Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-17 / 89. szám
4 • PET0FI NÉPE • 1989. április 17. A magyar nyelv hete Nemzet, nemzetiség, anyanyelv—ez lesz a központi témája az idei magyar nyelv hetének, amely mától kezdődik. Az országos megnyitóünnepséget Egerben tartják. Az ünnepélyes megnyitót követő napokban Heves megye városaiban és falvaiban csaknem 200 előadás hangzik el, részben a központi témáról, részben a nyelvhasználat más kérdéseiről. Az idei témaválasztást az indokolja, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban és több helyen vetődött fel a magyarnak mint anyanyelvnek a használata, illetve a használatához való jog. Az anyanyelven való megszólalás joga a kisebbségben élők esetében is az alapvető emberi jogokhoz tartozik. A magyar nyelv hetén a szomszédos országokból érkező magyar írók, nyelvészek is tartanak előadást e kérdésről. Egerben ma délután Anyanyelv a kisebbségben címmel tudományos ülést tartanak. A felkért előadók között szerepel Balia D. Károly költő Ungvárról, Galambos Ferenc, az Őrvidéki Magyar Intézet igazgatója az áusztriai Alsóőrről, Jakab István egyetemi tanár Pozsonyból és Molnár Csikós László tudományos kutató a jugoszláviai Adá- ról. Ugyancsak 17-én este az egri Gárdonyi Géza Színházban határainkon túl élő magyar írók vallanak az anyanyelvről. A műsor vendégei: Bállá László Ungvárról, Dobos László Pozsonyból , és Gion Nándor Újvidékről. A magyar nyelv hetén Budapesten több mint másfél száz előadás hangzik el, javarészt iskolákban. Tartanak rendezvényeket az ország több megyéjében is. Az adócsalás , mint a bika viadal Adózók és adószedők —i Spanyolországban C<ok ág húzza ma az állami k-J gazdaságokat, kezdve az elvonásoktól a hitelszűkén és az agrárollón át a versenyképesség lassú elvesztéséig. Az ágak közé sorolhatjuk éppenséggel az alternatív szervezetek, alakuló pártok agrár- programjait is, amelyek egyi- ke-másika egészen kétségbe vonja a nagyüzemek létjogosultságát egy jövendő, megreformált agrárgazdaságban. Volt tehát miről tanácskozni az Állami Gazdaságok Országos Egyesülésének idei első értekezletén, ahol a résztvevők ugyancsak a jövőbe próbáltak tekinteni, keresve ott az állami vállalatok helyét. Az igazgatók, érthetően, nem úgy gondolták, kezdjük az agrárreformot a nagyüzemek azonnali felszámolásával, s ezt a Figyelőben, nyílt levél formájában megjelent állásfoglalásukban le is szögezték. Gádor József, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatója, az állásfoglalás szerkesztőbizottságának tagja is úgy véli, a megteremtendő esélyegyenlőség vonatkozzék a nagyüzemekre is. Nézeteivel bizonyára lehet vitatkozni, de azzal aligha: pillanatnyilag nem sok realitása van annak a bizonyos egyetlen tollvonásnak, amely megszüntetné az állami gazdaságokat Már csak azért sem, mert kérdéses, ki fogná — teljes felelősséggel —azt a tollat? ÁLLAMI GAZDASÁGOKKAL Válságban vannak az állami gazdaságok? — kérdeztük Gódor Józsefet. —■ Az' élelmiszer-gazdaságot sokáig sikerágazatnak tartották, most azt mondják rá, csődbe jutott. Nem osztom ezt a nézetet, és az állami gazdaságok esetében is talán túlzás válságról beszélni. Kétségtelen, vannak vállalatok, amelyek rendkí- . vül nehéz helyzetbe kerültek, és kerülhetnek még. Elsősorban azok, ahol olyan a termékszerkezet, hogy egyre nehezebben tudják az árut eladni, és ahol a műszaki feltételek nem alkalmasak egy versenyképesebb struktúra kialakításához. — A mezőgazdaságot ma is sokan azzal vádolják, hogy agyontámogatott ágazat, ez a vád az állami gazdaságokat is illeti. — Agyontámogatásról egyáltalán nem beszélhetünk, inkább túl sok az elvonás. Tavaly a nyereség 50 százalékát, idén — pontosan ki lehet már számítani — 72-75 százalékát vonják el. Már régen szó sincs arról, hogy az egész főágazat képes lenne a bővített újratermelésre, jó, ha egyszerűről beszélhetünk! 1987-ben még nőtt az állami gazdaságokban a nyereségtömeg, tavaly kismértékben csökkent, de ennek a nyereségnek a tartalma valójában nem az, amit a számok mutatnak. E mögött ugyanis nagyon sok elhalasztott felújítás, elmaradt gépbeszerzés van, éppen a nyereségpozíció tartása miatt. Es ez nagyon komoly dolog, mert érvényesül benne a „csak pillanatnyilag túléljük” szemlélet. — A Figyelőben megjelent nyílt levél'ezzel a mondattal kezdődik: „Az állami gazdaságok érdekeltek a stabilizációs és kibontakozási program következetes megvalósításában." Kissé általános fogalmazás. Úgy is pontosíthatnánk, az állami gazdaságok érdekeltek saját fennmaradásukban. Vannak ehhez a fentinél konkrétabb elképzeléseik is? A széchenyivárosi panelrengeteg tövében üde foltként húzódnak meg az apró falusi házacskák. Egy darabka múlt. Az udvaron macska, kutya szalad. Az összeesz- kábált istállóban tehén bőg. Máriahegy. Még él, a lakótelep között. Beleshetünk az ablakon. Fürkészhetjük, mi történik az udvaron. Emberközeli az élet. A szomszéd karnyújtásnyira, úgy, mint mondjuk a tizedik emeleten. De mégis más. A kacskaringós utcácska végén feltűnnek a KISZ-lakások sziluettjei, közelebbről pedig az építkező, szorgos emberek. A jó idő mindenkit kicsalogatott a szabad levegőre. Ki építkezik, ki pedig törpe háza előtt söpri az udvart. Egy modern épület születik ... és elveszik-e az ódon? Máriahegy is Kecskemét. Borzák Tibor Máriahegy A spanyolok „fekete pénznek” hívják. A baljós, az alvilágot, a kábítószert és egyéb alvilági bűnöket idéző név olyan óriási összegeket takar, amelyeket a játékos spanyoloknak sikerült elrejteniük az adószedők szemei elől. Állítólag az adófizetés kijátszása Spanyolországban össznépi szórakozás és időtöltés, amely legalább olyan mélyen gyökerezik a nemzet lelkében, mint a bikaviadal. Jósé Borrell, a spanyol gazdasági minisztérium egyik „vadászebe” szerűit az adófizetés kulturális probléma... „Ennek az országnak alig van adófizetési története” — panaszkodik Borrell, az adócsalók elszánt üldözője. Nemrég a Malév-gép eltérítésekor egy diplomatánk önkéntes túsznak jelentkezett. Szerencsére, ügye jól végződött. Most egy levélből újabb túszügyről értesültünk: „Levelemet titokban juttattam ki Önökhöz. Kérem, közöljék a sajtóban, hogy segítséget kaphassak. Fogságomat önként vállaltam, hogy ezzel ártatlan gyermekek életét válthassam meg, akik hozzájárulásom nélkül nem juthatnának ki innen. Az áldozatot azért hozom, mert az már korábban is eredményesnek bizonyult, sőt reménytelen helyzetemből én is kiszabadulhattam. Esetem nem tipikus, ugyanis a magyar túsz a világban nem gyakori. Januárban mégis 9, február és márciusban kétszer 12, áprilisban úgy tűnik, hogy 15 nap fogság jut osztályrészemül (halmazaiként 48 nap). Fogvatartóim egyre hajthatatlanabbak, akik pedig kint hallgatnak, egyre közömbösebbek. Reményvesz- tettségemben néha már magamban beszélek és időnként mutogatok, depresszió gyötör és arra gondolok, hogy valószínűleg szeretteimtől távol fog érni a halál. Éppenséggel nem mondhatom, hogy „a boldogságtól ordítani tudnék", s csak azok a gyermekek tartják bennem az erőt! Segítsenek1 Mentsenek meg, mentsenek meg!" Név stb.. .•. Eddig a levél. Utánaeredtem az ügynek. A levélíró valóban fogoly és csak az akadályok körültekintő leküzdése árán tudtam hozzájutni, s vele kapcsolatot teremteni. A bejáratot őrzik. Lábát fogságából kitennie nem lehetséges. Sorsáról saját érdekében nem beszélhet. (Egyébként is, ki figyelne oda?) Az épületet a gyerme-. kék ugyan, akik jó bánásmódban részesültek, egyre-másra elhagyhatták, de újabbak kerültek a helyükbe, hogy a helyzetet jelenlétükkel nyomatékosítsák. A szabadlábra helyezésre vonatkozó, egyoldalú tárgyalások — ahogy néhány rekedt szavából kivehettem — zsákutcába kerültek. A kilátástalanság, a bezártság okozta lelki nyomás jól látszik rajta. Szemei aláárkoltak, termete meghajlott. Egyedüli vigasza a munka, melybén azért —szerencséjére — elmerülhet. A reményen kívül már csak ez tartja benne a lelket. Attól tart, hogy a kinti életben már hiányozni senkinek sem fog (talán már a családjának sem...) és egyszerűen elfelejtkeznek róla. S minden hiába, az élet megy tovább ... E kórházi túsznak a nevét is meg- tudtám, de a családra való tekintettel egyelőre nem közöljük. Kiderült az is, hogy a várható eseményeket valahogy megszagolta és az illetékeseknek előre jelezte, de ahogy az lenni szokott, akkor nemvették komolyan. A tragikus az, hogy mások miatt, munkatársainak szép sorban bekövetkező terhessége és betegsége következtében, vált tússzá, és az egész ügyet közben legrészvétleneb- bül éppen azok szemlélték, akik .időben, s valóban kimenthették .volna. A fogságból csak a területen (közismert néven: körzetekben) dolgozó, kollégái menthetnék ki, mint ahogy azt az országban más helyeken megszervezték. De ők csak arra vigyáztak, hogy az érintett épületet lehetőleg messze elkerüljék, kommandóakcióra nem akarnak vállalkozni („megvan nekünk a saját bajunk ...”). De a túsz még kitart, még él, még segíthetnénk rajta! Összefogásra, világos fejjel megfontolt, humanitárius akcióra van szükség, hogy a súlyos helyzet megoldódjon. Hogy ne ismétlődhessen, mert most sokan vizsgáznak! Az olvasók előtt nem tagadhatjuk el azt sem, hogy az illetékes felettesek tétlenek maradtak és a mai napig is csak félve ejtik ki a szájukon, hogy valamit tenni kellene. Egyszóval, ezen a téren már bizonyosan elérték a saját inkompetencia (vagy impotencia?) -szintjüket. — És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a kórházban fogoly, ismert gyermekgyógyász osztályvezető főorvost egyszerűbben „ügyeletes orvos” fedőnéven is emlegethetik az egészségügyi vezetők. — Beleérzésre képes jószándékú ember nem maradhat közömbös iránta. Meg kell végre találni azokat, akik kiszabadíthatják, és azokat, akik még emlékeznek a kórházrendelőintézeti integráció — ki tudja, miért — elfeledett fogalmára! Érdekes, az ész, a ráció is kivehető e szóból, no de persze ez csak egy kis nyelvi játék. Katona Zoltán den lékét, az adózni vonakodók pedig elszántan újabb léket keresnek, amelyen át a „fekete”, adószedő nem látta pénzt biztos helyre terelhetik. Érdemes figyelmeztetni arra, hogy az adócsaló és az adófizetést kijátszó személy között nemcsak formális, hanem büntetőjogi árnyalat is van. Az előző bűnös szándékkal, akár hamisítással is, károsítja a szent államkasszát, míg az utóbbi -2 törvény adta lehetőségeivel élve — az érvényes jogszabályok alapján menekíti pénzét az adóhivatal elöl. (Az persze számít, hogy a jövedelem törvényes forrásból származik-e.) A harc lényege az, hogy míg az adóhivatal lélekszakadva igyekszik betömni a réseket, az adófizetést kijátszók még hevesebben kutatják a joghézagokat. így aztán a pénz folyton mozgásban van, az eltitkolt vagyon egyre újabb létezési formát keres. A nagy játék nyomán az ingatlanok ára a valós érték 30 százalékával emelkedett, s mindennapossá vált, hogy az orvos nyíltan megkérdezi páciensét: készpénzzel fizet, uram, avagy számlát kér. Előbbi esetben ugyanis nem számítja fel az adót, a pénz fekete színt ölt, míg az utóbbiban köteles azt felszámítani — s ekképpen bevallani a bevételt. Segítsen az egyház és a munkásmozgalom „A minap megjött a rendelt hűtőgépem és a szállító nyíltan megkérdezte: számlával (adóval) kérem-e vagy készpénzzel fizetek” — háborgott az adócsalóvadász Borrell. A feldúlt adóvadász ezután Spanyol- ország két legbefolyásosabb „intézményéhez” fordult: felszólítota a katolikus egyházat és a munkásmozgalmat, győzzék meg híveiket, hogy lelkiismeretesen fizessék meg minden adójukat, őt pedig támogassák a maradéktalan adófizetést célzó nemes kampányában. Felhívása mindkét intézmény részéről hűvös fogadtatásban részesült. Hogy az adóhivatal nem viccel, azt Lola Flores, a neves flamencoénekes esete bizonyítja: adócsalás címén bíróság elé állították, s bár a bűncselekmény (az adócsalás) vádja alól felmentették, mégis közel félmillió dollár „adóhátralékot” kellett fizetnie. Gyanítható, hogy Lolának még így is megérte — s az adóhivatalnak is. Elterjedt dolog, hogy ház vagy ingatlan vásárlásánál a valós értéknek csak a felét tüntetik fel a hivatalos okmányok — a többi „fekete pénz” lesz. A hatóságok tehát kitalálták, hogy az ügyletet bonyolító közjegyzők csak a deklarált érték után számíthatják fel jutalékukat, ha pedig a dolog kiderül, a „feketepénz-hányadot” súlyos büntető adóval sújtják. „Elveszítjük a csatát” 1985-ben érdekes pénzmozgást indított el a spanyol alkotmánybíróság: úgy határozott, hogy a bankoknak ki kell adniuk az információkat az adóhatóságoknak ügyfeleik bankszámláiról. A pénz meglódult és irányt vett a biztosítótársaságok viszonylag alacsony kamatokat fizető kötvényei felé. A becslések szerint jelenleg közel 17 milliárd dollár van ezeken a gyakorlatilag letéti számlákként létező biztosítási kötvényekén; az is érdekes, hogy a biztosító- társaságokat zömmel az olyan bankok' ellenőrzik, amelyekből korábban a pénz menekülni kényszerült... A pénz jelenleg is mozgásban van, mivel az adóhivatal szűkíti a kört a biztosítási kötvények körül is. Ezúttal a rövid lejáratú, alig 5,5 százalék kamatot fizető államkötvényekbe menekül, s Borrell kénytelen volt megjegyezni: még mindig jobb, mintha a pénz Svájc felé venne irányt. Jósé Borrell figyelemre méltó megjegyzéssel kommentálta a spanyolok össznépi társasjátékát: „Fennáll a súlyos veszély, hogy elveszítjük ezt a csatát. Semmiféle politikát nem lehet érvényesíteni a társadalom akarata ellenére. Ha a társadalom úgy hiszi, hogy nem jogosan jársz el — nos, akkor nem jársz el jogosan” — mondotta, bizonyára az adóztatás határaira célozva. A fekete pénz Igaz, ami igaz: Spanyolország még tíz évvel ezelőtt is az adófizetők paradicsoma volt — már mint az adót alig fizetőké. Azóta viszont, ahogy Madrid megkezdte a felzárkózást Nyugat- Európa gazdasági tömörüléséhez, a kontinens egyik legkeményebben megadóztatott polgárainak országává lett. Az pedig csak természetes, hogy ebben a folyamatban az adószedők kíméletlen harcban igyekeztek betömni az adóköteles pénz elszivárgásának minÜJABB TÚSZÜGY • Gódor József: „Nem értek egyet azzal, hogy osszuk szét a földet, és kizárólag a farmergazdaság legyen a mezőgazdasági árutermelés alapja.”
