Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-25 / 122. szám

1989. május 25. • PETŐFI NEPE • 3 LAJOSMIZSEI TENGERI KÍGYÓ Még lakják, de már bontják a házat „Bontja a házat egy ember Lajosmizsén, a Jókai utcában, a szomszédja feje fölül’’. Ez a képtelennek tűnő bejelentés érkezett a közelmúltban szerkesztősé­günkbe. Megvallom, amikor először hallottam, kacsá­nak hittem a hírt, ám hamarosan kiderült: igenis van valós alapja. A helyszínen ugyanis egy csata utáni táj­képhez hasonlatos látvány fogadott: a Jókai utca 2/B jelű ház nagy része összeomlott, ami még megmaradt, azon sincs már tető, a falon pedig hatalmas lyuk ékte­lenkedik. Bírságok sorozatban — Régi ügy ez már — világosít fel a tanácsházán Béki Pál műszaki főelőadó, majd beavat a részletekbe. Tóth Pál, a Jókai utca 2/C alatti ház tulajdonosa jó pár esztendővel ezelőtt örökölte a 2/B számú épületet — lakójá­val, Németh Endrével együtt. A tulajdonos azt akarta, hogy költözzön el a bérlő, lakótársával, Hangonyi Rudolffal együtt, de szándéka meghiúsult, mert a törvény Némethék oldalán áll. (Tudnillik csak akkor teheti ki őket a lakásból, ha helyette biztosít számukra egy másik megfelelőlakhelyet.) Le­het, hogy ezért, vagy amiatt, mert kevesellte a bérlőktől ka­pott havi 90 forintot, de mindenesetre tény: szinte semmit nem költött Tóth az öreg, egyre romló állagú ház fenntartására. —Igen ám, de Németh nem nézte tétlenül a pusztulást: Élve jogával, hozzánk, mint a helyi szakigazgatasi szervhez be­adott egy kérelmet, hogy vizsgáljuk meg az épjiletet—folytat­ja a történet felidézését Béki Pál •—, egyben kérte a szükséges fenntartási munkák elvégzését. Mi megejtettük a vizsgálatot, s arra köteleztük a tulajdonost, hogy javítsa ki a bérlemény tetőszerkezetét, homlokzatvakolatát és a kéményt. Időközben Tóth Pál benyújtott egy építési kérelmet a lajosmizsei tanácshoz, hogy tető alá hozhasson az udvaron egy házat, amelyben elhelyezné bérlőjét. A tanács megadta az engedélyt, de megintcsak nem történt semmi. — Mivel láttuk, hogy az építést nem kezdte meg, s közben a helyreállítási határidő is letelt, kiszabtunk egy 1000 forintos végrehajtási bírságot — mondja a főelőadó. — Majd az első büntetést követte a többi 3000,5000 forintos, hiszen nem tör­tént kedvező változás. Jelenleg 7500 forintnál tartunk. Ezt hallottuk tehát a tanácsházán, de mit mondanak az érintettek? A bérlővel, Németh Endrével az utcán, a ház előtt futok össze. A beszélgetésre előkerül a gazda is. Mikor megtudja, hogy az újságtól jöttem, idegesen kifakad: T- Már csak maga hiányzott! Mi a fenét akar? Ezt megir- ni?.Nincs ennek semmi értelme. Nem mopdflk én jnagápal; egy szót sem! — Ahogy gondolja. Én azonban most elbeszélgetek Né­meth Endrével, és szeretném önnek is megadni a lehetőséget, hogy kifejtse véleményét a történtekről. A tulaj elgondolkodik a hallottakon, majd megadóan legyint. — Nem bánom. Beszéljen csak vele, s utána jöjjön át hozzám. Talán jobb is lesz ez így ... A cirkusz kezdete Németh Endre lényegesen nyugodtabbnak tűnik, de sza­vai közt végig ott vibrál a feszültség: — Még anyósom nagyszülei vették 1942-ben ezt a házat. Az egyik beteg, magatehetetlen rokonom részére. Jómagam mar negyven esztendeje itt lakom családtagként. Tóthék nem vér szerinti rokonaim, mégis ők örökölték az épületet, inert eltartási szerződést kötöttek az akkori tulajdonossal. Ám az a papír csak papír maradt, mert alig törődtek azzal, a szegény maga­tehetetlen emberrel. Többnyire én láttam el lakótársammal a beteget, s amikor meghalt, mégis Tóthékra szállt „a tulaj­don”. Egy dárabig csendben voltak, de hamarosan elkezdték a cirkuszt, hogy azonnal vegyem a sátorfám és vásároljak magamnak lakást. Én azonban kizárólag fizetésből élek, nincs „mellékesem”, és sohasem volt annyi pénzem, hogy lakást vehessek. — Hol dolgozik most? — Jelenleg már több mint fél éve munkanélküli vagyok. Sajnos, manapság elég gyakori ez az országban. Egyébként elektrotechnikus a szakmám, és már kaptam ígéretet egy cégtől, hogy hamarosan felvesznek...- Térjünk vissza a „cirkuszokhoz"! Véleménye szerint mitől romlott meg Tóthék és önök között ennyire a viszony? — Azért, mert nem vagyok hajlandó kiköltözni és ráadá­sul nem nézem tétlenül azt sem, hogy leromoljon az épület. Korábban még a cserepeket is cserélgettem a tetőn, de már befejeztem. Minek törjem magam, ha úgyis mindent tönkre­tesznek. —- Tönkreteszik a saját tulajdonukat? — Úgy van, nem hajlandók elvégezni a szükséges javításo­kat, de mióta négy éve bünteti őket ezért a tanács, mindig új és még újabb kart csinálnak a házban. Legutóbb, amikor megkapták a 7500 forintos büntetésijől szóló papírt, nyom­ban beverték az ablakokat. Korábban a konyhai ajtókat tették tönkre. Hirtelenül, meggondolatlanul cselekszik ez a Tóth. A múltkor csákánnyal, ásóval esett neki a tetőnek, meg a falnak. De olyan erős volt a vályog, hogy alig bírt vele. Végül csak belökött a lakásba egy darabot. Akkor elrohan­tam a rendőrségre, azóta abbahagyta. Bontották vagy ledőlt? \ Hallgattassák meg a másik fél is. Tóth Pál, aki nem járult hozzá, hogy lefényképezzem, természetesen másképp adja elő a történteket. Elöljáróban azonban mentegetőzik egy kicsit: — Ne haragudjon, hogy így fogadtam, de már teljesen ki vagyok borulva. Nem csoda ez, hisz 15 éve jelentgetnek Némethék. — Ön szerint, miért? — Azért mert nem tud beletörődni, hogy a miénk lett a ház. De végül is így hozta a sors, ám a feljelentések már korábban is megkezdődtek, megtámadott Nemeth, hogy az eltartottnak nem viseljük megfelelően a gondját. Később, amikor elhunyt a szegény beteg, és hozzáfogtunk a régi mellett az új házat építem, azért jelentett fel,, mert szerinte nem volt ehhez jogom. A múltkor azzal vádolt, hogy bemen­tem hozzá és összetörtem a berendezését. — És abból mi igaz, hogy ön hozzákezdett a vályogház bontásához? '« — Semmi. Mikor megkaptam a tanácstól a felszólítást, sebtében nekiláttam, hogy kijavítsam a hibákat. Letakarítot­tam a szemetet a tetőtérből, kihordtuk a fiammal a használa­ton kívül lévő helyiségekből a korhadt gerendákat, és fel­szedtem a padlót. Ekkor dőlt ki a fal. Némethék mégis azt állítják, mi döntöttük le. Ismét feljelentettek. Nekem most már tényleg elegem van belőlük, menjenek el innen lakni, ahová akarnak. — Csakhogy a törvény az ö oldalukon áll. — Nagyon.rossz törvény az! Mert, hogy lehet elvárni azt tőlem, hogy családos ember létemre két gyermek mellett én oldjam meg az ő lakásgondjaikat is? Tudom, azt mondják, nincs pénzük, de honnan lenne, amikor a Hangonyi le van százalekolva, a Németh pedig már régóta nem dolgozik. Ráadásul állandóan részegek. Mindennap összevesznek. Er­kölcstelen életét élnek. Képzelje csak el: két kiskorú gyerme­kem van, ezek meg alig pár méterre az udvaron fennhangon mesélik egymásnak szexuális élményeiket. Hogy neveljek én így gyerekeket? — Németh Endre így tiltakozik e vádak hallatán: egy szó sem igaz az egészből. . Csak nem hiszi el ezt a mesét? — Nem vagyok döntőbíró. Hadd kérdezzem meg inkább: megítélése szerint az önök konfliktusára mi lenne a megoldás? — Helyrehozni a házat tanácsi segítséggel, mert Tóthnak biztos nincs erre elég pénze. Ugyanerre a kérdésre a tulajdo­nos ezt válaszolja: — Az lenne a megoldás, ha elmennének innen, mert az nekik is, nekünk is jobb lenne. Adjanak nekik a tanácsiak egy szükséglakást, ha már ennyire a szivükön viselik a sorsukat. „Mindketten hibásak" Csakhogy szükséglakást a tanács nem adhat. Ezt már Béki Páltól tudtuk meg. S hogy mit mondanak a szomszédok? Beszéltem egy asszonnyal, aki nem akaija magát megnevez­ni, mert úgymond: fél belekeveredni ebbe a szövevényes ügybe. Most tőle idézek — név nélkül — néhány gondolatot: „Bizony ludas itt mind a két fél. Itt van ez az Endre. 52 esztendős már, és még nem volt képes otthont teremteni magának, mint bárki más. Persze, mert ami kevés pénze ván, azt elmulatja. Higgye el: nem történhet itt semmi sem titok­ban, hisz most már lyuk van a falon is. Gyakoriak abban a romban a verekedések, veszekedések. A Tóth Palinak persze, nem úgy kellene válaszolnia, hogy lebontja a fejük fölül a házat. Ha egy kicsit megtatarozta volna, még nőtt is volna az ingatlan értéke, így meg elherdálja az örökségét... Hibás itt mind a kettő”. Ennyit hát a lajosmizsei, tengeri kígyó hosszúságúra nyúló ügyről, amelynek, úgy látszik, sosem lesz vége. Az egymással fenekedők idegei pattanásig feszülnek. A veszekedések mind nagyobb vihart kavarnak. Az indulatok hullámai pedig gyakran kicsapnak a hézagos falakon — mérgezve ezzel az utca, a környék lakóinak hangulatát is. Gaál Béla A közvélemény a Dudás-ügy nyilvános tárgyalását sürgeti Nyilatkozik az MSZMP kiskunhalasi városi első titkára A Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsora május 7-én, egy szemta­nú, egy súlyosan megsérült áldozat visszaemlékezését sugározta az 1956. október 26-ai tragikus mosonmagyar­óvári eseményekről. A népfölkelés egyik, talán a legtöbb áldozatot köve­telő demonstrációja volt e napon. A ma is élő tanú elmondása szerint a határőr- laktanya elé vonuló fegyvertelen tünte­tők közül 105 emberrel végzett a gép- puskasortűz. A rádióműsor következő adásában, május 14-én felolvasták Vajda Károly kiskunhalasi hallgató levelét is, amely a korábban elhangzott műsorra reflek­tálva felhívta a figyelmet: a mosonma­gyaróvári határőrlaktanya „tűzparan- csot adó” elöljárója, Dudás István, egykori százados — ma nyugalmazott határőr ezredes — Kiskunhalason él. A nyílt levél „bombát” robbantott Kiskunhalason. A botrány hevessége napról napra fokozódik. A közvéle­mény követeli, hogy a fegyvertelen tö­megre leadott sortüzet minősítsék há­borús bűntettnek. Dudás István fele­lőssége ne évüljön el, a nürnbergi elvek alapján, nyilvános tárgyaláson döntse­nek elítéléséről vagy fölmentéséről. Az MSZMP kiskunhalasi reformköre nyílt levélben fogalmazta meg a közvé­lemény álláspontját, követelte a mi­előbbi párt vizsgálatot. Drámai helyzetbe kerültünk A napokban két kiskunhalasi alap- . szervezet — Dudás Istváné és a szintén párttag Vajda Károlyé is — foglalko­zott a rádióban megidézett tragikus eseményekkel. Dudás István is megje­lent az MSZMP kiskunhalasi I. számú lakóhelyi alapszervezete ülésén, ame­lyen -B a tagok döntése alapján — a sajtó képviselői nem lehettek jelen. A városi pártbizottság első titkára, Szabó Károly, részt vett az ülésen s az ügy kapcsán őt kérdeztük a kiskunha­lasi, „Dudás-perről”. . — Ön is hallgatja a rádió vasárnap reggeli műsorait? HM* A május hetedikéit, és a követke­ző vasárnapit is hallgattam. Mondha­tom: meghűlt bennem a vér, amikor Dudás István nevét, s majd később Vajda Károlyét - is meghallottam. Ugyanis évtizedek óta ismerem mind­kettőt. Párttagok, s a határőrségtől mentek nyugdíjba. Már az első híradás után (hétfőn) felhívtam a mosonma­gyaróvári városi pártbizottság első tit­kárát, hogy érdeklődjek az egykori ese­ményekről. Elmondta, hogy a városi pártbizottság kérésére, a Közponi Bi­zottság az illetékes határörszervek köz­reműködésével vizsgálja az ügyet; érte­sítenek, ha végeztek. Ezután követke­zett a Vajda-levél. A hideg is kirázott! Néhány hónapja választottak meg első titkárnak! Megértettem, drámai hely­zetbe kerültünk. — Nem is tévedett... — Viták, perlekedések sora. indult meg. Helyzetünkről szóltam is a me­gyei pártbizottság legutóbbi ülésén; a Petőfi Népe is idézte gondolataimat. A két alapszervezet — Dudás Istváné és Vajda Károlyé is—soron kívül ülést hirdetett meg. Publikálták a lapok re- formkörünk nyílt levelét. És csörögtek a telefonok: vizsgálatot, példás bünte­tést, kiközösítést kértek elvtársaim. Persze, voltak, akik Dudás István kizá­rását sürgették. Üzenet a Petőfi Népének K— Miként zajlottak le a rendkívüli alapszervezeti ülések? — Dudás István alapszervezeténél — ahol többségében egykori harcos­társai vettek részt a vitán — a tragikus eseményekről konkrétan nem sok szó esett. Azokat, mint mondták, egykor már kivizsgálták, és jelenleg is folyik egy föltáró munka a határőrségnél. Vi­szont többen is elemezték, alapos rész­letességgel, a Kiskunhalasról keltezett levél szövegét. Szóltak szerzőjének vi­selt dolgairól; a nyilvánvalóan hamis állításokról, miszerint Dudás István ez­redes ma luxuslakásban, fényűzően él. Többen is említették például, hogy a főtiszt sosem vadászott. Őszintén meg­mondom, csalódást okozott nekem ez az eszmecsere. Úgy tűnt, a résztvevők nem látják igazából a probléma igazi súlyát, és azt, hogy az MSZMP városi szervezeteit miként, milyen drámaian érinti ez az ügy. Furcsálltám azt is, hogy azok, akik a kezdésnél úgy hatá­roztak, hogy újságírók ne vegyenek részt az ülésen, fölszólalásukban saj­nálkoztak ezen. Megértették, a véde­lem hitele került veszélybe ezáltal. Egyébként Dudás István ezredes a Pe­tőfi Népének üzent. így hangzik: Nincs bűntudatom, a néphatalom védelméért tettem, ámít tettem. — Ha jól tudom, 1957-ben csak azért marasztalták el Dudást, mert elhagyta bajba jutott egységét, és elmenekült a helyszínről... — Igen, de tájékoztatója szerint fel­felmentő segítségért sietett a csehszlo­vák néphadsereg egyik alakulatához. Ezekről: a dolgokról biztosan megtu­dunk majd többet is a vizsgálat lezáru­lása után. Több jelzést is kaptam — Úgy hallottam, többen is kijelen­tették: hasonló esetben ők sem cseleked­tek volna másképpen, „megvédték volna a laktanyát”... — Valóban, Vajda Károly alapszer­vezetének ülésén volt, aki ezt állította. De voltak nyugdíjas tisztek, akik tilta­koztak ez ellen, a katonai erkölcsre, a szabályzatokra hivátkozva, és többen hangot adtak annak is, hogy bölcsen, békében kellett volna elintézni az ügyet. Hiszen azért Kg szerencsére — nem sok Mosonmagyaróvár volt az or­szágban 56-ban sem. — Várható-e pártszakadás Halason, az ominózus ügy miatt? —- Szakadás talán nem lesz, bár a tagság érzelmileg megosztott. Kemény viták folynak. Több jelzést is kaptam, hogy amennyiben nem zárjuk ki Dudás Istvánt tagjaink sorából, nagyon sokan visszaadják tagkönyvüket; a vagy- vagyra szavaznak. A politika változ­hat, az állásfoglalások módosulhatnak, de a 105 halott, magyar fegyvertől, ak­kor is iszonyú. Ezt látnia kell annak, aki a halasi ügyekről véleményt for­mált. Nem vagyok híve annak, hogy a népfölkelés minden történését újratár­gyaljuk, de egy forradalmi viszonyok között is>,különleges eseménynek” szá­mító tragédiát érdemes lenne törvény­szék előtt, nyilvánosan újratárgyalni. Egy ilyen aktus emberséges lehetőséget kínálna a védekezéshez is. Nem lehet mellébeszélni , — A munkásmozgalomban többször is előfordult már: egy ilyen kínos eset­ben, látva a dolgok alakulását, valaki önként lemondott tagságáról. Erre tett-e utalást Dudás ezredes? — Nem. Bár nem tagadom, vártam ezt a gesztust. Megkönnyítette volna a helyzetünket Úgy látom, hogy Dudás István, és azok, akik az alapszervezeti vitán véleményt mondtak, nem hajlan­dók átértékelni, módosítani korábbi nézeteiket. Azt mondják ma is, amit húsz vagy negyven évvel ezelőtt mond­tak. Náluk — legyen szó bármily sors­döntő kérdésről — nem létezhet komp­romisszum. Talán érthető ez is... — Az MSZMP városi reformköre viszont—ez derült ki levelükből — nem hajlandó közösséget vállalni velük.- — így látom én is. A jövő heti párt­bizottsági ülésen biztosan hangosabb lesz majd a vita, mint a hétfői alapszer­vezeti eszmecserén. Mi itt, most való­ban fölforrósodott légkörben élünk. Viszont éppen e nehéz helyeiben, az események, a viták kapcsán értettem meg Pozsgay Imre bátorságát, határo­zottságát 1956 újraértékelése kapcsán. A népfölkelés megítélése sarokpont történelmünk útján. Nem lehet megke­rülni. Nem lehet mellébeszélni. Türe­lemre, emberségre, de határozott, egyértelmű és bölcs döntésekre van szükség. Ezt kívánja a nemzet és termé­szetesen a párt érdeke is. Mi lehet más ezekhez mérhető? Farkas P. József A főtervező véleménye a nagymarosi építkezés felfüggesztéséről A legnagyobb ellenállást a természetet féltő emberekből a bős—nagymarosi erőműrend­szer tervezett csúcsrajáratása váltotta és vált­ja ki. Több osztrák ökológus hangoztatja: Ausztriában egy erőművet sem duzzasztónak fel olyan mértékben, mint ahogy azt Bősnél előirányozták. Szerintük egyedülálló egy ilyen nagy folyónál a bősi duzzasztáshoz és a nagymarosi kiegyenlítéshez hasonló kombi­náció. Ön, mint e hatalmas rendszer magyar tervezőmunkáinak irányitója, miként véleke­dik erről? — kérdezte Kollár Ferencet, a Vízi­terv vezető tervezőjét az MTI munkatársa. — A bősi erőmű a maximális teljesítményt valóban csak számottevő duzzasztással érheti el. Ilyenkor turbinánként 500 köbméter víz is elfogy másodpercenként, így a 8 turbinához 4 ezer köbméter viz szükséges másodpercen­ként. A Duna átlagos vízszállítása azonban csak 2000-2500 köbméter/secundum. A hi­ányzó vízmennyiség egyértelműen csak duz­zasztással biztosítható. A csúcsüzem pedig kényszerűség. Az USA- ban például, amikor az ország egyik felében éppen csúcsigény van, a másikban olyan nap­szakba érkeznek, amikor visszaesik az ener­giafogyasztás. Egy jól funkcionáló kiegyenlí­tő rendszer csúcserőművek nélkül is követni képes ezt az ingadozást. Magyarország vagy Csehszlovákia még a környező államokkal összekapcsolt rendszerrel sem képes ilyen megoldásra. Szükségesek tehát a csúcserőmű­vek. Erre a célra igen jól megfelel a vízi ener­gia hasznosítása. A vízerőművekben igen gyorsan állíthatók rá a turbinák az energia- termelésre, követve a fogyasztás igényét. Hátránya viszont a vízerőműveknek, hogy bizonyos időszakokban, például télen, jégzaj­láskor nem használhatók csúcsenergia terme­lésére. Ezért, ahol lehet, célszerűbb a csúcs- energia-igények kielégítésére szivattyús táro­zókat építeni. Ma már én is inkább azt java­solnám, hogy a hazai csúcsenergia-igényeket inkább ilyen módon kellene kielégíteni. Ezt elismerve azért változatlanul azt állítom, hogy a bős—nagymarosi erőműrendszer csúcsrajáratása nem különleges, egyedi eset. Ezek a létesítmények a közepes, illetve a kis erőművek kategóriájába tartoznak. Járatnak folyami vízerőműveket máshol is csúcsra, pél­dául Franciaországban, Csehszlovákiában, s így üzemel a vaskapui létesítmény is. Kevés szó esik például arról is, hogy a csúcsrajáratás sajátságos áramlási viszonyai miatt a víz szennyezőanyag-tartalmának nagy része lebegésben marad, a részecskék­nek nincs idejük leülepedni. Ebből a szem­pontból a csúcsrajáratás tehát kevesebb üle­pedő anyaggal jár együtt, azaz jobban kíméli a környezetet. Mindezt a Vituki modellkísér­letei egyértelműen bizonyították — hívta fel a figyelmet erre a szempontra is Kollár Fe­renc. • A regi ház egy csata utáni tájképet idéz. • A bérlő konyhája belülről... • Németh Endre: „Csak nem hiszi el ezt a mesét?”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents