Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-05 / 156. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 5. LADÁNYBENEI PILLANATOK, SZEREPLŐK — SZEREPEK Magyarországon még 1971-ben kidolgoztak egy logikusnak és jónak tűnő településfejlesztési koncepciót. Azóta szociológiai vizsgálatok és tanulmányok bizonyították, hogy mégse volt ez olyan jó, amilyennek első pillantásra látszott. Mert ahogy a települések ranglétráján csorogtak szépen lefelé a központi pénzek, úgy lett belőlük egyre kevesebb és kevesebb. A két alsó fokra — a kisebb és egyéb településekre — jóformán már nem is jutott. A megyeszékhelyek és a járási központok elnyeltek majd’ minden pénzt, a maradékon osztozott sok száz, ezer kisközség, aprócska falu. Hogy közülük mégis sokan túlélték ezt a „fejlesztést”, az talán csak azért van, mert a valóság nem szereti az erőszakoltságot, és többnyire fütyül a központi elgondolásokra. Az emberek meg élni szeretnének, s gyakran előfordul, hogy pont ott, ahová születtek. Mégha ez „csak” egy falu is. • Sillónc dr. Benedek Magdolna még festekszagú birodalma: a vadonatúj fogászati rendeld. • A táj és a község szerves részei a tanyák, amelyek éppúgy élni és fejlődni akarnak, mint l.adánybene. (Straszer András felvételei) Lászlóék Márka büféje és élelmiszer- boltja. Ezzel a helyi áfész mellett, végre, megjelent a konkurencia. A Kissék boltjában mindig friss a kenyér, és ha kell, vasárnap is kinyitnak. Akinek a kedvéért megteszik, az eljön kedden, csütörtökön, meg más napokon is. — Sok baj van ezzel az élelmiszerbolttal mondja Kiss László. Minden reggel négykor kelek, és megyek Tatár- szentgyörgyre kenyérért, most meg szinte naponta hozom a többkilónyi cukrot. Nem lehet azt mondani a vevőnek, hogy nincs. A bolt a feleségemé, de hát besegítek. Lakossági kérésre nyitottuk, mert nagyon rossz az ellátás Ladánybenén. Nem tudom, a befektetett pénz mikor térül meg, az élelmiszer-kereskedelemben kicsi, csak 10-12 százalék az árrés. Na nem panaszkodom én, ha ráfizetnék, bezárnám a boltot. A büfé is úgy-ahogy megyeget. Szeretünk itt lakni. Én a gyerekeim jövőjét is Ladánybenén képzelem, a nagyobbik lányom idén végez, itt fog dolgozni velünk. Ha kívánságom lehetne, hát azt kívánnám: vendég legyen több, adó meg kevesebb. Szabó Vince gazdálkodó a szőlőjét permetezi. Ősréginek tűnő, nevesincs traktoron ül, a Vörös Csillag Traktorgyár 1964-es kiadású gépén. De van egy csehszlovák kistraktorja is, s mindehhez hét hektár földje, két lánya, a veje meg az unokái. Azt mondom, a farmergazdaságok életképesek lennének Bács-Kiskun megyében magyarázza a „Vörös Csillag” nyergéből —, de nincsen rá vállalkozó. Mert ilyen fojtogató adórendszerben nem is lehel. Úgy kéne megállapítani az adót, hogy aki többet fog a földből és azt meg is tudja művelni, annak kevesebbet kelljen fizetni utána! Olvastam valahol, hogy 25 hektárt a dán paraszt a feleségével meg esetleg egy alkalmazollal művel meg. Hát, valahogy így próbálom én is. Az én családom a gazdaságból él. Megélünk, de sok dologgal. Most beléptem a Kisgazdapártba. Na, ezt ne írja meg. Vagy hát írja, mi van abban?! A harmincas években az volt a kisgazdák elképzelése, hogy Magyarország Európa keleti Hollandiája lehetne. De közbeszólt a háború, mostanra meg, úgy látom, kiszorulunk már mindenféle piacról. Olyan emberekre kéne most támaszkodni, akik nem félnek a kockázattól, bele mernek vágni a sokféle, új vállalkozásba. Nemcsak a pénzért, hanem lelkesedésből, ambícióból is. Mert, tudja, azt láttam én eddig, hogy nálunk sokszor éppen azok nem tesznek semmit, akiket pedig jól megfizetnek. Vince bácsi, pontot téve mondandója végére, elindítja a gépet. A rekkenő déli hőségben csak az öreg traktor mozog egyedül a határban. Ha van munkahely Egy török összeírás szerint 1559-ben Bene faluban Dimitri Zselik tímár- birtokán tizenketten éltek. Ma Ladánybenén majdnem kétezren. Hogy az eltelt évszázadok alatt milyen jeles vagy kevésbé fontos események zajlot• Minden ételhordón rajta a név, az útvonal pontosan kidolgozott, de így is két órába telik, mire Sipos Imre mindenkinek elviszi az ebédet. tak Bene faluban, azt Visonlai István tanácselnök nem tudja. Nemigen volt ideje utánanézni. Az biztos, hogy volt itt valamikor egy templom, de elszántották a romjait, csak néhány köcsög régi pénz maradt utána. — Tavaly bekötötték a községet a távhívóhálózatba. Háromszázötven lakásból negyvenben van telefon mondja lelkesen a tanácselnök, s ez tényleg fontosabb is manapság, mint a földben talált ócska érmék. Ha minden jól megy, és a pénz is összejön, az egyik, 15 házból álló tanyaközpontba is kiviszik a vonalat. Belefogunk idén a gyógyszertár építésébe. A belterületen elég rosszak az utak, másfél kilométernyit kellene felújítani. Lassanként üdülőkörzetté fejlődünk, rengeteg pestinek, kecskemétinek van már itt hétvégi háza. Gyönyörű a környék, szerintem szebb, mint Bugac. — És a munkahelyek? kérdezem. A szakszövetkezet vezetőivel keressük a lehetőségeket. Elég sokan eljárnak a környező városokba dolgozni. Van, aki kékrókát meg angóranyulat tenyészt maszekban. Mások meg biohumuszt termelnek. Tudja, mekkora rá Nyugaton a kereslet?! — magyarázza a tanácselnök, de mintha önmagát akarná meggyőzni; később, ebéd után „fel is adja". Nézze, a megyében sokat tettek azért, hogy a kistelepülések ne néptelenedjenek el. De ez már mind nem elég. Munkahelyek kellenek. Mert ahol nincs munkalehetőség, onnan elmennek a fiatalok. A városok nem tudnak mit kezdeni a beáramló tömeggel, hát miért ne lehetne megadni a kisközségeknek is a fejlődés lehetőségét?! Ha ugyanis az egyetlen gazdasági egység, ami a településen van, befürdik, annak nagyon súlyos következményei lehetnek a falura nézve. Az állam helyében ezeket a szövetkezeteket, gazdaságokat igenis támogatnám, és azt is segíteném, hogy az ipari üzemek betelepüljenek. Azért, hogy a még életképes kistelepüléseket ne vágjuk direkt agyon! Ha van munkahely és hozzá infrastruktúra amit mi Ladánybenén most kezdünk kialakítani , akkor az emberek azt mondják: nem megyek be a városba, maradok, mert itt is meg tudok élni. Persze, ma még rengeteg hátránya van a falusi életnek. Falusi embernek még az öltöny is drágább annyival, amennyibe az útiköltség van a városig meg vissza. Az értelmiségnek se könnyű itt élni. Tisztelik, meg is süvegelik, ebben nincs hiány, de minden másban, ami a városi értelmiségi léthez hozzátartozik, van. — Akkor mégis mi vonzza ide az embereket? Hiszen azt mondta, ha szerényen is, de évről évre nő Ladánybene lélekszáma. — Talán a gyökerek. Azok visszahúzhatják még a tanult embert is a falujába. A „kijárás” kényszere Ladánybenén sok a szép, új ház. Takarosak a porták. Többnyire még azo- ké a magányos öregeké is, akiknek Sipos Imre szociális gondozó minden délben széthordja az óvoda konyháján készült ebédet. Negyvennél is többen vannak, bent a községben is, meg a környező tanyákon szétszórva élnek. Sándor Jánosné a főutcán lakik. Egyedül. Gyerekei Budapesten, de nem akar hozzájuk költözni. Miért is menne, amikor itt csak kilép az utcára, és mindjárt elbeszélgethet az ismerősökkel? Nagy Józsefné sem akar a gyerekekhez költözködni. Az enyimből sehová! mondja, s jól megmarkolja az ételhordó fogantyúját. Még elboldogulnak valahogy a férjével, és hát a Pesten élő gyerekek is segítenek. Az a bizonyos szociológus most azt mondaná: lám csak, az elvándorlás és a lassú elöregedés folyamata! A fiatalok a városba mennek, szüleik pedig a végsőkig kitartanak. De a folyamat, elvben, megállítható. Valószínűleg azt a pillanatot nagyon nehéz „elkapni”, amikortól az egész már visszafordíthatatlanná válik. Sokféle körülménytől függ egy község fejlődése — möndja összegzésül, hosszabb elméleti fejtegetés után Visontai István. — Mostanában sokan teszik meg bűnbaknak a vezetőket, a „kijáró” tanácselnököket. Jól van, aki tisztességtelen, azt ítéljük el. Csak az emberek elfelejtik, vagy nem látják, hogy ez a sokat kárhoztatott „kijárásos” rendszer a felszín alatt még mindig, ugyanúgy létezik. Lassú a változás, vagy még nincs is. Amikor egy község vezetői ki akarnak „udvarolni” valamit, ami az itteni embereket éppúgy megilletné, még ma is könnyebb a dolguk, ha van az adott helyen protekto- ruk. Aki azt mondja: jó cimboráim ezek, segítsetek nekik. Es az élni, fejlődni akarás alkalmazkodásra kényszerít! A főutca sarkán, az áfész élelmiszer- boltjával szemben két fiatalember üldögél kempingszéken, viharvert sárga Zsiguli mellett. Mögöttük hosszú asztalokon kipakolva, állványokra aggatva pólók, tarka ingek, farmernadrágok. A két pesti vándorárus panaszkodik: nem megy az üzlet. Fél öt felé jár, abban reménykednek, a munkaidő végeztével talán lesz valami mozgás. De múlnak a percek, eltelik fél óra, és nem jön senki. Nyilván a ■ tanácselnöknek van igaza: ilyentájt a szőlőben, gyümölcsösben, a nyúlketrecek mellett kell keresni a beneieket. Fél hat után az árusok lassan összepakolnak. Egyikük azt mondja: holnap inkább a Balatonra mennek. Magyar Ágnes Volkswagen a tanyán • Ladánybene környéken talán még szebb a táj, mint Bugacon. Dimitri Zseliktől a településfejlesztésig Itt van például Ladánybene. Közel Kecskeméthez, és nem messze Budapesttől. Bizonyára nem lenne rossz terep egy szociológusnak. Egyetlen nap alatt is számtalan érdekes megfigyelést tehetne: a vadonatúj fogorvosi rendelőtől a meglepően gondozott házakban élő, de magányos öregeken át a roskatag tanyaépület mellett álló Volkswagen Passatig. Ladánybenén feltérképezhető egy község minden erőfeszítése, amit csak saját fejlődéséért tehet. Egy olyan községé, amelyben egyelőre hiányzik e fejlődés talán legfontosabb feltétele: jó néhány munkahely. Igen ám, de.ahhoz is, hogy új munkalehetőségek teremjenek, hiányzik valami. A pénz. A helyi Rákóczi Szakszövetkezel, a község reménybeli fejlődésének legfontosabb záloga, most éppen ezt kér állami álapjuttatás formájában hogy faipari üzemét bővíthesse. Ha megkapják, az új munkahelyeket is jelent. Kellenének is, mert az elektronikai ágazat termelése időközben szép lassan visszaesett. A híradásiparban most nagyon nehéz munkát kapni mondja Csaba Lajosné főkönyvelő. Nem vesztettük el a partnereinket, például a Videotont, de a rendelésállomány csökkent, és ezzel a bevételeink is. Most is állnak az asszonyok, nincs munka. A Petőfi Nyomdának végzett dobozragasztás alig egymilliót hoz. Talán a könnyűipari műszakigumi-gyártás felfut az idén. A mezőgazdasági alaptevékenységben továbbra is a sok benei és kun- adacsi lakosnak megélhetést adó háztájira és kistermelésre szeretnénk támaszkodni. A két községgel még 1987- ben kötöttünk együttműködési megállapodást, akkor több volt a nyereségünk. Az ígért pénzt viszont most kellett kifizetni, most volt rá szükség Ladánybenén. Amit tudunk, megteszünk, támogatjuk a könyvtárat, a sportegyesületet, a tanáccsal közösen foglalkoztatjuk a helyi mezőőrt és a községi kertészt. Szóval, hozzájárulunk a bérükhöz. A tanácsnak ez is segítség. Virágzó szövetkezet felvirágoztathatja a fal úját is - főképp, ha összes vezetői is abban a faluban laknak , de a Rákóczinak most nem megy olyan jól. Ahhoz, hogy több munkát adhassanak az embereknek, először a szövetkezetnek kell a pangó gazdasági életben megtalálni a „felvevőhelyeket”, megkeresni a réseket, ahová némi szemfülességgel beférkőzhetnek. Ez manapság sok városi nagyvállalatnak se megy. Az élet, szerencsére, sokféle megoldást kínál, annak is, aki nem szövetkezeti keretekben szemfüles. Ladánybenén is jelen vannak már a gazdaság régi-új szereplői: az egyéni gazdák és a magánvállalkozók. A boltos meg a gazda A Mester utcát azért hívják így, mert hajdanán errefelé öt házból háromban mesteremberek laktak. Ma már egy ilyen sincs az. utcában, de itt van Kiss • Szabó Vince gazdálkodó és „modern" kisgépe, amit negyedszázada gyártottak a Vörös Csillag Traktorgyárban. KÉPERNYŐ Nem csak a Napzártáról... Hűtlenkedtem az elmúlt héten. Mentségem szakajtó- nyi. Két jónak ígérkező programmal csábított az Erdei Ferenc Művelődési Központ, egyik este izgalmas jelölőgyűlés tartott távol a készüléktől, másnap este a kömpöci tanyákat jártam. A kínálat sem volt túlságosan izgalmas, bár többen sajnálkoztak, hogy elszalasztottam az Uj nyitott könyvet. * * * Bele-belenéztem a Super műsorába. Zene, sport, reklám. Politika ritkán. Sikerült kifognom egy minket közelről érdeklő do- kúmentumfilmet. Románia — francia szemmel. Az ember csak kapkodja a fejét. Mindezek megtörténhetnek a huszadik század végén Európában? Lelkesítő jelmondatok tudatják az utak mentén: Ceausescu, a hérosz; Románia: kommunizmus. A táblákról üres pultokra, polcokra, végeláthatatlan sorokra siklik a kamera. Zöldsapkás katonák masiroznak a nagy vezér és legszűkebb környezete előtt, majd kolduló gyerekeket láthatunk. A riporter megszólaltatja a háziőrizetben senyvedő ismert ellenzéki politikus asz- szonyt, külföldön élő lányát, az operatőrök ellátogattak a már lebontott és veszélyeztetett falvakba. Szomorú dokumentum egy szomorú országról. Hány millió néző láthatta? * * * Elmulasztottam a hosszadalmas francia tévéfilmsoro- Zat befejező epizódját. Sohase tudom meg, hogy lelepleződött-e Kovalic úr, elnyerte-e büntetését az újságíró gyilkosa. Kibírom. Bennem volt a hiba, hogy képtelen voltam azonosulni egyetlen chateauvalloni polgárral? Kimondom: számomra egyenesen ellenszenves volt a szép Florence és környezete. Félek, hogy néhány év múltán találkozunk folytatásával, tovább szövik a most elvarratlan szálakat. (A minap olvastam egy nyugatnémet napilapban, most forgatják a Klinika újabb epizódjait...) A Tv 2 vasárnapi műsora adott számomra az elmúlt héten a legtöbbet. A Versengő himnuszok tájékoztatott, beavatott és lelkesített. Ilyen feladatok vállalásával érdemesítheti magát nemzeti közintézménnyé a Szabadság téri Magyar Televízió. Bármennyire is vonzó zenei csemegének ígérkezett Mozart Cosi fan tutte című operája, nem hagyhattam ki A hét legújabb számát az egyesen. Sándor István műsorvezető következetesen, elvszerűen fogíalkózott még néhány hónapja is tabunak számító ügyekkel. Egyet kell értenünk vele (is): aki á-t mond, mondjon b-t is. Vagyis ha engedélyezik a pártokat, akkor lehetővé kell tenni valódi működésüket. A mintha-pártok többet ártanak, mint használnak. E héten is jól politizált A hét, akárcsak — késői órákban a Napzárta. A tilalmi táblákat döntögető, a szólásszabadságot követelő tömegkommunikációs intézmény ügyeletes riportere jól érezte, bajba kerülhet a reform, az átalakulás, ha nem korlátozza józan ész a politizálókat, ha bármennyire megalapozottnak látszó rétegérdekek a nemzeti érdekek elé kerülhetnek. A — hogyan is mondjam — az össznépi érdekeket ebben a műsorban a televízió képviselte. Okosan, higgadtan. Heltai Nándor
