Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-29 / 151. szám
FOLYTATTA MUNKÁJÁT A TISZTELT HÁZ Tiltakozás szervezett dolgozóink érdekvédelmében Elkerülhetetlen, hogy a kormányzattal szembeni elégedettlenségünknek hangot adjunk, és mintegy tízezer szervezett dolgozó nevében tiltakozásunkat fejezzük ki a tervezett intézkedés bevezetése ellen, amely a lakásépítésre és -vásárlásra felvett hosszú lejáratú hitelek kamatainak emelésére vonatkozik. Ez felháborodással és egyet nem értéssel találkozott annál is inkább, mert jogállamiság felé haladunk és az államnak nincs joga megváltoztatni azokat a hiteles kétoldalú szerződéseket, melyek a hiteligénylő és a pénzintézet között köttettek. A megváltoztatás, illetve a terhek további növelése kétségbe von alapvető alkalmasságokat. Az államnak ezeket a szerződéseket, bejtartásukat szavatolni kellene, nem pedig megváltoztatni elfogadhatatlan indokokra hivatkozva. JEz a példátlan beavatkozás tovább szélesítené a nyomor szintjén élő tömegeket, arról nem is beszélve, hogy az állammal szembeni legalapvetőbb hitüket és bizalmukat is elveszítenék. Ez már nem az életszínvonal csökkenését jelenti. Nem kívánjuk részletezni, mi a magas és mi az alacsony; a megélhetés válik lassan lehetetlenné. Ismerve dolgozóink, tagságunk véleményét, tiltakozunk a kormány terve ellen, ezzel is előre jelezve egy hibás döntés meghozatalának beláthatatlan következményeit. Felszólítjuk a Szakszervezetek Országos Tanácsának vezetőit, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások során szerezzenek érvényt a szervezett dolgozók követeléseinek. Felkérjük az Országgyűlést, hogy akadályozza meg a kormány tervezett intézkedését. Dutép Vállalat Szervezett dolgozói nevében Szabó Tibor vszb-titkár Kecskeméti Közúti Építő Váll. szervezett dolgozói nevében Paszmar Géza szb-titkár BÁCSBER szervezett dolgozói nevében Berkes László szb-titkár KSZV. Glória Rt. szervezett dolgozói nevében Váczi László szb-titkár AGRIKON (Kecskemét) szervezett dolgozói nevében Torgyik Pál vszb-titkár BÁCSÉPSZER Vállalat szervezett dolgozói nevében Zacskó József vsz-titkár Traverz Ált. Acélszerk. Vállalat szervezett dolgozói nevében Várad! Mihály szb-titkár Bácsterv szervezett dolgozói nevében Madarász László szb-titkár Kecskeméti Parkettagyártó Vállalat szervezett dolgozói nevében Oláh Istvánná szbtitkár Kunság Volán (Kecskemét) szervezett dolgozói nevében Almás! György szb-titkár • Tóth Antal Bács-Kiskun megyei képviselő az egyik szünetben a választkókerületéből érkezett vendégekkel. (Folytatás az 1. oldalról.) meket képes megadóztatni, a második és a harmadik gazdaságból származó jövedelmeket, az úgynevezett láthatatlanjövedelmeket nem. Kétségtelen, önmagában a magyar adórendszer sem képes arra, hogy feltálja a nem regisztrált jövedelmeket. Ez a világon egyébként sehol sem sikerült. Az is tény, hogy láthatatlan jövedelmükből 82 ezren 830 millió forint összegű jövedelmet vallottak be tavaly honfitársaink. A borravalós szakmában ez 4 000— 8 000, az orvosi hálapénz területén 12 000-^14 000 forint évi jövedelmet jelent. Nem kétséges, ezek az adatok a valóság karikatúrái. Hogy a helyzet javuljon — amit joggal vár el a közvélemény — ahhoz két területen kell lényeges haladást elérni. Az első és legfontosabb a láthatatlan jövedelmek okainak felszámolása. A torz bérarányok fokozatos megszüntetése, a monopolhelyzetben lévő gazdálkodók versenyre késztetése, jobb piaci kínálat, a hiányjelenségek csökkentése az igazi útja a gyökerek felszámolásának. Emellett az adórendszer fokozottabb ellenőrzéssel és alaposabb adatszolgáltatással tárhatja fel az eddiginél nagyobb mértékben a láthatatlan jövedelmeket. Hosszú távon öt elemre épüljön Az adórendszer továbbfejlesztésénél alapelvnek tekintjük, hogy a korszerűsítési időszak végére, 1992-ig, valamennyi magyarországi adót törvény szabályozza. Az adórendszer hosszú távon is öt elemre épüljön: a vállalkozások egységes nyereségadójára, a továbbfejlesztett személyi jövedelemadóra, a korszerűsítendő áfára, majd 1991- től az egységes földadóra és az önkormányzatok hatáskörébe tartozó helyi adókra. Mindebből az következik, hogy fiskális adóeszközök a jövőben ne játsszanak szerepet a gazdasági konjunktúra szabályozásában, a hazai és nemzetközi árarányok eltérítésében, a tényleges piaci értékítélet és hatások korrigálásában. Számos, ma működő adónem fokozatos megszüntetésére van tehát szükség. Alapelvnek tekintjük továbbá a jövedelemcentralizáció további mérséklését, elsősorban a vállalkozási szférában, összhangban az államháztartási és költségvetési reform megvalósításával. Itt az a feladat, hogy az adócsökkentés ne rontsa a költségvetés nettó pozícióját, azaz a kiadások és a deficit egyidejű mérséklésével, valamint az egyes adónemeken belüli kedvezmények és preferenciák szűkítésével valósuljon meg. Fontos alapelvnek tekintjük, hogy a ma túlburjánzó, úgynevezett tevékenységi alapú kedvezményeket fokozatosan a befektetések és megtakarítások adón belüli ösztönzése váltsa fel. Az adórendszer továbbfejlesztésének egyik sarkalatos eleme az adószintek meghatározása. Alapelvnek tekintjük, hogy az adószintet ne a mindenkori kiadási szükségletek, hanem fordítva,'az államháztartás és költségvetés által teljesíthető kiadások nagyságrendjét, a törvényekkel szabályozott, egymással összehangolt, a gazdaság fejlődéséhez és teljesítményeihez igazodó adóbevételek határozzák meg. Elengedhetetlennek tartjuk a vállalkozásokat terhelő adók szintjének 10—15 százalékos csökkentését, egyszersmind, a külön adók fokozatos megszüntetését. A lakosság adóterhelésének átlagos szintjét növelni nem szabad, csökkentem nem indokolt. Itt az adóterhelés igazságosabb elosztására, a kedvezmények szűkítésére és a mértékek egyidejű csökkentésére van szükség. Ez annyit jelent, hogj a lakossági jövedelmek 1989. évi nem egészem 11 százalékos átlagos adóterhelése ne növekedjék, de ez az adó ne az összes lakossági jövedelem egyharmadát terhelje csupán, hanem a jövedelmek szélesebb körét vonjuk be a csökkenő mértékű és progressziójú adóztatásba. Az általános forgalmi adó, valamint a fogyasztási adó és a vámok összehangolásával a végső fogyasztás adóterheit is kiegyensúlyozottabbá kell tennünk. Az általános alapelvek mellett néhány vitatott csomópontra is ki kell térni. Az első a vállalkozási nyereségadó és az osztalék viszonya. Egyetértés van abban, hogy 1990-től az állam, mint tulajdonos, az állami tulajdon hasznosítása után osztalékot szedjen. Adót az állam közhatalmi funkciójából szed a gazdálkodás valamennyi szereplőjétől. Vita abban van, hogy az osztalékfizetés az állami tulajdon milyen körére terjedjen ki. Nem lehet kétséges, hogy a társaságokban működtetett állami tulajdonrész után az osztalék bevezetése elkerülhetetlen. Ma még vita van a szakértők között, hogy a társaságon kívüli, valamennyi állami tulajdon után is célszerű-e bevezetni az osztalékfizetési kötelezettséget. Fontos szempont, hogy az állami tulajdon utáni osztalék ne kizárólag a folyó költségvetés bevételeit gyarapítsa, hanem járuljon hozzá a tőkebefektetésekhez, a gazdaság korszerűsítéséhez is. A 87-es előkészítés ideje óta hallatlanul sok illúzió, tévhit és irreális elvárás tapad a családi jövedelemadó fogalmához. — A családi jövedelemadó a közös háztartásban élő családtagok valamennyijövedelmét összevonja. Ez anynyit jelent, hogy bekerül az adóztatandó jövedelmek közé, a béreken, vállalkozói jövedelmeken és kamatokon kívül a nyugdíj éppúgy, mint a családipótlék, a gyermekgondozási segély, az ösztöndíj vagy a szociális segély. Miután hazánkban az az általános, hogy egy családon belül a férj és a feleség egyaránt keres és a jövedelemszerkezetben nem jelentéktelen az előbb felsorolt pénzbeli társadalmi juttatások részaránya sem, a családok összevont jövedelme a személyi jövedelemadóhoz képest erőteljesen növeli az adóztatandójövedelemalapot. Ezzel szemben áll, hogy az összevont jövedelmeket a közös háztartásban eltartottak létszámával — a mérhetőség kedvéért ez többnyire a kiskorú gyermekeket jelenti —el kell osztani, és így alakul ki az egy főre jutó adóztatandó jövedelem. Kinek kedvez ez a megoldás? A számítások azt bizonyítják, hogy kedvezményezik a nagy jövedelmű családokat, azon belül is a kiugróan magas jövedelmű többgyermekes, illetve az átlagnál magasabb jövedelmű egy és kétgyermekes családokat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tavalyi adatok alapján az összes magyar adózó 86 százaléka az éves 120 000 forintjövedelem alatti tartományban helyezkedett el. A rendszer jellemzője, hogy nem azonosan értékeli a családban eltartott gyermekeket. A legnagyobb mentesség az első gyermekre jut, majd a kedvezmény degreszszíven csökken. Egyértelműen kedvezőtlen a családi jövedelemadó a kis jövedelmű családok, a pályakezdő fiatalok, az egyedülállók, és a nyugdíj mellett jövedelemmel rendelkezők számára. Az előzetes számítások azt bizonyítják, hogy valamivel több mint 1 millió 100 ezer, gyermeket nevelő család kisebb része lényegesen jobb, nagyobb része valamivel rosszabb helyzetbe kerülne a klasszikus családi jövedelemadó megvalósítása esetén. Melyik család járna jól? A valódi kérdés itt nem az, hogy milyen legyen a gyermeknevelés költségeinek technikai támogatása az állam részéről. Az igazi kérdés az, hogy milyen alapon akaijuk támogatni a gyermekeket nevelő családokat. Ha azt az alapelvet követjük, hogy ez a támogatás a jövedelmekkel arányos legyen, azaz minél nagyobb teljesítményt nyújt egy család, minél nagyobb jövedelemmel rendelkezik, annál nagyobb támogatást kapjon, akkor ennek legjobb megoldása kétségkívül a családi jövedelemadó. Rögtön hozzá kell tennem, hogy a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, ilyen megoldásra csak azok a jóléti államok vállalkoztak, ahol a létminimum szintjén állampolgári jogon biztosítja az állam minden gyermek ellátását, és efelett már a teljesítményekhez, a jövedelmekhez köti a kedvezményeket. A másik szociálpolitikai alapelv, hogy egységesen támogassuk a gyermeket nevelő családokat, azaz minden gyermek nevelésének költségeihez azonos mértékű támogatást nyújtson az állam. Végül az sem kizárt, hogy a rászorultsági elv alapján kizárólag az alacsony jövedelmű családok gyermeknevelési költségeihez nyújtson támogatást az állam. Úgy vélem, hosszú távú érdekeink, társadalmi céljaink és gazdasági lehetőségeink alapján reális lehetőségünk az egységes támogatásra van, amit egy továbbfejlesztett, reálérték megőrzést garantáló családipótlékrendszerrel és a.- személyi jövedelemadóban egységes mértékű, valamennyi gyermekre kiterjedő adókedvezménynyel lehet legjobban megvalósítani. Ebből az is következik, hogy a jelenlegi feszültséget mindenképpen fel kell oldani, azaz ha októberben a személyi jövedelemadó továbbfejlesztése mellett dönt a parlament, valamennyi gyermeket nevelő családot, gyermekenként azonos összegű, adóból levonható kedvezményben célszerű részesíteni. E kedvezménynek azokra a családokra is ki kell terjedni, ahol nincs annyi adóköteles jövedelem, hogy fedezetet nyújtson a gyermeknevelési támogatásra. E családok esetében a családi pótlékot célszerű növelni az adóban el nem számolható gyermeknevelési támogatással. E megoldás ellen két érv hozható fel. Az egyik, hogy megszünteti a három és többgyermekes családok jelenlegi relatív kedvezményét a többi gyermeknévelő családdal szemben. Ez kétségtelen. Mindenesetre figyelmet érdemlő tény, hogy 1988-ban a 160 000 három és több gyermeket nevelő család közül több mint 56 000-en nem tudták igénybe venni a gyermekenként és havonként járó 1000 forintos adóalapkedvezményt, mert nem volt akkora jövedelmük, hogy fedezetet nyújtson a kedvezményre. A gondolatmenetből minden bizonnyal kiderült, hogy a kormány a személyi jövedelemadó továbbfejlesztése mellett voksol, de teljesen nyitott más megoldás végrehajtására is a realitások talaján. A személyi jövedelemadón belüli kedvezmények, mentességek, preferenciák ma széles körűek, s a lakossági jövedelmek több mint kétharmadát mentesítik az adó alól. Ez az oka annak, hogy a maradék egyharmadra jutó átlagos adóteher több mint 32 százalékos, magas a progresszió és magasak az adókulcsok. A mentességek, kedvez' mények ügye az egyik legkényesebb területe az adórendszernek. Általában elvi egyetértés van a szándékkal, hogy csökkentsük a preferenciákat, valamint a progressziót és az adó'mértékét. Konfliktus akkor keletkezik, amikor az első konkrét, már-már vívmányként kezelt kedvezmény szűkítése vagy megszüntetése napirendre kerül. E téma kapcsán három elemről kell említést tennem. Az egyik az adómentes jövedelemhatár kérdése. Ez ma 55 000 forint, az alkalmazottaknál 12000 forinttal kiegészítve. Ez az adómentesség a jövedelem nagyságától függetlenül mindenkire vonatkozik, így 4 millió 800 ezer ember veheti igénybe. Ez az egyetlen tétel több mint 320 milliárdnyi jövedelmet von ki az adóztatás alól. A problémát nem az okozza, hogy az alacsony jövedelmű honfitársainknak nem kell adót fizetni, ez rendjén van. A gond az, hogy minél nagyobb valakinek a jövedelme, ezzel a mentességgel annál nagyobb kedvezményt élvez. Ezért több oldalról, így a parlament reformbizottságában is felmerült, hogy az adómentesjövedelem csak az alacsony jövedelműek preferenciája legyen. Ennek technikai megoldása nem lehetetlen, de meglehetősen bonyolult, adminisztrációigényes. A második téma az úgynevezett költségátalányok elszámolása a személyi jövedelemadón belül, amely elsősorban a különböző szellemi és művészi tevékenységet folytatók számára lehetséges. Ez a költségátalány, amely az összjövedelem 65-től 40 százalékáig terjed '— valójában független a ténylegesen felmerülő költségektől. Klasszikus bérpreferencia, amit a kétségkívül torz bérarányok, a rosszul fizetett szellemi munka korrigálására vállalt az adórendszer. Az adótól idegen megoldásról van tehát szó. Tisztességesebbnek és reálisabbnak tartanánk, ha törvényi szabályozással megteremtenénk a tételes költségelszámolás lehetőségét ebben a körben is és radikálisan csökkentenénk az úgynevezett átalányszerű költséglevonás lehetőségét. Erre egyébként is objektív lehetőséget ad az, hogy a vállalkozói szférában sor kerül a bérek teljes liberalizálására, tehát mód lesz a szellemi teljesítmény piaci értékének megfizetésére. A költségvetési szervek körében pedig az adónövekedéssel fedezni lehet és célszerű a honoráriumok további növelését, hogy itt is a bérek fejezzék ki a teljesítmény valódi értékét. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy e bérpreferencia-jellegű költségelszámolás teljes megszüntetése nem reális célkitűzés, de mérséklését minden szempontból elkerülhetetlennek tartom. Végül a harmadik témakör, a mezőgazdasági kistermelés adóztatása. A lényeg az, hogy a jelenlegi rendszerben a mezőgazdasági kistermelésből származó jövedelmek után — ami egyes becslések szerint 60—80 milliárd forint között mozog — nem egészen 100 millió forint adóhoz jutott az államháztartás. Szeretnék egy félreértést eloszlatni. Koncepciónk nem a mezőgazdasági kistermelés keményebb adóztatására, az érdekeltség csökkentésére, netán e tevékenység szűkítésére gondol. Maximális ambíciója az, hogy a mezőgazdasági vállalkozók, a hivatásszerű földművelők, vagy ha úgy tetszik, a már működő jelentős farmergazdaságok jövedelmei se legyenek .mentesek a közteherviselés alól. Meggyőződésem, hogy ez az agrárgazdaság, az agrárpolitika, a kistermelők és a mezőgazdasági nagyüzemek érdeke is. Mindössze tehát reálisabb terhelést,^ követhetőbb jövedelemfelmérést szeretnénk elérni, anélkül, hogy a mezőgazdasági kistermelők túlnyomó többségét a változtatás érintené. Csökkenő adókulcsok és progresszió A helyi adóztatás szerves része a tanácsok, mint önkormányzatok új gazdálkodási rendjének, anyagi alapjai növelésének, jogosítványaik gyarapításának. Ehhez a körhöz vagyoni típusú adók, kommunális jellegű adók és a helyi forgalomhoz kötődő konjunkturális adók tartozhatnak. Megvalósításuk nem a lakosság összes adóterheit növeli, hanem a meglévő helyi adók átalakításával, később a központi adók megosztásával és tanácsi körbe utalásával oldható meg. így a jelenlegi házadó, építményadó, telekadó kerülhet ebbe a körbe. Szóba jöhet még a települések fejlesztését segítő és a vállalkozói szférát, vállalatokat vagy szövetkezeteket érintő kommunális adó, illetve a konjunkturális idegenforgalmi, nagyvárosi vagy speciális jövedelmekből részesedő helyi forgalmi vagy fogyasztási adó. A helyi adók felső határát törvénynek kell megállapítani, azokról az önkormányzatok testületéinek kell döntenie. Leghamarabb 1991-től kerülhetnek bevezetésre. A jövő évben az államháztartási reformmal és a jövő évi költségvetéssel. összhangban, nagyrészt attól függően tervezzük a 4 százalékos pótadó, az egyszeri járadékelvonás, valamint a bérnövekedést terhelő nyereségadó megszüntetését. Ha a költségvetés pozíciója és a gazdasági folyamatok megengedik, szeretnénk a beruházásokat terhelő általános forgalmi adót is felszámolni. Előkészítjük az állami tulajdon utáni osztalék bevezetését, és ezzel együtt a vállalkozási nyereségadó mértékének csökkentését. Tervezzük a személyi jövedelemadó átalakítását, aminek a lényege: csökkenő adókulcsok és progresszió, 4-5 adósáv, a preferenciák szűkítése, a költségelszámolás korszerűsítése, a gyermeknevelési adókedvezmények kiterjesztése és a befektetések ösztönzése. Az áfa területén korrekciókat és egyszerűsítéseket tervezünk, mindenekelőtt a lakásépítéssel kapcsolatos elszámolások területén. A konkrét törvényjavaslatokat a Minisztertanács októberben tervezi a parlament elé terjeszteni — mondta végezetül a miniszter, kérve a koncepció megvitatását. Vélemények az adórendszer korszerűsítéséről Fekete János, (Békés m., 11. vk.) a reformbizottság elnöke arról szólt, hogy az adórendszer korszerűsítésénél hasznosítani kell a bevezetés során szerzett tapasztalatokat. A várt előnyök ugyanis nem mindenben érvényesültek, részben, mert a gazdasági környezet sem alakult megfelelően. Ugyanakkor annak a véleményének adott'hangot, hogy a gazdaságirányítás hiányosságai nem írhatók az adórendszer számlájára. Szerinte is határozott korrekcióra van szükség, mert az adórendszer gyengeségei főleg a gyors bevezetésből származnak. Az utólagos kapkodásért azonban az a kormány felelős, amely egy évtizeden át elodázta az adórendszer bevezetését — mondotta. Ennek ellenére dicséretes az adózó állampolgárok érettsége, és az adóbevallásnál tanúsított korrektsége. Börcsök Dezső (Budapest, 38. vk.), a Budapesti Elektromos Müvek vezérigazgatója az adóreform hatásait elemezve vitába szállt azzal a megállapítással, miszerint az adóreform megvalósítása az ellentmondások és hiányosságok ellenére alapjaiban sikeres volt. Tapasztalatai szerint ugyanis ez csupán a technikai megvalósításra érvényes. Tóth Ilona (Veszprém m., 13. vk.), a Szakszervezetek Veszprém Megyei Tanácsának vezető titkára ismertette a szociális és egészségügyi bizottság javaslatát: az adórendszer korszerűsítésével kapcsolatos végső döntések az államháztartási reformkoncepcióval, ezen belül a bér-, ár- és szociálpolitikai intézkedésekkel összhangban szülessenek meg. Cselőtei László (Pest m., 2. vk.), a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára arról szólt, hógy bár a jövedelem-újraelosztó szándék részletesebb kimunkálását az őszi ülésszakra ígéri a pénzügyi kormányzat, veszélyes volna, ha esetleg a mezőgazdasági kistermelőktől vonnák meg az eddigi kedvezményeket. Adatokkal bizonyította, hogy a kistermelés — egy-másfél millió család önfogyasztásán túl — arányainál lényegesen nagyobb szerepet játszik a belső élelmiszer-ellátásban és az exportban. Balogh László (Békés m., 14. vk.), a Békési Egyetértés Tsz, elnöke úgy vélte, semmiképpen sem engedhető meg, hogy a gyorsaság és a sietség a lakosság életszínvonalának további csökkenésével járjon. Az adórendszer vázolt alternatívái közül a jelenlegi személyijövedelem-adóztatás további alkalmazását javasolta. t Nagy Sándor (országos lista), a SZOT főtitkára emlékezetett arra: annak idején a szakszervezetek javasolták, hogy legalább egy évvel halasszák el a személyi jövedelemadó bevezetését. A szakszervezeti érveket a kormányzat nem fogadta el, s nem mérlegelte kellőképpen azt sem, amit azóta a tapasztalatok már igazoltak. így például azt, hogy nem lehet személyijövedelemadórendszert alkotni bérreform és szociális reform nélkül, nem lehet figyelmen kívül hagyni az eltartottak szamának alakulását, vigyázni kell a teljesítményvisszatartó hatásokra, s meg kell oldani néhány — a hátrányos munkakörülményekkel Összefüggő — pótlék, illetve jövedelem külön kezelését. A szakszervezetek a most beterjesztett javaslatokhoz is hozzáfűzték véleményüket, ám — mint azt sajnálattal állapította meg Nagy Sándor — érveiket többnyire nem vagy csak részben ^mérlegelte a kormányzat, s így azok nem is tükröződnek az előterjesztésben. A tartalmi kérdésekről szólva kifogásolta, hogy a javaslatok nem igazán oldják meg az eltartottak, a gyermeknevelés költségeinek megfelelő adórendszeri kezelését. A tervezet nem ad kielégítő megoldást arra — folytatta hogy az adórendszer következetesen érvényesítse az igazságos közteherviselés szempontjait. Nem foglalkozik azzal a régi szakszervezeti követeléssel sem, hogy az átlagostól eltérő, nehéz fizikai munka díjazását megkülönböztetetten kezeljék az adórendszerben. Amennyiben nem születik megnyugtató megoldás, elképzelhető, hogy az érintett dolgozók más módszerekkel kényszerítik ki a rendezést, s ebben tette hozzá a SZOT főtitkára -rszámíthatnak a szakszervezetek támogatására. Nagy Sándor kifogásolta a szakszervezeti tagdíjak adómentességének megszüntetésére vonatkozó elképzeléseket. Avar István (Budapest, 17. vk.), színművész, a Madách Színház tagja leszögezte: a költségmegtérítés nem sorolható a kedvezmények közé. A továbbiakban pozitívumként értékelte a munkaviszonyon kívüli jövedelmek esetében a költségmegtérítés tételes elszámolásának lehetőségét. Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy ennek mostani bevezetése — elsősorban a működési feltételek hiánya miatt —- még korai lenne. CSIPKÓ SÁNDOR FELSZÓLALÁSA Csipkó Sándor (Bács-Kiskun m., 20. vk.), a Keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szakszövetkezet elnöke arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, miszerint a vállalkozások átlag-adóalapja jóval kisebb, mint a bérből és fizetésből élőké, és ez egyértelműen a célokkal ellenkező irányba hat. Azt is megdöbbentőnek tartotta, hogy a 4,7 millió adózó állampolgár több mint fele évi 90 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezik, ami bizonyítja: ilyen bérgazdálkodás mellett nehezen lehet várni a gazdaság élénkítését. Az adó progreszszivitása pedig nemcsak a magas jövedelműeket riasztja el. a befektetéstől, hanem a középrétegek tagjait is. A felszólaló külön is felhívta a képviselők figyelmét arra a kistermeléssel kapcsolatos ' helytelen véleményre, amely egy kalap alá veszi az árbevételt és a jövedelmet, Holott ez utóbbi legfeljebb töredéke az előzőnek. Ezt a zavart jó volna mielőbb tisztázni, külör nősen most, az adóviták során. Kovács Lászlóné (Budapest, 7. vk.), a Meggyfa utcai Napköziotthonos Óvoda óvónője kifejtette: a jövedelemadó-rendszernek L- legyen abban akár személyi, akár családi jövedelemadó — figyelemmel kell lennie a család létszámára. Nem szabadna adózniuk azoknak a jövedelmeknek, amelyek a család létfenntartásához szükségesek — mondotta. Mérei Emil (Baranya m., 7. vk.), a Mecseki Szénbányák nyugalmazott vezérigazgatója a bányászok jogos igényeinek előterjesztését kérte az Országgyűléstől. Fodor László (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 19. vk.), a Népszava főszerkesztője azzal a megoldással ért egyet, hogy a személyi jövedelemadóba építsenek be olyan szabályozókat, amelyek az eddigieknél igazságosabban, a rászorultság érvényesítésével veszik figyelembe a gyermeknevelés költségeit. m
