Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
„Rágalmak, feljelentések — Áthágott szabályok — növekvő aktacsomók — Durva hangnem — erőszakos tagtoborzás”. Ezt a néhány alcímet a Petőfi Népében 1987. március 25-én megjelent „Kialszik-e a Pásztortűz?” úrnő cikkből idéztük. Az írás a bugaci élelmiszer-ipari kisszövetkezet rövid ideig tartó tündöklését, majd azt követő vesszőfutását mutatta be. Részletesen beszámolt a korábbi elnök által elkövetett szabálytalanságokról, visszaélésekről, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a Pásztortűz, ökölvívónyelven, a padlóra kerüljön. Ám 1986 nyarán Nagy Péter személyében fiatal, új elnököt választottak. Az újdonsült vezető nagy lendülettel látott munkához. Eltökélt szándéka volt, hogy kiragadja a kisszövetkezet kátyúba rekedt s/erekét. Először is átköltöztette a szövetkezetét Kecskemétre. A Napsugár utcában vásároltak egy területet a reszelőgyártól, ahol a korábbinál korszerűbb technológiával szerették volna gyártani hagyományos, jól bevált termékeiket: az ecetes, reszelt tormát és a céklasalátát. ígéretekben nem volt hiány Az elképzelések, így első pillantásra, jónak tűntek, de felmerült a nagy kérdés: ]# lesznek-e olyan vállalatok, amelyek anyagi garanciát vállalnak, azaz: köl- csönzik-e az elképzelések megvalósításához szükséges több mint 20 millió forintot? Ez akkor, amikor az idézett cikk készült, nem látszott valószínűnek. Mindenesetre megállapodtunk Nagy Péterrel, hogy egy-két év múltán ismét megkeressük őket s megnézzük, mi történt. Két esztendő elteltével már éppen készültünk a megbeszélt találkozóra, amikor'bekopogott a szerkesztőségbe Gombos Józsefné. Elmondta, hogy a Pásztortűz kisszövetkezetnél dolgozott,‘átlói'csúnyán elbántak vele, mert még most is tartóznak neki. Beszéd közben egyre ingerültebb lett: — Amikor fölvettek 1987 augusztusában, azt mondták: savanyúságot fogunk gyártani. Ügy tájékoztattak, nagyon jó kis üzemet hoznak tető alá, ahova ötven személyt vesznek fel. Kimentünk a Napsugár utcába és az üzem helyén egy építkezés kellős közepén találtuk magunkat. Cipekedtünk, meszeltünk, árkot ástunk. Nehéz, férfiaknak való munkákat végeztünk. Nyugtatgattak bennünket, hogy majd könnyebb lesz. A munkát még csak elviseltem volna, de amikor a fizetésünket nem tudták ideadni, végképp elfogyott a türelmem. Szakácsi Lajosné Gombosnéhoz hasonlóan 1987. augusztustól 1988 februárjáig dolgozott a Pásztortűznél. Ő így emlékezett a történtekre: — ígéretekben nem volt hiány. Igaz, az első hónapokban még megtaláltam a számításomat, ám december elején már elkezdtek hitegetni, hogy most nincs pénz, de pár nap múlva lesz. Közeledett a karácsony, és még mindig semmi! Aztán hirtelen minden papír, aláírás nélkül valamennyien kaptunk 1500 forintot. Amikor érdeklődtünk, mikor lesz a fizetésből valami, azt válaszolták: ne türelmetlenkedjünk, mert a szövetkezetnek sincs pénze, és csak akkor tudnak fizetni, ha sikerül eladniuk a dinnyét! , hűtőházban, de a végén a termékek nagy. része a szeméttelepre került, mert nem tudtuk értékesíteni. Az elnök szerint tehát valótlant állít Gombos Józsefné. — Még hogy nem mondtam igazat? ^•tiltakozik felháborodva Gombos- né, majd kissé megenyhül és hozzáteszi : — Persze, a hivatalos emberek nem láthatták, hogy mit csinálunk, mert mindig be volt zárva a kapu. Ha pedig jött ellenőrizni a Köjál, ládákkal elbari- kádoztuk a dinnyét meg a céklát és hozzáfogtunk a csavarok csomagolásához. Mert ilyesmit is csináltunk. Apró facsavarokat rakosgattunk ■ kis dobozokba, meg. hűtőládákba folyadékot töltöttünk. Kifelé az volt a látszat, mintha csak ezekkel foglalkoznánk. Gombosné mondandóját Szakácsiné is alátámasztja: ' A Napsugár utcában céklát pu-' coliunk és kiszereltük vödrökbe. Állítólag Nagykörösre szállították, mert attól tartottak, ha Bács-Kiskunban árusítanák, lebuknának. A termékeket elárulta volna a kötelező kísérőcimke. * * * Nagykőrös neve újból és újból felbukkan a történetben. A város közel van Kecskeméthez, de már nem Bács- Kiskunhoz, hanem Pest megyéhez tartozik. A Pásztortűz volt elnökével is Nagykőrösön beszéltünk, új munkahelyén, a Privit. kisszövetkezetnél, ahol műszaki vezető. Jól ismeri munkaterületét, hisz reszelt tormát és savanyúságot gyártanak. S micsoda szerencsés véletlen: a Privit 1988. augusztus lT- én alakult meg, egy héttel azelőtt, hogy a Pásztortűz bejelentette feloszlását. A kecskeméti szövetkezet vezérkarából és dolgozói közül többen is az új vállalkozásnál folytathatták a munkát. A Pásztortűz Kecskeméten kialudt; üszők és hamu maradt utána. S negyvenmilliós adósság. Ami Nagykőrösön fellobbant, az már egy másik vállalkozás, a neve Privit, s egyelőre prosperál. Kapós húsvét előtt a reszelt torma. Ilyen egyszerű ez? Gaál Béla—Lovas Dániel Hogy miből futotta minderre? S az építkezés ideje alatt miből élt a kisszövetkezet? A kérdésre többféle válasz is létezik. A volt elnök, Nagy-Péter szerint a Napsugár utcai telepen nem folyt termelés. Másutt, bérelt területeken dolgoztak. A szövetkezet egykori dolgozói másképp emlékeznek. Hallgassuk ismét Gombosnét: — Embertelen körülmények között dolgoztunk a Napsugár utcai telepen. Céklarépát szeleteltünk, főztünk egy szűk kis helyiségben. Elszívó nem volt, sem mosdó, sem fürdő. Mire 3 órára végeztünk a munkával, úgy néztünk ki, mint az ördögök. Tiszta kormosak voltunk s szédelegtünk a gázszagtól. A hallottakkal kapcsolatban természetesen Nagy Pétert is megkérdeztük: — Nemrégiben egy asszony, aki a Pásztortűznél dolgozott, azt állította, hogy a Napsugár utcában élelmiszerfeldolgozással is foglalkoztak. — Mi erről a véleménye? — Ecetes dinnyét készítettünk a laki- teleki hütőház területén. — Tudjuk, hogy egy ideig ott is tevékenykedtek, de az illető hölgy szerint Kecskeméten, a Napsugár utcai üzemben is főztek céklát, szeleteltek répát. Ezt a kijelentését egyébként akár névvel is hajlandó vállalni. — Nem!... Csak nem képzeli, hogy engedély nélkül ilyesmit csinálunk? Nem. Ez volt a szándékunk, de végül nem lett belőle semmi. Alapanyagokat vásároltunk, azt eltároltuk a lakiteleki Sem a dinnyét nem sikerült eladniuk, sem a többi vállalkozás nem hozott hasznot. A Pásztortűz kisszövetkezet 1988. augusztus 24-én csődöt jelentett: kimondta önmaga feloszlatását. A kisszövetkezet felszámolását hivatalból a Pénzintézeti Központ ellenőrzési és felszámolási főosztálya végzi. Amint a főosztály illetékes munkatársa, Fehér Gábor Ottó elmondta: mintegy 40 millió forintnyi hitelezői igénybejelentés érkezett hozzájuk. Ekkora adósságot hagyott maga után a Pásztortűz. — Folyamatosan értékesítjük a szövetkezet még meglévő ingóságait, de ebMég hogy nem mondtam igazat? azért csomagolták át, mert az idők során a fémhordók egy része tönkrement. Az is kiderült, hogy az épület elfalazott helyiségeiben- valamikor, a hatvanas években ömlesztve helyezték el a veszélyes anyagot. Emiatt a falak, a padlózat annyira átitatódott ciántartalmú vegyületekkel, hogy nem ér semmit az újravakolás és -festés. — Az egész épület, úgy, ahogy van, veszélyes hulladéknak tekinthető - mondta a napokban egy szakember. Erre azonban 1987-ben senki nem gondolt. Főként a Pásztortűz vezetői voltak optimisták. Nem tekintették komoly akadálynak terveik megvalósításában a volt ciánsalakraktárt. A reszelőgyár ajánlata nagyon kedvezőnek tűnt számukra. Négy és fél millió forintért — melyből-csak másfél milliót kellett azonnal letenni az asztalra — jó fekvésű, tágas telephelyhez jutottak Kecskeméten. Az első hivatalos állásfoglalások is biztatóak voltak. Az OKTH Délalföldi Felügyelősége 1987 júliusában így nyilatkozott: u Felügyelőségünknek a tervezett beruházással szemben kifogása nincs?’ Csupán annyit írtak elő, hogy mivel élelmiszer-feldolgozó és -tartósító üzemhez kérték állásfoglalásukat, a szövetkezet vizsgáltassa meg a volt raktár falát, padlózatát, nem tartalmaz-e ciánvegyületeket. A felhívásnak a szövetkezet eleget is tett. S ekkor megkezdődött a vesszőfutás. A városi tanács műszaki osztálya nem adta ki a területfelhasználási engedélyt, hivatkozva a kedvezőtlen laboratóriumi eredményekre és a Köjál állásfoglalására. Ezek szerint ugyanis nemcsak a raktárépület, hanem még a környékén a talaj is cián- és báriumve- gyületekkel szennyezett. Többszöri fellebbezés, hosszas huzavona következett. Végül 1988 februárjában mégiscsak aláírta Hegyes Ferenc osztályvezető a területfelhasználási engedélyt, azzal a kikötéssel: kizárólag olyan tevékenység folytatható a telepen, mely semmilyen formában nem függ össze élelmiszerrel. A volt ciánsalaktárolót pedig kötelesek körbekeríte-• ni és lezárni. Ekkorra a Pásztortűz már 7 és fél millió forintot beinvesztált a Napsugár utcai telepbe. Amíg a papírok járták a maguk útját a hivatalok útvesztőjében, ők zavartalanúl építkeztek. Majd’ ezer négyzetméternyi üzemi és szociális épü-. letet húztak felr bevezették a vizet, a gázt. Bonyodalmak a ciánsalakraktár körül Ahhoz, hogy a bonyodalmak okát megértsük, meg kell ismerkednünk az épület történetével: A kéziszerszámgyár kecskeméti gyáregységében a hatvanas évek eleje óta használják a nátrium-cianid-tartal- mú edzősót a reszelők edzésére. Az eljárás melléktermékeként az elmúlt három évtizedben 450 tonnányi, cián- és báriumvegyületeket tartalmazó salak halmozódott fel a gyár területén. Az első veszélyességi osztályba sorolt hulladékot hosszú ideig ebben az épületben tárolták. 1987 tavaszán szállították át az üzem túlsó végébe, egy másik raktárba. . ,Az edzősósalakot többek között • A volt ciánraktár kívül és belül. • A vaskapu mindig zárva volt ___ bői várhatóan csak néhány millió forint folyik be. Arra mindenképpen elég lesz, hogy a munkabértartozásokat kiegyenlítsük. A többi hitelező követelése arányában kaphat a fennmaradó pénzből. A felszámolási eljárás még folyik, de az már nyilvánvaló, hogy a hitelezők elbúcsúzhatnak több tízmillió forintjuktól. Beírhatják a veszteség rovatba. Tájkép, csata után Látogassunk el a Napsugár utcába, a Pásztortűz egykori telephelyére! Az utca végében masszív, zárt vaskapu. Az út’ menti kőkerítésen sehol egy rés.. A reszelőgyár udvarából viszont már belátni, a szomszédos óvoda felől pedig akadálytalanul besétálhat akár egy gyerek is az elhagyatbtt telepre. Tájkép, csata után — a látvány a hires film címét juttatja az ember eszébe. A reszelőgyár egykori sportpályáján szanaszét üres tormásflakonok, be- főttesüvegek, műanyag vödrök százai. Egy szétrepedt vízcsapból spriccel — ki tudja, mióta — a víz. Odébb az épületek ajtaja tárva-nyitva. Az egyikben savanyításra használt műanyag hordók, rozsdás feldolgozó- gépek. Mintha egyik pillanatról a másikra hagyták volna abba a lázas tevékenységet. Szemben a reszelőgyár egykori cián- s alakraktára. Szépen bevakolva, kifestve. E miatt az épület miatt keveredett a Pásztortűz áttekinthetetlen bonyodalmakba. A volt elnök szerint ez okozta a bukásukat is. 1989. márc us 18. • PETŐFI NEPE • 3 TITOKBAN FŐZTEK A CÉKLÁT • • Üszők es hamu a Pasztortűz után AZ EGÉSZ ÉPÜLET VESZÉLYES HULLADÉKNAK TEKINTHETŐ |
