Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-19 / 168. szám

NAPTÁR 1989. július 19., szerda Névnap: Emilia Napkelte: 5 óra 06 perc Napnyugta: 20 óra 35 pere Holdkelte: 21 óra 17 perc Holdnyugta: 5 óra 29 perc ÉVFORDULÓ Száztíz éve Kis­kunfélegyházán született és Szege­den hunyt el Móra Ferenc (1879 1934) író, újságíró és muzeológus, századunk magyar ' prózájának ki­emelkedő alakja. Szegényparaszt családból származott (atyja foltozószücslegény, majd -mes­ter, míg anyja kenyér sülő asszony volt). Tanulmányait, a család szegénysége mi­att, nehéz körülmények között végez­hette. A budapesti egyetemen földrajz - természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, ám csakhamar a Szegedi Nap­lónál találjuk mint a lap munkatársát; 1913 és 1919 között e lap főszerkesztője, majd haláláig állandó munkatársa, ta­lán nem árt megemlíteni, hogy ez az, általa vezetett, újság volt jóformán az egyetlen sajtóorgánum ezekben az évek­ben, amely nem állott a világháborús propaganda szolgálatába. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után ö lett Szegeden a városi múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön, s főleg a város körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagok­ról szóló beszámoló tanulmányai. Pályáját versírással kezdte. Elbeszé­léseiben és regényeiben a magyar pa­rasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózá­ját kitűnő mesélőkészség, higgadt hu­mor, az élő beszédhez közel álló magyar stílus jellemzi. Művei mindmáig népsze­rűek. MŰSOR Július 19-én, szerdán MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A MAGÁNYOS FARKAS. Sz., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor MIÉRT? Sz., mb., csehszlovák Ilim. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 7 órakor: SZÉDÜLÉS. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ ÖR­DÖG JOBB ÉS BAL KEZE. Sz., mb., olasz film. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: A KÉM, AKI SZERETETT ENGEM. Sz., angol film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 8 órakor: AZ ÁRTATLAN­SÁG BIZONYÍTÁSA. Sz., mb„ angol kri­mi. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: PÉNTEK 13. Ma­gyar filmösszeállítás. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: NINCS KE­GYELEM. Sz., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: MADONNÁK HÁBORÚJA. Sz., japán krimi. 16 éven felü­lieknek. tisZakécske Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: A KIS SZEMTANÚ. Sz., ameri­kai krimi. 14 éven felülieknek. MEGKÉRDEZTÜK: Volt-e katasztrófaveszély szombaton a Duna-melléken? Sokáig csak a polgári védelem akcióterveinek ismerői tudták a Duna- melléken: a folyam túloldalán, a Dunaújvárosi Papírgyár területén nagy mennyiségű klórgázt tárolnak. Mivel sok a bejáró munkás, idővel elterjedt a hír, sokan gondolták aggódva: mi lenne, ha valamilyen „különleges esemény” okán kiszabadulna a lefojtott méreg? Vasárnap mint azt a híradásokból tudhatjuk tűz volt a dunaújvá­rosi gyárban. Az északnyugati szél közvetítésével füsttel vegyes bűzök kerültek át a Bács-Kiskun megyei oldalra. Sokan kérdezték: volt-e ka­tasztrófaveszély? Szekeres Mihály, a Dunaújvárosi Papírgyár igazgatója válaszolt: Már az elején szeretném leszögezni: nem volt általános vészriadó szombaton délután kezdte Szekeres Mihály. Négy részlegünk közül az egyikben a klórgáztárolótól mintegy kétszáz méterre az író-nyomó sor egyik gépén csaplak föl először a lángok. Az elszívórendszeren át aztán továbbterjedt a tűz az épületen kívülre is. A dunaújvárosi, a paksi és a százhalombattai tűzoltók, a dolgozók segítségével, ötven perc alatt eloltot­ták a lángokat. Ennek volt köszönhető: nagyobb kár nem ért bennünket, a csarnok másik gépsora és a papírraktár épen maradt. Tehát a gáztelep közelében nem volt tűz. Meg szeretném nyugtatni a túlparton élőket: a szabványoknak és a szabályzatoknak megfelelően, különleges óvatosság­gal védjük a klórt. — Akkor tehát a jól ismert „nerkaptán” vegyületek büdösítettek a hét Végén ismét? Végül is ez „vigasztaló”. A munkánk során keletkező légnemű anyagok elviselhető szagúak és nem mérgezőek. Mi ezt vizsgáltattuk és folyamatosan ellenőrizzük is. Az erjedő szalma vagy a nerkaptán szaga azonban valóban nem emlékeztet akácillatra. De papír kell, igaz? * Megjegyzés: Sosem vitattam, hogy kell papír: méghozzá a lehető legjobb minőségű. Azt nem értem, miért magyarázzák az illetékesek — a tapaszta­lat ellenében —, hogy a bűz nem bűz, és hogy azt a bizonyos „érzületet” a Köjál is mondja: keserűség nélkül el lehet viselni. Úgy vélem: ha valakit a sorsa bűzös vidékre űzött, ott kényszerül élni, dolgozni, legalább kárpótolni kellene fejlettebb infrastruktúrával, jobb ellátással. Magyaror­szágon ma még csak csíráiban ismerhetjük az ilyen logikát:. .. Más szedi a csalánt és más zsebeli be a pénzt a gyógynövénypiacon. Ez pedig felhábo­rító .. Farkas P. József KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Czinc Mihálynak, az iroda­lomtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékve­zető egyetemi tanárának, több évtize­des eredményes munkássága elismeré­seként, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács helyettes elnöke kedden adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Pusztai Ferenc művelődési minisz­tériumi államtitkár és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. — MA ÚJABB VÁLASZTÁSI gyűlésre hívja az érdeklődőket a Szabad Demokraták Szövetségének Kecskeméti Szervezete. Képviselő­jük, Farkas Zoltán, este 7 órakor az SZMT Kisfaludy utcai székházában találkozik a választókkal. A fóru­mon Magyar Bálint és iíj. Rajk László, az SZDSZ központi vezető­ségének tagjai is megjelennek. — BEMUTATKOZNAK az or­szággyűlési képviselőjelöltek. A Kecskeméti Városi Telcvizió csü­törtökön július 20-án — este, 20 órai kezdettel, a nagy érdeklődésre való tekintettel, megismétli a képvi­selőjelölteket bemutató műsorát. — Kerti munkára, karbantartásra, napi 3 órás elfoglaltságra férfi munka­erőt keres a kecskeméti leninvárosi is­kola, ahol holnap délelőtt várják a je­lentkezőket. (x) TELELOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a Budapesten meg­tartottjúliusi telelottó-számsorsolás al­kalmával az alábbi számokat húzták ki: 7, 19, 24, 38, 57. — KÉZIKÖNYV KÖRORVOSOK­NAK. Az Országos Körzeti Orvosi inté­zet és az Orvostovábbképző Egyetem közös tervet készített az alapellátásban dolgozó orvosok ismereteinek bővítésé­re. A magatartás-tudomány, az orvos­beteg kapcsolat legújabb ismereteit is magában foglaló tanfolyam anyagát könyv alakban is megjelentetik, s a ki­adványt még az idén minden körzeti or­vos kézhez kapja. A könyv kiadásának költségeit a Szociális és Egészségügyi Minisztérium fedezi. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Defekt miatt baleset Kelebián, a Kossuth utcában jú­lius 17-én délelőtt a 33 éves Kollár Éva (Kclcbia, Bajcsy-Zsilinszky ut­ca 82.) személygépkocsival körülte­kintés nélkül tolatott ki egy kapu­bejáróból és összeütközött a Dus- noki József 20 éves tompái lakos (Hunyadi utca 62.) által vezetett se­gédmotor-kerékpárral. Dusnoki József súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon Baján, a Ságvári téren a 65 éves Balogh Atti­la (Baja, Táncsics u. 9.) személygép­kocsival, kanyarodás közben, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol felhajtott a járdára és elütötte Sárosi József 75 éves helybeli lakost (Martinovics utca 12.). A gyalogos súlyosan megsérült. Ugyancsak hétfőn, a déli órák­ban az 55-ös számú úton, Baja és Bátmonostor között á 30 éves Nagy József (Baja, Dobó utca 25.) teher­gépkocsival, durrdefekt miatt, le­tért az úttestről és egy fának ütkö­zött. Sérülése súlyos. Újra megnyílt a szegedi zsinagóga Megnyitotta kapuit a felújított szegedi zsinagóga. A rekonstrukció tíz évvel ezelőtt kezdődött, s bár a homlokzat felújításá­ra már nem futotta a pénzből, a zsidó időszámítás 5749. évében a renoválás nagyobbik részével elkészültek. Európa egyik legszebb zsinagógája új tető- szerkezetet kapott, bádogtornyai, a növénymintákat idéző díszítések, a csatornák vízköpői a régi szépségükben láthatók. Ugyanígy a világot szimbolizáló kupola üvegburkolata, az oldalfalak ablakai, az egész temp­lombelső. Megtisztították a kertet az évek alatt dzsungellé nőtt gaztól, s a kerítés és a kapuk is új színt kaptak. Az orgonát ezekben a napokban javítják. A tervek szerint a hitélet szolgálata mellett már a közeljövőben hangversenyt rendeznek a megszé­pült épületben. A szegedi zsinagóga, szombat kivételével, naponta 9—12, illetve 14—17 óra között látogatható. Szép környezetben — kiváló áruk A kecskeméti Luther-udvar szinte napról napra szebb, a sorozatos tata­rozásokkal, átalakításokkal egyre inkább korhű képet mutat az épület- együttes. A Kerekegyházi Dózsa Tsz szakemberei például a napokban befejezték 2,8 millió forint költséggel a Budapesti Bőrker Vállalat miniüzletének bővítéséi. A három hónapos zárva tartást kárpótolja az üzletkép és a benne lévő árukínálat. „Ez már színvonal!” mondta tegnap önkéntelenül az egyik vásárló. A negyven négyzetméter, tágasan berendezett eladótér alapzata márvány, alatta padlófűtés, a vitrines bútorelemeket, polcokat sárgaréz csőrendszer egészíti ki. Mindehhez méltó az áruskála: női, férfi-, gyermeklábbelik, táskák, övék, kesztyűk, mappák, pénz- és irattárcák, bőrruházat és számtalan kellék. Az árakról sem árt szót ejteni. Itt kellemesen csalódik a vásárló, s ennek „titka” mint Rózsa Ilona boltvezető elmondta az önálló árubeszerzés. p. s. HO LN A Pl LA PSZÁM UN K BŐ L Tizenkettedik alkalommal ad otthont néhány nyári hétre magyar és külföldi képzőművészeknek a hajósi alkotótábor. Ezekben a napokban huszonöt festő, keramikus, szobrász és grafikus élvezi a község vendégsze­retetét és alkot zavartalan körülmények között. Munkáikról riportban számol be munkatársunk a negyedik oldalon. Filmjegyzetünk A kém, aki szeretett engem című szórakoztató filmről készült. Június 28-a sokáig emlékezetes nap marad az Akasztói Béke Szakszövetkezet történetében. Fél óra alatt két juhhodályuk lett üszkös rommá, benne égett 1600 birka. Tűz körüli kalandozás címmel erről szól riportunk az ötödik oldalon. Memphis, Ten­nessee állam, USA: Golyóval a mellében született július 11-én ez a csecsemő a mem- phisi (USA) kór­házban, miután 31 éves édesanyjára, még terhessége idején, rálőtt egy férfi, egy kis kali­berű fegyverből. A kislány császár- metszéssel jött a világra, és az orvo­sok rögtön eltávo­lították a lövedé­ket, amely átütöt­te a csecsemő egyik bordáját. Az anya most azon gondolkozik, mi­lyen nevet adjon a már születésekor rendkívül szeren­csés lányának. (Telefotó—MTI) Csodababa legyen a neve? AZ IDŐJÁRÁSRÓL Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1989. július 18-ai szám: Zelei Miklós: Végjáték helyett. Fordulat a kiskun krimiben. (A kiskunmajsai helytörténeti gyűjtemény jelenlegi állapotáról, vezetőiről.) x Szabad Föld, 1989. 29. szám: Besze Imre: Egy vállalkozás története. Az ország­ban egyedülálló . . . (Interjú Kothencz Lajossal, a kiskőrösi Szarvas vendéglátó­kombinát bérlő- és üzemvezetőjével.) Budai Horváth József: (Nem) egy válasz­tás Kecskeméten. (Gaborják József lett a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke. . A cikk a jelölésről és a választásról tudósít.) — Sz. P.: Géppályázat holtponton. (Kovácsné Tóth Ibolya, a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ népmű­velője az otthon barkácsolt mezőgazdasági gépek és eszközök ötletpályázatáról.) Parlando, 1989. 5. szám: Péntek Miklós: IV. országos zeneiskolai fafúvósver- seny. Leninváros, 1988. december. (A díjazottak közé megyénk versenyzői is bejutottak.) — Póczonyi Mária: Bárdos Lajos III. országos szolfézs-zeneeimélct- karvezetés szakmai találkozó Debrecenben. (Beszámol Sárosiné Szabó Mártának, a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola tanárának órájáról.) — VAN MIRE KÖLTENI! Egy darab kollektív szelvényen, 13 találattal, 2 millió 362 ezer 683 forintot nyert a 26. játékhéten egy négytagú kecskeméti totóbrigád. A nyereményt az elmúlt hétért vették fel a Batthyány utcai totózóban. Bár névtelenségben kívánnak maradni, azt azonban elárulták magukról, hogy gépkocsivásárlásra és lakásfelújításra fordítják a pénzt. Egyébként továbbra is' totóznak. Telik rá ... A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Ba­jai Meteorológiai Főállomás jelenti: Július 17-én Kecskeméten a középhőmérséklet 19,2 (az 50 éves átlag 21,9), a legmagasabb hőmérséklet 23,5 fok volt. A napsütéses órák száma 13. Tegnap reggel 8 órakor 15,5,14 órakor 23,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,4 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. Július 17-én Baján a középhőmérséklct 19,4 (az 50 éves átlag 21,9), a legmagasabb hőmérséklet 22,6 fok volt. A nap­sütéses órák száma 10,6. Tegnap reggel 8 órakor 15,4, 14 órakor 22,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,8 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1015,0 millibar — süllyedő — volt. Megszűnt a pébégázhiány Július 6-ai lapszámunkban Nagy gáz van, ha nincs gáz című írásunkban, az illetékesek megkérdezésével, annak pró­báltunk utánajárni, hogy miért nincs elegendő töltött pébé- gázpalack. Végül csak azt a megállapítást adhattuk közre: „Gáz helyett tehát, egyelőre, csak a gyors megoldás remé­nyével tudnak szolgálni.” A gyors megoldás tíz napot váratott magára. Ugyanis tegnap P. Kovács István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács kereskedelmi osztályvezetője elmondta, hogy mától már helyreállt a palackosgáz-szolgáltatás. Az ügyben egyébként megkeresték az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, a Tigáz szajoli üzemének és az algyőiek illetékeseit, akikkel sikeres tárgyalásokat folytattak. Ézúttal azonban beváltot­ták az ígéretüket, miszerint valóban töltött palackok sora­koznak a telepeken, azaz, csak Tiszakécskén nem, ahol az algyőiek nem tudták előkeríteni az áru átvételére jogosult vezetőt. Emelték a növény­egészségügyi vizsgalatok dijat A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter rendelete alapján a közelmúltban meg­változtak egyes növény-egész­ségügyi és növényvédelmi el­lenőrzésekért, vizsgálatokért, valamint a növény-egészség­ügyi bizonyítványok kiadásáért fizetendő díjak. A gazdálkodó szervezetek és intézmények ré­szére végzett ellenőrzésekért a növény-egészségügyi és talajvé- ' delmi állomások a korábbinál átlagosan 10 százalékkal többet számlázhatnak a megrendelők­nek. A díjak emelését elsősorban a vizsgálatok költségeinek, így mindenekelőtt a laboratóriumi anyagok, vegyszerek árának növekedése, továbbá a jármű­vek megdrágult üzemeltetése, a társadalombiztosítási járulék jelentős mértékű növelése indo­kolta. Főként a hatósági jellegű vizsgálatok és más szolgáltatá­sok díjai emelkedtek, többnyire a szabadáras termékek köré­ben. A lakosságnak végzett szaktanácsadás díja eddig is ja­varészt szabadáras volt, ez utóbbit a rendelet nem érintet­te. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Kpszült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. VII. 19-én, megrendelés sorszáma: 830006 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: negyedévre: fél evre: egy évre: HU ISSN 0133 —235x 105, 315, 630, 1260, Ft, Ft, Ft, Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents