Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 15. Barack a fejünkre Feleségem azzal lepett meg, hogy az idén any- nyi baracklekvárt főz, amennyire két-három évig lesz , szüksége a. családnak. Bambán és megütközve nézhettem rá, mert ő gazdasz- szonyi magyarázatba kezdett: Most olcsó a barack, csavaros tetejű üvegekbe elteszem, semmi baja.nem lesz. Az elmúlt két nyáron olyan drágán adták, hogy nem érte meg belőle lekvárt főzni. Mit csodálkozol, inkább én csodálkozom, hogy a konzervgyárak nem ezt csinálják ... A férfiaknak a gyárakban nincs ennyi eszük? tette még hozzá roszDOLGOZNI MEGTANULTAK, GÉPEIK KORSZERŰEK Mégsem a piaci igényeknek megfelelő a termelésük Amint a neve is jelzi, sok mindennel foglalkozik a Tompái Vegyesipari Szövetkezet. Legfontosabb tevékenységeikben , a textil-, a fa és a vasiparban szakmailag igen jól felkészüllek. Ez lehetővé tenné számukra, hogy a piac mindenkori igényeihez rugalmasan alkalmazkodjanak. Nem rajtuk múlik, ha ez nem. egészen így van. Sok évvel ezelőtt azon cégek közé tartoztak, amelyeknek elsőként sikerült tőkés megrendelést szerezniük. Még ha nem is önálló termékről, csupán bérmunkáról volt szó, a szövetkezel dicsőségére yált, hogy munkájukra igényt tartottak. A,varrodában dolgozók megszenvedtek az elismerésért, hiszen magas követelményeknek, nemritkán különleges igényeknek kellett megfélelniók. S mert ez sikerült, mondhatni, profik lettek a szakmában. Azóta is dolgoznak tőkés megrendelésre, túlnyomórészt női ruhákat varrnak. E tevékenységük ha nem is sok, de biztos nyereséget hoz a szövetkezetnek. Időközben azonban a magyar gazdaságban megváltoztak a körülmények. Drágult a termelés, a vállalási árak viszont nem, vagy alig emelkedtek. Egyik-másik alapanyag hiánya krónikus- • sá vált. Ma már nem számít kivételes lehetőségnek, némely szakmában pedig hovatovább a terme• „így varrunk mi!” Házi kiállítás a szövetkezet bedolgozóinak és konfekciórészlegének munkáiból. szalloan az utóbbi kérdést, a „természet koronáját” meg a nagyüzemet csepülvc, amin azután kényszerűen elmosolyodtam. Eszük ugyanis van a szakembereknek, csak pénzük nincs a konzervgyár- toknak. Több százezer forintot kellene most kifizetni alapanyagra, üvegre, energiára, munkabérre stb., s mivel még az idén képtelenek lennének értékesíteni, bevételük sem lesz belőle. Viszont hogy a lekvár költségeit fizetni tudják, bankhitelt kellene felvenni, amihez egyrészt nehéz (esetenként lehetetlen) hozzájutni, másrészt kamata is olyan magas, amit nem vállalhat egyetlen konzervgyár sem. A lekvárkészítés finanszírozása pénzügyileg lekvárt csinálna az egész gyárból... Amit a háziasszony megtehet ötszáz vagy ezer forintjával, azt a gyárak milliókkal nem. Noha az volna az ideális, ha tőkeerősek lennének, ha lenne elég tartalékpénzük, hogy az „egy termés a fán, egynek az értéke a pénztárcában, egy pedig feldolgozva a raktárban” elvet be tudják tartani. Nemcsak a lekvárnak való barackkal, hanem a többi tartósítható termékkel és természetesen a s?őlővel-borral is. Akkor nem lennének annyira kiszolgáltatva a termés és a piac ingadozásának: amikor kevés van, drága, amikor sok, olcsó az alapanyag. S a feldolgozók szempontjából még inkább az a fontos, ha kevés a termés (például Európa-szerte is), magasabb árat kérhetnek a lekvárért a hiánypiac miatt, azért is, amelynek alapanyagát olcsón vették, mint ahogyan napjainkban volna erre — sajnos csak elméletileg lehetőség. Az előrelátó háziasszony olcsón vásárolhat barackot, s ha most teszi, jól teszi, mert az eddigi tapasztalatok szerint 4-5 évenként van hasonló nagy termésre példa. Ezt ki kell használni legalább a „családi- konzervgyárban” ... * Roskadoznak a fák a rengeteg barack súlyától. A tizenéveseket mázsánál is több terheli. Némelyik nem bírta a hatalmas súlyt, kettéhasadt. Letört ágú fákból a megye minden ültetvényében elég sok látható. A barack kivégzi magát — mondta morózusan Némedi Miklós, a Duna- vecsei Béke Tsz elnöke, arra utalva, hogy „egyszer hopp, máskor kopp” módon teremnek az ültetvények, amihez még hozzátehetem: a fapusztításba szélviharok is besegítettek, a hétfői után a Kiskunhalasi Állami Gazdaság ültetvényein levő fáknak már 20-30 százaléka lelt sérült. * Visszahoz-e valamit az elmúlt évek veszteségeiből a kajszi? Utoljára 1985- ben termett annyi, hogy nyereséges volt megyeszerte a baracktermés. Azóta csak költöttek az ültetvényekre, a metszéstől a növényvédelemig. Most a jó termést jó pénzért szeretnék értékesíteni. Csakhát az óhaj és a valóság a piacgazdasági kínálat-kereslet körülményei között nem mindig találkozik. A túlkínálat miatt a tervezett 23-25 forintos értékesítési átlagár reménye már a múlté. A barack 11 35 forint között kel. Legolcsóbban szeszipari célra adják, nem sokkal többel fizetnek azért sem, amiből gyümölcssürilmény készül. A legmagasabb árat a tőkés importőröknél sikerült elérni, akik a barackot ezen a héten már viszik a nyugat-európai piacra. A szocialista országok megrendeléseinek teljesítése a múlt héten elkezdődött. A Kecskeméti Zöldért Vállalat (külkereskedelmi cégek közreműködésével) mintegy 400 tonna barack exportjára készült fel. Áraikkal nem elégedettek a termelők, a barack többségéért csupán 13 forintot fizetnek. A Városföldi Petőfi Tsz-ben dr. Kovács Sándor elnök 180 hektár termésének eladására keresett (többségére talált is) vevőt. Vállalkozónak adták bérbe az ültetvényüket, akik fánként 40 forintot, valamint az árbevétel 20 százalékát fizetik a tsz-nek és valamennyi költség is őket terheli. Dr. Kovács Sándor vezetőtársaival együtt azon törte a fejét, hogyan lehetne jobb üzletet csinálni a barackból. Aszalványüzemet kellene létrehozni mondta töprengve, közben ejtett néhány szót az aszalvány áráról, arról, hogy külpiaci értékesítésre biztonságosabb, nagyobb nyereségtartalmú, csakhát ehhez egy szárítóüzem kellene. — Partnert keresünk, külföldit vagy hazai külkereskedőt, pénzintézetet, társgazdaságot. Ha megcsinálnánk, lehetne az almából, szilvából, sőt még szőlőből is aszalványt gyártani. Mi van a barackárkartellel? — kér• A hónap vegére fejezik be 67 hektár kajszi szüretet a Tisza- kccskei Solohov Tsz-ben, ahol saját dolgozóik mellett vendég- munkások is segítenek. • „öngyilkos” kajszifából rengeteget látni a megyében, a termés súlyát nem bírják az ágak. deztem Némedi Miklóst, a dunavecsei elnököt.. Az, hogy végül is a termelőkkel, •szemben lett kartell. Mi egyébként is csak az árakat egyeztettük több termelővel. Kifejtette, hogy szerinte ellenükre történt a kajsziár kialakítása, mivel a Zöldért és, a konzervgyárak, többsége is 13 forintot akar adni a kajszi kilójáért. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese,' Pintér Imre 14-16 forint közötti átlagárat remél az 1500 tonna termés eladásával. Náluk hagyománya van a „szedd magad” akciónak. Úgy tervezték még két hete is, hogy kilónként 15 forintot kérnek azoktól, akik a fákról maguk szedik le a termést. E hét végi indulásra viszont a reálisabb 12 forintos árat határozták meg az érkezésemkor éppen tartó szakmai megbeszélésükön. Számolgattam, mennyi tiszta bevételt tudnak elérni a gazdaságok. Ha egy kiló kajszi teljes termelési költsége 8 forint (mint átlag), a hektáronként 10- 15 tonna termés 12 forintos kilónkénti értékesítését feltételezve is hektáronként 40-60 ezer forint közötti nyereséget jelent. Ami viszont nem rossz, ha minden évben lehetne rá számítani, de így, hogy csak 4-5 évenként jön össze ekkora haszon, nem hat ösztönzően a termelésre. * „Hol a láda? — itt a láda!" játék folyik az országban ezekben a napokban. Hallottam olyan esetről is, hogy a felvásárló csak akkor adott ládát, ha a termelő 2-3 forintot engedett a kajszi árából. Sokak szerint a ládahiányt a rekord meggytermés okozta. A rengeteg gyümölcs elszállítása miatt megcsappantak a ládakészletek. Ennek igencsak örülnek a gyártók. A hiányt ársrófra használják ki. Eddig ugyanis 21 forintot kérlek a ládák darabjáért, most a konjunktúra időszakában 28-32 forintot sem szégyellnek . . . A Kiskunhalasi Állami Gazdaság beszerzői a Dunántúlról, a Dalmandi Mezőgazdasági Kombináttól kényszerültek rekeszeket venni, igaz árában, 21 forintért, plusz öt forint használati díjért. Vagyis ha vége a szüretnek, a ládákat visszaveszik, így csak öl forint a termelő kiadása. Ezt a tisztességes üzletet mások is csinálják, így azután visz- szakerül a gyártókhoz az eladott ládáknak mintegy fele, amelyeket nem szállítottak külföldre, nem tört el stb. A konzervgyárakkal szerencsésebbek a termelők, nagy konténereket adtak, s úgy remélik, lesz elegendő a szedés időszakában. * Egy-két hét és lefut a kajsziszezon, ha nem enyhül a kánikula. Ha viszont mérséklődik a meleg, és lassabban, de folyamatosabban érnek a gyümölcsök, augusztus elején szedik az utolját. A dunavecseiek azt mondják, hogy ez esetben a meggyhez hasonló helyzet is előfordulhat. Kezdetben abból is soknak látszott a termés, a végén (az elmúlt héten) meg keresték is a kereskedők, és az ára felfelé lendült. Hogy mi lesz a barackkal? Az időjárás és a piac ma még kiszámíthatatlan, meglepetéseket is hozhat... Csabai István lök számára kívánatosnak sem, nyugati, megrendelésre dolgozni. A tompái szövetkezet is kénytelen volt visszautasítani’ egy NSZK-beli cég ajánlatát. Eszerint különböző faipari termékeket, főként gyermekbútorokat gyárthattak volna az idén is. Ám erre a munkára tavaly már ráfizetett a szövetkezet, mivel hazai híján csak a drága importalapanyaggal tudtak dolgozni. Jobb ellátásra a jövőben sem számíthatnak, ezért kénytelenek voltak megváltoztatni termelési szerkezetüket. Fáipari részlegük már csak hazai megrendelésre dolgozik. Á Lágymányosi Faipari Vállalatnak bútorelemeket, a Du- .tépnek ajtólapokat szállítanak. A község egy elhagyott iskolájában újjabb varrodát hozták létre. Elsődleges céljuk ezzel a munkahelyteremtés volt, amiben persze a szövetkezet is szeretné megtalálni a számításait. Egyelőre a Magyar Néphadseregnek varrnak tréningruhákat az itt dolgozó lányok, asszonyok. Közülük sokan az ingázást, illetve a gazdaságtalanná vált zöldségtermesztést váltották fel az új munkahellyel. Textilüzemeikben sok bedolgozót foglalkoztatnak. Vasipari részlegükben jól felkészült szakembergárdájuknak, de nem kevésbé a korszerű gépeiknek köszönhetően a legkülönfélébb megbízásokat vállalhatják, Egyebek között a Hódgéppel közösen 15 borsókombájnt készítenek, ezek közül csupán egy kerül a hazai piacra, a többit a Szovjetunióba szállítják. Végül ebben az esztendőben is sikerült teljesen lekötni kapacitásukat, termékeik többé vagy kevésbé jövedelmezőek. Ám egyáltalán nincsenek arról meggyőződve, hogy éppen ezek hiányoznak leginkább a piacról. Az sem biztos, hogy éppen ezeknek a gyártása legkifizetődőbb. De nemigen van választási lehetőségük. Mert bár a szövetkezeten belüli sokoldalú munkához adottak a feltételek, hiányoznak más egyéb lehetőségek. Elsősorban az alap-, illetve a segédanyagok. Sajnos, a magyar gazdaságban még mindig nem a piaci szükségletek, hanem á termelés lehetőségei, pontosabban azok hiánya határozza meg a termelési szerkezetét. A. M. A sokoldalú titán A sugárhajtásos repülőgépek, a rakétaalkatrészek, valamint atomreaktor-berendezések gyártásának elterjedése óta egyre gyakrabban lehet hallani a görög mitológia alakjairól, a titánokról elnevezett fémről. Kémiai és fizikai tulajdonságai közül fontos, hogy teljesen tiszta állapotban, hidegen kissé nyújtható, de már csekély mennyiségű szennyezés is rideggé teszi a titánt. Csak magasabb hőmérsékleten oxidálódik, savak hatásának jól ellenáll, szénnel és nitrogénnel egyesül. A természetben elsősorban ásványaiban fordul elő, például a rutil- ban és az ilmenitben, de egyes magyar bauxitok 1 százalék titánt tartalmaznak, amely a bauxit feldolgozásakor az úgynevezett vörösiszapban feldúsul. Az ilmenit minden oxidos vasércben megtalálható, de masszívumként vagy homok alakban nagy előfordulásai vannak Indiában, Ausztráliában, Szenegálban, Egyiptomban, Madagaszkárban, Brazíliában, az USA-ban, Kanadában, az Uraiban és Norvégiában. A Föld külső kérge 0,58 számlák titánt tartalmaz, s a gyakoriság sorrendjében a 10. elem. Bár laboratóriumban már több mint 100 éve sikerült előállítani, rendszeres ipari tömeggyártását a kezdeti nehézségek leküzdése után csak 1955-ben kezdték meg. Széles körű kutatás folyik ma is a gyártás tökéletesítésére és gazdaságosabbá tételére. Az ilmenit kohósításának első lépése a vas eltávolítása, amit elektrókemencében szelektív redukálással érnek el. így titánsalakot és nyersvasat kapnak. A tilánsaiakot klórozzák, így titánklorid keletkezik, amelyből'több lépésben titán- szivacsot állítanak elő. Ebből további bonyolult eljárással titánrúd készül. A tiszta titán a bonyolult, sok lépcsős gyártási eljárás miatt meglehetősen drága. A titánt főleg ötvözőeiemként acélok minőségének javítása céljából használják. A titánacélok például rendkívül hőállóak. A titán jelentősége kis fajsúlya, kiváló mechanikai tulajdonságai és korrózióállósága folytán egyre növekszik, sőt valóságos forradalmat okozott a repülőgépgyártásban, majd a rakétákat és űrkutató berendezéseket gyártó iparágakban. A titántermelés 99 százalékát ezek az iparágak használják fel. A maradékot a vegyi gépgyártás (szelepek, csövek, tartályok), gázturbinagyártás (turbina- lapátok), a vákuumtechnika, végül az acélipar és az alumíniumipar használja. Külön, speciális felhasználási terület a sebészet: kis fajsúlya, korrózióállósága, szilárdsága alkalmassá teszi rendellenességekből vagy balesetekből származó csontpótlásra, de sebészkésckel is készítenek belőle. Képünkön: a kisfiú jobb oldali bordák nélkül született, ezért áprilisban titánötvözelből készült mesterséges jobb oldali mellkast ültettek be neki az orvosok. Az Egyesült Államokban először végeztek ilyen műtétet. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) • Pcnovácz János és Korhely Zoltán a Ilődgéppel közösen gyártott borsókombájnokat szereli. (Gaál Béla felvételei.)
