Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-22 / 69. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. március 22.

Tizenkét nevelő levelét megírta

A nagybarácskai tantestület a kötelező különórákról

Nehezen csitul a vihar Nagybaracs- kán. A szülők egy része állítja, hogy valóban kötelező különórák voltak azok, melyek őket felháborították. Mások viszont — mint erről február 15-én megjelent riportomban beszámoltam —, írásba adták, hogy gyermeküket teljesen önként járattak délutáni matematikaórára, sőt a továbbiakban is igénylik ezt az oktatási módot. Megírtam, hogy mit mondanak a szülők, mit az iskolaigazgató, és mit a tanácselnök. Csak azzal maradtam adós — és ez sokaknak feltűnt —, hogy mit mond a nevelőtestület.

„Elhatároljuk magunkat”

Most már nincs kétség, hogy mi; a nagybaracskai tantestület véleménye a kötelező különórákról, az iskolavezető módszereiről, mégpedig a Petőfi Népe főszerkesztőjéhez intézett levélből tudni ezt meg, melyet tizenketten aláírásukkal hitelesítettek, majd még ketten csatlakoztak a sorokban lefektetett megállapításokhoz. így a testület 22 tagja közül tizennégyen a következőket mondják:

„Alulírottak elhatároljuk magunkat Hajdók Imre igazgató személyétől, mert igenis tudtával és beleegyezésével folytak immár több mint tíz esztendeje a szülők által etikai szempontból kifogásolt különórák. Nem értettünk egyet a vezetés módszereivel sem, de a helyi körülmények miatt ezt nem lehetett nyilvánosságra hozni.

A szülők által jelzett „ellentmondásos, nevelésellenes, sokszor a zsarolás határát súroló” helyzetért nem a nagybaracskai tantestület egésze a felelős, hiszen csak a kollektíva két tagjának kiváltsága volt, hogy különórákat tarthasson.

Majd befejezésül ezt írják a nevelők:

A legjobb megoldásnak azt látnánk, ha az iskolánkban az igazgató választást rövid időn bélül megismételhetnénk.

Nem a szakmai felkészültség hiányzik

— Azért valamit nem értek —: kezdem el vendégjogon a beszélgetést, amikor alevél aláíróit egy rövid találkozóra kértem. — Az igazgatójuk kétségkívül nagy tudású pedagógus, aki a szakmában komoly tekintélyt vívott ki magának. Megvan könyvtáramban a Kőhegyi Mihállyal közösen írott Nagyba- racska története című munkája és nemrég adta ki a Megyei Pedagógiai Intézet egy földrajzi tárgyú segédkönyvét.

— Szó sincs róla, hogy az igazgatónak szakmai ismereteit megkérdőjelezzük. A vezetési módszerei ellen van kifogásunk — mondják a nevelők szinte egyszerre. Hogy miben nyilvánult ez meg? Csak a saját igazát ismerte el, az ellenvéleményt könyörtelenül megtorolta. Vagy úgy, hogy a „renitens” tanárt megpróbálta szembefordítani a többiekkel, vagy úgy, hogy a továbbiakban egyszerűen levegőnek tekintette.

Dolgozhatott az illető bármilyen jól, Hajdók Imre számára megszűnt létezni.

—A nevelői munkát nem a tényleges teljesítmény alapján értékelte, hanem aszerint, hogy az illető beállt-e a fejbó- lintók közé. Ha pedig valaki mégis szembehelyezkedett a véleményével, akkor azon volt, hogy megalázza, a többiek előtt lejárassa. Ami az anyagi megbecsülést illeti, még a kötelező előléptetésből is kifelejtette. Az értekezleteken általában kijelölt hozzászólók voltak, akik előregyártott szöveget mondtak.

ömlenek a panaszok, és sokszor elhangzik közben a „megalázó volt” kifejezés. ,

Változtatni kell

A tantestületben pattanásig feszült a légkör. Van, aki azt mondja, hogy már nem sokáig bírja idegekkel. Az egyik tanárnő panaszolja, hogy már hetek óta nem tud aludni, lassan belebetegszik az izgalmakba. A szülők úgy érzik, hogy már-már az oktatómunka is megsínyli a nevelőtestület rossz hangulatát.

Valamit tenni kell — mondja a legtöbb nagybaracskai. Van, aki aláírást gyűjt, házról házra járva, az igazgató meflett, és van, aki kijelenti, hogy Hajdók Imre vezetése alatt nem hajlandó többé dolgozni.

Egy biztos: a község vezetősége súlyos gond megoldását kapta feladatul. És az is világos, hogy ez elöl tovább már nem térhet ki. így vagy úgy, de dönteni és változtatni kell! > Gál Zoltán

Lányi András eddigi munkáinak — Segesvár,

Ál-Petőfi egyik része történelmi téma köntösébe bújtatott parabola, szereplőik pedig személyiségjegyek nélküli szócsövek vagy jelképek.

A többi — Tíz év múlva, Valaki figyel— ugyanerre a mintára felépített ironikus logikai konstrukció, ám ezekben már félig-meddig mai, hozzánk közelebb álló figurák botladoznak alig átlátható útjaikon. Nem a történelemben, de nem is a jelenben, hanem egy elvont térben mozognak. A filmek nem tartalmaznak divatos történelmi tanulságokat, és ugyanilyen hűvösen tartózkodnak a tetten érhető mától, direkt politikumtól is. Lányi legújabb produkciója, Az új földesúr feldolgozásmódját, stílusát illetően folytatja ugyan a korábbi vonulatot, ám a címadó, 1863-ban született Jókai-regény adaptációjából áthallatszanak olyan nagyon is mai politikai-közéleti alapfogalmak, mint például „új közmegegyezés”, „nemzeti emlékezet”.

Lányi András ezúttal'— mint maga mondja — Jókait Jókaival „hamisított”. A címadó regény mellett ugyanis — töredékesen, párbeszédeikkel vagy csak utalásként — más Jókai-művek

(A kőszívű ember fiai, Aranyember) is beépültek a produkcióba. A különlegesen lelkiismeretes hamisítványban egy ma is aktuális Jókai-probléma új értelmezésére vállalkozik. Nevezetesen azt a problémát boncolgatja (újra), hogy mibe kerül a nemzetnek és mibe kerül az egyénnek, ha a konszolidáció érdekében feladja, meghamisítja saját múltját. Mert a regény középpontjába állított egykori ellenségek békejobb- nyújtása másképpen nem lehetséges. Az egyik főhős, az 1848-as osztrák vértes őrnagy: Ankerschmidt lovag részese a szabadságharc leverésének, de—magyarabbá változva a maguk ellen is forduló, szkeptikus forradalmároknál — kiveszi részét a tönkrement ország felvirágoztatásából is. A Jókai változatában Haynauról mintázott, immár jámbor és derék „új földesúr” sajátos módón szervezi meg magán-kiegyezését: egy magyar szabadsághőshöz adja lányát. (Az amnéziás, „nemzeti betegségben” szenvedő Garamvölgyit ráadásul maga szabadítja ki a börtönből.) Az egykori viszálykodásra Így aztán — jókora adag romantikával— a fiatalok hepiendje borit fátylat.

A ma már programműként ható, alig olvasott, a maga korában azonban az irodalmi közvélemény által a legjobbnak ítélt, legtöbb nyelvre lefordított Jókai-regény egy hiteltelen, elvtelen folyamatot mutat be kissé szépelgőén. Lányi számára ugyanez a folyamat volt fontos, ő azonban már a heroizálódó díszek nélkül, sokkal több távolságtartással láttatja. Sajátos történelmi leckéjében azt kívánja elmondani, hogy „mindkét konszolidáció: a 48 és az 56 ..Ujjjpi k,i?gyezé> előkészítésének titkos története a lelkekben folyt. Addig tartott, amíg ki-ki szerepet, hitét, személyiséget, programot cserélt, kivetkőzött magából és elhülyült”.

A kissé túlbonyolitott, nehezen követhető stílusbravúr, úgy tűnik, szakmailag túlságosan nehéz feladatot ró a rendezőre, aki ezúttal leveri a saját maga által beállított lécet. A végeredmény mesterkélt, szájbarágósán kioktató, unalmas. Jellemző, hogy a „meghamisított” Jókai-regény önmagukat meghamisító hőseinek történet« Lányi stílusosan, ám a feladat nehézségi fokát már jelezve — egy „hamisítvánnyal” indítja: egy 1850-es évekbeli „híradó” részletével, eljátszik a gondolattal, hogyan is kommentálta volna a tudósító a korabeli dokumentumfilmben a sajnálatos 1848-as eseményeket...

Károlyi Júlia

Küldetés

KÉPERNYŐ

TJékessi János, azaz Hans\

Habe (Birtok János), több or-| szágban működő riporter és regényíró 27 év múltán, 1965-ben adta ki ifjú tudósítóként, a 27 évesen átélt eviani tárgyalások megrázó élményeiből építkező könyvét, A küldetés-t. A Kenne- dy-gyilkosságot gyorsan feldolgozó, Halál Texasban című könyve világsikerének hatására örökítette meg a híres orvosprofesszor sok tízezer ember sorsát meghatározó megbízatását, az idillikus városka előkelő palotáiban tárgyaló diplomaták ostoba értetlenségét, közönyét? Úgy érezte, hogy a hatvanas években és még sokáig időszerű a figyelmeztetés: minden kitelik a diktatúráktól, a gonosztól elpusztítottak sorsáért a közönyös világ is felelős.

A körülmények, a helyszínek váltakozhatnak, de A küldetés napjainkban is tragikusan időszerű. Milliók mentették puszta életüket Afrikában, Ázsiában, megnehezült a kisebbségek sorsa az egész világon. Faji, nemzeti hovatartozásuk, vallásuk, politikai nézeteik miatt száz- és százezren félnek a holnaptól. Mit tehetnek, mit kell tenniök azoknak, akik segíthetnek, könnyíthet- nek a menekültek, az üldözöttek sorsán?

Szántó Erika, a Hans Habe-könyv- ből készült Küldetés Evianba forgatókönyvírója és rendezője sajnos adós maradt a mű kínzó aktualitásának érzékeltetésével, noha a rádió- és televízióújságban is az alapmű jelenidejűsé- gére hivatkozott választásának indoklására. A krimisablonok a titkos akció izgalmát kívánták megteremteni. Any- nyiszor láttunk már éjszakai letartóztatást, kínzást, ármányt és cselszövést, hogy mindenkiről az első pillanatban tudtuk, kicsoda, micsoda, mit tesz a következő pillanatban.'

A vasárnap este vetített film bűnügyi történetnek nem volt eléggé izgalmas, eléggé profi, lelkiismeret-ébresztő drámának kellően motivált, elmélyült, eléggé drámai. Némely jelenetből — például az amerikai megbízott és az orvos találkozásából — nyilvánvaló, hogy több is telt volna a sok nagy tudású színésztől, az irodalmi alapanyagból.

Végül is a Küldetés Evianba tisztességesen szórakoztatónak sikeredett, bár a tragikus sorsú főhős küzdelme, harca önmagával, a külvilággal kicsit többet ígért.

Mit kezdene a felgyorsult politikával a Magyar Televízió, ha nem találták volna ki a tv 2-t? (így alakulna a tévé a rádió nélkül?)

A korábban évekkel, hónapokkal előre dolgozó, merev műsorszerkezetű intézmény milyen műsorban, milyen formában adott volna helyet a végre nyilvánosan is kifejthető nézeteknek, mikor ütköztette volna az egymással feleselő nézeteket, miként vonta volna be a lakosság közügyek iránt érdeklődő harmadát, negyedét, ha nincs a rugalmas, oldottabb második műsor?

Remek találmány a Napzárta, de meddig bírjuk? Fizikummal, erővel. A minap is kétnaposra feszítette az izgalmas mondandó. Mégis többen nézik, mint akár egy-két évtizede a fő műsoridőben sugárzott úgynevezett belpolitikai műsorokat.

Nem ismételhetnék meg a rögtönzött, a feltehetően másnap is „élő” beszélgetéseket? Míg el nem felejtem: megőrzik e csendes forradalom heteiben, hónapjaiban készített műsorokat?

Fontos, kimondom: történelmi értékű dokumentumok.

Az imént említett rugalmasságra jó példa a Közelkép átalakulása. Szívesen megtudtam volna Nyers Rezsőről is, hogy játszik-e még az öreg teniszezők bajnokságán, szereti-e még az autózást, megszokta-e újra, hogy testőrök vigyázzák minden lépését, de Vitray Tamás ráérzett e kérdések pillanatnyi időszerűtlenségére Alkalmazkodva a politikus-közgazdász egyéniségéhez, kicsit óvatos politikai stílusához, sikerült fontos megállapítások, vélemények kimondására rávenni riportalanyát, A Politikai Bizottság tagja azonnal be- gubózott volna, ha a riporter rádörrent mint A Hét egyik riportere a vízügyi vezérigazgatóra, hogy „hová akar kilyukadni". Talán csak egyetlen kérdést hiányoltam az ezúttal is éles Közelképből. Miért olyan megadóan fáradt Nyers Rezső? Féltjük.

Félreértés ne essék: magam is ráripa- kodtam volna a lényegi válaszok elől cinikusan kitérő, milliók — megalapozott vagy téves; mindegy -— nézetét fitymáló főnökre. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor egyes nyilatkozók szellemifogyatékosoknak tekintik a nézőket, mellébeszélnek. Ezért vélem jó riportnak a vizieröntű-építésről beszámoló tudósítást.

Ha már a stílusnál tartunk. A sportosztálynál észrevehetők a jótékony változások. Érdekesebb, oknyomozóbb a műsor. Frissebb, többet mondó.

Továbbra is kívánatos a tudósítói gárda bővítése, továbbképzése. Bizony csak kacag a figyelmes néző, amikor a laposan kapuba guruló labdára azt mondja a riporter, hogy X. a hálóba ívelte.

Nincs nevethetnékem azonban, amikor az egyik riporter „kutyázik". A „kutya mindenét”, nem szoktathatnák le erről a képernyőn csúnya modorosságról . Heltai Nándor

PETŐFI-SZOBROK MEGYÉNKBEN:

AMI KIMARADT

Szabadszállási hozzászólás

Ö

römmel és érdeklődéssel vettem kezembe dr. Varjas Károly „Petőfi szobrok hazánkban és határainkon túl (1850—1988)” című albumát.

Mint lokálpatrióta is, mohón kerestem a könyvben a Szabadszálláson található Petőfi-emléktáblát és szobrokat. Sajnos azonban a szerző kifelejtette. Tudatosan, vagy hiányos ismeretei miatt? “7 nem tudom. Pedig a környékünkből — Dunavecséről, Szalkszent- mártonról, Kunszentmiklósról — közli.

A Bács-Kiskun megyében található szobrokat a Petőfi Népe újság be is mutatta sorozatban. Kár, hogy mi, szabadszállásiak erről is lemaradtunk, pedig a következők találhatók községünkben:

1. Pctőfi-emléktábla a városháza falán. Készült Petőfi születésének századik évfordulójára (1923). (Békési István „Petőfi nyomában” című könyvében is szerepel.)

2. Petőfi-emlékmü a költő szüleinek háza helyén. A centenáriumi országos ünnepségek sorrendjében másodiknak Szabadszálláson 1948. január 4-én tartották az ünnepséget, ahol Mihályfi Ernő miniszter, a Történelmi Emlékbizottság főtitkára mondta az ünnepi beszédet és leplezte le a centenáris emlékművet. Az emlékmű alapzata és részei haraszti mészkőből faragva, Süttőn készült. A Petőfi-mellszobor bronzból öntve, alkotója: Maijay György.

3. Petőfi mellszobra a tanácsháza előtti téren. Alkotója Páli Lajos szabadszállási kőfaragó kisiparos. Felállítva: 1969. Bevallom, hogy nagyon érzékeny vagyok, mikor Petőfi és Szabadszállás kapcsolatáról van szó. Tapasztalatom, hogy erről keveset tud a nagyközönség. Nem csoda, hisz még azok ismerete is hiányos, akik publikálnak.

A Magyar Nemzet 1988. március 5-ei számában a következő valótlan állítás

• A szabadszállási Petőfi-emlékmü.

• A Petőfi-emléktábla, ugyancsak Szabadszállásról.

■ ').« t'

szakadtam közületek, s azóta csak nagyon ritkán juthattam ahhoz az örömhöz, hogy szülőföldemet megláthassam. ..”

Választási bukása után is így ír Petőfi:

„Lejöttem szülőföldemre Kis- Kunságba...”

Mivel annyira ragaszkodott Petőfi a szülőföldjéhez, — ezért lett Szabad- szállás a bukás színhelye.

Sajnálatosnak tartom, hogy Petőfi családjának életrajzi adatait sokszor nem a valóságnak megfelelően tárják az olvasó elé. Könnyelmű megjegyzésekkel pedig elterelik a lényegről a figyelmet és csak a gúnyos megjegyzés -marad meg a köztudatban. Elhalványítják az igazságot; pedig agyonhall- gatással nem lehet az igazságot eltemetni. így van az, hogy a Petőfi családjának és Szabadszállásnak kapcsolatairól nagyon keveset tudnak az emberek.

Talán így kerülhette el dr. Varjas Károly figyelmét Szabadszállás, mint Petőfi-emlékhely.

Egyébként a megjelent könyv hiányosságai közül csak Szabadszállás mellőzéséhez kívántam véleményt nyilvánítani.

Tóth Sándor Szabadszállás

*

Nem tudni, miért maradt ki dr. Varjas Károly könyvéből a szabadszállási Pető- fi-szobor. A Petőfi Népében az eredeti kézirat alapján adtuk közre a sorozatot. Ezúttal pedig helyt adunk Tóth Sándor észrevételeinek is. Megjegyezzük még, hogy Kiskunmajsán is található Petőfi- szobor, minthogy láthattuk a március 15-ei ünnepségekről szóló tudósításaink között.)

(A szerk.)

olvasható: „A vagyonosodó apa, Pet- rovics István 1829-ben házat, kertet, 80 hold szántót és száz hold rétes kaszálót vett Kunszentmiklóson.”

Ezzel szemben pedig a valóság az, hogy Petőfi apja soha nem vett házat, kertet Kunszentmiklóson, de még csak egy talpalatnyi szántót vagy kaszálót sem, és soha nem laktak Kunszentmiklóson. Petőfi apjának csak Szabadszálláson volt saját háza (a költő születése-, kor is) és itt vásárolt földet, szőlőt.

A Magyar Hírlap 1989. január 2-ai számában található a következő valótlanság (Petőfi apjáról írják): „A nyughatatlan természetű István előbb Aszódra, majd Kiskőrösre költözött'. . .”

Ezzel szemben a: valóság az, hogy- Petrovics István Aszódról nem Kiskőrösre, hanem Szabadszállásra költözött 1818-ban, és szabadszállási lakos volt 1841-ig.

A Bács-Kiskun megyei Útikönyv (megjelent 1986-ban) a következő ismertetést adja Petőfi és Szabadszállás kapcsolatáról: „Petőfinek és híveinek bizony vasvillák mutatták kifelé az utat.”

Kár, hogy csak ezt a gúnyos megjegyzést tudja közölni a Pusztatourist Idegenforgalmi Hivatal kiadványa. Nem tehetünk róla, hogy Petőfi Szabadszálláson akart fellépni követnek. Petőfi saját maga mondja: „Fordulhatnék többfelé, de egyenesen és csak szülőföldem ajtaján kopogtatok, Kis- Kunságban.”

„Miért óhajtom éppen azt, hogy ti válasszatok meg követnek? — azért mert ez a föld, melyen ti laktok, ez a szép Kis-Kunság az én szülőföldem ...”

„Polgártársaim és hazámfiai! Hazámfiái nem csak mint magyarok, hanem úgy is, mint Kunok, mert Kis- Kunságban születtem.”

• „— én még gyermek koromban' elZenekedvelő

növények

Külföldi kertészek érdekes jelenséget vettek észre — már a harmincas években — zeneiskolák és olyan házak kertjében, amelyeknek kertre néző szobájában zongora vagy más erős hangú hangszer van. Egyes növényeknél állítólag megfigyelhető, hogy arra fordulnak, ahonnan a zene hallatszik. Ha igazat adunk ennek a megfigyelésnek, akkor azt kell gondolnunk, hogy a zenei hanghullámok még eddig kiderítetlen okokból idézik elő érzékenyebb növényfajoknál ezt az érdekes jelenséget. A jelenség egyébként nem is olyan elképzelhetetlen. Ha ugyanis van geotropizmus, fototropizmus és egyéb külső tényezőktől vezérelt növényi mozgásjelenség (márpedig van!), akkor miért ne lehetne olyan mozgás is, amely a hangjelenségekre bekövetkezett reakció volna.

A növényfiziológusok ellenőrző vizsgálat alá vették ezt a növényi mozgást, és egyszer bizonyára el fogják dönteni, tévedés vagy véletlen volt-e a növények „muzikalitásának” a megfigyelése.

Újabban megfigyelték azt is, hogy vannak növények, amelyek a rádióhullámok iránt érzékenyek. Ilyen a többi között a mimóza. A mimóza egyébként is furcsa növény. Botanikus-kertekben látható, és az a különlegessége, hogy ha megérintjük, gyorsan lehajtja és összecsukja a lombozatát.

Persze ismerünk még más mozgó növényt is. Bengáliában él a Desdemonium gyrans nevű furcsa növény; hazájában „jeladó”-nak nevezik, mert levélkéi olyan forgást végeznek, mint a katonák jeladó zászlói. A forgás elég gyors, és teljes kört írnak le a levelek, ha a nap jól süt. Körülbelül a másodperc sebességével forog ilyenkor a két hátsó levélke, míg a harmadik nagy levél lassú köröket rajzol a levegőbe. Gyen0 Japánban a növényélettan kutatói vizsgálják a növények reagálását a hangokra. Egy akusztikai szakember által erre a célra kifejlesztett hangszórón keresztül áramoltatott mély hanghullámok okozta légrezgéseket érzékelik a növények, és ez serkentően hatott a növekedésükre. (MTI Külföldi Képszerkesztőség)

gébb fényben és hűvös időben a levélkék nem köröket, hanem mindjobban megnyúló ellipsziseket írnak le lassú, tétova, akadozó mozgással.

Mozgó -növény, zenekedvelő, rádióhullámokra érzékeny növények — ezek mind olyan különlegességek, amelyek felkeltik az ember figyelmét a természet különlegességei iránt. Ugyanakkor téves útra is vezethetik a gondolkodást. Ha ugyánis be is bizonyosodna, hogy a növények ( vagy egyes növények) érzékenyek a zenei hangra, sokan biztosan azt gondolnák, hogy a növények valamilyen magasabb rendű lelki képességekkel rendelkeznek. Erről természetesen nincs szó, csupán arról, hogy a növények idegrendszer nélkül is képesek érzékelni a külvilág hatásait.

Az új földesúr