Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-27 / 124. szám

I

— 1983-ban írták ki a pályázatot, akkor még Budapesten éltem. A zsűri a három elfogadott pályázat közül az enyémet javasolta kivitelezésre. Már az indulás is egy rendhagyó eseménnyel kezdődött; egy bizonyos idő elteltével behívattak a lektorátusba, ahol az intézmény akkori igazgatója megkért, hogy menjek el egy Barth Sándor nevezetű úrhoz, aki látta már a pályázatom és- elmondja majd személyesen is a tervemmel kapcsolatos problémáit. Rövidesen meg is jelent egy — ennek a véleménynek helyet adó — cikk a Magyar Nemzet hasábjain. Ebben lényegében körvo- nalázÖdóft",'‘(á" " Bajcsy- Zsilinszkyt személyesen ismerő, nem szakmai, hanem — ismereteim szerint *4* politikai pályán tevékenykedő) Barth kifogása: az tudniillik, hogy az élete minden időszakában nagyon aktív, tevékeny Bajcsy-Zsilinszky Endréhez nem illik az ülő, karosszékbe elhelyezett kompozíció. Ezek után felkerestem Barthot, aki felidézte a neves politikushoz fűződő személyes emlékeit, majd megerősítette korábbi kritikai észrevételeit, és mindenképpen illúziórombolónak minősítette a figura ülő helyzetű ábrázolását. Lényegtelen részletnek ítélte,

hogy ez az ülőalkalmatosság történetesen egy parlamenti pad, és nem pedig egy 'karosszék. Mondanom sem kell, hogy nem sikerűit meggyőznünk egymást. Ezt követően hozzáláttam a mintázáshoz, a szobrászati munkához. Egyidejűleg pedig megkezdődött a hosszas, .évekig tartó huzavona. A megrendelők, illetve képviselőik — politikusok, hivatalnokok, a lektorátus megbízottai — számos alkalommal kivonultak a műtermembe, ahol többféleképpen, olykor egymásnak is ellentmondóan fejtették ki, hogy a készülő szobor nem fejezi ki hűen Bajcsy- Zsilinszky személyiségét. Az erőviszonyok érzékelhetően: időről időre változtak a szembenálló felek között is. Végül is a megbízást visszavonták.

— Mennyi idő telt el közben?

— Három év. Ami azt is jelenti, hogy ennek következtében nagyon sok minden kimaradt — elsősorban szakmailag — az életemből. A megrendelés visszavonásának éve, 1986 azonban mást, kellemesebb élményeket is tartogatott számomra. Talán a Bajcsy-Zsilinszky- szobor-ügy nagy nyilvánosságának is köszönhetően, megkerestek a munka jelen„A politikai emlékmű a divat”

Beszélgetés Eskulits Tamás szobrászművésszel

Eskulits Tamás szobrászművész munkássága elsősorban köztéri alkotásai révén ismert a megyében. Az elmúlt években nagyobb méretű, köztéri fíguráUs alkotásait állították fel Kalocsán, Dunavecsén, Győrben, ez év januárjában pedig Kiskunfélegyházán. A Bajcsy- Zsilinszky Endrét, a fasizmus elleni harc mártír bősét ábrázoló kompozíció kihelyezése már egy fordulatokban gazdag és rendbagyóan bosszú előéletet zárt. A több éven át szinte önálló életet élő „sztori” — az események véletlen egybeeséseként — nagyjából akkoriban kezdődött, amikor Eskulits Budapestről Kecskemétre költözött. Amikor a szobrászművésszel munkáiról kezdtünk beszélgetni, arra kértem: kezdjük a sort legutóbbi, készítésének körülményei miatt minden bizonnyal legközismertebbnek számító alkotásának történetével.

9 Faun és nimfa

légi, kiskunfélegyházi gazdái azért, hogy a városukba kerüljön a szobor. (Közben felállították Budapesten a másik Bajcsy-Zsilinszky- figurát, Györfy Sándor alkotását.)

— A továbbiakban szabályszerűen alakult e munkájának sorsa?

—. Igen. Új megbízóim egyértelműen hittek az én változatomban. Viszonylag gyorsan el is készült, és a helyére került 1988 nyarán.

— A hivatalos felavatásra azonban csak idén januárban, ünnepélyes külsőségek között került sor. Az ünnepségen jelen voltak többek között a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselői is. Milyen minősítő visszajelzéseket kapott az avatáson és az azóta eltelt idő folyamán?

— A gratulációkból, az eddigi fogadtatásból számomra az derült ki, hogy az alkotást elfogadták. Egy- egy mű nyilvánossága, közélete nálunk — talán még ebben, a kívánatosnak éppen nem nevezhető formában is—nagy dolognak számit. Egészen kivételes eset, ha egy szoborról beszélnek, ha egy köztéri munkának önálló élete van. Az avatás ünnepélyes ceremóniája után az alkotók a legritkább esetben szoktak bármiféle visszajelzést is. kapni arról,

• Feszület (Walter Péter felvételei)

hogy végül is helyére került- e igazán a szobor, befogadták-e, együttél-e a várossal, bele tud-e szólni aktívan a városépítészeti együttesbe? Annyi bizonyos:, Bajcsy- Zsilinkszky figurája még a közelmúltban is foglalkoztatta az embereket.

— Beszéljünk a hétköznapibb sorsú munkákról is, annál is inkább, mert egy részük kisplasztikaként a legutóbbi fél év folyamán több önálló kiállításon — tavaly össze! Budapesten, a Dürer Galériában, idén tavasszal a Kecskeméti Tavaszi Napok rendezvényein az Erdei Ferenc Művelődési Központban, Jászszentlászlón, Kiskörösön, majd újra Kecskeméten — is találkozhatott a közönséggel. Milyen volt a visszhang?'

— 'Általában mindenütt tetszett. Részletes elemzéseket ugyan nem kaptam, pedig hiányzik a kritika. Jó lenne, ha hatásvizsgalatokat tarthatnék. Előfordul ugyan, hogy sor kerül egy- egy bemutatkozás alkalmából személyes beszélgetésre is, de hát ilyenkor engem kérdeznek, én pedig azt szeretném, ha én kérdezhetnék. A kisplasztikái anyagban újdonságnak számit a monotematika: minden alkotás valamiképp kötődik az erotika témaköréhez. Úgy tü1989. május 27. • PETŐFI NÉPE • 5

nik, még mindig nem elég természetes az emberek számára, annak ellenére sem, hogy a témát a legváltozatosabb feldolgozásokban tálalja a sajtó és a legkülönfélébb tömegtájékoztatási eszközök.

— Ez egy meghatározott időszak termése?

— Igen, én ezt az anyagot teljes terjedelmében tavaly készítettem. Már régen készültem arra, hogy ezzel a műfajjal foglalkozzam, ám a már említett ügy miatt ez mindig elmaradt.

— A Bajcsy-Zsilinszky- megbízás huzavonája közben nem volt másra lehetősége?

— Nem, ezek a hónapok, évek túlságosan idegőrlőek voltak. Egyetlen kollégám mondott határozott véleményt; ő úgy találta, hogy e mintegy harminc plasztikában sikerült a választott témát körüljárnom. Úgy gondolom persze, hogy ezekben a humorral, szatírával, szür- realisztikus ötletekkel, szob- rászi leleményekkel készült munkákban más adalékok: a nyolcvanas évek feszítő emberi problémái, vágyai, letargiái is jelen vannak. Végül is ez egy intim műfaj. A kézbe vehető, kisméretű bronzfigurák lakások belső tereibe, sőt zugaiba valók. Jó volna, ha lehetőség nyílna arra, hogy néhányat nagyobb méretekben is kipróbáljak.

— Ez egyértelműen a megrendelésen múlik. Tapasztalatai szerint van erre ma igény?

— Nincs. Egy időben, a hatvanas években, helyet kaphattak a magánszféra té- , Y ' mái a köztereken is, aztán ez lassan megszűnt.

— Létezik divat a köztéri plasztikában?

— Föltétlenül. A politikai emlékmű a divat.

— Még most is?

— Igen. Még ma is. És a kiemelkedő személyiségeknek állított emlékmű.

— Köztudomású, hogy egyre nehezebb ma megbízáshoz jutni. Megítélése szerint van egyáltalán esélyük a pályán mostanában induló fiataloknak arra, hogy kipróbálhassák köztéri munkákban is a tudásukat?

— Annak idején, a főiskolán — a nálunk egy-két évvel idősebb hallgatók évfolyamain — előfordult több olyan eset is, hogy egyes diákok már a kötelező államvizsgák előtt kaptak megbízást. Ez a mi csoportunkban már szinte egyáltalán nem fordult elő, és a helyzet azóta is csak romlott. Nem is tudom, a mostani fiatalok hogyan kezdik el, hogyan tudják egyáltalán elkezdeni ezt a pályát.

Károlyi Júlia

ANTALFY ISTVÁN:

• •

Öreg

Arcán a ráncok. Az öregség.

Csupa mélység, és csupa árok.

Mi lenne, ha még mindig szeretnék az istenek, a messiások?

Belülről nézi a világot.

Nem látja a kék messzeséget. Fogyasztják, falják — néni az álmok! — hű társai, a betegségek.

CSIZÓCZKI JÓZSEF:

1989

Aprópénzem szedegetik filléres gondok.

Használt ruhát hordok.

Lakásomban — a villanykörte az utolsó százas.

Halántékom lüktet, homlokom lázas.

A gyerek bicikliért nyúz.

A sokadik műszak lever, lehúz.

Tv-ben az MSZMP, meg az alternatívok.

Naponta családi kormányt alakítok.

A fejekben zűrzavar!

Mindenki mást akar!

Hogy is van ez?

Kenődünk — mint a vaj...

DEÁK MÓR:

Csupaszon

éjszakát nem követ nappal nincs nap csak foltok az égen burokban született földünk kitakarózik egészen

lyukas az ózonpajzs gyilkos sugárzás üt át rajta j

mérgezett lándzsa az űrből valaki elhajította

kék volt és zöld volt az élet járt körben ellipszispályán s feketén feketévé lett

hogy ötmilliárdan árván —földmagházról éghéj válik — vacogjunk csupaszon mindhalálig

BÁN ZSUZSA:

Kint fúj a szél

— Megmostad a fogadat? — kérdezik tőle minden reggel, amikor kijön a fürdőszobából.

— Meg.

Nagymama kakaót főzött, reggelente ennek az illata lengi be a 'konyhát. A kisfiúnak jó étvágya van, nekilát a vajas kenyérnek, szörpölgeti hozzá az édes, langyos kakaót. Aput figyeli, aki mindig siet. Rengeteg dolga van, és rengeteg baja, egy idő óta ö is megváltozott. Mintha a biztonságérzetét veszítette volna el, amióta anyu elvált tőle.

Persze, nem akarja mutatni. De ki nem látja? Matyi is úgy tesz, mintha minden rendben volna; igyekszik, mert minden tapintatosság ellenére sok mindent kellett hallania.

• — Csak a gyerek ne szenvedje meg nagyon ...

Es ö úgy tesz, mintha nem szenvedte volna meg. Eszik jóízűen, játszik, az iskolában olyan szeretne lenni, mint a többi gyerek. Ez nem könnyű, amikor külön beszélgetéseketfolytatnak vele, amikor az osztályfőnök anyujelenlétében afelől kérdezgeti: szive szerint kit választana, anyut vagy aput?Melyiket szeretijobban?Mert abiróság döntenifog, hogy a válás után melyikkel él majd tovább.

. Nagymama olyan igyekezettel készíti az iskolába indulás előtt, mintha legalábbis háborúba indulna. Es Matyi, bár igyekszik eltitkolni, valahogy így is érzi. Minden nap egy csata, amelyikben vagy apu, vagy anyu győz. Ha nem mosfogat, ha véletlenül hiányzik egy gombja, ha nincsenek rendesen bekötve a füzetei, akkor nagymama veszített és apu, mert anyunak rengeteg barátnője van, az iskolában is sokan öt támogatják a tanárok közül.

Nagymamát mindig szerette Matyi, nagypapát is, aki nemrégen halt meg, szegény. Sokszor játszott itt azelőtt is, néha alig lehetett hazacsalogatni este. Másfél éve már itt is lakik, apuval. Nem bánja, hogy nincs már a régi szobája, ahol odáig élt. Hiába lenne, ha a szoba falain túl minden annyira megváltozott.

Másfél éve itt élnek nagymamánál, és a bíróság most úgy döntött, hogy vissza kell mennie anyuhoz. Vissza, a régi gyerekszobába, ahol tényleg boldog volt valamikor. Addig, amíg anyu nem jelentette be, hogy elválik.

Eleinte csak azt vette észre, hogy anyu meg apu olyan

sokat veszekednek. Abban az időszakban még többet volt nagymamáéknál.

— Nem kell a gyereknek mindent hallania! — mondta anyu, és akkoriban ö sem bánta, ha a pár házzal távolabb lakó nagyszülőknél tölti napjait a kis Matyi. Ott látszólag minden a régi volt, azzal a különbséggel, hogy nagypapa elkezdett betegeskedni. Orvosok jártak a házban, vagy nagypapát vitte el apu kezelésekre.

Matyit akkoriban ez jobban foglalkoztatta, mint a szülei állandó veszekedése. Szerette nagypapát, és aggodalommal töltötte el, hogy beteg.

— Meg fogsz halni? — kérdezte egyszer tőle szorongva, amikor kettesben maradtak.

— Nem tudom ... — felelte az öreg csendesen, de ahogy a kisfiú ijedt arcára nézett, így folytatta — látod, mennyi kezelést kapok, ettől már, meg kell hogy gyógyuljak! Ne is törd a kis fejed ilyesmin, inkább hozd ide a malomjátékot, játsszunk egyet!

Matyi szaladt, hozta a malmot, és volt egy olyan gyanúja, hogy a nagypapa direkt engedte győzni, mert túl könnyen sikerült. Azért persze örült, és jutalmul még kapott egy csokoládét is.

— En győztem! En győztem... — szaladt ki a konyhába, ahol hirtelen furcsa csend lett. Apu és anyu is ott voltak, érte jöttek át.

— Gyere, fiam! Fürödni kell és vacsorázni1 — mondta az anyja szokatlanul ridegen.

A kisfiú érezte, hogy megint veszekedtek. Hirtelen elszállt a jókedve. Letette a csokit a konyhaasztal sarkára, és elkullogott a szüleivel.

Legtöbbször apu fürdette, de ez idő tájt az anyja vitte be a fürdőszobába, többször is.

— Te csak menj a dolgodra, majd én megfürdetem! — mondta apunak.

Matyi nem mert véleményt nyilvánítani, mert anyunak hamar eljárt a keze, különösen akkoriban. Pedig legszívesebben azt mondta volna, hogy inkább apuval szeretne fürödni. Mert akkor lehetett játszani, meg mindenfélét kitalálni: hogy a víz a kádban tenger, és a szappantartó, amelyik rajta lebeg, egy csatahajó.

Anyu kötelességszerűen megfürdette, abban hiba nem volt, csak semmi élvezet nem volt a fürdésben olyankor, ha ő volt vele.

Vacsora után be kellett mennie a gyerekszobába, és érezte, hogy nem tud majd elaludni, mint akkoriban

olyan sokszor. Az volt a szerencse, hogy apu megérzett ebből valamit, mert attól kezdve, hogy anyu válni akart, odaköltözött hozzá, a gyerekszobába. Es esténként, amikor már úgy érezte: reménytelen, úgysem tud elaludni, apu is bejött hozzá, és ez olyan megnyugtató volt. Mesélt is, amíg Matyi el nem aludt, és maga az a tény, hogy ott szuszogott a másik ágyon, megnyugtatta a kisfiút.

Most azt mondják, a bíróság, aki öt soha meg nem kérdezte, a bíróság úgy döntött, vissza kell mennie a régi gyerekszobába, anyuhoz. Aput pedig havonta kétszer láthatja, meg a nagymamát is. A bíróság öt azért nem kérdezte meg, mert csak nyolcéves. Mert magától értetődő, hogy a gyereket az anyjának ítélik. Mert a pszichológus szerint úgyis „apadlón van" pszichikailag.

De hogy ki miatt van a padlón, ha ott van, azt soha nem gondolták át.

Matyi naponta azt hazudja, hogy megmosta a fogát, de nem mossa meg, pedig apu elektromos fogkefét is vett neki azért, hogy megszerettesse vele a fogmosást. Ugyanis nem szeret fogat mosni. Es meghaladja az erejét a naponta csatába menés. Az, hogy most figyelik őket, minden rendben van-e. Nem hiányzik-e egy gombja, megmosta-e a fogát, be vannak-e kötve rendesen a füzetei. Mert ha valamiben hibát találnak az anyuval szimpatizáló tanárok, azt rögtön fel lehet használni apu és nagymama ellen.

Akárki kérdezi Matyit, ö megmondja, hogy apuval szeretne maradni. És ha visszaviszik erőszakkal a régi házba, a régi gyerekszobába anyuhoz, akkor megszökik.

De nem kérdezik, mert azt mondják, hogy ö a padlón van pszichikailag — ezt a szót egyébként felismeri, mert sokszor hallotta, ha róla beszélgettek. Es azért sem kérdezik meg, mert öt az apu befolyásolta.

Egy napon ezt mondta neki az apu.

— Azt mondják, hogy én befolyásoltalak, azért mondod, hogy velem akarsz élni.

Apu majdnem sírt, amikor ezt mondta, és ahogy Matyi ránézett, neki is összeszorult a szive.

— Mit jelent az? Mit jelent, hogy befolyásoltál? — kérdezte.

— Hát... Olyasmit jelent, hogy én az anyu ellen hangoltalak téged, és hogy a szádba rágtam, mit mondjál, hogy ha kérdeznek.

Matyi elgondolkodott ezen a kifejezésen is. „A szádba rágtam". Nem hallotta még, de ösztönösen érezte, mit jelent.

— De hát hiába mondanád, hogy mit feleljek, ha kérdeznek, úgyis azt mondanám amit gondolok, nem?

Ez ugyan logikus kettejük között, de a bíróság számára nem. Érzelmi befolyásolás, a szeretet megvásárlása az elektromos fogkefével... ilyen panelekben gondolkodik a bíróság, könnyedén elhagyva, és a szőnyeg alá söpörve alapvető motivációkat.

Arra hivatkoznak, hogy a válás előtt agyerek ugyanúgy ragaszkodott az anyjához, mitn az apjához. Számtalan tanú bizonyítja ezt.

De nem gondolnak arra, hogy a helyzet megváltozott, éspedig elsősorban a gyerek kárára éppen az anya változtatta meg. Alapvető emberi joga volt hozzá. A gyereknek pedig ugyanolyan alapvető emberi joga kell hogy legyen: ebben a helyzetben maga dönteni afelől, kivel akar élni, kinyilvánítani, kihez kötődik erősebben.

Amikor anyu bejelentette, hogy válik, amikor ez végül tudatosodott a kisfiúban, akkor ítélt. Mégpedig anyu fölött. A maga szempontjából igaza volt, a gyerekelhelyezési eljárásnak pedig elsősorban Matyi szempontját kell figyelembe vennie, ha az ő érdekét akarja érvényesíteni.

Matyi megitta a reggeli kakaót, téblábol a meleg konyhában, és fél kimenni az utcára. Az ablakon át láni, hogyan fúj a szél, hogyan hajladozik a kapu mellé ültetett tuja.

— Indulnod kell, kisfiam, elkésel— mondja nagymama.

— Annyira fúj a szél... — feleli Matyi, és nem mondja ki, hogy fél már naponta csatába menni.

—, Apu elvisz kocsival, ne félj, nem fogsz fázni! — mondja az apja, és már ugrik is fel a reggelije mellől.

így indulnak el, és szerencse, hogy nem látja őket anyu ügyvédje, mert feljegyezné, mint az érzelmi befolyásolás egyik bizonyítékát. Matyi a kocsiban már nevetgél, ugyanis apu valami viccet mesél. Most olyan, mint akármelyik nyolcéves kisfiú. Gondtalan ebben a percben és — kisgyerek. Örül, hogy együtt lehet az apjával.

Nem tudja, hogy a bíróság már eldöntötte a sorsát, nem tudja, hogy az apja az imént vette át a postástól a végrehajtási utasítást...