Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

1989. július 1. • PETŐFI NÉPE • 5

Díjazottak ’89

. Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban

MAROS GÁBOR

DEBRECENBE

SZERZŐDÖTT

ö Monyára nincs egyedül e sorok írója, aki sajnálja, hogy Maros Gábor elszerződött a kecskeméti színháztól — Debrecenbe —, hiszen a jelenlegi társulat egyik legjobb színészének számított, aki ráadásul énekelni is tud. Ez utóbbi pedig nem mellékes, ha egy színház repertoárja oly sok operettől „rózsaszín”, mint a kecskemétié.

Voltak viharok körülötte az itt töltött két évadban, és sok mendemonda kering távozásának okairól is. Hogy tisztábban láthassunk, a legilletékesebbet, őt magát kérdeztük minderről. Mielőtt azonban e beszélgetést közölnénk, nézzük, ki is ö valójában.

Egyik színésztársa így jellemezte: „Egy kedves őrült, aki nagyon tehetséges”. Ének szakon végezte el a konzervatóriumot, majd prózai színészként szerzett diplomát a főiskolán, Nádasdy Kálmán és Békés András növendékeként. Már hallgatóként sokan ismerték a nevét, a Thália Színházban nyújtott alakításait emlegetve. Amikor végzett, az Operett Színházhoz szerződött, s még Honthy Hanna oldalán játszott mint Báni gróf (a Csárdáskirálynőben), majd Sancho Párnaként Darvas Iván és Galambos Erzsi partnereként. Megannyi kitűnő szerep után, a József Attila Színházhoz igazolt, hogy a prózai műfajban is kipróbálhassa tehetségét, s az itt töltött öt esztendőben ugyancsak sok sikeres darab főszereplőjeként lépett közönség elé. A következő állomás ismét az Operett Színház volt, mígnem felügyelt rá a Magyar Állami Operaház akkori direktora, Mihály András, aki hívta, ő ment, sőt játszott és győzött. Hat év alatt kéttucatnyi szerepben énekelt, egyre többet forgatott a tévében, foglalkoztatták a rádió- és szinkronstúdiók... Mondhatni: már a vízcsapból is Maros Gábor folyt. Majd jött a reccs! A sikersorozat megtört, ugyanis az Opera új igazgatót kapott, akinek művészi koncepciójába nem fért bele Maros Gábor.

Elűztek engem innen...

Egy kedves őrült, aki nagyon tehetséges

• Keserű Ilona: Elmozduló alak.

• Szalay Lajos: Részlet a Dózsa-soro- zatból.

, J

m jifl

$

■

I

i i l /

Akkor haltam meg először, amikor Petrovics Emil kirúgott az Operából. Még azzal a gondolattal is játszadoztam, hogy nem maradok tovább ezen a pályán. Ugyanakkor tönkrement a házasságom is, szóval teljesen magam alatt voltam, de megfogadtam, hogy nem fogok kilincselni egy színház direktoránál sem szerződésért. Azután egy nap felhívott Lampl Lajos, a szak- szervezetünk főnöke, és Kecskemétről mesélt, mondván, hogy éppen ilyen fazonra van szüksége ennek a társulatnak, mint én. Vele együtt tárgyaltam Lendvay Ferenccel, Bács-Kiskun megyei tanyáján, aki kijelentette: „rád kiszfiam, egy egész színházat lehet építeni” és szerződtetett.

— Ám nem sokkal később már azt hangoztatta a kecskeméti színház hetvenéves direktora: Maros Gábor ki van rúgva!

így igaz, de ezt az elhatározását módosítania kellett később. Először akkor volt nézeteltérésünk, amikor Michel Gyarmathy meghívott fellépésre Párizsba, a Folies Bergéres-be, ahol egy szupergálát rendeztek, nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Kerestek telefonon a kecskeméti színháznál, de ott közölték — a tudtomon kívül —, hogy Maros nem ér rá. Akkor Németh Lászlónak Az áruló című darabjában játszottam. Csak hosszas huzavona és a párizsi nagykövetség unszolására engedett el Lendvay, de akkor is csak úgy, ha annak, aki addig átveszi tőlem Görgey István szerepét Az árulóban, én fizetem zsebből a legnagyobb gázsit. Fizettem. így Párizsban olyan hírességekkel együtt léphettem közönség elé, mint Gilbert Bécaud, Charles Azna- vour vagy Mireille Mathieu. Flazajöt- tem, s rám osztották a Maszlag főszerepét. Ám a főpróba előtt karamboloztam, a kocsim totálkáros lett. Nem tört el semmim, s bár nagyon rosszul éreztem magam,játszottam a főpróbán, sőt a premieren is. Csak akkor rémültem meg, amikor ájulási hullámok jöttek rám. Felmentem a Sport Kórházba sokáig fociztam, ezt a kórházat ismerem — s kiderült, hogy az agyban lévő vérnyomásszabályozómmal van baj, ami, azt mondták, életveszélyes, be kell feküdnöm. Azonnal felhívtam a kecskeméti színházat, s mondtam a direktornak, hogy mi a helyzet. Erre volt a válasza: „Kiszfiam, ki vagy rúgva!”

— A múlt cv szeptemberében, az évadnyitó társulati ülésen Lendvay Ferenc bejelentette, hogy Maros Gábor ismét a társulat tagja.

Kénytelen volt. Ugyanis négy és fél hónapos kezelés után, amikor kiengedtek a kórházból, felkerestem a zárójelentéssel dr. Gajdócsi Istvánt, a megyei tanács elnökét, s közöltem, hogy embertelen dolog valakit kirúgni azért, mert kórházi kezelésre szorult egy baleset miatt. O azután intézkedett, minden bizonnyal hatalmi szóval. Ezért kényszerült azt eljátszani a társulati ülésen Lendvay, hogy kegyesen visszafogad, miközben gusztustalanul jópofásko- dott, a származásomat emlegetve. Persze nem olyan ember ő, aki könnyen elfelejti, ha visszakozásra kényszerítik. S ez alapvetően meghatározta a további viszonyunkat.

— A közönség viszont hamar megszerette Maros Gábort Kecskeméten is, a Csárdáskirálynő Bóni grófjaként vagy az Én és a kisöcsém Zolestyákjaként.

Ez az inasszerep 26 mondat. Nevetséges. De összeszorítottam a fogam, s megfogadtam, bármilyen kicsi szerep, jól megcsinálom. A jelek szerint sikerült is. Még a direktor sem tehetett mást: megdicsért. Sőt azt mondta, hogy a következő évadban kapok néhány nagyobb lehetőséget is, köztük a Mágnás Miska címszerepét. Örültem

és nem is gondoltam arra, hogy ezt a szép, kedves várost elhagyom. Ráadásul tényleg megszerettem a társulatot. Azután kiírták a Mágnás Miskát, s lá: tóm, hogy csak másodszereposztásban játszhatok. Mint egy kezdő, illetve felesleges figura. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nincs itt rám szükség valójában, csak packáznak velem ... Ezért mondtam igent, amikor két főszerepre is hívtak Debrecenbe.

— A színházban terjengtek olyan hírek, hogy Maros iszik, randalírozik, botrányokat csinál.

Nevetséges. Álljon elém, aki ilyen hülyeségeket állít. Ezeknek a valótlanságoknak, rosszindulatú pletykáknak a terjesztése is csak annak a hadjáratnak a velejárója volt, amelyik arra irányult, hogy mihamarabb elűzzenek.

— Is? Az említetteken kívül mi még?

— Például a színházba be se tehettem a lábam. A város másik részén adtak egy ideiglenes lakást, egyetlen ággyal. S olyan nevetséges fizetést, hogy biz’ isten filléres gondjaim voltak. Ezeket csak mellékesen említem, mert annak, aki szereti ezt a szakmát, valót- jában mellékesek is. Az már kevésbé, hogy szakmai, művészi szinten hol tart ma a kecskeméti színház. Elszomorító! Mégis visszaszerződnék ide, ha ezek az áldatlan állapotok egyszer megváltoznának. Mert most tényleg fájó szívvel megyek el, míg a direktoréról, gondolom, nagy kő esik le, hiszen sikerült elérnie a célját: elűznie.

— Sok tehetséges színész kényszerült arra az utóbbi időben, hogy eltávozzon Kecskemétről — Papp Évától Kiss Jenőig, Holl Istvántól Tallós Ritáig, hosz- szan lehetne sorolni a neveket —, ilyen nyíltan, kertelés nélkül viszont eddig nemigen hallottam nyilatkozni senkit távozásának okairól.

— Ez .a színészek kiszolgáltatottságából ered, amit a direktorok diktatórikus hatalma, illetve a színigazgatók összefonódása idézett elő. Egyszerűen arról van szó, hogy ha nézeteltérésed támad az igazgatóddal, egy életre elmeszelhet ezen a pályán. Csak felveszi a telefont, s felhívja annak a színháznak a vezetőjét, ahová el akarsz szerződni, és befeketít . Ilyenkor sokan még akkor is visszavonják szerződési ajánlatukat, ha nem hisznek a direktor kollégájuknak, mert tudják, hogy ellenkező esetben ők is hiába nyúlnának utána valakinek. Vagyis csak kevesen vannak, akik e maffia törvényeit - mindenek előtt a művészetre, a tehetségre koncentrálva ma még megszegni merészkednek ...

Az idei Kiváló és Érdemes művész kitüntetéssel és a Munkácsy-díjjal jutalmazott képző- és iparművészek névsora az idők megújult szelleme értelmében változatos; a stílusok cs kifejezés- módok versenyében egyformán gondolkodik a szakma és a díjadományozó testület. Ezt bizonyítja kiállításuk , is a Budapesti Történeti Múzeumban.

A lista élén a most hazatelepült 80 éves Szalay Lajos áll, akinek munkássága fogalommá vált, példaadó mester maradt távolléte idején is, hazai kiállításai, könyvei az utóbbi évtizedek ünnepnapjai voltak. Kiváló művész lett az ugyancsak Miskolcon élő Feledy Gyula, akit grafikusként tartanak számon, bár festőként is dolgozik. Rajzainak gondolati mélysége, vonalkultúrája, képi igazmondása megmozgatja a lélek mélyét, ki nem mondott szavakat öltöztetve formába. A közelmúltban elhúnyt Rékássy Csaba a klasszikus mesterek legnemesebb módszerével dolgozta fel a história, a Biblia, a mítoszok és a hétköznapok eseményeit, s a páratlan műgonddal készült rézkarcokba és metszetekbe belopta a maga kételkedő, bölcsességgel teli véleményét. Úgy dolgozott, mint a középkori mesterek, néha még a papírt is maga készítette nyomataihoz. Gyulai Líviusz ironikus megfigyeléseit néha archaikus stílusú fa- és linómetszetekben fogalmazza meg, egyedi rajzai, kőrajzai, rézkarcai vidám fintorokkal a gyerekek renitens érzelemvilágát kutatják. Képzeletét megfogja a századforduló finomkodó szelleme; a képes beszéd valamennyi módszerét használja. így az egykor volt parasztbibliák új tartalmat kapnak. Bukta Imrét is grafikusnak jelöli meg a díjak listája, pedig ő sokoldalú, műfaji szempontból is „feltaláló” művész. Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett tér-kompozíciójával, a Gyöngytyúkot etető emberrel. Saját munkásságát „mezőgazdasági müvé- szet”-nek mondja. A múlt évi velencei biennálén is felfigyeltek műveire. A gazdálkodó, állatokkal bajlódó paraszti élet nagyon is földhöz kötött vonásait emeli ki, s jelképet formál, érthető jeleket alakít ki e küzdelem aligha szalonképes attribútumaiból.

A játék is komoly a kitüntetett művészek életművében. Áhítat és megértő humor, olykor finom gunyorosság is motiválja munkáikat. Seltener Mihály festőművész évtizedek óta készíti műalkotásnak is nagyszerű játékait, a békéscsabai játékház, amely mindenestől az ő munkája, vizuális és gondolati-érzelmi elkötelezettségének kiemelkedő értékű összefoglalása. Expresszív erejű képek és plasztikák, és ki tudja, hányféle anyagból komponált tárgyak c játékok mellett és velük együtt teszik különlegessé teljesítményét. És hova sorolhatnánk Bodóczky István remekbe festett sárkányait, és a sárkány-motívumot képbe foglaló kompozícióit, ha nem a modern civilizációtól megcsö- mörlött ember menekülési vágyai közé; nyitás a- végtelenbe a színek játékos, harsány Örömével. Pinczehelyi Sándor munkái a velencei biennálén is sikert arattak. Ő Pécsett él, vezeti azt a galériát, amely a modern művészet egyik fontos bázisa. A régi nemzeti jelképek értékvesztését szinte sorozatszerűen

dolgozza fel grafikáiban, kritikai hozzáállása sajátos művészi jelrendszert alakított ki. Keserű Ilonáikat absztrakciója a népi művészet hatása alatt teljesedett ki. Értékteremtő és értékmentő festészet ez; érzékeny színeivel, ritmu- sos formáival az embert és környezetét harmóniában kapcsolja össze. Díszleteket is tervezett a Katona József Színháznak. ElKazovszkij festőművész szorongásai valóságból és fantáziából ötvözik különös alakjaikat, emberszabású állatokat, s a félelmet kifejező szimbólumokat. Figurái néha kilépnek a térbe, és így plasztikai elemmé válnak, a belső nyugtalanságot ez tovább fokozza. A Szolnoki Szigligeti Színháznak készüli díszletei ezt a téri érzékenységet igazolják. Dienes Gábor festményei látomások az emberről, vallomások a XX. század létbizonytalanságáról. Képein a korokon átívelő, elemző humanizmus sajátos lényeit teremti meg. A természet szerelmese Batári László, aki virágzó kertek, monumentális tájak festője, ahol az ember által megművelt környezet ritmusa válik hangsúlyossá. Galántai György a kommunikatív művészet hazai megteremtője, képein az írásos közlés gondolati tartalmát vizuális élménnyé alakítja át, a világ minden tájáról begyűjtött bélyeggrafikákkal, hangeffektusokat kiváltó plasztikákkal az újító mesterek élvonalába került.

A szobrászok közül Asszonyt Tamás, Farkas Adóm, Rétfalvi Sándor, Gáti Gábor és Várady Sándor kapott kitüntetést. Asszonyi nevét mesteri érmei és kisplasztikái tették jelessé, Gáti Gábor szimbolikus tartalmú plasztikáiról nevezetes. Rétfalvi expresszív erejű szobrai közül a Pécsi Krisztust emelném ki, amely egy hegytetőn az örök emberi szenvedés mementóját hirdeti. Organikus formákból építkezik Farkas Adám. Sok köztéri alkotásában a modern építészet funkcionális gondolkodását kontrázza meg, Szentendrén az ő mozgalmas alkotása fogadja az érkezőket. Várady korábbi elvont formáit az utóbbi időben közérthetőbb nyelvre váltotta.

Az iparművészek is rendkívüli sokoldalúságról tesznek tanúságot. Péter Wladimir ötvöstárgyak mellett szobrá- szi eszközökkel alkot gondolatgazdag, szellemes figurákat, amelyek belső tereket díszítenek közösségi épületekben. Droppa Judit tcxtiltervcző, miközben rendre készíti az ipari textilt megújító terveit, térbe komponált, az anyag plasztikai értékét is hangsúlyozó müveket teremt. Horváth Márton új technikai felfedezésekkel, kiváló formaérzék- kcl az üveg valamennyi lehetőségét felhasználja. Tárgyainak varázsos szín- és felületi hatása van.

D. Fehér Zsuzsa

Kétségtelen, hogy a fenti beszélgetésből kicseng a sértődöttség is. Ám az is kétségtelen, hogy jó színház nem létezhet jó színészek nélkül, akik egyre kevesebben vannak már Kecskeméten. S akkor még a jó rendezők, illetve az átgondolt műsorpolitika hiányáról nem is beszéltünk. Pedig a lehetőségeit — felszereltségét, anyagi támogatását — tekintve, igen jól áll ez a színháza többihez viszonyítva. Ellentétben a művészi igényességgel, színvonallal. így egyszerűen érthetetlen, miért nem vizsgálja ki a fenntartó szerv — a megyei tanács — a bajok okát, azt, hogy miért kapnak a nézők annyi bóvlit (tisztelet a kevés kivételnek) a közpénzből adott több mint 43 millió forintért.

Az évadzáró társulati ülést ma délben tartja a Kecskeméti Katona József Színház, a kamaraszínházban.

Koloh Elek

Elégen nem látszott meg az eső a Jm. kabáton.

Nagybátyám az ágyon ült, fejét csóválta. Nem láttam az arcát a félhomályban, a villanyt már régen kikapcsolták nála, de éreztem a hangján, hogy nem dühös, csak csodálkozik.

Régen nem látszott meg, dünnyögte. Leesett, jó, megszáradt, jó,, de nem maradt nyoma. Ma meg már olyan bolond esők járnak, hogy kiégetik a kabátomat.

Hagytam, hadd higgye, hogy az eső volt, nem mondtam neki, hogy ő maga égette ki a cigarettájával. Az iskolából hazafele menet találtam rá, az árokban feküdt, kezét a mellén összekulcsolta, olyan volt, mint a halottak, azoknak teszik így keresztbe a karját, fonják össze az ujjúkat, meg is ijedtem volna, nagyapámat láttam ilyennek kiterítve, szerencsére a nagybátyám horkolt, jó hangosan, az ujja között meg, akár az örökmécses, cigaretta füstölgőit. Pityu, hé, Pityu, ráztam föl, ébredj már, ha meglát a mama, el fog verni, akkor esett le a cigaretta hamuja, lukat égetve a kabátba, akkor mondta a Pityu azt, hogy kérjek neki pénzt a mamától.

Ültünk a félhomályban, ha nem, hát nem, nem szívesen mondtam nemet a nagybátyámnak, de hát a mama nekem szokott pénzt adni, nem neki, csak elinná az a félnótás, legyintene rá, és aznapra én már amúgyis megkaptam a tízesemet. De a Pityu meg ne tudja ám!, emelte fel az ujját nagyanyám, ha megtudja, hátrakötöm a sarkadat!

Pénzem ugyan nincs, botorkált át a konyhán a nagybátyám, kicsit imbolygóit, hatalmas zajt ütve táncoltak körülötte a levert edények, lábasok, üstök, senki nem értette, honnan és minek van neki ennyi temérdek edénye, pénzem nincs, de piám azért még csak akad, iszol-e: öcskös? Megköszörültem a torkomat, már előre égette a pálinka, igen, mondtam, vigyáztam, ne

DEÁ K MÓR :

TONI

érződjön a hangomon, hogy megráz- kódok, a múltkor is sírva hánytam végig az utcát, a mama jól el is vert, még hogy elrontottad a gyomrod, kiabálta, bűzlesz a pálinkától!, de kapjam csak a kezem közé azt a féleszűt, gyereket itatni!; kérek, mondtam, ez a beszéd, csapott a vállamra, ökör iszik magában, igaz-e, húzd meg, öcskös.

A pálinka égetett, csöndben nyelde- keltem, nem kaptam levegőt, na mi van, még mindig ízlik?, bólintottam, a könnyeim a földre pottyantak, hirtelen elkapta a pajeszomat, megcibálta, fölordítottam, de ha megint beárulsz a mamának, fölemellek, így, ni!, fogta meg a másik pajeszomat is, Pityu, si- valkodtam, engedj el Pityu, jól van, mondta megnyugodva, a szesz gurgu- lázva bugyborékolt benne, még a szavai is szeszben úsztak, de ehhez tartsd magad.

Akkor már egy ideje juhokkal foglalkozott a nagybátyám. Addig se volt éppen tiszta meg jószagú a ház, amíg malacai, később kecskéi voltak, de ahogy a felesége, akit háromszor is elvett, negyedszer is elhagyta, és ő beszerezte a birkákat, hát alig lehetett megmaradni odabenn. Az egyik bárány, amelyiket megpróbálta magához édesgetni és tartotta a szobában, el is pusztult. Az ólban legalább levegő volt, odabenn pia, gyapjú, faggyú, és még ki tudja, mi minden szaga.

Még egy?, dugta az orrom elé az üveget, már a szagától megrázkódtam, éreztem, hogy elindul fölfele a gyomrom, nem, most nem kérek, löktem el a kezét, s már ugrottam is, hogy kiérjek az udvarra időben, de belerúgtam egy lábasba, elbotlottam egy edényben, s hasra esve a bűzös birkabőrökre hánytam.

No, mi van?, gyújtotta meg a petrót a nagybátyám, az anyád szentségit, üvöltött föl, ahogy meglátta, mit csináltam, a bőröm, hogy adom el a bőrömet, ütni kezdte a fejemet, lemosom, sivalkodtam, lemosom, nem volt rossz ember a nagybátyám, jámbor volt és béketűrő, de tudtam azt is, amit a felesége nem, hogyha ütni kezd, nehezen hagyja abba; amikor arra fordultunk hirtelen kiugrottam az ajtón, fogjon meg, ha tud, és elbújtam a sötétben.

Láttam az ablakon át. hogy meghúzza az üveget, ettől megnyugodott,

kijött, na, hol vagy, gyere elő, hívogatott, eszem ágában sem volt, ha megver, azzal vége, le már nem mosom azt a bőrt, ültem a kútkáva mögött, a nagybátyám el is unta a hiábavaló ácsorgást, legyintett egyet és bement.

A holdfény megvilágította az udvart, s ahogy körülnéztem, ott volt. a legnagyobb kos rövidre kötve az almafánál. Na mi van, Tóni, suttogtam oda neki, léged is megagyalt? A kos odakapta a fejét, dobbantott egyet, tudtam, hogy a nagybátyám fél tőle, mint a fűztől, mert részegen jó néhányszor fölöklelte és megtaposta a Tóni. Kikötött?, kérdeztem, a kos újra dobbantott, fölálltam, odamentem hozzá, a kos remegni kezdett, vigyáztam nagyon, nehogy elérjen, dobbantottam, dobbantott ő is, hányni-vetni kezdte a fejét, megfogtam a szarvát, na, most megkapod a magadét, mondtam neki, a fogam megcsikordult, ahogy rángatni kezdtem, a kos vadul kapált a lábával, teljes súlyommal ránehezedtem, nyomtam lefele a földre a fejét, hirtelen kirántotta a kezemből a szarvát, meg is rándult a csuklóm, dühében ugrott egyet, a pányva elszakadt, ott állt szemben velem, leszegte a fejét, futni kezdtem, hátrefele, hogy lássam, mit csinál, hogy szemmel tarthassam, nehogy mögém kerüljön, elbotlottam egy edényben, hanyatt estem, Tóni, üvöltöztem, a kos felém vágtatott, Pityu, a nagybátyám is rohant, egyszerre értek oda hozzám, a kos öklelt, és a

nagybátyámat úgy oldalba találta, hogy az vagy négy métert repült szegény.

Futás!, ordította amikor sikerült végre fölállnia, a kos, pedig már nagyon méregetett engem, a hangjára odakapta a fejét, támadni készült; megvártam, míg megindul, akkor rákiáltottam: Térni!, megtorpant, a nagybátyám addig elszaladt, a házba nem tudott bemenni, pont előtte volt a Tóni, a kos elindult felém, fölmásztam az almafára, dühösen ökle Igét te a Ját, már attól féltem, kitöri vagy leeselc róla, akkor szerencsére arra jött a sarokról a Rontó bácsi, és a Térni otthagyott engem a kedvéért.

Pszl, psz!, pisszegte valaki a bokrok közül, elment?; el, azt hiszem, ugrottam le az almafáról, a nagybátyám is előjött, átölelt, kicsit sántított, nem baj, úgyis le akartam vágni, kit kergetett meg?, a Rontó bácsit, feleltem, röhögni kezdtünk, az jó: mondta a nagybátyám, az nagyon jó, ö se szerette a Rontó bácsit, erre iszunk.

Te, Pityu, már folyt a nyálam és folyton leestem a székről, minek neked ennyi lábas?, a nagybátyám gurgulá- zott egyet a pálinkával, talán válaszolt is, de másra nem emlékszem, csak arra, hogy a mama vitt, vitt magához szorítva a sötétben, nagy volt a hold, és bár mindig magáznom kellett a ma- * mát, azt suttogtam, karommal átfonva a nyakát: de jó, hogy eljöttél értem.