Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-11 / 84. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 11. LENINGRAD Rendőrök tiltakozása Leningrádban vasárnap az Ermitázs előtti téren mintegy 500 rendőr tüntetett engedély nélkül — értesült az AFP francia hírügynökség nem hivatalos forrásból. A többnyire egyenruhát viselő tüntetők értesülések szerint a többi között ámiatt tiltakoztak, hogy egy nemrég hozott rendelet értelmében leningrádi rendőralakulatokat vezényeltek a Baltikum köztársaságaiba a rend és nyugalom fenntartására. Az AFP szerint a rendőrök követelték a fegyverhasználat jogát önvédelem céljából, a bűnözők elszaporodó támadásai miatt, valamint azt is, hogy az egységek maguk választhassák meg parancsnokaikat. A követelések között szerepelt még a rendőrszakszervezet alakításának joga, valamint a kiképzés és félszerelés színvonalának javítása. A tüntetők szerint a rendőröket mentesíteni kellene a rendfenntartás feladatai alól a bűnözés elleni harc érdekében. A megmozduláson beszédet mondott a Demokratikus Unió nevű, magát ellenzéki pártnak valló szervezet egyik leningrádi aktivistája. Az AFP értesülése szerint ez volt az első ismert rendőrtüntetés a Szovjetunióban azóta, hogy az átalakítás meghirdetésével lehetővé váltak a nem hivatalos megmozdulások. A tüntetők között volt három rendőr ezredes, valamint a különleges rohamosztagok több tagja is. Megegyezés Namíbiáról Van-e értelme a „bizottságosdinak”? Ülést tartott a Minisztertanács Bős—Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága Háromszázezres tüntetés a nők jogaiért Az amerikai főváros történetének egyik legnagyobb tüntetése zajlott le vasárnap: mintegy 300 ezren vettek részt a demonstrációban azon szándékok ellen, hogy újra eltiltsák az Egyesült Államokban a terhességmegszakítást. | Az óriási tömeg az Egyesült Államok legkülönbözőbb részeiből érkezett, s méreteivel a'legmerészebb várakozásokat is felülmúlta. A tüntetés szónokai, akik között ismert hollywoodi sztárok is voltak, szenvedélyesen óvtak a terhességmegszakítás eltiltásától: ez nem jelentene kevesebb abortuszt, hanem azt, hogy ismét sok nőnek életébe kerülne a tiltott, ellenőrizetlen magzatelhajtás, hangoztatták. A legfelsőbb bíróság állásfoglalása 1973-ban lehetővé tette a terhesség megszakítását a nő kívánságára. A kormány támogatásával vallási és más konzervatív szervezetek mind hangosabban igénylik az abortusz eltiltását, kivéve, ha arra súlyos egészségi vagy erkölcsi ok van. A legfelsőbb bíróság e hónapban dönt arról, hogy alkotmányellenes-e Missouri állam egy törvénye, amely korlátozni kivánja a terhességmegszakítások lehetőségét. Amennyiben az állam támogatást kap a legfelsőbb bíróságtól, ez láncreakciót indíthat el az 1973-as döntés felülvizsgálatára. Arafat Lengyelországban Lengyel—palesztin csúcsszintü tárgyalások kezdődtek hétfőn Varsóban. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke, a kikiáltott palesztin állam feje találkozott Wojciech Jaruzelski vei, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával, az államtanács elnökével. Arafat hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba, Jaruzelski meghívására. Ez Arafat első hivatalos európai útja a kikiáltott palesztin állam elnökének minőségében. Varsóban biztosra lehet venni, hogy tárgyalásai során megállapodnak a PFSZ állandó varsói képviseletének nagykövetségi szintre való felemelésében. Ezt hétfői nemzetközi sajtóértekezletén diplomatikus formában értésre adta Stefan Staniszewski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője. Arafat hétfőn tárgyalt Mieczyslaw Rakowski kormányfővel is. A Szovjetuniónak nem tetszik a Kissinger-terv Moszkvában meglepő módon sokkal kevesebb az aggodalom afelett, hogy a kelet-európai fejlemények meghiúsíthatják Mihail Gorbacsov terveit, mint Washingtonban. Erről írt a szovjet fővárosból keltezett vasárnapi tudósításában Flora Lewis, a The New York Times ismert szemleírója. „Vezető szovjet tanácsadók a magyarországi és a lengyelországi fejlemények hasznos előfutáraként tekintik, annak, aminek minden kommunista társadalomban be kell következnie.” — írja Lewis. Lewis szerint a Kissinger-féle javaslatot: adjanak Moszkvának biztosítékot, hogy a Nyugat nem fenyegeti a Szovjetunió biztonságát egy demokratizálódó Kelet-Európábán, Moszkvában általános nemtetszéssel fogadták. A Szovjetunió egyrészt el akarja kerülni a látszatot, hogy a két nagyhatalom együtt uralkodik, másrészt attól tart, hogy a javaslat valójában ürügy volna egy lehetséges amerikai beavatkozásra Kelet-Európábán. Éppen ezért Baker amerikai külügyminiszter múlt heti megjegyzése, hogy a Kissinger-féle javaslatot „mérlegelik”, aggodalmat keltett Moszkvában, ahol a kijelentést (tévesen) a terv támogatásaként értelmezték. A The New York Times cikke végül rámutat, hogy a szovjet sürgetések ellenére az amerikai kormánynak jó oka van külpolitikájának átfogó felülvizsgálatára, hiszen az alapvető hadászati döntéseket a reagani években elnapolták. Baker külügyminiszter egyébként kezdettől azzal foglalkozik, hogyan biztosíthatja a jövendő szerződések törvénybe iktatását az amerikai kongresszusban. A feladat méreteire jellemző, hogy Bakernek legutóbb teljes 40 napjába került egy Nicaraguával kapcsolatos, viszonylag jelentéktelen döntés elfogadtatása a kongresszussal, emlékeztetett Flora Lewis. Április 15-éig kell távoznia a SWAPO gerilláinak Namíbiából. Az erről szóló megállapodás vasárnap jötNétre Angola,- Dél-Afri ka és Kuba képviselőinek találkozóján. Az ENSZ főtitkára nyomban üdvözölte a megegyezést, Jósé Eduardo dos Santos angolai elnök a maga részéről jelezte: országa befogadja a SWAPO harcosait, Roelof (Pik) Botha dél-afrikai külügyminiszter pedig megígérte, hogy a dél-afrikai fegyveres erők lehetővé teszik a SWAPO számára a biztonságos visszavonulást. A vasárnapi megállapodás értelmében 18 gyülekezési helyet hoznak létre s az angolai határ mentén templomokban felállítandó központok hétfőn kezAUSZTRIA Ausztrál dollár Belga- frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a/b Holland forint ír font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA-doUár ECU (Közös Piac) Jugoszláv dinár Csekk (1000) b) a) Vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 1000-es. b) bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: görög drachma jugoszláv dinár csekk (1000) dik meg tevékenységüket. Mint Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár különleges megbízottja közölte, a gerillákat e gyülekezési pontokról az ENSZ béke- fenntartó egységeinek tagjai kísérik át Angolába. Á kéksisakos egységekben egyébként a brit katonák mellett ausztrálok is segítik a SWAPO fegyvereseinek visszavonulását. Mint jelentettük, Sam Nujoma, a SWAPO vezetője még szombaton felszólította harcosait, hogy a további vérontást elkerülendő 72 órán belül vonuljanak vissza Angolába. A hónap elején kirobbant összecsapásoknak' a SWAPO részéről 263, dél-afrikai részről 28 halálos áldozata volt. 9384,30 9964,78 4463,31 4739,39 140,88 149,60 758,25 805,15 1311,09 1392,19 873,44 927,46 34,69 36,83 2615,37 2777,15 7870,28 8357,10 417,30 443,12 4647,65 4935,13 19072,48 20252,22 811,48 861,68 2949,78 3132,24 40,21 42,69 418,92 444,84 35,73 37,93 47,52 50,46 3346,07 3553,05 865,59 919,13 5536,74 5879,22 6137,62 6517,26 6,08 6,46 35,72 35,80 6,26 6,28 A Parlamentben hétfőn ülést tartott Nyitray Rékának, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos főmunkatár- sának elnökletével a Minisztertanács Bős—Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága. Elsőként Meleg Zoltán, a Pest Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára tájékoztatta á testületet arról a napokban történt eseményről, hogy Nagymaros térségében kivágtak ötvenöt jegenyenyárfát. Meleg Zoltán elmondta, hogy a beruházók semmiféle engedélyt nem kaptak a nyárfák kivágására. A bizottság állást foglalt amellett, hógy a beruházó ilyen jellegű, engedély nélküli tevékenysége megengedhetetlen, s feltétlenül szükséges vizsgálatot indítani a felelősség megállapítására. Kindler József, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem docense — akit szakértőként hívtak meg a tanácskozásra — azt hangoztatta: az Oviber nem veszi komolyan a kormány álláspontját. Véleménye szerint — ehhez egyébként többen is csatlakoztak — új gazdasági számításokat kellene elvégezni arról, hogy milyen kockázattal jár a beruházás folytatása, Mi, kommunisták mindannyian adósai vagyunk nemzetünknek. El kell számolnunk azzal, hogyan sáfárkodtunk az elmúlt évtizedekben a hatalom nyújtotta lehetőségekkel. Jóra szolgáló eszköz volt-e a kezünkben a hatalom vagy megőrizendő cél? El kell számolnunk azzal, hogy társadalmunk előrehaladása közreműködésünkkel valósult-e meg vagy ellenünkre? El kell számolnunk a válságért, amelyből most nagy erőfeszítésekkel az egész nemzetnek kell kilábalnia! Az MSZMP-nek tudomásul kell vennie, hogy mindaddig egyetemleges adósai vagyunk nemzetünknek, amíg önmagunk el nem számolunk magunkkal és el nem különítjük a rosszért felelősöket a, jóhan, közreműködőktől! Lehetséges, hogy egyes személyek tevékenységében mindkét motívum fellelhető. Miként azonban az MSZMP jelenlegi megítélését a nekünk felróható rossz határozza meg, azonképpen a vétkeseknek is viselniük kell annak ódiumát — félreállásukkal mindenképpen! Ha . ők nem állnak félre, az MSZMP-nek kell félreállnia miattük! Aki pedig jót is tett, nem csak rosszat, az nem akarhatja ezt! A párton bélül köztudott, - hogy mindvégig voltak közöttünk* olyanok, akik másképpen éltek volna a politikai hatalom eszközeivel, mint azok, akik célként birtokolták azt. Köztudott az is, hogy belső feszítő hatásuknak is köszönhető, hogy nemzetünk most rohamléptekkel tér vissza az európaisághoz, nemzeti sajátosságaihoz, hagyományaihoz, függetlenségéhez. Ők is közreműködtek abban, hogy visszafordíthatatlanul haladunk előre a demokratikus társadalomhoz, amelyben szabadságjogaink írott szavak helyett valósággá válnak. A politikai hatalom gyakorlói mindig megakadályozták, hogy ezek a párton belüli törekvések nyilvánosságbt kapjanak, ezért egyáltalán nem biztos, Tanácskozás a foglalkoztatásról A bérek központi, közvetlen szabályozásához semmilyen körülmények között nem szabad visszatérni — mondta Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes azon az országos konferencián, amely hétfőn kezdődött Budapesten, a Nemzetközi Kereskédelmi Központban a foglalkoztatáspolitikáról, a munkanélküliség kérdéseiről. Megnyitó előadásában Medgyessy Péter részletezte azokat a gazdaságpolitikai változásokat, amelyek nélkül nem lehetséges az előrehaladás, ezek sorában foglalkoztatáspolitikai gondjainkra is kitért. Kiemelte : meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, amely a munkabéreket megkülönbözteti a termelés más költségéitől ; nem a keresetek, hanem a kereslet szabályozására van szükség. A bérek és a jövedelmek közvetlen szabályozását a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseleti szervezeteinek egyezkedésére kell bízni. Azonban addig, amíg a tulajdonosi reform megvalósításával létre nem jön a munkáltatók érdekeit markánsan kifejező, képviselő ellenpont, a kormánynak valamilyen módon befolyásolnia kell a bérek,, a jövedelmek alakulását, de ez nem jelentheti a korábbi gyakorlathoz való visszalépést. illetve leállítása. Ugyancsak javasolta, hogy a beruházás területét vizsgálják meg földrengéstani szempontból is, mert az erre vonatkozó eddigi elemzések nem tűnnek megnyugtatónak, s beláthatatlan következményei lehetnek, ha a lágy, morzsolható kőzetágy miatt megmozdul a gát. A térségben kialakítandó monitoring rendszer sem megfelelő. Az elmúlt hetekben Magyarországon vizsgálódó amerikai szakembercsoport véleménye is az, hogy egy ilyen nagymértékű beavatkozás előtt legalább öt éven át kellene figyelni a környezet különböző tényezőit, hogy ehhez az alapállapothoz lehessen viszonyítani a későbbi változásokat. Végül Kindler József arra mutatott rá, hogy a beruházást energiatermelés, illetve -felhasználás szempontjából is újra kellene gondolni. Ez utóbbi felvetéshez kapcsolódóan Gánti Tibor, a MTESZ környezet- és természetvédelmi tanácsának elnökhelyettese elmondta: energiagazdálkodási szakemberek szerint 8,8 milliárd forintos beruházással biztosítani lehetne azt az energiát, amelyet a nagymarosi erőmű termelne. hogy a társadalom széles rétegeiben is köztudott a párt reformpárti szárnyának létezése, hatása. Ma a válságért felelős személyek és csoportjaik kisajátíthatják a reformerők létezését, és a pártegység mindeneket megelőző fontosságára hivatkozva elmoshatják a felelősség határait, úgy téve, mintha minden jóért és minden rosszért együtt lennénk felelősek. A felelősség nem közös! Nem közös sem az eredmény, sem a kudarc! Nem elég kijelenteni, hogy az MSZMP: „Szakít a torznak, hibásnak bizonyult politikai-gazdasági szerkezettel, elhatárolja magát a korábbi vezetés hibáitól, a szubjektivizmustól, a tagság részvételét kizáró politizálástól.” Ezt az MSZMP 1956-ban is megígérte! A szakítást most ketf 'riíe^téhnlJ és most meg kell tenni! Ez most fontosabb, mint ragaszkodni az évtizedek óta deklarált egységhez, ami — mint annyi más nem létező vívmányunk — a valóságban soha sem létezett. Az MSZMP Központi Bizottsága programot fogalmazott meg március hetedikén. Ez a program a nem létező egység látszatának őrzése miatt nem hiteles! Nem tette hitelessé az sem, hogy a KEB gyorsan kijelentette egyetértését a programmal. Hiába hívjuk fel pártalapszervezete- inket a program megvitatására, hiába látjuk, hogy legalább rövidségével, érthető fogalmazásával eltér a korábbi programoktól, mindez nem segít az alapvető gondon. Érezzük, hogy a program nem hiteles, mert nem lehet egységes programot megfogalmazni a reform híveinek és ellenfeleinek! Az utóbbiak márpedig évtizedek óta nyilvánosan jelen vannak az MSZMP-ben — néhány vezető politikus leváltása ellenére is —, míg a reformerek létezését éppen miattuk csak feltételezni lehet. Amíg nem nevezzük meg a felelősöA vissza nem fordítható folyamatokkal kapcsolatban Börtetics Sándor, a Győr-Sopron Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a Szigetközben 82 százalékos az oda tervezett létesítmények kiépítettsége. Ha leállítanák a nagymarosi beruházást, ez beláthatatlan következményeket okozna Szigetköz ökológiájában. Másfelől: a mederrobbantások a megengedett munkák közé tartoznak, ám ezeknek is felmérhetetlen hatása lehet a karsztvizekre; ezt a tényezőt is figyelembe kellene venni. Végül a bizottság tagjai a beruházás egyik sarkalatos kérdéséről, a szennyvíztisztításról váltottak szót Kovács György Zoltán, a Komárom Megyei Tanács képviselője javaslatára. Általános volt a vélemény: a magyarországi területeken bármit tegyenek is, az hatástalan marad, amennyiben az osztrák vagy a csehszlovák oldalon nem oldják meg a szennyvíztisztítást, nem építenek szennyvíztisztító műveket. A vitában többször is felvetődött, vajon van-e értelme a „bizottságosdinak”, mivel — az eddigiek szerint — nem tudják érvényre juttatni javaslataikat. (MTI) két — legyenek bármilyen sokan is —, amíg ezek velünk „egységben” vesznek részt a politikai életben, addig az MSZMP társadalmi hitelét nem a reformerek és reálpolitikusok határozzák meg, hanem a reform közöttünk lévő ellenfelei. Nem lehet eljátszani — mint eddig annyiszor —, hogy egységben csatlakozik mindenki a programhoz, azok is, akik még tegnap ellenezték minden tettükkel, akik1 eddig is csatlakoztak szóban minden programhoz, lett légyen az bármennyire is ellentmondó a korábbi, ugyancsak elfogadott határozatnak. Egek a mindig egyetértők jelentik ki most is, csak az a feladat, hogy a párttagságnak megmagyarázzuk, megértessük velük, nincs más dolguk, mint fegyelmezetten .végrehajtani a programot -—ahogyan ezOaKEB állásfoglalása is tükrözi... f|,A megújult MSZMP-ben.a centrumtól jobbra és balra is csak reformkommunisták és reálpolitikusok helyezkedhetnek el! Akik felelősek a válságért, azok vagy nyilvánosságra hozva a felelősségüket álljanak félre, vagy lépjenek ki, ha ezt nem teszik, zárjuk ki őket. Forduljon a Központi Bizottság reformer szárnya, és a reálpolitikusok is, a párttagsághoz, hogy kiderülhessen, ki mit képvisel, kit ki követ és miért? Várakozás nélkül szakítani kell a látszategység állapotával, mert addig a programról érdemben szólni sem lehet, hiszen bármit mondanánk, nem lenne hitele a párt tagsága és a társadalom előtt. Ma az egyértelmű frontok kialakítása előbbrevaló, mint a program részleteinek tárgyalása! A frontok tisztázása után a múlt hibáinak csak kijavításáért felelősöknek lehetősége lesz a program részleteinek tisztázására, amely akkor már hiteles, ezáltal követhető és megvalósítható lesz. Akkor módunk lesz elszámolni adósságunkkal a négy évtizeden át nekünk hitelezőknek. Magyar Televízió pártbizottság Az OKBT az autópálya-használati díjról Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács az (OKBT) a mai viszonyok között nem tartja szerencsés lépésnek az autópálya- használati díj bevezetését—mondta az MTI érdeklődésére Baracsi Antal rendőr ezredes, az OKBT ügyvezető elnöke. Rámutatott: az idegenforgalmi szezonban óriási zsúfoltság várható az utakon, főképp a régi 7-es úton, s az új intézkedés következtében rendkívüli mértékben növekedni fog a balesetveszély. Várhatóan elsősorban a rosszabb műszaki állapotú autók szorulnak le a szűkebb, gyenge minőségű mellékutakra, s valószínűleg jó néhány kamion sem fog felhajtani áz autópályára. Minden bizonnyal a szocialista országokból érkező autós turisták nagy többsége is eltekint majd az autópályák használatára jogosító címkék megvásárlásától. Baracsi Antal szólt arról is, hogy szerinte 30-40 ember képtelen lesz ellátni az ellenőrzést, mert így egyszerre legfeljebb tizen lehetnek szolgálatban a három autópálya mintegy 100 lejáratánál. Az ellenőröket fel lehet ugyan ruházni hatósági jogosítvánnyal, de kérdés: melyik autós fog civil ruhás ember jelzésére megállni. A rendőrség ebben nem tud segíteni, mert erre a jogszabályok nem hatalmazzák fel. Az OKBT ügyvezető elnöke a dij mértékének megállapítását igazságtalannak tartja, mert — mint mondotta — különösen sújtja azokat az autósokat, akik egy évben csak egyszer kívánják igénybe venni az autópályát, amikor mondjuk nyaralni utaznak. Megfontolásra javasolta az egyszeri használat lehetőségének bevezetését. Végezetül megjegyezte, hogy az autópálya-használati díj bevezetéséről nem kérték ki az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács véleményét. Gyilkos nővérek Ausztriában vasárnap letartóztatták a negyedik, gyilkossággal vádolt osztrák ápolónőt, és letartóztatási parancsot adtak ki egy ötödik ellen is. A bécsi Lainz kórház ápolónői eddig 44 páciens meggyilkolását vallották be, amit Günter Bőgi rendőrfőnök „Európa legnagyobb gyilkossági hullámának” nevezett. Bőgi elmondta, hogy a kihallgatott ápolónők vallomása szerint inzulinnal, más gyógyszerekkel és viz befecskendezésével ölték meg a szerintük reménytelen állapotban lévő 75-80 éves betegeket. Két esetben az áldozat túlélte az inzulin túladagolását, s ez arra vall, hogy nemcsak menthetetlen betegeket gyilkoltak meg. Néhány betegnek befogták az orrát, s vizet öntöttek le a torkán, amíg megfulladt. A gyilkosságok értelmi szerzője a 30 éves Waltraud Wagner egymaga 22 beteget ölt meg vízbefecskendezéssel. Az ápolónő bevallotta, hogy 1983 vége ótá körülbelül háromhavonta végzett egy beteggel, az elmúlt hónapokban azonban már havi hármat is elért az áldozatok'száma. ........• -*•’ t A z ápolónők elmondták, hogy 1982-ben vágy 83-ban égy beszélgetés során jutottak árra az elhatározásra, hogy így „segítenek” a gyógyíthatatlan betegeken. Günter Bőgi utalt arra, hogy a döntésben bizonyosan szerepet játszott a halállal való mindennapos találkozás következtében kialakult tompultság, de kitűnt az is, hogy sokszor egyszerűen unták a páciensek szenvedéseit. Thatchert kelet—nyugati kezdeményezésre sürgetik Margaret Thatcher brit kormányfő az ITV kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatban világossá tette azt az eltökéltséget, hogy — Mihail Gorbacsov figyelmeztetésé ellenére — folytatni kívánja kampányát a NATO nukleáris fegyverzetének „korszerűsítésére”. A szovjet államfő múlt heti londoni látogatása során rendkívüli nyomatékkai húzta alá, hogy a NATO nukleáris arzenáljának korszerűsítése nem maradhat hatás nélkül a hagyományos fegyveres erőkről folytatott bécsi tárgyalásokra sem. Rámutatott, hogy a Szovjetunió nem korszerűsíti nukleáris fegyvereit, ez nincs is szándékában, hacsak rá nem kényszerítik. Thatcher asszony tv-nyilatkozatában most megerősítette, hogy a nukleáris korszerűsítés jóváhagyására kívánja sürgetni Helmut Kohl nyugatnémet kancellárt, amikor a NATO május végén esedékes brüsszeli csúcsértekezlete előtt ismét találkoznak Bonnban. ,, A The Guardian szemleírója hétfőn arra sürgette Thatcher asszonyt, hogy ragadja meg a „semmittevő” új amerikai elnök tétlensége kínálta alkalmat a kelet —nyugati leszerelési tárgyalások felgyorsítására. Elismerve Thatcher asszony érdemeit abban, hogy a nyugati vezetők közül elsőként fedezte fel a szovjet vezető rendkívüli adottságait, a The Guardian cikkírója hangoztatja: „Thatcher asszony számára egyedülálló alkalom kínálkozik arra, hogy rányomja személyiségének bélyegét a világtörténelemre éppúgy, amint azt hite szerint már elvégezte hazánk története tekintetében. Ha valóban azt hiszi, hogy ő fedezte fel Gorbacsovot *7. s van rá némi alapja — akkor most ragadja meg a kínálkozó alkalmat”. A Financial Times vezércikke időszerű emlékeztetőnek nevezi Gorbacsov figyelmeztetését arra, hogy a Nyugatnak sürgősen tisztáznia kell álláspontját a nukleáris korszerűsítés vitatott kérdésében. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK: Érvényben: 1989. április ll-étöl 17-éig. Vételi Eladási árfolyam száz egységre forintban Angol font Pénznem: Az MTV MSZMP-bizottságának levele az MSZMP Központi Bizottságának reformpolitikusaihoz és reálpolitikusaihoz