Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-29 / 151. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 29. Bűnbak a mezőgazdaság? „Egy napig bohóckodhatunk, de utána aratnunk kell.. — fogalmazott egy tsz-elnök megyénkén kívüli tanácskozáson a Péter-Pál napi demonstrációra utalva. Három hete is van, hogy elhangzott ez a kesernyés ízű mondat, amely engem elgondolkodtatott. A „bohóckodás” szamomra azt is ér. zékletessé tette, hogy nem veszjk komolyan i szövetkezetek és a föld műveléséből élő emberek folyamatosan és gyorsan romló helyzetét azok, akiknek tenniük kellene az ágazat válságának elhárításáért. Sőt, a mezőgazdászok maguk sem hiszik, hogy az illetékes kormányzati szervek képesek vagy egyáltalán tudnak cselekedni, s a négy évtizeddel ezelőtt „megalkotott” és azóta toldozgatott árrendszert egyik napról a másikra meg lehet változtatni. Mindenképpen betakarítják S mivel azt is világosan kifejezi a mondat: egy nap a figyelmeztető demonstráció (azóta kiderült, csupán két óra), s utána irány a gabonatáblák — bizonyítja a parasztság felelősségtudatát az egész magyar nép iránt. Az élet egyenlő a kenyérrel, vagyis a gabonával és bármilyenek is a körülmények, mindenképpen betakarítják, sőt — túlzás nélkül mondhatom —legjobb szaktudásuk szerint, gyors munkával, nyújtott (vagy éjjel-nappali) műszakban helytállnak. Ez a paraszti virtus — és egyáltalán nincs ínyükre a demonstráció, pláne az aratósztrájk, amit egyébként nem is terveztek. Ha ,igy áll a dolog — márpedig ez a valóság — mégis, miért vállalkozik az ország mezőgazdasága, Bács- Kiskunban az üzemeknek több mint a fele, a fő gabonatermelők mindegyike erre a demonstrációra? A kérdésre adandó válasz juttatja eszembe, hogy egy évvel ezelőtt Kiskőrösön és környékén a szőlő- és bortermelők (elsősorban a magángazdák) szervezetek hasonló demonstrációt. Korábban hiába interpelláltak szóban és írásban a megyei és városi pártbizottságok, az érdekképviseleti szervek, a tanácsok, a szak- és termelőszövetkezetek, az országos szervek lesöpörtek az asztalról minden megoldást jávasló vagy követelő kezdeményezést és érvet. De amikor híre ment, hogy „tüntetés lesz Kiskőrösön”, ingajáratban szaladoztak miniszterek, helyettesek, osztályvezetők a „renitens” városba, s mint akik akkor eszmélnek, próbálták feltérképezni a helyzetet. A tüntetéssel el is értek valamit a borosgazdák, s ha nem is teljesült minden kíyánságuk, a hazai közvéleményt maguk mellé állították, s a nyilvánosság súlya alatt intézkedésre kényszerültek azok, akik mindaddig azt hitték, elkenhetik a bortermelők gondját-baját. Fenyegetés fogyasztóiár-emeléssel Hasonlít ehhez a mai helyzet, amikor a gabonatermelők széles nyilvánosság elé táiják az ágazat válsághelyzetét. Demonstrálják, hogy a jelenlegi ár- és hitelrendszer számukra tarthatatlan. A mezőgazdasági termelés napjainkra kialakult jövedelmezősége a pusztulásba sodoija az ágazatot. A felvásárlási áremelés fogyasztói szempontú kihatásaival fenyegetőznek az illetékesek. Az elmúlt napokban felvázolták, mennyivel kellene emelni a kenyér, a tej, a hús stb. árát, ha engednének a követeléseknek. A lakosságot riogatandó, a dolgok egyik oldalát kiválóan bemutatták, a másikról viszont hallgattak. Ez utóbbi hogyan is fest? Az évi 14-15 millió tonna gabonából több mint kétmillió tonna az export. Ebből mintegy millió tonnát nyugatra vüágpiaci áron (a felvásárlási ár legalább duplájáért) ad el az ország, a többit szocialista piacokon, államközi szerződés alapján, más árura cseréljük. A hús—gabona—energia egyezmény alapján például kőolajra és termékeire, a bukaresti csúszóárelv alapján (öt éves átlagárat számítanak) a hazai mezőgazdaságnak ebből semmi előnye nem származik. Világpiaci ár alatt értékesül a gabona, viszont az ország nyolc forintért jut egy liter benzinhez, és ennek több mint háromszorosáért vehetik meg azt a fogyasztók. A húsértékesítésre ugyanakkor ráfizetünk, a felvásárlási ár feléért számítódik, vagyis az eladási árral azonos forint-dotációt kell adni a termelőnek, ha szocialista országok a vevők. Közben ne felejtsük el: az évente megtermelt gabona fele takarmányozásra fordítódik, vagyis „bőrben” értékesül. Mindehhez még annyit: az állatok és termékeik 30-40 százaléka kerül exportra, kétharmada a KGST-országokba. Azt is figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdaság által felhasznált anyagok, gépek, eszközök harmadát konvertibilis valutáért kell megvenni, mivel csak nyugati országokból szerezhetők be; a 40-50 százalékát a hazai gyárak állítják elő, amelyek eladási árai több terméknél az elmúlt 8-10 év alatt megduplázódtak (mivel szabad árformába tartoztak, így a gyártók felemelhették az árat), a gabona ára viszont nem nőtt 30 százalékkal jobban. Kusza helyzet rajzolódhat ki tehát az olvasó előtt, aminek kibogozására aligha lenne képes bárki. S bizonyára az is világossá vált: hiába termel többet, növeli hatákonyságát a mezőgazdaság, képtelen a jövedelmezőségén javítani, sőt az adórendszer elvonásaival együtt évről-évre kevesebb nyereséghez jut. Ha nem működtetnének ipari üzemágakat, • a jelenlegi nyereség sem lenne, és már összeomlott volna a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-termelés. Rendet az árrendszerben! Összevisszaság, rendetlenség van az árrendszernek, a KGST-szerződéseknek szinte minden pontján. Nem annyit fizetünk a termékekért, mint amennyibe kerül a beszerzésük, a megtermelésük, előállításuk. Amíg az árrendszert új alapokra nem helyezik, minden marad a régiben. De meddig, és várható-e változás? Azt mondhatom: igen, azért is, mert á jelenlegi már senkinek sem jó. S amitől a változás várható: a kormány reformprogramja. Az á gazdasági reform, amelyben a külkereskedelem és az árrendszer új alapokra helyezése a kialakuló gazdasági modellünkben tartópillér lehet, és kapcsolódik például a bérreformhoz is. Végső soron a mezőgazdaságra rá lehet kenni a követelések teljesítéséből kiszámítható fogyasztói áremelést, csak hát messze járnak az igazságtól azok, akik az egyedüli felelősséget erre az ágazatra hárítják és bűnbakként kiáltják ki. A Péter-Pál napi demonstráció (amitől már nem várnak felvásárlási áremelést az üzemek, mivel ettől a kormány már elzárkózott) azért fontos a mezőgazdaságnak, hogy az említetteket részleteiben is megismerje az ország lakossága, azáltal is, hogy ezekben a napokban és hetekben az elektronikus és írott sajtó e háttérrel bővebben foglalkozik. Azt ugyanis elvitatni nem lehet, hogy a követelések jogosak, mint ahogyan azt sem, hogy csakis a reformok útján haladva oldhatók föl a mai feszültségek. Csabai István AZ OLVASÓ GYERMEKÉRT Egy pályázat és tanulságai Az olvasó gyermekért pályázat ünnepélyes díjkiosztását tartották a napokban Kecskeméten, az Ünnepi könyvhét zárórendezvényeként. Az SZMT könyvtár kezdeményezésére 1986 óta írják ki a pályázatot. A kisiskolás korú gyermek érzelmi nevelése irodalmi alkotásokon keresztül címmel, az I—II., illetve a III—IV. osztályokban oktató pedagógusok részvételére számítva. Ez évben 12 pályaművet (13 tanító munkáját) értékelték. Hegedűs D. Pálné, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója és Gyergyádesz Lászlóné könyvtárigazgató a díjak átadásánál szomorúan öszszegezték a tényt: a családok otthonában egyre több a könyv, ugyanakkor egyre kevesebb idő jut az olvasásra. A megváltozó életkörülmények kapcsán a gyermekek érzelmi fejlődése egyre inkább veszélybe kerül, hisz pozitív érzelmeket kiváltó hatások egyre ritkábban érik a kisdiákokat. Idézve a pályázatokból: „A pedagógia egyik, hétköznapi gondjává lépett elő az a tény, hogy gyermekeink nagy többsége érzelemszegény környezetben él.” (Állaga Jánosné). „A gyermek azért kap meg tárgyakban mindent, hogy érzelmileg, példaadásban érje be a semmivel is.” (Szabóné Bárány Györgyi). „A gyermekek legfontosabb dolognak a szeretetet és az örömet tartják.” (Gunity Józsefné). Tari Endréné írásából: „Úgy érzem, hogyha az alsó tagozatban tanítványainkat szoros érzelmi szálak fűzik a»könyvhöz, akkor évek múltán az csak fokozódik. A könyv, az irodalom iránti szeretet, érdeklődés, kötődés örökös igényükké válik.” Ennek az érdeklődésnek, kötődésnek erősítését kívánja szolgálni Az olvasó gyermekért pályázat kiírása is. A sokszínű, téma- és feldolgozásmódjában változatos pályázatok közül a következők munkáit díjazták: I—II. osztályosokat oktatók: 1. Bődi Szabolcsúé, (Kunszentmiklós), 2. Állaga Jánosné (Gara), 3. Nemes Gabriella (Kecskemét, Mátyás Király Krt-i Általános Iskola). IIIppIV. osztályosokat tanítók: I. díjat nem adták ki, 2. Pajor Gyuláné (Baja),'3. megosztott díj: Holló Istvánné (Kecskemét, Buday Dezső Általános Iskola) és Józsa Ildikó (Kecskemét, Mátyás Király Krt-i Általános Iskola). Megalakult a mezőgazdasági vezetők országos és helyi érdekvédelmi szervezete A vállalati önállóság kibontakozását jelentő 1984. évi jogi szabályozás a vállalatok nagy részénél a vállalat irányítását és a tulajdonosi jogok gyakorlását vállalati tanácsra, küldöttgyűlésre bízta. Ennek megfelelően az önkormányzó szervek hatáskörébe utalta a tulajdonosi, a felügyeleti és a munkáltatói jog gyakorlásával összefüggő feladatokat, de nem rendezte körültekintően a vállalat igazgatójának helyzetét. A vállalat első számú vezetőjének pozíciója a vezetői jogok gyakorlásában erőteljesen korlátozott, viszont személyi felelőssége gyakorlatilag változatlan maradt. Erőteljesen kirajzolódott tehát a kollektív döntés és az egyszemélyi felelősség,a munkáltatói és munkavállalói státus ellentmondása. -Megoldatlan az igazgató egyéni, szakmai, munkahelyi, anyagi érdekvédelme, és ezt a feladatot a munkahelyi szakszervezet sem tudta felvállalni. Ezért merült fel egy olyan szervezet létrehozásának a szükségessége, amely céljának tekinti a mezőgazdasági első számú vezetők képviseletét, érdekvédelmi feladatainak ellátását munkahelyi és társadalmi szinten egyaránt. Élve a törvény nyújtotta lehetőséggel, érdekvédelmi egyesület szerveződött, amely 1989. június 20-án tartotta alakuló ülését Budapesten. Az előkészítő bizottság elnöke, dr. Nagy Frigyes, a Lajta-hansági Állami Tangazdaság vezérigazgatója elmondta, hogy az egyesülőt demokratikus szervezet, nyitott, nemcsak egyének, hanem rokon mezőgazdasági intézmények, erdészeti gazdaságok, élelmiszer-ipari vállalatok igazgatói is beléphetnek tagjai sorába. Az alapító tagok — miután- elfogadták az alapszabályt — megválasztották tisztségviselőiket. Áz érdekvédelmi munkát a regionális választmányok végzik, ennek vezetője Bács-Kiskun megyében Gádor József, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatója. Az országos szervezet ellenőrző bizottságának tagjai: Horváth Károly elnök (a Szarvasi Állami Gazdaság igazgatója), tagjai: Würtz József (a Kalocsai Állami Gazdaság igazgatója), Götlieb György (a Fertői Nádgazdasági Vállalat igazgatója), Visnyei József (a Balkányi Állami Gazdaság igazgatója), dr. Irthof József (a Szekszárdi Állattenyésztő Vállalat igazgatója). A választmány elnöke: dr. Puskás Attila (a Gödöllői Agrártudományi Egyetemi Tangazdaság igazgatója), társelnöke: Sendula Tibor (a Bácsalmási Állami Gazdaság igazgatója), titkára: dr. Kiss Éva (az ÁGÉ vezető jogtanácsosa). — cs — Amikor Kecskeméten, 1976-ban . átadták rendeltetésének a naiv művészek alkotásait őrző épületet, az ünnepség résztvevői közül többen észrevették azt a hajlott hátú, kedves kis öregembert, aki inkább a hangokra, mint a látványra figyelt. Régi patrónusa és akkori kísérője, Tóth István fotómüvészmutatta be azoknak, akik még nem ismerték Benedek Pétert, az uszódi születésű, de már 1949 óta Cegléden élő idős festőt. Csak a hozzá közelállók tudták, hogy sokáig nagyon nehéz körülmények között éltek, alkalmi munkák jelentették a család számára a mindennapit. Az árvíz 1941-ben elpusztította uszódi házukat, hét évig Kalocsán albérletben laktak. Majd egy félbemaradt, úgynevezett Oncsa-házat utalt ki számukra Cegléden a Magyar Művészeti Tanács. Később a város felkarolta, festőként is számon tartotta, s lassan ismét feléje fordult a művészetpártolók figyelme. A Népművészet Mestere címmel 1970-ben tüntették ki, ami ugyan értékes elismerés, de jelzi a hovasorolást. Lám, ide a „naivok” közé is elkerült néhány képe. Pedig ifjúkori próbálko-. zásait leszámítva, aligha tartozik ebbe a kategóriába. Eszembe jutott erről a két évvel korábbi találkozás ... * * * ' m Csak állt a kis öreg a na'gy terem egyik szögletében, az embergyűrűben, a villanó vakuk és filmes reflektorok fényében. Hallgatta az ünnepi szavakat, melyek Cegléden, a Kossuth Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, a helyi és országos rendezőszervek nevében köszöntötte a vendégeket. Akik eljöttek erre a kiállításra, hogy megtekintsék a 85 éves festőművész, Benedek Péter, életművének szentelt tárlatot. Száz képet sikerült összegyűjteni, felkutatni erre az alkalomra, amely csak töredéke, de már évtizedek óta így együtt mégsem látott vonulata a művész pályájának. Állt Péter bácsi a nagy ünneplésben, s hallgatta a hírneves festőművész barát, Barcsay Jénő professzor meleghangú szavait, aki az igazgyöngy születéséről beszélt, hozzá hasonlítva a művészi sorsot is, a sértett kínból született alkotást. A pályát, melyet lám végül is szerencsére még életében — elért a méltó elismerés: 85. születésnapján a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. — Ne tartsuk naiv festőnek — mondotta Barcsay Jenő —, tévednek, akik ide sorolják. Nem tartozik egyetlen irányzathoz, iskolához sem. Nem naivista, legfeljebb autodidakta, mint ahogy minden művész az, mert az iskolában csak a mesterséget lehet megtanulni. Tanítója, mestere a magyar föld, a magyar élet volt, de mindig önmagából merített, festészete senkiéhez sem hasonlítható. Feléje fordulva mondta;|Sp3üszke lehetsz rá, hogy amit teltél, a magyar művészetet gazdagította, de a mindenkori egyetemes művészetet is. Erőt, egészséget, töretlen munkakedvet továbbra is! * * * A ceglédi városszéli kis házban, az Örkényi út 13. sz. alatt, ahol a rétek, a szántóföldek kezdődtek, találkoztunk ismét. Feleségével,^Érzsi nénivel éldegélt itt csendesen, a régi küzdelmes, mégiscsak szép napokra emlékezve. Nem lenne semmi baj, csak eljárt az idő. Alig látja már akkor a színeket, jó pár éve annak, hogy utoljára kezébe vette az ecsetet. Nem fest többé, csak emlékezik — írtam a róla készült- riportban, 1976. októberében. Hozzátéve: Az uszódi házak, utcák, emberek jutnak eszébe, mert itt Cegléden is megmaradt uszódinak. Pontosan sorolta, hogy kik láthatók a képein. Például a Lakodalmas című képen, amely a Nemzeti'Galériában található, Vastag Sándor háza látszik, s akik a kerítésen kukucskálva lesik a menetet, a Szabó Gáborék lefestve és így tovább. Nézelődtem az egyszerű bútorokkal berendezett szobában, kerestem a híres Benedek-képeket, közülük legalább egyet-kettőt, de nem láttam egyet sem. Egy kis akvarell a házukról, ez volt az egyetlen. A képek többsége azonban, mint a kiállítási katalógusok is bizonyítják, itt van az országban, jórészt magángyűjtők, ismerősök, alkalmi támogatók háza falán. Értéküket ki tudná megmondani? Szerencse, hogy a ceglédi múzeum is őriz több mint harmincat. * - * * Olvasom, hogy Úszódon nagyszabású ünnepség volt a halhatatlanságba ~ lényegült festőművész tiszteletére. Méltatták, elemezték, értékelték. Sokszorosan megérdemelte.' Szobor készült róla a századik születésnapjára. Az 1983-ban felavatott emlékháza egyre több képet gyűjt és.őriz, | látogatók örömére. A íóla készült régi fényképeket nézegetem. Egy idős parasztember derűs arca, huncut, mosolygós szeme néz yissza rám. Pedig azok a szemek akkor piár homályosan láttak. Száz éve született, 1889. június 29- én. Mintha most is élne. F. Tóth Pál (3.) Abban az időben minden tanya. hasonlított egymásra az Alföldön. Volt egy lakóház, ahol alig voltak, egy kiskonyha, ahol nyáron főztek, csirkét neveltek, ettek, volt kamra, ahol a kevéske javakat tartották. Búza, liszt, no. meg az egyéb apróság. Tanya az Alföldön Az istálló volt a másik épület, amely komolyabb számba ment, itt voltak a lovak, tehenek, itt aludt a gazda, meg a cselédgyerek. Itt volt a fiatalságát rég elfelejtett lovacska és a hozzá illő korú tehénke, amely nagy tej bőséggel nem. látta el ugyan a házat, de azért a becsülés neki is kijárt. Kissé odébb yolt az ól pár göndörszőrű kese disznóval, amelyek a kevéske kukoricatermést felették, hogy azután táplálékul szolgáljanak a tanyában lakóknak. Fészer, kukoricagóré, tyúkól egészítették ki a fákkal | néhány szalma- és szénaboglyával körülvett kis birodalmat. A kutyának nem volt ház, ugyan minek,, talált az helyet akárhol’a tanya körül”. I' Bármilyen" szegényesek is voltak a tanyák, bármilyen robotosan telt az egyik nap a másik után, ki lehetett bírni, amíg felhőtlen volt az ég, magasan járt az égi vándor. A csápadékos őszi heteket ellenségeiknek se kívánták Kucsera Jánpsék. 9 Ilyen tanyákon szolgált hajdanán (Walter Péter felvételei) IMeghalta Levetkőztünk gatyára „Jött a hideg ősz, amikor egész nap áztunk. Volt, amikor levetkőztünk gatyára, mikor elállt az eső, kicsavartuk a vizes gatyát és rávettük a szénaboglyából a száraz ruhát. Máskor meg este a tehén hátára raktuk a ruhákat száradni. Mikor a gazda meglátta, összeszidott érte. Akkor aztán magunk alá tettük, ráfeküdtünk, hogy reggel jobb legyen felvenni. Sokat fagyoskodtunk. Akkor is volt reggelenként dér. Cipőt nem volt szabad felhúzni, mert elszakad és nem lesz télire, meg azután nem is adták ide. Olyankor azután a gyerek úgy segített magán, ahogyan tudott. Volt, aki beleállt dermedt lábával a meleg^tehéntrágyába. Én fogtam egy jó nagy csóva szénát a hónom alá és ha megállhattam, letettem a fehér derés földre és ráálltam.” A kánikula veszedelmei is megkínozták az időjárási változásoknak kitett szolgákat. Nappal böglyök, este szúnyogok „Nagyon kellett vigyázni a fürdéskor, mert olyan sok volt a bögöly, hogy csípésükkel még az ökröt is megbőgették. Volt néha időnk delelni, de hacsak be nem takartuk még a fejünket is, hát a böglyök aztán nem hagytak bennünket pihenni. Este már nem -csíptek a böglyök, de akkor alkonyat felé a szúnyogok jöttek elő a csádé közül, és csak azután adtak olyan szerenádot, hogy annál különbet nem hall az ember. Csak az volt a baj, hogy ez a zene nem volt ám ingyen. Valóságos szúnyogfelhők voltak a pusztán úgy estefelé már. Elkezdték a zúgást fent a magasban az ember vagy állat felett, aztán hirtelen lecsapott az egész raj és úgy megcsipkedték a pusztai pásztort, hogy nem győzött vakaródzani. Pedig hej de sokat kint legeltettük a lovakat, ökröket, de leginkább a birkákat. A birkák igen szerettek a tilosban legelni.” Mégis úgy tartották, hogy többet ér az élete égy egészséges koldusnak, mint egy beteg királynak. Távol az orvosoktól, a kórházaktól könnyedén ragadta el a kaszás a roszszul táplált, inuk szakadtáig dolgoztatott tanyaiakat. Csodálható, hogy nagy-nagy kiszolgáltatottságukban a természetfölöttitől vártak útmutatást, segítséget, jeleket? Fényes valami az égen „Sarlósárában Őrlik Pál volt.az öreg gazda. Ragaszkodott ahhoz, hogy nem tüzes géppel,xsak benzines géppel csépelhetnek. Elhúzódott á cséplés. Az aSztagok bent voltak a tanyában. Kint feküdtünk éccaka — már jó késő volt.— olyan szekérkocsin. Szekeres Jancsi, Szekeres Pista, meg én. Ahogy fekszünk én nyugatnak néztem, ők meg fordítva. Álmatlanul fekszem. Látok az égen egy tíz centi átmérőjű fényes valamit. Á közepibe még fényesebb kereszt volt. Néztem, álmodok? Megdörzsölöm a szemem, akkor visszanézek, újból látom. Pokróc alá teszem az arcomat. Viszszanézek. Megint látom. Szólok a gyerekeknek. Alszotok? Újból látom, nézem egy darabig. Félelem fogott el. Később nem láttam. Nem tüdtarh mire vélni. Másnap jött a sógoróm. Haza kell jönnöd, mert a nénéd meghalt. Tizenhetedik évét töltötte be. A szegénység hamar elvitte a lányokat, asszonyokat. Pedig egy jóképű fiút talált. Egy huszárt. Hozzáment. Az első évben meghalt. Válogatta, feljegyezte: Heltai Nándor (Folytatjuk) Emlékek fényében
