Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-20 / 143. szám

1989. június 20. • PETŐFI NÉPE • 3

KIS FIZETÉSEK, ELÉGEDETLENSÉG — JELENTÉS A MEGYEI KÓRHÁZBÓL

A bérharcok folytatódnak

Ha valaki közvélemény-kutatást tartana az egészségügyi dolgozók körében a hangulatukról, nem sok biztató választ kapna. Az orvosok és ápolók többsége ugyanis elégedetlen. Az ok persze nem egy mesterségesen táplált és már szinte életszemléletté váló elégedetlenségben keresendő, hanem a valóságban, erósz pontosan: az egészségügyi dolgozok anyagi elismerésében. Tudjuk, hisz gyakran hallottuk, halljuk hogy a pedagógusokhoz hasonlóan az orvosok sincsenek megfizetve. Ennek ellenére azért sokaknak fogalmuk sincs arról, mit takar a „nincsenek megfizetve” vagy a „40 százalékos bérlemaradás” kifejezés. Beszélnek ugyan a betegektől kapott nagy összegű hálapénzekről, arról viszont nem, hogy valójában azrállam mennyit fizet, mondjuk, a boncolóasztal mellett álló orvosnak, a mentősnek, a diétásnővémek vagy éppen a fogorvosi asszisztensnek. Beszéljenek tehát a számok, I amelyek talán arra is magyarázatot adnak, miért nem szűnnek — a béremelések ellenére sem ^ az egészségügy berkeiben a feszültségek.

* * *

A megye legnagyobb egészségügyi intézményében, a kecskeméti megyei kórházban járva, ha megkérdezünk, mondjuk, egy 12 éve dolgozó orvost a fizetéséről, így válaszol: bruttó 7 ezer 300 forint. Ez azonban csak egyetlen adat. Vajon mit mutatnak a fizetési cédulák alapján összeállított statisztikák? A megyei kórház osztályos orvosainak például (egyébként bármelyik magyar kórházban ezt tapasztalnánk) 10 ezer 209 forint. Érdekességként jegyezzük meg, hogy az osztályok közül a kardiológián keresnek a legkevesebbet, 6 ezer 853 forintot (szintén átlagról van szó), a „legtöbbet”! pedig, 14 ezer 838 forintot,'a belgyógyászaton. Elég riasztó a kép úgy is, ha abból a szempontból vizsgáljuk, ki hány éve dolgozik a pályán és mennyiért. A húsz év feletti munkaviszonnyal rendelkezőknek például „súlyos” 8 ezer 881 forint az átlagkeresetük. A tizenöt és húsz év közöttieket — ki tudja, miért — már jobban megfizették, ugyanis ők 9 ezer 934 forinttal dicsekedhetnek, mig a háromtól nyolc éve dolgozóknak 7 ezer 562' forinttal kell' megelégedniük: Meddig? A tervek sprint a jövő évbén rendezik á bérűkét. Más a helyzet az osztályvezető főorvosok és a főorvosok esetében, akiknek már emelték a bérüket, így lett az átlagfizetésük 23 ezer 380, illetve 16 ezer 428 forint, ami még

mindig nem sok, csupán a beosztott orvosoké mellett tűnik annak.

Nem vigasztalóbb a kép a kórház rendelőintézetében sem, ahol az orvosi fizetések átlaga 9 ezer 885 forint, a kecskeméti körzeti alapellátásban pedig 10 ezer 108. Ez azt jelenti, hogy például egy harminchét éve dolgozó körzeti orvos 11 ezer 150 forintot keres, a huszonhét éve tevékenykedő társa pedig 550 forinttal többet. így bizonyára elégedett lehet az a doktor, akinek harminc év után a neve mellett bruttó 13 ezer 350 forint áll a fizetési listán, annál kevésbé azonban az a Műkertvárosban praktizáló hatvankét éves körzeti orvos, aki harmincegy év után is csak 11 ezer 450 forintot keres. Az ő helyzetükön valamelyest a júliusi béremelés javít, a kórházban gyógyító orvosoknak azonban 1990-ig várniuk kell. Nem lesz könnyű, mert a nyári fizetésemelések után — mely a szakdolgozókat érinti elsősorban — előfordulhat, hogy az osztályon dolgozó főnővér, vagy a beosztott ápolónő többet fog keresni, mint az ugyanazon az osztályon lévő orvos. Ez, persze, az ápolónőket nem vigasztalja, akik még meg sem kapták.a fizetésemelést, de már elégedetlenek.

* * *

Pontosítsunk: elsősorban a három műszakban dolgozó ápolónők morgolódnak. Szerintük ugyanis a minisztérium által ígért személyenkénti kétezer forint emelést nem kapják meg. Igaz, a bérfejlesztési javaslatokon ez az összeg áll, ami viszont a műszakpótlékot is tartalmazza, így az ígéret ellenére az a bizonyos kétezer tulajdonképpen 1650 —1770 forint lesz. Ugyanannyi, mint az egy műszakos és a járóbeteg-ellátásban dolgozóknak. Persze, nem az a baj, hogy az alapellátásban ugyancsak emelkednek a bérek (mondjuk meg őszintén, nem sokkal), hanem az, hogy ily módon a fizetésük nem tükrözi a munkájuk közti különbséget. Márpedig a három műszakos ápolónők szerint nagyon is sok az eltérés. Főként a krpnikus osztályokon nehéz a dolguk, ahol magatehetetlen betegeket kell etetni és fürdetni nap mint nap. A munkaidő sem nyolc óra, hanem sokszor tizenkettő. A kötelező l<58 óra helyett 200 órakát dolgoznak. s ez már olyan sok, hogy a túlórakeretből ki sem fizethető, kénytelenek a többletteljesítési díjhoz nyúlni, amelyet normális körülmények között jutalomként osztanak el^ Az eltervezett heti munkabeosztás — lévén gyermekeket nevelő családanyákról szó — szinte soha nem tartható bé, szabadnap alig van. A munka pedig egyre több, mivel — épp a nehézségek és a kis fizetés miatt — egyre kevesebb az ápoló. Míg a rendelőintézetben minden állás betöltött, addig a kórházban legalább száz ápolónőre lenne még szükség. Jelentkező azonban nincs, s ez érthető.

Egy 1968 óta dolgozó nővér ugyanis műszakpótlékkal együtt 6 ezer 450 forintot keres. A harmincegy éve robotoló társa — szint? már vagyonosnak számít -— 8 ezer 700-at kap. A három műszakban dolgozó és húszéves munkaviszonnyal jendelkező ápolók átlagfizetése 7 ezer 653 forint. Akik pedig háromtól nyolc évet töltöttek a pályán, 118-an vannak ilyenek a megyei kórházban, azoknak bruttó 5 ezer 587 forint a fizetésük. Az egy műszakosakat sem kényeztették el: húszéves munkaviszony után 6 ezer 651 forint a bérük.

A rendelőintézetben sem rózsás a helyzet., Lehetséges, hogy más jellegű a munka, mint az ágy mellett dolgozóké, a jövedelmük azonban hasonlóan a három műszakosokéhoz, nem lelkesítő. Egy, az orvos mellett tiz éve tevékenykedő asszisztens például bruttó 4 ezer 950 forintot keres, társa fizetése pedig, bár már dupla időt töltött a rendelőszobában, mégis csak 50 forinttal több. Bruttó 3 ezer 950 vagy 4 ezer 150 forint jár az öt éve dolgozónak, a huszonhét éve pályán lévő vezető asszisztenst pedig 6 ezer 800, szerencsésebb társát 9 ezer, beosztottját viszont harminckét év után csak 6 ezer 350 forint illeti meg.

A körzetekben is csak csordogál a pénz. Az 52 asszisztens közül hatan keresnek 5 ezren felül, a többiek 3 és 4 ezer között. Az ápolónőknek kicsivel vastagabb a fizetési borítékjuk, ők ugyanis 5 és 6 ezer forint felett'kapnak bért, így például egy harminchárom éve szolgáló körzeti ápolónő a hónap végén 6 ezer 400 forintot vihet haza.

A fent vázolt, általánosnak is minősíthető, helyzetképen majd a júliusi bérrendezés szépít, valamit. A megyei egészségügyi osztálynak — a szakszervezetek megyebizottsága által is elfogadott —J)éxrendfizésre.vonatkozójayasT lata már az intézményekben van, ahol a bizalmi testületek'jóváhagyásával a bérfejlesztési keret elosztásáról a napokban döntenek. Nem lesz könnyű.

A bérharcok tehát folytatódnak.

Benke Márta

RÁDIÓJEGYZET

Történelem

Történelmet ír és újraír az ország. A napi hírek jelzik a jelenkort — kerékasztal-tárgyalások, nyilatkozatok —, s Nagy Imre és mártírtársainak országos kegyeleti nappá szélesült temetési szertartása szolgált az újraértékelés tanulságaival. De tanulságos volt a múlt megidézése a korabeli dokumentumok, hangszalagra rögzített megnyilatkozások, vallomástöredékek lejátszásával is.

A rádió mentes a látványosságtól. Mégis, a június 12-ei, „Ha van élte még egy..." című műsor hatására szinte láttuk a tárgyalótermet, ahol a bíró szénvtelen hangon a személyi adatokat kérdezi a vádlott Nagy Imrétől. S hallottuk a hatalmas önfegyelemről tanúskodó szavakat az utolsó szó jogán:

— Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet, nem kérek...

S a műsorban színészi (fikcióval is megemelt, ezáltal még hangsúlyosabb mondat pedig így hangzott:

— Előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek következményeként nekem életemet kell áldozni.

Megrendítő szavak, azt is mondhatni, látnokiak. Hasonló hatású volt annak a megromlott minőségű, de azért érthető hangfelvételnek a meghallgatása is, amely ugyancsak 1958-ban, a tárgyaláson készült, s melyet most Életutam címmel a gyászszertartás előtti estén közvetített a Kossuth rádió.

Az életutat felvázoló önéletrajz is segített megidézni az élő, a valóságos embert, aki mára — akaratán kívül — szinte jelképpé magasztosult.

A varázsló

Sokszor meggyőződtem már Rapcsányi László szuggesztív egyéniségéről. A rádiós személyiségnek arról a különleges tulajdonságáról, amely képessé teszi arra, hogy a hallgató előtt szinte megjelenítse, életre keltse a tőle távoHezajló eseményeket.

Aki csak a rádióból hallotta, hallgatta mindazt, ami pénteken a Hősök terén és a rá kos kereszt túri temető 301-es parcelláján végbement, bizonyára hálás szívvel gondol a Bajáról elszármazott, hangjában is meleg emberséget hordozó rádiósra.

A mementóként elhangzott sok igaz, kemény, de nem mindig a gyászhoz, a sokszor hangoztatott megbékélés szelleméhez illő búcsúbeszéd mellett — némelyike csak korbácsolta az amúgy is felajzott lelkeket —, Rapcsányi nyugodt tónusú, vigasztaló, részvétteljes hangja, közbeékelt, egy-egy mondata szinte gyógyítóan hatott. Visszahozott bennünket a való élet realitásába, a tények, a továbbgördülő napok és órák józan mértéktartást kívánó világába. Köszönet érte!

Sokszínűség

A szerkesztő tudja, hogy nem mindenkit ugyanaz az egy dolog érdekel, s á nap minden órájában vannak utazók, pihenni vágyók, kikapcsolódást keresők. Igyekszik hát gondoskodni valami másról is, a sokszínűség, a változatosság jegyében. így volt június 16-án is.

Jó, hogy megismételték a Hemingway-kisregény, Az öreg halász és a tenger 1961-ben készült rádióváltozatát, Makiári Zoltán már csak így hallható jellegzetes hangja felidézésével. Pénteken délután, aki egy kis megnyugvást akart a nehéz hangulatban, meghallgathatta a rádióban Arany János: Rózsa és Ibolya című verses meséjét, Szabó Gyula előadásában. Este pedig Babits Mihály ismert nagy költeménye, a Jónás könyve hangzott el — már nem először — Gáti József feledhetetlen tolmácsolásában. Még egy műsorszámot hadd említsek. A Bartók rádióban délután Erkel Bánk bán című operája — Katona József utáni szövegét Egressy Béni írta — csendült fel úz ismert szereplőkkel (Simándy, Agay Karola, Melis, Réti...)

A rádióhallgató nem tudta, hova kapcsoljon. Néha bizony jó lenne közülük csak egy-két ilyen műsorszám is.

F. T. P.'

ÚJ FÜGGÖNYÜZEM

• A Paszományárugyár budapesti, XIII. kerületi, régi, elavult üzemcsarnokát a közeli lakótelep építésé miatt szanálták. Most elkészült az az 1900 négyzetméter alapterületű új üzemcsarnok, amit helyette építettek. A termelés a közelmúltban indult be az új üzemben. A 13 kötőgépen az idén 3,2 millió négyzetméter függönyt gyártanak hazai piacra és várhatóan kanadai exportra. (MTl-fotó) ,

A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA, XI.

Mit mond Kádár János?

Kiléptek a kormányból — A szomszédok beavatkozása

— Nemcsak lapunk olvasóit, hanem az egész ország lakosságát foglalkoztatja az a kérdés, mi történt azokban a novemberi napokban, attól kezdve, hogy Ön és Münnich Ferenc kilépett Nagy Imre kormányából, egészen addig, hogy megalakult a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány. Azóta több mint három évtized telt el. A főszereplők közül egyedül Ön van életben. Úgy gondolom, most már fel lehetne lebbenteni a fátylat az akkori történések ma még ismeretlen részleteiről. Erre már csak azért is szükség van, hogy eloszlassuk a mendemondákat és a legendákat, amelyek az akkori történéseket átszövik.

t — Legendák mindig voltak és mindig is lesznek. Persze, a múló idő más megvilágításba helyezi a történéseket. Azt is mondják, az. idő mindent megszépít. Van ebben valami, de úgy gondolom, hogy ehhez mi magunk is hozzájárulunk. Szeretnénk, ha a szerepünk a valóságosnál is jobb színben tűnne fel. Ilyen az emberi természet. Azt gondolom, hogy ez alól nagyon kevés kivétel van.

Nem rabolták el őket

— Való igaz. Ezt magunk is tapasztaljuk. Mert talán nem árulok el titkot, s Ön nem sértődik meg, ha elmondom, hogy e beszélgetéssel párhuzamosan másokat, az akkori eseményekben ugyan távolabbról részt vevő, de még élő személyiségeket is megkerestünk. És nem mindenki vállalta akkori önmagát.-r- Ez az ő dolguk. A lelkiismeretével mindenkinek'magánakfeli elszámolnia.

— De most térjünk rá az 1956. novemberi eseményekre. Először talán azt mondja el olvasóinknak, miért és hogyan távozott Budapestről. Az egyik változat szerint ugyanis Önt és Münnich Ferencet elrabolták.

— Azokban a napokban sok furcsa dolog történt, de azért ez elég nevetséges állítás. Alighanem azok találták ki és terjesztették, akik úgy akarták a dolgokat beállítani, hogy ami november 4-én és azt követően történt, az szovjet parancsra történt, s hogy mi, akik meg akartuk akadályozni a kibontakozó katasztrófát, nem voltunk a magunk urai. Mit mondjak, elég gyalázatos feltételezés.

Ami a tényeket illeti: a szovjet vezetés képviselőivel nem csak Nagy Imre állt kapcsolatban, nem csak vele konzultálták. Azokban a nehéz napokban a magyar vezetés más tagjaival együtt engem is megkérdeztek, véleményünket meghallgatták. Sokszor elmondtam már, s most is megismétlem: én megszavaztam Nagy Imre visszavételét a pártba, beválasztását a Politikai Bizottságba és g kormányba.

— Igen, erről már beszéltünk.

— Akkor most az együttműködésről essék szó a kormányban és a pártvezetésben. Azt azért el kell mondanom, hogy az MDP feloszlatása nem ment olyan egyszerűen. Ezt elsősorban a Nagy Imre környezetében lévő személyek sürgették. Emlékezetem szerint benne volt Losonczy Géza és Lukács György is. Utóbbi ki-be szaladgált, amíg mi tárgyaltunk és sürgetett bennünket, hozzunk döntést. Mert, ha mi nem alakítjuk meg a pártot, akkor megalakítják az írók és újságírók, meg az egyetemi ifjúság. Azt mondta, azok is üléseznek és várják a telefonértesítést. Szóval, így mentek a dolgok. A lényeg azonban az, hogy én is elfogadtam az új párt, az MSZMP megalakítását. Sőt, a párt új nevét is én adtam, s tagja lettem a héttagú vezetőségnek.

A kormányban pedig, azt mondhatnám, hogy az utolsó pillanatig támogattam Nagy Imrét és intézkedéseit, bár yoltak fenntartásaim.

— Mondana erre példát?

— Példa több is van. De most csak arra utalnék, hogy amikor a katonai bizottság elkészítette a tervet a Corvin közi fegyveres góc felszámolására és kitűzte a támadás időpontját, akkor Nagy Imre, egy fél órával korábban Apró Antalnak, a párt által kiküldött katonai bizottság elnökének azt mondta, ha ezt megteszik, azaz, ha megindul a támadás, akkor ő lemond.

— Erre Apró Antal is emlékezik. De vannak olyan vélemények, hogy ebben a kérdésben Ön is osztotta Nagy Imre álláspontját, azt, hogy politikai megoldást kell keresni.

— Éppen ezt akartam mondani. Ha úgy volt, ahogy mondja, nyilván azért fogadtam el ebben a kérdésben Nagy Imre álláspontját, mert úgy véltem én is, hogy elég^ volt a yeröntaspol. Amikor aztán a budapesti pártbizottság épületé^ nek felmentése körül is vita támadt, s a bennszorultak nem kapták meg a segítséget, aminek a tragikus következményei ismertek, akkor úgy véltem, hogy ezeket a dolgokat én már nem vállalhatom tovább, mert órákon belül mindnyájunkat elsöpörnek. S ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül.

Titokban távoztak

— Ekkor született meg a döntés a kormányból való kiválásra?

| — Igen. Ekkor mi Münnich elvtárssal úgy határoztunk, hogy kilépünk a kormányból, s olyan megoldást keresünk, amely véget vet a szemünk láttára kibontakozó tragikus folyamatnak és közelgő katasztrófának. Annak árnyékát már előrevetítették a lincselések, a hajtóvadászat előbb az ávósok, aztán a kommunisták után. Kérdés, kik következtek volna még.

— Hogyan távoztak, szóltak-e valakinek róla?

— Úgy emlékszem, Münnich elvtárs vagy az ő közvetlen munkatársai biztosítottak gépkocsit, azzal mentünk a szovjet nagykövetségig. Ott kaptunk egy másik gépkocsit és kísérőt, így jutottunk Tökölre, a szovjet katonai repülőtérre. Szólni akkor senkinek sem szóltunk, én legalábbis nem. így esett, hogy még a feleségem sem tudta, hová lettem, s másnap a Parlamentben keresett engem. Azt hiszem, akkor figyeltek fel a többiek, s maga Nagy Imre is arra, hogy mi eltűntünk. A feleségemet aztán, úgy emlékszem, Köbli elvtárs vette magukhoz. (Köbli Gyula ma az MSZMP KÍ3 osztályvezető-helyettese. Megerősítette, hogy Kádár Jánosné azokban a napokban Róna Ottóék Bródy Sándor utcai lakásán tartózkodott, de félje eltűnése után nem érezte magát biztonságban, ezért a Köbli családhoz költözött. — A szerk.)

' — S hova vezetett az út Tökölről? Mint Ön is tudja, különféle történetek keringenek. Az egyik szerint — ezt az Élet és Irodalom című

lapban megjelent cikk is említi — Önök Ungváron jártak és ott alakították meg az új kormányt. (A szóban forgó cikk az Élet & Irodalom 1989. február 3-ai számában jelent még. — A szerk.)

— A cikket magam is ismerem, s tudom, hogy máshol is felvetődtek ilyesféle feltételezések. Ungváron valóban jártunk, de ott mi kormányt nem alakítottunk. Azt, hogy egy független magyar kormány ne magyar földön alakuljon meg, azt sem én, sem Münnich Ferenc nem vállalta volna. Egyébként az útról még arra emlékszem, hogy egy kis gépen utaztunk, fáztunk, inint a kutya. S Ungváron talán annyit időztünk, hogy egy zsíros kenyeret megettünk. Innen Moszkvába vitt az utunk.

— Mi történt tehát?

— Az történt, hogy mi november 2-án és 3-án tárgyaltunk több szocialista ország és testvérpárt vezetőivel a magyarországi helyzet alakulásáról. Teljes volt az egyetértés, hogy a dolgoknak nem engedhetünk szabad folyást.

— Kik voltak azok, akikkel Önök tárgyaltak?

— Nem hiszem, hogy a nevek felsorolása előbbre vinné a dolgok megértését, de azért azt elmondhatom, hogy beszéltem szovjet, kínai és más pártok embereivel. Eközben szovjet részről megtárgyalták a magyarországi eseményeket Tito elytárssal. Nekik is az volt a véleményük, hogy ha nem történik valami, az események elsöprik a Magyar Népköztársaságot. Ők is szükségesnek tartották egy olyan kormány létrehozását, amely ké..pcs.fellépői, a, 4emokratikus,rendiszer' védelmében. -Azt is mondták, ■'hogy*megbízást^adnak bücfápésfi nagykövetüknek...

— Szoldaticsnak?

— ... Azt hiszem, így hívták. Szóval, Belgrádból megbízást adnak neki, hogy tárgyaljon Nagy Imrével és Losonczyval, kéije fel őket, hogy tegyenek ellenlépéseket, nyissák meg az utat egy forradalmi kormány létrejöttéhez. Nem tudom, hogy ez megtörtént-e, s ha igen, miért nem vezetett eredményre. Tény azonban, hogy ezt ők vetették fel, azt hiszem, november 2-án vagy 3-án.

Mindenesetre, ami minket illet, november 3-án már készen volt az elhatározás, és hogy semmi időt ne vesztegessünk, hiszen minden perc késedelem újabb véráldozatokat hoz, november 4-én hajnalban megkezdődött a szovjet hadsereg támadása.

Új kormány alakult

— Ekkor, vagyis november 4-én hangzott el az a rádióüzenet is, amelyben Münnich Ferenc bejelentette, hogy megalakult a Munkás- Paraszt Forradalmi Kormány. Önök akkor hol tartózkodtak? Ülő Münnich Ferenc és sokán mások, katonák, tisztek és pártmunkások a szovjet csapatokkal együtt nyomultak be Budapestre. Én néhányadmagammal Szolnokon maradtam és ott kezdtük el a szervezést, hiszen az új kormány egyes tagjaival addig nem is tudtunk beszélni. Azt akkor már tudtuk, hogy Marosán György, Apró Antal, Nógrádi Sándor, Kiss Károly és mások, november, másodikán este a mi üzenetünk vétele után szintén elhagyták Budapestet, szovjet segítséggel.'

A helyzet azonban annyira zűrzavaros volt, hogy hozzánk való érkezésüket nem lehetett megvárni. így esett meg, hogy egyesek éppen a már említett rádióüzenetből tudták meg, hogy ők is tagjai az új kormánynak.

Kanyó András (Folytatjuk )