Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-30 / 152. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 3«.

Törekvés az egész-ségre

„MEGPRÓBÁLOM LEÍRNI MINDAZT, AMIT TUDOK MAGAMRÓL”

„Kitépték kezünkből az újságot”

Beszélgetés Horgas Bélával

Köztudott, hogy Horgas Béla, az ismert iró, költő, szerkesztő szívesen ír gyermekeknek. A közelmúltban megkapta a Gyermekekért díjat. Elsősorban ifjúsági' írónak tartja magát?

— Elég sok mindennel foglalkozom. Versen, prózán kívül írtam operalibrettót, tankönyvet is, készítettem lemezt gyermekeknek. Szerintem nincs külön gyerekek és külön a felnőttek számára alkotó író, csak jó vagy rossz író van. Egy mű akkor jó, ha több színe, szaga, hártyája van. Ki-ki azt fejti le róla, amit akar, ami megérinti. Engem pályám során ért olyan vád, hogy nem igazán gyermekeknek való, amit írok. Saint-Exupéry A kis hercege vagy Milne Mici mackója az7

• I— Meséket, gyerekverseket ír, a mai napig a Dörmögő Dömötör egyik állandó szerzője, rendhagyó irodalomóráival, Iró-olvasó találkozók alkalmával egyaránt járja az országot.

— Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és ez nem valamifajta pótcselekvés. Nekem ez családon belül is megadatott, hiszen két fiam, két lányom van. A legjobban a 4-5. osztályosokat szeretem, velük a világot el tudnám húzni!

— Ön a feleségével, Levendel Júliával szerkeszti a sok vihart kavart Liget című folyóiratot, amely betiltása után most újra napvilágot látott.

,s— Ebben az irodalmi és ökológiai folyóiratban is szeretnénk, ha tükröződne régi mániám, az egész-ségre”, a teljességre törekvés.

— Az Otthon című havilapnak pedig a főszerkesztője.

— Ennek a lapnak is megvan a maga története. 1965-től voltam munkatársa a Török Sándor alapította Gyermekünk cimű kiadványnak, amelytől 1987 végén a Művelődési Minisztérium megvonta anyagi támogatását. Egy évre rá a lap megszűnt. Ez év márciusában újraindítottuk Otthon néven, lapgazda a Hazafias Népfront, és a Magyar Média adja ki. Sajnos a népfront anyagi lehetőségei miatt a lap sorsa

bizonytalan, pedig nagy szükség lenne ilyen jellegű kiadványra. Elképzelésem szerint jól megférne benne irodalom, ételrecept, nevelési tanács egészséges és fogyatékos gyermeket nevelő szülők számára egyaránt.

■ ~r Ha önt látja az ember, alig hihető, hogy 1987-ben töltötte be ötvenedik életévét. Az alkalomra megjelent a kaposvári megyei könyvtár kiadásában Súgja hang cimű kötete. Készítsünk gyors számvetést eddig megjelent munkáiról!

< — Még sosem számoltam így össze. Hét felnőtteknek szerkesztett verseskötet, öt a gyerekek számára, három mesekönyv, egy novelláskötet, tavaly jelent meg Csokonairól szóló ismeretterjesztő könyvem, és a Levendel Júliával közösen írt könyvek — nagyjából enynyi.

— Milyen vágyai, tervei vannak?

— Nagyon szeretném, ha mindkét lap hosszú időn keresztül tovább élne. Ha nem a kényszer mozgatná a társadalmat, az embereket, hanem a felismert lehetőségeket valósítanánk meg. Ha nem kellene „Muszáj-Herkulesnek” éreznem magamat a körülmények hatására. Terveim részben valóra válnak a közeljövőben: a könyvhéten jelent meg a Leveles könyv, benne többek között Déry Tibor leveleivel. Őszszel adja ki a Téka Könyvkiadó a Liget Könyvek sorozatban Kodolányi Gyula Hatalmak című verseskötetét és az én Súgja hang cimű kötetemet. R. Á.

(4.) A németek és magyar csatlósaik kiverése után hónapokig hadiövezet maradt Lajosmizse és környéke. Nehezen éltek a korábban is nincstelenek.

Kucsera János barátjával sok mindent megpróbált. Seprűket is kötöttek 1944 decemberében.

Kilőtt autók, széttört repülők

„Lassan olyan csinos seprűket kötöttem, hogy a piacon elsőnek az enyémek keltek el.

Kellett a pénz, mert kereset nem volt. Valakitől hallottam, hogy Kecskeméten lehet újságot venni. Uj év tájt volt, Szpltam komámnak. „Te, Dani, akarsz-e pénzt keresni? Hogyne akarnék, akkor menjünk Kecskemétre, ott veszünk újságot. Elhozzuk haza és a piacon eladjuk, duplájáért.

Tetszett a komának a dolog.

Szerdai nap volt, jókor korán felöltöztünk, fogtunk egy-egy zsákot, a hátunkra vettük és elindultunk, gyalog. Két oldalt a beton mellett kilőtt autók, széttört repülők és a földeken emberhullák. Volt, amelyiknek csak a csontja volt, volt, amelyiken kutyák és vaijak lakmároztak. Húzták az embermaradványokat a fagyott télben.

Nem temette el senki őket, pedig akkor 2 hónapja elmúlott ezen a vidéken a front.

Időben Kecskeméten voltunk.

A Fuchs zsidó boltjában (Fuchs sarok, így mondták) volt az újságárusítás. Odamentünk. Köszöntöttük.

Kérdeztük, hogy adna-e nekünk 100-100, egy lapból álló újságot. Úgy hívták, hogy Kecskeméti Lapok.

FILMJEGYZET

Figyelem

Egészen hosszú listát lehetne összeállítani pusztán azokból a mozidarabokból, amelyeket Alberto Moravia regényei és elbeszélései ihlettek. Giovanni Soldati mostanában látható Figyelem cimű filmje folytatja a sort, ám a rendező feltünteti azt is, hogy a produkciót Moravia után szabadon készítette.

Ha az atmoszféra nem is igazán, de a jellemek mindenesetre „moraviásnak” tűnnek. Soldati szentimentális filmjében — a serdülőfélben lévő lány kivételével — többé-kevésbé mindenki érzelmi fogyatékos, illetve kitartó munkával azzá igyekszik tenni magát. A főszereplők (Albert és Lívia) legfőbb életcélja, hogy érzelmi önmegtartóztatásával hogyan kínozhatja és alázhatja meg páiját, hogyan számoltathatja fel végképp emberi méltóságát a leleményességet igénylő mazochista játékban.

A Soldati által átirt történetben a főszereplő Lívia, a középkorú nő, aki saját erejéből lett kétes múltú bárpincémőből egy szabóság tulajdonosává. Férje Alberto, az író, aki feleségével tulajdonképpen csak félig-meddig él

közös háztartásban, ugyanis ágyát csak olyan fiatal hölgyekkel osztja meg, akikkel kapcsolatban fel sem merülhetnek kötelezettségek, érzelmi vagy másféle komplikációk. Lívia, a feleség mindent el próbál követni, hogy bejusson az előle elzárt világba, titokban még szolgálatkész nőket is szerez a félje számára. A szervezést persze nem mindig sikerül úgy irányítania, ahogyan szeretné, így'aztán egyszer csak saját

lányára bukkan a férje számára „szervezett” ágyban.

A filmváltozat befejezése persze ezzel együtt sem igazi dráma, inkább talán csak tragikomédia, melynek csak egyik összetevője a (nem vér szerinti) apaság félreértése. Soldati „rövidre nem zárt”, nyitott kérdéssel záruló munkájából — a filmre vitt regények legtöbbjéhez hasonlóan — hiányzik az okosan kommentáló, egészségesen távolságtartó figyelem, amellyel az író (e regényében is) a hőseit szemléli. Moravia Soldatinál mindenképpen nagyobb ügyességgel helyezte alakjait társadalmi és kulturális környezetbe. Soldati a lehetőségei szerinti érzéki látvány helyett az érzékiség látványával, főszereplői érzelmi élete helyett csak érzéki életével igyekszik kárpótolni a nézőt. Persze aki mindebből arra következtet, hogy a Figyelem a pornó valamelyik kategóriájába tartozik, az bizony téved. A családi melodráma azért vázlatos képet ad egy nem túl szimpatikus férfiról, akit Ben Cross, a Tűzszekerek egyik atlétája személyesít meg. A kiszámított lassúságai előre haladó történet abszolút főszereplője azonban Stefánia Sandrelli, aki már az első jelenettől magával ragadja a nézőt. Immár saját stílusának számító mozgás- és beszédmódja, — a Magyarországon a többi között A menyasszony gyönyörű volt című Gábor Pál filmből is ismerős — gesztusrendszere tökéletesen plasztikus Líviát állít elénk. Soldati munkájának külön érdekessége, hogy Livia lányát, Amandát Stefánia Sandrelli saját lánya, Amanda Sandrelli személyesíti meg. é

Karolyi Júlia

1Umvtittm Pft

.11956 ez

.

A honvédség Pf: orra dalmi Katonai Tanácsa igazolja, hogy

Mnddfta ** .....-v ■S-”-' - -MB MOBI

i követett d, i njkelö forradalmi erők ellen fegyvert

• Kucsera János fiatalkori képe; és egy későbbi emlék balra: ezzel a dokumentummal bocsátották el

tői.

Adott. Hogyne adott volna az Árnál néni.

Szenzáció a piacon

Kifizettük az újságot. Beraktuk a zsákokba, Indultunk haza.

Késő volt, mire a lajosmizsei tanyavilágba, a falutól legalább 5 kilométerre hazaértünk.

Csütörtök reggel, hideg, januári nap volt. Hónunk alatt az újsággal mentünk a piacra. Nem kellett sokáig várnunk, valósággal kitépték a kezünkből. Amikor meglátták, hogy újságot árulunk, a sok nép közrefogott bennünket.

Idős Bende István szőlősgazda elkapott egy lapot, amely kettészakadt. „Most már fizesse ki, ha elszakította”, mondtam. 0 kifizette és elvitte a szakadt újságot. Néhány perc alatt el is kelt az újságunk.

Kíváncsiak voltak az emberek és remélték, hogy az újságból valamit megtudnak. Vonat nem járt, csak Kecskemétig Szeged felől. Telefon, rádió nem volt. A kétségbeesett, reményét vesztett nép csak találgatta, hogy vége-e a háborúnak. Győznek-e a magyarok? Mi lesz ennek a felfordulásnak a vége? Az emberek nem mertek kimozdulni a házukból. Katonaszökevények bujkáltak. Mindenki félt.

Piros koporsók a teherautókon

Mi Danival nem féltünk.

Egy reggel, amikor el kellett indulni, olyan hó esett, hogy térden felül ért. Bukdácsolva jutottunk el az ötös útig. Arra -gondoltunk, hogy a betojion. majd csak lesz út-taposva. De tévedtünk. Jól Kecskeméten jártunk, amikor egy ruszki katona vetődött elénk. Nagy léptekkel taposta a friss havat. Mi igyekeztünk a nyomába lépkedni, ezzel is könnyebb volt az út. A ruszki észrevette, hogy igencsak kaptatunk utána. Hátra-hátra nézett. Talán félt, hogy a botokkal a kezünkben megtámadjuk.

Bent a város széli zsidótemető mellett már megvolt törve a hó. Orosz katonaautók pirosra festett koporsókat hoztak az úton. Ott temették el őket tömegsírokba. Rám különösebb hatást nem tett, épp úgy, mint a városban lévő

vagy gyüszmékelő sebesült ruszki katonák. Háború volt, nem volt feltűnő semmi szenvedés. Bezzeg azokon az angol repülősökön nem látszott a szenvedés, akiket olykor-olykor láttunk a városban. Jól öltözöttek voltak. Olyan ruhákat addig nem is láttam.

Mint a barmokat...

Erre hajtották a hadifoglyokat is. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy embereket miért hajtanak, mint a barmokat. Olyan megalázó rabnak látni. Elgondoltam, hogy milyen sors várhat azokra az elgyötört, rongyos katonaruhás emberekre. Végighajtották őket a városon, ők hosszúrhosszú sorokban éhesen, fáradtan bandukoltak.

Az urak civódásának.ők fizették meg áz arát. Voltak esetek, amikor asszonyok jöttek nagy ruháskosarakkal, amelyekben kenyeret hoztak. Még ma is elszorul a szivem, ha rágondolok, levették a térítőkét a kosaraikról és két kézzel szórták az elgyötört éhes emberek közé a kenyérdarabokat. Azok meg kapkodták fel a földről a széthullott darabokat. Nem törődtek vele, hogy homokos lett a kenyér. Közben fegyveresek kiabáltak rájuk, davaj, davaj kiáltásokkal.

Március végéig árusítottuk az újságot, amíg nem indult meg a vasúti forgalom. Később lementem a nyomdába is.” Válogatta: Heltai Nándor

liTegszólal a bejárati ajtó csen- 1VJ. gője, és tudom, hogy ismét 6 áll a küszöb előtt. Még befutok a konyhába. Az asztalon egy fél fazék túróstészta; már megint nagyon elméreteztem. Egészségtelenül teletömtem a hasamat, és így is maradt legalább két jóétvágyú felnőttnek elegendő étel.

Nem kellene beengednem — állok a konyha közepén csípőre rántott kézzel, és várok. Talán megunja és elmegy. Azt sem lehet kizárni persze, hogy nem ő az.

Az ajtóhoz lopakodók és kukucskálok a kémlelőnyíláson. Összerezzenek; egy hatalmas ökörszem néz vissza a túloldalról, és ebben a pillanatban ismét felberreg a csengő. Belerándulok, a kulcshoz kap a^kezem, és kinyitom az ajtót. O áll ott és mosolyog.

— Heló! Már azt hittem, hogy nem vagy itthon — hallom, és magabiztosan belép.

Megcsap a huzat, amint elsuhan mellettem. Otthagy, mintha nem is hozzám, hanem a lakáshoz jött volna. Az ajtó tárva, állok a fal mellett, ő már a szobában sürög-forog. Valaki vigyorogva beköszön a lépcsőházból; kiröhögnek — gondolom. Belerúgok az ajtóba, mintha rá haragudnék.

A szobába ballagok. O már a fotelban ül, és otthonosan dohányzik, táskája a heverőn. Bizalmaskodva, a családtagok közvetlenségével szólít meg.

— Na, nem is örülsz nekem ?

I — De — motyogtam, és idegesen, minden cél nélkül az ablakhoz lépek. Egy öregember ül a fák

alatt, a pádon — egyedül. A hajtókáján fekete gyász-szalag. Irigylem.

.•fr?, Gyere ide, Mókuska! ■— hallom a hátam mögül. Úgy búg a hangja, mint egy nyáltól eldugult vadászkürté.

Oda csoszogok elé.

’— Puszi. Nem adsz puszit? dók. A szájára várta, behunyta érzékien a szemét; lehajolok, és gyorsan arcon csókolom. O ül, én állok; közben arra gondolok, hogy a moziban valami sikebefut a ráesni, és én lázasan dolgozni kezdek. Kint élesen megzörren egy lábas, eszembe jut a tészta.

1 — Vacsoráztál? — kiáltok ki.

— Hát, az igazat megvallva: nem — hallom. Felugróm, és kirohanok a konyhába. Felkapok egy üres tányért, és púposán teleszedem túróstésztával.

:— Tessék! Egyél! En főztem —. mondom szinte kedvesen. — Remélem, ízleni fog.

Leül és ijedten néz rám.

LACKNER LÁSZLÓ:

A TÚRÓSTÉSZTA

rés amerikai filmet vetítenek; a televízióban sem lehet éppen rossz a műsor.

— Na! Légy egy kicsit kedvesebb hozzám! — mondja csücsörítve, és megragadja a kezem. Húz magához. Elhárítom.

— Ne haragudj! Dolgom van. Egy sürgős jelentést hazahoztam, és még le kell gépelni.

Lelkesen felugrik.

— Add ide! Gyorsan leverem.

Nyeldesek.

— Nem lehet. Még nyers a szöveg. Gépelés közben szeretném javítgatni.

Nehéz üresjárat: csend.

— Elmosogatok — mondja hirtelen.

Az jó lesz — gondolom, és bólintok.

O kimegy, én géppapírt kapok elő, és befűzöm az írógépbe. Kör— De ennyit!

— Begyulladtál, hogy nem jó,

igaz?— mondom. — Ha utálod a fűztőmet, hagyd ott nyugodtan! Lökd félre Bele a szemétbe!

— A, dehogy — dadogja zavartan, és nekilát.

— Ha kérsz még, vegyél bátran — intek a fazék felé, és ott hagyom. Még fuldokolva mond valamit, de már nem értem. Leülök az írógép mellé, és vadul verem a billentyűket: „Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, cérna volna, selyem volna..

— Meg kellene nősülnöd már — hallom a konyhából tisztán, aggódó hangon. — Mennyivel könnyebben élhetnél. Főznöd sem kellene.

— Nem ízlik, mi? — kiáltok vissza.

— De, de! Egészen jó. Igazán

— mondja teli szájjal, nyeldekelve.

Barátom jut eszembe: — Öregem, olyan szép nagy ez a konyha. Előbb-utóbb itt ragad egy nő, meglátod!

jyirontok. Éppen az utolsó falatot gyömködi a szájába. Felkapok egy villát, és félig megrakom a tányérját; a fazék kiürült.

— Ne!—kiáltja segélykérő visítással. — Szétpukkadok.

— Ha ezt is megeszed, akkor elhiszem, hogy jó.

Rám néz. Kétségbeesett, puffadt az arca, de beletúr a villával és enni kezd.

Visszasietek a szobába és a géphez ülök. Össze-vissza írok marhaságokat, érthetetlen idegen kifejezéseket, tizenhárom jegyű számokat, aztán Phytagoras tételét.

Atkulcsolja a nyakamat, és a fülembe gurgulázik.

— Mikor végzet?

Hátrafordulok. A bőre sötétvörös, a haja csatakos, a homlokán izzadtságcseppek — de az arca bizakodó.

— Nem tudom. Még nagyon sok van hátra.

— Gyere! — rángat felfelé erő- - szakosan. — Egy kis kikapcsolódás jót tesz.

— Mindketten most vacsoráztunk — mondom elhárítóan, és védekezem. — Teli gyomorral nem egészséges.

Elenged, feláll és sóhajt. Egy ideig csönd van, majd indul kifelé.

— Elmosogatok.

— Helyes — mondom megadóan, és két mutatóujjammal tovább csépelem a gépet eszelősen. Egy oldal alján megállók. Masszírozom az ujjaim végét.

— Végeztél? — kiált be a konyhából.

— A, dehogy — szólok vissza csüggedt hangon. — Gondolkodom.

ffyorsan befűzök egy újabb lapót, és már írom is: „Ég a napmelegtől a kopár szik . sarja, Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta . .

— Felmosok—szól be a konyhába.

— Oké — hagyom rá, és megállás nélkül gépelek tovább: „Barátaim! Rómaiak! Földijeim! Figyeljetek rám ... ! Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni. A rossz, mit ember tesz, túléli őt, a jó gyakorta sírba száll vele. Ez légyen Caesar sorsa is...” Addig jutottam el, hogy „ ... Nézzétek, itt járt Cassius vasa!" — amikor belép.

— Na?

Széttárom a karom. Kétségbeesett és menthetetlenül reménytelen az arcom.

— Kiporszívózok — mondja határozottan.

Idegesen nézek az órára.

— Nyolc óra elmúlt.

— Es aztán? Tízig lehet — dobja felém fölényesen. Sugárzik az arcáról a meggyőződés: értem teszi, és már hozza is a gépet. Amíg itt bőgeti a fejem körül, legalább nem kell dolgoznom. Erre ö is rádöbben; két perc alatt végez.

T/égre csend van. Fülelek.

' A fürdőszobában zörög. Kár, hogy tegnapelőtt kimostam mindent. Két ing, néhány zokni, apróságok; nem tarthat soká.

„ ... Hiába csűri és csavarja, tekeri, vakarja, a pecsét nem megy ki a nadrágból. Éppen ezért használjon Hungária pecséttisztítót. Olcsó és megbízható. Egy köpés a nadrágra, egy köpés a pasztára. Egy húzás jobbra, két húzás balra, nézze meg a pecsét, benne van-e a nadrágban!”

Megáll a szoba ajtajában, kérdőn néz rám. Rázom a fejem, és megszállottan verem a billentyűket. Többé nem akarok felnézni.

Jön-megy. —- Hallom. Bevág egy ajtót, kapcsolgatja a villanyt, eltör egy tányért. Meg sem rezzenek.

ji/Fegjelenik újra az ajtóban. 1*-*- Fújtat, mint egy atléta, és szúrós szemekkel bámul rám. Beugrik a szobába, felkapja a táskáját, és még utoljára visszanéz.

—- Szóval? Ma nem végzet, igaz?

— Láthatod!? -r- mutatok a nagy halom papírra.

— Akkor elmegyek — mondja, és vár.

— Nem v.agy éhes?— nézek rá anyáskodó arccal, és feltűnik kis pocakja; olyan, mintha az ötödik hónapban lenne.

— Le vagy szarva—kiáltja, és kirohan. A bejárati ajtó durranása majd szétveti a kis lakást. Még visszhangzik, aztán csend lesz.

Felállók. Az ujjaim hegyén felrepedt a bőr, be kell ragasztani.