Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám

NAPTAR 1989. június 19., hétfő Névnap: Gyárfás Napkelte: 4 óra 46 perc Napnyugta: 20 óra 45 perc Holdkelte: 21. óra 33 perc Holdnyugta: 4 óra 12 perc — A MÜNNICH FERENC TÁRSASÁG kecskeméti szervezete június 21-én, szerdán 17 órakor ülést tart a Széchenyi városi párt­székházban. Előadó Rioánszki Róbert. Min­den érdeklődőt szeretettel várnak a szerve­zők. Elnökválasztást ajánlunk a megyei tanácsnak! 1988. december 17-én a megyei pártértekezleten dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke bejelentette elhatározását, hogy 1989 júniusában nyugdíjba vonul. Fél éve ismeretes mindenki előtt, hogy a megyei tanács elnöki tisztsége megüresedik, tehát áj elnök választása válik szükségessé. Bizakodással töltött el bennünket az, hogy a jelölőmunka valóban széles társadalmi bázison és nyüvánosan indult meg, melynek során több mint negyven néwetődött fel. Úgy tűnt, hogy minden törvé­nyes feltétel adott az új elnök megválasztásához. Az MSZMP-tagok kecskeméti reformköre azonban aggódva állapítja meg, hogy a választásra hivatottak, a megyei tanácstagok körében hóna­pok óta vélt vagy valós indokokra való hivatkozással bizonytalanságot tapasztal az elnökválasztással kapcsolatban. A reformkor véleménye az, hogy a megyei tanács elnökének tisztsége ma még fontosabb annál, hogy hosszabb ideig ne, vagy csak helyettesítéssel töltsék be. Úgy gondoljuk, hogy ha nem választanak elnököt, a megyét és közvetlenül megyénk lakos­ságát is jelentős érdeksérelem érheti. A választást ellenzők érvei ismertek előttünk, ezért az elnökválasztás megtartására az alábbi indokokkal igyekszünk meggyőzni Önöket: — A tanácsi választások kiírásának időpontja valóban ismeretlen előt­tünk, de reálisan nem lehet olyan közeli, hrgy ne múlna el legalább fél év. — A jövő évet megalapozó tervtárgyalásokban most kell részt venni, ezt felelősséggel csak megválasztott elnökkel, és annak tekintélyével lehet megtenni. — A megyei tanács elnökhelyetteseinek nyugdíjba vonulásával és a tisztségviselők számának csökkentésével aránytalanul nagy teher hárulna az átmeneti időszakban helytálló tisztségviselőkre.-- Vannak, akik a jelöltek személyével elégedetlenek. Mi úgy látjuk, hogy kiválasztásuk nyíltan történt, lehetőség volt megismerésükre. — Az elnök megválasztása esetén lehetőség lenne arra, hogy munkája a választásokig megmérettessék. Ezek alapján a kecskeméti reformkör azzal a kéréssel fordul a megyei tanács tagjaihoz, hogy választóik bizalmának és megbízatásuk felelősségé­nek eleget téve vegyenek részt a megyei tanács ülésén és válasszák meg a megyei tanács új elnökét. A mai politikai viszonyok között—véleményünk szerint — a kapkodás hiba, de még inkább az a késlekedés. MSZMP Kecskeméti Reformköre Szálka Miklós, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tervezője szerint Kecskemét vá­ros vezetői (tegyük hozzá: me­gyei ösztönzésre) huszáros vágás­sal akadályozták meg a Rákóczi út—Petőfi Sándor utca főforgal­mi összekötését, megteremtették az országos jelentőségű gyalogjá­ró-övezet kiépítésének feltételeit. így igaz, ámde a gyors beavat­kozás nem tette lehetővé a kínál­kozó megoldások alapos, min­den szempontra kiterjedő meg­vizsgálását. így alakult ki az át­meneti Kiskörút. „A jelenlegi egyirányú forgalmi rend, a cso­móponti megoldások, a forga­lom terelése (váratlan szűküle­tek, kiszélesítések) magán viseli az esetlegességet” — állapítja meg a Váti munkatársa is. Úgy jártunk a város történeté­ben oly fontos döntéssel, mint annyi mindennel az országban. Belekaptunk, közben jöttünk rá hibáira, költségességére, jóváte­hetetlen következményére: be­hozta a forgalmat a városköz­pontba. Gyorsan romladoznak a drága pénzen felújított épületek (az Ujkollégium, a Cifrapalota, a színház), fontos közintézmények munkáját zavarja a forgalom. Sokak meggyőződése, hogy a ké­nyelmi szempontok érvényesítése miatt került olyan helyzetbe a megyeszékhely, hogy most már a kisebb vagy nagyobb rossz közül választhatnak az illetékesek. Be kell látni, hogy előbb-utóbb a mostaninál jóval nagyobb terüle­ten lesz elviselhetetlen a gépko-IV a. változat MŰSOR Június 19-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ . (Baján) Este 8 órakor: MASZLAG (Honthy Han­­na-bérlet). MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NINCS KEGYELEM. Sz„ mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A SÁRGA-FOLYÓ HARCOSA. Sz., hongkongi film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A HAL NEVE: WANDA. Sz., mb., angol film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: SZERZETESEK GÉPPISZTOLLYAL. Sz., olasz krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: ANGYALPOR. Sz., rab., francia film. Autósmozi: este fél 10 órakor: AZ EM­BERVADÁSZ. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: A KIS SZEM­TANÚ. Sz., amerikai film. 14 éven felüliek­nek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: HALÁLOS TÉVE­DÉS. Sz., ipb., NDK-kalandfilm. 8 órakor: K 2. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: MOON­­WALKER (Michael Jackson) Sz., mb., ame­rikai zenés film. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: ÓMEN. Sz., amerikai horrorfilm. 16 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: AFRIKA EXP­RESSZ. Sz., mb., olasz film. Stúdiómozi: 8 órakor: A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL. Sz., angol fantasztikus film. 18 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 7 és fél 9 órakor: TAN­MESÉK A SZEXRŐL. Sz., magyar filmvíg­játék. 14 éveú felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: ÉJFÉLI RO­HANÁS. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6,és 8 órakor: HÁROM FÉR­FI ÉS EGY BÉBI. Sz., rab., amerikai film­vígjáték. Stúdiómozi: 7 órakor: ÖT NINDZSA EL­LEN. Sz., hongkongi film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 6 és 8' órakor: MATA­DOR. Sz., mb., spanyol film. 16 éven felüli­eknek. Videomozi: fél 7 és fél 9 órakor: SÁRGA RAPSZÓDIA. Sz., mb., francia krimi. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 6 és 8 órakor: SZAHARA. Sz., mb!, amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: PIÉDONE HONGKONG­BAN. Sz., mb., olasz film.' — HÍNÁRVÁGÓ HAJÓ közleke­dik a Vadkerti-tavon, ahol a napokban a helyi horgászegyesület néhány tagjá­nak, segítségével és a költségvetési üzem közreműködésévé] megtisztították a vi­zet. A "„nagytakarítás” alkalmával tu­catnyi kocsi hordta a fürdőzők „ellen­ségét”, amit ezután az új hajóról rend­szeresen irtanak. BAUXITBANYASZOK ÚJ MUNKA­HELYEN. A Hévízi-tó védelmére született áprilisi kormányhatározat óta mintegy 300 bányász került új munkahelyre. A Bakonyi Bauxitbánya halimbai bányájának dolgozóit a nyírádi bányába irányították. A kormány­­határozat szerint ugyanis a nyirádi bányá­ban csak a jövő év közepéig termelhetnek, mert annak, vízkiemelése veszélyeztetheti a közeli gyógytavat. Holnapi lapszámunkból Dr. Bányai Endre, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatósá­gának vezetője kifogást emélt má­jus 16-ai A feledékeny bank című cikkünkkel kapcsolatban. A bank­vezető válaszait munkatársunk kér­déseire a 4—5. oldalon megjelenő Pöffeszkedés helyett szigorú ügy­rend című cikkben olvashatják. Enyém, tied §4- kié a közös vagyon? Erről aB- manapság sok embert foglalkoztató, izgalmas — kérdés­ről ugyancsak itt írunk bővebben. Filmjegyzetünk Az embervadászról szól. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság 1989. június 17., szombat: Seregi László: Az elmaradt tűzparancs (Farkas Lajos filmrendező bemutatja családját, amely Kecske­méten élt.) Magyar Nemzet 1989. június 17., szombat: (lovas): Megemlékezések országszerte (Kecskemét kegyelettel emlékezett a gyásznapon.) Vasárnapi Hírek 1989. június 18., vasárnap: Sztrapák Ferenc; Félelem jégtől és hőségtől (Dr. Gál Gyula, a megyei pártbizottság titkára, Kiss István, a Tataházi Petőfi Tsz és Fenyvesi Jenő, a Városföldi Dózsa Tsz elnökei nyilatkoznak az aratási előkészületekről.) /Jíj (erdélyi): Mondja, busa, miért oly vidám? (A kiskunfélegyházi kórház kísérletét is említik.) — Horváth Teréz: Magyar bogrács, holland bukta (A halászléfőzéssel kapcsolatban Nagybaracskáról is szó van.) IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: Nyugaton túlnyomóan borult idő lesz. Másutt is gyakran erősen meg­növekszik a gomolyfelhőzet. Általában i rövid időre és inkább csak keleten süt ki a nap. Az északnyugati szél többnyi­re megélénkül, időnként erős széllöké­sek is előfordulnak. A várható legma­gasabb nappali hőmérséklet általában 18—23 fok között alakul. (MTI) A kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 17-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 15,6 (az 50 éves átlag 19,5), a legmaga­sabb hőmérséklet 21,7 Celsius-fok volt. A nap 8,9 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 15,7, 12 órakor 22,1 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 10,3 fok, a tengerszint­re átszámított légnyomás 1015,9 millibar — csökkenő — volt. Június 17-én Baján a középhőmérséklet 14,7 (az 50 éves átlag 19,1), a legmagasabb hőmérséklet 19,5 CelSius-fok volt. A nap 8,2 órán át sütött, csapadék nyomokban hullott. Tegnap reggel 8 órakor 15,0,14 órakor 20,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1016,0 millibar — emelkedő — volt. Tanuló Tanzániából A Heves megyei Rózsaszentmár­­tonban tanulja az apróvad prepará­lásának mesterfogásait a tanzániai Regalísto Limo, akinek édesapja hazájának egyik legismertebb nagy­­vadpreparátora. Gustav Limo -» az apa * azért küldte legnagyobb gyermekét hazánkba, hogy közösen segédkezzenek a Balatonederícsen élő Nagy Endre Afrika-vadász Af­rika Múzeumának preparált apró­vadakkal és madarakkal való ki­egészítésében. Regalísto dr. Solti Bertalanné út­mutatása mellett sajátítja el ,a mes­terfogásokat. (MTI-foto) • \ IN /a táltu/al. A javasolt hurokulvtmalak: Jókai u. Ilorimk krl., IIoil­man J. u.—Petőfi Sándor u., Dobó krt.—Batthyány u.—Bajcsy-Zsilinszky u., Csongrádi u.—Rákóczi út (önmagában záródó hurok). csiforgalom, tehát gyermekeink érdekeire figyelemmel kell dönte: ni, vagyis „kijjebb” kell terelni a gépkocsikat. A korábbi ankétok, szakmai megbeszélések tanulságaiból so­kat hasznosít Szálka Miklós új tervezete. Négy változatot érté­kel. Számunkra a negyedik a legro­konszenvesebb. Négy hurokvo­nal kijelölését tervezi a Nagykör­úton belüli területen. A hurkok közötti egyirányú utcák nem te­szik lehetővé, hogy a járművek folyamatosan haladjank a Kis­körúton. Sajnos, ez a változat is ^lakóépület bontásával járna. A végleges döntés előtt a váro­si tanács műszaki osztálya és a - Kecskeméti Városszépítő Egye­sület újra kikéri a lakosság véle­ményét. A terveket kedden este 1/2 6 órai kezdettel ismertetik a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjú­sági Otthonban. A fórumoh részt vevők megvitathatják az elké­szült tervvariációkat. H. N. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSI Fotósszemmel a játékvilágban A Vád FORTE, a FŐFOTÓ, a Jannus Pannonius Múzeum, a Kecskeméti FÉNYSZÖV, q Kiss Áron Magyar Játék Társaság és a Szórakaténusz Játékmúzeum pá­lyázatot hirdet a fényképezés szüle­tésének 150. évfordulója tiszteletére 7—18 éves fiatalok részére, Fotós­szemmel a játékvilágban címmel. Téma: a legtágabban értelmezett játékvilág. (Játékeszközök, játszás, . játékkészítés szobában és szabad­ban. Falusi és városi játékok. Jeles napokhoz, ünnepekhez kötődő mai játszási szokások, hagyományok.) Egyének és szakkörök egyaránt pályázhatnak. Fekete-fehér és színes képekkel, illetve sorozatokkal (maximum 6 darab), 25-35 centimeteres méret­ben, kasírozva. A pályaműveket életkor-megje­löléssel kérjük ' beküldeni 1989. szeptember 30-áíg, A beküldött munkákat szakem­berekből álló zsűri bírálja el. A dí­jazott és a legeredményesebb alko­tásokból Kecskeméten, majd Pé­csett rendeznek kiállítást. A ki­emelkedő pályaműveket pénzjuta­lommal és fotócsomagokkal díjaz­zák. A gabonaipari vállalat közleménye A gabonaipar vállalatai az 1989. évi búzatermés jelentős részére megkötötték a felvásárlási szerző­déseket a mezőgazdasági üzemek­kel. A szerződések alapján a gabo­naipar az étkezési búzáért a hatósá­gi tájékoztató centrumárat fizeti, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy a búzaexport nettó nyereségét 50-50 százalékos arányban meg­osztja az étkezési búzát értékesítő gazdaságokkal. A gabonaipar veze­tése —r tekintettel arra, hogy első exportszerződéseink megkötésre kerültek — úgy döntött, hogy a várható exportnyereségből előleget fizet a termelőknek. Eszerint a szer; ződéssel lekötött étkezésibúza-téte­­lekre a hatósági tájékoztató cent­rumáron felül tonnánként 200 fo­rint előleg kerül elszámolásra már a centrumárral egy időben. A gabonaipar vezetői elhatározá­sukat egyeztették a Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsával, amely a döntéssel egyetért és azt a gabonatermelők szempontjából kedvezőnek tartja, (1508) ■ ifcAW-» RH ü-> HÉTFŐTÓL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Kecskeméti Baromfifeldolgo­zó Vállalat mától a libatesthájat 28 Ft/kg helyett, a liba bőröshájat 26 Ft/kg helyett 17 Ft/kg áron értékesíti. A libaaprólék még min­dig olcsó áron, kilogrammonként 15 forintért kapható a baromfit árusító boltokban és a vállalat sa­ját baromfiüzleteiben. Kiskunfélegyházán, az Integrál ÁFÉSZ mezőgazdasági szakbolt­jában robbanómotoros fűnyírók 20, piád mérlegek 30, szigetelő­­szalag 40, dugókulcskészletek 50 százalékos árengedménnyel kap­hatók. Az izsáki áfész iparcikkáruhá­zában kapható 220literes, 240 lite­res és* 300 fiteres jugoszláv fa­gyasztószekrény, 200 literes ju­goszláv kombinált fagyasztószek­rény, 240/45 literes Minszk 15 kombinált fagyasztószekrény, 400 literes Lehel fagyasztóláda, 120 li­teres Fjord fagyasztóláda, 200 li­teres és 400 literes jugoszláv fa­gyasztóláda, 230 és 400 literes NDK-fagyasztóláda. Kapható továbbá Philips vi­deomagnó 36 ezer forintért. Vá­sárlás esetén a fagyasztóládákat és -szekrényeket 30 kilométeres kör­zeten belül díjmentesen házhoz szállítják. Az izsáki áfész gazdaboltjában olcsó zártszelvények 25 százalék engedménnyel kaphatók. Tele­fon: 76/74-654. A kecskeméti Alföld Áruházban egyes férfiöltönyöket 30 százalé­kos árengedménnyel kínálnak, felnőtt tréningöltönyöket 427 fo­rintért. A NOÉ—2 szivattyú 15800 forint helyett 11800, a DEP—10-es elektromos permete­ző 13 500 forint helyett 9500 fo­rint, egyliteres cseh szifon 391 fo­rint helyett 290, az 1,7 literes 466 helyett 360, a hőálló üvegtál 109 forint helyett 75 forintért, hatlite­res italtároló 882 forint helyett 680 forintért kapható. A bajai áfész Dunatáj Áruházá­nak ABC-osztályán Hambi mire­lit készétel 22 forint helyett 11 fo­rintért, a divatárúosztályón gyer­mekpizsama 300 forint helyett 200-ért, béhiing 75 héíyett 40-ért, lánykahálóing 240 forint hdyett lödéért kapható. Ugyancsak az áfész sükösdi tüzép-telepén 10 x 10-es metlachi reklámárpn, a vaskúti tüzép-telepen pedig 10xl 0-es metlachi 30 százalékkal olcsóbban vásárolható. Baján, a Bácska Áruházban kristály és réz ajándéktárgyakat kínálnak 40 százalék engedmériy­­nyel. A Gabi Kisáruházban törlő­ruhák vásárolhatók 20 forintos reklámáron. Kalocsán, a Duna Áruházban rövid- és hosszúújjú férfiingek kaphatók 30 százalék­kal olcsóbban. Kecskeméten, a Bácska Kereskedelmi Vállalat Szivárvány Áruházában női blú­zok 390 forintos, négyszeles dun­nahuzat 280 forintos, nagypáma­­: huzat 75 forintos, import színes flanell-lepedő 165 forintos rek­lámáron kapható. A Pajtás Áruházban nagypár­nahuzat 75 forintos reklámáron vásárolható. A Kéttemplom közi méteráru­­boltban csak mától szerdáig pa­­mutdzsörzé egyszínű, valamint treviradzsörzé egyszínű és mintás anyagok 30 százalékos enged- . mérinyel kaphatók. A Nagykőrösi utcai férfidivat­­áru-boltban férfi rövidujjú ingek 370 forintos egységáron, nagy vá­lasztékban kaphatók. Divatsor­tok 150 forintos és férfipólók 220 forintos reklámáron kaphatók. A Nagykőrösi utcai Krajcáros boltbán holnaptól férfiszéldzsekik 30 százalékos engedménnyel vá­sárolhatók A Petőfi Sándor utcai olcsó áruk boltjában bakfisminiruhák 80 forintért, női nyári ruhák 270 forinttól, női szandál 250 forintos reklámáron kapható. Valamennyi árura vonatkozik: ameddig a készlet tart. (X) — BODOR MIKLÓS grafikus-festőművész képeiből kiállítást rendez a Hartai Erdei Ferenc Termelpszövetkezet. Az alkotásokat a dunapataji művelődési ház­ban lehet megtekinteni.. . A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságánaknapilapja , Főszerkesztő; DR; GÁl, SÁNDOR ' * Kiadja; a Bács-Kiskun-Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős.kiadó: Preiszingér András igazgató/ Készült a Petőit Nyomdában^ Kecskemét, Külső-Szegedi út 6'. 6001 Felelős vezető: Birkás Bélá vezérigazgató |Telefon: 2Ä-777 . \ :;' %/ 1989 VI. 19-én, megrendelés sorszáma: 83000$ "Szerkesztőség és kiadóhivatal elme: . " 6Ö00 Kecskemét, Szabadság' tér i/A 600í Teíefony 27-611 • ’N / 1 Telexszám: 264216 bmlv h.‘ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nlrlapkézbesítő postahivataloknál c Előfizetési díj: egy nőnapra:* 105,— Ft, , ' . negyedévre: 315,-- ßfe félévre: 1 630,— Ft, . égy évre: 1260,— Ft. HU ISSN 0133- 235x zbesítőknél.

Next

/
Thumbnails
Contents