Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-17 / 89. szám

1989. április 17. • PETŐFI NÉPE • 5 VAGY NÉLKÜLÜK? Egy igazgató véleménye: Döntsön a piac t — Bajaink közül legsúlyosabbnak a szerkezeti problémá­kat tartom, az új piaci helyzetnek a mi termelési szerkeze­tünk már egyáltalán nem felel meg. Korszerűsíteni kell. A lépésváltás kényszerének, az új agrárpolitika kialakításá­nak fő oka véleményem szerint ez, és ebben az állami gazda­ságok valóban érdekeltek. A másik dolog a tulajdonviszo­nyok kérdése. Az élet bebizonyította, hogy a misztifikált állami tulajdon nem a leghatékonyabb forma, a termelőszö­vetkezetek jó néhány területen megmutatták, hogy képesek gyors, dinamikus fejlődésre. Nem beszélve a magán termelés­ről, amely gyakran olcsóbb, sok tekintetben hatékonyabb, mint a nagyüzem, főleg a kézimunka-igényes ágazatokban. Csakhogy a magántermelés fejlődése előtt még mindig aka­dályok allnak, gondolok itt elsősorban a hatályos földjogra. A földnek nincs ára, piaca, nem rendelkeznek vele szabadon az állami gazdaságok sem. — Ezzel kapcsolatban önök az értekezleten úgy foglaltak állást: a föld legyen azé, aki megműveli, például az állami gazdaságoké. De az MDF képviselőjének javaslatától, misze­rint a föld esetében legyen az alap a magántulajdon, és a mezőgazdasági árutermelés történjen családi magángazdálko­dás formájában vagy farmergazdaságokban, egyhangúlag el­zárkóztak. Miért? — Nem értek egyet azzal, hogy osszuk fel a főidet, és legyen, mondjuk, kizárólag a farmergazdaság az alap. A nagyüzemi gazdálkodás olyan értékeket hordoz, amelye­ket nőm szabadna egyszerűen elvetni. Vannak olyan ágaza­taink, például a gabonatermesztés, amiket ez a forma hozott fel a világszínvonalra. A termelésfejlesztésnek szerintem erre a nagyüzemi gazdálkodásra kellene épülnie. A három szek­tor eddig is kapcsolódott egymáshoz, a magántermelés jó­részt a nagyüzemek takarmány-, szaporítóanyag- és tenyész­állat-előállítására alapozódott. Ne a főidet osszuk szét, ha­nem teremtsünk végre piaci viszonyokat, s ez alól ne legyen kivétel természetesen a legfontosabb termelőeszköz, a fold_ sem. Ilyen feltételek mellett automatikusan kialakul, illetve fejlődik a magánszféra is. — És úgy gondolja, ebben az esetben megmaradna az állami gazdaságoknak az a szerepe, amit a nagyüzem és a kistermelés közötti integrációban ma betöltenek? — Azt hiszem, a finanszírozás, termelés- és piacszervezés, a termékértékesítés feladatát a nagyüzemek felvállalhatják, és így valódi szövetkezés alakulhat ki a három szektor kö­zött. Persze, az integrálódást nem a régi értelemben értem, mert a termelésnek nem központi elgondolásokra, hanem valós piaci igényekre kell alapozódnia. — Igen, de ehhez a nagyüzemeknek nyilván szervezetében is változnia kellene. Váncsa Jenő miniszter megnyitó beszédé­ben a társasági és az átalakulási törvényeket említette, mint jó alapot erre és a hatékonyabb vagyonműködtetésre. Várható vajon, hogy az állami gazdaságok a jövőben tömegesen alakul­nak át például részvénytársasággá vagy kft-vé? — Bizonyára lesznek ilyenek. A részvénytársasággal kap­csolatban vannak aggályaim. Mégpedig azért, mert a piacon nagyon kemény szabály, hogy a részvénytulajdonos oda teszi a pénzét, ahol az a legtöbb hasznot hozza. Az élelmiszer- gazdaságban ma olyan alacsony a megtérülés hatékonysága, hogy úgy vélem, aligha lesz olyan tőke, amely ide belep. Belső hatékonyságát viszont egy gazdaság növelheti úgy, hogy olyan szervezeti formát alakít ki, amiben minden egyes dolgozo érdekelt a munkája eredményében. Például önelszá­moló egységeiből kft-ket hoz létre. A kft. abban érdekelt, hogy nyeresége minél több legyen, mert miután kifizette a vagyonkezelőnek a bérleti díjat, egyéb költségeket, a meg­maradó pénzzel maga rendelkezik. Nyilván ez bér vagy osz­talék formájában jelenik meg nála, ezért például a sertéste­lep-vezetőtől a gondozóig mindenkinek érdeke, hogy jól dol­gozzon. ' — A magyar agrártermelés fejlődéséhez ön szerint a jövő­ben hozzátartoznak majd az állami gazdaságok? . — Meggyőződésem, hogy nélkülük elképzelhetetlen a ma­gyar élelmiszer-gazdaság. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy zárjuk ki a farmokat, hiszen eddig éppen az volt a baj, hogy egyes formációkat kategorikusan nem kívánatosnak nyilvánítottunk. Teremtsünk esélyegyenlőséget, és a piac majd eldönti, mit milyen formában — magángazdaságban, farmon, szövetkezetben vagy állami gazdaságban — lehet a leghatékonyabban, nyereségesen és versenyképesen termel­ni. ' — A tanácskozáson megtapsolták Németh Miklós minisz­terelnök bejelentését, miszerint támogatja a Magyar Mező­gazdasági Kamara létrehozására vonatkozó javaslatot. Miért érzik úgy az állami gazdaságok, hogy megújulásukhoz feltétle­nül szükség lenne egy ilyen érdekképviseleti szervre? — Mert nincs az élelmiszer-gazdaságnak érdekképviselő­je. Ez például úgy jelent meg, hogy akinek jobb kapcsolatai, erősebb protektorai voltak, az mindent el tudott intézni, megkerülhette a minisztert, sőt, esetleg a kormányt is. Egy országos kamara alkalmas rá, hogy a különböző szektorok érdekeit, az ágazatok közötti vitás kérdéseket egyeztesse és szintetizálja, mielőtt azok állami fórumok elé döntésre kerül­nek. Ugyanakkor a kamarán keresztül a termelő—beleértve a magántermelőt is — közvetlenül kapná a piaci információ­kat, hiszen ennek az érdekképviseleti szervnek szolgáltatói feladatokat is feltétlenül el kellene látnia. A szakkamarák gondolata mostanában éled újjá, amikor az emberek a gaz­dasági, politikai struktúra változásával felismerik az érdek­képviseletjelentőségét, és tisztább frontokat akarnak. A me­zőgazdaságban is. Magyar Ágnes SAJTŰPOSTA Nyugdíjügyben semmit sem értek Én már saját nyugdíjban részesültem tavaly márciusban, amikor elhunyt'-Vr’ szintén nyugállományú — férjem. Utá­na kértem az özvegyi ellátást, s az ezzel kapcsolatos igénylőlapot a néhai há­zastársam munkáltatója, a helyi Nép­front Termelőszövetkezet társadalom- biztosítási ügyintézője töltötte ki. De hogyan? A jelek szerint rosszul, merthogy el­hallgatta a nyugellátásom tényét. így azután ez utóbbival együtt az özvegyi nyugdíjat is kaptam öt hónapon át. Ekkor derült fény e szabályellenesség­re, s a nyugdíjfolyósító azonnal közöl­te: 1988. augusztus 1-jéig összesen 10 455 forintot vettem fel jogtalanul, amit 455 forintos részletekben von le tőlem. Nem egészen két hónap eltelté­vel meg arról értesített: 6036 forint a jogalap nélkül felvett ellátásom. Már-már belenyugodtam a korrigált adatba, amikor idén márciusban újra figyelmeztettek hivatalosan, hogy még­iscsak több mint 10 ezerrel tartozom : < Afckil^ terűt tavaly-novembertől 655 fo­rintos részletben kell törlesztenem, ez év januáijától pedig 399 forint havi részlet alapján. Egyébként március 1- jén még csaknem 4 ezer volt a tartozá­som. Nos, az ügyemben hovatovább sem­mit sem értek, egyfelől azért, mert az aláírásom nélkül kitöltött igénylésem alapján nem érzem magam felelősnek a történtekért, másrészt az eltérő szám­adatok bizonytalanná tesznek. Vajon nekem kell megfizetnem a nyugdíjellá­tó szerv tévedését is? Kocsis Mihályné Lajesmizse Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy az 1988-as esztendőben 3230 fo­rint volt azon összeghatár, ameddig a két jogcímen kapott nyugellátás folyó­sítható ugyanazon személynek. Mivel Kocsisnénak a saját és özvegyi ellátásit havi 4921 forint volt, s mert az előző összeghez viszonyítva csak 1691 forint az eltérés, tehát ez utóbbi minősülhet jogtalanul kiutalt ellátásnak. Aminek figyelembevételével öt hónap alatt nem gyülemlik fel a nyugdíjügyi szerv által ismételten megerősített 10 455 forintos tartozás. Nekünk nem feladatunk, hogy ellen­őrizzük a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ság munkáját, véleményünket azonban kötelességünknek érezzük elmondani: ellátási ügyben joggal vár el e szervtől pontosságot, hibátlan intézkedést a nyugdíjra jogosult ember. Végezetül ja­vasoljuk a panaszosnak, hogy a szak- szervezetek megyei tanácsánál lévő jog­segélyszolgálat közbenjárásával — ez a szolgáltatás ingyenes — kísérelje meg tisztázni a számszaki bonyodalmat! MEGJELENIK AZ EGYDIMENZIÓS EMBER ÉS TROCKIJ ÖNÉLETRAJZA Milyen üzlet a könyv? A Kossuth Kiadó terveiről Az aluljárók, az előcsarnokok védett környezetéből a szabad ég alá költöztek az alkalmi könyvárusok. A tavasz jele ez, vagy amit szívesen hinnénk: a gondolat, az írott szó konjunktúrájáé? A neheze­dő élet, a sokszorosan megfontolt kiadások mindennapos valóságá­ra, úgy tűnik, fittyet hánynak a könyvesek — kiadók és eladók — mert tudják, hogy a könyv manapság már nemcsak a „tudás forrása”, hanem üzlet is?! Csakugyan üzlet? — Ezt kérdeztük a korábban elsősorban politikai kiadványairól ismert Kossuth Kiadó helyettes igazgatójától, Csibra Istvántól. — A könyv nem csak üzlet, legalábbis számunkra. Mi to­vábbra is politikai kiadói alap­feladatainknak szeretnénk ele­get tenni. Ez pedig bizony költ­séges dolog. Legfeljebb annyi a változás, hogy mivel a dotáció csökken, mi is megjelentethe­tünk „piacos” könyveket, hogy önfinanszírozással hozzájárul­junk működésünk feltételeinek megteremtéséhez. S további változás, hogy a nyilvánosság új, korszerűbb értelmezésének megfelelően olyasmit is ki­adunk, amiről korábban nem lehetett szó. — A zárt, korlátozott szám­ban, bizalmasként kiadott iro­dalomról van szó ? — Arról is. Úgy döntöttünk, hogy többet előveszünk azok közül a publikációk közül, amelyek a nagyközönség szá­mára nem voltak hozzáférhető­ek, s amelyek iránt ma is él az érdeklődés. — Pontosan mely könyveket érint ez a döntés? — Pillanatnyilag vagy egy tu­cat kiadványt készítünk elő. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a korábbi, gyakran hevenyészett fordításokat át kell fésülni, _s meg kell szerezni a kiadási jogot. A késés tehát technikai1 jéllegű. Gyorsítani kívánjuk a munkát, ám semmiképpen sem felületes­sé tenni. Nyilvánosságra szánt kiadvány esetében megnő a ki­adás felelőssége is. Megjelentet­jük például Herbert Marcuse Az egydimenziós ember című köny­vét, amely az 1968-as nyugat­európai diákmegmozdulások ideológiai támasza volt. Szer­kesztés alatt van Teller Ede Hi­rosima hagyatéka, Karl Mann­heim Ideológia és utópia, továb­bá Eduard Bernstein A szocia­lizmus előfeltételei és a szoci­áldemokrácia feladatai című kö­tete. Megszereztük a kiadói jo­got a szovjet múltat, a sztáliniz­mus rémtetteit tárgyaló olyan könyvekre, mint Trockij önélet­rajza és naplója, mely sajátos korrajz is egyben. Eseményszámba megy a már világhírű Medvegyev-mű, az ítéljen a történelem! magyar ki­adása, mely szintén nálunk lát napvilágot. A sokáig hallgatás­ra ítélt szovjet szerző könyvét méltán tekintik a Sztálinról szóló irodalom alapkövének. Maga a szerző így nyilatkozott erről: „Ezt a könyvet kortörté­netnek lehetne nevezni, mégpe­dig a szovjet társadalom azon súlyos és hosszan tartó betegsé­ge történetének, amely a sztáli­nizmus nevet kapta. Természe­tesen a sztálini korszak nem­csak a terror időszaka volt. De a tudomány nem kerülheti meg a múlt legsötétebb oldalait sem. A történelemnek nincs szeme­teskosara.” — A kiadói verseny, vagy ha úgy tetszik, az olvasókért való verseny elvezetett-e oda, hogy alapvetően megváltozott a Kos­suth kiadványszerkezete? . — Nem, .csak részben. Aki kézbeveszi 1989-es kiadványa­ink jegyzékét, láthatja, hogy lé­nyegében megőriztük korábbi eszmei és szakmai igényessé­günket. Most igazán szükség van arra, hogy a politikai-elmé­leti vitákhoz hiteles forrásmun­kákkal szolgáljunk, legyenek azok XIX. századi vagy mai szerzők alkotásai. ; Milyen kiadványokra gon­dol? — Például Források című so­rozatunkból egy Marx-kötetre, mely a XVIII. századi Oroszor­szágról ad képet, s mindmáig nem jelent meg. Ugyancsak ér­dekes A kommunizmus ábécé­je, melyet Buharin és Preobra- zsenszkij írt; valamint az anar- cho-szindikalista mozgalom hőskorának alapműve, a Gon­dolatok az erőszakról, Georges Soréi munkája, mely szintén ré­gi adósságunk. Az irodalom- történet kultúrhistória válasz­tékából Fekete Sándor Petőfi evangéliuma című eszmetörté­neti tanulmányát emelném ki. Ismeretes, hogy az idén emléke­zik a világ a francia forradalom 200. évfordulójára. Kiadónk ehhez egyebek között Georges Soboul világhírű könyvének hozzáférhetővé tételével, vala­mint egy magyar tanulmánykö- téttel járul hozzá. A történe­lemnél maradva még egy címet említek, amely kommentár nél­kül is beszédes: Magyarországi pártprogramok 1919—1944, amely igen tanulságos lehet ép­pen ma, amikor új pártok kons- tituálódnak hazánkban. Romá­nia negyedszázada címmel pe­dig elemző tanulmányokat publikálunk a szomszéd ország társadalmi, politikai és gazda­sági helyzetéről. — A Kossuth, mint ismeretes, az MSZMP kiadója. Hogy si­kerül a gyorsan változó valóság­gal lépést tartania? ' — Hát ez bizony nem köny- nyű. De megpróbáljuk. Megje­lentetjük például az alternatív mozgalmakkal folytatott tár­gyalások jegyzőkönyveit. Az emberi jogokról, a politi­kai intézményekről, a demok­ratikus fejlődésről stb. adunk ki friss szellemű könyveket. — Miben látja egy kiadó, ne­vezetesen a Kossuth változó sze­repét ma, amikor egyértelmű, hogy az olvasók csak bizonyos könyvek iránt mutatnak érdek­’ lődést? — A Kossuth kiadási politi­káját' az jellemzi, hogy értékeit megtartva alkalmazkodik az új igényekhez. De minthogy a ter­jesztéssel is politizálunk, arra is vállalkozunk, hogy bizonyos, üzletileg is hasznos kiadványo­kat átveszünk más kiadóktól, s jól kiépített hálózatunkon ke­resztül juttatjuk el az olvasók­hoz, ezzel is bővítve kínálatun­kat. K. E. Utólag nem lehet reklamálni Lassú mozgású, idős bácsi kereste fel szerkesztőségünket e panaszával: — A kecskeméti Béke fasor 22-es számú épület első emeletén lakom, ahová lépcsőn járok fel és le. Azon a szombaton dél körül éppen a földszinten tartózkodtam, amikor a díjbeszedőnő megjelent, hogy a gázfogyasztásom számláját kifizettesse. Megmondta a körülbelüli össze­get, mire átadtam neki két ezrest. Ő visszaadott bizonyos összeget, majd felsietett lakásomhoz, hogy leolvassa a gázóra állását.' Mikorra felértem otthonomba, ő már eltávozott. Kezemben a megma­radt forintjaimmal, böngészem a számlát és látom: kevesebb pénzt kap­tam, mint amennyi visszajárt volna. Nyomban elindultam a gázszolgálta­tó helyi központjába, ahol már csak az irodákat lezáró egyik vállalati emberrel találkoztam, aki közölte, kedden menjek vissza, akkor van fogadóóra. A megjelölt napon a helyszínen voltam, ahol ugyanazon munkatárs­nak kellett panaszt tennem. Megtudtam, voltaképpen a feleségének mun­káját kifogásolom, hiszen ő volt a díj kasszírozója. Lehet, hogy ez okból, vagy talán nem, ám igen ingerült volt velem, sőt durva. Munkatársai pedig arra biztatták, jobb, ha a hiányzó különbözetet most kifizeti. Ő erre nem volt hajlandó. De hát hogyan szerezzem vissza a pénzem? A kínos esetet felkérésünkre kivizsgálta a Délmagyarországi Gázszol­gáltató Vállalat kecskeméti üzemigazgatósága, melynek megállapításait így foglalta össze Chikán Tibor üzemigazgató és Bálái Dezső gazdasági vezető. —t Dolgozónk részéről megengedhetetlen volt az udvariatlan viselkedés, amiért elnézést kérünk a fogyasztótól. Ennél bonyolultabb dolog a díjfizetés miatti reklamáció, aminek jogosságát nem tudtuk utólag kellőképpen bizo­nyítani. Hiszen mást állít a panaszos és mást a pénzbeszedő. A jelenetnek pedig a lakáson nem volt tanúja. v Erre az esetre is a kereskedelemben^ szokásos szabály alkalmazható, nevezetesen, hogy a pénzbeli vitát csak azonnal lehet eldönteni, s nem utólag. így hát, sajnálatunkra, el kell tekintenünk a reklamáció orvoslásá­tól. A történet tanulságul szolgál arra, hogy pénzbeszedőinket figyelmeztes­sük: a jövőben körültekintőbben, precízebben végezzék munkájukat. Fo­gyasztóinktól is hasonló együttműködést várunk. Milyen ott a higiénia? Családom tagjai — közöttük egyesztendős kisgyermekem — szí­vesen fogyasztják a tejterméket. Azon a csütörtökön szintén a ked­vűkben akartam járni, s az egyik helyi üzletben vettem fél kiló tehén­túrót. Nem sejtve, hogy egyidejűleg mással is meglepem őket... A tasakos, tehát előrecsomagolt túróban kettő darab zöldszínű mű­anyag szálat találtam. Méretük 4-5 centi, vagyis akkora, hogy ha vélet­lenül a kicsi lenyeli, köhögni-fulla- dozni kezdhetett volna. Szerencsére idejében észrevettem a szúnyogháló darabkájára emlékeztető tárgya­kat, amelyeket bizonyítékként mel­lékelek Önöknek. Sokat hallok-olvasok arról, hogy szigorú az élelmiszerszabvány. Ese­tem azt bizonyítja, hogy a betartása körül nem lehet minden rendjén a gyártónál, a kecskeméti tejüzemnél. Sőt, óhatatlan a kérdés: milyen ott a higiénia? Sitkéi Lajosné Kunszentmiklós Szerkeszd: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611 FILMJEGYZET läpp' kr if?*1 n jii H| ■Hill hill"1 Volt egyszer egy Amerika Nem érdemes egyik filmtípuson szá­mon kérni egy másik sajátosságait, a most moziba kerülő amerikai film ese­tében például a naprakészséget, direkt politikumot, magas szintű filozófiát, fiimköltészetet vagy más efféléket. Kü­lönösen akkor nem, ha az illető annyi tehetséggel, érzékenységgel — és annyi néző örömére — építgeti a műfajában jelentékeny alkotói életművét, mint . Sergio Leone, a Volt egyszer egy Vad­nyugat rendezője. Különös ellentmon­dás, hogy a legátütöbb erejű Amerika- mítoszok megálmodója nem más, mint De Sica tanítványa,_az olasz neorealis- ta iskola neveltje. O maga úgy fogal­maz, hogy a valódi film mindig fantá­ziafilm, saját pályáját illetően pedig az egyszeri jezsuita növendéket említi, aki végül is kommunista lett. Az új produkció összességében —, részletgazdagságával, árnyaltságával, önmagukban is figyelemre méltó rész­leteinek megkomponáltságával, jelle- mesen és jellemtelenül is emberi, szen­vedélyes és nagyon sebezhető hőseivel, a történetelbeszélő nagy mozi legjobb­jait, a többi között például Coppola Keresztapjának tablóját idézi. A holly­woodi szabványok szerint, de — az európai ízléshez alkalmazkodva — markánsabban, kevesebb érzelmesség­gel, édességgel. Mondhatnánk azt is, hogy Sergio Leone eddigi munkáinak mintájára, de említhetnénk a kétrészes film főszereplőjét alakító Robert De Niro ismert mintáit (Taxisofőr, Dü­höngő bika) is. Az ismert színész, aki első Oscar-díját éppen Coppola Ke­resztapájának. egyik epizódszerepéért kapta, ezúttal is rajta hagyta kézjegyét a teljes produkción. Ami a rendező ér­deme is, mert ahogyan Coppola annak idején belekomponálta Marlon Brando személyes mítoszát is a Keresztapába, ugyanúgy Sergio Leone is megtette ezt Robert De Niro kiválasztásával. A film meséje több évtizedet ölel át: a húszas évektől a hatvanas évek közepéig ível. A New York alsó East Side-i negye­déből származó De Nirónak a film első részében minden lehetősége megvan ar­ra, hogy felidézze e környékhez kötődő személyes élményeit több évtizedet öre­gedő, átváltozó készségéről is híres szí­nész ezúttal egy zsidó származású ban­davezért alakít, aki bűnözői életútja vé­gén hatalmi pozícióba kerül. Élete végé­ig elkíséri a romantikus szenvedély azért a lányért, akit gyermekkora ótaismert és imádott, de aki szimpátiája ellenére el­utasította, mert „fedsobbrendűnek” tar­totta magát nála. Életének másik meg­határozó kapcsolata gyermekkori ba­rátjához, Maxhoz fűzi, akivel együtt szövögetik s valósítják meg álmaikat. Leone — sokszoros áttétellel. — némi politikai mondanivalót is „becsempé­szett” szeszcsempészésen meggazdago­dó hősei sztorijába egy az ellenlábas maffia által megkínzott fiatal szakszer­vezeti aktivista alakjával. Leonének, aki ismert westemjeit kö­vetően majd másfél évtizedre eltűnt a pá­lyáról, ismét sikerült hatásos formába önteni megszállott Amerika-imádatát. A Volt egyszer egy Amerika legnagyobb eredménye ismét az atmoszfératerem­tés, ám véres kalandfilm izgalmai mellett e műfajban nem mindennapi luxusizgal­makat is nyújt azzal, hogy egy-egy röpke pillanatra sikerül megidéznie a vásznon kedvencei — és kedvenceink — Fitzge­rald, Hemingway, Dos Passos, Faulk­ner és Hammett szellemét. Károlyi Júlia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents