Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-17 / 89. szám
REFORMMÜHELY KECSKEMÉTEN (Folytatás az 1. oídalról.) magatartásformákat. Például a nyilvánosság dolgában. A nyilvánosság megint csak nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon az önfeladással. A nyilvánosság, ha a politikai szabadság és sajtószabadságjegyében szerveződik, akkor az nekünk is lehetővé teszi, hogy küzdelmet folytassunk a birtoklásáért. De ma a reflexeinkben egy másfajta küzdelem emlékei élnek. Tiltani, elutasítani, a felzúdulás állapotában lenni ahelyett, hogy cselekednénk ezekben az ügyekben. Ez politikai kultúra dolga is, de sajnos politikai reflexek dolga is, a hatalomféltő reflex továbbélése a nyilvánosságban. Végül hadd szóljak a pártban, vagy a párt körül, párttagokból, vagy párttagok és pártonkívüliek együttműködéséből keletkezett reformkörökről. Nem minősíteni szeretném, nem lenne tisztességes dolog egy kezdeti szakaszban lévő mozgalmat minősíteni. Csak a reményeinket fűzhetjük hozzá, hogy ez lehet az a politikai 'mozgalom, amely az MSZMP egész tagságát segíti—aki ezzel a párttal, együtt akar haladni, és nem egyénileg vonja le a konzekvenciákat —: abban, hogy a politikai küzdelemnek egy de- mokratikus, szabad Magyarország körülményei között részese legyen és döntő tényezője. Mert bár újra meg újra fölvetődik a kérdés, hogy az MSZMP átadná- e a hatalmat, hogyha az egy szavazáson ilyen konzekvenciákkal járna ? A demokrácia szabályaiba ez is belefartozik. De nincs az az eszelős politikai mozgalom, vagy párt, amelyik a programját már eleve erre tervezi. Csakis az az értelmes politikai mozgalom, amelyik nyerni akar ebben a politikai küzdelemben. Az MSZMP-t ez fogja összetartani. Új minőségű gazdasági fejlődést Nyers Rezső előadása A hetvenes évtized végétől folyó szellemi eszmecserék, amelyek időnként műhelymunkára koncentrálódtak, tisztázták már azt, hogy a gazdaság reformja mellett a politika reformjára is szükség van. De szélesebb társadalmi összefüggésekben a szociális együttélés és a gondolkodás reformja is szükséges. A gazdaság tekintetében most, a nyolcvanas évtized végén kritikus időszakban vagyunk: vagy lényeges lépést teszünk a gazdasági reformok terén, vagy vegetáló gazdaság lesz a magyar nemzetgazdaság, a kormányzás és a gazdasági tevékenység pedig állandó küzdelmet kell hogy folytasson ilyen körülmények között a túlélésért, az előálló újabb és újabb nehézségek legyőzéséért. Ezért a magyar társadalom és a magyar politikai élet számára már nem létezik az az alternatíva, hogy csupán józan reálpolitikával kitörjünk a mai nehézségekből, hanem itt már kényszerűséggé vált a széles körű reform. Egyetértek Pozsgay elvtárssal abban, hogy a gazdasági és a politikai reformok egymásnak feltételei, egymást erősítő tényezők lehetnek, amelyik elmarad, az gyengíti a másikat is. A gazdasági reformok tekintetében az útkeresés Magyarországon 1953 óta folyt. 1968-ban már érdemleges reformok is bevezetésre kerültek, mégis az útkeresés folytatódott mind mostanáig. A teljesen központosított tervgazdálkodás, ezt szoktuk a sztálini modellnek nevezni, Magyarországon már a hatvanas évek végén kimerítette a maga fejlődési lehetőségeit. A részlegesen működő piac elvére épülő gazdasági rendszer 1968 után, a hetvenes években javulást hozott, de a nyolcvanas évek elejére ez is kimerítette lehetőségeit. Ez a részlegesen megreformált gazdaság már csak széles körű bürokratikus állami beavatkozásokkal, nagyfokú túlszabályozással képes működni, a túlszabályozás pedig visszafogja a gazdálkodó emberek alkotó energiáját. Napirenden éppen ezért most a teljeskörű piacgazdaság megvalósítása van, új felfogású állami gazdaságpolitikát igényelve, tehát mondhatjuk: gazdaságpolitikai reform kíséretében új funkciójú népgazdasági tervezés kellene, hogy segítse ezt az állami gazdaság- politikát. Napirenden van emellett, ezzel szervesen összekapcsolva, a gazdasági demokrácia honi viszonyainknak megfelelő kifejlesztése. Ez is egy új demokrácia, nem a régi értelemben vett, amelyben az állampolgár, de a dolgozó ember is a döntésekbe csak nagyon szűk körben szólhatott bele. Ez a gazdasági demokrácia a tömegek érdekét, ellenőrzését társadalmi szervezeteken keresztül, társadalmi mozgalmak révén, politikai pártokon keresztül valósítja meg, és az állami szervezetben, az állami szervezet sok részterületén érvényesíti. Ugyanakkor ennek a demokráciának —véleményem szerint—tartalmaznia kell a közvetlen demokrácia bizonyos elemeit is, annyit, amennyit csak lehetséges a mai modern társadalomban, amely sajnos nem épülhet a közvetlen demokráciára teljes egészében. Alapvetően a nép, a kisember érdekein alapuló demokráciára van szükség Magyarországon. De felismertük, fel kell ismerni, hogy össze kell kapcsolnunk a vállalkozó polgárság egyre inkább manifesztálódó, megjelenő érdekeivel ezt a kisemberi érdeket és össze kell kapcsolni a szabadfoglalkozású értelmiség által képviselt nagyon fontos általános emberi értékekkel, szellemi törekvésekkel. Kifejleszteni a piacgazdaságot A következő 3-4 évben a piacgazdaság intézményrendszerét kell alapvetően kifejleszteni. Erre a megállapításra jutott az a gazdasági reformműhely, amely most már másfél esztendeje szervezetten dolgozik a gazdasági reformok továbbfejlesztésének a koncepcióján. A piacgazdaság alapvető intézményeinek a kiépítése keretében a magyar gazdaságba be kell építenünk a tulajdonosi funkciót, Aktív szerepet kapjon a tulajdonosi érdek, ezzel együtt a tőke hatékony újratermelésének az érdeke, a közösségi tőkéé és a magántőkéé is. A közösségi tulajdon nagy részét, véleményünk szerint, új formában kell működtetni a jövőben, társadalmasítottabb formákat kell kialakítani a korábbi monolitikus és meglehetősen bürokratikus állami tulajdonforma helyett, melyben most az igazgatási tevékenység dominál, és teljesen vagy majdnem teljesen háttérbe szorul a társadalmi tőke hasznosításának szempontja. Széles működési területet kell biztosítani a magánvállalkozásnak a tulajdonreform keretében. Ez részben korrigálását jelenti annak a túlfutásnak, amely az 1940-es évek végén és az 50-es évék elején vette kezdetét, s mindvégig jellemezte a magyar gazdaságot. De nemcsak korrigálni kell, hanem új területen, mindenütt, ahol a kis méretekben és a közepes méretekben végzett tevékenységnek nagy szerepe van, ahol a szellemi innováció fontosabb, mint a nagy tőkemennyiség hatékony működtetése, ott meglehetősen szabad utat kellene nyitnunk a magántevékenységnek. A gazdasági reformműhely résztvevőinek egyöntetű álláspontja, hogy nem lehet állami, központi szervezéssel, kényszerszervezéssel jól megoldani ezt a feladatot. Alapvetően önkéntességre kell építeni. A piacgazdaság intézményrendszerét fejlesztve, a tőkehasznosulást ellenőrző megoldásokat kell találni, amelyek a tőke áramlását biztosítják a tőkehatékonyság elve alapján. Ez a nemzetgazdaságnak újabb erőforrást teremthet. Az árakat, a béreket szabaddá kell tenni. Mindehhez konvertibilis pénz kell, s összehangolt pénzügyek. A gazdaságpolitika reformja kettős cél vállalását igényli mostanában. A pénzügyi stabilitás megvalósítását folytatni és keresztülvinni — ettől a feladattól nem menekülhet az ország — és egy új minőségű gazdasági fejlődés lehetőségeit meg kell teremteni. A teljeskörű devizális önfinanszírozása az országnak, s az államháztartás majdnem teljeskörű önfinanszírozása már csak egy új minőségű gazdasági fejlődés megindítása révén végezhető el és tehető tartóssá. A súlypontot át kell helyezni az új növekedéssel való kitörés céljára. Ez kockázatos gazdaságpolitika. S erre a kockázatra egyszer a magyar nemzetgazdaság 1985—86-ban nagyon-nagyon ráfizetett, amikor nem reformintézmények által terelve indítottunk el egy gazdasági növekedést, amely pénzügyi csőd közelébe vezette az országot. A reformok elindításához külföldi erőforrások bevonására igenis szükség van1, és szükség lesz. Nagyon fontos azonban, hogy ezek a külföldi erőforrások valóban a kitörés szolgálatában álljanak. Exportnövekedést, műszakitechnikai fejlődést, hatékonyságnövekedést eredményezzenek, megtermeljék tehát saját visszafizetésük lehetőségét, úgy, hogy a magyar nemzetgazdaságnak is maradjon valami. Az államháztartás lényegi önfinanszírozása is súlyos nehézségekkel jár a mostani időszakban. Kapcsolat Kelettel és Nyugattal A külgazdasági politikában a kétpia- cos külső politika stratégiájára kell egyértelműen áttérnünk. Még kell szüntetnünk azt a közel négy évtizedes gazdaságpolitikát, amikor a magyar nemzetgazdaság egyoldalúan és túlzottan a KGST-kapcsolatokra épült. Ezek a kapcsolatok eleinte rendkívüli dinamikát adtak a gazdasági növekedésnek, de a műszaki fejlődést már akkor sem segítették kellőképpen. Az utóbbi esztendőkben pedig a növekedésdinamizáló szerepük is megszűnt. Aránykiigazítás szükséges a magyar nemzetgazdaság termelési kapacitásaiban. Növelni kell a világpiaci exportra és a jövedelmező hazai piacra való termelést. Legfontosabb a világpiaci exportra való termelés, egyelőre. A műszaki kapcsolatokban, a forgalomban és a tudományos kapcsolatokban is bizonyos átváltásra van szükség. Alulfejlett az exportunk, nemcsak az importunkhoz képest, hanem az ország mai adósságállományához és kamatfizetési kötelezettségéhez képest is. Kilépés ebből a nehéz helyzetből az exportdinamizmus növelésével lehetséges. Ez a gazdaságpolitikai fordulat egyik fontos eleme. De nem szabad úgy felfogni, hogy most átmegyünk az egyik integrációból a másikba. Ilyen egyszerű átmenetre nincs lehetőség és nem is lenne jó. A megoldás az, hogy a KGST-kapcso- latokat piacivá alakítsuk át. Ez jelenleg elsősorban a Szovjetunióval látszik lehetségesnek, kétoldalú alapon. A kapcsolatok piacosítása átmenetileg a forgalom bizonyos csökkenésével jár együtt. Ez rövid távra nem előnyös az országnak. Hosszú távon azonban ebből is előny származik, mert új fejlődés lehetőségeit teremti meg, és megkeményítheti a KGST-kapcsolatokat, műszakilag és hatékonyság szempontjából magasabb szintre emelve azokat. A nyugat-európai kritériumok szerint — s ezt szeretném hangsúlyozni — Magyarország nem integrációképes. De képes arra, hogy fejlessze az ország kereskedelmét, politikáját, gazdasági mechanizmusát és;-^-. a szellemi irányultságát is erre fordítva — hatékonyabb és eredményesebb kapcsolatot építsen ki a nyugat-európai régióval. Az import-export kötöttségek feloldása nagyon szükséges ehhez. Az importliberalizálás mellett az exportot is liberalizálni kell, enélkül nem lenne piac- gazdaság a piacgazdaság. Ez a feltétele annak, hogy a magyar piac megfelelő mértékben versenypiaccá váljék. Mit nyújthat a reform a dolgozó embereknek, a lakosságnak? A reform mostani időszakában nem ígérheti az életszínvonal és az életviszonyok azonnalijavítását. Éppen a stabilizációs kötelezettségünk folytán még folytatnunk kell — egy-két évig biztosan, de lehet, hogy háromig — az olyan irányú erőfeszítést, hogy megteremtsük az életszínvonalunknak — nem is a mainak, hanem esetleg még valamivel csökkentettnek — az anyagi fedezetét. De remélhetőleg ez nem lesz már nagy csökkenés. Amikor 2-3 évről beszélünk, akkor ennek az időszaknak a végén a reálbéreknek kell már szinten maradniuk, s azután indulhat meg az életkörülmények és az életszínvonal érdemlegesebb javulása. Ezt ígérhetik a gazdasági reformok, ennél összességében az életviszonyok terén nem többet. Reformpolitikához a politika reformja A reformok politikája persze a politika reformját is igényli. A világgazdasági kapcsolatok fejlesztése azt igényli, hogy megteremtsük világpolitikai fellépésünkkel, politikai diplomáciával, a bankári tevékenységgel és bizonyos politikai bizalommal a lehetőségét annak, hogy ne csak fizetőképes maradjon az ország, hanem hitelképes is. A gazdasági érdekek tisztázásához a többpártrendszerre is szükség van. A többpártrendszer nem képes természetesen a gazdasági érdekek teljes körű tisztázására önmagában. De a reformpolitikához illeszkedő többpártrendszer vezeti az országot előre. Általánosságban azt mondanám erről: a magyar társadalom, annak a gazdasági alapja semmiképpen nem érett arra, hogy a politikai hatalomért folyó verseny azonnal meginduljon, s hatalmi versengés láza öntse el az országot. De szükséges az, hogy versengő pártok legyenek, hiszen a többpártrendszer nem többpártrendszer, ha nem versenyeznek a pártok. Hol és hogy kell a kettő összekapcsolását megvalósítani? Ez a mostani időszak egyik nagy politikai kérdése, a gazdaságot is érinti és a politikát is. A különböző alternatívák, a reform- törekvések kifejezésében feltétlenül pluralizmusra van szükség. Monolit reformpárt, mégha reformpárt lenne, akkor sem tudná ezt önmagában kifejezni, akkor sem, ha a nép pártjává válik. Véleményem szerint a mostani öt-hat esztendőben egy többpártrendszer hasznossága az ország számára azon múlik, hogy a versengés állapotából, a konfrontáció állapotából milyen rövid úton és milyen simán tud átjutni a gazdaságpolitikai törekvések szembesítésének, az ésszerű kompromisszumnak az állapotáig. Az MSZMP-nek egyértelműen a reform pártjává kell válnia. Ilyen irányú határozatokat hoztunk, ezt a reformtörekvést a gazdasági reformok vállalása is kifejezi. Határozottan szeretném aláhúzni, hogy a pártnak nem szabad oly mértékben befelé fordulnia, hint eddig tette, hanem kifelé, a nemzet, a nép problémái felé kell fordulnia akkor is, amikor belső szervezeti reformjával van elfoglalva. S ezek a belső szervezeti reformok éppen azt a célt kell hogy szolgálják, hogy még a végrehajtást is társadalmi megegyezés keretében, társadalmi együttműködés keretében kell tudni megvalósítani. Ilyen pártra lehet azt mondani, hogy reformpárt. A belső demokrácián, szervezetén is változtatni kell a pártnak. Nem várhatunk a kongresszusig, előbb meg kell indulnia már ennek a tevékenységnek. Meg is indult valami, de ki kell bontakoznia, véleményem szerint jobban. A pártban már elfogadtuk, hogy különböző áramlatok szükségképpen kell hogy létezzenek egy élő, működő, eleven pártban. Elfogadtuk központilag, de ez nem azt jelenti, hogy ez már megvalósult volna. A pártnak országosan és helyileg is képesnek kell lenni arra, hogy ezt tudomásul vegye, alkotó keretet biztosítva áramlatai működésének, koncepcióik kidolgozásának, és képes legyen az áramlatokból — nem frakcióvá merevedett áramlatokból — egy olyan politikai egységet kovácsolni, amely a reformpárt jellegnek megfelel. A pártszakadás kérdéséről. Most a pártszakadás a kibontakozó magyar- országi gazdasági és politikai reformokat a legjobb esetben is súlyosan visz- szahúzná, véleményem szerint. Ez a legjobb eset. Rosszabb esetben még rosszabb következménye is lehetne ennek. Nem indulhatunk ki abból, hogy a reformtörekvések maguk az országban nem plurálisak, és nem indulhatunk ki abból, hogy az országot a reform metszi ketté reformerekre és anti- reformerekre. Értékes politikai erők vannak a párton belül és a társadalomban is, amelyek nem ebben a kategóriában gondolkodnak, amelyek számára a reálpolitika kategóriái jelentik az értéket. Javul-e az ország helyzete, javul-e a helye a világban, javulnak-e az élet- körülmények? Halad-e a polgári szabadság útján, hiszen a reálpolitikának nemcsak gazdasági, hanem politikai feltételei is vannak. Ha ez reformokkal megy, támogatja a reformokat, ha meg nem megy, akkor megkérdőjelezi a reformokat. Ezen réteg nélkül, anélkül, hogy a reformok vitorláit ez a szél is dagassza, nem jutunk előre céljaink felé. Végül szeretném hangsúlyozni, hogy most az ország reformképességét kell javítani. Ne induljunk ki abból, hogy ez a reformképesség már mindenben megvan. A pártnak a reformképessége ennek jelenleg a legfontosabb része, a többi szervezetek, alternatív szervezetek, társadalmi szervezetek reformképességével együtt a nemzet reformképességét kell tudni lényegesen javítani ahhoz, hogy ilyen nagy vállalkozás, mint ami most áll előttünk gazdasági téren, eredményesen megvalósuljon. * * * Ezután következtek a korreferátumok. TABAJDI CSABA: Vízválasztó a hatalom- megosztás Korreferátumában a külpolitikus hangsúlyozta, hogy az összeroppanással fenyegető helyzetben önerőből nem tudjuk megoldani gondjainkat. Kérdés, kapunk-e segítséget a nagyvilágtól. Külső források kellenek, ám azok nehezen megszerezhetők. Ugyanakkor Magyarország talpon- maradása nemzetközi ügy. A desztali- nizálás olyan kísérlet, melynek sikere erőt adhat a reformhíveknek a Szovjetunióban, Kínában, Jugoszláviában, stb. Veresége esetén viszont előretörhetnek a konzervatív erők. A sikertelenség ugyanakkor alaposan elrettenti még a reformhívőket is, nem csak a konzervatívokat. Szuverenitáshiány van Magyarországon. Nem a 100 ezer szovjet katona vagy az energiaszállítástól való függés, hanem a nyugati hitelek szükségessége miatt. Gorbacsov meg Lengyelország segítene — mert érdeke — de nem tud. A Nyugat segítsége pedig szigorú feltételekhez kötődik. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy a tőke azért nem jön be, mert nem vagyunk fogadóképesek. Hogy korábban a váltás nem sikerült, abban nemcsak a szövetségi rendszerhez tartozás, henem az elmúlt 15 év hibás politikája is felelős. A régi vezetés csődtömeget hagyott az újra, és azt most rajtuk kérik számon. Válsághelyzetből a baloldali pártnak csak radikálisan lehet kilábalni. Van egy vízválasztó a reformhívek és a nem reformerek között, ez pedig a hatalommegosztás kérdése. Az, hogy ezt az elvet taktikából fogadja-e el, vagy meggyőződésből. A reform- szárny számára a hatalom nem cél, hanem eszköz. Az 1981-es lengyelországi szükségállapotról bebizonyosodott, hogy nem oldott meg semmit sem a gazdasági, sem a politikai feladatokból. Szükségállápottal a hatalom biztosítható, de a társadalom működőképessége nem — szögézte le. A demokratikus centralizmus csődhöz vezetett, de a párt integrálásához nincs más módszer. Viszont nem szabad a pártcentrumot valami szakrális dologként kezelni. A megoldás az lehet: elmondani az igazat az embereknek. GOMBÁR CSABA: Két megoldás A politológus nézetei szerint az MSZMP-n belül nagyobbak az ellentétek, mint egy MSZMP-tag és egy másik pártbeli között. Ahhoz, hogy a kormányzati döntésekben is kimutatható hezitálás, félkompromiászumok megszűnjenek, az MSZMP-nek, e konglomerátumnak is párttá vagy pártokká kell alakulnia. Ez kell hogy legyen a közeli cél. Az alternatív szervezetek szerint ugyanis azért nem jöhet létre koalíció, mert nincs kivel megegyezni. A felszólaló két megoldást lát: a pártszakadást vagy a platformalakítást. Mint kifejtette: a pártszakadás is végbe mehet békés, tárgyalásos úton. Persze vannak veszélyei, de az is veszély, ha a tettrekész értelmiséget elveszítjük a késlekedés miatt. A gazdasági nehézségek pedig pártszakadás nélkül is itt vannak. A platformalakítás is békés út, sok érv szól mellette is, de ebben kisebb a húzóerő, sok időt igényel s máris késésben vagyunk ,^r mondta. Úgy látja, hiányoznak azok a vezetők, akik a személyi konzekvenciákkal is vállalnák a vezető tisztet akár pártszakadás, akár platformosodás esetén. Arra sincs pontos válasz, vajon hányán vannak a követőik. Az azonban bizonyos, hogy a régi intézmények a tehetetlenségi erő hatása nyomán — csak szétmasza- tolják az ügyeket. A ^hozáshoz vállalni kell a bizonytalanságot és a kockázatot is. A megoldáshoz akár szétválás, akár platformalakítás — a felszólaló igen fontosnak tartotta a következőket: a közeli időben rendkívüli pártkongrész- szus összehívása, minél több helyen alakuljanak reformkörök, és azok szerveződjenek össze, legyen a reformszárnyak országos nyilvánossága, a két államminiszter mellett alakuljon a reformokért felelős bizottság. BOKROS LAJOS: Új kormányt, űj gazdaságpolitikát A közgazdász szerint nem a politikai demokrácia, hanem a mögötte kifulladó gazdasági reform jelenti a veszélyt. A múlt elemzése mellett számításba kell venni azt is, hogy a mai kormányzat milyen hibákat követett el. A tavalyi eredményekben a kormányzati munka viszonylagos következetessége is kimutatható. 1989-re azonban ez nem jellemző. Példákat sorolt: nem a bevásárlóturizmus megszüntetése a gond, hanem a korábbi vámszabályok bevezetésének ellentmondásossága, a változtatás késedelmessége, és a korlátozás rossz végrehajtása. A költségvetés mohón túlköltekezik, a világkiállítás gazdasági terve mára idejét múlta. A pazarlás sok helyen tettenérhető, például a lakásgazdálkodásban, vagy abban, hogy következetlenül mentőövet dobnak egyes lobbiknak. A változáshoz kemény kormány kell, de nem „rendpárti”. Az új kormányt már a parlament legközelebbi ülésén meg kellene alakítani, természetesen új miniszterekkel, s ki kell dolgozni egy új kormányprogramot is, gyökeresen átalakítva a gazdaságpolitikát. LENG YEL LÁSZLÓ: Reformpártra van szükség — Mit keresünk itt? — tette föl a kérdést az ismert közgazdász, akit tavaly kizártak a pártból. — Az itt tanácskozók egy reformszocialista párt képviselői, s azzal, hogy minket tavaly kizártak, véleményünk lényegesen nem változott: idén is szükségesnek tartjuk, hogy létrejöjjön a reformpárt. Gazdasági kérdésekre térve Lengyel László kifejezte meggyőződését: egyik párt sem szerez szavazatokat, amely csupán a régi recepteket éleszti föl. A gazdaságpolitikában váltásra van szükség, mert — akárcsak 1985-ben, akként most is: ■— a szerkezetátalakulás nélkül a dinamizálás csupán újabb eladósodást jelent, 1988 látszólagos sikereiből következnek az idei eredménytelenség okai, ezt csakis új, alulról építkező tulajdonviszonyok fordíthatják jó irányba. Grósz Károly kormányfői búcsúbeszédében ugyan azt mondta, hogy sok minden sikerült, kivéve a szerkezetváltást, ám ez valójában súlyos kudarc beismerése: enélkül minden életszínvonal-megszorító intézkedés csupán a lakosság megsarcolása. „Olyan fordulatot várok — tette hozzá Lengyel László — amikor földnek és gyárnak új tulajdonosai százezrével jelenhetnek meg, már holnap, a társadalomban. Az a párt pedig, amelyik tulajdont akar a társadalom minden rétegének, az győzhet a választásokon és kivezetheti a népet a válságból”. A közgazdász ezután a gazdaság átalakításának általa javasolt programját összegezte, előrebocsátva: ehhez olyan hiteles kormány kell, amely szembenéz a nagyberuházásokkal, melyek nem alkalmasak a jövő építéséhez. Bős— Nagymaros,. Tengiz, Jamburg: erre nem szabad pénzünket fizetni. „Kötelességünk kijelenteni azt is, hogy a Grósz-kormány programja megbukott: ma már egyetlen számszerűen megfogalmazott előirányzata sem teljesíthető”. Az a párt, amely képtelen lesz kialakítani választási programot az év második feléig, nem győzhet. Főleg nem az MSZMP, amire a nép már csak azért sem szavaz, mert 40 évig a hatalmon volt. Lengyel László konkrét javaslatai: 1. A reformszárny tisztázza, mi a viszonya az elmúlt 15 év gazdaságpolitikájához. „Nem fogadható el, hogy amíg a 301 -es parcelláról lehet beszélni, arról, hogy mi történt 1986;—87-ben, nem lehet”. 2. Felülvizsgálandó a nemzeti kisebbséggel való foglalkozás: „Arad tévedés volt, a tárgyalások nem vezettek sikerre”. 3. Föl kell vetni a fehér foltok kérdését a kelet-európai országoknak, nyilvánosságra kell hozni a nemzetközi gazdasági szerződéseket, mert ma is a legképtelenebb híresztelések vannak forgalomban. 4. Világossá kell tenni, milyen tulajdonosig rendszert képzel el a párt. 5. Újragondolandó az érdekvédelem, a munkahelyi demokrácia kérdésköre. „Mi lesz a sztrájkokkal tavasszal és a forró ősszel?” 6. Az MSZMP csakis akkor tisztázhatja viszonyát a többi párttal, ha maga is politikai párttá válik. BIHARI MIHÁLY: Demokratikus szocializmust! A pártból tavaly ugyancsak kizárt politológus bevezetőként azt mondta: itt, a kecskeméti tanácskozáson is van 120 barátja és elvtársa, csakúgy, mint az MDF vagy az SZDSZ gyűlésén, ami arra a veszélyre hívja föl a figyelmet, ’hogy eddig még nem sikerült „összeültetni” azokat, akik a válságból kivezető utat képesek meghatározni. Politikai téren a demokratikus szocializmus, a végrehajtást illetően pedig a kormányzati reformcentrum létrehozása teremtheti meg, stabilizálhatja és irányíthatja az átmenetet. A demokratikus szocializmus mozgalma nemzeti politikai szövetség. Ennek tagjai lehetnének a demokratikus szocializmus Kecskemétre is meghívást kapott hívei, akik egyértelműen elvetik a diktatórikus szocializmust, továbbá az alternatív szervezetek olyan tagjai, akik szintén vállalják a demokratikus szocializmus alapértékeit és elveit. Csatlakozhatnának pártonkívüliek is — de maga a mozgalom nem feltétlenül lenne párt. Második reformcentrumként a kormányzati reformcentrumot kellene létrehozni, amelynek azonnal fel kellene vennie a kapcsolatot az alternatív szervezetekkel. A kormányzati apparátusban több százra tehető személycserére van szükség, mert csak így lesz működőképes, szakszerű és jogszerű a kormányzás. Az-is követelmény, hogy új kormány és kormányprogram kell — ám ezt az MSZMP ne egyedül készítse elő. Fontos feladatnak nevezte Bihari Mihály a működőképes többpártrendszer infrastruktúrájának megteremtését, mely az MSZMP számára is történelmi jelentőségű nemzeti érdek. Mindenkinek le kell mondania a kizárólagosság mindenféle igényéről, és ezt az Alkotmány szövegébe is bele kell építeni. Mivel pártválság van, a pártot az államigazgatástól haladéktalanul el kell különíteni. Bihari Mihály végezetül két fő veszélyre hívta föl a figyelmet: a társadalmi robbanásra vagy pedig egy félkatonai hatalomátvételre — ezeket elkerülendő kell közös tárgyalóasztalhoz ülni, minden erővel a békés átmenet feltételeit megteremteni. stumpf istván' Rendkívüli kongresszust! A MISZOT elnöke szerint a kecskeméti tanácskozás túlnőtt a reformműhely keretein. Nagy a várakozás iránta azok körében, akik még a párton belül keresik a kitörés lehetőségeit — főként a reformkörök —, másrészt pedig a fiatalok körében. Ez utóbbi az MSZMP komoly történelmi felelőssége: elvesztette ugyanis a fiatalság nagy részét, mert a KISZ-t a párt ifjúsági szervezeteként az ifjúság kordában tartására használta föl. — Ki kell mondani: a tagság elégedetlen a beleszólás hiánya miatt! Rendkívüli pártkongresszusra van szükség! Itt dőlhet el, a reformplatform erős-e hogy győzzön, vagy pedig a reformereknek új pártba kell tömörülniük. A cselekvésnek szervezeti formát kell adni az egyszerű tag számára, ennek pedig csakis rendkívüli kongresszus lehet a fóruma — mondotta végezetül Stumpf István.
