Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

1989. július 26. • PETŐFI NÉPE • 3 Magyar—amerikai rt. alakult Ötvenöt százalékos amerikai tőkearánnyal alakult meg a TA­URUS nyíregyházi gyárában az ATB magyar—amerikai ipari gumitermékgyártó részvénytár­saság. Az rt. két vállalkozásban érdekelt. Egyrészt nyíregyházi központtal gyártanak nyomdai­pari nyomókendőt, majd azt New York-i székhelyű kereske­delmi részleg értékesíti külön­böző piacokon. A felújított és kibővített nyíregyházi üzem­csarnokban közel 600 000 dol­lár értékű gép dolgozik. IGYEKEZTEK „MEGDOLGOZNI” A TANTESTÜLETET? Igazgatóválasztás Bácsbokodon XTem kell komolyan venni a dolgot 1 ~ mondta annak idején egy benn­fentes ismerősöm, amikor a művelődé­si miniszter rendeletét dicsértem, azt, hogy az iskolák önkormányzatának erősítése végett az igazgató kiválasztá­sa a nevelőtestület hatáskörébe került. Ugyan. Minden ilyen intézkedés­sel kapcsolatban rájönnek, hogyan le­het kijátszani. Csak idő kérdése az egész. A művelődési osztályok aligha nyugodnak bele, hogy levitézletl mun­katársaikat a jövőben nem ruházhatják fel igazgatói címmel. Legfeljebb meg­hamisítják a választás eredményét. A pedagógusok már úgy megszokták kiszolgáltatott helyzetüket, hogy alig­ha mernek protcstálni, és még mindig megmarad a jól bevált „oszd meg és uralkodj” évezredes módszere. A társközség önállósága miatt A bácsbokodi tantestület huszon­nyolc tagjából huszonhatan az eddigi igazgatónőre, Csipler Jánosáéra vok­sollak és annak rendje-módja szerint bizalmat szavaztak neki a következő öt esztendőre. — Sajnos, elkövettem egy nagy hibát — vallja be Csiplerné. - A társközség­ben, Borsódon vagyok elöljáróság­vezető, s amikor a lakosság a szétvá­lasztást kérte, én is az önállóság mellett szóltam. Azóta nem vagyok jó igazga­tónak. Nem tagadom, hogy mint min­denütt, nálunk is van hiányosság. Is­merem a tantestület ellen felhozott vá­dakat, de azt is tudom, hogy jőszán- dékkal bizonyára javítani is lehet a gondokon. Mayerné Márity Teréz német szakos tanárnő szerint az elnök már jó előre igyekezett megdolgozni a tantestületet. Azzal érvelt, hogy ha a két község szét­válik, Csiplerné úgyis itthagy bennün­ket és elmegy Borsódra tanácselnök­nek. — Csak hadd menjen — mondta —, Bokodra nem kell Borsódról igaz­gató, és négy tanárt is felkért, hogy adja be a pályázatát. A kollégák azon­ban elálltak. Erzsiké, Csiplerné jó szak­ember és emberséges iskolavezető. Mindenki szereti, szívesen dolgozunk vele együtt. Iskolai önállóságról itt szó sem lehet fűzi hozzá Havasi Jánosné igazgatóhelyettes. - A kétszintű igaz­gatás bevezetése óta, tehát amióta a ■megyéhez tartozunk, a tanács csak az utolsó pillanatban, vagy a határidő le­járta után adja at a leveleket. Ahol lehet, betartanak. S hogy ki az erősebb, az nem kétséges. Amikor a négy több, mint tíz Az iskolaigazgató megbízása — a tanácsrendelet szerint — a tanácstestü­let hatáskörébe tartozik. Nos, a leg­főbb népképviseleti szerv — amint Molnár József tanácselnök és Kurkó Gergely vb-titkár nevezi — elutasította Csipler Jánosné megbízását, mégpedig a következő szavazataránnyal: tízen szavaztak Csiplerné mellett, négyen el­lene, hatan tartózkodtak. (Az utóbbi­akkal kapcsolatban óhatatlanul felme­rül a kérdés, hogy képviseli az a tanács­tag a választóit, aki ilyen sarkalatos ügyben nem tud vagy nem mer állást foglalni.) Ami a végeredményt illeti, a négy ellenszavazat többet nyomott a latban, mint a tíz igenlő, miután az igazgatónő megbízásához ötvén száza­lékra plusz egy szavazatra lett volna szükség. Molnár József és Kurkó Gergely a tanácsrendelet és a miniszteri rendelet közötti ellentmondással, vagy inkább joghézaggal kapcsolatban kikérték a megyei tanács illetékeseinek a vélemé­nyét. A konklúziókat, melyeket levon­tak az eligazításból, sem Papesch Lász­ló művelődési, sem dr. Egyedi Ernő szervezési és -jogi osztályvezető nem vállalja. — Nagy nyomatékkai kértem az el­nököt és a vb-titkárt, hogy amennyiben nem tudnak különös indokot Csiplerné alkalmassága ellen felhozni — s ez csak a vezetői feddhetetlenséggel kapcsola­tos kifogás lehet —, úgy ne terjesszék elő a javaslatukat — mondja Papesch László. Inkább az ügy megoldására, mint megakasztására kellett volna tö­rekedni. Dr. Egyedi Ernő jogi szempontból világítja meg a dolgot: Ha több jelölt van, akkor a ta- nácstcstület választhat közöttük. Jelen esetben, egy jelölt lévén, csak igent mondhattak, vagyis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a magasabb rendű jogsza­bály, a tanácstörvény szerint működő testület döntését eleve meghatározta az alacsonyabb rendű jogszabály, tehát a miniszteri rendelet. A törvény szerint a tanácstestület alapítja vagy szünteti meg az iskolát, de abba nem szólhat bele, hogy ki igazgassa. Olyan ez, mint amikor a farka csóválja a kutyát. A szavazásnál azonban mindenképpen helytelen volt Csiplernét kiküldeni. A tanácstagot ugyanis a jelenlétből még határozattal sem szabad kizárni, akkor sem, ha a napirendben a saját személyéről van szó. Még nincs vége A tanácstestület döntésébe a nevelők aligha nyugszanak bele. Kezdődik, sőt már folytatódik a szokásos eljárás, az érdekeltek szorgalmasan lapátolják egymásra a sarat. Elkerülöm, hogy az érveket részletezzem: a nyomdafesték is nehezen tűrné, no meg a becsületsér­téstől magam is visszarettenek. Pedig milyen egyszerű lenne a meg­oldás, hiszen azt tapasztaltam, mindkét fél a szívén viseli a 360 iskolás gyermek sorsát. Megvan tehát az alap a kiegye­zésre. Remélem, így is lesz! A tantestü­let majd végzi a dolgát az általa válasz­tott vezető irányításával, a tanács pedig hol bírálattal, hol elismeréssel — segíti intézményét a nevelő-oktató munka színvonalának emelésében. Er­ről szeretnék legközelebb tudósítani! Gál Zoltán BŰNÖZŐK IS V OMÁ BÁ \ Söröző betörők A két régi ismerős csak késő este találkozott össze a lajosmizsei éjszakában. Mindkettőjük ala­pos nyomás alatt állt, amit hosszas gyűjtőmunká­val értek el, külön-külön. Ugyanis alig győzték végiglátogatni a település szomjoltó helyeit. A Kakukk étteremben akadtak egymásra. Ere­jükből még bőven futotta néhány pohárka meg­emelésére. Egyikük éjféltájban indítványozta, hogy vegyenek búcsút e baráti helytől. Haza kelle­ne menni a vonattal Inárcsra. A másik is csak bólogatott és felajánlotta: menjenek együtt, mert hogy a gyerekei közül kettőt az édesanyja ott ne­vel. Tehát az állomás felé vették útjukat. Hajnali kettő körül járhatott az idő, az állomáson egy lélek sem volt. Inárcsra csak két óra múlva indult a vonat. Egyikük leheveredett a váróterem padjára, hogy a sok jövés-menés után némi erőt gyűjtsön. Ám a másikat valami nem hagyta nyugodni. Már odafelé szemet szúrt neki az állomás melletti kocs­ma. Bár semmi zaj, életjel nem szűrődött ki belőle, * az ablakon bekandikálva, a sörös üvegek látványa izgalomba hozta. Még mindig száraznak érezte a torkát, a zsebét pedig laposnak. Ezért — hogy ne legyen unalmas a várakozás gyötrelmes két órája zsebéből elővette zsebkését és pengéjével kicsa­varozta az ablakrácsot rögzítő srófot. Az üveget ököllel beverte, s már nyitva is állt az út e „földi paradicsom” felé, amit nevezzünk most csak egy­szerűen söntésnek. Jó cimbora azonban nem feledkezik meg társá­ról, így ő sem hagyta szomjúhozni barátját, felráz­ta szendergéséből. Nem volt nehéz magához téríte­ni, miután elmondta, szabad bejárást szerzett a közeli kocsmába. Pillanatokon belül a helyiségben üldögéltek. Nem akarták a dolgot elkapkodni. Pénz után kutatni később is ráérnejt. Leültek egy asztalhoz, felbontottak két üveg finom külhoni sört és mélyeket szippantva az itt talált Marlboró- ból, kellemesen múlatták az időt. Hamarosan má­sik két üveg került az asztalra, a cigarettás doboz pedig egyre laposabb lett, amikor a csendes, meg­hitt hangulatból kizökkentették őket. — Itt vannak bent! — kiabálta valaki, s a lábak dobogása nem hagyott kétséget afelől, hogy rájuk gondoltak. A hajnali némaságban fülsértő volt a ricsaj, ezért az egyik koma felállt az asztaltól és kiszólt a törött üvegű ablakon: — Ne kiabáljanak, szóljanak inkább egy rend­őrnek! — aztán visszaült a társához. Néhány vasutas figyelt fel a kocsma önkényes vendégeire. Vasrudat ragadva őrizték az ablakot, míg — követve a bentről érkezett javaslatot a rendőrség is megérkezett. Addig is újabb két üveg sör bánta a látogatást. A békésen sörözgető két férfit a rendőrök állították fel az asztaltól. Bár azért mégsem lehettek teljesen békések. A tetten- érő vasutasok ugyanis nem voltak hajlandók név­vel vállalni a tanúskodást: életveszélyesen megfe­nyegették őket. Végül is fájó szívvel, de megváltak a sörüktől. A többszörösen büntetett Radics Béla és Burányi Menyhért előzetes letartóztatásban van. Igaz, most kevésbé meghitt légkörben, de mégiscsak vendé­geskednek. Bcnczc Andrea A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA XXL Mit mondott Kádár János? Nem volt puccs — Pártértekezlet meglepetéssel Becsapta az ismerethiány — Most szeretnék áttérni egy, az Ön személyét közvetlenül is érintő kérdésre; az 1988. májusi pártértekczlctrc, és ar­ra, ami ott, illetve azután történt. — Ez nem könnyű kérdés. — Tudom, mégis azt kérem, segítsen megvilágítani az akkor történteket és az események hátterét. A közvélemény egy részében ma is különböző hírek keringe­nek, amelyek egy része sem Önre, sem az MSZMP-rc nézve nem hízelgő. Nem én terjesztem őket. — Ebben biztos vagyok, mégis arra kérem, segítsen tisztázni bizonyos dol­gokat. Engedje meg, hogy feltegyem az ezzel kapesolatos kérdéseket. Hát tessék. — Mi volt az előzménye a pártérte- kczlct összehívásának, s vajon az előké­születek közben már napirenden volt-c, hogy a vezetésben is ilyen nagyarányú változások lesznek? A pártértekezlet összehívásának gondolata egy-idő óta már érlelődött a pártvezetésben és a tagságban is. Az ok pedig az volt, hogy a XIII. kongresszus egyes határozatairól kiderült, nem va­lósíthatók meg. Ezek a gazdasági kér­déseket érintő határozatok voltak. Nagy kár, hogy a kifogások nem a kongresszuson merültek fel, ott még korrigálni lehetett volna bizonyos dol­gokat. De akkor és ott olyanok is a határozatok mellett érveltek, akik ma úgy tesznek, mintha a dolgok tőlük teljesen függetlenül, netán éppen az ő akaratuk ellenére történtek volna. Erre is áll az, amit beszélgetésünk elején, azt hiszem, egy más ügy kapcsán már emlí­tettem. Egyes emberek manapság úgy viselkednek, mint a nádszál erős szél­ben. Jobbra-balra hajladoznak. Szíve­sen elfeledkeznek tegnapi önmagukról. — Ez úgy hangzik, mintha Ön csaló­dott volna egyes emberekben. — Nem állíthatom az ellenkezőjét. S engem nagyon elszomorít egyesek vi­selkedése, különösen azoké, akik éve­ken át állhatatosságot mímeltek, a kö­zös ügy önzetlen szolgálóinak mutat­ták magukat, és kiderült, hogy az első felhők láttán az eresz alá húzódnak. — Köpönyegforgatók lettek? Én nem használtam ilyen szava­kat. — Térjünk vissza a pártértekezlctrc. Meglepte Önt az, ami ott történt? — Mi tagadás, voltak meglepetések. A pártvezetés felkészült a változások­ra, jómagam is egyetértettem vele, de én nagyobb fokozatosságot képzeltem el. (Megkérdeztük Grósz Károlyt, a párt főtitkárát, ő hogyan látja az akko­ri eseményeket. Mi a véleménye egyes magyar lapokban is napvilágot látott értékelésekről, hogy „Kádár Jánost puccsal távolították el” a főtitkári tiszt­ségből? Puccsról szó sem volt. Az első napi tanácskozás után már látszott, hogy a küldöttek nagyobb horderejű változásokat akarnak, mint amit a ve­zetés szükségesnek tartott. Előtérbe ke­rültek a személyi kérdések, sajnos ezzél viszont elterelődött a figyelem a lényeg­ről. Kádár János talán azt várta, hogy a pártértekezlet szervezői leszerelik ezt a hangulatot. Más szóval akkor már nem volt tisztában a helyzettel, becsap­ta őt az ismerethiány. Volt egy beszélgetés, amelyen Kádár János, Gáspár Sándor és én vettem részt. Ott sok minden szóba került, az is, hogy Gáspár Sándor nem tud beké­rülni a vezetésbe, amit pedig Kádár János szeretett volna. Gáspár azonban tudomásul vette a kialakult helyzetet, s azt mondta, ha az ügy azt kívánja, hagyjuk ki a Politikai Bizottságból. Ez történt vele és másokkal is. — Akart-c Kádár János elnök lenni? — Neki az volt a dilemmája, azt kérdezte, tud-e ezzel nekünk segíteni. S mi azt mondtuk neki, hogy a nemzet­közi kapcsolatok tartásában nagy se­gítségére lehet a pártnak, személy sze­rint az új főtitkárnak. Ez hatott rá. Azt azonban már akkor kijelentette, hogy a Politikai Bizottság ülésein még meg­hívottként sem kíván részt venni. Azonban ha kíváncsi vagyok a vélemé­nyére, és megkérdezem, elmondja. Eh­hez tartotta magát. Rendkívül fegyel­mezetten és a testületi döntések iránti tisztelettel végezte a munkáját. Egy ide­ig elolvasott minden határozatot, s vé­leményt is mondott róluk. Egy idő után azonban nem kérte ezeket az anyago­kat, s már csak a személyes kontaktus maradt fenn kettőnk között, egészen az utolsó időkig. Ha jeleztem, hogy szeret­nék vele találkozni, erre betegsége elle­nére is bármikor kész volt.) És most térjünk vissza a Kádár Já­nossal készített interjúhoz. Nem akart elnök lenni — Úgy tudom, Önt felkérték, a párt elnökeként vegyen részt ne csak a köz­ponti bizottsági, hanem a politikai bi­zottsági üléseken is. De Ön ez utóbbira nem vállalkozott, miért? — Mielőtt a kérdésére válaszolnék, tennék egy kis kitérői. Még 1987 őszén Pekingbe utaztam. Ez volt az utolsó hosszabb külföldi látogatásom. Szíve­sen mentem oda. Hatalmas ország, gazdag történelmi és társadalmi múlt­tal, sok-sok tapasztalattal. Kapcsolata­ink az ismert okok miatt hosszú ideig szüneteltek. Szerettem volna látni, mi változott ott az utóbbi években. Na­gyon érdekes beszélgetéseink voltak Csao Ce-janggal és Teng Hsziao-ping- gel. Utóbbival több mint harminc évvel korábban már találkoztunk, tehát régi ismerősként üdvözölhettük egymást. Engem, bevallom, érdekelt az is, hogy mi az ő szerepe a pártvezetésben. O ugyanis a kínai párt tanácsadó testüle­tének az elnöke volt akkor. Erről, to­vábbá a reformokról is beszélgettünk. Érdekes, tanulságos volt a látogatás számomra ebből a szempontból is. — Azt akarja mondani, hogy akkor már tudta, mi várható, hogy Ön is egy olyan posztra kerülhet az MSZMP-ben, mint Teng Hsziao-ping a kínai pártban? Én ezt nem mondtam. Csak arra utaltam, hogy informálódtam a kínai párt politikai és gazdasági reformjáról, a tervekről meg Teng Hsziao-ping mű­ködéséről. — Akkor most térjünk vissza arra a kérdésre: miért nem vállalkozott arra, hogy részt vesz a Politikai Bizottság ülésein? Én nem akartam elnök lenni, de azt mondtam, ha ezzel szolgálni tudok, akkor vállalom. Ami a PB-üléseken va­ló részvételt illeti: az első ülésre elmen­tem. Meghallgattam a napirend feletti vitát, aztán elmondtam a saját vélemé­nyemet. Akkor azt is bejelentettem, hogy az üléseken a jövőben nem kívá­nok részt venni. Csinálják nélkülem a dolgokat, ne zavarja őket a jelenlétem. Azt azonban megmondtam, hogy bár­mi legyen is napirenden, nyíltan kell megvitatni a dolgokat. Azt mondtam, vitatkozzanak, amíg a székről le nem fordulnak, de ha kivitatkozták magu­kat, és kimennek a tanácsteremből, képviseljék az egységes álláspontot. Különben szétverik a pártot. * * * Kádár János ezt követően még két alkalommal vett részt a párt vezető tes­tületének ahogy az utóbbi időben emlegették, s a megjelölést ő is elfogad­ta —, parlamentjének, ülésén. Az MSZMP volt elnökének személyiségé­ről is vallanak azok a szavak, amelyek a február 20—21-i ülésen elhangzottak. „Ha megengedik, szeretnék két szót szólni az én betegségemmel kapcsolat­ban. A múlt hét második felében két professzor ellenőrzött, a műtétet végző és egy belgyógyász professzor. Megál­lapították, hogy fokozatosan, a terhe­lést ellenőrizve részt vehetek a munká­ban. Én kötelezettséget vállaltam arra az orvosokkal, hogy a kézmütéthez szükséges hosszadalmas kezeléseket akkor is, ha fokozatosan állhatok csak munkába, pontosan be fogom tartani, ugyanúgy a belgyógyászati ellenőrzést is anélkül, hogy a fokozatos munkába állást meg kívánnám szakítani. Ezenkívül szeretnék politikailag is hangsúlyozni valamit a saját személye­met illetően. Én az 1988-as, májusi pártértekezlet határozatához tartom magam minden tekintetben. Ezt én kö­telezőnek tartom a magam részére úgy is, mint párttag, úgy is, mint a Közpon­ti Bizottság tagja, minden részében, minden állásfoglalásában és határoza­tában .. . . .. szeretném hangsúlyozni, hogy én a Központi Bizottság minden döntését kötelezőnek tartom magamra, és gon­dolom, pártunk minden tagjára kötele­ző a Központi Bizottság határozata és döntése. Ez a mi jelenleg érvényes szer­vezeti szabályzatunk szerint így van.” * * * A beszélgetés, mint már korábban is jeleztük, 1989. április 10-én megsza­kadt. S ezzel a mostani közléssel az interjúsorozat is véget ért. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik munkán­kat segítették. Köszönettel tartozunk mindenekelőtt a Párttörténeti Intézet­nek és munkatársainak: Imre Magdá­nak, T. Varga Györgynek és Németh Jánosnénak. Kanyó András Nagy forgalom az ország kapuinál Július igazi idegenforgalmi főszezon, s ezt hűen tükrözik a határforgalmi adatok. A legélénkebb vendégjárás az ország nyugati kapuinál tapasztalható: Hegyeshalomnál és Rajkánál egy-egy hét végén 80-90 ezren lépik át a határt. Ezeken az átkelőhelyeken és Sop­ronnál egyébként hétközben is erős a forga­lom, ezért a határőrök és a vámőrök megerő­sített szolgálatot tartanak. A statisztikai lap eltörlése valamelyest gyorsította az áthala­dást, ám a kiemelkedő csúcsok idején óha­tatlanul növekszik a várakozási idő. A külföldi vendégek közül egyre többen keresik fel Vas megyét. Az itteni határállo­mások az év eddigi részében több mint más­fél millió vendéget fogadtak, 21 százalékkal többet, mint a múlt év első hat hónapjában. Különösen sokan keresik fel a megyét a szomszédos Ausztriából, de többen jönnek az NSZK-ból, Svájcból és Hollandiából is. Nagy az érdeklődés a gyógyüdülők iránt; a büki és a sárvári fürdőket eddig csaknem 600 ezren keresték fel. Bükön már készül a fürdő tizedik medencéje, s a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat — svéd partnerekkel rövidesen megkezdi egy korszerű golfpá­lya építését is. Sárváron a gyógykezelés mel­lett számtalan a kikapcsolódási, sportolási lehetőség: lovaglás, horgászás, vadászat, csónakázás, teniszezés között válogathatnak a vendégek, de van szauna, szolárium, torna­terem is, s rendszeresen rendeznek kulturális műsorokat. Az ország egyik déli kapujának, Részké­nek az adatai is jelzik az idegenforgalom növekedését. Júliusban négyszer annyian lépték át a határt, mint egy évvel korábban. A beutazók csaknem negyven százaléka ju­goszláv, őket sorrendben a szovjet, osztrák, görög, bolgár, csehszlovák turisták, vala­mint az NSZK-ból és az Egyesült Államok­ból érkező látogatók követik. A magyar ki­utazók úticélja elsősorban Görögország, Tö­rökország, valamint a bolgár és a jugoszláv tengerpart. A statisztikai lap megszűnése óta itt is gyoreabb az úti okmányok kezelése, a várakozási idő csupán 3-4 perc. Csongrád megye másik határátkelőjénél. Nagylakon ugyancsak erősödött a forgalom: július első három hetében a tavalyinál 30 százalékkal több magyar, és 10 százalékkal több román turista lépte át a határt. A borsodi határátkelőhelyeken egy-egy nyári hétvégén (szombaton és vasárnap) 30- 40 ezren fordulnak meg. A legnagyobb for­galom Hidasnémetinél bonyolódik le, de vá­rakozni itt sem kell: folyamatos, gyors az átkelés. Itt a legnagyobb számban a lengye­lek érkeznek az országba, Sátoraljaújhelyen és Bánrévén pedig a csehszlovák turisták áll­nak az élen. Komárom megye kél határátkelőhelyén az idegenforgalmi főszezon ellenére sincs sorban állás, zavartalan a forgalom. Komá­romnál július közepéig 580 ezren lépték át a határt, valamivel kevesebben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint elsősor­ban a szervezetten utazók száma csökkent. A másik Komárom megyei átkelőhelyen, az Esztergom és Sturovo közötti kompjáraton ugyancsak mérséklődött a forgalom, ott sem kell az utasoknak várakozniuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents