Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-22 / 94. szám

\ KIVÁLÓ MŰVÉSZ ____________ S ajátos stílusf de el is kell adni B émes József razfilmrende- ző munkássága akár ön­magában is illusztrálhatná, mire képes, mennyire sokszínű a mai magyar animáció. Olyan „talál­mányai” vannak, mint például az egész estés festményfilm, de abszurd érzékenységével, jelleg­zetes groteszkjeivel a hetvenes évek fordulóján hozzátette ré­szét aTnagyar animáció fekete humoráról híres vonulatához. Műfaji, stilisztikai sokszínűsége szélsőségeiről két legutóbbi egész estés produkciója is sokat elárul: az 1983-ban bemutatott Daliás idők a maga nemében pá­ratlan egész estés kísérleti pro­dukció, a hetekben Kecskeméten is a mozikba került Vili, a veréb viszont hagyományos nyelvet használó rajzjátékfilm. Gémes József a közelmúltban lett kivá­ló művész. Amikor műtermében felkeresve megkérdeztem, maga sem tudott pontos választ adni arra, hogy az elismerés pályája kísérletező vagy inkább a nagy- közönség számára népszerűbb, tradicionálisabb vonulatának szól inkább. — Azért az tény -|1 kezdte Gé­mes József a beszélgetést —hogy minden, ami igazán értékes, amit már művészetnek nevezhetünk, az alapvetően belső indíttatású. Egyértelműen azok a jobban sike­rült filmek, amelyek —: kollektív munkaként is. — egyféle jellegzetes stílust, szemléletet érvényesítve — egy ember nevéhez fűződnek. — Ezek az egyedi filmek azon- ban lehetnek bármennyire is értéke­sek, sem néhány perces, sem hosz- szabb változatban nem számítanak üzleti sikernek. Évtizedek óta válto­zatlanul megoldatlan problémát je­lent a forgalmazásuk, jó esetben is kísérőfilmek, a specializálódó háló­zatban máig sincs sehol az ország­ban külön mozijuk, és tudomásom szerint efféle válogatásokból össze­állított kazettát sem lehet nálunk még kapni. Úgy alakult, hogy ma az egész estés animáció a könnyebben eladható, az üzlet, ezek többsége azonban mintha szándékosan hagy- ná figyelmen kívül az egyébként eb­ben a műfajban világhírünket jelen­tő animációs művészi értékek, ered­mények legprogresszívebb részét. ■>, — Ez a probléma meglehetősen összetett. Kiindulhatnánk a kezde­tekből, amikor szinte már a legelső lépésekkel két irányba indul meg ezen a területen a fejlődés. Az egyik a tradicionális vonulat, en­nek képviselője volt például a Lu­das Matyi vagy a Hugó, a víziló. Figyelemre méltó viszont, hogy egyedi filmjeinkkel való rokonsá­gával már a legelső hazai egész es­tés produkció; a János vitéz meg­nyitott egy másik utat. Ezt járta aztán Kovásznai egyetlen egész es­tés munkája, a Habfürdő, később a Magyar Televízió számára készí­tett Háry János, majd .— a többi között — a Fehérlófia. Értékük megítélésére nem vállalkozom, annyi azonban bizonyos, hogy mind különlegesek, értékesek, ám köztudomású, hogy közönségsi­kert nem ezek, hanem a konzerva­tív nemzetközi tradíciókhoz job­ban kötődő Vük, a Szaffi, Az erdő kapitánya és társaik hoztak. A Vi­li, a veréb sem a Daliás idők kísér­letező, hanem a hagyományos ani­máció útját választotta. Az oka egyszerű, ezeket a filmeket ugyanis el kívánjuk adni, ami csak úgy le­hetséges, ha a közönség legszéle­sebb rétegeit vonzzák a moziba. — Hangnemükről, humorukról címükkel is árulkodó rövidfilmjei­nek sora — Koncertissimo, Díszlé­pés, Temetés, Infantilizmus — a hetvenes évek legelején (1971-ben) megszakad. Valóban nem készült azóta újabb? — Nem, és ha nem mondaná, már nem is emlékeznék az utolsó dátumára pontosan. Én azt hi­szem, velem együtt sokan vannak, akik a műfaj művelését ma elsősor­ban a fiataloktól várják. Olyan be­mutatkozásokra számítunk, ame­lyekkel felhívják magukra a figyel­met. Az egyedi filmeknek a töb­bi között — ez is az egyik funkció­ja. . —A rövid egyedi filmek nemcsak az ön, hanem kollégái: a magyar animáció több élvonalbeli rendező­jének munkásságából is száműzöt- tek lettek. Pedig a lehetőségre csak várakozó fiataloknál bizonyára könnyebben kivitelezhetnék, ami a szívük vágya. B így is felvethető ez a kérdés. De számolni kell azzal is, hogy ez a komplex animációs műhely (amit nevezhetünk a mai magyar animá­ciónak is) azért nemcsak rajzfilmes „verseinkre”, sőt nem is csak ren­dezéseinkre tart igényt, hanem sokféle más, kevésbé látványos te­vékenységünkre is. Egy-egy nagy vállalkozás szellemileg, de fizikai­lag is rendkívül nagy erőpróba a stáb minden tagja számára. Egyéb­ként azt hiszem, ha -9 a fiatalok amúgy is kevés lehetőségét csap- pantva — ezek a hiányolt filmek mégis elkészülnének, akkor meg épp az lenné a baj. Vannak persze más természetű meghatározottsá­gaik is: bizonyára sokan nem tud­ják például, hogy a Pannónia az állami dotáció jelentékeny részét konkrét munkákra, nagyon célirá­nyosan kapja. Hogy ennyi rövid­film is készülhet, az nem kis mér­tékben a nagy nyereséges vállalko­zásoknak köszönhető. Boldog len­nék, ha sikerülne a jövőben is meg­tartani jelenlegi sokszínűségünket. S ennek nem hiszem, hogy az lenne a módja, hogy én visszamegyek egyedi filmet készíteni, valaki más pedig átvállalja helyettem az egész estés munkákat. Én személy sze­rint qem csak a „versben” hiszek, nem hiszem, hogy ez az egyetlen üdvözítő forma. A Pannónia köte­lékeibe való belépésem éve: 1965 "óta viszont már többször is volt olyan klasszikus rövidfilm-perió- dus, amikor tökéletesen magától értetődő, természetes volt ezt a nyelvet használni. — Ilyen időszak volt az ön pálya­kezdése is... — Ebből az időszakból egy jel­lemző adalék: diplomafilm-felada- tom egy Gusztáv-epizód animálása volt. Tehát — a közhangulat elle­nére — nem egy egyedi „látomá­somra” volt kíváncsi a diplomabi­zottság, hanem arra, hogy egy főis­kolát végzett fiatal rajzfilmes ho­gyan, milyen szinten old meg egy animálási feladatot. Bár rendező­ként szerepelt a nevem a stáblistán, ez a rendezés azt jelentette, hogyan tudok alkalmazkodni a Nepp, Dargay és Jankovics által közösen kialakított Gusztáv-stílushoz. Azt hiszem, ha most kapna egy főisko­lás egy efféle diplomamunkát, hát alighanem megtagadná itt a diplo­mázást. Én úgy érzem, mintha a fia­talok ma tudatosan erősítenék fel ezt az individuális szemléletet. Tény, hogy nagyon nehezen tud­nak egymásra találni, kollektívává szerveződni. Pedig másként nem lesznek képesek hosszabb, igazi erőpróbát jelentő produkcióra, s nem lesz módjuk megtapasztalni, hogyan születik menet közben va­lami új, más, egyénileg talán létre- hozhatatlan minőség. — Nem biztos, hogy minden stí­lus egyformán jól tűri a közösséget, akadnak az idősebbek között is olyanok, akik célravezetőbbnek tartják az egyéni utat, mint például Reisenbüchler Sándor is, aki köztu­domású, hogy minden filmjének minden kockáját saját kezűleg raj­zolja.- Kovásznai György is ilyen volt, még akkor is, ha egyetlen egész estés munkájában, a Habfür­dőben többen vettek is részt. Sze­mélyéhez kifejezetten kellemes em­lékek fűznek, a közös munka vi­szont olykor rendkívül nehéznek bizonyult attól a bizonytalanság­tól, hogy sosem tudhattam ponto­san abban a periódusban épp mennyire tudtam megközelíteni az ő nagyon egyéni elképzeléseit. A nagyközönségnek szánt egész estés produkciókat nemcsak a hazai, hanem a nyugati piacra is szánják. Bár a legelső hazai egész estés alkotást, Jankovics János' vi­tézét nem kisebb amerikai cég vásá­rolta meg, mint a Hanna és Barbe- ra, ám — mint tudjuk—sorsa még­is meglehetősen szerencsétlenül ala­kult. Sikerült-e találkozni a nyugati közönséggel ezeknek az alkotások­nak, közöttük az ön egész estés munkáinak ? — Én nem is tudom, hogy a hazai nagy sikernek számító filmje­ink közül volt-e egyáltalán olyan, amit forgalmaztak volna Nyugat- Európa vagy az Egyesült Államok nagy mozijaiban. A Hugó például, mely annak idején az év legna­gyobb hazai nézőszámú magyar filmje volt, külföldön néhány vetí­tés után egyszerűen eltűnt a sül­lyesztőben. Azt hittük pedig, hogy a koprodukcióban részt vevő ame­rikai cég felhasználja majd forgal­mazói kapcsolatait. Végül — máig sem tudni miért — mégsem így történt.- A nagjközönség kegyeiről eleve lemondó kísérleti egész estés alkotások sorsa is hasonlóképpen ellentmondásos. Idáig a műfaj egyetlen ilyen darabja sem aratott itthon osztatlan szakmai sikert. A Daliás idők 'esetében is az erénye­kénél jóval hosszabbra nyúlt a (ta­nulságos ) hibák kritikai lajstroma, külföldön viszont jelentős szakmai elismerést aratott. Világhírünket, rangunkat egyértelműen e fesztíválsikereknek köszönhetjük, az egyedi filmeknek a többi között ez is az egyik hasz­na. A Daliás idők — a legutóbbi nagy sikerhez, a hosszú ideig a ten­gerentúli népszerűségi listák leg­előkelőbb helyén álló (itthon kö­zönségfilmként forgalmazott) Macskafogóhoz hasonlóan — je­lenleg több nyugat-európai ország­ban, sőt például Japánban is látha­tó. De nem a nagy üzletet hozó mozinézők, hanem videokazetta- kölcsönzők, -vásárlók számára. Ez a megoldás — sajnos — a mi kis országunk lehetőségei szerint el­képzelhetetlen lenne, szinte kizárt, hogy egy produkció itthon csak ezen a csatornán behozza a ráfor­dított költségeket, még akkor is, há nagyon nagy siker lenne a videópiacon. Károlyi Júlia 1989. április 22. • PETŐFI NÉPE • 5 t Bodri Ferenc grafikája. PETRŐCZI ÉVA: Van, nincs Van, végy elő tehát: fémszitát, tányért. Mossuk meg, és együnk gyümölcsöt. Nincs, amiről hiába 'meséltem neked az imént: A szőlőlevélen feltálalt eper haszontalan, édes heraldikája. Almomban megint nagymamáért fogok kiáltani. HAMAR Y DÉNES: Ma Mindent eldobunk, csak a rang Mielőtt még szól az a harang Mielőtt még valaki eltemet Ma már választhatók az istenek Szerelem helyett a testiség Olyan ez mint rég a pestis és Fertőz mindenkit nincs ellene oltás Kinőtt ruhánkon alig látszó toldás S a virág a kézben már romantika Vagyunk a kilencedik szimfónia Mielőtt még elérnénk célunk Modern házakban sorba elalélunk Hiába gyógyszer, hiába módszer Farzsebbe dugott, elhasznált óvszer Minden percünk minden igényünk Másoktól már nem, hát magunktól félünk Nyugtató reggel, altató este Megunt kalandregény feleségünk teste Hazamegyünk, mert nincs hova betérni Jobb így hazugon a szebb jövőt igézni Titkos találkák megnyitják a tárcát Olcsó kurváktól nem kérjük a bárcát Ostor a kezünk, parlag a hátunk Gyomrunk elrontva, utcasarkon hányunk Szabálysértés lett már az is hogy élünk Van zsebóránk, de nincs hozzá mellényünk Kiáltozhatunk, ezer a visszhang Célunkért bűnözünk. Célunk egy kis rang. 0 Szolláth Katalin grafikája. Ég és föld között élek, van bennem valami halhatatlan és isteni, de szok­tam az orrom is piszkálni, ha egye­dül vagyok a szobában, lelkemben elfér India minden bölcsessége, de egyszer pofozkodtam a kávéházban egy részeg iparlovaggal, órákon át tudom nézni a vizet és, a madarak repülését, de öngyilkossági tervekkel is foglal­koztam már, mert egy hetilapban pimasz hangon írtak egy könyvemről, Konfuce testvére vagyok az emberi dolgok megértésében és a bölcs közönyben, de nem bírom ki, ha a hírlapok nem említik meg a jelenvoltak között nevem, megállók az erdő szélén és káprázó szemmel nézem az őszi lombok színeit, de nem tudok másként érezni a természet iránt, mint fenntartással és gyanakvással, hiszek az érte­lem felsöbbrendű erejében, s egészen ostoba társaságokban fecsegéssel töltöttem el életem legtöbb estéjét, hiszek a szerelemben, de legtöbbször fizetett nőkkel vagyok csak együtt, hiszek az égben és a földben, merj ember vagyok, ég és föld kö­zött, ámen. MÁRAI SÁNDOR ÉG és tökéletes Demokrácia rohamcsa­patai diszlépésben elvonulnak a hul­lák fölött. így, csak így nem győzhet a demokrácia. — De győzni fog, észrevétlenül, bennem és benned. Majd, ha mind műveltebbek, tehát emberebbek leszünk, ha mind tájéko­zottabbak, tehát jobbak leszünk, türelmesebbek, tihát fér­fiasabbak leszünk, — meft az önkény mindig idegbajos és nőies S majd akkor győz a demokrácia. Mikor? Kedden? Vagy szombaton ? Nem hiszem. A végső győzelmeket nem 'adják ilyen olcsón és pontosan. MŰHELY, SZERKEZET KALAND Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik ez órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egy­szerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé jelek figyel­meztetnek, a köznapinak értelme van. Egy ajtó nyílik, mintha a végzet küldöttje nyomná le a kilincset. A napsu­gár szíven döf, mintáz orgyilkos pengéje. Fülelsz, neszelsz. Mi ez a kaland, amely betört az álmos-ólmos létezésbe? Aztán egyszerre megérted és elsápadsz. Megérted, hogy élsz. Ez az egyetlen kaland. Aki nem látott szülést, nem tud az életről valamit, nem tud valami biztosat és „alapvetőt”, mint az iskolában mon­danák, — bizonyos, hogy aki nem látott szülést, nem látott bele a szerkezetbe, nem ismeri a mű­helyt, azt a rejtélyes és félelmes mű­helyt, ahol az élet készül. Az erők, amelyek szülés közben megmozdul­nak, az élet és a halál erői: az anya és a gyermek állandóan élet és halál között tapogatóznak ez órákban, vak sötétben, süket ösz­tönnel. Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csqdálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szer­kezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt és Newton, minden számításával, műkedvelő. HAZA A DEMOKRÁCIA Meghallgattam e mérges demokratát, aki bombát, kén­követ, poklot és a hét egyiptomi csapást kívánta a parancs­uralmaknak, s ezt gondoltam: j I Igen, a demokrácia végül győzni fog, de nem így s főként nem ilyen eszközökkel, mint e mérges és kétségbe­esett demokrata hiszi. A demokrácia nem győzhet valami­lyen történelmi pillanatban, csataté­ren, kürtök bugása és zászlók lobo- gása közepette, mikor százmillió zsarnok hullája hever a harcmező­kön, s a diadalmas, a jó, a hibátlan A hivatalos hazában, a történelmi hazában, a címeres és törvénytáras, a rendörös és katonás, a lobogós és jelszavas hazában mindig újra, egyre makacsabbul, egyre fájdalma­sabb figyelemmel, kitartással, gyöngédséggel és elnézéssel kell megkeresni az igazi hazát, amely talán a nyelv, talán a gyermekkor, talán eg^utca, melyet platánok szegélyez­nek, talán egy kapualj, ahol álltam valamikor, s egy dalla­mot hallgattam, mely az emeleti lakás nyitott ablakán át szállongott a világba, talán ez a szó: „esthajnal!..." Min­dig keresem ezt a hazát, annál ma- kacsabb szeretettel és figyelemmel, ahogy a másik, a hivatalos és törté­nelmi, a címeres és lobogós, elfedi előlem. FÖLD —- részletek a kötetből — \ ÉS

Next

/
Thumbnails
Contents