Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-22 / 145. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 22. A nemzet érdeke mindenek fölött (Folytatás az' 1. oldalról) — Még bizonytalannak, de azért már reményteljesebbnek. Június 16-ánamagyarnép, múltján elgondolkozva, európai nemzethezméltóan adott végső tisztességet Nagy Imrének és mártírtársainak és emlékezett meg nemzeti történelmünk egyik nagy tragédiájáról. A gyászszertartások békésen, példás rendben zajlottak le. A rendezvényen részt vevők magatartása és a búcsúbeszédek többsége számomra azt igazolja, hogy a magyar társadalom tisztán kívánja látni történelmét, tiszteletet akar adni márkijainak és az indulatokat megbékéléssé oldva kiván tovább haladni . M indez biztató abból a szempontból, hogy a demokratikus társadalomba való békés átmenet nehéz útját nem torlaszolják el a szélsőségek által felkorbácsolt szenvedélyek. Ezt még akkor is úgy látom, ha egyes megnyilvánulásokban éppen az a—másfaj ta véleményt, felfogást nem toleráló, türelmetlen és a kizárólagos igazság birtokának tudatában kinyilatkozó — megközelítés volt tettenérhetö, amit közösen kell meghaladnunk a valódi demokrácia megteremtése során. Mindenképpen elismerés illeti az esemény méltó előkészítésében, szervezésében és fegyelmezett lebonyolításában aktívan részt vett szervezeteket. —Miben látja június 16-a jelentőségét? — Hozzájárult egy fájdalmasan rendezetlen szakasz lezárásához közelmúltunk történelmében. A múltunkkal való bátor szembenézés könnyebbé teszi az előretekintést, nyugodtabban folytathatjuk munkánkat. Úgy vélem, hogy ez a nap bizonyította népünk politikai érettséget a demokratikus társadalom létrehozására. Közelebb vitt a nemzeti megbékéléshez, bár tudom, hogy a konszenzus megteremtéséhez még hosszú út állelőttünk. ' —Tovább erősödött az a hitem, hogy képesek leszünk végigjárni azt az utat, amely a nemzeti adottságainkat figyelembe vevő. a demokrácia és a humanizmus értékein nyugvó szocialista társadalom felépítéséhez vezet. Továbbhaladásunk türelmet, önmérsékletet, a félelmet keltő, hangoskodó frázisok mellőzését igényli. A múltba révedés, a cselekvést bénító önsanyargatás helyett most már vegyük számba a feladatokat és tekintsünk a jövőbe! Nem ebbe az irányba mutatott viszont, hogy néhányan szélsőséges kommunista- és szovjetellenes kinyilatkozásokra használták fel az eseményt. Ez országunkon belül isjogos, de kiszamíthatatlan következményekkel járó indulatokat vált ki és alkalmat ad rosszallásuk kifejezésére azoknak, akik határainkon kívül eleve rossz szemmel ftézik történelmi kísérletünket. — A világsajtóban valóban különböző vélemények, értékelések jelentek meg június 16-áról. Hogyan ítéli meg a külföld reagálását? ' — Többségében árnyalt, tárgyilagos beszámolók láttak napvilágot a külföldi sajtóban Keleten és Nyugaton egyaránt. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik reálisan, tárgyszerűen, a tényeknek megfelelően, az események sokszínűségét tükrözve tájékoztattak. Volt néhány olyan külföldi vélemény, amely rosszalló, illetve elítélő volt. Ez részben abból fakad, hogy eleve fenntartással kezelték az eseményt. De jórészt azzal magyarázható, hogy a szonokok sokféleképpen, eltérő indulattal és érzelmi töltéssel, más-más platformmal közelítették meg azokat az eseményeket, amelyekről megemlékeztünk, és így különbözőképpen lehetett válogatni és kiemelni a véleményeket. Ez olykor egyoldalúsághoz vezetett, sőt voltak, akik olyasmit „hallottak ki” a megemlékezésekből, ami el sem hangzott. A nemzeti történelem egyes fejezeteinek értékelését más, önérzetükre okkal vigyázó országokhoz hasonlóan mi is belügynek tekintjük. Az ezzel járó felelősséget nem tudj uk és nem kívánjuk átengedni másoknak. A környező országok érzékenysége ugyanakkor érthető, mert az 1956-ban kirobbant népfelkelésnek közvetlen nemzetközi összefüggései és következményei voltak, és nem tagadható, hogy annak, ami Magyarországon napjainkban történik, szintén nem csekély nemzetközi hatása van. Természetesnek tartjuk, hogy az egyes országok értékelése 1956 Magyarországáról más és más. Ez viszont az ő belügyük. — A temetés előtti napon tüntetésre került sor a szovjet nagykövetség előtt. A gyászszertartáson egyes szónokok a szovjet csapatok azonnali kivonását követelték. Mi a véleménye ezekről a megnyilvánulásokról? —M eggy őződésem, hogy ezek a megnyilvánulások—a mai sokszínű magyar társadalomban — egy rendkívül szűk kisebbség véleményét tükrözik, nincs tömegbázisuk. A történelmi ismeretek és a politikai realitásérzék teljes hiányáról tesz tanúságot az, aki nem tesz különbséget a mai szovjet reformpolitika és az 50-es évek szovjet nagyhatalmi politikája között. A Szovjetunióban megvalósuló politikai reformok nélkülözhetetlen nemzetközi feltételét képezik annak, hogy a demokratikus szocializmus megteremtésére iráúyuló törekvéseket siker koronázza. Meg vagyok győződve arról, hogy a Szovjetunió és Magyarország közti jó viszony sokkal szilárdabb alapokon nyugszik, mintsem azt felelőtlen megnyilvánulások megzavarhatnák. A demokratikus —anemzeti adottságok jegyében megújuló—szocialista társadalom építésének feltétele a jó magyar—szovjet viszony. Nemzeti érdekeinkkel ellentétben áll minden olyan lépés, ami a magyar—szovjet kapcsolatokat ronthatja. Nyitottságunk, az utóbbi időben dinamikusan fejlődő nyugati kapcsolataink is a magyar—szovjet viszony rendezettségének szilárd alapjára épülnek. Ezen az úton haladva, hasonló szellemben kívánjuk tovább építeni együttműködésünket más szomszédos országokkal is. Szeretnénk, hajobbanismernénk egymás szándékait, törekvéseit, ami az esetleges félreértések megelőzésének legjobb biztosítéka. Egymás kölcsönös, jobb megismerése és megértése, a kölcsönös tolerancia mindnyájunk javára válik. Alapvető érdekünk a szomszédos országok kai való rendezett, a belső fejlődésünkre Is jótékony hatást gyakorló viszony kialakítása és annak folyamatos ápolása. Nem segítik elő ezt sem a szélsőséges hazai megnyilatkozások, sem az előregyártott, hangulatkeltő, belügyeinkbe nyütan beavatkozó fellépések. A kegyeletet is sértő politikai demagógiától az ország vezetése és a józan közvélemény egyaránt elhatárolta magát. — Végül is tehát, tud-e a nemzet együtt tovább menni június 16-a után? — Erre még most nincsenek garanciák, de egy, a múltunkban gyökerező, nagyon szorongató görcs oldásán túl vagyunk. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy több energiát fordítsunk a közös jövő felépítésére. A nemzeti megbékélés nem építkezhet másra, mintazőszintén bevallottmúl traés a felvállalt jelenre. A közeljövő számos olyan kérdést állít elénk, amelyet csak megegyezés útján, együtt tudunk megoldani. Ezért vitakészségből, kölcsönös türelemből, a demokrácia játékszabályainak minden fél részére kötelező betartásából, a nemzet érdekeinek mindenek fölé emeléséből mindannyiunknak nap mint nap vizsgáznunk kell. És, ha ez igy történik, akkor optimista vagyok. ÍGY LÁTJA A LEMONDOTT ÉRSEKCSANÁDI TANÁCSELNÖK Hibát igen-..-T;:. ||| de bűnt nem követtem el Május 29-ei lapszámukban már írtunk az érsekcsanádi tanácselnöknő lemondásáról. A közelmúltban tartott tanácsülésen a megyei tanács képviselője az ügyet lezártnak nyilvánította. Mint mondta, ellenőrzési lehetőségeik véges volta miatt a továbbiakban a rendőrség, illetve a bajai ügyészség hatáskörébe utalták át az ügy kivizsgálását. Sándor Tiborné továbbra is megtartotta tanácstagságát, így az ülés után rögtön hozzá fordulhattam. — Mi az igazság ebben a végtelen, de jelentéktelennek látszó ügyben? — A vizsgálat végezetül mindössze négy pontban marasztalta el. Jogosnak érzi-e a vádakat? — Ha az előzményeket is figyelembe vennék, legfeljebb azt mondhatnák, hogy követtem el hibát, de tudatos visszaélésről szó sem lehet. — Az ügy a helyi Aranyalmás táncegyüttes tavalyi belgiumi vendégszereplésével kapcsolatos. Mi is történt tulajdonképpen? — Nagy várakozás előzte meg a községi táncegyüttes első külföldi útját. Az indulást augusztus 18-ára tűztük ki. Már az egész rosszul kezdődött, ugyanis a művelődési ház igazgatója, aki a turnét előkészítette, súlyosan megbetegedett. Az út lemondása szóba sem jöhetett, mert 40 ezer forintot a vízumokért mindenképpen ki kellett fizetni, lg/ én vettem át az ügyintézést az utolsó pillanatban, minden tapasztalat nélkül. , — Vegyük sorra a vádakat! — Rovásomra írták, hogy nem volt szabályszerű a kiutazási engedélyünk, melynek szövegezése nem az ide vonatkozó miniszteri rendelet szerint történt. A szövegezést nem én végeztem, sőt a rendeletet sem ismertem. A formai1 hibából azonban sem előnye, sem hátránya nem származott senkinek. — Mi a helyzet az anyagi jellegű kérdésekkel? ;j'— Ami az összeget illeti, tízezer forintról lehet szó, melyből két tételt az érintettek, akiknek érdekében a pénzt felhasználtak, befizették a tanács pénztárába. A maradék 8500 forintból körülbelül 6 ezret egy hajókirándulás útiköltsége tesz ki. Ott követtem el a hibát, hogy — tekintve, hogy az indulásig kevés volt az idő — a harmincegy személyről szóló kétpéldányos utaslistát nem készítettem el, így nincs az utazást igazoló jegyzék. Hacsak a táncosok nem tanúsítják, hogy részt vettek a kiránduláson, és nem fizettek érte semmit. Másnap azután szereztem két szólójegyet, hogy az egy-főre eső menetdijat igazolhassam. Ezt szintén hibámul rótták fel a vizsgálatban, mintha ezzel akartam volna — hamis dátummal |H a hiányzó jegyzéket helyettesíteni. ' _ Hogyan magyarázza az orvosi ápolás, illetve az elveszett útlevél kapcsán felmerült költségeket? — A kettő együttesen sem tett ki 2 ezer forintot, és mint mondtam, az illetők, akiknek érdekében felhasználtam, még novemberben befizették az összeget a tanács pénztárába. Az történt, hogy már az első napon balesetet szenvedett az egyik táncosunk. ínszalagzúzódással szállítottuk kórházba. Az orvos -fr egyébként magyar származású volt —, nem fogadott el honoráriumot, ezért vettünk neki 50 márkáért ajándékot. A lebonyolítást és az átadást az ottani idegenvezetőnk végezte. Ami az ajándék mértékét illeti, ennyiért ott csak egy ebédet lehet kapni egy jobb étteremben. A másik eset: az együttes egyik tagja elvesztette az útlevelét, még odaútban, valahol az NSZK-ban, öszszes pénzével, igazolványaival együtt. A hazautazást megelőző napon a kárvallottal együtt Brüsszelbe kellett utaznunk, hogy az ottani magyar, illetve nyugatnémet konzulátuson az útlevelet pótoltassuk. A távolság körülbelül 300 kilométer oda-vissza, és a fővárosban is elég sokat szaladgáltunk. Az útiköltségre a magánautó tulajdonosának 40 márkát fizettünk, felet az elveszett útlevél gazdája, felét jómagam, a saját zsebemből. Számlát azonban nem tudtam felmutatni, csak az egyik úton, a tankoláskor kapott elismervényt. — Komoly vádpont, hogy a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát boltjában utólag kért számlát. •— Vendéglátóinknak az volt a kívánsága, hogy a környékre jellegzetes ajándékot vigyünk magunkkal. Tájjelegű borokra gondoltunk. Mivel nem kaptunk díszes csomagolásban a keresett fajtákból, egy részét Sükösdön, más részét Érsekcsanádon szereztük be. Nem tudtam, hogy lehet-e ilyen célra pénzt felhasználni, a vásárláskor a nagy sietségben nem kértem számlát, gondoltam, hogy majd a hazajövetelkor rendezem a dolgot. ^--7 Ezek szerint kételyei voltak, hogy bizonyos tételeket szabályosan el lehet-e számolni? — Az előbbiekből kitűnik, hogy az élményekben gazdag vendégszereplés jó néhány nem várt helyzetet produkált. A hazajövetel után. Gyuricza Lászlóné vb-titkárral felkerestük a megyei tanács pénzügyi osztályának revíziós csoportját, hogy tanácsot kérjünk, miben és hogyan jáijunk el. Miután az illetékessel nem tudtunk beszélni, kaptunk egy telefonüzenetet, hogy írjuk le a tényleges állapotot. Ezt a beadványt azonban nem úgy tekintették, mint tanácskérést, hanem mintha önmagunkat jelentettük volna fel. Amikor azután a megyei tanács célellenőrzést tartott az úthoz kapott 60 ezer forintos támogatás felhasználásáról, az említetteket már hibaként állapította meg. Az idő közben haladt, a szóbeszéd — éppen mert a vizsgálat nem akart lezárulni — egyre dagadt. A falumbeliek már milliós sikkasztásról beszéltek ... Nem láttam más lehetőséget, mint hogy az elnöki tisztségről lemondjak. A véget nem érő huzavona egészségileg is nagyon megviselt. — Felmerült még az elmaradt napidijak kérdése is! — A szerződésben szerepelt, hogy minden táncos 100 frank, tehát összesen 500 frank napidíjat kap. Ezt azonban nem fizették ki, mert arra hivatkoztak, hogy az együttest nem családoknál helyezték el, hanem egy iskolában, más külföldi csoportokkal együtt. Rövidesen válasz érkezik, hogy miért így történt. Egyébként az elmaradt őszszeg nem túl jelentős, Belgiumban körülbelül két kilogramm kenyér ára. A hazaküldött üdvözlőlapokat például 60 belga frankkal bérmentesítettük. — Szó esett egyrendbeli okirathamisításról ... — Elismerem, hogy helytelenül jártam el, bár akkor nem is gondoltam, hogy ártatlannak tűnő cselekedetem ilyen komoly jogi megítélés alá kerül. Még 1985. december 15-én történt; szóltak a takarékszövetkezetből, hogy felvehetek 25 ezer forint hitelt, de sürgősen kell elintézni, mert a pénzeket zárolják. A munkáltatói igazoláson tulajdonképpen azt kellett igazoltatni, hogy a tanácsnál dolgozom. Arra nem volt idő, hogy Kecskemétre továbbítsam az iratot, sajnos, magam aláírtam. Nyilvánvalóan helytelenül tettem, de akkor nem gondoltam arra, hogy egy „jóakaróm” majd több mint három év múltán előássa a papírt, nem véletlenül választva meg a legkedvezőbb pillanatot. A vizsgálat most eljutott az utolsó fázisába. Sándor Tiborné állás nélkül van, mint reméli, csak a rendőrségi és ügyészségi nyomozás befejeztéig. Gál Zoltán A párt mozgalom és nem vallás Beszélgetés dr. Szabó Miklóssal, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága első titkárával Vallás és marxizmus? E két fogalom — legalábbis a kelet-európai országokban — évtizedekig egymást kategorikusan kizáró állításnak számított. Tűz és víz! Kifejezett vallásüldözés ugyan csak az ötvenes években, a sztálinista diktatúra fénykorában volt, de a vallásos emberek később is csökkent értékű állampolgárnak tudhatták magukat a „létező szocializmusokban”. A pártállamban, vezetői posztokra csak megbízható, „politikailag feddhetetlen” személyek pályázhattak. Pedig szinte mindenki tudta: ahol évezredes hagyomány fűzi az embereket a kereszténységhez, ott még pártvezető is alig akad, akinek „ateizmusa” makulátlan lenne. A tradíció, a kultúra mély nyomot hagyott a személyiségben. A kérdés sok esetben, így a párton belül is drámaian jelentkezett. Hogyan emlékszik az elmúlt évtizedekre? Miként látja a vallásosság és az ateizmus kérdéseit? Hogy ítéli meg az MSZMP-n belüli változásokat? — a többi között erről kérdeztük dr. Szabó Miklóst. — Megyénkben mikor adtak pártfcgyclmit utoljára azért, ha egy tagtársának a fia vagy a lánya templomban esküdött, ha apját vagy anyját a sírnál egyházi szertartással búcsúztatta cl? ■jp-* Két-három évvel ezelőtt ilyen „vétkekért” még valóban kijárt az elmarasztalás. Később enyhült a szigor. Az utóbbi évben, úgy hiszem, senkinek nem volt ilyen jellegű fegyelmi ügye. Ezt, persze, csak gondolom: a megyéhez ilyen tárgykörben fellebbezés nem érkezett. — Megjavultak a párttagok, messziről elkerülik a rituálékat, vagy már hiába érkezik a bejelentés? — Az MSZMP manapság nagy belső változásokat él át. Bizonyítják ezt az elmúlt időszak történelmi mértékkel is jelentősnek mondható eseményei: a többpártrendszer kezdeményezése, vagy Nagy Imre és mártírtársai erkölcsijogi és tegyük hozzá: politikai rehabilitálása. Kongresszusra, tisztújításra, szervezeti reformokra készülünk. Sok elvet kell tisztáznunk. A vallásosság és az ateizmus kérdésében e héten tárgyal a Központi Bizottság. A szemléletváltozás persze már e téren is érzékelhető. Amikor pártunk tavaly májusban kimondta: politizáló szervezet kíván lenni (s nem ideologizálól), az állásfoglalás már előrevetítette, hogy bizonyos problémákra—például az úgynevezett 1 ;,végső dolgok”-; vagy az is tenhk -kérdéseire, ^r- a testületek többéncm kívánják kiterjeszteni kompetenciájukat. A döntéseket, ilyen ügyekben meghagynák az egyénnek. — Vagyis az MSZMP csak az érdekek képviseletét vállalná, a „telkekről” lemondana... — Igen. És ennek rendkívül örülök. El kellene gondolkodni ugyanis egyik lelkész ismerősöm gondolatán, amikor azt vetette a szememre: az MSZMP tulajdonképpen vallás és nem mozgalom ... Szerintem a marxizmus torz értelmezése eredményezte ezt a kiemelést. Mivel már a felvilágosodás idején nyilvánvalóvá lett az igény az állam és az egyház szétválasztására, bizonyítható: nem Marx vágy Engels nevezte meg az ateizmust egy modern szervezet alapelviként. A marxi valláskritika tulajdonképpen az adott kor egyházi gyakorlatának a kritikája. Ma már azt is tudjuk: a sokat idézett — a nép ópiuma — szentenciát is a korba illesztve kell vizsgálnunk. Az ópiumot gyógyszerként alkalmazták abban az időben és nem volt pejoratív kicsengése. A párt és az ateizmus szinonimája igazából a Szovjetunióban, az első „létező szocializmusban” erősödött fel. A totális pártállam cezáro-pópista vezére, a rendszer sajátos mechanizmusainak érvényesülése érdekében megkívánta a teljes odaadást, a testi-lelki azonosulást, a hűséget, a megbízhatóságot. Sztálinnál az érdek és a racionalitás másodlagos: valójában a „lelkeket” kívánta. — Válasza fölidézte bennem Jézus szavait: „aki követni akar engem — így a Biblia — tagadja meg apját, anyját; hagyja el családját.. — Jézust a kereszténység isteni lényként tiszteli. Nos, a sztálinista vezetők is valami emberfeletti bölcsként, atyaként szerepeltek, s szerepelnek ma is ikonokon, fölmagasztosulva, ahol személyi kultusz van. így öröklődött később az ateizmus fetisizálása a közép-európai 1 marxista—leninista pártokban. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, hogy e törekvés az eltérő történelmi, kulturális hagyományok miatt csak különböző mértékben valósulhatott meg. Elég itt talán Lengyelországra utalnom. A napi gyakorlatból ismerhetjük, hogy náluk a keresztény szellem oly mélyre ivódott a társadalomban, hogy lehetetlen volt a teljes szakítás. Téves feltevés volt: ha valaki a tagfelvételnél ateistának vallotta magát, az teljes mélységében tisztában van vele, hogy mit nyilatkozott. Idővel ki is üresedett a problémakör. Nekünk magyaroknak ösztönösen rááll a kezünk, hogy csak keresztvetés után szegjük meg a kenyeret... — Bács-Kiskun talán még kifejezettebb példát kínál, itt érseki, püspöki hivatalok, erős kisugárzású egyházi központok működnek... — Az elmúlt évtizedek súlyos tévedésének tartom,, hogy .a párt: kettős életre kényszentett?r.tagjaii?4lf,egy ítészét. Sokan élték át szenvedve, tudathasadásos állapotban a nagy családi, egyházi ünnepeket: a karácsonyt, a húsvétot, a pünkösdöt, vagy a szülőfalu búcsúját. A családban ilyenkor csak feszengett a párttag. A közösség tapintattal vigyázott, nehogy megbántsa a jelenlévő ateistákat. Sokan ugyan teljesen el tudtak szakadni a tágan értelmezett hagyományoktól — amelyeket európai tradícióként is emlegethetünk —, de voltak, akiknek elemi szükségletük volt,-hogy apáik szokása, vallása szerint megkereszteljék gyermekeiket, vagy pap jelenlétében kössenek házasságot. Bújkálást, titkolózást, megkeseredett életeket, családi viszályokat eredményeztek ezek a normák. A nyugat-európai kommunista pártokban ez sosem volt domináns kérdés. Spanyolországban, tudom, hogy létezik marxista prédikátor és Olaszországban istenhívő párttitkárral is találkoztam, aki nem értette, miért firtatom annyira az ateizmus kérdését... — Ön miként élte meg ezt a problémát? Köztudott: évtizedek óta fontos párttisztségeket tölt be. — Nem vagyok istenhívő, bár történelemtanárként volt lehetőségem elmélyedni a kereszténység históriájának tanulmányozásában. Nagy kincsnek tartom azt az egyetemes kultúrát, amit a kereszténység teremtett Európában. A tízparancsolat kilenc szentenciáját teljes egészében elfogadom. Az ősi törvények mellőzésével minden, ami rossz, megtörténhet a világban. Számtalan vallásos barátom van. Nagyra értékelem az egyházak munkáját a szegények és a betegek szolgálata, valamint a kultúraterjesztés, a közösségkialakítás területén. Aki ismer, tudja: ez a vélemény nem mai keltezésű ... — És melyik az a parancs, amit nem fogad el Mózestől? — Ateista vagyok. Tehát az elsőt. Azt, hogy szeresd Istenedet. Szeretném viszont elmondani — ha már a személyes állásfoglalásomat kérte —, hogy nálam ez az isten tagadó alapállás egy kereső, nyitott intellektuális létállapotot takar. Sajnos, sokáig az ilyen megközelítést kétkedve fogadta a párt. így vált gyanússá szinte az egész értelmiség. Azért veszítettünk oly sok kiváló elmét, mert mi a végső dolgok kapcsán is bizonyosságot követeltünk. Az egyház sosem tagadta le, hogy még a legnagyobb szentjeinek is meg-megingott a hite néha. Gondoljunk csak Liseux-i Szent Terézre, aki naplójában többször .is.Jsírjs. hpgyan tört Jtá.a. kételkedés,, a hitetlenség. Ez az emberi! A múlt súlyos károkat okozott. Azzal például, hogy párttag családfő — talán éppen a viták, a kételyek elkerülése okán — egyszerűen száműzte a család könyvespolcáról a Bibliát, vagy a keresztény kultúra irodalmát. A »gyermekek sok esetben éppen ezért, szinte misztikus sóvárgással tekintettek a vallásra. Én úgy látom: az ateizmussal kapcsolatos állásfoglalás kikérésével a jövőben takarékoskodni fog a megreformált MSZMP. Az érdekek föltárása és megjelenítése lesz a feladatunk. — Van már érvényes döntés ezekben a kérdésekben? — A stratégiát illetően igen. A szervezeti szabályzat korszerűsítése folyamatban van. Pénteken a Központi Bizottság ülésén az egyik napirendi pont éppen ezt a kérdéskört érinti. — Elképzelhető tehát, hogy lehet a jövőben az is MSZMP-tag, aki hiszi: létezik valamiféle transzcendens lény, amit jobb szó híján, magyarul, istennek mondanak... ? — Úgy gondolom: igen. Feltéve persze, ha a politikai törekvéseinkkel azonosulni tud. Farkas P. József Casino-hajó a Duna-parton A Magyar Játékkaszinó Kft. vállalkozásaként június 10-étől a Lánchíd pesti hídfőjénél horgonyoz a Schönbrunn nevű osztrák Casino-hajó. A részben osztrák, részben magyar érdekeltségű játékkaszinót egészen október végéig látogathatja a játszani vágyó közönség. • (MTI-fotó) MIM m ■ ■w |®M888S iBtJMNM
