Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-30 / 152. szám
1989. június 3«. • PETŐFI NÉPE • 5 KIK JUTNAK AT A SOROMPON? — NEM MINDENKI KIRÁLY! Magántaxisok a szolgáltatások piacán Sorompónyitás a magánfuvarozóknak. Ezzel a címmel közöl tudósítást a KIOSZ személy- és teherfuvarozóinak szakmai híradója, a Fuvaros, júniusi számában. A cikkíró egyebek közt vizsgálja, milyen lehetőségűk van a szabad versenyre azoknak, akik szállításból szeretnének megélni. Ez adta az ötletet, hogy ellátogassunk Darabos Bálinthoz, a KIOSZ megyei titkárhelyetteséhez, s vele beszélgetve — helyi tapasztalatok alapján — érdeklődjünk: — Milyen a piaci helyzet, erősödik-e a verseny ebben a szolgáltatásban? ' — Kevés olyan magánkisipari szakmát említhetnék, amelyben annyira figyelmet keltő a létszámnövekedés, mint éppen a személyszállításban — feleli Darabos Bálint. — Bács-Kiskun megyében 1982-ben még csak 52-en, két évvel később 98-an, 1985-ben 131-en, 1986-ban 149-en, tavalyelőtt 194- en, a múlt esztendőben pedig már 201-en dolgoztak magánvállalkozóként e szolgáltatásban. Számuk azóta is emelkedett, jelenleg megközelíti a két és fél százat. — Hol vannak legtöbben ? — Kecskeméten 105-en, Baján, Kiskunfélegyházán és környékén 75-en, míg a hátralévő részük Bácsalmáson, Izsákon Kiskőrösön, Lajosmizsén és Tiszakécskén található. — Egy király áll az út szélén, jelez egy arra haladó taxisnak — álljon meg- Az előkelő utason csillagokkal kivarrt, prémes bunda, a fején jókora korona. A Fuvaros júniusi számában megjelent karikatúra címe: Jó fuvar várható. Kecskeméten és a megyében másutt is alighanem szívesen tálcák szélesre az ajtót az ilyen vendég előtt a volán mögött ülő vállalkozók. — Kinek ne volna érdeke, hogy minél jobban keressen? A taxisofőr is abból a pénzből vásárolhat az üzletben, amit a munkájáért kap. A vasóságban, persze, nem mindenki király, aki szolgáltatást vásárol ... — Talán éppen egy család, amely nyaralni indul, s taxival utazik a vasútállomásra, hogy ne késsé le a vonatot. — Bárki legyen is az utas, szakmai-érdekvédelmi szervezetünk arra törekszik, hogy a vállalkozók jó felkészültségükkel szerezhessenek maguknak elismerést. A magánfuvarozók, mielőtt iparengedélyt kapnak, szakvizsgát tesznek. Kézikönyvvel és időnként tájékoztatással segítjük őket a munkájukban. Az első félévben hatan vettek át soron kívüli gépkocsi-kiutalást, hogy régi, elhasználódott járműveiket kicserélhessék. Azonban számot kell vetni annak a következményével is, hogy ma már sokan vannak a személyszállítás piacán, nem úgy, mint az asztalos-, a férfiszabó- és a cipészszakmában. A piac pedig szelektál — válogat —, akár akarjuk, akár nem. Az újonnan jelentkezett vállalkozók eleinte a sor végére szorultak a parkolókban. Várják az utast — míg a régieknek már megvan a kialakult fuvarpiaca. — A szakmai felkészültség mellett az általános emberi magatartáson is sok múlik, hogy ki él meg és ki nem ebből a szolgáltatásból. A közelmúltban tanúja voltam egy esetnek. Uram! címmel beszámoltam arról, hogy egy kecskeméti taxisofőr udvariasnak korántsem mondható hangon beszélt két rendőrrel, akiknek épp azelőtt tették kötelezővé az uram!, az asszonyom! és a kisasszony! megszólítást. Ketten — Galla László és Molnár László — másnap az Aranyhomok Taxitól bejöttek szerkesztőségünkbe és bejelentették: ők elhatárolják magukat a minősíthetetlen hangon beszélő gépkocsivezetőtől. Mi a KIOSZ tapasztalata: gyakoriak az ilyen esetek? — Pár éve még azt válaszoltam volna, igen; előfordul az, hogy egyes magántaxisok szolgáltatókhoz méltatlanul viselkedtek. Nem mentek ki idejében a megadott címre, nem vették föl az utast, egymás közti vitáik olykor tettlegességig fajultak. Ilyen és hasonló esetekről mostanában nem hallottam. Annál szívesebben mondom el itt, hogy a személyszállítók közt egyre több az olyan, aki a lakosság megelégedésére dolgozik. Dikány György, a bajai Súgó Taxi, Kovács Ferenc, a kecskeméti Aranyhomok és Bekő József, a Gabriel Taxi autóvezetője május elsején Kiváló Kisiparos ezüstfokozat-kitüntetést kapott. Az a véleményem, hogy a KIOSZ megyei szervezeténél létrehozott szállítók szakosztálya vezetőségének tagjai is munkájukkal, magatartásukkal jó példát mutatnak a többieknek — válaszolta végül Darabos Bálint. Kohl Antal BÉCSI FELMÉRÉS A KGST-ORSZÁGOKRÓL Élénkebb növekedés, erősödő válságtünetek A KGSFT-országok és Jugoszlávia gazdasági növekedésének üteme átlagosan 3,9 százalékra gyorsult tavaly az-egy évvel korábbi 2,4 százalékról, s a nyugati gazdaságokban uralkodó konjunktúra kedvezően hatott a kelet—nyugati kereskedelemre is. De az egyes szocialista országok fejlődése rendkívül egyenetlenül alakult — derül ki a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet (WIIW) jelentéséből. Nagy a szóródás a növekedési tempóban, az inflációban. A reformfolyamatban eltérő módszerekkel próbálnak szembeszállni a mindenütt meglévő gondokkal, az alacsony termelékenységgel, a gyenge fogyasztásicikk-ellátottsággal, a piaci egyensúly zavaraival. Magyarország csak reformtörekvéseiért kapott dicséretet az elemzésben, amelyet a Die Presse alapján ismertetünk. Lengyel gyorsítás A szerkezeti problémák s a •meglévő válságtünetek ellenére 6 százalékos növekedést ért el a bolgár mezőgazdaság, de ezért Szófia nagy árat fizetett. Keményvaluta-eladósodása három év alatt megháromszorozódott, 1988 végén elérte az 5,9 milliárd dolláros összeget, ami az évi export 2,8-szeresének felel meg. A gazdaságpolitika középpontjában az életszínvonal növelése és további reformprogramok állnak. Az NDK-ban tavaly 3 százalék alá lassult a gazdasági növekedés, a reálnövekedés még ennél is kisebb. A szerény tempó, amelyen az erőteljes beruházási tevékenység sem tud javítani, a gazdaság strukturális gyengeségére utal. Lengyelországban viszont 1988-ban 4,5-5 százalékra gyorsult a növekedési ráta 60 százalék körüli infláció mellett. A vezetésnek azzal a veszéllyel kell szembenéznie, hogy elvesztik a kontrollt az infláció fölött, ami a reform eredményességét veszélyezteti. Némi lassulás következett be Románia gazdasági növekedésében. Bukarest tavaly is folytatta a külföldi adósságok visszafizetését. De mivel a lakossági fogyasztást már nemigen lehetett öszszébb szorítani, némileg fékeznie kellett a beruházási tevékenységet. Az egyre nyomasztóbb energia-és nyersanyaghiány, tetézve a tüzelőanyagok és az áram drasztikus korlátozásával, súlyosan érintette az ipart és az élelmiszer-ellátást, az üzemeket és a magánháztartásokat egyaránt. Reformtervekről nincs szó. Munkanélküliek a Szovjetunióban A Szovjetunióban 4,4 százalékkal gyorsult a növekedés üteme az 1987-es 2,3 százalékról, ami azonban súlyosbította az évek óta meglévő ellátási nehézségeket. Számos jel utal arra, hogy a hivatalosan közölt növekedés, például a bruttó nemzeti termék (GNP esetében, nagyrészt az inflációnak tulajdonítható. Az álla1 mi iparban foglalkoztatottak száma tavaly 0,7 millióval csökkent, a szövetkezeti és a magánszektorban viszont 1,3 millióval gyarapodott. A munkanélküliek száma mintegy 1 miihóval nőtt. Jóllehet Csehszlovákia tavaly az 1986—90-es tervidőszak leggyorsabb növekedési ütemét érte el, a gazdasági egyensúlyzavarok tovább mélyültek. Ennek ellenére reformintézkedések terén nem tapasztalható határozottság. A lakosság jövedelme növekedett, ami felerősítette a rejtett és visszatartott inflációt. A magyar gazdaság szerény, mindössze 0,5 százalékos növekedési üteme a belföldi kereslet csökkenésére vezethető vissza. Ezzel összefüggésben az import is mérséklődött, így javult a kereskedelmi mérleg. A jelentés helyeslőén állapítja meg, hogy a gazdaságtalan ágazatok az újabb reformhullámoknak köszönhetően összeszűkültek, a rentábilis tevékenységek viszont, főleg a magánszektorban, élénkültek. Eddig a hangsúlyaiban kissé önkényes, sommás elemzés, amelyhez a Die Presse kommentárt is fűz. Hangsúlyozza, hogy a nagyobb növekedési tempó ellenére mélyültek a gazdasági válságtünetek a KGST-országokban, s különösen azokban, amelyek reformokkal próbálkoznak. Nálunk: egy főre 1800 dollár adósság A stagflációs gondokkal küzdő Magyarországon az egy főre jutó eladósodás mértéke 1800 dollár, ez Argentína és Venezuela szintjének felel meg. A súlyosan eladósodott Mexikó adagja 1330 dollár, Lengyelországé 1100. Egyre rosszabb a gazdasági helyzet a Szovjetunióban, amit a Die Presse azzal magyaráz, hogy a tervutasításos rendszert, amely a stagnálást előidézte, elkezdték ugyan fölszámolni, de nem állítottak a helyére piacgazdaságot. A kiterjedt szubvenciós rendszer miatt lehetetlen az ármechanizmus útján szabályozni a gazdaságot, a szovjet gazdaság vezetői viszont eddig még nem merték az árreformot végigvinni. Mivel a gazdaságtalan vállalatok leépítése, a piaci erők érvényesítése igen komoly társadalmi feszültségeket geijeszt, nem lehet csodálni, hogy az NDK, amelynek gazdaságilag legjobban áll a szénája, egyáltalán nem akarja a szovjet kísérletet követni. Hasonlóképpen magyarázható a csehek vonakodása is. De az elemzés szerint előbb-utóbb ezek az országok sem kerülhetik el gazdasági helyzetük romlását a régi központosított tervezési rendszer miatt. (Die Presse—MTI-Press) A FOTOGRÁFIA 150. ÉVFORDULÓJÁRA Köztudomású, hogy a humor — komoly dolog. Méginkább az a fotóművészetben. Armavir város amatőr fotósai tudnak némi tanáccsal szolgálni, mert a városban két-> évente rendeznek országos amatőrfotó-kiállításokat. Az próbálkozhat ezzel a nem könnyű műfajjal, akinek van humorérzéke, el tudja kapni a mulatságos pillanatokat, nem sajnálja a filmet... De az a legfontosabb, hogy fotózás közben el kell felejteni ezeket a tanácsokat, mért aki ezekre gondol, soha nem tud humoros felvételt készíteni. Nyilván ezt tették a hagyományos arena viri országos verseny résztvevői is. A rendezők — az armavirí amatőr fotóstúdió tagjai — az ország minden részéről, sőt külföldről is hívtak vendégeket, legalábbis fotóikat. Ezúttal két évforduló jegyében rendezték meg a fotókiállítást. Egyrészt a fotográfia is másfélszáz éves, másrészt Armavir is éppen alapításának 150. évfordulóját ünnepli. Humor — amatőr fotókon A versenyre 800 amatőr fotós küldte el munkáit, s a szervezőbizottság 250 fotót talált kiállításra érdemesnek. Díjaztak 17 alkotót és különdíjakat is kiadtak. Az anyagot Armavir után bemutatják más szovjet városokban is, őszszel pedig a moszkvaiak is láthatják a Fényképezés 150. éve cimü jubileumi kiállítás részeként. (APN—MTI-Press) • Kitúrtak. A díjnyertes szimferopoli V. Zabolotszkih felvétele. • A közönségdíjas kép: Támogatom a javaslatot, V. Kihtyenko vinnyicai amatör munkája. KÉSZENLÉTBEN A HÉT VÉGÉN ORVOSOK KECSKEMÉT: az ügyelet ideje hétfőtől péntekig, 18 órától másnap reggel 8 óráig tart, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 8 órától folyamatosan a következő hétköznap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye felnőtteknek: Kecskemét, Nyíri út 38. (T.: 20-488). Gyermekeknek: Kecskemét, Izsáki út 5., C-pavilon, földszinti ambulancia (T.: 22-822). Ágasegyháza, Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Nyárlőrinc. Városföld gyermek és felnőtt betegeit a munkaszüneti napokon a kecskeméti kórház említett két épületében látják el. Orgovány: Orgovány, központi rendelő (T.: 25), Szabadszállás, Fülöpszállás, Soltszentimre: Szabadszállás, központi rendelő (T.: 53-423), Kunszentmiklós: Kunszentmiklós, központi rendelő (T.: 51-222), Dunavecse, Szalkszentmárton, Apostag: Dunavecse, központi rendelő (T.: 75), Lajosmizse, Felsőlajos, Ladánybene: Lajosmizse, központi rendelő (T.: 56-173), Kerekegyháza, Fülöpháza, Kunbaracs: dr. Mánya I. (Kerekegyháza, Lenin tér 3. T.: 71-101), Lakitelek: dr. Glied I. (Lakitelek, egészségház, Széchenyi krt. 46. T.: 42-152), Izsák: dr. Söreghi I. (Izsák, Rákóczi u. 19. T.: 74-084), Tiszaalpár: dr. Szántó Á. (Tiszaalpár, Dózsa Gy. u. 76. T.: 44-086). LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT: a kecskeméti 28-222-es telefonon naponta 18 órától másnap reggel 6 óráig hívható. BAJA: az ügyeletet a bajai kórház baleseti sebészeti pavilonjában látják el. (Pokomy u. T.: 11-244); itt fogadják a bajai, bácsbokodi, bácsborsódi, bácsszentgyörgyi, bátmonostori, csátaljai, csávolyi, dávodi, érsekcsanádi, felsőszentiváni, garai, hercegszántói, nemesnádudvari, sükösdi, szeremlei és vaskúti betegeket. BÁCSALMÁS: a rendelőintézetben a bácsszölősi, tataházi, mátételki, kunbajai, csikériai, madarast, katymári lakosokat látják el. KISKÖRÖS: a Kossuth utcai rendelőben látják el a betegeket (T.: 11-922). Fogászati ügyelet a város és a környék lakói részére minden szombaton 8-tól 12 óráig. Szakorvosi rendelőintézet Kiskőrös, Petőfi tér 12. Az ügyelet idején ellátják a kiskőrösi, akasztói, csengődi, tabdi, kaskantyúi betegeket. Kecel, Imrehegy: Kecel, központi rendelő (T.: 21-775); Soltvadkert: központi rendelő (T.: 31-231). ■ KISKUNFÉLEGYHÁZA: A központi ügyelet szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart. Helye:' Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. (T.: 62-360). Ellátják a kiskunfélegyházi, gátéri, kunszáfiási, pálmonostori, petőfiszállási, bugaci betegeket. A gyermekorvosi ügyelet rendje szombaton és vasárnap 7-től 19 óráig tart. Helye és telefonja azonos a központi ügyeletével. TISZÁKÉCSKE: a rendelőintézetben a tiszakécskei és szentkirályi betegeket látják el (T.: 41-011). KALOCSA: a rendelőintézetben tartanak ügyeletet: Kossuth u. 34—36. Itt látják el Bátya, Foktő, Géderlak, Homokmégy, Miske, Ordas, Dunaszentbenedek, Öregcsertő-Csoma, Szakmár, Úszód és Kalocsa betegeit. Az ügyelet ideje szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tart. (T.: 10, 122, 234. Éjszakai ügyelet: 213-as meÚék.) A rendelőintézetben a munkaszüneti napokon a fogászati ügyelet sürgős esetben vehető igénybe 9-től 12 óráig. A fogászati ügyelethez tartozik: Kalocsa, Solt, Harta, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dusnok, Fájsz, Hajós és a csatolt községek. Solt, Újsolt, Dunaegyháza: Solt, központi rendelő (Vécsey tér 1. T.: 167), Fájsz, Dusnok: dr. Kiss J. (Dusnok Vörös Hadsereg u. 27. T.: 12), Harta, Dunapataj: dr. Kákonyi A. (orvosi rendelő, T.: 33). KISKUNHALAS: A Semmelweis kórház központi ambulanciáján tartanak ügyeletet (T.: 21-011, 275-ös mellék). Itt látják el a balotaszállási, harkakötönyi, zsanai, kunfehértói, kisszállási, pirtói betegeket. Kiskunmajsa, Csólyospálos, Kömpöc: Kiskunmajsa, központi rendelő (T.: 31-211), Jánoshalma, Rém, Borota, Kéleshalom: Jánoshalma, központi rendelő (T.: 88), Kelebia, Tompa: dr. Máriási K. (Tompa, Rákóczi u. 15. T.: 31). Jászszentlászló és Szánk: dr. Hajagos Tóth S. (Jászszentlászló), Kossuth u. 5. T.: 31-451). GYÓGYSZERTÁRAK A péntek esti zárórától hétfő reggelig a következő gyógyszertárak tartanak ügyeletet. Kecskemét: Szabadság tér 1 Baja: Tóth Kálmán tér 2., Bácsalmás: Hősök tere 4., Izsák: Dózsa György u. 7., Jánoshalma: Béke u. 1/A, Kalocsa: Széchenyi-lakótelep, Kiskőrös: Kossuth u. 5., Kiskunfélegyháza: Attila u. 1., Kiskunmajsa: Hősök tere 3., Kunszentmiklós: Kálvin tér 7., Soltvadkert: Ifjúság u. 2., Tiszakécske: Béke tér 4., Kiskunhalas: Kossuth u. 15 —19., Solt: Béke tér 6., Lajosmizse: Szabadság tér 7. ÁLLATORVOSOK KECSKEMÉTI ÄLLATKÓRHÁZ: folyamatosan működik. BAJAI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Baja, Bátmonostór, Szeretnie: dr. Steiner R. (Baja, November 7. tér 6.), Nemesnádudvar, Sükösd, Érsekcsanád: dr. Punczmann T. (Baja, Kossuth u. 11/A, T.: 12-482), Bácsszentgyörgy, Gara, Vaskút: dr. Tálas L. (Gara, Vörös Hadsereg u. 7/A), Felsőszentiván, Csávoly, Bácsbokod: dr. Éber E. (Bácsbokod, Hunyadi u. 28. T.: 14), Bácsborsód, Madaras, Katymár: dr. Mátrai J. (Katymár, Kossuth u. 11. T.: Madaras 47), Hercegszántó, Dávod, Csátalja, Nagybaracska: dr. Gyenis J. (Hercegszántó, Bem u. 44/A). KALOCSAI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kalocsa, Bátya, Foktő, Bafami: dr. Kasziba 1. (Kalocsa, Hunyadi u. 90. T.: 443), Tass, Szalkszentmárton, Dunavecse, Apostag: dr. Tiringer A. (Szalkszentmárton, Rákóczi u. 1.), Solt, Újsolt, Dunaegyháza, Állampusztai Célgazdaság solti kerülete: dr. Bíró F. (Solt, Liget u. 6. T.: 85), Dunapataj, Ordas, Géderlak, Úszód, Dunaszentbenedek: dr. Mészáros L. (Dunapataj. Malom u. 20. T.: 45), Szakmár, Öregcsertő, Homokmégy: dr. Farkas A. (Homokmégy,Dózsa Gy. u. 14. T.: 8), Miske, Drágszél, Hajós, Császártöltés, Fájsz, Dusnok: dr. Bajusz I. (Dusnok, Vörös Hadsereg u. 23.). KECSKEMÉTI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kecskemét, Hetényegyháza: dr. Makkos G. (Kecskemét, László K. u. 11. T.: 27-985), Kecskemét, Ballószög, Helvécia: dr. Mező T. (Kecskemét, Barackos u. 9. T.: 23-831), Jakabszállás, Orgovány: dr. Bartal J. (Orgovány, Hajma A. u. 22. T.: 42), Szentkirály, Nyárlőrinc, Városföld: dr. Dani S. (Nyárlőrinc, Sugár u. 16. T.: 43-192), Lajosmizse: dr.. Havasi F. (Lajosmizse, Rákóczi u. 29. T.: 56-248), Tiszakécske: dr. Jenei J. (Tiszakécske, Kerekdomb 99., Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybene: dr. Tóth B. (Ladánybene, Piactér u. 12. T.: 56-948). KISKŐRÖSI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskőrös: dr. Boros A. (Kiskőrös, Vattay u. 10. T.: 12- 280), Ágasegyháza, Fülöpháza, Izsák: dr. Túrái J. (Izsák, Kecskeméti u. 37.), Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunadacs: dr. Tóth S. (Kunszentmiklós, Petőfi ltp. B. ép. T.: 51-618), Szabadszállás, Fülöpszállás: dr. Schlfeider J. (Fülöpszállás, Kossuth L. u. 12.), Soltvadkert, Bocsa, Tázlár: dr. Rohonczy Gy. (Soltvadkert, Bocskai u. 83. T.: 11- 081), Akasztó, Csengőd, Tabdi, Páhi, Soltszentimre, Kaskantyú: dr. Bozi R. (Akasztó, Vörös Hadsereg u. 3. T.: 51- 336), Kecel, Imrehegy: dr. Sőreghy A. (Kecel, Nádas u. 10/1. T.: 21-184). KISKUNFÉLEGYHÁZI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskunfélegyháza: dr. Kiss L. (Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zs. u. 2. T.: 62-292), Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás: dr. Gyöngyösi P. (Petőfiszállás, Árpád u. T.: 79-064), Tiszaalpár, Lakitelek: dr. Horváth L. (Tiszaalpár, Ady E. u. 89. T.: 44-191), Kiskunmajsa, Kömpöc, Csólyospálos: dr. Koletics J. (Kiskun29majsa, Tanácsköztársaság u. 16. T.: 31-108), Jászszentlászló, Szánk: dr. Török L. (Jászszentlászló, Dózsa Gy. u. 5. T.: 31-036), Bugac, Kunszállás: dr. Bogdán A. (Bugac, Felsőmonostor 577. T.: 72-570). KISKUNHALASI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI KERÜLET: Kiskunhalas: dr. Czabán L. (Kiskunhalas, Kosevoj tér 5. T.: 22-245), Zsana, Harkakötöny, Pirtó, Balotaszállás, Kunfehértó: dr. Kazinczi F. (Kunfehértó, Előre Tsz, T.: 22-377), Jánoshalma: dr. Ivanics M. (Jánoshalma, Bíró B. u. 7. T.: 283), Borota, Rém: dr. Fekete I. (Borota, Deák F. u. 48. T.: 471), Mélykút, Kisszállás: dr. Mikó N. (Mélykút, Lenin tér 54. T.: 28), Tompa, Kelebia: dr. Szilvási Gy. (Tompa, Szabadság tér 6.), Bácsalmás, Csikéria, Bácsszőlös, Kunbaja: dr. Rácz 1. (Csikéria, Kossuth u. 21. T.: 4), Tataháza, Bácsalmás, Mátételke: dr. Csibri J. (Bácsalmás, Petőfi u. 48.).