Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1989. április 22. Sötétlő erdő Aligha van a magyar gazdaságnak az erdészetnél viharosabb múltú ágazata. Nincs olyan sem, amelyikről annyit lehetne beszélni, mint erről. Nagyon nehéz, de szép: az ember jellemét, egyéniségét építő, gazdagító ez a szakma. Mint maga a természet. Mindig nyújt valami újat, sosem ismerhetjük meg egészen, bár már sokat tudunk róla. Az erdővel, az erdőért jó ideje tudatos, célratörő, tervszerű gazdálkodás folyik Magyarországon, s ez hosszú, kíméletlen csata eredménye. Olyan hosszú háborúé, amelyben végül is a jó ügy győzedelmeskedett. Mivel az erdőtelepítés 20-30 év alatt megtérülő beruházás, teljes egészében az állam dotálja. Szakemberek mondják: olyan számszerű, (pontos) gazdálkodás folyik ebben az ágazatban, amilyen egyetlen másikban sem. És mégis: hiába, hogy annyi mindent leírtak, elmondtak, számon- tartanak róla, nincs még egy ágazat, amelyik annyi titkot rejtene magában, mint az erdészet. Feszültségeket, ellentmondásokat, kérdéseket. Olyanokat is, amelyek túlnőnek a szakma, az ágazat határain, a kívülállók óhatatlanul belébotlanak. Csak éppen választ nem kapnak rá senkitől. A közvélemény számára az erdészet, az erdőgazdálkodás'olyan, mint egy búrába zárt világ: .kintről nézve a kontúrok jól látszanak, de a részletek homályban maradnak. Meghívót kapott szerkesztőségünk a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium sajtóirodájától. A sajtótájékoztató fő témája ezúttal az erdőgazdálkodás volt. A témát az tette fontossá, hogy az erdészet szerepe, jelentősége a gazdaságban és a társadalomban egyaránt felértékelődött az utóbbi időben. Európában élelmiszer-túltermelés és fahiány van. A városiasodé társadalomban pedig fokozódó vágy, nosztalgia a természet, az erdő (az egészséges környezet) iránt. A MÉM Erdészeti és Faipari Hivatala javaslatot készített az erdészeti politika megújítására. Megújítani viszont csak úgy lehet egy (bármilyen) politikát, ha felderítik, kijavítják a hibáit, használhatóra cserélik a használhatatlan elemeit, s egyáltalán, úgy fordítják, hogy a realitások felé vegye az irányt. Emiatt a sajtótájékoztató résztvevői a szokottnál is kíváncsibbak voltak az ágazatra jellemző gondok megoldására. Enélkül hogyan érthetnénk meg az új politikát? El is hangzottak sorra a már régóta halmozódó, megválaszolatlan kérdések, nevezetesen: igaz-e, hogy rablógazdálkodás folyik az erdészetben? Miért exportálják a fát, amikor itthon is hiány van belőle? Ténylegesen milyen értékű vadkár terheli évente ezt az ágazatot? Több évtizedes, megoldatlan gond, hogy egyes fafajták feldolgozásához nincs megfelelő üzemünk, illetve a meglévő feldolgozó üzemeink importálni kénytelenek a termelésükhöz szükséges faanyagot. Mikor várható változás ebben az ésszerűtlen gazdálkodásban? Nem kis kérdések ezek: mindegyik mögött olyan ellentmondás feszüi, amely alapvetően befolyásolja az ágazat gazdálkodását. Tehát a lényeget. Megnyugtató, elfogadható, kielégítő választ azonban ezen a sajtótájékoztatón sem kaptunk. Egyik kollégánk nem is rejtette véká alá a véleményét, miszerint az erdészet továbbra is ugyanolyan misztikus, távoli világ maradt számunkra, mint eddig volt. Igaz, nem jártak jobban a sajtótájékoztató másik témája iránt érdeklődők sem: nem tudtak meg semmit a gabonatröszt átszervezésének várható következményeiről. Adódik a kérdés: egyáltalán mire jó a sajtótájékoztató? Engem most arról győzött meg: nem változott semmi. Sem az erdészetben, sem a gazdaságban, sem a politikában. Almási Márta A lig negyed éve azt mondtam a rádióban, hogy a kormányzat piros pontot érdemel, mert nem ijedt meg a november 7-ei nép- vándorlástól, és nem vonta vissza a korábban szakszerűtlen liberalizmussal megállapított lakossági vámfeltételeket. Most visszavonom a piros pontot é& két fekete pontot adok. Kettőt, mert egyszerre két súlyos hibát is vétett: —I Előre bejelentve erősen megszigorította a vámfeltételeket, vagyis körülbelül azt vezette be, amit eleve kellett volna. — Mivel mindenki, még az illetékes hivatalnokok is tudták, hogy az importáló-turizmus fő tárgya a mélyhűtő, a vámkorlátozással egyidejűleg Felemelték a mélyhűtők árát is. Az illetékesek naivitása Az illetékesek naivságát mi sem jellemzi jobban: meglepetéssel tapasztalták, hogy a háromnapos ünnepen megindult az ország Bécs felé. Mindenki igyekezett kihasználni az utolsó alkalmat, hogy megtakaríthasson. Miért ostorozom mégis a kormányzatot, ha csak azt csinálta, amit magam csináltam volna eleve? Azért, mert alapvető minőségi különbséget látok valamely eredeti-intézkedés és a módosítások között. Ne várjon tekintélyt az a kormányzat, amely intézkedéseinek tartósságára nem lehet számítani. A lakosság tudja is ezt. Megtanulta az elmúlt negyven év alatt, hogy minden lehetőséget azonnal és mohón ki kell használni, mert mindig várható a korlátozó módosítás. A vállalatokat és a költségvetési intézményeket mindig arra biztattuk, hogy takarékoskodjanak, ne költsék el a folyó évben a pénzüket, hanem tartalékolják nehezebb időkre. Akik megfogadták e tanácsot, mindig ráfizettek, mert jött a rendelkezés, s a tartalékokat zároltuk. Aztán megbotránkoztunk azon, hogy a vállalatok és intézmények minden évben elköltik, ha kell elpocsékolják a pénzüket, vigyáznak, hogy semmi ne maradjon. Az elmúlt negyven év során a lakosságot sokszor becsaptuk. Az áremelkedések előtt igyekeztünk megnyugtatni őket, hogy nem lesz áremelés. Tettük ezt attól a hamis társadalmi érdektől vezettetve, hogy elkerüljük a felvásárlási lázat. Az fel sem merült, hogy minden felvásárlási láznál nagyobb kár származik abból, ha a lakosság nem bízik a vezetők szavában. Mire hivatkozva született a vámkorlátozás? Az ország devizahelyzete nem bírja el a lakosság jelentkező devizaigényét. Ez az érvelés igaz lett volna akkor, amikor az előző laza feltételekkel megállapították, de nem volt igaz most, amikor visszavonták. Az érvelés most azért hamis, mert nem azonos valaminek a szabályozása és a kiadott kedvezmények megvonása. Akkor elegendő lett volna a devizahelyzetre hivatkozni. Most azonban figyelembe kellett volna venni, hogy mit árt a társadalomnak, a hatalom tekintélyének a visszavonás. Az tény, hogy az ország nehéz devizahelyzete nem teszi kívánatossá a százmillió dollárokra rúgó devizaigényt, V ámháború de az már nem, hogy ez nagyobb baj mint az, hogy a lakosság becsapva érzi magát. Ha nem volt baj milliárdokat felvenni a hibás gazdaság- politikai célokra, ha ezért máig nincsenek felelősök, akkor nincs erkölcsi alapunk azt mondani, hogy elviselhetetlen a nagy lakossági deviza igénybevétele, ami évenként tizedét sem teszi ki az állam korábbi évenkénti hitelfelvételének. Egy nyugati bevásárlás többet hoz, mint egyhavi munka Én nem is azt tartottam a legnagyobb hibának, hogy a lakosság fogyasztja a devizát. Mert évtizedekig nem volt rá módja, most jogos lehetett az igénye, hogy a nagy adósságból ő is kivegye a maga részét, visszafizetnie úgyis neki kell. Éz aztán egyre jobban deformálja a lakosság viselkedését. Eddig is az volt a legnagyobb bajunk, hogy munkával szinte sehol sem lehetett annyit keresni, mint üzleteléssel, ezt most kiterjesztettük egy újabb területre. Az elmúlt tizenöt év legnagyobb vívmányának azt tartom, hogy a lakosság a nehéz helyzetre, a csökkenő reálbérekre és reálnyugdíjakra a munkaidejének meghosszabbításával reagál. Míg a lengyelek a szabad idejükben a szomszédos országokban batyuznak, addig nálunk háztájiznak, házat építenek, autót javítanak... Ennél a viselkedési formánál nincs is a modern korban nagyobb záloga az optimizmusnak. Bosszantott tehát, hogy a kormányzat gazdaságilag megalapozatlan vámliberalizmust vezetett be. A gazdasági megalapozottságnak csak egyik, szememben nem is a legelső oka volt a devizahelyzet. Sokkal inkább az, hogy az adott bérszínvonal és a belföldi árarányok, árukínálat mellett a lakossági import igen jövedelmező. Márpedig nem jó az, ha a bécsi bevásárlás egyetlen napja jövedelmezőbb lehet, mint az egyhavi munka a gyárban, az iskolában, az íróasztal mellett. A nagyvonalú vámintézkedések másik negatív következménye az volt, hogy az osztrákok is láthatják, folyik a szemetelés nálunk. Ausztria még nyugati mértékkel mérve is nagyon tiszta ország, ott semmivel sem járathatjuk le jobban magunkat, mint a szemeteléssel. Tudom, hogy ez sem szempont azoknál, akik a vámintézkedéseket hozzák, de annak kellene lennie. A leghatékonyabb import A kormányzat számára van ennél is jobb érvem: az utóbbi negyven esztendő két leghatékonyabb importját a lakosságnak köszönhetjük: a mélyhűtő szekrények és az elektronikai berendezések.behozatalára gondolok. Ha nincs módja a lakosságnak, hogy tettekkel szavazzon amellett, hogy a jelenlegi helyzetben a leggazdaságosabb lakossági beruházás a mélyhűtő, soha nem jutott volna hozzá. Van nekünk egy minisztériumi szintű hatóságunk, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság. Ez azonban már tíz éve nem hitte el, hogy a ház körüli mezőgazdaság legjobb beruházása a mélyhűtő. Az egyszerű ember belátta ezt, sőt mások is. Erre abból következtetek, hogy felemelték az árát. Azt ugyan nem tudom elképzelni, hogy a vámkorlátozásokkal egyidejű áremelés tudatos szabotázs lenne. Ennyi leleményességet ki sem nézek az illetékesekből. -Még egy szabotázs szervezésében jártas szervezetnek is szegény a fantáziája ahhoz, hogy kitalálja, hogyan lehet botrányos helyzetet teremteni az ország felszabadulásának ünnepén a nyugati határon: csak arra van szükség, hogy az utolsó lehetőség kihasználásán elgondolkodókat egy áremeléssel lehet még serkenteni, hogy utazzanak. Sajnos nálunk az ilyenbe nem bukik bele senki. Hosszú távon talán még hasznosabb lakossági import volt az elektronikus berendezéseké. A korábbi években a kormányzat költötte a devizát a nagykapacitású számítógépek importjára, amelyek aztán nem is lettek kellőképpen hasznosítva. Azt ebben a szakmában mindenkinek tudnia illett volna, hogy a drága számítógépek csak ott hoznak gazdasági és szellemi eredményeket,. ahol előzőleg a széles rétegek olcsó, kisteljesítményű gépeken tanulják a használatukat. Szilárd meggyőződésem, hogy a behozott hűtőládák, és az a tény, hogy remélhetőleg a jövőben joboan lesz hazai kínálat ebből is, nagyobb gazdasági haszonnal jár, mint amennyibe a nagyvonalú vámintézkedések kerültek. Sokkal kevesebb zöldség, gyümölcs, hús megy veszendőbe. Sokkal javul a táplálkozási kultúra, aminek az egészségügyi hatása önmagában nagyobb lehet, mint a devizaráfordítás. A falusi háztartásban a mélyhűtő jelentősen javít az asszonyok helyzetén, csökkenti munkájukat. Ennél sokkal többel tartozunk a nőknek, akiket aránytalanul nagymértékben munkavállalásra kényszerítettünk azzal, hogy lehetetlenné vált egyetlen fizetésből eltartani a csalódat. Az ilyen sem jut soha az illetékes tisztviselőknek eszébe. A legnagyobb haszon azonban abból származna, ha az illetékes kormányhivatalokban megtanulnák, hogy sokkal megfontoltabban, megalapozottabban kell határozni, rendeleteket hozni, mert a megváltoztatások, a módosítgatások nagy népgazdasági kárral, számunkra pedig esetleg még állásvesztéssel is járhatnak. Kopátsy Sándor SZAKMAI TISZTESSÉGGEL • Ezt a vályúszerű tartót mi találtuk ki — mutatja Müller Jenő. Virág-háttér Van a kínaiaknak egy régi, bölcs móndása: „Ha egy óra hosszáig akarsz boldog lenni, idd le magad. Ha három napig akarsz boldog lenni, Végy magadhoz egy asszonyt. Ha három hónapig akarsz boldog lenni, vágj le egy disznót és lakmá- rozz belőle bárom hónapig. Ha egy életen át akarsz boldog lenni, légy kertész.” Míg Müller Jenő helvéciai kertészetében a melegházak illatokkal terhes párájában a virágok színorgiájában gyönyörködtem, ennek a bölcsességnek az időtállóságán is elmerengtem. Lehet, a kínaiak nem gondoltak arra, milyen is lesz majd egyszer a huszadik század vége felé Magyarországon egy kertész élete? Lehet, hogy akkor nem fogalmaztak volna így? Mert amikor a kertész a szakmájáról, a virágokról beszélt, stílusosan szólva szinte kinyik, amikor viszoiyt a kertészet „hátteréről”, szavai cseppet sem hangzottak derűsen. — Családi vállalkozás ez a kertészet, majd húsz évvel ezelőtt fűtetlen, kutya- házszerű fóliákban kezdtünk zöldséget termelni. Nagy átállásként emlegeti a család, a szüléink, az öcsém, meg én 1985-öt, amikor egyéni kivitelezéssel, saját terveink alapján átépítettük a telepet. Az elképzelésünk az volt és maradt, hogy korszerű szemlélettel, szerkezettel üzemszerűen dolgozhassunk. Előre elgondoltuk, mit akarunk a következő húsz évben és ehhez koncepciózusán terveztünk, szerveztünk. Az eredeti elgondolásunk szerint — kisebb változtatásokkal — végezzük ma is1 a munkánkat. A mamáéké az állandó ügyelet, az öcsém a gyakorlati irányító, én pedig afféle menedzserfeladatokat igyekszem ellátni. — Ez utóbbit manapság nélkülözhetetlennek tartják nagyvállalkozásoknál is. Itt, ebben a kertészetben mit jelent a menedzselés? — Nem egészen azt, amit elvileg jelenthetne. A viszonyok nálunk egészen mások, mint ott, ahol a menedzser szükségszerűen hozzátartozik a dolgok rendjéhez. Itt a mindennapokat kell megszervezni, például én ma hajnalban felmentem Pestre és megpróbáltam eladni a virágokat. Az üzletekbe is én viszem, tehát az áralku is az enyém, szerencsére. Ebben az évben különösen szerencsére! A melegházakat sem lehet függetleníteni az időjárástól. Sokkal hamarabb jött a virágdömping, mint szerettük volna.' Egy dolgot lehet ép ésszel tenni, a virágárakon változtatni ilyenkor lefelé. Ugyanakkor viszont — és szerencsére elég nagy a kertészet ahhoz, hogy „szava” lehessen a megye- székhely virágpiacának alakításában — a nagyobb keresletkor sem szabad a csillagos égig vinni az árakat. És még egy: becsületesen kell a vásárlóknak eljuttatni az egészséges, friss, szép virágot. Ez a termelőnek, kereskedőnek, vásárlónak egyaránt nagyobb biztonságot is jelent. — Ez már majdnem úgy hangzott, • Családi vállalkozásban • Öt év munkájával alakult ki hazánk egyik leg- egyöntetübb flamingóvirág- állománya. mint egyik-másik érdekképviseleti szervezet programbeszéde. — Igen, jószerivel az is lehetne, csak idő kellene -ahhoz, hogy a. kertészek egyfajta együttes fellépését megszervezze valaki. Nagyon sokat jelentene. De a virágtőzsde is csak álom. — Felvállalná? — Gondolja? Egyetlen példa: ugye minden időszaknak megvan, a maga termelési kényszere. Palántáról nem lehet termést szedni. De a termelési ciklus közepén, ámikor már elültette az ember a növényeket, nem kis pénzt táplálva bele, még nem derül ki, hogy tevékenysége milyen -adózási formába esik ... Hát ez azért nem a biztonságot jelenti. És ezzel szemben egy kartellba tömörült kertésztársaság is tehetetlen. — Manapság sajnos már nem a kulturáltság fokmérője a lakást díszítő virág, hanem a pénztárca méretéé. Ez nem bizonytalanság? —'Már hogyne lenne az. És még egy: eddig is érezhető volt a virágvásárlás ciklikussága, nőnap, anyák napja, ballagás, meg a nagy névnapok, közte meg szinte semmi. Most ez- még inkább érződik. A baj, és ez már komoly baj, amikor a szakmai tisztesség ellenében ajeles napokra „bespájzolnak”. A tisztességtelenség a minőségen látszik meg. No a kartell ezen azért segítene! A saját dolgunk megoldásán is van elég gon- dolkodnivaló.'Ezt az évet és a következőt még végigcsinájuk így, ebben a kertészetben. Annál is inkább, mert mindig előre készülünk, egymélegház mindig az újdonságoké. De lehet, hogy a következőkben már nem virág,«hanem mondjuk zöldség lesz helyettük. Ezek szerint feladja? — Ha ez lenne a tervem, már megtettem volna. A kertész mindig a jövőt látja, a palántában is a kész virágot. Egyébként meggyőződésem, hogy egy szabadversenyes piac kialakulása — az eddig említettekkel együtt — változást hozhat. Ehhez sokak szemében talán furcsa módon is hozzájárulok. Saját magunknak csinálom a konkurenciát. A Csongrád-Bokrosi Kossuth Tsz-ben a dísznövényágazat szaktanácsadására kértek fel. És képzelje, ott is nyereséget produkálnak! Az viszont szoros összefüggésben van az eredménnyel, hogy hogyan dolgoznak: szakszerűen, pontosan, tisztességesen. Míg az élesen fogalmazott mondatok elhangzanak, egyik melegházból a másikba vándorolunk. Gerbera, szegfű, flamingóvirág, orchideák, levelükkel büszkélkedő különlegességek, megemlített, készülő merisztéma-laborató- rium. Lehet, hogy a szorosan vett menedzselésből is csöppent valami ide? Az újdonságok figyelemmel kísérése vagy éppen megteremtése? Vagy nem is inkább ennek kellett volna feltűnnie, hanem annak, amit egyik virágbolt vezetője — szintén állandó vásárlója e kertészetnek — így fogalmazott: A MüL ler? Ő a legkorrektebb partnerünk... Gál Eszter
