfélék lehetnek: genetikai rendellenességek, örökletes problémák stb. A tehetetlen kis „áldozatok” élete ugyan sok esetben megtartható, de a sírig elkíséri őket a szellemi, a testi fogyatékosság, s a szülőknek nincs ennél nagyobb fájdalma. A sorozatos gondok tovább fokozzák a kínt. Ha az éjjel-nappali felügyelet-nevelés valamilyen módon megoldható is a családban, nem biztos, hogy — akarata ellenére — jót tesz a szülő. Ugyanis ezek az emberpalánták különleges bánásmódot igényelnek. ... árnyékot vetnek a fák A befogadásra nyitottak az egészségügyi gyermek- otthonok. Megyénk déli községében, Garán kéthektárnyi terület szinte kirí a környezetből. Az otthon épületei közti zöldövezetben, a fából készült speciális nyugágyakon, az idegen által meghatározhatatlan korú gyermekeket fehérköpenyes nők vigyázzák nagy figyelemmel. A meghitt, ám szívszorongató együttlét- re árnyékot vetnek a fák. „Kikapcsolódásként” a hétköznapokról kezdünk beszélgetni Varga Jánosáé gazdasági csoportvezetővel. — Hogyan, miből élnek?— kérdezem. A létszám 1962 óta negyvenről fokozatosan nőtt — mondja a csoportvezető. — Ma kétszáznyolcvan- kilenc lakónk van, a kétévestől a negyvenegy évesig. Az intézmény dr. Takács Imréné igazgató főorvosnő irányításával működik és több mint száz egészségügyi- speciális képzésű — gondozónő foglalkozik a gyerekekkel. Sajnos, kevés a gyógypedagógus. Kellene gyógytornász is, de a fizetés, a lakáshelyzet, a periférikus terület, a munka nem csábító. Ha majd körbejárja a termeket ítélkezzen!- A gyerekek 95 százaléka megyénkbeli, nagyobb részük 15 30 év közötti. A tíz éven aluliak nincsenek ötvenen. A gondozói díjat a szülők jövedelmétől függően tőlük, illetve a hozzátartozóktól kapja az intézmény. Bizony, nem ártana; ha az összeget a szakigazgatási szervek sűrűbben felülvizsgálnák. Évente 46 millió forintból gazdálkodunk. Ebből először is a legfontosafibra élelemre, ruházatra — költünk. Ezért nincs például elegendő tempera a foglalkoztatáshoz és sorolhatnám tovább ... Az ilyen és hasonló eszközökre évente legalább százezer forint kellene, s alig egyharmada jut. Mindenki szeretetre, simogatásra vágyik Gyerekeinket képesség szerinti csoportokba osztjuk, különválasztva a tíz éven felüli lányokat, fiúkat — veszi át a szót Petrovácz Antalné gyógypedagógus, akivel aztán elindulunk az otthoriszemlére. Figyelmeztet: itt mindenki szeretetre, simogatásra vágyik, s készüljek fel, hogy a gyermekek sajátságosán megnyilvánuló örömmel fogadnak, de senkit nem bántanak. A hatszáz adagos konyhánál kezdjük. Szűcs József- né élelmezésvezető elmondja, tizenheten okoskodnak azért, hogy mit tudnak „kihozni” a 42 forintos normából. Napi 400 adag, négyszeri étkezés, normál és pépes menüvel.. . gyümölcsre, süteményre csak uzsonnára futja. Általában Baján és a helybeliek konyhakertjéből vásárolnák, s néha az ott dolgozók is visznek be ezt meg azt. Az udvaron .építkeznek, bővítik a lakatosműhelyt, mert sok mindent kénytelenek házilagosan előállítani. Az első foglalkoztató szobában Petrováczné bemutatja a csoportot: Kemény az itt dolgozók munkája. A huszonhárom, 18—40 év közötti, fiú-férfi gondozottal Kozsdi Gáborné már két évtizede azon fáradozik, hogy lekösse minden idejüket. Jó részük rendszeresen kap nyugtától. Az egyik ajtón benézve látom, a nagyobb gyerekek arca hófehérre kent, borotválkozásra sorakoznak. A nővérnek még ehhez is kell értenie, hiszen éles szerszámot nem lehet a fiúkra bízni. Megható pillanatképek Egy másik csapattal bajlódó asszonyok fáradtan köszönnek vissza. — Gyönyörű volt szól oda egyikőjük kisérőm- nek , aki tovább magyarázza: — Szabó Józsefné és Marton Bálintné a Kiskunfélegyházán rendezett Semmelweis-ünnepségen vette át a Kiváló Dolgozó kitüntetést, húszévi fáradságos munka után. Az elismerteknek és a többieknek is, akik három műszakban kiválóan helytállnak, máris menniök kell. Speciális pádon, sorban, dolgukat végzik a gyerekek. Ok súlyosan értelmi fogyatékosok, iskolai oktatásra és alapvető kapcsolatteremtésre teljesen alkalmatlanok. Az egyiken rövid időre rajta marad a szemem. Meghatódottságomra gyorsan magyarázatot kapok: a fiúnak azért van hófehér pelenkával kikötve keze- lába, a feje letakarva, mert ő ezt így akarja. Még visszanézek a szék rabjára és magamhoz sem térek, a következő látványra máris leírhatatlan érzés fut át rajtam . . . A picik nappali játszókájában, a helyi tmk-sok által gyártott speciális holdkompban ülő gyereket tízévesnek mondják. Vékony karja becsavarva, s mint a motolla, ütögeti szintén bebugyolált fejét. Ő még örülni sem tud az idegennek, mert világtalan. A másik csöppséget dicsérni kell, hogy milyen ügyesen tornázik a matracon. „Bár ezekből is lenne több” — hallom a gondozó óhaját. Mármint matracokból. A hálókban a fémből készült nagy rácsos ágyak katonás rendben. A szobákat vizesblokk köti össze, ami valamelyest könnyíti az otthon dolgozóinak munkáját. Különösen sok bajuk van az időjárási frontokkal, hiszen a több mint hetven epilepsziás olyankor a szokottnál is idegesebb. „Ezek csupaszív emberkék” A másik szobában a túlkoros lányokkal foglalkozik Barta Józsefné gondozónő, aki 23 évi munkájáért miniszteri dicséretet kapott. — Zs. most napos. Végigfésüli a többit. Hihetetlen, ahogy segítenek egymáson. Ezek csupaszív emberkék mondja Mária, aki csaknem valamennyi gyereket névről ismer, s kivétel nélkül tudja, kit kell simogatni, kire kell mosolyogni nyugtatóként. Egy másik épületben testileg és szellemileg súlyosan beteg gyerekek vannak. Leírhatatlan. Kikapcsolódásként odalátogatunk, ahol érkezésem óta meglepetésre készülnek. Szól a citera, a szájharmonika-zene, a tamtam, az ének. Szépen, körben, fegyelmezetten járják a táncot. A falon, a polcokon az ünnepeket jelző alkotások: télapó, nádbetlehem, húsvéti nyuszi, karácsonyi, újévi filckép és sorakoznak az ügyesek alkotásai: a kivarrott térítők, könyvjelzők, mini-bábok. Az egyik fiú papírdobozt nyújt felém: ajándék szív és könyvjelző —, kijár a látogatónak. Itt az adhatok-nak és a szívesen fogadják-nak külön értéke van. Napi elismerést érdemelnek A picik odakint játszanak. Élmény, ahogy ismétlik a napokban történt nyaralási emléket. Ugyanis harmadik éve, hogy az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének segítségével Balatonbog- láron nyaralhatnak. Aztán Takácsné Takács Valéria logopédus foglalkozására pillantunk be. Neki elsősorban a beszédtanítás a feladata. Igaz, kevés a tükör, pedig az sokat segítene a mozgás- és beszédkészség-, a személyiség- fejlesztésben. Búzás Tamásné intézetvezető főnővér a kollégák képzését vállaja. A három műszakos munka mellett tanulni!? Az elhatározásért is bizonyítványt érdemelnének. Mindazok, aki e gyermekintézmény kerítésén belül megpróbálják szívvel-lélekkeTenergiával magukat adni ezekért a gyerekekért, napi elismerést érdemelnek. Az pedig valamilyen módon megoldást sürget , hogy a csöppet sem irigylésre'méltó hivatásuk gyakorlását ne nehezítsék alapvető tárgyi hiányosságok. Furcsa az is, hogy csak a kecskeméti rehabilitációs menedzseriroda vállal egyfajta dicséretes védnökséget a garai intézmény felett. Az új szervezet játék- és könyvgyűjtésbe kezdett, hogy legközelebb se menjenek üres kézzel a családoktól kényszerűen Garára szorult gyermekekhez, akiknek mindössze negyven százalékát látogatják rendszeresen a hozzátartozók. Pillái Sára \ Közlekedési, Hírközlési és Épí- tésügyi Minisztérium kezdeményezésére a fővárosban immár hatodik alkalommal hirdették meg a magánépítési nívódíjpályázatot. Erre a magánerőből, magánkezdeményezéssel és -közreműködéssel megvalósult, s 1988-ban használatbavételi engedélyt kapott épületek dokumentációjával lehetett nevezni. Az év lakóháza címet Budapesten, a XI. kerületi, Apahida utca 2. szám alatti ikerház érdemelte ki. Tervezője és építtetője Kőris Gábor és Feledi Ildikó, kivitelezője Pince Gábor és Pallagi András. A díjat a vele járó 50 ezer forinttal május 11- én Gérnyi Kálmán, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese adta át a Budapest Kiállítóterembcn tartott ünnepségen. (MTI-fotó) AZ ÉV LAKÓHÁZA Bérbefagyva Alig öt hónapja létezik cs működik (működik?) a korábbihoz képest liberálisabb bérszabályozás és máris elhangzottak az első figyelmeztetések: vigyázat, az év első hónapjaiban a bérek, úgymond, „elszaladtak”! Mi több: a gazdasági reformbizottság három évre szóló programtervezete szerint „a bérszabályozás jogi liberalizálása” is „viszonylagosan előreszaladt az ehhez szükséges feltételek ... kialakulásához képest... A még fennmaradt korlátozó szabályozás további liberalizálásával várni indokolt”. Világos, egyértelmű állásfoglalás. Igaz, hogy semmi új nincs benne, mert a bérreform korábbi elhatározásakor felelősen gondolkodó szakemberek tucatjai figyelmeztették a politikai és államigazgatási vezetőket, hogy a deklarált bérreformnak a legelemibb feltételei is hiányoznak, az ezzel kapcsolatos ígérgetés tehát nem más, mint közönséges felelőtlenség. Későbbi elemzések feladata, hogy a bérreformígéreteknek mennyi közük van a mostanság elszaporodó bérkövetelésekhez? Jogosak a követelések A követelések, persze, jogosak! Ha a majd’ húsz éve dolgozó és szakmailag elismert pedagógus havi fizetsége a hétezer forintot sem éri el, akkor aligha vitatható a fizetésemelések jogossága. És ugyanezt követelhetné az a sebész, aki naponta féltucat műtétet végez, immáron ugyancsak majdnem húsz éve, s ugyancsak alig hétezerért. Meg az építészmérnök, aki történetesen a kivitelező iparban dolgozik, sok százmilliós beruházások mérnöki irányítójaként, majdnem forintra annyiért, amennyiért a sebész operál. A legfrissebb statisztikai adatok szerint hazánkban a nettó átlagbér 6661 forint, az átlagkereset pedig 7015 forint. Ha a kétkeresős és kétgyermekes családot vesszük alapul, akkor az egy személyre jutó átlagkereset 3507 forint és 50 fillér. Szó se róla, valamivel több mint 1000 forinttal meghaladja a létminimumot, s úgy félezer forinttal még a társadalmi minimumnál is magasabb ez az összeg. S az iménti számok egyúttal azt is jelentik, hogy a magyar nemzeti munka leértékelődése magába foglálja az egész bérezési rendszer leértékelődését is. Ráadásul az elmúlt másfél év- tizqdben végzetesen és úgy látszik, visszavonhatatlanul megbomlott a munkahelyi keresetek és a különböző juttatások közötti korábban is csak viszonylagos összhang. Amíg az állam, úgy, ahogy, feladatának tekintette bizonyos szükségletek kollektív kielégítését, miközben — egyre csökkenő mértékben . de mégiscsak részt vállalt a lakásépítkezésekből. próbálta fenntartani az ingyenes egészségügyi ellátás látszatát és anyagi hozzájárulásával a kullu- rálódás is sokkal inkább hozzáférhető volt, s az oktatási költségek is elviselhetőbbek voltak, addig volt Valami racionális indoka a kereseti színvonalat olyan szinten tartani, ami a többi szükséglet kielégítését nagyjából fedezte. Ám a pénzbeni társadalmi juttatások reálértéke drasztikusan csökkent és a természetbeni juttatások reálszínvonala is romlott. Mindent egybevéve tehát, jó évtizede már, hogy nemcsak a reálbérek, de a reáljövedelmek folyamatos csökkenéséről van szó, méghozzá olyan mértékű csökkenéséről, amely már nagyon sokak számára nem kompenzálható a különmunkák vállalásával, a mellékkeresetek hajszolásával. S ha netán mégis, akkor ez a testct-lclket nyomorító családi törekvés is hiábavalóság, mert a többletet kíméletlenül elviszi az adó. Egyharmad létfenntartási küszöb alatt A helyzet egyébként hosszú évek óta folyamatosan és minden érdemleges ellenintézkedés híján feltartóztathatatlanul romlik..Például: a társadalmilag elfogadható létfenntartási küszöb a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének megállapítása szerint (és vegyük most végre komolyan ezt az intézményt!) 1982- ben havi 2800 forint volt, 1983- ban 3000 és 1985-ben 3500 forint volt. Hét éve, az imént jelzett 2800 forintos egy főre jutó havi jövedelemnél (most csakis a A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA fÖlyóiratTM Forrás Ismét eléggé megkésve: csak a napokban került ki a. nyomdából a Forrásjúliusi száma. Ám igen figyelemreméltó írásokat olvashatunk a nem kevesebb, mint 160 oldalon. Illyés Gyula 1974-ben papírra vetett naplójegyzetei, Népieth László napló-aforizmái illetve dr. Lakatos István kísérő tanulmánya nyitja a sort. Majd egy ugyancsak kitűnő írás következik, Még vagyunk címmel, amit a szerző, Cs. Szabó László, 1975-ben, a hollandiai Mikes Kelemen Kör találkozóján olvasott fel, s eddig csak Nyugaton jelenhetett meg nyomtatásban. A kint élő magyar írók, költők életérzéseiről, magatartásformáiról, Magyarországgal való kapcsolataikról, a velük szembeni tilalmakról egyaránt hiteles képet lest Cs. Szabó ebben a tanulmányában. A jelek szerint egyre több naplójegyzet előkerülhet a fiókokból ma már, hogy a magyar olvasók is megismerhessék. A Jugoszláviában élő Herceg .lános Kitekintő címmel adta közre a Forrás legújabb számában naplójegyzeteit. Folytatja a folyóirat Sándor Iván Vízkereszttől Szilveszterig című tanulmánykötetének közlését. Szépprózával Balázs Attila, Kahde bó Tamás, Palotás Dezső és Beke György jelentkezik. Húsz magyar költő csaknem háromtucatnyi versével ismerkedhetnek meg a lírát szerető olvasók. Külön említést érdemel, hogy, hagyományaihoz hűen, a Forrás igen jelentős figyelmet fordít a határainkon túl a Kárpátalján, Erdélyben, Csehszlovákiában, Vajdaságban, illetve Nyugaton élő magyar írók, költők alkotásainak is. Két kitűnő interjú is olvasható Bács-Kiskun folyóiratának legújabb számában, mindkettő a magyarság kérdéseivel foglalkozik. Acs Zoltán Juhász Gyula akadémikussal, a Ma- gyarságkutató Intézet igazgatójával beszélget a világ összmagyarságáról. Külföldi magyarokról, nyelvről, irodalomról ez a címe Zelei Miklós interjújának, melyei llia Mihállyal készített. Dirty dancing Egy-egy korszak zenés-táncos filmjei általában az épp aktuális táncdivatból igyekeznek hasznot húzni. Ezért készült például — csak a közelmúltból idézve a Flashdance és a Break- dance. A nálunk most mozikba kerülő Dirty dancing (.Piszkos tánc) a kivételek közül való, ugyanis „kosztümös” táncfilm, a műfaj nosztalgiafilmje, mely sok szeretettel és kecsesen vonagló csípőkkel idézi meg, egy érzelmes mese keretében, a hatvanas évek elejének amerikai lázadó ifjúságát. A filmbeli események idején, 1963 nyarán legalábbis a filmkockák alapján mintha minden amerikai pontosan tudta és érezte volna, hogy a jövő megérkezett. Ekkoriban indult a moziban a James Bond-sorozat és kezdtek a Beatles-ék kiemelkedni a liverpooli táncklubokból, hogy meghódítsák az észak-amerikai kontinens mindkét partvidékét. A Mercury űrhajó legénysége épp világürbeli feladatán dolgozott, és ugyanekkor jelentek meg Indokínában, azaz Vietnamban a legelső amerikai szaktanácsadók. Ez az esztendő, a többi között, arról is nevezetes, hogy Kennedy elnök meggyilkolásának esztendeje. A Dirty dancing eseményei akkor játszódnak, amikor a hatvanas évek elkezdtek történni, de még mielőtt bárki megértette volna a törvényszerűségek változásait, s megjósolhatta volna a generációk között szélesedő szakadékot a politikai, a szexuális, sőt, az érzelmi normák revízióját. Az már a populáris kultúra történetéhez tartozik, hogy elsősorban a zene tükrözte a változásokat. A fiatalokat teljes mértékben magukkal ragadták a rádióban felhangzó dalok, számukra összefolyt, ami a dalszövegekben és a valóságban történt. A forró rock- és beatzene berobbanásával egyidejűleg megérkeztek Dél-Amcrikából is a latin ritmusok, a fiatalokat olyan zenék serkentették, amit teljesen a magukénak éreztek, és a mozgás: a tánc, úgy látszott, egy teljesen ismeretlen, új világot vetít előre. Az amerikai ifjúság számára a gátlástalan kifejezésmód kialakulóban levő formája volt, nem csoda, ha energikus üzenete megbotránkoztatta az idősebb nemzedéket. Ebbe a generációba tartozik a film főszereplője, a tizenhét éves Baby apja is. Az egész család: a két nagylány és a szülők, az egyik nyári golf-, énekés táncoktatásra szakosodott panzió vendégei. Mint jól szituált orvoscsalád, a pénzes vendégek kasztjába tartoznak. Nem nehéz kiszámítani, hogy a világmegváltó eszmékért rajongó, elkényeztetett Baby beleszeret a kiszolgáló személyzethez tartozó izmos tánctanárba. Hamarosan titkos légyottokon teszik helyre a társadalmi egyenlőség elvont ideáit, egészen addig, míg a valóság égi mását a hollywoodi dramaturgia szerint legálissá teszik, elfogadtatják környezetükkel is. A fináléban aztán izgató, dél-amerikai ihletésű táncok mosnak össze minden társadalmi feszültséget... K. J.
