Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
1989. március 18. • PETŐFI NÉPE •, 5 KECSKEMÉTI TAVASZI NAPOK /Csütörtökön nyílt meg a Kecs- keméti Tavaszi Napok egyik legelső rendezvényeként az Erdei Ferenc Művelődési Központ emeleti galériájában Sz. Varga Katalin kiállítása. A Bukarestből másfél esztendeje áttelepült grafikusművész nem először lép Magyarországon a nyilvánosság elé: rajzaival több megyei és egy budapesti kiállításon, jelmezeivel a kecskeméti Katona József Színház színpadán, ruháival pedig egy berlini divatbemutatón találkozhatott a közönség. Most látható önálló kiállításának anyagát a munkásságában meghatározó szerepet játszó textilmunkákból állította össze. Pályáján a két műfaj — grafika és a textil — közötti kapcsolat korántsem számít újnak, hangsúlyosan textiles eredetű struktúrákat felhasználó rajzai már az 1988-as téli tárlaton magukra vonták a figyelmet, olykor alaposan zavarba is hozva a nézőt, hogy voltaképpen textiltervet vagy pedig textilelemeket is felhasználó grafikát lát. Az azóta megismert munkák alapján már bebizonyosodott, hogy tervezőjük e „határsértéseket” nem bizonytalan kimenetelű kísérleteknek szánta. A végeredmény — ölt- v sön testet a kedvencek közül bármely anyagban is — felismerhetően ugyanannak a gondolkodás- módnak, egyéni stílusnak a megjelenési formája, nemritkán az egyik anyagban született ötletnek a másik anyagba való továbbgondolása. Festői selymek és selyemfestmények Sz. Varga Katalin munkái. (Gaál Béla felvételei) A mostani kiállítás azonban tökéletesen egyértelmű: a kiállított darabok mindegyike praktikus ruhadarab: szoknya, blézer, ruha, ing, sál. A kézzel festett, tiszta selyem alapanyagú, minden négyzetes IJÉ § HMMI gr ". B ■ á HM «lé centiméterükön rendkívüli alapossággal és pontossággal megdolgozott — steppelt, pliszírozott, gyűrt, színes rátétekkel kialakított egyedi darabok persze igen nehezen „lefordíthatok”. Pusztán csak látványként is rendkívüli élményt kínálnak a szinte súlytalan, a fényvisszaverődést is beépítő egyszínű, átmenetesen vagy éles kontrasztokkal megfestett szoknyák csakúgy, mint a hozzájuk tervezett, J. Miro szín- és formavilágát idéző blézerek, derékig érő kabátok. Az egyes darabok télen-nyáron érvényes eleganciája könnyedén hétköznapivá, utcaivá is variálható egy-egy színben, alapanyagban harmonizáló pólóval, gyapjúpulóverrel, sima vonalú, ruhával, nadrággal. Vonalvezetésükben, színösszeállításaikban felhasználják ugyan a divat legfrissebb jegyeit, a kompozíció dekoratív egésze azonban minden esetben már a divatok fölött áll. Változatosan kialakított felületével : textúrájával, érzékeny, a selyem lehetőségeit a végletekig kihasználó plasztikájával minden darab öntörvényű kompozíció. Ebből következik, hogy szériában, de akár csak részmunkákra kiadva sem elkészíthető, mert akadnak olyan részletek — melyek bármely műalkotás létrehozásához hasonlóan — menet közben módosulnak, ezek pedig törvényszerűen vonják maguk után minden további részlet megváltoztatását. A tárlat egyik kuriózuma, hogy a ruhák nem más — kiegészítőként is használandó táskák, cipők, ékszerek — iparművészeti munkák, hanem saját, textilképpé sűrített „esszenciájuk” társaságában láthatók. ■ Sz. Varga Katalin kiállítása március 30-áig látogatható. Károlyi Júlia Lemondhatunk-e a reményről? Már annyi nap elsuhant ebből az évből, hogy szinte elfeledtük, milyen volt a múlt esztendő. * ... És nem mondhatnám, hogy észre se vettük az idő múlását. Jószerivel minden nap szolgált számunkig kemény híradással. Magasfeszültség a magyar-— román viszonyban; naponta újabb és újabb képsorok az örményeket ért szörnyű katasztrófáról; vízágyúkkal és rohamrendőrökkel farkasszemet néző prágaiak szívfájdító csoportképei; tévéhíradós jelentések egy fölrobbantott amerikai utasszállító repülőgép roncsairól ... és áremelések ... panaszok a romló életviszonyok miatt... az adóhivatal pallosa a személyek és vállalkozások fölött... Hírek a korrupció, a bűnözési erőszak, az erkölcsromlás riasztó tényeiről. Metrórobbantás. Nincs egyetlen napnyi pihenőnk? Naponta megesik a szívem az újságolvasókon, tévénézőkön, így önmagámon is. Mert aki a világ legmagasabb hegycsúcsát akarja megmászni, és alkalmas eszközei, segítői vannak e mesés kalandhoz, azok is beiktatnak kisebb ácsorgásokat, mielőtt egy újabb meredélynek, jégfalnak vágnának, vagy szakadék fölött kelnének át. Mi viszont lassan elcsigázottakká válunk attól, hogy szinte csak mind zordabb jövendöléseket hallunk árról, hogy mivel köszönt ránk a tavasz... A maratoni futók időnként hozzájutnak szaladtuk- ban néhány korty üdítőitalhoz, vagy nyakon öntik őket némi frissítő, hideg vízzel. Mi pedig robogunk valami felé, de senki sem kiált be nekünk az út széléről: „Már csak fél óra; már csak öt kilométer; tartsd magadat, célhoz érszI..!” Előbbre szeretnénk jutni, de egyelőre a biztató tényekről nem hallunk. Vagy azokat csak amúgy, mellékesen tudatják velünk. Ügy vélem, hangfogóval. Pedig kéne némi biztatás, hogy ne adjuk oda magunkat a fáradtságnak és reménytelenségnek. Nem ártana több pozitív ellentételezés a lelki háborgást keltő újdonságokkal szemben. Mert igazán nem semlegesítő erejű értesülés az újra meg újra beharangozott munkanélküliséggel szemben az a közlés, hogy az Operaház vezetése sem lát az anyagi gondoktól. A gyógyszerárak növekedését semmiképp se feledteti, hogy ezzel szemben itt meg ott a tanácsi emberek körmönfont módon, bagóért szerzik meg a legjobb ingatlanokat. A közlekedés drágul? E bizonyosság hatását csak fölerősíti az, amit kis menyemtől hallottam : családjuk, melyben három kisgyermek van, havonta csak tejre 1200 forintot kénytelen költeni, ha futja még rá..! Engem nem az nyugtalanít, hógy a legfelsőbb vezetők számára olyan nyugdíjat biztosítottak, ami csak kevéssé sínyli meg a pénzromlást. Az viszont ijedelemmel tölt el, hogy müyen sokan kényszerülnek arra, hogy lemondjanak az újság-előfizetésről, de még a villanyvilágításról is. Az ország csöndes mosollyal értesült arról, hogy a nagy egyesületalapítási szabadságban a homoszexuálisok is szövetkezhetnek érdekeik jobb szolgálatára. De azt senki meg nem magyarázta nekem, vajon miért nincs mindmáig átfogó' or- -szágos . érdekképviseleti szerve a kétmillió-háromszázezer nyugdíjasnak, és miért nem látok soha egyetlen kisnyugdíjast se azoknak .a tanácskozásoknak mégcsak az előszobájában se, ahol az idősök napról napra nyomasztóbb helyzetéről tárgyalnak. Már nagyon-nagyon ránk férne, halljunk végre valami biztatót... Nem arra gondolok, hog£ affélét, jön majd a június, és nem kell fűteni, piröslik a cseresznye. Persze hogy jön. A természet tudja-érti a dolgát. Télre tavasz, tavaszra nyár következik. És kivirágzanak a kertek. De várom, hogy valaki megszólaljon : erre és erre költöttünk megint százmilliót, . és ettől júliustól fogva olcsóbb lesz a lúdtalpbetét és a szájharmonika. Igen, szeretnének előbbre jutni azok a milliók is, akiknek a személyes elhatározásain nem múlik a termékszerkezet-váltás, a forint értékállósága, vagy más nagy dolog. Lehet már vagy húsz éve, hogy maradandó emlékű barátom, Ladányi Mihály kéziratból fölolvasott nekem egy verset. Akkoriban nem tudom hányadik eltiltását szenvedte. És a versért megneheztelt rá valaki „ott fönn”, nem éppen az Isten, de elég nagy kutya ahhoz, hogy poétánk életét megkeserítse. Utóbb kötetben is megjelent az írás. És máig is tűnődöm, ki és mit láthatott benne korábban veszélyesnek. íme a költemény utolsó strófája: Az ifjak asszonyt akarnak, akikből kurva sose lesz, ne rontsd meg őket! Az öregek ■ - * : fák alatt akarnak üldögélni, amiket ők ültettek, ne keserítsd meg őket! . . A csonkák szállni vágynak, mutass nekik eget! Vérrel és izzadsággal telecsorgatott úton fáradtak el ■ ezek'a seregek. S míg aszály veri a világot, s áradás elönti, engedd a népemet előre menni! Olyan istentelenül egetvívó óhajokat fogalmazott meg a poéta? Úgy’vélem, világosabban és egyértelműbben szólt, mint az elméletektől mámoros közszereplők legtöbb szónoklata. Hinnünk, bíznunk kell a magunk erejében. Enélkül csak a széthullás vár ránk. És a magunk erejében benne van a magunk akarata. Nem titokzatos, égi erők játszanak velünk, hanem a hozzá nem értés, a tudatlanság, a dölyfös parancsolókedv ... Nem akarom elhinni, hogy csak rimánkodási lehetőségünk van Hévíz megmaradásáért. Egyetlen szóbűvész se tud meggyőzni arról, hogy társadalmi-gazdasági viszonyaink között megfékezhetetlen az otthonteremtés költségeinek szakadatlan emelkedése... Képtelenségnek tartom, hogy települések, melyek túlélték a tatárjárást, török időket, most arra szorulnak, hogy. kegyelemért fohászkodjanak vállalatoknak, melyek határukban akarják elföldelni azt, ami az élet meg- rontójává válik. Ady keserűségében sikoltotta, hogy nekünk Mohács kell, s azt, hogy ne legyen percnyi . békességünk. O is sóvárgott a békesség és a nyugalom után ... Most már úgy fogalmazódik meg sokakban a kérdés: miről mondjon le az, aki már mindenről lemondott? De lemondhatunk-e a reményről? Az évtizedek,a kátyúkba tévutak nagyon is megviselték már a magyar népnek is nevezett sereget. Mégis a reménység fái alatt szeretnénk picit erőre kapni, majd előbbre menni. Bajor Nagy Ernő BÉNYEI JÓZSEF: Játék Dobozban krampusz Nyelve vér Én félek jobban Q vacog Kényszerű póz Most játsszuk ezt Egyszer még meggyógyulhatok Búgócsigám mert sohasem volt Most a végtelen pöröghet Gyöngyöz a sötétség fala Könnyek asszonyom könnyek könnyek Fakutya száguld vas-szigonnyal Tavunk tágul óceánig Játsszunk hát Nádas fűzfasor Szememben a tér virágzik Reménynek tán nem is kevés Lapulni búzavirágban S játszani hogy a fényeket Láttam láttam újra láttam Aracsere Bölcsészdoktor volt Guszti, hírlapíró, bohém ifjú. Lehet-e ennél aranyabb idő egy férfi életében? Munkáját örömmel, könnyedén látta el a megyei újság szerkesztőségénél. Vidáman járt-kelt, ismerkedett a városban és vidékén. Határozott, mégis udvarias fellépése, szellemessége révén hamarosan népszerű lett. Ontotta a kellemes riportokat, elegáns színházi ésfilmkritikákat, fanyar humoreszkeket. A szakma jellegzetes betegsége, baráti-haveri körének összetétele és természetes vonzalma következtében rendszeresen fogyasztott alkoholos italokat. Napjait többnyire a színész- klubban zárta. Itt nem létezett záróra, pitymallatig pityizálhatott felszabadult, virágos kedélyű társaságban. Távozáskor rendszerint ahhoz a csoporthoz tartozott, amely három segédszí- 'nésznő közös albérletébe tért meg. Méregerős kávéval, teával, villásreggelivel kezdték a józanodást, dévaj eszmecsere közepette. Egy éjjel Guszti valami névnap miatt a szokottnál bágyadtabban sodró- xdott a szesz hullámain. Osszekuszáló- dó lábakkal, lemaradva követte a három tündér sleppjét. Ráadásul pont a ház előtt belezuhant egy pocsolyába, sertésszerű hentergödzés után tudott csak kikászálódni. A társaság tébolyulton röhögött. Guszti betámolygott a lakásba, s rögvest elaludt. Sugárzó délelőttre ébredt, selyempizsamában, patolyattiszta ágyban. Öltönyefolttalanul, inge kimosva, frissen vasalja egy széken. A művésznők egyike, a fekete Marica lamépongyo- láljpn sürgölődött. — Felébredt végre, mormota szerkesztőkém? Hozom a kávét, a narancslét, a sajtos omlettet. Addig zuhanyozzon, öltözzön, siessen; nehogy cirkuszoljanak a főnökei! Guszti a redakcióbán hosszan mélázott. — íme ez a lány, akiről azt hittem, olyan pille, mint a többi. O észrevette, hogy különb vagyok az éjszaka i tintahalainál. Nem engedte, hogy mocskosán, részegen botorkáljak végig a városon. —- Felhívja a színházat. — Marica, kedves. Én eddig csak színpadon vagy többé-kevésbé mámorosán, hangulatvilágításnál láttam kegyedet. Szeretném igazán megismerni. Találkozzunk holnap délelőtt a folyóparti kertvendéglőben. Marica pontosan érkezett, virágos ruhában álarcszerű napszemüveggel. Kissé feszélyezetten viselkedett a meghívás váratlansága és a színházi életben hajnalinak számító időpont miatt. Guszti alig ismert rá. Zavartan szürcsölték kapucinerü- ket, amint Gusztit akár a villám sújtotta volna. A járdán karcsú, fekete nő- libegett, s mintha megvető pillantást lövellt volna felé. — Atyaisten! O Marica! Bocsásson meg!— vetette oda asztaltársnöjé- nek. Futtában fizetett és afekete hölgy nyomába eredt. — Ne haragudjon, drága — hadarta. ■§£ Ej*y régi osztálytársnőmbe botlottam. En magára vártam. Miért nem jött be? Káprázatos így veröfény- ben.. Hadart Guszti, teljes szókincsével., A folyó szőke örvényeit dicsérte, majd áttért Thomas Mann szláv nőalakjairól irt disszertációjának ismertetésére, kacagtató anekdotákat mesélt. A nő egy darabig fagyosan hallgatott, ám a színes szöveg elbűvölte. — Szabálytalanul találkoztunk, de ön tényleg kedves. Arra kérem, ne szólítson Móricának, jobban szeretem a Máriát. Guszti eufórikusán *fecsegett tovább, vitriolosan elemezte a legutóbbi operettet. — O, a színház!—sóhajtott Mária. Csábított, de rájöttem: nem az én világom. Eredeti képzettségemnek megfelelően most helyezkedtem el a bankszakmában. BBS- Dicsérem az elhatározását fordítoll köpönyeget Guszti. — Mindig egy józan, gyakorlatias asszonyt képzeltem társamul. Sokáig sétáltak, aztán naponta randevúztak. A nyugodt, csendes otthon iránti vágyukról beszélgettek. Guszti, mérlegelvén, hogy immár közelebb a * harminc, mint a húsz, nem sokat vacil- lált. Feleségül kérte a lányt, aki hevesen igent mondott. Akkortájt még nem volt hosszú várakozási idő, napokon belül összeházasodtak. A nászúiról visszatérő férjet egy fe- ■ kete párducként rohamozó démbn támadta meg. — Maga szemtelen firkász! Miért pont az esküvője előtt randevúzott velem? Legénybúcsúztatónak szemelt ki? Disznó! Guszti hazarohant, a feleségére kiáltott. — Micsoda??? Mikor volt sáros a te ruhád, kincsem? A hírlapíró választalanul, sötéten töprengett. Azóta három gyermekük született. Máriát a legmeghittebb percekben Móricának becézi. A. Szabó János Hazudjunk együtt asszony dm Hazugság reményre szédít S mackók kutyák torz krampuszok A könnyet majd összevérzik RÉTI-CSONKA LÁSZLÓ KÉT VERSE Japános rajz madarak röpte szélzúgó levegőégben s nyíllal és csivogásuk zuhatag zene • záporzó ti-ti tá-ti Márta hidegkék este ' vágyak sziromló hullandó teste eseng valami kétes gyönyör elindul szirénhang égess ne sírj • Bardócz Lajos grafikája.
