Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-23 / 146. szám
1989. június 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Hol tart az MSZMP átalakulása ? Az MSZMP Központi Bizottsága februárban úgy határozott, hogy a politikai intézményrendszer átalakulása a többpártrendszer keretei között folytatódjék tovább. Ez a döntés voltaképpen egy már meglévő helyzettel való reális számvetés volt. A többpártrendszer kibontakozása, léte, a versenyhelyzethez való alkalmazkodás oly módon is érinti az MSZMP-t, hogy változtatnia kell munkastílusán, módszerein, meg kell határoznia az új körülményekhez igazodó politikai arculatát. Hol tart ma ez a folyamat? Erről beszélgettünk Csikós Józseffel, a társadalompolitikai osztály helyettes vezetőjével. — A felgyorsult belpolitikai események több szempontot is kínálnak a pártértekezlet óta eltelt idő áttekintésére. Az vitathatatlan, hogy a versenyhelyzetet az MSZMP iránti bizalomvesztés ugyanúgy jellemzi, mint az a tény, hogy legnagyobb politikai erőként változatlanul jelen van a magyar társadalomban. Hol tart tehát a párt átalakulása?- Az MSZMP megalakulása óta felülről szervezett, utasitásos, feladatvégrehajtó politikai mozgalomként működött. Titkolatlanul is közhatalmi szerepet játszott. Ügyintéző párt volt, s ez a mai napig nem változott lényegesen, noha az elmúlt esztendő során komoly kísérletek történtek e működési mód felváltására. A kezdeményezés azonban nem járta át sem a stílust, sem a módszereket. Kiváltotta viszont a párton belüli bizonytalanságot, amely úgy jellemezhető, hogy a régi gyakorlat már nem érvényesül, az új rend pedig még nem alakult ki. Ez az állapot önmagában is elegendő lenne arra, hogy válságérzetet keltsen a párttagságban, ám ezt tetézte a rendszer teljesítményével való elégedetlenség, a párt múltban elkövetett hibáinak, bűneinek felismerése, ideológiai és szervezeti összetartó erejének megroppanása, és a mindebből adódó lelki és fizikai terhek is. Egy friss vizsgálat találó megállapítása szerint a Kádár-korszak „nélkülünk, dé érettünk”; véleménye'mostanra> a ^nélkülünk, de érettünk sem” érzetté alakult át. Az új arculatát kereső pártnak ezzel a fájdalmas valósággal kell szembenéznie. Én tehát abban látom a változás lényegét, hogy a párt célja, programja megfogalmazásában, ennek megvalósításában végleg lemondva hatalmi monopóliumáról, az új helyzethez alkalmazkodik és minden erejével a demokratikus, szabad, szocialista Magyarország megteremtésén fáradozik. — Az átalakuló társadalom az érdekek sokféleségén szerveződik, tehát az MSZMP-nek is számolnia kell az új helyzettel, amelybe például már nem fér bele a tagság munkás-paraszt-értelmiségi, ideológiai indíttatású kategorizálása. A konkurencia, a többi párt ugyanis nem osztályelven szerveződik, hanem azokra számít, akik elfogadják programját és ezt szavazataikkal is megerősítik. Kikre számíthat a párt? — Az elemzések már korábban is jelezték, hogy az osztályszempontú kategorizálásnál összetettebb a ténylegesen létező társadalmi szerkezet. Úgy vélem, a döntő csak az lehet, hogy a párt programjában szereplő, szocializmusnak nevezett formáció mennyire képes kielégíteni az emberek érdekeit, a hovatartozásuktól függetlenül. Vagyis a párt nem tévesztheti szem elől, hogy a magyar társadalmat különböző érdekű közösségek alkotják. Ám, vannak azonos érdekek is, ezekre lehet alapozni az egységes cselekvésre szólító politikai mozgalom tevékenységét. Más megközelítésből; azokat az erőket kell az MSZMP-nek magához vonzania, megtartania, amelyek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyüktől függetlenül is készek vállalni egy demokratikus, szocialista Magyarország megteremtésének politikai cselekvési programját. — A jövő mást jelent a reformkörök tagjainak és mást a centrumnak. Kinek a véleménye nyom többet a latban? — Mielőtt a kérdésre válaszolnék, röviden a mai helyzet előzményeiről. A párt 1988 májusában megkezdte menetelését a pluralizmus, majd a többpártrendszer felé. Ez a mozgalmunkban eleinte véleménykülönbségekkel volt jelen. Az eligazodást kereső tagság azonban hol erre, hol arra indult, részben mert elszokott az önálló politizálástól, részben mert nem állt előtte az elfogadható új program, és mindehhez olyan vezetői voltak, akik képtelennek bizonyultak az új helyzethez való alkalmazkodásra. A politizálás a párton kívül zajlott, többnyire kritikus hangnemben. Ettől, persze, a tagság egyre passzívabbá vált. A kérdésre ezek után az a válaszom, hogy az MSZMP- nek, a saját érdekében, figyelnie kell minden véleményre, így azokéra is, akik időközben — ilyen vagy olyan okból — kimaradtak a szervezetből. — Tehát a reformkörökére is. — Ami a reformköröket illeti, ezek, szerintem, olyan közösségek, melyeknek tagjai új szellemi felfogásról tanúskodnak, új gyakorlat kialakítására törekszenek, a változás érdekében kezdeményeznek. Ám, ha magát a reformot akarják kisajátítani, akkor magát a pártot bénítják meg. Egy magát korszerűnek tekintő politikai mozgalomnak ugyanis a politika lényege szerint a valóságra állandóan reagálónak, tehát reformernek kell lennie. — Viszont azt is tudjuk, hogy nem mindenki osztozik e véleményben. „Én nem ebbe a pártba léptem be” — hallani, és nem csak a ki tudja, milyen nosztalgia felhangján, de mindenképpen a változás elutasításaként. Kik lépnek ki? ' — Szívesen hinném azt, hogy az MSZMP-be csak olyan emberek léptek be, akik vállalták a céljait, az-ideológiáját. A többség mellett azonban jelen voltak azok is, akik itt látták egzisztenciális érdekeik érvényesítésének lehetőségét. És nem is kevés azoknak a száma, akiknek a párt működési mechanizmusa csupán az előrelépés emelőszerkezete volt. Az sem lényegtelen, hogy számosán érzelmi megfontolásból lettek a párt tagjai, ám a politika nem intézhető csupán érzelmi alapon. Tény, hogy más nagy pártokhoz hasonlóan az MSZMP-t is nyomasztják a múlt terhei, az elhibázott döntések, az elmulasztott felismerések. Ugyanakkor az átalakulás igényével szemben kisebb volt a tolerancia és elsősorban azok részéről, akik a bakon ültek, vagy még inkább oda felkapaszkodtak. Most tehát kinek-kinek szuverén joga eldönteni, hogy vállalja-e ezt a pártot, s kiváltképpen azt, amit a tanulságok levonása után a jövőért kíván tenni. A döntés nem könnyű és azt mindenképpen segíteni kell. — Milyen segítségre gondol? . — Arra, amire nemegyszer nekem is szükségem van. Nevezetesen: a saját pártom tevékenységét * illetően mindig jól tájékozott legyek. Mert ezen az alapon erősödik vagy éppen gyengül az idetartozás tudata. A minap olvastam egy tanulmányt, melyet a párttagság körében végzett közvéleménykutatás alapján készítettek. Ebből kitűnt, hogy a megadott tizenkét, hagyományosnak mondott intézmény, szervezet között az első helyen a tájékoztatást jelölték meg, mint amely a leginkább szolgálja az emberek javát. — Ismerik-e Önök a „vállalom —nem vállalom” eldöntentő kérdésre adott válaszok indítékait? A kilépők között vajon azok vannak-e többen, akik az elkövetett hibák, a módszerek miatt nem vállalják a közösséget, vagy inkább azok, akik a korábbi arculatától megválni készülő párttal nem tudnak azonosulni? — Azt gondolom, hogy nem függetleníthetjük magunkat attól az állapottól, melyet úgy lehet jellemezni, hogy a tömegek ma távolabb érzik magukat a politikától, mint korábban. Egy friss közvélemény-kutatási megállapítás erősít meg ebben. Eszerint 1985-ben a megkérdezettek 40 százaléka azt tartotta, hogy „amíg a dolgok jól Beszélgetés Csikós József osztályvezetőhelyettessel mennek az országban, addig nem túlságosan érdekel, hogy kinek a kezében van a hatalom.” Most 77 százalék úgy érzi, hogy „az egyszerű emberek ki vannak rekesztve a hatalomból”. Az elgondolkodtató helyzetkép azonban úgy is értékelhető, hogy a mostani, demokratizálódási folyamatba, a politizáló elit mellé nem zárkóznak fel a tömegek éppen azért, mert az ideológiában való csalódás akadályozza őket az új arculat felismerésében. Megkérdeztünk több kilépőt, hogy milyen feltételekkel maradtak volna továbbra is párttagok. A válaszok így foglalhatók össze: „ha látnám az új, meggyőző koncepciót”, „ha szervezeti rendet tapasztalnék”, „ha nem lenne széthúzás a pártvezetésben”. Az országos képet tekintve azt mondanám, hogy a kilépésben és a bennmaradásban egyaránt döntő jelentőségű a helyi politikai küzdőtér, s az, hogy az erősödő versenyben milyen vonzómegtartó erővel vesz részt az MSZMP. — Az imént a pártvezetést érintő véleményre utalt. A vezetés ellentétei nyilván nem segítik az identitás alakítását. Nem gondolja, hogy ennél többről is szó van, hogy a titkolt, majd tüneti jelenségként kezelt állapot végső soron magát a pártot bomlasztja? — Most már tudjuk, hogy a pártértekezlettől kapott lendület nem gyorsította azt a folyamatot, amely a tényleges politikai párttá váláshoz szükséges. Az egység reményében magyaráztuk, hogy az erősödő kisebbségi véleménykülönbségek mögött inkább az egyetértő többséggel kell számolni. A vezetés versengése azonban felerősödött, személyes ambíciók váltak hangsúlyossá. Figyelemre méltó, hogy a párttagság körében végzett közvélemény-kutatás megkérdezettjei szerint a politikai helyzet romlását a vezetők hitelvesztése, a bizalmi válság, az MSZMP vezető pozíciójának megingása, valamint a vezetésben tapasztalható ellentétek, az úgynevezett „hatalmi harcok” okozták. Szerintem a pártnak vissza kell térnie az általa megfogalmazott politikai munka, az ügy, a programja elsődleges szerepéhez. Minden, ami bármely rendű és rangú személyiséghez kapcsolódik, az csak másodlagos jelentőségű lehet. A mozgalom nem válhat az önmenedzselés eszközévé. Visszahívhatók legyenek-e a vezetők? — Vezetők és vezetettek problémáját érintve, egy vitában felmerült, hogy a képviselőkhöz hasonlóan, vissza lehet-e hívni azt a KB- tagot, akinek a tevékenységével elégedetlen a tagság? — Ez a lehetőség már korábban is hangot kapott. Most úgy gondolkodunk, hogy a választott vezetőket a választók visszahívhatják. A szervezeti szabályzat tervezete már azt is tartalmazza, hogy a választott testületi tagság idejét a választói fórum határozza meg. Az idő kongresszustól kongresszusig tarthat. Bár ezzel kapcsolatban is az a vélemény, hogy a kongresszusokra nem okvetlenül ötévenként kell sort keríteni, hanem akkor, amikor azt a politikai helyzet megkívánja és akkor is pompamentes, munkakongresszusra jönnek majd össze a küldöttek. — Az MSZMP-t szoros kapcsolatok fűzték a „testvérpártokhoz”. Most, hogy a magyar átalakulási politika aggasztja némely szomszédunkat és barátunkat, hogyan fogadják a párt új arculatának kialakítási szándékát és tényeit? —Azok a pártok, amelyekkel az MSZMP kapcsolatot tart, a korábbinál jobban figyelik ez irányú tevékenységünket. De még inkább szemmel tartják azt a helyzetet, melyet a legjobban úgy jellemezhetünk, hogy a párt nemcsak a már meglévő és lehetséges politikai ellenfelekkel van versenyben, hanem önmagával is. K. E. Kerüljön), amibe kerül! A véradó mozgalom gondjai Fél évszázada sincs még annak, hogy a legkorszerűbb orvoslás előtt utat nyitott a vérátömlesztés veszélyeit elhárító, az Rhösszeférhetetlenséget kimutató vizsgálati módszer gyakorlati megvalósítása. Különösen a műtéti beavatkozások sikerességét növelte az életmentő vér, de a fiatal tudományág, a haematológia fejlődésével párhuzamosan a gyógyítás is lendületet kapott az emberi vérből előállított, különféle készítmények alkalmazásával. Mindezekhez viszont egyre több és több alapanyagra volt szükség, megszervezetten, biztonságosan. Hazánkban elsősorban az önkéntes jelentkezőkre épül a véradó mozgalom, a véradó állomások pedig a szó szoros értelmében „helybe” mennek, községi, munkahelyi, lakóterületi akciókra, ahol egy-egy alkalommal akár több száz donortól is vehetnek vért. Egy-egy tragikus esemény, mint például az örményországi földrengés, ezreket késztet jelentkezésre. Kérdés, hogy az együttérzésből fakadó segítőkészséget hasznosítani tudják-e a véradó állomások. Tudniillik, az emberek többsége ilyen: ha nekibuzdul, még a szúrástól se fél, ám ha még finoman is, de visszautasítják, nincs az a hatalom, ami újra oda vezérelné ... A tömeges jelentkezést például a kecskeméti véradó állomás se tudná fogadni. Egyszerűen azért, mert nincs készletében vérlevételhez szükséges, nagy mennyiségű eszköz, vegyszer. Még az is megfordul ilyen esetben a véradásért felelősséget érző idősebbek gondolatában, hogy azok a régi ötvenes évek kellenének. Ákkor ugyanis egy évre előre kellett készletezni... A véradó állomásokat integrálták a kórházakhoz. Ezt a gazdasági együttműködést azonban számtalan probléma nehezíti. Az egészségügy „üzemeltetésének” pénzügyi helyzetét nem szükséges részletezni. A gondok ismeretesek. Lényegében igaza lenne a gazdasági szorítást nyakán tapasztaló kórházigazgatónak, ha így gondolkodnék: Nekem 700 forintba kerül.egy-egy palack vér, előállítása. Ha egy másik kórház „veszi” meg tőlem, ad érte 16 forintot ... Hála istennek, a kórházak gazdasági igazgatói is orvosok, s ha olykor fogcsikorgatva is, de az üzleti szempontokat mellőzik a „kereskedelemből”. Csakhogy ez az ellentmondásos helyzet tarthatatlan, megoldására igenis szükséges az intézkedések mihamarabbi megtétele. Magyarán: ne eszmei legyen a térítés összege, hanem a ráfordított kiadásokat tükrözze: kerüljön anynyiba, ami azt fedezi! A véradó állomások együttműködése hagyományosan jó. Ezt az egymásra utaltság szükségszerűsége is erősítette, és szilárdítja ma is. Kisegítik egymást, ha különleges igények kielégítésére van szükség, ha kell, rövid időn belül 200 kilométerről is a felhasználóhoz érkezik a küldemény. Ha valahol, akkor az egészségügyben kamatozik a ráfordítás. Amikor a fertőző immunhiánybetegség (AIDS) felütötte a fejét, hazánkban megteremtették az AIDS-szűrés. lehetőségét. Bár a járvány előrejelzései riasztóak, a Bács-Kiskun megyei véradók állandó ellenőrzés alatt állnak, biztonságban érezhetik magukat. ' Ugyanis a tesztvizsgálatot minden vérvétel után elvégzik. Akárcsak azoknál, az asszonyoknál, akiknek áldozatossága számtalan kisbaba megszületését tette lehetővé. Ugyanis a vércsoportjuk Rh-negatív, s miután szültek, a vérükben olyan immunanyagok jelentek meg, amit a terhességet egyébként megtartani képtelen kismamáknak adva, azok kihordhatják a babát. A plazmaferezist (ez az eljárás neve, tulajdonképpen egy véralkatrész kivonását jelenti) 1968-ban kezdték meg a Bács- Kiskun Megyei Véradó Állomáson. A különleges véradóknak hetente egyszer kell átesniük a vér levételének és visszaadásának műveletén. Tegye a szívére a kezét, Kedves Olvasó, vállalná-e a rendszeres heti bejárást is — alig valamivel többért, mint egy átlagos napszám? Kevés csupán szép szavakkal illetni azokat, akik az ország gammaglobulin-szükségletének egyharmadát szolgáltatják a rászorulóknak! Azt azonban feltétlenül meg kell mondani, hogy az a pénz, amivel a megfizethetetlen szolgáltatást honorálják, ugyanúgy romlott az elmúlt húsz év alatt..! Az országban hozzávetőlegesen — a mai színvonalon — 2 milliárd forintba kerül a vérellátó állomások fenntartása. Az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet az „árrendezés” tervével foglalkozik. Az így befolyó többletpénz az évek óta húzódó bérproblémák részleges megoldásában is segítene, s lehetővé tenné a hálózat fejlesztését is. Az önkéntes véradásra újabb embereket megnyerni a romló gazdasági helyzetben sem lehetetlen. Bár való igaz, amit dr. Borka István, a megyei véradó állomás vezető főorvosa mondott: azért még senkinek a gyerekét nem vették fel az egyetemre, mert az apja százszoros véradó ... Nem is efféle protekcionizmusra van szükség, de az biztos, hogy az erkölcsi elismerésre, a hála kifejezésére minden lehetséges alkalmat meg kell ragadni. Ez a legkevesebb. Nagy Mária HUSZONKÉT ALKOTÁST MÉRLEGEL A DRÁMAI ZSŰRI Ezt is megértük: a veszprémi tévétalálkozó szervezői, törzstagjai is nosztalgiáztak, emlékeket idéztek, a legközelebbi, a huszadik, visszapillantó fesztivált tervezgették a mostanin. Mennyit változott a házigazda Veszprém a csaknem két évtized- | ben. Az egyetemről a Dimitrov Művelődési Központba költöztek az. előadók, a közreműködők. Fekete-fehér helyett színes képek viliódznak a nagyteremben, klubszobákban felállított monitorokon. A gyors haladást olykor a kapkodással, a következetlenséggel tévesztő korunkban megnyugtató folyamatosság is a dunántúli városban rendezett tévés fórum. Míg ugyanezen idő alatt - megszámoltam — 15-féle formában, külalakkal jelentek meg a kecskeméti színház műsorfüzetei, a találkozó programfüzetéit csak a béltartalom és a más-más évszám különbözteti meg. Jó érzés, hogy a technika modernizációja látványos jelképeként emlegetett távolbalátó, a mesék csodáit lepipáló vízió, a tegnapi ámulaton könnyedén túllépő televízió ragaszkodik ily szeretettel a találkozón kialakult szokásokhoz. Véletlenül vagy tudatosan kérték föl idén az első találkozó zsűrielnökét, Illés György operatőrt fődöntnöknek? Hatékonyabb műhellyé is formálódhatott volna a viaduktos városban rendezett eszmecsere? E sorok írója soksok kosárnyi emberismeretet, szakmai információt, maradandó élményeket gyűjtött Veszprémben kaptárába. Elszomorodottan emlékezik most az innen is örökre eltávozottakra: Mezei Mária utolsó nyilvános föllépésére, a Lengyel Józseftől Molnár Erik és.Vágó Béla emigrációs éveire vonatkozó információkra, az iraki tévéfőnök — az ázsiai gondolkodásmód megértését segítő —.vallomásos töprengéseire. * * * A résztvevőknek kevés idejük marad a visszaemlékezésekre, mert a napi tíztizenkét órás program leköti a figyelmet. Az olvasókat is inkább az érdekli, hogy az elkövetkezendő évadra milyen élmenyeket ígér a televízió. A szakma? bírálóbizottság elé 14 új és 8, már bemutatott alkotás került. A találkozó e sorok írásakor a félidejénél tart, vázlatos összkép kialakitásá-Nincs pénz új filmekre \ Segíti-e az értékek érvényesülését a televízió? ? VESZPRÉMI TALÁLKOZÓ • Egy jelenlegi és egy volt kecskeméti színész Az éjszaka főszerepeiben. (Eusebius püspök: Nagy Attila, Író: Tolnai Miklós) ra sem vállalkozhatom. Az első napon, mintegy a nemzetinek követelt televízió szándéknyüvánításának is tulajdoníthatóan a Kölcsey című tévéjátékot és Sánta Ferenc'Az áruló című regényének tévéváltozatát, valamint a Leonyid Andrejev művéből formált Hét akasztott című tévéfilmet mutatták be. Mindhárom így-úgy arra keresi a választ, hogy mit tehet az egyén nagy nemzeti ügyekben, érdemes-e, szabad-e kis életünket kockáztatni közösségi célokért, miként kerülhetők meg a vakhit csapdái. A magyar reformkor legnagyobb hatású bölcselőjéről, Kölcseyről Kulin Ferenc forgatókönyve alapján Várkonyi Gábor természetesen nem életrajzfilmet forgatott. A § Himnusz költőjének csalódott, válságos időszakában vizsgálja, hogy nehéz közegben miként működött Kölcsey filozófiája. Gaál István szép filmjében a vakhitet ülteti a vádlottak padjára, míg Dömölky János öt forradalmár és két köztörvényes halálraítéltet szembesít önmagával, élete értelmével. Morális kérdéseket feszegetett a keddi versenyprogram is‘. Szeretetre vágynak a Levelek a zárdából szereplői. Esztergályos Károly — veszprémi kollégám szavával szólván — férfiromantikával közelítette meg a Kaffka Margitnovellákat. Az évszázad csütörtökig tart című tévéfilmet a Hírős Film jóvoltából már láthattuk Kecskeméten. Balogh Zsolt munkája a prágai dij glóriájával került a veszprémi nézők elé. Nagy közönségsikerre számíthat Mihályfy Sándor kétrészes tévéfilmje, a Tersánszky Józsi Jenő regényéből készült Margarétás dal, ezt már szerdán tekintette meg a zsűri. Most mutatták be, többéves várakozás után, a Romániában játszódó Románc című alkotást. A sivár jelent állítja szembe a képzelettől felragyogtatott múlt színes világával. * * * Szerdán délután még senki sem sejtette, hogy mely filmek esélyesek a dijakra. Annyit már most határozott nyereségként könyveltek el a kritikusok, szakmabeliek, a premiervetitéseket megtekintő érdeklődők, hogy ismét új tehetségekkel gazdagodtunk. Régen hallottunk olyan szép beszédű színésznőt, mint Tóth Ildikó (Levelek a zárdából), két olyan üde fiatalt, mint Marozsán Erika és Piri Béla (Az évszázad csütörtökig tart). Szombaton a bírálóbizottság arról is véleményt formál: közelebb került-e a Szabadság téri intézmény a nemzeti televíziózás eszméjéhez. Határozott válaszra aligha számíthatunk, az azonban bizonyos, hogy a kormányzat reálértékben mintegy 700 millió forinttal csökkentette a televízió költségvetését, enpek következtében pillanatnyilag nincs pénz újabb játékfilmek forgatására. Valamit azért csak-csak kitalálnak. Enélkül két bank támogatásával sem rendezhetik meg jövőre a huszadik találkozót. Az ideit is csak a mindenütt főhelyen díszelgő Postabank százezrei, milliói segítségével hirdethették meg. Heltai Nándor
