Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-19 / 168. szám
1989. július 19. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT A Petőfi Népe totótanácsadója 0 A KAC női kczilabdacsapata (Paczolay Gyulánc edző, Vasas Olimpia, László Jenifer, Kovács Renáta, Nagy Éva, Derűs Gábor edző. Guggol: Csizmadia Erzsébet, Romsics Erzsébet, Rozsnyai Katalin, Pintér Erika, Fritsch Margit, Felhő Erika, Regényi Csilla). A halasi női kézilabda ismét országos hírű lesz? AZ MLSZ KEDDI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN úgy döntöttek, hogy nem adnak amnesztiát a tavaly kirobbant vesztegetési botrány hat elmarasztaltjának (Réfi, Hannich, Szabó L., Deákvári, Presszeller, Horváth L.), azaz az érvényes sportfegyelmi büntetést változatlanul hagyják. Ugyanakkor megszavazták, hogy a közeli jövőben szükség lesz főállású szakmai elnök- vagy főtitkárhelyettesre a szövetség vezetésében. Egy másik döntés szerint javasolják majd az OSH- nak, hogy lényegesen emeljék fel a játékvezetői, továbbá ellenőri díjakat is, ami az MLSZ költségvetését terheli. Konrád kiegyezne a férfiak bronzérmével Július első, szikrázóan meleg hétvégéjén játszották le a női kézilabda NB Il-es osztályozóit. Kaposváron az ötös csoportból az első két helyezett szerzett jogot az NB II-ben való indulásra. A sorsolás szeszélye, hogy az osztályozom kényszerült harmadik vonalbeli csapatokhoz sorsolták a megyei bajnokokat és így a Jánoshalma mellé került az idén megyei bajnokságot nyert KAC női gárdája is. Ráadásul az első mérkőzést egymás ellen játszották, amit csak bonyolított, hogy Derűs Gábor, a já- noshalmiak korábbi mestere idén már a halasiakat edzette. Az osztályozón a halasi lányok előbb óriási csatában, egyetlen góllal megverték a Jánoshalmát, majd további három ellenfelüket is legyőzték, s veretlenül a csoport élén végeztek, jogot szerezve ezzel ősztől az NB II-ben való szereplésre. A Jánoshalma többévi sikeres, osztályozón való szereplés után nem tudta kiharcolni a bentmaradást, így jövőre csak a megyei bajnokságban indulhat. Hazaérkezés után a sikerről és a hogyan továbbról faggattam a csapat két edzőjét és a szakosztály vezetőjét. A rendkívül hosszú, háromfordulós megyei bajnokság után rövid rápi- henéssel indultunk neki az osztályozó- nak, a nem titkolt cél az NB II. volt —- mondta Paczolay Gyuláné edző. A megyei bajnokság színvonala elmaradt a korábbitól, a nehezedő anyagi feltételek nyomán évről évre több a visszalépő csapat. A megyében a KTE- vel vívtunk színvonalas mérkőzéseket. A csapat ötös gerince adott volt, akikhez felnőttek a helyi Szilády Áron Gimnázium kézilabdázó tanulói. Az iskola évek óta biztosítja az utánpótlás széles bázisát. Az osztályozókon gond nélkül győztük le ellenfeleinket, a mögöttünk feljutott Dorogot 15:12-re vertük. Nem szeretnék név szerint senkit kiemelni, a siker a kimagasló csapatmunka eredménye. Meg kell köszönni a KAC támogatását, Szalontai Istvánná önzetlen segítségét, amely révén az alapozás során ingyen dolgozhattunk a helyi vízműpályán. Olyan mérvű ho- zsannázásra nem is vágyunk, mint a megyei bajnokságot nyert focisták, de a mostaninál azért komolyabb elismerésre számítunk. — Fantasztikusan akarták a lányok a sikert — vette át a szót Derűs Gábor, a csapat másik edzője —. Egyetlen negatívumot tudok csak mondani: amikor az osztályozókra való felkészülés során Vasas Olimpia itthagyta a csapatot, de sikerült pótolni. Az átállás miatt másfél évesre kiirt megyei bajnokság során, télen, nem tartottunk szünetet, a diáklányok beépültek a csapatba, így ez a hosszú bajnokság hasznunkra volt. A maratoni szezon után három hét szabadságot kapott a csapat, majd megkezdjük a felkészülést az NB Il-re. A csapat adott, de erősítésre szorul. Nem akarunk úgy járni, mint 1984-ben, amikor hosszabb szünet után játszottunk NB II-ben, de csupán átszállót váltottunk, s év végén kiestünk. Sok múlik az anyagiakon és azon, hogy a vezetéstől milyen támogatást kapunk. Több pénzünk jövőre sem lesz, mint korábban — mondta Kószó János szakosztályvezető. — De erőnkhöz mérten mindenben támogatjuk a lányok sikeres NB Il-es szereplését. Költségvetésünk 400 ezer forint, most ebből a lányok többet kapnak a férficsapat rovására, akik a megyei bajnokságban csak másodikok lettek. Támogatjuk az erősítési elképzeléseket is, de ezekről babonából ne beszéljünk még. Az ifjúsági lánycsapat is bajnok lett, ha sikerrel szerepel az osztályozón, segítjük az országos NB-s bajnokságba való indítását. így biztosíthatjuk a megfelelő utánpótlást a helyi női kézilabdának. Tudjuk, sokan nem felejtették még el a dicsőséges, 15-20 évvel ezelőtti, időket, amikor a halasi női kézilabda országos hírű volt. Horváth Róbert A totó 29. heti, július 22—23-ai szelvényén az IFC—Panasonic CUP ’89, befejező fordulójának 13 mérkőzése szerepel, de közben szerdán 18 helyen 36 csapat még javíthat mérlegén. A pótmérkőzéseken az első félidők eredményeire kell tippelni. 1. Etir (bolgár)—Vác (magyar). IFC—Panasonic CUP ’89, 3. csoport. A váciak két mérkőzést játszanak idegenben, így nincsen esélyük a kupa elnyerésére. Tippünk: 1. 2. Örebro (svéd)—Siófok (magyar). IFC—Panasonic CUP ’89, 7. csoport. A svéd együttes már kupagyőztes. A magyar csapat a várakozás alatt szerepelt. Tippünk: 1. 3. IFK Göteborg (svéd)—Tatabánya) (magyar). IFC—Panasonic CUP ’89, 5. csoport. A Bányász megszerezte első győzelmét egy gólzáporos (5—3) mérkőzésen. A visszavágón nehéz másfél óra vár a Tatabányára. Tippünk: 1, X. 4. Wisla Krakkó (lengyel)—Sparta Prága (csehszlovák). IFC -Panasonic CUP ’89,8. csoport. A Sparta elsőségéhez a szerdai mérkőzés két pontja még kellene, hogy utána nyugodtan utazhasson Krakkóba. Tippünk: X, 2. 5. Örgryte (svéd)—Spartak Várna (bolgár). IFC—Panasonic CUP ’89, 10. csoport. A svéd csapat Várnában is nyert. Még kiharcolhatja az első helyet. Tippünk: 1. 6. Djurgardens (svéd)—Nacstved (dán). IFC—Panasonic CUP ’89, 6. csoport. Ebben a csoportban még mind a négy csapatnak van esélye a kupa elnyerésére, de valószínűleg a svéd vagy a lengyel gárda között dől el az elsőség. Tippünk: 1, X. 7. RFC Liege (belga)—Den Bosch (holland). IFC—Panasonic CUP ’89, 1. csoport. A két együttes kiesett az elsőségért vívott küzdelemből. A belga csapat a visszavágás reményében lép pályára. Tippünk: X, 1. A francia Alain Prost, miután a kockás zászlóval a célban leintették, gúnyos mosollyal nyugtázta csapattársa és legnagyobb ellenfele — kettejük kapcsolatát tekintve inkább ellensége , a brazil Ayrton Senna kudarcát. A két McLaren-Hondás klasszis közismerten nem szívleli egymást, s szinte minden futam előtt valóságos sajtóháború előzi meg fellépésüket. A hét végén a silverstone-i Forma' —1-es Brit nagydíjon aztán minden úgy alakult, ahogyan azt a francia éllovas megálmodta. A 12. körben végleg megszabadult vetélytársától, miután az addig vezető Senna a sebességváltó hibája miatt kiállásra kényszerült. — Nem tagadom, örültem Ayrton kiválásának — mondta a 38. Grand Prix-győzelem után Prost az őt faggató 8. 1903 Koppenhága (dán)—Plasti- ka Nitra (csehszlovák). IFC- Panasonic CUP ’89, 2. csoport. A dán csapat meglepetésre Nitrán is győzött és első számú esélyes lett. Tippünk: X, 1. 9. Malmö (svéd)—Hansa Rostock (NDK-beli). IFC—Panasonic CUP ’89, 2. csoport. A svéd csapatnak az elsőséghez mind a két mérkőzést meg kellene nyerni. A Rostock még nyeretlen. Tippünk: 1. 10. Lyngby (dán)—Lokomotív Leipzig (NDK-beli). IFC—Panasonic CUP ’89, 5. csoport. A Leipzig lejátszotta hazai mérkőzéseit és listavezető, de kétszer idegenben lép pályára, így nehéz lesz megtartania az első helyet. Tippünk: 1, X. 11. Stal Mielec (lengyel)—Stuttgarter Kickers (NSZK-beli). IFC- Panasonic CUP ’89, 6. csoport. A két csapat közül bármelyik első lehet még, ha sikeresen veszi a hátralévő két mérkőzést. Tippünk: X, 1. 12. Vejle (dán)—Bánik Ostrava (csehszlovák). IFC—Panasonic CUP ’89, 9. csoport. Eséllyel harcolnak a kupa elnyeréséért. A hazaiaknak győzniük kellene, a vendégeknek elegendő a döntetlen is. Tippünk: X, 1. 13. Wismut AUE (NDK-beli)—Rapid Bukarest (román). IFC—Panasonic CUP ’89, 10. csoport. Négy mérkőzésen vannak túl, de a Wismut még pontot sem szerzett. A Rapid legutóbbi győzelmével átvette a vezetést. Tippünk: 2, X, 1. + 1 mérkőzés: 14. Etir (bolgár)—Vác (magyar). IFC—Panasonic CUP ’89, 3. csoport. Az első félidő eredménye. Hazai pályán a pályaválasztó együttesnek adjuk a nagyobb esélyt. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. újságíróknak. — Végig biztos voltam a sikerben, miután láttam, hogy Senna kocsijával gondok vannak. Tudom, sokan azt várják, hogy sajnálkozzam csapattársam balszerencséjén, de hazudnék, ha ilyesmit állítanék. Ez a győzelem nagyon sokat jelenthet nekem és a csapatnak egyaránt. Ha a pontverseny állását nézem, csak elégedett lehetek. A brazil pilóta drága árat fizet az elromlott sebességváltóért, mivel így húsz pontra nőtt a listavezető Prost mögötti hátránya. A világbajnoki címvédő ezzel a vereséggel — bár még nyolc futam hátravan, tehát bármi megtörténhet — alighanem elbúcsúzhat a végső győzelemtől. A Forma—1 mezőnye legközelebb az NSZK-beli Hockenheimben találkozik, július 30-án. Vasárnap fejeződött be Nyugat- Berlinben a férfi vízilabdázók FINA Világ Kupája, s ma már a hölgyek kezdik meg vetélkedésüket a hasonló trófeáért a hollandiai Eindhovenben. A magyar együttes, a legutóbbi új- zélandi VK ezüstérmese hétfőn késő este érkezett meg a versenysorozat színhelyére, s kedden délelőtt megtartotta első edzését a Világ Kupára felépített új, impozáns uszodában. Itt hívta fel dr. Konrád Jánost, a csapat vezetőedzőjét az MTI munkatársa. Az elmúlt két év töretlen fejlődése után mintha megtorpant volna az együttes. Elképzelhető-e az új-zé!andi ezüstérem megismétlése? — szólt a szakvezetőhöz az első kérdés. Mérsékelt derűlátással várom a rajtot, tulajdonképpen én is kiegyeznék azzal a helyezéssel — a bronzéremmel •—, amit a férfiak szereztek Nyugat- Berlinben. A hollandokat hazai környezetben verhetetlennek tartom, Kanadával, az NSZK-val és az Egyesült Államokkal leszünk versenyben a dobogó második-harmadik fokáért. Nemrégiben Sopronban, a Tech- noimpex Kupán legyőzték a világelső hollandokat! Az igaz, de kétszer kikaptunk az • A női súlyemelő-világbajnokságra készülő, hatszoros vb-ezüstérmes Takács Mária egy visegrádi felmérőversenyen 113 kg-ot lökött, és ez három kilóval jobb a kínai Kua Cseng világcsúcsánál. • Régi csapata, a Salgótarjáni Síküveggyár színeiben búcsúzik a közönségtől Kovács István volt válogatott labdarúgó. A Salgótarjánban ma 17.30 órakor kezdődő mérkőzésen a Ferencváros együttese lesz a Síküveggyár ellenfele. • A Dunaújvárosban zajló ifjúsági könnyűbúvár-világbajnokság második napján Nagy Bernadett a 200 méteres uszonyos számban a harmadik helyen végzett. • Öt év után visszatért régi műhelyébe Bérezik Zoltán, a világhírű asztalitenisz-edző, hogy megkezdje a felkészülést a válogatott kerettel. Bérezik nem a teljes válogatottal foglalkozik, hiszen a szövetséggel történt megállapodás értelmében a férfiaknak, továbbá Bátorfi Csillának és Urbán Editnek az irányítója. A többi női játékos Fülöp István edző útmutatásai alapján végzi a feladatokat. • A hét végén Debrecenben rendezték meg a felnőtt cselgáncs-világbajnokságot. A Kecskeméti SC cselgán- csozóinak eredményei: 65 kg: 3. Tóth, 71 kg: 2. Hajdú, 78 kg: 3. Palincsár. • Salgótarjánban rendezték meg a Szondy Kupa II. és III. osztályú nemzetközi ökölvívóversenyt. A Kecskeméti SC négy öklözővei képviseltette magát, közülük hárman aranyérmet nyertek. amerikaiaktól, s a hollandok is vissza tudtak vágni — igaz, csak egy góllal —- a négygólos vereségükért. Nekünk a fő célunk idén a bonni Európa-bajnok- ság, ott az aranyérmet célozzuk meg. Hogyan, hiszen a hollandok ott is vízbe szállnak ...? — Igen, de tartok tőle, hogy Eindhovenben a hazai környezet túlságosan is segíti őket. Bonnban, semleges pályán, megelőzhetjük őket. — Mit tud az ellenfelekről? Mindenki a legerősebb csapatával érkezett, valószínűleg minden idők legszínvonalasabb női vízilabda-eseménye kezdődik szerdán. — A magyar kezdőcsapat? —A kapuban Huff Zsuzsa, a mezőnyben Ernst Ágnes, Kókai Ildikó, Kertész Zsuzsa, Raffael Irén, Eke Andrea és Dancsa Katalin kezd. Csereként Szálkái Orsolya, Vincze Edit, Dénes Andrea, Bajusz Andrea és Várkonyi Gabriella áll bevetésre készen. Csoportunk leggyengébb együttese a francia, őket feltétlenül le kell győznünk a nyitányon. Csütörtökön Olaszország, pénteken Kanada válogatottjával mérkőzünk. A helyosztókra és a döntőkre vasárnap délután kerül sor — mondta dr. Konrád János. Eredmények: 71 kg: 1. Ács, 75 kg: 1. Kolompár, 3. Horváth Zs., 81 kg: 1. Pullai . A csapatversenyben az NDK mögött a KSC 16 ponttal a második helyen végzett. • Szeibert György, az MTK-VM játékosa huzamosabb ideig a Vasassal alapozott, most pedig már a ferencvárosiak társaságában végzi edzéseit, és nem titkolja: a zöld-fehérekhez tart. A Ferencváros csapata holnap Belgiumba utazik. Antwerpenben lépnek pályára egy olyan tornán, amelyen három belga együttes is indul. 0 Jean Tigana, a Bordeaux középpályása kétéves szerződést írt alá az Olym- pique Marseille csapatához. A játékos leigazolása után Tapic, a marseille-iek milliomos elnöke így nyilatkozott: számára a pénz nem lehet akadály abban, hogy európai színvonalú csapatot hozzon össze. Tapie a múlt héten 45 millió frankot fizetett egy csatárért, az angol Chris Waddle-ért. 0 Péntektől hétfőig serdülő- és ifjúsági korú atléták vették birtokba a Népstadiont, ahol az országos atlétikai bajnokságot rendezték meg. A négynapos versenyen Lakatos István, a Kecskeméti SC sportolója (edzője: Adaniik Zoltán) két bajnoki címet szerzett. Eredmények: 100 m: 1. Lakatos 11.22 mp, 200 m: 1. lakatos 22.30 mp. 0 A mérlegen a megyei labdarúgóbajnokság című cikkünk folytatása anyagtorlódás miatt lapunk csütörtöki számában jelenik meg. MA: Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: Kiskőrös—Kakasa, 17 órakor; Honvéd Kun B. SE—Kecskeméti SC, Kiskunfélegyháza, 17 órakor. — MINDEGY, HOGY MIKOR ÖLT, GYILKOS — MONDJA NEBIOLO. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség bécsi tanácsülésén olyan tizenkét pontból álló javaslatot dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy visszamenőleg megsemmisítsenek világcsúcsokat, illetve világversenyeken elért helyezéseket. A határozat nagy visszhangot váltott ki, hiszen így elméletileg teljesen átírható lenne a csúcslista— visszamenőleg is. — Ha a szeptemberi, barcelonai kongresszus elfogadja a határozatot, akkor kezünkben lesz a cselekvés lehetősége —jelentette ki Primo Nebiolo, az IAAF olasz elnöke. — Ha egy atléta eskü alatt vagy írásban beismeri, hogy doppingszert használt, lehetőségünk lesz törölni rekordjait. — Hol lesz a határ? —* 1 tették fel a kérdést. — Mennyire nyúlunk vissza az időben? Ha mondjuk valaki 28 évesen beismeri, hogy 15 éves korában doppingszert szedett, annak a csúcsát is megsemmisítik? — Mindegy, hogy valaki egy évvel vagy húsz esztendővel ezelőtt ölt embert, mindketten ugyanúgy gyilkosok — mondta az igen kemény hasonlatot az IAAF elnöke. Prost nem siratja Sennát RÖVIDEN 0 RÖVIDEN 0 RÖVIDEN MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10—10.50: SZÜNIDEI MATINÉ 9.10:1. Patty postája. Angol kisjátékfilmsorozat, VI/6. rész: Nagy változások 9.35: 2. Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban. Angol ismeretterjesztő sorozat, XIII/6. rész: Az Északi- és Délisark 10.00: Távoli vidékek gyerekei. Új-zélandi gyerekek. Űj-zélandi dokumentumfilm 10.15: 4. A történet hőse. A bp.-i Vörösmarty Gimnázium l/A oszt. Dokumentumfilmsorozat — ism. 10.50: Stúdió '89. A televízió kulturális hetilapja — ism. 11.35: Képújság 17.10: Hírek 17.15: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.25: Správy — Hírek szlovák nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.30: Betűreklám 17.35: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja 17.55: Alpok—Adria magazin. Őt ország tartományi és körzeti stúdióinak közös műsora a pécsi körzeti stúdióból 18.15: Nonstop Nonszensz. Didi, mint rpnHór _ NR7K-film 19.00: Műsorajánlat 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. Zabszem varázsló. A két posztókereskedő. Csehszlovák rajzfilm 19:20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.10: Muzsikál a mozi. Szórakoztató ösz- szeállltás 20.55: Reklám 21.00: Szilágyi István: Románc. Tévéfilm 22.05: Új Világ. Külpolitikai képes krónika 22.50: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Sugár Ágnessel és Antal Imrével 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl 1. Kalandok a malomvölgyben. Musztáng. Lengyel kisfilmsorozat. 2. A két kópé. Betyár az autóban. Csehszlovák rajzfilm 18.46: BUMM!!! Telefonos játék 19.00: A flotta kedvence. Szovjet ifjúsági film (1984) 20.10: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: — Hat 4)Sz. A Nívó Kft. és a Rákóczi Hanglemezkiadó- és Menedzseriroda Iznvnc mnoiora / 22.05: Küklopsz. Jugoszláv tévéfilmsorozat. V/1. rész: A Dajdam füstjében Kb. 23.05: TV 2 Napzárta sic/ CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék (teleregény). 12.30: Megosztott probléma (lelki tanácsadás). 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.50: A Landscape Channel műsora. 14.55: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 15.45: Szeretni — teleregény. 16.15: Lucy-show. 16.45: A kicsik (rajzfilm). 17.00: Countdown (popzene). 18.00: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.35: Rajzfilmek. 07.05: Részletek zenés filmekből — ism. 07.50: Dokumentumfilm egy olimpikonokat felkészítő sportiskoláról. 08.20: Világjárók klubja. 09.20: Iraki népi táncok. 13.35: Belorusz dalok. 13.50: Maljavkin és társai — gyermekfilm, 1. rész. 14.55: Zenei kincstár. 15.35: Történészek és publicisták találkozója. 16.20: Rajzfilmek. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Nicaragua nemzeti ünnepén. 18.00: Irodalmi—művészeti videocsatorna. 1. Vallás és ateizmus. 2. Oroszország hangjai és színei. 3. A Kis Q-rínhá? nanv nnnrliai 1 Q OH' T\/-híraHA 19.40: Irodalmi—művészeti videocsatorna — folyt. 21.10: Mi történt a nagyvilágban? 21.25: Kis tragédiák — tévéfilm, 3. rész. 22.25: Hírek. 22.30: Ismerkedés Nyikita Mihalkovval. 23.00: Régen volt... ÚJVIDÉKI TV: 17.05: Műsorismertetés — magyarul. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.20: Gyermekműsor. 17.50: Tv-napló. 18.05: Művelődési műsor. 18.35: Tv-objektív — románul. 19.05: Rajzfilmek. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sportszerda. 21.25: Tv-napló. 21.40: Tudományos fórum, műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin 9.00—11.00: Napközben. Zenés délelőtt (Élő) 11.00: Társalgó 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai. Szakács- könyvek a XVII. századból 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika! Az amatőr zenei mozgalom híradója 15.30: Bach-művek rézfúvósegyüttesek előadásában 16.10: Szívesen hallgattuk (PAF) 17.00: Beszélgetés a Szálasi-perről 17.30: Beszélgessünk zenéről 17.57: Balogh Ernő: Tündérálmok — lzr»n\A/C7omlo 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Fekete angyalok — hangjáték 19.53: Magyar zeneművészek a nagyvilágban 20.30: A százszázalékos ország 21.00: Régi nóta, híres nóta 21.50: Gong 22.00: Hírvilág 22.30: íróvá avatnak — Lakatos István indulása 23.00: Operaest PETŐFI RÁDIÓ: ________ 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.47: Okos Marci és az oroszlán. Kalandos történet folytatásokban 9.05: Idősebbek hullámhosszán — Dallamok, emlékek 9.47: Rivaldafényben: Rockmúzeum 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Újdonságainkból — Népzenei felvételek 13.05: Az aranyember. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva 13.40: Az én dinnyeföldem. Móra Ferenc elbeszélése 14.00: Nagy nevettetők — régi szilveszteri műsorokból 15.05: A Pihenőidő kívánságműsora. Zenés délután nyugdíjasokak 17.05—21.00: Nyáridő Benne: 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 1 Q HR- Charityc 19.30: Albumajánlat (Élő) 20.30—21.00: A 100 százalékos ország 21.05: Indul a bakterház. Rideg Sándor regénye rádióra alkalmazva 21.32: Tip-top parádé 22.00: Közkívánatra! 23.15: A dzsessz története. A 80/44. rész melléklete BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Sebestyén János és Elekes ZsuzSa négykezes orgonahangversenye a Zene- akadémia nagytermében 10.45: Századunk zenéjéből 11.35: Teresa Berganza operaáriákat énekel 12.06: Vivaldi: Hat hegedűverseny. Op. 6. 13.05: A heavy metal kedvelőinek 14.00: A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem vegyes kara énekel 14.25: Zenei Tükör 15.00: Nagyon sok embert halálra ítéltem. Dokumentumműsor 15.50: Ferencsik János vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart 16.18: A puritánok — Részletek Bellini operájából 17.15: Országok, tájak népzenéje 17.38: Zenekari muzsika 18.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. (Élő.) Fiatal művészek rádiós bemutatkozása III/3. rész 20.10: Barokk zene 21.00: Kompaktlemezeinkből 99 HD- Man'iainL' -zonóia