Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-31 / 127. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. májas 31. FEJLESZTÉSEK, NÖVEKVŐ DOLLÁRBEVÉTELEK 9 A képen látható elektromágneses szeparátor az alupaszták vastartalmát vonja ki. Felvételünkön Fusz Károly kezeli a fontos berendezést. A pigmentpaszta nem több, de jobb A z elmúlt évi csúcs után az idén ismét esett a világpiacon az alumínium és az alumíniumipari termékek ára. A kedvezőtlen változások ellenére nem csökkentek, hanem jelentősen növekedtek az idei dollárbevételei a Kőbányai Könnyűfémmű Kecskeméti Gyáregységének. Pedig fő termékükből, a pigmentpasztából nem adtak el semmivel sem többet, mint 1988 hasonló időszakában. Dollárelszámolásű bevételeik gyarapodását egyértelműen gyártmányaik minőségjavulásának köszönhetik. Hasznos kísérletek > — Már 1986-bair egyértelművé vált, hogy nem leszünk képesek megállni helyünket a piacon, ha továbbra is a húsz esztendővel ezelőtti technológiával dolgozunk — szögezi le Dánfy László gyáregységvezető. — Ezért 1987-ben 4,7 millió forintos ráfordítással előki- sérleteket végeztünk egy komoly műszaki fejlesztéshez. A kísérleteknél abból' indultunk ki, hogy az alupigment- gyártáshoz van egy alapanyagunk, amelyen nem tudunk javítani. Tehát a technológiát kellett olyan kiegészítő berendezésekkel ellátnunk, amelyek kedvező minőségi változásokat eredményeznek. “ Jó néhány probléma megoldásra várt. A vizsgálatok rövid idő alatt bizonyították, hogy a recirkulált (a gyártás közben visszaforgatott és így többször felhasznált) lakkbenzin olyan szennye-, ződéseket tartalmazott, amelyek alaposan lerontották a paszta minőségét. Nyilvánvalóvá vált, hogy a lakkbenzin tisztításra szorul, és a gyártás folyamatát a jövőben jobban kézben kell tartani. • —. Rájöttünk arra is — folytatja a gyáregységvezető —, hogy a vastartalom csökkenthető. Az ehhez szükséges elektromágneses vastalanítót a Miskolci Nehézipari Egyetem szakembereivel közösen készítettük el. Ennek hatására „szárazabbá” vált a pasztánk. Ezek voltak hát a kísérletek és a technológiai módosítások, amelyek hatására jelentősen javult a kecskeméti gyáregység pasztáinak minősége. Olyannyira, hogy ezt a legigényesebb piacok is elismerték. Tavaly tonnánként 400 dollárral drágábban tudták értékesíteni, s így az ára már eléri a tonnánkénti 2400-2600 dollárt. Ráadásul régi nyugat-európai és amerikai partnereik mellett Dél-Koreában is komoly vásárlóra leltek. Időközben csökkent az alumíniumipari termékek — így a pigmentek világpiaci ára —, ám a kecskemétiek ez évben is képesek eladni a tavalyi árszinten keményvalutáért készítményüket. — Ez az igazi bizalom és elismerés —mutat rá Dánfy László —, fáradozásaink meghozták gyümölcsüket. Olyannyira, hogy az idén az első negyedév végére bruttó dollárárbevételeink meghaladták a 4,4 milliót. Tavaly egész évben 6 millió dollárt könyvelhettünk el. Molekulaszűrők Félegyházáról Persze, a javulás nem ment könnyen. Az emberek nehezen fogadták el az új technológiát. Legtöbbjüknek másfél évtizede alaposan begyakorlott munkafolyamatokról kellett átállni.- A teljes képhez hozzátartozik, hogy ezzel párhuzamosan jelentős struktúraváltást is végrehajtottunk — mondja a gyáregységvezető. — Tavaly termelésbe átütöttünk egy fólianemesi- tő müvet. (Fólia nemesítésnek nevezzük azt, amikor az aluminiumfóliát műanyaggal, papírral, lakkal vonják be, vagy esetleg még nyomtatnak is rá.) Eredetileg szovjet exportra dohánykasírozó csomagolóanyag gyártására szereztünk be egy olasz gépsort. Ám a szovjet fél visszalépett az üzlettől, s így kényszerűségből átalakítottuk a berendezést fóüanemesítésre. Tavaly már 600 tonnányit készítettünk, az idén 1800 tonna gyártását tervezzük. Ebből 200 tonnányit amerikai exportra szánunk. Úgy tűnik, lesz rá kereslet. A Kőbányai Könnyűfémmű kecskeméti gyáregségének fő terméke mégiscsak a pigmentpaszta, amellyel nagy sikereket értek el. De ha hosszú távon versenyképesek akarnak vele maradni, a piacon van még bőven tennivalójuk. — Egy pillanatra sem állhatunk le a fejlesztőmunkával — vallja Dánfy László. Először is sürgősen be kell szereznünk egy pontos szemcsevizsgáló készüléket. De nem várhatunk tovább a lakkbenzin oly nagyon fontos folyamatos tisztításának végleges megoldásával sem, hiszen ez alapvetően kihat a minőségre. Most vizsgáljuk, hogy melyik a jobb eljárás erre a célra: a desztil- lálás vagy a molekulaszűrés. Úgy tűnik, az utóbbi lényegesen olcsóbb, ezért — ha megfelelő eredményt hoznának a kísérletek — érthetően inkább emellett'voksolnának a gyáregység szakemberei. Ráadásul, mivel a félegyházi Április 4. Gépipari Műveknél gyártanak ilyen berendezést, még valutát sem kellene érte fizetni. Kedvező piaci helyzetben — Mérlegelve a lehetőségeket, arra törekszünk, hogy minél kevesebb valutát költsünk — mondja a gyáregységvezető —, ugyanakkor tovább nőnek dollárbevételeink. Ebben az esztendőben reálisan 15-16 millió dolláros árbevételre számíthatunk úgy, hogy közben nem nő a kapacitásunk. Jelenleg évi 3000 tonnányit gyártunk összesen. Ezt ezer tonnával szeretnénk növelni, amihez viszont új alupasztagyártó részt kell tető alá hoznunk. Keressük a lehetőséget, miként teremthetjük meg ennek feltételeit. Számba jöhet, vegyes vállalat alapítása, vagy aktív Bérmunka is. Ehhez a kísérleteket a napokban végezzük el, melynek során az NSZK- beli EKART cég porlasztóit aluport szállítana. A bővítés kapcsán szóba jött a Kö- bal saját forrásainak felhasználása is, abban az esetben, ha az Alutröszt ad kellő összegű hitelt a vállalatnak. — Remélem, növelni tudjuk termelésünket — bizakodik Dánfy László —, hiszen igény van a többletre. A délkoreai partner például most kért plusz 600 tonna pasztát, amit jelenleg még nem vagyunk képesek neki szállítani. Az Egyesült Államokból ugyancsak jelezték, hogy szeretnének még többet vásárolni. Ilyenek tehát ma a piaci lehetőségeink. Hogy mi lesz később? Ez bizonyos mértékig kockázati kérdés. Az viszont meggyőződésem, hogy ha tovább tudjuk javítani termékünk minőségét, később sem lesznek eladási gondjaink. Gaál Béla A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA, VI. Mit mond Kádár János? Rákosi gyanúsít — Rajk és Zöld Sándor után tehát ön következett. — Már Rajk letartóztatása idején tapasztaltam a velem szembeni bizalmatlanságot. Ezért később arra kértem Rákosit, mentsenek fel és adjanak valami más munkát. Elhatározásomhoz az adta meg a végső lökést, hogy egy politikai bizottsági ülésen Farkas Mihály arról számolt be: a katonai felderítés olyan információk birtokába jutott, hogy az ellenség beépült a párt legfelsőbb vezetésébe is. Ez pontosan beillett az osztályharc éleződéséről szóló sztálini elméletbe. Minthogy akkor már Rajk nem volt köztünk, mindenki spekulálhatott, kiről vagy kikről lehet szó. Egyébként Farkas azt mondta, hogy az információt januárban kapták, s erről én csak három hónap múlva szerezhettem tudomást. Ha egyáltalán volt ilyen jelentés. „ Szóval kértem a leváltásomat. Új beosztásom a pártközpontban volt. A Politikai Bizottság tagjaként, főtitkárhelyettesként működtem. Egy este, emlékezetem szerint 1950 augusztusában lehívatott magához Rákosi. Beszélgetés közben azt kérdezte tőlem, ki volt illegális kapcsolataim közül az, aki továbbította nekem azt az üzenetet, hogy Schiffer PáHakásán találkozhatok Szakasits Árpáddal. „Mi ugyanis minden régi kapcsolatodat megkérdeztük, és egyik sem továbbította neked ezt az üzenetet” — mondta Rákosi. Számba vettem szorosabb kapcsolataimat az illegalitásban. Péter Gábornak, Donáth Ferencnek, Fehér Lajosnak nem akartam ártani. Azt mondtam Rákosinak, az atyaisten tudná megmondani, hány emberrel kerültem kapcsolatba, s közülük ki volt az, aki a Sza- kasitscsal való találkozót közvetítette. „Valakinek azért lenni kellett” — mondta Rákosi. — Mire akart kilyukadni? — Ez hamar kiderült. Azt mondta, hogy az akkor már őrizetben levő Szakasits Árpád bevallotta, hogy Hetényi rendőrspiclije volt. Tessék elképzelni azt az állapotot. Akkor már az 1951-es párt- kongresszusra készültünk, ami február végén, március elején volt. Két bizottság foglalkozott az előkészítéssel, az egyiket, a szervező- bizottságot én vezettem. S akkor Rákosi hetenként egyszer-kétszer az esti órákban lehívatott magához, s egyre csak azt hajtogatta: „Valid már be, hogyan kerültél te a Schiffer-lakásba a Szakasitscsal való találkozóra, ha egyszer a kapcsolataid nem továbbították az üzenetet. Mellesleg jóval később, a börtönben jutott eszembe, hogy a találkáról szóló üzenetet Péter Gábor hozta. Ennek azonban akkor már nem volt jelentősége. — Szólt-e elvtársainak vagy feleségének Rákosi gyanúsítgatásairól? — Dehogy szóltam. Nem szóltam én senkinek, annyira szégyelltem magam. Egy alkalommal Rákosi újra elővett. Unszolt, mondjam el neki nyugodtan, mi történt akkor. 0 ugyanis meg akar menteni engem, ha lehet, de melléfogni sem akar. — ön diit mondott? — Azt válaszoltam, Rákosi elvtárs, az nekem egy kicsit kellemetlenebb lenne, mint magának, ha melléfogna. — Végül is mikoi* vették őrizetbe? — Zöld Sándor halála után rögtön. De az én letartóztatásomnak is voltak előzményei. Mint említettem, az 1951. februári II. kongresz- szusra készültünk, amelyen én voltam az egyik korreferens. (Kádárt a kongresszus a KV, a PB és a titkárság tagjává választotta. Ennek ellenére a kongresszusi jegyzőkönyvből már kihagyták a nevét minden testületből, s kongresszusi referátumát sem közölték. — A szerkesztő.) Közelgett május elseje is. Ahogyan az akkor szokás volt, a kerületeknek és a nagyobb üzemeknek kiosztották a Politikai Bizottság tagjainak a portréit, majd egyszer csak magyarázat nélkül beszedték őket. — Köztük az önét is? —Hát persze. Nyilván azért vették vissza, mert ők már tudhatták, hogy mi fog történni, de május elseje előtt nem akartak letartóztatni. Viszont azt sem akarták, hogy az emberek az én portrémmal vonuljanak fel. Ezt csak később értettem meg. Kitelefonált? — Hogyan történt a letartóztatás? Azon a bizonyos napon valaki felhívott telefonon. — A munkahelyén vagy a lakásán? ;— A lakásomon. Ebédidőben volt. Én ugyanis haza jártam ebédelni, mert mindig későig dolgoztam. Szóval felhívott valaki és megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy ebédelek. „Hát aztán mit csinálsz?” 4— faggatott tovább. — Hogyhogy mit csinálok, megyek vissza dolgozni — feleltem. Erre aztán letettem a telefont. — ő volt a telefonáló? HM Nem. — Nem emlékszik rá, hogy ki volt? — Erről nem szeretnék beszélni, Csak annyit mondanék, hogy a Politikai Bizottság egyik tagja volt. — Az akkori PB-tagok közül önön kívül még többen vannak életben. Nem mondaná meg mégis, hogy ki volt a telefonáló? Nem. — Aztán mi történt? — Péter Gábor szólalt meg először, kérte, hogy üljek át hozzá. '— S mit mondott önnek a kocsiban? ' — Nem szólt semmit, de én se. — ön tudta, hogy őrizetbe van vévé? — Na hallja, ha kocsikkal keresztbe állnak előttem az úton, s ott van az államvédelem főnöke, akiről tudtuk, hogy Rajkot is ő vette őrizetbe... — ... s aki az ön harcostársa volt az illegalitásban. — így volt. Aztán elvittek egy villába. Ott Péter Gábor azt mondta: „Tudod, hogy ha mi őrizetbe veszünk téged, az Rákosi elvtárs tudta nélkül nem lehetséges. Mondd meg, milyen kápcsolatod volt a horthysta rendőrséggel, s akkor nem lesz semmi bajod.” Szóval azt kellett volna bevalla- nom, amivel Rákosi is mindig gyötört. Minthogy én harmincéves koromig munkásember voltam, külföldön soha nem jártam, rám nem lehetett azt mondani, hogy kém meg imperialista ügynök vagyok. Bár később aztán már ilyesmi is volt. — Ön mit gondolt, amikor őrizetbe vették? — Hihetetlen, de szinte megkönnyebbültem. Vége lett a bújócskának, az örökös gyanúsítga- tásnak. — Ott tartottunk, hogy Péter Gábor arra akarta rábírni, vallja be, hogy rendőrügynök volt. — Igen, egyre csak azt mondogatta; Kádár elvtárs — mert akkor még elvtárs voltam —, most itt vagy, ha viszont a börtönbe visznek, akkor ott nyilvántartásba kell hogy vegyenek. De ha válaszolsz arra, amit Rákosi elvtárs is kérdezett tőled, akkor nem kerülsz börtönbe, nem regisztrálnak, tehát nem marad semmi nyoma az ügynek. — Gondolom, ön nem nagyon hitt abban, hogy a dolgot ilyen egyszerűen meg lehet úszni. — Hogy hihettem volna, hiszen előttem voltak a példák. — Bántalmazták önt? —Nem, engem nem kínzott senki. A kínzást nem könnyű elviselni, de a lelki kényszer sokkal rosz- szabb. — Mi történt ezután önnel? — Hetekig nem vallottam semmit sem. Aztán amikor láttam, hagy úgyis mindegy, azt mondtam a főki hallgatónak, írja meg a jegyzőkönyvet, írjon bele, amit akar, és én alá fogom írni. De arra figyelmeztettem, hogy ha engem megaláznak (nem azt mondtam, ha vernek, hanem ha megaláznak), akkor ebből per nem lesz. A nyilvános tárgyalásra gondoltam. Tudom, nyugati újságokban olyasmik is megjelentek, hogy letépték a körmeimet. Ebből egy szó sem igaz. Nem ilyesmikért vallottam, azért, mert nem akartam ártani a pártnak és a Szovjetuniónak. Ez foglalkoztatott "a letartóztatásom után, ami az örökös gyanúsítgatá- sok, az állandó bizonytalanság után már szinte megváltásnak tűnt. Én magam nem.féííem, csak arra vigyáztam, hogy a ^vallomásomban élő, vagy kezük ügyében levő ember ne szerepeljen. Aláírta a jegyzőkönyvet — Végül is mit kellett bevallania? — Azt, hogy Sombor-Schwei- nitzerrel, Horthy politikai rendőrségének tisztjével, a kommunisták üldözőjével álltam kapcsolatban. — Jugoszláv kapcsolatokkal nem vádolták? — De igen, később már azzal is. Ennek is volt valami előzménye. 1944-ben, azt hiszem, áprilisban lehetett, amikor az illegális párt vezetősége úgy határozott, hogy fel kell venni a kapcsolatot a moszkvai emigrációs csoporttal. A feladatra először Ságvári Endrét jelölték ki, neki kellett volna illegális úton kijutnia Moszkvába. En ezért azt kértem, küldjenek engem, így is történt. Jugoszlávián át, Tito partizánjai segítségével akartam eljutni Moszkvába, de a határ közelében még magyar oldalon elfogtak, s mint Lupták János katona- szökevényt két évre elítéltek. A Conti utcai börtönben töltöttem a büntetésemet, de a párt egy ügyvédet fogadott, aki nem kevés pénzért elintézte, hogy rövid idő múlva kiengedjenek. A szabadulás azonban az október 15-i nyilas puccs miatt elmaradt, s engem egy transzporttal, amelyben hetven rab és harmincnyolc kísérő katona volt, gyalogmenetben elindítottak Komárom felé. — Visszatérve 195I-es letartóztatására, felesége mikor értesült az eseményről? Tarthatott-e kapcsolatot-önnel a börtönben? — Letartóztatásomat követően feleségem a párt több vezetőjének írt levelet, de választ egyre sem kapott. Csak több mint három év múlva, 1954-ben, közvetlenül a rehabilitálásom előtt tudta meg, hogy élek. Kanyó András (Folytatás a legközelebbi Magyarországban, illetve a jövő héten kedden, szerdán a Petőfi Népében.) Skoda Favorit és erőforrása (MTI-fotó)
