Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-04 / 155. szám

1989. július 4. • PETŐFI NÉPE • 3

ÁLLÁSFOGLALÁS

Az MSZMP Lakiteleki Nagyközségi Bizottsága júniusi ülésén felvetődtek a közelmúlt eseményei, köztük olyanok is, melyek nyomasztólag hatnak a közvéleményre, párttagságra. Közismert, hogy a közelmúltban az MDF helyi szervezete röplapokat juttatott el a lakosság többségéhez. Ezeken ismertették elképzeléseiket, programjukat és a község életét, fejlődését befolyásoló problémákat.

A községi tanács, a HNF, az MSZMP lakiteleki szervezete már korábban kezdeményezett egy olyan megbeszélést az MDF-fel, ahol mindenki kifejthette volna a véleményét, a további együttműködés lehetőségét és feltételeit.

Sajnos, ez a kezdeményezés zsákutcába jutott, ezért kellett a nagyobb nyilvánosságot választanunk.

A művelődési ház irányításának átszervezésére 1985-ben alkotott helyi tanácstestületi határozat meghozatalának körülményeit a jelenlegi párt- bizottság manipuláltnak tartja és ezt a gyakorlatot elutasítja.

Az akkori döntéshozatalban egyértelműen szerepet játszott a megye tanácsi és pártszerveinek közvetlen beavatkozása, mivel a helyi szerveket a korlátozó intézkedések foganatosítására alkalmatlannak tartották.

1989. január 1-jétől az intézmény működése az eredeti rend szerint, helyi tanácsi irányítással történik.

A tanácsi testület kinyilvánította, hogy a korábbi elvekkel ellentétben együtt kíván működni a községben lévő politikai és társadalmi szervezetekkel a lakosság többségét érintő kérdésekben. Közös tevékenységet ajánl a környezet- és természetvédelmi célok megvalósításában.

MSZMP LAKITELEKI BIZOTTSÁGA

VÁLASZOL AZ ILLETÉKES:

Az előírásoknak megfelelően intézkedtünk

A Petőfi Népében 1989. május 2-án megjelent „Megvámolták a nyugdíjhagyatékot? című cikkükkel kapcsolatban az alábbi szíves tájékoztatást adom:

özv. Radvánszki Imréné 1988. július havi nyugdíjának felvétele előtt, 1988. július 16- án elhunyt. A jelenleg hatályos rendelkezések értelmében a jogosult halála esetén fel nem vett ellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, .ezek hiányában az örökös veheti fel a halál napjától számított 1 éven belül.

Elhunyt nyugdíjasunk fiának, Radvánszki Lászlónak nyilatkozata — mely szerint elhunyt édesanyjával 1988. július 16-án bekövetkezett halálakor közös háztartásban együtt élt — 1988. augusztus 19-én érkezett hozzánk. 1988. szeptember 2-án értesítettük, hogy kérését csak jogerős hagyatékátadó végzés vagy öröklési bizonyítvány alapján teljesíthetjük, mivel lakcíme az elhunytéval nem azonos és így a közös háztartásban! együttélés nem vélelmezhető.

A jogerős hagyatékátadó végzés 1988. november 15-én érkezett igazgatóságunkhoz. A végzés alapján 1988. november 25-én 3417 Ft összegű

nyugdíjhagyatékot, 2200 Ft tüzelőtartozással csökkentve, 1217 Ft-os összegben utaltuk ki.

Az örökös 1989. május 15-én hozzám intézett levelében sérelmezte a kiutalt összeg helyességét. 1989. május 25-én, megbízásomból, az illetékes osztály vezetője korrekt és udvarias tájékoztatást adott panaszosunk részére.

Úgy érzem, fentiekből kitűnik, hogy igazgatóságunk helyesen, az előírásoknak megfelelően intézkedett Radvánszki László ügyében.

Igazgatóságunk havonta több mint 200 ezer ügyet intéz. Előfordul, hogy munkánk során tévedünk, a legnagyobb igyekezet és kötelességtudat ellenére is. Hibáinkért azonban mindig vállaljuk a felelősséget, ezt azonban elvárjuk a hírközlő szervek munkatársaitól is.

Kérem T. Szerkesztőséget, hogy igazgatóságunk munkáját érintő hasonló tartalmú újságcikk megjelentetése előtt szíveskedjenek a panasz valódiságáról meggyőződni. Természetesen ehhez igazgatóságunk titkársága soron kívüli segítséget nyújt.

Bálintné Füleky Jolán,

a nyugdíjfolyósító igazgatóság igazgatója

UGYANANNYIT — MEGTAKARÍTÁSSAL

Elektromos teljesítmény Bős—Nagymaros nélkül

Az utóbbi hónapokban egyre több szakmai vitán kerül szóba: új erőművek építése helyett inkább az energiagazdálkodással foglalkozzanak a hazai illetékesek! A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer eredeti terv szerinti megépítése, üzemeltetése esetén 447 megawatt teljesítmény illetné meg Magyarországot. A számítások szerint ennyi kapacitást teremthetne elő Magyarország a takarékosabb energiagazdálkodással. Mennyire reálisak ezek a becslések? — kérdezte Wiegand Győzőt, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet igazgatóját az MTI munkatársa.

— Megfelelő anyagi ösztönzéssel valóban 150—300 megawatt teljesítményt lehetne megtakarítani. Már régóta javasoljuk, hogy a többletenergiát csak bizonyos összeg befizetésével kaphassák meg a vállalatok, szövetkezetek. Ezt a pénzt olyan alapba fizetnék be, amelyből a megtakarításokat honorálnánk. Azok a termelők, akik jobb szervezéssel, takarékossággal csökkentenék energiaigényüket, jelentős pénzhez juthatnának.

A nagyobb teljesítményre

— mondotta Wiegand Győző

— nem a nap egész szakában, egyenletesen elosztva van szüksége az energiarendszernek, hanem bizonyos napszakokban, a csúcsigényeknek kell megfelelni. Ellenőrzésekkel bizonyított, hogy az üzemi s a háztartási hőtárolós berendezések mintegy fele éppen ilyenkor, a csúcsfogyasztási időszakban is használja az energiát. Ha a bojlerek, hőtárolós kályhák és más berendezések csakis éjjel, vagy a csúcsfogyasztási időn kívül működnének, számítások szerint 200—400 megawattnyi teljesítmény szabadulna fel napközben.

Az éjszakai áram hasznosítására alkalmazott órák nagyrészt mechanikus szerkezetűek, gyakran meghibásodnak, s nappal is bekapcsolnak. Az úgynevezett hangfrekvenciás körvezérléssel ugyanakkor központilag lehetne kikapcsolni, illetve visszakapcsolni az ilyen energiaellátást - nyilván kedvezőbb tarifával — igénylő fogyasztók berendezéseit. Ez a rendszer részlegesen már működik Budapesten, a főváros környékén, illetve Győrben. E korszerű megoldás országos bevezetésével az erőműépítésekhez képest minimális költséggel teremthetne elő. az ország csúcsfogyasztás idejére több száz megawattnyi teljesítményt hangsúlyozta Wiegand Győző. (MTI)

AZ ORSZÁGOS SAJTÓSZOLGÁLAT KÖZLEMÉNYE

Az Ideiglenes Bírói Tanács nyilatkozata

A közelmúltban megalakult Ideiglenes Bírói Tanács, amely az igazságügyminiszter javaslattevő és véleményező szerve, az alábbiak közzétételét tartja szükségesnek.

Hazánk történelmének utóbbi évtizedei, a koalíciós időszak, a sztálinista rákosista uralmi rendszer, az 1956- os népfelkelés és annak következményei egyre inkább feltárulnak a maguk igaz valóságában. Mindegyik időszakra vonatkoztatható az a felismerés, hogy a politikai küzdelmek törvénytelenségeihez a bíróságokat, az igazságszolgáltatást is eszközül használták fel. Ennek erkölcsi terhét a mai bírói kar érzi, annak ellenére, hogy többségük a fiatalabb nemzedékhez tartozik.

A törvénytelenségek a bírói kart is sújtották. A negyvenes évek végén és az ötvenes években a politikai hatalom, illetve az annak közvetlen befolyása alatt álló, a bíróságokat a pártállam elve alapján irányító központi kormányzati szervek a bíróság és a bírák függetlenségének durva megsértésével tömegesen vonták végelbánás alá és bocsátották el állásukból azokat, akiknek származását vagy világnézetét megbízhatatlannak ítélték. Helyettük megbízhatónak vélt, sokszor hiányos szakmai felkészültségű bírákat neveztek ki és létrehozták a különbíróságokat.

Az eltorzult politika testet öltött

azokban a törvényekben és másjogszabályokban is, amelyek az elmúlt korszak jogalkalmazását meghatározták. Ma már tudjuk, nem csekély azoknak a büntetőügyeknek a száma sem, amelyekben a bíró a nyomozásra és vádemelésre feljogosított szervek által elé hozott ügyekben valótlan tényállás, ki- kényszerített vagy hamis bizonyítékok alapján ítélkezett.

Ázok a bírák — és ilyenek is többen voltak , akik felismerték, hogy a koncepciós ítélet meghozalatára kívánják felhasználni és ezt nem vállalták, önszántukból távoztak a bírói apparátusból vagy eltávolították őket. Elenyésző azoknak a száma, akik tudatosan vállalták a törvénysértő perekben való részvételt.

Amikor a jelen nyilatkozatunkkal elhatároljuk magunkat ettől az időszaktól, együttérzésünket fejezzük ki azoknak, akik bírói közreműködés által is a politikai hatalom áldozataivá váltak.

Annak érdekében, hogy e történelmi tragédia ne ismétlődhessen meg, célunk — az államhatalmi ágak megosztásának elve alapján, az igazságügyi kormányzattal egyetértésben — az autonóm bírói önkormányzat, a szervezeti önállóság megteremtése, amely nélkül a bíróságok es a bírák függetlensége nem valósulhat meg.

A pártatlanságba vetett közbizalom megóvása érdekében kinyilvánítjuk

óhajunkat olyan törvényi szabályozásra, amely kimondja, hogy a bíró pártoknak és politikai jellegű szervezeteknek tagja nem lehet, törvényhozó és végrehajtó hatalmat megtestesítő szervekben tisztséget nem viselhet.

A bírói kar számára megtisztelő a társadalom iránta megnyilvánuló bizalma, amely a bíróságokat a jogállamiság, az emberi és állampolgári jogok garanciális biztosítékának tekinti. Őszinte hittel és mély meggyőződéssel kíván ennek eleget tenni.

A bírói hatalmat elutasító, a bíróságoknak az emberi és állampolgári jogok garanciális biztosításában betöltött szerepét lekicsinylő korábbi párt- és kormányzati magatartás sorozatosan megtagadta az ítélkezőmunka alapvető személyi és tárgyi feltételeinek biztosítását, amivel a bíróságokat a működésképtelenség határára taszították.

Szükségesnek tartjuk tehát hangsúlyozni, hogy a jogállam garanciális biztosítékaként, a leírt elvek alapján is, a bíróság csak akkor működhet, ha a társadalom megbecsülésén és bizalmán túlmenően az ítélkezőmunka feltételei biztosítottak.

A törvényhozók felelőssége ezért abban is rejlik, hogy a bíróságok hatáskörét növelő törvényi szabályozással akkor értsenek egyet, ha azzal egyidejűleg a szükséges feltételeket is megteremtik.

A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA, XV.

Mit mond Kádár János?

Segítség az új kormánynak — Megváltozott szovjet álláspont

— Az előző alkalommal arra a kérdésünkre, vajon volt-c nemzetközi nyomás az 1956-os eseményekben vezető szerepet játszó személyek elítélésére, Ön azt válaszolta: Ez nem ilyen egyszerű. Megismételjük a kérdést: volt-e nemzetközi nyomás, tartottak-e a tcstvérpártok vezetőinek részvételével nemzetközi tanácskozást ebben a kérdésben?

A november 4-ét követő időben több testvérpárt vezetője járt Budapesten, akik a helyszínen akartak tájékozódni arról, ami nálunk történt. Természetesen kifejtették a saját álláspontjukat is. De ha a kérdés arra vonatkozik, hogy ott született volna valamilyen közös álláspont Nagy Imre személyét illetően, akkor arra nemmel kell válaszolnom.

— Kik jártak akkor Budapesten?

Csou En-laj és többen mások, köztük az SZKP vezetői is.

— Szeretném emlékeztetni arra, hogy magyar részről kezdetben az az álláspont alakult ki, hogy Nagy Imrével szemben nem kell eljárni. Ön például az Intéző Bizottság egyik ülésén kijelentette, hogy később bekapcsolódhatnak a munkába, nem kívánják őket örökre száműzni. Miért és hogyan változott meg ez az álláspont?

Küldöttség Moszkvában

Azt hiszem, ez az Ideiglenes Intéző Bizottság 1956. december elején tartott ülésén hangzott el. Ott én valóban olyasmit mondtam, nincs akadálya annak, hogy egyesek közülük visszatérjenek az országba, ha a helyzet normalizálódik. S azt is mondtam, nincs olyan nagy tülekedés most a felelős posztokért, hogy jó szándékú, becsületes embereket ne vonhassunk majd be a vezetésbe.

— Mi volt erre a reagálás ?

— Néhányan támogatták, sőt kérték a Nagy Imréékkel való tárgyalást, ezt a Központi Bizottság elfogadta, de azért voltak, akik ellenezték.

—Vagyis volt egy baloldali ellenállás a párt régi vezetőivel való kapcsolatfelvétellel és a normalizálással szemben?

Volt belső és volt külső ellenállás. A párt vezető testületéiben azután merevedett meg az álláspont, hogy Nagy Imre a vele való többszöri beszélgetés után sem volt hajlandó elhatárolni magát, és semmilyen formában nem akarta támogatni az új kormányt. így nem lehetett többé miről tárgyalni és mindenki megértette, hogy a stabilizáció forog veszélyben. , •

— Ön 1957 márciusának végén magyar párt- és kormánydelegációt vezetett Moszkvába. Akkori tárgyalásain tapasz- talt-c valamiféle változást, keményedést a szovjet álláspontban ?

Ä beszélgetések során a szovjet elvtársak, talán az őket ért veszteségek és a nemzetközi helyzet miatt is, a korábbiaknál keményebben reagáltak a mi dolgainkra. Az egyik beszélgetésen például Hruscsov azt mondta Mikojannak: „Azért küldtünk Budapestre, hogy csinálj rendet, és ehelyett ellenforradalmat csináltál, szóval rosszul dolgoztál.” Igaz, ez félig tréfásan hangzott el, de azért volt a dolognak komoly éle is.

— Volt-e más jele a szovjet álláspont változásának?- Azt hiszem, Szuszlov, Molotov és Kaganovics is hangsúlyozta, hogy az ellenséges erőkkel keményen, határozottan kell eljárni, miközben arról is szó esett, hogy a párt régi vezetőivel, Rákosival, Gerővel stb., mi helyesen jártunk el. De ők már politikailag halottak, a halottakat pedig nem kell minden héten eltemetni.

— Egyik korábbi beszélgetésünkön már szóba került, hogy az SZ K P vezetése nem Önt, hanem Münnich Ferencet szerette volna látni a párt és az ország élén, de, Tito véleményét figyelembe véve,

mégis Önt támogatták. Volt-c ennek még érezhető nyoma a moszkvai tárgyaláso- kon?

Rákosi Mátyás levele

Az egyik megbeszélésen, amelyen nem mindenki vett részt a magyár tárgyalócsoportból, miközben Hruscsov a szokásos üdvözlő szavakat mondta, Vo- rosilov előhúzta Rákosinak az SZK P elnökségéhez írott levelét. Abban engem személy szerint is támadott, azt állítva, hogy szétvertük a pártot; hogy az M DP tagjai őt visszavárják, scsak ő tud rendet csinálni az országban.

Amikor rám került a sor, azt mondtam, hogy én is készültem egy kis üdvözlő beszéddel, de most nem fogom elmondani, mert közben Vorosilov megmutatott nekem egy levelet, amit Rákosi írt. (A levél teljes szövegét a közelmúltban a Népszabadságban olvashattuk.

A szerk.) Ami abban van, azzal én nem tudok egyetérteni. S ha a szovjet párt- cs állami vezetés úgy véli, hogy nekik Rá- kosiékra van szükségük, tegyék, amit akarnak. Sem én, sem Münnich Ferenc, sem azok, akik velünk együtt vállalták a rend helyreállítását, nem ragaszkodunk a hatalomhoz. A szovjet vezetés tehát döntse el: kit és mit akar.

Erre Hruscsov „most már aztán elég, Kliment Jefremovics” felkiáltással az asztalra csapott és kijelentette, hogy az SZKP és a szovjet kormány bízik a magyar vezetésben és minden támogatást megadnak nekünk.

—Volt-c szó külön is Nagy Imréékről?

A kérdést nem a szovjet elvtársak, hanem mi vetettük fel. Ők úgy vélekedtek, hogy az ügyet a magyar vezetésnek kell mérlegelnie és lezárnia. De azt mondták, hogy a büntetőeljárás nem kerülhető el, bűncselekmények tömegéről van szó, és mindenki, még Dudás is arra hivatkozott mondták , hogy Nagy Imrétől vagy Losonczytól kapta az utasítást.

— A szovjet vonal keményedéséről szólva nemzetközi okokat is eml ített ? M i- re gondolt?

Arra, hogy abban az időben, részben a magyar események miatt, ismét feszültebbé vált a viszony a szovjet és a jugoszláv vezetés között. Ez arra volt visz- szavezethető, hogy Tito ugyan támogatta a második szovjet katonai beavatkozást, de pulai beszédében vitatkozott is a szovjet megítélés és fellépés bizonyos vonatkozásaival. Jugoszlávia budapesti nagykövete már megérkezésünk másnapján jelentkezett Münnich Ferencnél és tiltakozott némely moszkvai állásfoglalás miatt.

Több szinten

—Önök tíz napig voltak Moszkvában. Hazatérve, a nyilvánosság előtt beszámoltak az események egynémely diplomáciai tényéről. Ennél azért talán részletesebb tájékoztatást kaptak a párt vezető testületéi.

Mi nemcsak Moszkvában jártunk, hanem több szovjet vidéki városban is. Hazatérésünk után több szinten is beszámoltunk a történtekről. Ahogyan mondja, a nyilvánosság elölt is. A tárgyalások egyes részleteiről azonban csak a párt vezető testületéiben szóltunk. Ilyen kérdés volt Nagy Imre és általában a Romániában tartózkodók megítélése. Előbb az Intéző Bizottságnak számoltunk be. végül egy aktívaülésen is szóltunk ezekről a nyilvánosság előtt nem szellőztetett dolgokról.

Elmondtuk, mi a helyzet a Szovjetunióba távozott volt vezetőkkel, Rákosival, Gerővel, Kovács Istvánnal és Hegedűssel. De, emlékezetem szerint, ott volt még Révai és Piros László is. Az volt az általános vélemény, hogy ezek az emberek ne jöjjenek haza, mert itthon csak zavart kelletének a pártban és a társadalomban. Ugyanakkor napirendre került általában a baloldali szektás vezetők ügye. Azt mondtuk, hogy határozottan kell velük szemben fellépni, de azok ellen is a törvény szigorával kell eljárni, akik a nemzetet ért tragédiáért, a súlyos emberi és anyagi áldozatokért közvetlenül felelősök. Igaz, azt is kimondtuk, hogy a kisembereket nem kell felelősségre vonni, ha nem terheli őket gyilkosság vagy más súlyos cselekmény.

Népbírósági Tanács alakul

— Mégis megtettek. Akkor született a döntés a Népbírósági Tanács felállításáról is?,

—Úgy emlékszem, azápriliseleji központi bizottsági ülésen tettük meg a kormánynak a javaslatunkat. A Legfelsőbb Bíróság nem tudta elérni, hogy az ügyek rendben menjenek és a helyzet rendkívüli volt.

— A vizsgálati anyagból kiderül, hogy Nagy Imrééket 1957. április 15-én tartóztatták le Snagovban. Az ítéletre azonban csak több mint egy év múlva került sor, noha a vizsgálatot pár hónap múltán már lezárták. Mi volt ennek az oka?

Ezt ma már nem tudnám pontosan megmondani. De gondolom, hogy ebben is szerepet játszottak a külső és belső okok.

— Igaz-e, hogy szovjet részről többször is a per halasztását kérték?

Egy esetre emlékszem. Egyszer azt közölték velem, talán 1958 eleien, hogy a szovjet kormány nem tartana jónak, ha a per az akkor napirenden lévő fontos nemzetközi tanácskozás alatt kerülne nyilvánosságra.

(Eddig nem sikerült olyan dokumentum nyomára bukkanni, amelyből egyértelműen megállapítható volna, mi volt a per elhúzódásának pontos oka. Az említett nemzetközi tanácskozás éppúgy lehetett Nyikita Hruscsov Camp David-i látogatása és Eisen hower elnökkel való találkozója, minta légköri atomrobbantások szüneteltetéséről folyó genfi tárgyalás. —- A szerk.)

— Végezetül: van-e valamilyen valóságos alapja annak a híresztelésnek, hogy Nagy Imre és társai halálra ítélését az MSZMP Politikai Bizottsága, netán személy szerint Ön hagyta jóvá?

Nincs. Ez minden alapot nélkülöz. Nem ismerek olyan embert az akkori Politikai Bizottságból, aki erre vállalkozott volna. A bíróság nem utasításra hoztaítéletét. (Ebben a témában sem került elő eddig olyan dokumentum, amely a híreszteléseket alátámasztaná vagy cáfolná. A szerk.)

Kanyó András

(A folytatás a legközelebbi Magyar - országban, illetve a Petőfi Népe jövő heti keddi és szerdai száméiban olvasható.)

Tudni kellene, mire vállalkoznának a gyógyszerészek?

Ha valami, a gyógyszerárrendezés országos méretű felhördülést eredményezett. Az utca népe szívja a fogát, hogy egyre több forintot kell fizetni a gyógyszerekért, a gyógyszerészek pedig eközben irdatlanra dagadt adminisztrációval, különféle matematikai műveletek „gyakorlásával” emberfeletti munkával gyakorolják hivatásukat. Manapság ugyanis ők az egészségügy egyik legrosszabban fizetett „katonái”, a betegellátás legelső vonalában ...

Zaklatott napjaikat még tovább bolygatta az a minisztériumi tervezet, amely a gyógyszertárak vállalkozói keretekben való működtetését helyezte kilátásba.

*

Tóth Lászlónénak, a soltvadkerti gyógyszertár vezetőjének tettem föl a kérdést, élne-e ezzel a lehetőséggel? Kategorikus „nem” volt a válasz, de a beszélgetés során kiderült, nem az újtól, a szokatlantól való irtózás okán.

— A megjfclont tervezet szerintem nem jó még arra sem, hogy elképzeléseket alakítsunk ki a jövőről. A gyógyszertárakat ugyanúgy szerződésbe adnij mint a kocsmákat, eleve elhibázott elképzelés. A gyógyszertárakban szakmailag nem kifogásoljuk bizonyos drogériaáruk forgalmazását, de azért mégse lenne ildomos, ha reggel forralt borral kezdenénk, utána meg fagylalttal folytatnánk. Mert, ugyebár, a forgalmat kellene mindennél előbbrevalónak tartani. Mi azt sem szeretnénk, hogy amiért eddig harcoltunk, nevezetesen, hogy kevesebb gyógyszerrel éljenek az emberek, egyik napról a másikra ellenkező végletbe forduljon át... Ezek a szakmai részt érintik, de ugyanilyen fontos a vállalkozás anyagi oldala is. Közismert, hogy a gyógyszerészek nem tőkepénzesek. A bérleti díjak megállapításában sincsenek elképzelések. Bizonytalanok a kilátások, hiszen ahhoz, hogy vállalkozásba

fogjon az ember, a tisztességes haszon elérése alapkérdés. Ha minden részletben kristálytisztán látunk, akkor lehet szó döntésről. Jelenleg csak beszélgetünk róla, mert a téma mindegyikünket érdekli, foglalkoztatja . ..

*

A csengődi gyógyszertárban Nagy Ágoston a kérdésre kérdéssel válaszol: miért ne vállalkozhatnának a gyógyszerészek? Az államosítás során ugyanis a gyógyszertárak is ugyanabba a kategóriába soroltattak, mint a tőkés kizsákmányolok gyárai. Holott a régi formában az ellátás jó volt az orvosnak, a betegnek, a gyógyszerésznek. A cél most sem lehet más.

A gyógyszerészek közhangulatában érződik, hogy mindenki szeretné a változást, ugyanakkor fél is tőle. A félmegoldások csak a kaotikus helyzetet fokoznák, erre senkinek nincs szüksége. Arra viszont igen, hogy a vélemények a szakma,minden területét átfogva összegződjenek, s kialakuljon egy konkrét terv. A lényeget nem lehet szem elől téveszteni, a gyógyszer különleges áru, a gyógyszerellátás nem kereskedelmi tevékenység. Az alapokig, a gyógyszeriparig kell a tisztázást végrehajtani, mert a gyógyszeripar a jelenlegi szituációban lehetetlen körülmények között termel, ugyan kötelezik a hazai ellátásra, de számára a világpiacon való értékesítés az előnyösebb.

Minden neuralgikus pont áttekintésére, koncepció kialakítására az Országos Gyógyszerészeti Intézet külön bizottságot hozott létre. Ha munkájuk eredményeképpen a tervek szerint két hónapon belül leteszik a reprivatizálási tervet a gyógyszerészek asztalára, akkor lehetséges lesz felelősen dönteni ebben a nagy horderejű kérdésben is.

Nagy Mária