Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-20 / 169. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NAPILAPJA XLIV. évf. 169. szám Árai 4,30 Ft 1989. július 20., csütörtök (1 Xj Július 28-án összeül ,n: az MSZMP Központi Bizottsága Július 28-ára, péntekre összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát. A testület a Politikai Intéző Bizottság javaslata alapján kialakítja álláspontját az MSZMP kongresszusának előkészítésével összefüggő néhány kérdésről. Ennek részeként javaslatot tesz a kongresszus napirendjére és ügyrendjének elveire, a megrendezés módjára, s előterjesztést tesz költségvetésére. A Központi Bizottság megfogalmazza javaslatát a kongresszuson létrehozandó vezető- és ellenőrző testületekre, megválasztásuk módjára is. A téma előadója Kovács Jenő, a KB titkára lesz. A tanácskozás második napirendi pontjaként a testület állásfoglalástervezetet vitat meg az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz, amelyhez Berecz János fűz szóbeli ki- egészitőt. A Központi Bizottság a hatáskörébe tartozó más, időszerű kérdésekben is dönt. (MTI) KÜZDELEM HATVANNÉGY MEZŐN Megkezdődött a Tóth László-sakkfesztivál • Tegnap délután, Kecskeméten, ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a Tóth László-sakkfesztivál. A kecskeméti sakk-kultúra megalapítójának tiszteletére egy szép és nemes hagyomány folytatásaként immár negyedik alkalommal rendezik meg ezt a rangos sporteseményt. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban dr. Nagy Károly, a városi tanács vb titkára nyitotta meg a kilencnapos versenysorozatot. Az emberiség egyik legősibb táblajátékának fesztiváljára több mint 160 versenyző érkezett a megyeszékhelyre. A nevezésekét böngészve látványos, fordulatos játszmákra van kilátás, amelyeken ádáz szellemi csatát vívnak majd egymással a logikus gondolkodás mesterei, nagymesterei. A verseny első fordulójára közvetlenül a megnyitó után, a további fordulókra ma délelőttől kerül sor a művelődési ház földszinti termeiben. • Az ünnepélyes megnyitó. • Romanyisin nemzetközi nagymester, a tavaly, Szaloni- kiben megrendezett sakkolimpián aranyérmet nyert szovjet csapat tfigja >s indul a versenyben. ' I Pártvezetők találkozója értelmiségiekkel Kiküldött tudósítónk exkluzív rádiótávirata Barguzinból # Petőfit találták meg? Igaz lenne? Tegnap reggel a Kossuth rádió röpítette az éter hullámaira a hírt: megtalálta Petőfi Sándor sírját a felkutatására szervezett 24 tagú expedíció! Olyan felpörgetett gyorsasággal zajlottak az események, hogy helyszíni tudósítónk, Borzák Tibor, ekkor még csak az első kutatónapról számolhatott be olvasóinknak. A hír szinte hihetetlen. Juhász István, a Kiskőrösi Városi Tanács elnökhelyettese is azt mondja, két-’' ségci voltak a város nagy szülöttének szibériai nyughelyéről. Mi Segesvárt tanultuk, hittük el. Igazából Ács Klára grafológus ültette cl bennem a kételyt, amikor elemezte a költő kézírását. Itt a városban nagy a felbolydulás, sokan még annak is hangot adtak, hogy csalódtak a költőben. Talán, ha tudnák, milyen messzire van Bar- guzin, amit még ma is nehéz megközelíteni ... Mi a véleménye, hol kellene eltemetni Petőfi hamvait? Szívem szerint Kiskőrösön. De a család, szeretett anyja, apja és öccse Budapesten, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Ott a helye, mellettük . . . * Petőfi Sándor nyugdíjas agrármérnök. Kecskemétről: — Nem hallgattam tegnap rádiót, csak a Petőfi Népében olvastam az expedícióról. Igaz lenne? 1849- ben látták utoljára, 1850-ben még köröztették Haynauék ... Ők se hitték, hogy elesett. Hallottam, hogy 1911-ben jelent’ meg egy ukrajnai újságban: Petrovics Sándor őrnagy, költő sírkeresztjét Szibériában látták ... Hát igaz lenne?! * A Petőfiszállási Petőfi Tsz főkönyvelője, Csányi István: Meglepődtem a híren. Azt hiszem, nem csak engem ért kellemetlenül. Nem is tudom hová tenni... Átírjuk a történelmünknek ezt a részét is? ... Cs. József, 18 éves, esti tagozatos a szakközépiskolában. Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában lakik. Olvastam az újságban, hogy keresik. Hát, nem is tudom, mit higgyek ... nem lehet azt megállapítani ... Tanulmányaiból emlékszik, hol van (volt) Petőfi nyughelye? _? ! ... M elyik csatában esett cl? ? !... Kinek volt a katonája? — Bem apó ... * Keresték Petőfit. Megtalálták jött a hír a hamvait. Vajon megtaláljuk-e?! Nagy Mária A Petőfi Népe különtudósítója | tegnap délelőtt rádiótáviratban je- ! lentette: Barguzinban, július 17-én, helyi idő szerint 11 órakor megla- ; lálták egy ember földi maradványaI it, s azt hiszik, hogy a legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor porhüvelyére bukkantak. Hétfői napon, a barguzini régi j temetőben, meglehetősen kietlen területen kezdték meg a munkát a ; Petőfi-expedíció munkatársai. Itt j — ahogy a helybéliek emlékeznek I politikai foglyokat temettek el. Délelőtt 11 órakor dr. Kiszely Ist- | ván antropológus először arra a j csontvázra bukkant, amelyet talán a híres dekabristával, Kuchelbe- ckerrel lehet majd azonosítani. I Nem messze innen, az ötödik szelvény hetedik sírjában találták meg ! azokat a földi maradványokat amelyeket egyébként koporsó nél- i kül helyeztek burját földbe —, amelyek tanulmányozása alapján (a : szemfog formája, csonthártyagyul- ( ladás nyomai miatt) azt hiszik, hogy Petőfi Sándor holttestével azonos. Más körülményekből arra következtetnek, hogy 33 éves korá- | ban érte a halál. Ha tehát valóban j Petőfit találták meg, nem pedig egé- 1 szén egyszerűen bizonyos véletle- j nek rendkívüli egybeeséséről van < szó mert még ezt sem lehet kizárni —, akkor a halál 1855-ben érhette a költőt, azaz hat évvel az 1848 ! —49-es szabadságharc leverése után. Ha ez beigazolódik, át kell értékelni a Petőfi-életrajzol állítólag egyébként nagy mennyiségű j iratra is rábukkant az expedíció. ] Barguzinban az örömmámor óriá(Folytatás a 2. oldalon) • A helyszín Értelmiségiek egy csoportjával találkozott szerdán, az MSZMP KB székházában Nyers Rezső, az MSZMP elnöke, Grósz Károly főtitkár és Barabás János, a Központi Bizottság titkára. A tanárokból, mérnökökből, közgazdászokból álló csoport még júniusban intézett levelet az MSZMP Központi Bizottságához, s e levélben megfogalmazták az októberi pártkongresszussal, a párt politikájával kapcsolatos véleményüket, észrevételeiket és jövőbeni elvárásaikat. A szerdai eszmecserén megjelenteket Barabás János üdvözölte, majd röviden összegezte a pártkongresszus előkészületeit, s ezzel összefüggésben a pártvezetést leginkább foglalkoztató kérdéseket. Kiemelte annak fontosságát, hogy a küldöttválasztások során, majd az azt követő időszakban folyamatos legyen a kapcsolat a párttagság és küldötteik között. Hozzátette: Véleménye szerint a pártban jelenleg nincsenek kialakult és tisztán kiforrott platformok, ezért nem lehetséges a platformok szerinti küldöttválasztás sem. Utalt arra, hogy bár a párton belül többféle áramlat különíthető el, ezek egyike sem képvisel kimunkált koncepciót. Rámutatott ugyanakkor, hogy fellelhetők a párton belül egeszen szélsőséges áramlatok is, így például a magát marxista egységplatformnak nevező irányzat, amelynek több nézete a párt politikájával összeegyeztethetetlen. A kongresszusról szólva a Központi Bizottság titkára elmondta: fő feladat a programadás, egy korszerű szervezeti szabályzat elfof 'adása, valamint az új pártvezetőség megvá- asztása. A kongresszusi előkészületek kapcsán Barabás János kifejtette azt a véleményét, mi- (Folytatás a 2. oldalon) A demokratizálódás első lépései Tiszakécskén (3. oldal) SZABADSÁG HELYETT LEKVÁR A hetényi konzervüzemben nincs „uborkaszezon” szűkét, bár a dolognak ez az oldala is hasznos a gyümölcsfelvásárlást is vállaló szövetkezet számára. A konzervüzem folyamatos munkájára már korábban is keresték a lehetőséget. Különösen az egyik NSZK-beli cég elképzelése foglalkoztatta őket; a németek féltartósított lekvárt szándékoztak vásárolni. A hetényegyháziak addig kísérleteztek, amíg sikerült a kívánt készültségi fokú, megfelelő minőségű alapanyagot elkészíteniük. így az idén már az úgynevezett sárgabarackpulp is besorolt termékeik közé. Hordókban szállítják a megrendelőjüknek. A konzervüzem termékeit öt tőkés országban és Mongóliában értékesítik. A belföldi igény évek óta alig változik, csupán tíz százalékkal növekszik. Az immár az Univer nevével azonosult népszerű készítményeik mellett, időről időre, újabb és újabb cikkekkel jelentkeznek a piacon. Bár nagyon nehéz merőben új termékcsaládot kialakítani, s az egyedi, ismeretlen készítményeiket sem könnyű elfogadtatni, a választékbővítéssel végül is sikerül az értékesítést növelni, 30 százalékkal többet értékesítettek készítményeikből a hazai piacon. Az árak alakulásáról igen kedvezőtlen információkkal szolgálhatott az üzemvezető. Az utóbbi időben nemegyszer drágult a csomagolóanyag, főleg a tubus ára nőtt, az idén már 25 százalékkal. Mégis, a gyártócégtől a közelmúltban kapták meg a tájékoztatást, miszerint a tubusnál • Csomagolják az üzem egyik legnépszerűbb termekét, a Piros Aranyat. (Tóth Sándor felvételei) hamarosan újabb 60 százalékos áremelésre kell számítaniok. Akkor pedig előáll az a furcsa helyzet, hogy a konzervüzem egyes termékeinek fogyasztói árában nagyobb értéket képvisel a csomagolás, mint a tartalom. Ebből persze az következnék, hogy olcsóbb csomagolóanyagot kell választani. Csakhogy, tapasztalatok szerint, a vásárló az általa elfogadott termékhez általában úgy ragaszkodik, ahogyan megismerte. Például, a tubusos mustárt szívesebben veszik, mint az üvegeset. Más termékeknél pedig éppen ellenkezőleg: a csomagolást kell korszerűsíteni ahhoz, hogy az árucikk versenyképes maradjon. A hetényegyházi konzervüzemben e törekvés megvalósulását szolgálja a cég arculatának kialakítása is. Eszerint a gyár berendezése és a termékek megjelenése — színben, formában, stílusban.—• azonos lesz. Csak a legkeresettebb cikkek — mint például a gulyáskrém, a Piros Arany, fokhagymakrém maradnak olyan köntösben, amilyenben népszerűvé váltak. A. M. • Főzik a Piros Aranyat. Ilyenkor, a hagymaszezon után és a paprika, paradicsom szezonja előtt, a szokottnál jóval kevesebb munka van a kecskeméti Univer ÁFÉSZ hetényegyházi konzervüzemében. Ezért mint Kránicz György üzemvezető elmondta - dolgozóik egy részének júliusban, augusztus elején kiadják a szabadságot. Az idén azonban kicsit másként alakult a helyzet. A főként ételízesítőiről, fűszerkeverékeiről ismert üzemben most lekvárt is főznek. Sárgabarackból. Nem egészen azért, hogy az idén oly bőséges termés feldolgozásából kivegyék a ré- • Mit akar a Demokratikus Magyarországért ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Mozgalom? A hírős város legújabb kori jelzői közé immár végérvényesen felkerült a „reformelkötelezett” kifejezés. Kecskemétet ma a magyarországi reform egyik bástyájaként' aposztrofálják a politikai küzdőtér mindegyik feléből. Ezért sem meglepő, hogy a Demokratikus Ma- yarországért Mozgalom alapítói özött ott találjuk a város képviselőjeként dr. Kiss Istvánt is. A negyvenöt éves szociológus vállalkozott arra, hogy szervezi megyénkben a mozgalom létrejöttét. ...Hol tart a szervezés, hány tagja v an a mozgalomnak Bács-Kiskun- han? kérdeztük meg dr. Kiss Istvánt. Pillanatnyilag már több száz tagunk van. Nemcsak az MSZMP- ból, hanem más pártokból és politikai tömörülésekből is kérték felvételüket. Ateisták és vallásos meg- győződésűek egyaránt. Az egyénileg jelentkezőkön kívül csoportok is jelezték csatlakozásukat példaként a Szanki Haladás Tsz-t, a kecskeméti tűzoltóságot, valamint a Bács-Kiskun Megyei Művelődési Kört említhetném. Megalakultak helyi csoportjaink. Kecskeméten kívül többek között Kiskörösön, Kiskunhalason, Baján és Kun- s/entmiklóson. —A zászlóbontás után többen azzal támadták a mozgalmat, hogy — úgymond — a népfront utódja kíván lenni. Ön szerint helyes ez a következtetés? A Demokratikus Magyarországért Mozgalom nem akarja a népfrontot helyettesíteni. Széles társadalmi alapokra helyezett, markáns arculattal bíró mozgalommá kívánunk szerveződni. Szándékunk az, hogy demokratikus szocializmus, többpártrendszer, hatékony (Folytatás a 2. oldalon) Rendelet a városkép védelmében Tanácsülés Kiskunhalason Az igazgatási osztály munkájáról készített beszámoló, egy új tanácsi rendelet tervezete és kitüntetések adományozása szerepelt a Kiskunhalasi Városi Tanács tegnapi ülésének napirendjén. llortyi Sándor igazgatási osztályvezető szóban is kiegészített beszámolójából, illetve hozzászólásokból kiderült, hogy a sokrétű munkájuk során a városnak szinte minden állampolgárával kapcsolatba kerültek. Ezt nemcsak évi átlagban 3500 darab ügyirat, hanem az ügyekben érintett, ennél több állampolgár száma is jelzi. Amint azt több hozzászóló is elmondotta, a városi tanács igazgatási osztálya c sokrétű feladatot elismerésre méltóan teljesítette. A beszámolót is ilyen minősítéssel, egyhangúlagosan fogadták cl. Élénkebb és több mint I órás vitát váltott ki az egyetlen oldalt kitevő, két változatban előterjesztett tanácsi rendelet, mellyel a Kossuth utcai pavilonügyként ismert, a közvéleményt megmozgató vitát, illetve ehhez hasonlót szeretne a tanács megelőzni. A tanácsülés végül az előterjesztés B változatát fogadta cl, módosításokkal. Ez lényegében azt jelenti, hogy a településszerkezet és a településkép védelme végett, a városi tanács vb kezelésében levő zöldterület — városképet befolyásoló építmények elhelyezésére — csak előzetes hozzájárulással használható fel, a városvédő és városszépítő egyesület véleményének figyelembevételével. Napirenden szerepelt még a tanácsi kitüntetések adományozása; augusztus 18- án három kiskunhalasi polgár kapja meg a Kiskunhalas Városért kitüntetést. Somogyi Antal tanácselnök-helyettes bejelentette, hogy 76 éves korában elhunyt Mácsai János, aki 35 éven keresztül volt a városi tanács tagja. Közéleti tevékenységének méltatása után 1 perces néma felállással adóztak az elhunyt emlékének. A tanácsülés interpellációkkal ért véget. K. I.