Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-16 / 114. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. május 16. Továbbtanulás, nehézségekkel Gimnázium kontra szakközépiskola Azt, hogy a továbbtanulás körülményei és esélyei az utóbbi években gyökeresen megváltoztak, valamennyien halljuk, tapasztaljuk. Sokan azonban — kezükben az általános iskola elvégzését igazoló bizonyítvánnyal — saját bőrükön érzik: ma már korántsem zökkenőmentes a minden szempontból megfelelő pálya, iskola, szak kiválasztása. A demográfiai hullám a középiskolákban nehezíti ugyan a helyzetet, de önmagában még nem okozna aránytalanságokat. Sokkal ártalmasabb az a — társadalom értékítéletéből táplálkozó — nézet, mely az életpálya kiválasztásakor a divatoktól hagyja magát vezérelni. így néptelenedtek el nagy múltújó hírű vidéki iskoláink és jutottunk el mára a gimnáziumok ősrégi tekintélyének elhalványulásához. Milyen hatásai vannak e jelenségnek, hogyan éh meg mindezt a középfok? — egyebek mellett erről beszélgettünk egy gimnáziumi és egy szakközépiskolai igazgatóval. A bajai III. Béla Gimnázium egyike Bács-Kiskun megye patinás intézményeinek. Bár a jelentkezési lapokat ide címzők, vagy a túljelentkezések száma nem a legtöbb, az országos ranglistán mégis a szűk élbolyban tartják számon az iskolát. Bálint László, az intézmény igazgatója: — A gimnáziumot mintha elkerülte volna a demográfiai hullám. Baján meglehetősen kiterjedt a szakközépiskolai hálózat, mégis ott tapasztalták először, hogy nem jut már valamennyi érdeklődőnek hely. Különösképpen a lányok helyzete lett kérdéses, hiszen szak- középiskoláink többsége „fiús” jellegű, a szakmunkásképző intézetekben elsajátítható szakmákról már nem is szólva. Hozzáteszem: ezek, a helyüket nehezen találó gyerekek többnyire négyes, illetve a közepesnél jobb eredményt produkálók közül — tehát az erős középmezőnyből — kerülnek ki. A mi gimnáziumunkban az idén mutatkozott először a demográfiai hullám hatása, amikor is a megszokott 135-140 jelentkező helyett 184-en jelölték meg intézményünket továbbtanulásuk színhelyéül. Meg kell mondanom: önmagámban is nehéz volt a dolgot lerendezni, hiszen nem érzek erkölcsi indíttatást arra, hogy elutasítsak akár egyetlen gyereket, akinél remény lehet a gimnázium elvégzésére. Még akkor sem, ha a felsőfokú továbbtanulás lehetősége eleve kizárt. Ez az oka annak, hogy csaknem valamennyi jelentkezőt felvettük, szám szerint 178-at (126-128 volt az előző esztendők átlaga). Eggyel több osztályt indítottunk, s har- mincnégy-harminchatos létszámokkal dolgozunk. Ennél többet nem tudunk felvállalni. Baján száz körülire taksálom a kallódó, helyüket kereső gyerekek számát. Igen szűk az előttük álló lehetőségek köre. A szakmunkás- képző intézetek egyes, kevésbé népszerű szakmáira várnak még jelentkezőket. Van, aki beletörődik, s ezt választja. Gyakran emlegetjük a munka melletti tanulás lehetőségét is, levelező tagozaton. Az idén mi is indítunk ilyet, de az igazat megvallva: ez inkább csak a saját megnyugtatásunkat szolgálja. Néhány esetben megoldás lehet még a vidéki, községi intézményekbe irányítás. Akik pedig sehol nem találják meg a helyüket, azok jövőjével kapcsolatban nekem még tippem sincs. * A közgazdasági szakközépiskolák iránt jelentősen megnőtt az elmúlt néhány évben az érdeklődés, így történt ez Kecskeméten is. Még jól emlékszünk arra, amikor a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola egyes tagozataira a hármas rendű diákok is sikerrel pályázhattak, mára pedig a jelesek közül sem jut be mindenki. Tóth Imréné, a szakközépiskola jelenleg megbízott igazgatója: — Hozzánk még mindig nem a legjobbak jelentkeznek a városból, inkább a 4,5-4,7-es átlaggal rendelkezők. Vidékről azonban a legkiválóbb gyerekek jönnének ide. A mi iskolánkban végzők akár továbbtanulhatnak, akár jó fizetéssel bármikor elhelyezkedhetnek. Tulajdonképpen ezt kezdik felismerni szülők és gyerekek. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a régi gyakorlat — vagyis, hogy a gyengébb tanulók is jelentkezhetnek hozzánk — még ma is érvényes. Evek óta hangoztatjuk a pályaválasztási szülői értekezleteken, hogy ez megváltozott. Esélye kizárólag a négyes-ötös tanulóknak van. Tavaly 4,2 volt az alsó határ, ez az idén még magasabb lesz. Természetesen a hozott eredmény nem kizárólagos meghatározója a felvételnek. Az alkalmassági vizsga során a gyerekek logikai, helyesírási készségét, valamint számítástechnikai rátermettségét mérjük. A döntéskor tehát fele-fele arányban dominál a hozott és a nálunk produkált eredmény. Ebben a formában némileg változott is az összetétel. Gyakran igen tehetséges gyerekeket fedezünk fel a középmezőnyben, akik nem szeretnek túlzottan tanulni, de logikai készségük, s minden szükséges tulajdonságuk alkalmas a bejutáshoz. Az élmezőnyből gyakran kiesnek gyerekek, mert az alkalmassági vizsgán nem szerepeltek jól. így fordult elő, hogy jeles tanulót is elutasítottunk. A közgazdasági végzettség felértékelődött, ezenkívül új ágazatainkkal — mint a számítástechnikai vagy a gyors-gépírói idegen nyelvi — az élet támasztotta valós igényekhez igazodunk. Ez az oka az érdeklődés ilyen fokú növekedésének. Hogy mi lesz azokkal, akiket elutasítottunk, nem tudom. A megyei tanács igyekszik minden gyereknek megoldást találni. Tudják, milyen ágazatokon van még üres hely, hová irányíthatók a mindkét helyről elutasított gyerekek. Én úgy látom, hogy iskolánk iránt egyre nagyobb lesz az érdeklődés, hiszen folytatódik a közgazdasági pályák felértékelődése is. Ennek ellenére mi a jelenleginél több gyereket felvenni nem tudunk. A falak nem tágíthatok. G. Tóth Tímea Mikor lehet konvertibilis a forint? A valuta konvertibilitását hosszú ideig szinte kizárólag a nemzetközi árucsere- és idegenforgalom kapcsán emlegettük. A lakosság milliós tömegei számára a világútlevél és a turistaellátmány emberközelbe hozta a konvertibilitás fogalmát s az ilyen tulajdonsággal rendelkező külföldi fizetőeszközöket. Mit kell tudni az átválthatóságról? A konvertibilitás iránti közérdeklődést újabban azok a ki- és bejelentések is növelték, amelyek a nagy nyilvánosság előtt — egyebek között az Ország- gyűlésen — hangzottak el, utalva arra, hogy számos nyomasztó gondunk enyhítését, megoldását segítené, ha konvertibilis lenne a nemzeti valuta, másrészt azt tudhattuk meg, hogy szakértő bizottság kapta feladatul e téma tanulmányozását. Addig is gyarapítsuk konvertibilitással összefüggő ismereteinket. Nemzeti valutánk, a forint 1946-ban akkor született, amikor világméretekben sem működött a valuták átválthatósága, a forinthoz kapcsolódó elvárásaink netovábbja az volt, hogy nemzetgazdasági keretek között minél tovább őrizze értékét. Generációk követték egymást, s a konvertibilitásról nem is szereztek gyakorlati ismereteket, tapasztalatokat. Az átlagember — a néhány nyugati országot megjárt turista — úgy képzeli el a konvertibilitást — magyarul, az átválthatóságot —» hogy saját nemzeti valutája, fizetőeszköze tetszés szerinti mennyiségben szabadon átváltható más valutákra, a hazai pénz korlátlanul vihető külföldre, a külföldi pedig haza. Nos, a minden korlátozástól mentes, teljes körű átválthatóság csak a békeidőkben létezett, amikor a bankjegy csak helyettesítőként működött az' aranyérmék mellett, s ez utóbbiak aranytartalmuk szerint egymásra, bankjegyekre voltak átválthatok. De jure — de facto Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy ahány ország, annyiféle a konvertibilitás. S az sem ritka, hogy a konvertibilis valutával rendelkező országok időről időre korlátozzák az átválthatóságot, a tőkemozgást, más valuták befogadását vagy a saját valutában való tőkekivitelt. A jelenlegi konvertibilitás sokféle formájú lehet. Van de jure — tehát deklarált — és de facto — tehát a gyakorlatban érvényesülő konvertibilitás. Létezik jegybanki konvertibilitás, amikor az átválthatóság kizárólag a jegybankok között érvényesül. A konvertibilitás regionális jellegű is lehet, ebben az esetben az átválthatóság csak az adott övezetben,. országcsoporton belül biztosított. Létezik külső konvertibilitás — ilyenkor az úgynevezett devizakülföldi számára adott az átváltás' — s van belső konvertibilitás, amely az átváltást a valutabelföldi számára is lehetővé teszi. Egy másik osztályozás szerint korlátozott a konvertibilitás, ha az átválthatóság csak a folyó fizetési mérleg tételeire — az árucsere-forgalomra, nemzetközi fuvarozásra, biztosításra — terjed ki. Nagyobb fokú az átválthatóság, ha a fizetési mérleg egészére — tehát a tőkemozgások tételeire is -— kiterjed. A nemzetközi valutaalap alapszabálya szerint egy valuta akkor konvertibilis,- ha az átválthatóság legalább a fizetési mérleg folyó tételeire — ezek a tőkehozam, a profit és a kamat — kiterjed. Az átválthatósághoz nemzetközi elismerés kell A második világháború szétrombolta a valutáris együttműködést. A nyugat-európai országok nemzeti valutáik konvertibilitását pénzügyi együttműködés eredményeként állították helyre. 1950-ben megalapították az Európai Fizetési Uniót, amely az együttműködő országok közötti sokoldalú elszámolásokat végezte. A passzívum növekvő hányadát — kezdetben’40-50, majd 70, végül 100 százalékát aranyban vagy dollárban kellett teljesíteni. A 100 százalék elérésekor az együttműködő országok valutái de facto konvertibilissé váltak, s ennek deklarálására 1958 után került sor. A dolog lényege és semmiképpen sem mellőzhető tanulsága, hogy a fejlett nyugat-európai országok is nemzetközi együttműködéssel jutottak el a konvertibilitás helyre- állításáig. Világviszonylatban is csak elvétve akadt példa arra, mikor egyes országok — történetesen az olajban és valutatartalékban gazdag arab államok — önállóan és önerőből deklarálták a konvertibilitást. Van még egy lényeges tanulság: a konvertibilitás bejelentése, megvalósítása mind az egyes országok, mind az együttműködők esetében a gazdaság dinamizálódása, kiegyensúlyozott fejlődése időszakában következett be. A konvertibilitás kinyilvánításának, működésének, fenntartásának alapvető feltétele: olyan versenyképes export- potenciál és teljesítmény, amely folyamatosan tudja biztosítani az ország behozatalának s folyó fizetési kötelezettségeinek devizafedezetét; megfelelő mennyiségű, értékű deviza- és arany- tartalék; olyan hitelképesség, amely mind elvben, mind gyakorlatban lehetővé teszi a hitelfelvételt. A nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével a konvertibilitás megszerzésének az is feltétele, hogy az ország legjelentősebb gazdasági, külkereskedelmi, pénzügyi partnerének erős konvertibilis valutája legyen. A nemzetközi valutamegosztás fejlődésével növekszik a külkereskedelmi nyitottság s a munkamegosztásba való háté- kony beilleszkedéshez szükség van a pénz értékmérő funkciójára, a nemzeti valuta ilyen vagy olyan mértékű átvált- hatóságára. Ezt érzékeljük manapság nálunk is, amikor a kiútkeresés közben a konvertibilitás hiányába ütközünk. SZERKEZETÁTALAKÍTÁS Tulajdonreform vagy Gazdaságunk vállalati szektorában a fordulat feltétele a tulajdonreform. A modern termelőerők nem tűrik meg sem a hatósági, sem a menedzseri tulajdon uralmát, márpedig nálunk ez érvényesül mind a mai napig. Érdemben nem változtattak rajta azok a társasággá való alakulások sem, amelyekre a közelmúltban sor került. Az sem elég, hogy elvileg ma már elfogadott, hogy gazdaságunkban helye van a különböző tulajdonformáknak, és ezek között szektorsemleges feltételeket kell biztosítani. Gyakorlatilag azonban jelentéktelen, ami ebben a kérdésben történt. Ha ilyen tempóban haladunk, nem remélhetünk érezhető javulást. Nem megoldás, ha az állami tulajdont elkezdjük osztogatni, mint részvényeket, akár a vállalatok munkásainak, akár tulajdonrészként a szövetkezeti tagoknak. A dolgozóknak bért kell adni, nem pedig tulajdonosi jogosítványt, ami egyrészt mesterségesen az adott munkahelyhez köti, másrészt abban teszi érdekeltté, amibe nincs érdemi beleszólása. A struktúra átalakítása azt követeli meg, hogy a dolgozók minél könnyebben változtassanak munkahelyet, ott dolgozzanak, ahol több hasznot várhatnak munkájuktól. Az is tanácsos, hogy ami csak nevében volt szövetkezet, azt ne kezeljük annak, amikor a társadalom vagyonát lehet osztogatni. Nem eladni, hanem bérbe adni Nem megoldás, ha eladják az állami tulajdont, mert adott viszonyok között azt akár külföldre, akár belföldre csak elkótyavetyélni lehet. A külföldiekben egyelőre nincs, és nem is lehet a rendszerünk stabilitása iránt akkora bizalom, hogy megfelelő árat kínáljanak. Belföldön pedig nincs olyan vásárlóerő, amely megfelelő keresletet jelent. Az elkövetkező néhány év során tehát semmi realitása nincs annak, hogy a vállalati szektorban a többszektorúságot, a különböző tulajdonformák közötti kívánatos arányt megvalósítsuk. Ez csak távlati cél lehet, amitől belátható időn belül nem várhatunk eredményt. Mi tehát a teendő? A tulajdonreform helyett vállalkozási reform. Tehát adjuk minél gyorsabban bérbe azt, amit hatékonyabban lehetne kis- és középvállalkozásként, nem állami, de még nem is társadalmi tulajdonban működtetni. A kínai reformtapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a földek és mezőgazdasági területek bérbeadása mekkora hatékonyságnövekedést hozhat. Nem adták el a földet, de szinte valamennyit kisvállalkozásba adták. Ezzel elérték, hogy a mező- gazdaságban termelt nemzeti jövedelem néhány év alatt megkétszereződött, a falusi lakosság életkörülményei ugrásszerűen javultak. Mi túl óvatosak vagyunk. Pedig minél fejlettebb a mezőgazdaság, annál nagyobb anakronizmus a bérmunkásokkal dolgozó nagyüzem, vagy a több község határát magába olvasztó szövetkezet. Az ökrökkel szántó mezőgazdaságban még megfelelt a cselédekkel dolgozó nagybirtok, az izzófejes traktorokra még lehetett proletárokat ültetni, a Rába-traktorokon azonban már csak a tulajdonosok lehetnek gazdaságosak. Ebből következően a magyar mezőgazdaságnak élen kel-' lett volna járnia az agrárreformban. Sajnos, hátul kullog, pedig az agrárreform nemcsak nagy haszonnal járna, hanem több hívet szerezne a reformfolyamat egészének, több kisvállalkozásnak lenne iskolája, mint az összes többi ágazat együttvéve. Tulajdonosi érdekeltség és rugalmasság A közúti közlekedésben is annál inkább a tulajdonos ül a volán mellett, minél fejlettebb az ország gazdasága és minél nagyobb a jármű. Itt sem kiárusítani kell a teherautókat, a kamionokat, hanem bérbe adni. A megvásárláshoz nincsen elég vásárlóerő és bizalom, de a bérlet könnyebben menne. Föld a láthatáron Kortárs osztrák képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban Gazdasági és politikai kapcsolataink erősödésével egyre élenkebb a kulturális érdeklődés nyugati szomszédunk iránt. Rendszeres színházi vendégjátékok, közösen rendezett kiállítások, zenei események színesítik a palettát. Van már Haydnról elnevezett magyar— osztrák szimfonikus zenekarunk, ezekben a napokban zárul a Magyar Nemzeti Galériában az előzőleg Bécsben bemutatott Találkozások című kortárs képzőművészeti kiállítás, rendszeresek az egymás országaiban megtartott kulturális hetek. Mégis sok a földrajzilag és történelmileg közeli ország képzőművészetében számunkra a felfedezni való. (Miként az osztrákok számára is adhat újdonságot a mi művészetünk!) Ezért is adták a hajózásban használatos kifejezést; Föld a láthatáron címet annak a kiállításnak, amely az osztrák kulturális hét nyitányaként nyílt a Műcsarnok összes termében. De az egyhetes kulturális rendezvénysorozatnál jóval tovább, május 28-áig tartják nyitva. Hajóárbocokká formálták a Műcsarnok bejárati oszlopsorát, neonbetűs felirattal hirdetik két nyelven az új kiállítást. Nem kevesebbre vállalkoztak az osztrák rendezők, mint hogy bemutassák a 20. századi osztrák képzőművészet legjellemzőbb /*'■ megnyilvánulásait. Nem törekedtek a teljességre, a lexikális feltérképezésre (ez megoldhatatlan is lett volna), hanem fontos csomópontokat emeltek ki. A századelő nagynevű és nagy hatású alkotói, Anton Faistauer, Gustav Klimt, Egon Schiele, Max Oppenheimer, Oskar Kokoschka, Arnold Schönberg —; jellegzetes művekkel vannak képviselve. Hangsúlyos a 60-as, 70-es évek ak- cionizmusa, - absztrakt törekvései. És bőségesen kapunk ízelítőt a 80- as évek művészetéből is, amelyben sok a hazaival azonos indíttatás. Festészeté, szobrászaté a fő hangsúly. De jelen vannak az új művészeti médiumok; és a méltán világhírű osztrák építészet és forma- tervezés is. (Az egyik teremben 24 különféle szék illusztrálja az idők változását a bútortervezesben.) Az oldaltermekben hat jelentős alkotó, illetve csoport saját installációval szerepel: az építészeti terveket és maketteket bemutató Coop Himmelblau, az új művészeti médiumokkal dolgozó Gang Art. A festőnek is jelentős Oswald Oberhuber itt famunkákkal szerepel, Bruno Gironcoli hat vázlatát és a megvalósult fakompozíciót állította fi, Kurt Kocherscheidt fatáblákkal és vászon timpanonokkal jelentkezett, Emst Caramelle pedig a terem falait festette be. Kádár Márta • Gustav Klimt: Női portré (Fent) Kolo Moser: A fény (Balra) Günter Brus: Akciórajz (Középen)
