Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 27. Ti ott, vidéken ... Már nem is tudom, mit mondtam budapesti ismerősömnek, amikor olyan mozdulattal, mint amilyennel a karmester leinti a szólamot, félbeszakított. Talán azt mondtam, hogy vidéken kisebbek a bérek, s drágább a megélhetés, vagy hogy már nálunk is nagy a benzinbűz, a zaj. Ismerősöm a címbeli mondattal szakított félbe, de talán, hogy elvegye annak élét, nem fejezte be. így rejtély marad az is, amit ő akart mondani. Talán azt, hogy „jó dolgotokban azt sem tudjátok, mit csináljatok”, hogy „nem vagytok úgy agyonhasználva, mint ,a pestiek.” Mindenesetre a mondatkezdő megszólitás megragadt bennem, mint ama tüske a köröm alatt. Valóban, hogyan is vagyunk mi itt, vidéken? Nos, mi itt, vidéken is részesei vagyunk azoknak a változásoknak, amelyeknek az egész ország. Megtartottuk a városi és a megyei pártértekezleteket. Új vezetőket választottunk, ahol kellett, és ahol lehetett. Feltártuk feszítő ellentmondásaink egy részét. Mindez nem ment zaj nélkül. Sokat olvashattunk az országos lapokban is a vidéki élet eseményeiről. Olyannyira, hogy az itteni polgárok már-már azt kezdték emlegetni, hogy pikkelnek rájuk az újságírók. Pedig, ha egy kicsit jobban körülnéznek, láthatják, hogy nemcsak itt, a mi vidékünkön, hánem ott, a ti vidéketeken, szóval másfelé is voltak botrányok, olykor kísértetiesen megismétlődő esetek. Itt a tanácselnök, ott a párttitkár ... Itt téglát kaptak kedvezményesen, ott nyílászárót, azaz ajtót és ablakot. Itt a fiú építhetett oda, ahol a madár sem járhat, ott a lány kapott tanácsi bérlakást egyedülálló létére. Itt a fiatalok -szervezete hágott a'reprezentációs kereten fölüli pénz nyakára, ott az idősebbeké. Itt nemlétező mezőgazdasági tevékenységre vettek fel nagyon is létező kamatmentes hitelt, ott a sertések holt leikeire élő támogatást. Itt libában utaztak, ott pe- csenyebárányban. Két dolog volt ugyanaz: a vadászat, meg a foci. Mi itt, vidéken belekerültünk a bundaügybe is. Sajnos, mi itt, vidéken nem nagyon gondoltunk ezekkel a párhuzamokkal. Elfeledkeztünk arról, hogy a fővárosban is volt korrupció, vesztegetés, jogtalan előnyök igénybevétele, voltak kisebb-nagyobb bűnök. Nálunk megvették a bundameccset, amit Budapesten eladtak. Száz szónak is egy a vége: mi itt, vidéken nagyjából éppen úgy éljük napjaink zaklatott történelmét, ahogyan a fővárosi lakosok. Persze, nem csak negatívumok voltak itt, megcsináltunk egyet s mást. Például már mi is élvezhetjük saját televíziónkat. Igaz, egyelőre csak két-három órát hetente, de ez olykor előny is. Egész nap ad viszont három műholdas csatorna. Mi itt, vidéken több program közül választhatunk, mint a pestiek többsége. A műsorokat nem nagyon értjük, mert kevesen tudnak angolul és franciául, de hát ezzel Budapesten is sokan így vannak. Megjelent a helyi rádió is, szintén szerény adásidővel, de hát valahogy csak el kell kezdeni, lesz az még bővebb is. Teljessé vált a helyi sajtó szentháromsága: az újság, a rádió és a televízió. Az írott sajtó meg szinte megsokszorozódott. Még alig egy-két évet tudhat maga mögött a nehezen kiharcolt városi lap, már versenytársa is akadt, amit egészen könnyen engedélyeztek. Mindössze néhány milliócskát kellett összeszedni. Nem, nem vállalati mecénásoktól, hanem részvényesektől, akik némi haszonra, is. szeretnének szert tenni a glasznosztyból, nagyon helyesen. Megjelent a pluralizmus szelleme itt, vidéken is. Az alternatívok, fideszesek, tudószosok, egyéb eszesek és oszosok gyűléseket, sőt tüntetést is tartottak. A karsztvizeken keresztül kapcsolatba kerültek a Duna Körrel is, noha Bős—Nagymarost messzebbről figyelik, mint a fővárosiak. A hétköznapi lét problémái itt, vidéken is léteznek a háztetők alatt. Itt is többet dolgoznak az emberek, mint nyolc óra. És az ugyan igaz, hogy itt a vidéki szövetkezetekben (is) terem a hús, búza és a zöldség, de ettől még nem jutunk hozzá olcsóbban, sőt! S hiába van háztáji, a vidéki téeszek dolgozói sem mind ott termelhetik meg a le- vesbevalót, hanem ugyanúgy boltban veszik, mint a fővárosiak, furcsa módon, drágábban. A politikai és egyéb divatot mi itt, vidéken nem követjük olyan frissen, mint Budapesten követik. S eleganciánkat sem a vegyes vállalati úréhoz vagy hölgyéhez hasonlítjuk, aki minden második hetét Bécsben tölti, hanem egymáséhoz. Nem is jön olyan gyakran a szánkra a sóhajtás: Mennyivel jobb lenne, ha nem itt, hanem Párizsban, Londonban vagy Los Angelesben dolgoznánk! Hányszor ennyit keresnénk! Egyszóval nem vagyunk mi alapvetően más emberek itt, vidéken, mint „fönt”. (Ez a fogalom sem veszett még ki a nyelv- használatból!) Az a tény, hogy a január 9-ei áremelések ellen a szakszervezetek megyei tanácsai közül néhányan testületileg tiltakoztak, legföljebb arra enged következtetni, hogy itt kevesebb alkalmuk van az embereknek arra, hogy fizetésüket valamilyen más forrásból kiegészíthessék. Kevésebb az alkalom másodállásra, mellékfoglalkozásra, más, munkaviszonyon kívüli tevékenységre. Csak egyet szeretnénk: ha azt á bizonyós lpgyintő, leintő kézmozdulatot, s a címben idézett szóbeli kíséretet minél kevesebb- szer kapnánk meg... Gőz József SAJTOPOSTA A sertéshizlaló ráfizethet? Elgondolkodtató panasszal fordult szerkesztőségünkhöz a matkópusztai Bukovszky Tibor. Mondandóját alig győztük jegyezni: — Legalább húsz éve gazdálkodom, s ennek során háziállatokat is tenyésztek. Utóbbiak sorában mindig jelentős volt a sertésállományom. Például 1986 őszén 21 darab saját nevelésű malaccal rendelkeztem. Erről értesült a területi felvásárló is, aki jó üzletet ajánlott: formailag megveszi a már süldőnyi röfi- ket, s a kihelyezéses akció keretében azonnal megkezdhetem hizlalásukat. A kellő súly elérésekor kilónként 47 forint üti a markomat — hangsúlyozta többször. Belementem a dologba, sőt még plusz 36 süldőt hozattam is a Kiskunhalasi Állami Gazdasággal, mely az ügylet gazdája volt. Az összesen 57 sertés áraként 156 ezer forinttal terhelt meg a cég. E nagy összeg nem ijesztett meg a szép ígéretek alapján, melyek még azt is tartalmazták, hogy házhoz hozzák a szükséges mennyiségű tápot. Már megkezdtem a hizlalást, amikor kézhez vettem az írásos szerződést, ami több meglepetést tartalmazott. Például azt, hogy nekem kell fizetnem a takarmány kiszállításáért, amelyet kiskereskedelmi áron kapok, ami 20 százalékkal több a szokásos nagykereskedelmi árnál. Azután megtudtam, hogy a leszállított állatok kilogrammjáért csupán 40 forint 50 fillért adnak. Bár a kesergésre okom volt, a feladatomat becsülettel teljesítettem. Saját pénzemből :— körülbelül 10 ezerért — még önetetőket is beszereztem, hogy az állatokat száraztakarmánnyal is ellássam, a jobb húsminőség érdekében. Az eredmény sem maradt el: 4 állat első osztályúnak, 13 darab sertés másod- osztályúnak volt minősítve, a többi pedig egyéb kategóriába került. Mindent összevetve: 100 forint volt a tiszta hasznom egy-egy disznó után; ez a jövedelem-semmire sem ösztönöz. Az meg különösen nem, hogy költségkiegyenlítés címén további 16 ezer forintot követel tőlem a gazdaság. Ez aztán ráfizetés a javából... A sérelem kivizsgálására felkértük a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályát, melynek megállapításáról a következőket közölte velünk Gál Gyula csoportvezető: — Az említett állami gazdaság Farmer Leányvállalata és a Helvéciái Petőfi Tsz 1986 novemberében állapodott meg olyan együttműködésről, melynek alapján a szövetkezet malacokat vásárol fel és helyez ki hizlalásra. A matkópusztai térségben jelentős volt a gazdák érdeklődése. E munkát ifjú Gyenesei János és felesége végezték. Való igaz, hogy alaptalanul ígértek előnyöket, a szerződéseket pedig az állatkihelyezések után több héttel kötötték meg írásban. A gondot fokozta, hogy úgyszólván nyilvántartás nélkül vásárolták á malacokat és szállíttatták a takarmányt. Szinte zsebből fizetve intézték az ügyeket. Emiatt a népi ellenőrzési bizottság is végzett vizsgálatot, s fény derült rá, hogy a házaspár a térségbeli rokonainak kedvező elszámolást adott. Persze a teljes tényanyag nem áll rendelkezésre, mert a téesz sem felügyelte a két felvásárlót kellőképpen. Így következett be, hogy fiktív névre is kötöttek hizlalási szerződést, s ebből eredően 600 ezer forinttal tartoznak a leányvállalatnak. Az ügy tisztázását azonban nem lehetett lezárni, mert a férfi időközben elhunyt. Olvasójuk sérelméről annyit: a fellelt iratok szerjnt pontos volt — bár az ígérttől eltért — az elszámolás. Tény azonban a súlyos ráfizetés. Ezzel kapcsolatosan a Kecskeméti Városi Bíróság előtt van helye keresetnek. (A szerkesztő megjegyzése:) E szövevényes ügy alighanem elrettentő példája annak, hogyan nem szabad bánniuk a fontos ellátási célt szolgáló sertéshizlalásra vállalkozókkal a nagyüzemi szervezeteknek. A számos nyitott kérdés rendezéséhez, s az újabb szabálytalanság megelőzéséhez talán az ügyészi felülvizsgálat sem lenne indokolatlan! Az árukészlet felett őrködni boltosi kötelesség A következő történet helyszínének, szereplőinek megnevezésétől eltekintünk, legfőképpen azért, hogy a nyilvánvaló tanulság leszűrésében senkit se befolyásoljon az előítélete. íme a részletek, ahogyan olvasónk elmondotta: — Munkahelyemre igyekezvén, utamba esik az ABC-áruház, ahová mindig betérek reggclirevalóért. Ezen a pénteken is így tettem. Éppen a hűtő- pulti áruk között válogattam, amikor látom ám, hogy a mellettem lévő magas növésű ifjú ember — diáknak néztem S- szaporán rakosgat valamit a zsebébe. Azonnal rászóltam, mire visszatette az elrejtett két túrórudit. A jelenetről informáltam a legközelebb lévő kereskedői, aki a hallottakkal mit sem törődve továbbment. Tekintetemet persze nem vettem le a fiatalemberről, így észrevettem, hogy a konzer- ves pultnál is eldugott valamit a ruhájába. Vele volt a társa, aki azonban csak a kosarában lévő áruért fizetett, majd mindketten elhagyták az üzletet. A pénztárhoz kerülve ismét szóltam a piros kárdigános eladónőnek, aki azzal hárította el a felelősséget: ő nem volt szemtanúja a lopásnak. De-én mindent tanúsíthatok... — válaszoltam, mire elfordította a fejét. Jól tudom, hogy a gyanúsított vevővel foglalkozni korántsem a legirigylés- reméltóbb teendő, ám a másik vevő jelzése ellenére is kihagyni a tettenérés lehetőségét, <az szerintem hiba. Ezáltal nemcsak a társadalmi tulajdon károsodik, hanem az elkövetőben is megerősödik a torz felfogásí néhöl büntetlenül lehel dézsmálni ä köz javait. ” E közlésről értesítettük a kereskedelmi egység vezetőjét, aki így reagált: — Az árukészlet felett őrködni boltosi kötelesség. Egyébként kétség sem férhet hozzá, hogy a konkrétumot tekintve, mulasztott a munkatársam. Feladata ugyanis az lett volna: nyomban szól az ügyeletes vezetőnek, aki a gyanúsított és a tanúskodó vevőt bekíséri az irodába, ahol sor kerül az eljárás lefolytatására. A dolgozó némi mentségére az hozható fel, hogy rövid ideje dolgozik a szakmában. Egyébként őszintén el kell mondanom, hogy a különféle áruk fizetés nélküli eltulajdonítása nálunk sem megy ritkaságszámba. Szomorú tapasztalatom, hogy nem éppen a legnehezebb anyagi helyzetűek lopnak, sokkal inkább azok, akik zokszó nélkül tudnának fiz'etni pénztárunknál. A legifjabbak pedig pusztán csínytevésből ris’ ilyesmire vetemednek. Végezetül köszönöm éber vásárlónknak, hogy figyelmeztetett bennünket tevékenységünk.hiányosságaira. Játék- kiállítás az NDK-ban Az idei nemzetközi kulturális csere- egyezmény keretében a kecskeméti Szórakaténusz újabb külföldi bemutatkozásra kapott lehetőséget. Az elmúlt évek finnországi, ausztriai és prágai kiállításai után most a berlini Magyar Kultúra Háza ad otthont a múzeum és a kézművesműhely legkiemelkedőbb darabjainak. A kiállítás rendezői: Kalmár Ágnes művészettörténész és Nagy Mária múzeumpedagógus iparművész arra törekedtek, hogy az elmúlt egy évszázad magyar játékkincsének keresztmetszete mellett a játékműhelyben működő szakkörök alkotásai és az ott használatos eszközök egyaránt felvonuljanak. így a március közepéig látható tárlaton a miskei szövőszék munkába, Nagy Kristóf és Czár János fajátékai pedig mozgásba lendülve vonzzák nagy sikkerrel a látogatókat. • • A legelső látogatók egyike Berlinben. F oly óirat-tallózó Mi a rendje a gyermekláthatásnak? Ha azt a szót halljuk ma: reform, mindenki rábólint. És ugyanakkor természetesen sokan sokfélét értünk rajta, s a feladatokat is sokféleképpen látjuk. Azt azonban aligha vitathatja bárki is, hogy az eddig megtett reformokban a legtöbbre idáig a nyilvánosság kiépítésében jutottunk, és a sajtó ennek egyre pontosabb kifejezője. Ä lehetséges és a szükséges reformokról a legtöbbet egyelőre a lapokból és folyóiratokból tudhatjuk meg, s így a sajtó nemcsak tájékoztat a reformhelyzetről, hanem maga is annak a terméke. Mindez jelen van az irodalmi és a kulturális sajtóban is. A Mozgó Világ idei első száma — a tavalyi évkezdéshez hasonlóan — nem ad irodalmat, hanem teljes egészében a magyar társadalommal foglalkozik. Az összeállításnak majd’ a felét az a kerek- asztal-beszélgetés teszi ki, amelyet Andies Jenő (MSZMP), Bihari Mihály (Új Márciusi Front), Medgyessy Péter (kormány), Miszlivetz Ferenc (Hálózat), Orbán Viktor (Fidesz) és Baló György folytattak Merre mentünk, merre megyünk, merre menjünk? címmel még 1988 októberében. A dátum is szerepet kap a beszélgetésben, hiszen a résztvevők tisztában vannak azzal, hogy mire az anyag — három hónap múlva — megjelenik, sok szempontból túlléphet rajta az idő. Andics Jenő ugyan két-három évet tart szükségesnek az átmenethez, Bihari Mihály szerint viszont „hetekben, hónapokban kell gondolkodni a feladatokat illetően”. Az igazi vita nem is abban volt és van, hogy merre menjünk, hanem inkább abban, hogy most miképpen és milyen mértékben szánjuk el magunkat arra, hogy elinduljunk arrafelé, amerre szükséges.'A radikalizmus és a fontolva haladás hívei és érvei csapnak össze, de egy olyan helyzetben, amikor a válság már olyan mély, hogy az életszínvonal romlása lassan már minden megfontolást nélkülöz. Úgy tűnik, hogy megfontolt radikalizmus nélkül nem lehet továbblépni. E vitával azonos címe is lehetne a Hitel február 1-jei, harmadik számában Csurka István írásának, amely Az MDF országos gyűlése előtt címmel indított rovatban kapott helyet (Kiegyezés Kjjg „most vagy soha” ...). Csurka programadó cikkének alaphangja a józanságé. Illúziótlanul, de hittel gondolkozik és fogalmaz. Kiegyezést kíván (a nép és a hatalom között), mert „Csak ez a józan, mértékletes kiegyezés vezethet el bennünket a magyar demokráciába. A kiegyezésről eddig csak beszéltünk, most meg kell kötni”. Az előrelépéshez legsürgetőbbnek két kérdéskört tart: a népesedési (és a vele összefonódott lakás-) kérdés lényeges javítását, és az oktatás-nevelés „nemzeti alapra való visszahelyezését”. Ezek révén lehet csak remény arra, hogy „a magyarság kikerüljön mostani végsőkig lehangolódott lelkiállapotából, és látva maga előtt valami jövőszerűséget, ismét legyen hite önmagában, és álljon meg az önpusztításnak halálos útján”. Nagy érdeklődést és vitát váltott ki a Kapu különszáma, amely a Petőfi Kör híres-hírhedt 1956. júniusban tartott újságírói vitájának jegyzőkönyvét közli. Ekkor Rákosi még éppen hatalmon van, el is ítélteti a Petőfi Kör tevékenységét, amelyet'56 ősze igazol, hogy aztán újból az elítélés időszaka követe kezzen. Ma olvasva a jegyzőkönyvet (s ki olvashatta tegnap?), inkább a vita visszafogottsága tűnik fel: kizárólag a' huszadik kongresszus adta keretek között, s kizárólag a sztálinista vezetés hibái ellen folyik a küzdelem. Vagyis csak hibákról, s nem bűnökről esik szó, s szinte minden könnyűszerrel kijavíthatónak látszik. Boldog kor — mondhatnánk ma ironikusan, ha nem tudnánk, hogy ez az optimizmus akkor is alap nélküli volt. Ä másik, ami feltűnik, a felszólalások gyenge átlagszínvonala, szakszerűtlensége. Szinte üdítő kivétel Déry Tibor szövege, s nem is annyira írói megformáltsága, mint inkább végiggondoltsága miatt. Mert a vitában rengeteg esetleges és mellékes dolog került terítékre, de ezekből is a változás utáni igény, sőt egyre inkább: követelés sugárzott, Jó, hogy legalább ma olvashatjuk, még ha némi csalódással is. Csaknem másfél évig tartó együttélés után végleg elköltöztem házastársamtól. Erre komoly okból kényszerültem. Különben akkor már öt hónapos terhes voltam. Párom először azt mondta, semmi köze a babához, ám a megszületése után rájött, hogy hasonlít rá, így hát vállalta az apaságot. Nem sokkal később pedig arra vonatkozóan nyújtott be kérvényt a gyámhatósághoz, hogy a gyermek rendszeres láthatását akarja. Ebből eredően van közöttünk nézeteltérés. Gyakran előfordul, hogy a picit nem a saját otthonába, hanem a rokonaihoz viszi. Ezt az ide-oda hurcolást nem tartom szerencsésnek, ami miatt panaszt is tettem a tanácsnál, ahol közölték velem: bölcsődéskorú kislányomat mindig köteles vagyok kiadni az édesapjának. Pedig éppen most mesélte egyik ismerősöm, hogy saját esetében a bíróság úgy döntött: a háztartásában nevelt közös gyermeküket hároméves életkorának betöltéséig nem akármikor, csupán kéthetenként láthatja az apukája. Fursa, hogy az egyik gyermekkel kapcsolatosan így, a másik kicsi sorsáról úgy döntenek az illetékesek. Jó lenne e kérdésben végre tisztán látni és tudni: mi a hivatalos rendje a gyermekláthatásnak? Hétköznap reggel gyakran utazom a helyi járatú 3-as autóbuszon, amely a városközpont felé jövet,a Csongrádi út 38. számú ház előtt áll meg, ahol a leszállók zöme óvodába, iskolába siető gyermek. Mindig aggódva figyelem őket, amikor átmennek az úttest másik oldalára, hiszen veszélyes a dolog: nincs zebra. Ilyenkor a gépkocsivezetők jó reflexén, lélekjelenlétén múlik a baleset elkerülése. De hát’ egyszer történhet másképpen is... A bizonyára többeket érdeklő ügyben az alábbi tájékoztatást adta lapunknak a megyei tanács vb igazgatási osztályának vezetője, dr. Sörös Éva: — A hatályos rendelkezés értelmében a gyámhatóságnak elsősorban az elvált szülők között létrehozandó egyezség alapján kell határoznia a kiskorú láthatásának feltételeiről. Az ilyen kapcsolattartási gyakorlat kialakításánál a gondozó szülőnek nem kizárólagos az igénye. Hiszen a cél az, hogy a gyermek a szülei különélése ellenére se érezze nagyon az úgynevezett csonka család tényéből adódó hátrányokat. Sőt az ő egészséges testi, pszichikai és érzelmi fejlődése érdekében az apukájára és anyukájára egyaránt szüksége van. Fontos megjegyezni, hogy az e tárgykörben megjelent új jogszabálynak nincs olyan kitétele, miszerint a 3 évesnél fiatalabb kiskorút nem viheti magával rövid ideig tartó láthatásra a másutt lakó szülő. Természetesen módosulhat az efféle kapcsolattartás a gyermek korára, megváltozott egészségi . állapotára, vagy éppen a szülők anyagi és egyéb körülményeire tekintettel. Az új határozatot szintén a gyámügyiseknek kell meghozniuk, ám ha ezen okból vita támad az érintett felek között, annak eldöntésére bíróság jogosult. Mint nagymama, aki nemcsak a saját unokája, hanem a hasonló korú többi emberke sorsát is szívén viseli, a baj megelőzése érdekében javaslom az illetékes forgalomszervezőknek: alakítsák ki a szükséges gyalogos-átkelőhelyet, vagy tegyék át a megállót a közeli háztartási bolt elé, mert ott van kijelölt zebra! Varga Zoltánná Kecskemét ÜZENJÜK Domoszlainénak, Bajára: Az állami tulajdonú lakások értékesítésekor nemcsak a bérlő, hanem a közvetlen leszármazója, sőt a szülője is élhet a vásárlás lehetőségével. Aki ily módon jut saját otthonhoz, annak nem kell fizetnie vagyonszerzési illetéket. Eleimének, Lajosmizsére: Érdeklődésünkre elmondották a szakemberek, hogy február közepétől már vethető a szabadföldi kiültetésű fejes saláta magja, természetesen csak a fűtött palántanevelő helyiségekben. „Érettségi után” jeligére, Kiskunhalasra: Az 1988-ban és 1989-ben megjelent Felsőoktatási felvételi tájékoztatóból tudjuk, hogy a hazai főiskolákon és egyetemeken tavaly megkezdődött, idén pedig folytatódik a felvételi vizsgák demokratizálása. Mit jelent ez? Amíg a megelőző évben csupán az írásbeli dolgozat kijavításával kapcsolatosan tehetett bíráló észrevételt a jelentkező, ebben az esztendőben már a szóbeli, a gyakorlati az alkalmassági vizsgán tapasztalt Szabálytalanságot is kifogásolhatja. Az e tárgyú írásos panasz a pontszámok ismertetését követő munkanap végéig nyújtható be az intézmény vezetőjéhez, aki a vonatkozó ellenőrzésének eredményéről 3 napon belül köteles itájékoztalni a felvételizőt. Fazekas Józsefnek, Méntelekre: A munkáltató kizárólag olyan esetben kezdeményezhet korengedményes nyugdíjazást, ha az érintett dolgozónak legfeljebb öt esztendeje van hátra az öregségi nyugállományba kerülésig, a megfelelő foglalkoztatása tovább nem biztosítható a cégnél, s a beszámítható szolgálati ideje eléri a 35 évet. Ez utóbbit a társadalombiztosítási szerv igazolhatja. A korengedményes nyugdíjazás semmiféle anyagi hátránnyal nem jár az illető személyre, aki részesülhet az ilyen ellátással járó különféle kedvezményekben. (Tüzelőutalványjuttatás stb.) Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611 Sz. I.-né Kiskunfélegyháza BALESETVESZÉLY V. G.
