Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
1989. február 27. • PETŐFI NÉPE • 5 TECHNIKA-ÁLLAPOT ve. A gépek a mezőgazdasági munka mindennapjainak elengedhetetlen tartozékai. A kérdést nem is lehet úgy föltenni, szükség van-e rájuk? Azzal viszont annál inkább foglalkozni kell, milyenek ezek az eszközök, milyen állapotban vannak? Siralmas, elviselhető, jobb ( A munkapadra már gyakran olyan kerül, amelyet helyben „ütöttek össze”. (Archív felvételek) • Kiállításon, bemutatón olykor látható az alkatrészek teljes sora. Elképzelhetetlen, hogy a búzát ma már marokkal szórva vessük és kaszával arassuk. Az ugyanígy lehetetlen, hogy ugyanezt a terményt esetleg kézikocsival húzkodják, akár csak a tárolókig is, az állattenyésztés folyamatairól nem is beszélA mezőgazdaságban a gépesítés ma meglehetősen ellentmondásos. A legkorszerűbb technika mellett megtalálhatók a gyakorta 15-20 esztendős gépek, a saját „berhelésű” szerkentyűk. Az egyes üzemek technikai színvonala közti különbségek óriásiak, de egy üzemen belül az ágazatoké is nagy eltéréseket mutat. A nagy felfutás ideje bizony régen volt. Az 1970-es évek elején dinamikus fejlődést jelentett a termelési rendszerek technológiájához szükséges korszerű technika hazánkba érkezése. Aztán változott a kép, a mezőgazdasági termelés közgazdasági viszonyai romlottak. A gazdaságok, korántsem jószántukból, csökkentették gépvásárlásaikat. A helyzetet súlyosbította — és már napjainknál tartunk —, hogy a hazai, illetve szocialista ipar gyártotta mezőgazdasági eszközök ára elérte, meghaladta a tőkésekét, csak éppen a munkára való alkalmasságuk maradt el jócskán ezekétől. Aztán kialakult az a helyzet, mely az előbbiek határainkon belülre érkezését szűkítette le, az utóbbiaknak viszont a megvásárlását tette igen súlyos, gazdaságon belüli gonddá. A meglévő gépparkok műszaki állapotának fenntartása sincs megoldva, hiszen az ördögi kör:— a krónikus alkatrész-ellátatlanságtól a szerszámok előteremtéséig, vagy a gépműhely állagmegóvásáig — ezt is magába szippantja. A gazdaságokban a megoldásokat keresik. A leggyakoribb az, amelyet sokan és sokszor hangoztatva, s szinte egyedül üdvözítőnek emlegetnek: az érdekeltség megteremtése. Azt már csak nagyon súgva mondják néhányan, hogy ennek is vannak visszaütői, hosz- szú távon pedig korántsem megváltás. Hiszen a különböző, ma már lehetséges és széles palettájú érdekeltségi rendszerek kialakítása egy folyamatot bizonyosan nem fordíthat vissza, legfeljebb lassíthat. Ez a gépek elöregedése, munkabíró képességük csökkenése. A Kunadacsi Barátság Termelőszövetkezet gépesítettségének színvonalát az elnök Antal Lajos egyszóval így jellemzi: siralmas. A múlt év tavaszán eljutottak .a .holtpontig, a kitörést aJe- hetetlen helyzetből..— meggyőződés szerint átmeneti megoldáskent — az jelentette, hogy tíz erőgépet kihelyeztek a tagokhoz, akik a hozzájuk illő munkagépeket a közöstől bérük. A gépműhely létszáma így szinte automatikusan csökkent, hiszen olcsóbb a tagnak magának otthon elvégeznie a soros egyszerűbb munkákat. Ugyanakkor a szövetkezet temelésszerkezete is módosult, beszűkült. Az egységnyi területre jutó munka hatékonyabbá vált. A változás költségeit, számítások szerint,, két év alatt lehet „kipörgetni”. A gond a „néhány év múlva mi lesz?”-re gondolás. A kihelyezett gépek ugyanis nem ma, még csak nem is tegnap kerültek le a gyártószalagról. A Jánoshalmi Petőfi Tsz-ről az a hír jáija, hogy technikai felkészültsége a jobbak közé sorolható. Bátyai József elnök gyorsan lehűti a lelkesedést, mondván: megítélés kérdése. Attól függ, a lehetőséghez, vagy a meglévő, valós környezethez hasonlítunk. Míg 1987-ben a gazdaság 17 millió forintot fordított gépberuházásra, addig tavaly hatot,..azt is .kimondottan célgépekre. Az.idéni.az plőzste&jszámítások alapján úgy tűnik, még ennyit sem. Még két- három évig nem megy a termelés rovására a csökkenés, de aztán halmozottan jelentkeznek a gondok. Egyelőre „kínlódva manővereznek”, a munka- szervezéssel, az ösztönző bérezéssel operálnak. A gazdaság vertikális termelésszerkezete nem teszi lehetővé az érdekeltségi rendszer valamely formájának bevezetését. Ugyanis ami a növénytermelőknek, még a romló pozíció mellett is, javulást jelentene, körülbelül ugyanannyi lenne ez, mint amennyit az állattenyésztők helyzetén rontana. Olyan aprósággal is számolni kell, mint a dolgozók bérszínvonala, amely ma nem teszi lehetővé a nagyobb kockázat vállalását. Végre egy, igaz felemás, de jobb hír Kerti László gépesítési ágazatvezetőtől. A Csátaljai Új Tavasz Tsz-ben 1988 —89-ben anyagi tartalékaik felszabadításával nagyobb léptékű a fejlesztés. Pontosabban a megelőző esztendőkben forráshiány miatt erre nem volt lehetőség. Tavaly lízing igénybevételével energiatakarékos terményszárítót hoztak Ietre. Az idén nagy teljesítményű traktorok érkeznek a tsz-be, John Deere, Fiat és korszerű vetőgép. Természetesen ezek vásárlásához hitel kell, ami nem kis teher. De szükséges'a fejlesztés, hiszen itt a gépesítéssel foglalkozók száma öt év alatt 30 százalékkal csökkent. A szántóföldi növénytermelés gondjait így sikerült 4-5 évre úgy- ahogy megoldani. De csak úgy-ahogy, hiszen a középkategóriás traktorok, a szállító tehergépkocsik fele,, a munkagépek többsége 0-ára leírt. Életrekelté- sük ára rengeteg javítási óra, plusz alkatrészek, tömkelegé, és az ezekkel járó jelentős költségtöbblet. Gál Eszter „ELVESZTETT” IRATOK — TERVEK „SCHWARZBAN” Lakossági adómorál az ellenőrzések tükrében A Bács-Kiskun Megyei Adófelügyelőség — tevékenységéből adódóan — a megye kevéssé népszerű intézményei közé tartozik, hiszen az adózás az állampolgárokat manapság az egyik legérzékenyebb helyen, zsebükön keresztül érinti. Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy az adóztatást az érintettekkel megszerettessük, de fontos feladatunknak érezzük az adórendszer, az adóztatás társadalmi elfogadtatását, ugyanis adót fizetni még nagyon hosszú ideig kell. Ebben csak úgy lehet eredményeket elérni, ha munkánkat magas szintű szakmai ismeretek birtokában, korrekten, a társadalmi igazságérzetet nem sértve végezzük. Éppen a társadalom igazságérzete igényli a kiugróan magas, adózatlan, közkeletű szóval élve, láthatatlan jövedelmek felderítését. 1978-ra visszamenően adatsorok állnak rendelkezésre a tanácsi apparátus, illetve az Adófelügye- löség által megállapított adóhiányokról. Mig 1978-ban az egy adóellenőrzésre jutó hiány összege nem érte el a 13 ezer forintot, tavaly ugyanez az összeg 170 ezer forintra emelkedett. A többség becsületes Mindez arra enged következtetni, hogy — a lakosság reáljövedelmeinek stagnálása ellenére — a magánszféra egyes területein a jövedelmek nem csökkentek, hanem jelentősen emelkedtek. Megfigyelhető, hogy különösen az elmúlt három évben erőteljes növekedést mutat a különösen nagy (500 ezer forintot meghaladó) adóhiánnyal záruló revíziók száma. Természetesen hiba volna ezt a növekedést egyetlen körülményre, az adómorál romlásánák számlájára írni, hiszen biztosan közrejátszottak olyan tényezők is, amelyek a magánvállalkozások gazdasági fékjeinek felengedéséből adódhatnak. Ugyanerre engednek következtetni más adatok is: a múlt évi, több mint ezer revíziónak mindössze 34 százaléka végződött úgy, hogy nem kellett adóhiányt megállapítani annak ellenére, hogy ez a szám a megszűnt, gazdaságilag eredménytelen, tehát nem adóköteles vállalkozások vizsgálatát is magában foglalta. Többéves tapasztalatunk azonban, hogy a hozzánk tartozó adózók (kisiparosok, kiskereskedők, szerződéses üzemeltetők, egyéb adóalanyok) túlnyomó többsége becsületes módon tesz eleget adófizetési kötelezettségének. Amikor bírságolni kell Sajnos ez a megállapítás nem mindenkire vonatkozik. Mint ismeretes, az adóreform 1988-as bevezetésével a korábbi adókivetéses rendszer megszűnt és helyébe az önadózás rendszere lépett. Ennek lényege, hogy az adóalany az okmányai alapján elkészíti a bevételek és kiadások éves forgalmát, kimutatja jövedelmét és kiszámítja adóját. Az adóhatóság ezt elfogadja, azonban az adatok helyességét utólag ellenőrzi. Amennyiben az adózó adatai hiányoznak vagy nem a valóságot tükrözik, és ellenkezőjét az adóhatóság bizonyítani tudja, akkor kerülhet sor az adóhiány megállapítására és az ezt terhelő bírság kiszabására. Ezért fontos, hogy az adózók bevételeiket és kiadásaikat a valóságnak megfelelően hiánytalanul, bizonylatokkal alátámasztva közöljék. Ezzel szemben számos esetben tapasztaljuk, hogy vannak akik egyáltalán nem könyvelnek, nem tartják nyilván éves bevételüket, nem tudják igazolni tételesen bizonylatokkal, okmányokkal alátámasztva a bevételek elérése érdekében hiteles számlákkal igazolt és ténylegesen felmerült kiadásaikat. Ilyen esetekben kényszerül az adóhatóság a sokat emlegetett becslési eljárás lefolytatására. Ugyanis az önadózás feltételezi azt, hogy az adózó a valóságosan is felmerülő kiadásait és bevételeit éves adóbevallásaiban szerepeltesse. Ha ez nem így történik, akkor kényszerül vállalni a becslési eljárással kapcsolatos problémákat, ami az adóhatóságnak sem teremt kedvező körülményeket. A gondok bemutatására néhány jellemző példa: Az egyik szerződéses vendéglátónál a vizsgálat több mint egymillió forint adóhiányt állapított meg. Az ellenőrzés megkezdésekor az adózó úgy nyilatkozott, hogy valamennyi adózással kapcsolatos iratát elveszítette. A vele gazdasági kapcsolatban állóknál azonban fellelhetők voltak a bizonylatok ellenpéldányai. így jutott tudomásunkra a be nem jelentett diszkóüzemeltetés árbevétele, az eldobható műanyag poharak többszöri felhasználással történő értékesítése stb., ami az eltitkolt bevétel forrása volt. A megrendelő panasza Sajnos nemcsak a bizonylatok „elvesztése” jellemző, hanem egyes esetben a számlák hamisítása is előfordul. Ellenőrzéseink során több magánvállalkozónál fiktív anyagszámlákat találtunk. A szellemi szabadfoglalkozásúak körében is megfigyelhető az adóeltitkolással párosuló jogosulatlan tevékenység. Megyénkben jelentős területeken van vezetékes gáz. Az egyik bekötési terveket készítőnél vizsgálatot végeztünk. Kiderült, hogy a neve alatt még négyen — tervezői jogosultság nélkül — terveket készítettek. Ezenkívül nem egyeztek a leszámlázott és a ténylegesen felvett összegek. Az egyik lakáskorszerűsítő állampolgár panaszkodott, hogy kétezer forintért végezték el a tervezést, ugyanakkor csak 900 forintról adtak számlát. Az említett példák mindegyikében fellelhető volt a szándékosság. A több mint 600 adórövidítést megállapító vizsgálat soknak tűnik, de figyelembe kell venni azt, hogy közel 17 ezer adóalanyt „szűrtünk ki”. Az állampolgárok túlnyomó többsége a közös költségekhez hozzá kíván járulni és hozzá is járul. A cél az adóztatás elfogadtatása, ezért a tisztességes állampolgárok túlnyomó többségére számítunk. Somodi Sándor a Bács-Kiskun Megyei Adófelügyelöség vezetője Munkaerő-politikánk zsákutcái Van abban valami különös, egyszersmind figyelmeztető, hogy az államigazgatás — egyébként nélkülözhetetlen — racionalizálását a Munkaügyi Minisztérium felszámolásával kezdték el 1981-ben. A kormányzat — Lázár György (mellesleg egykor volt munkaügyi miniszter) vezetésével—e lépéssel félreérthetetlenül deklarálta: a munkaügy, mint kormányzati funkció legjobb esetben is másodlagos, valójában inkább huszadrangú feladat. Alighanem azért is, mert az újabb kor munkaügyi miniszterei — tisztelet a kivételnek — nem voltak különösebben szakmailag képzett, koncepciótól megszállott emberek. Ez a beosztás is egyfajta „politikai parkolópályának” minősült. S az egész szakma — néhány tucat lelkes és jól képzett megszállott hitével ellentétben — igazából soha nem volt szakma. Sokkal inkább a mindenkori — és a szakszerűség minimumát is nélkülöző — politikai megrendelések végrehajtó apparátusaként tevékenykedett a „munkaügyi kormányzat”. Mozgás nélkül nincs struktúraátalakítás Például akkor, amikor a keményen elítélendő munkaerő-fluktuáció ellen kellett hadakozni, ezt a kemény és értelmetlen csatát — jobb meggyőződésük ellenére — a munkaügyi kormányzat szakemberei vezényelték. Holott jól tudták, hogy az ötlet önmagában is agyrém, mert az adminisztratív módszerekkel megmerevített munkaerő-állománnyal aligha végrehajtható a már akkor is olyannyira kívánatos szerkezetátalakítás. Amikor az átlagbérszabályozást kellett elfogadtatni, magyarázni és védeni, akkor megint csak rajtuk volt a sor. Amikor, a bértömeg- szabályozásra kellett átváltani, ismét csak ők jöhettek számításba vezénylőként, s amikor a bértömeg-szabályozásról is kiderült, hogy hasznavehetetlen és vissza kell váltani, akkor ismét ők magyarázkodtak és tartották a hátukat. Amikor 1985-ben liberalizálniuk kellett a bérszabályozást, hát liberalizálták. S amikor hónapok múltán elfogyott a liberalizációval kapcsolatos politikai türelem, ' megint diák nékik kellett elvégezniük az újabb — és minden korábbinál szerencsétlenebb -^váltást. Amikor kidolgozták a szociálpolitikai egységes állami irányításának koncepcióját, akkor ez ügyben — s még 1971-ben —magasrangú politikai döntés született. S amikor a döntéshozók közül néhányan egyszerűen szabotálták a végrehajtást, akkor — ugyancsak politikai iniciatívára — levették a napirendről a szociálpolitika állami irányítását, meghosszabbítva ezzel a többi között a már akkor is életképtelen társadalombiztosítás agonizálását. Az imént említett szabotázs persze nem volt véletlen. Mert aki például az SZTK — e félresikeredett és az évek során egyre rosszabbul működő biztosítási ágazat — irányítója és gazdája, az egyszersmind egyfajta és nem mellőzhető politikai és gazdasági hatalom birtokosa is. Felső döntések nyomán Amikor végre felismerték, hogy a munka- és üzemszervezés felgyorsítása — a hazai körülmények között — nem igazán vállalati érdek, akkor a valamikori Munkaügyi Minisztérium keretei között összeverődött egy jól képzett szakemberekből álló csoport, akadt némi pénz is, hogy minden lehetséges módon segítsék, kezdeményezzék és koordinálják a vállalati munkaszervezést, a korszerű eljárások és módszerek alkalmazását és elterjesztését. S amikor végre — nem kevés munka és pénz árán — már megjelentek az első eredmények, akkor a minisztérium megszüntetésével ezt a profi csapatot is szélnek eresztették. A szervezésnek azóta sincs kormányzati gazdája, s a szakma gyakorlatilag széthullott. Amikor már előre látható volt, hogyha netán komolyan vennénk az MSZMP KB 1977-es határozatát a struktúraátalakításról, s így ennek rendkívül komoly foglalkoztatáspolitikai következményei is lesznek, akkor ahelyett, hogy minden módon erősítették volna a kormányzat munkaügyi apparátusát, inkább szétszervezték az egész minisztériumot és vele együtt a munkaerőgazdálkodással foglalkozó szakapparátust. Ez volt az az időszak, amikor a „felső” döntés nyomán a vállalatok is rendre-sorra megszüntették munkaügyi osztályaikat, illetve beolvasztották azokat főleg a terv-, illetve a közgazdasági részlegeikbe. Azt a szót pedig, hogy munkanélküliség — ismét csak politikái döntés értelmében — még leírni sem volt szabad. Ez azt is jelentette, hogy a munka- nélküliségre való felkészülés helyett értelmetlenül sok energia ment pocsékba csak azért, hogy valamiképpen bizonygathassák: Magyarországon szent és sérthetetlen a teljes foglalkoztatás elve és gyakorlata. Kerül, amibe kerül... Jó tíz esztendő szaladt el így üresen és tehetetlenül, az előre látható jelenség szakszerű kezelésére való felkészülés nélkül. Pedig a valamikori Munkaügyi Minisztériumban ott voltak azok a szakemberek, akik idejekorán fölkészülhettek volna a napjainkra egyre nyomasztóbb gond enyhítésére. Jobb híján szűk körű szakfolyóiratok agyonhallgatott publikációiban tették szóvá tehetetlenségüket... Amikor végre, annyi próbálkozás és permanens válság után, valami épkézlábnak látszó koncepció született a szakmunkásképzés gyökeres reformjára, akkor egyetlen tollvonással fölöslegesnek ítélték az ezzel foglalkozó szakembergárdát, mondván, hogy a szakképzés nem munkaügyi, hanem tanügyi feladat. S a szakmunkásképzéssel is ott vagyunk, ahol másfél évtizede: a mélyponton. Az egyetlen erőforrás Ilyen konzekvens határozottsággal egyetlen fejlett kultúrállamban sem érvényesült a gyakorlatban, hogy az ember, az emberi munkaerő egyszerűen nem számit! Ez a legkönnyebben hozzáférhető és a leginkább kizsákmányolható „termelő- eszköz”. És most jlg éppen most! — amikor a korábbi elmélet és gyakorlat végzetesen csődöt mondott, újabb veszély fenyeget. Hírlik ugyanis, hogy a lehetetlenül összezsugorított munkaügyi kormányzatot tovább zsugorítanák. Esetleg egy főosztállyá degradálnák a további racionalizálás jegyében megálmodott valamiféle gazdasági csúcsminisztérium szervezetében, nem törődve az • eddigi kudarcokkal és a szakmai melléfogásokból önkéntelenül is kínálkozó tanulságokkal. Több mint ötmillió önálló aktív kereső van az országban. Ez az ötmillió ember gyakorlatilag az első számú és legfontosabb S potenci- onáüsan majdhogynem az egyetlen — gazdasági erőforrásunk. Nagy kérdés, hogy lesz-e, lehet-e olyan államigazgatási szervezet, testület, amely hatásosan és főleg szakszerűen képviseli a kormányzatban a munkaerő-állománnyal való gazdálkodás szakmai és politikai kritériumait? Vagy marad minden úgy, mint eddig, hogy a felbecsülhetetlen „nemzeti vagyonnal” jóformán mindenki, tehát gyakorlatilag senki sem törődik? Ma még nincs megnyugtató válasz a kérdésekre, ám aligha kétséges, hogy a kormányzatnak — ha lennének további dezintegrációs elképzelései — jobb belátásra kell térnie: a racionalizálás nemcsak az államigazgatási apparátus csökkentését, de adott esetben bővítését is jelentheti, kivált olyan államigazgatási tennivalók ellátása érdekében, amelyeknek manapság jószerével nincs felelős gazdája. Az egykor volt Munkaügyi Minisztérium utódjának, a mindősz- sze néhény tucat embert foglalkoztató ÁBMH-nak továbbsorvasztása helyrehozhatatlan szakmai és politikai hiba lenne. S ami a legelképesz- tőbb: az esetleges újabb balfogástól csak azért kell tartani, mert a magyar gazdaságirányításban — a gazdaságpolitikáról most már nem is beszélve—soha nem voltak erőpozícióban azok, akik pedig mégiscsak értettek és értenek valamicskét a legszámottevőbb gazdasági erőforrással való gazdálkodáshoz. Vértes Csaba TAVASZRA KÉSZÜLNEK A Vetőmagellátó és Értékesítő Vállalat kiszerelőüzemében már a tavaszi mezőgazdasági munkákra készülnek. Csomagolják, drazsírozzák a zöldségfélék, virágfajták magvait. A hobbikertészeknek, a bolgárkertészeknek évente átlagban 50 millió tasak vetőmagot állítanak elő. A választék bővítése érdekében ebben az évben közel 20 fajta termékkel is kirukkolt a vállalat, mint például a bazellával, az okrával vagy a lekvártökkel. (MTI-fotó) TÖBB ÉVES SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE ADJUK 1989. április 1-jétől zsanai használtruha-boltunkat Versenytárgyalás időpontja: 1989. március 7., de. 9 óra. Helye: Egyetértés Mgtsz, Zsana, V. k. 66. A pályázatokat Írásban kell leadni a fenti címre 1989. március 2-ig. 165385 Az Alföld Kereskedelmi Vállalat felvesz szakképzett kirakatrendezőt, vas-edény osztályára szakképzett férfi eladókat, ruházati eladókat, [ szakképzett pénztárosokat, udvari munkást ® )K Jelentkezni lehet az Alföld Kereskedelmi Vállalat ® X személyzeti vezetőjénél. ¥ Kecskemét Május 1. tér 6. S 165387 xxxx>ocKxxx)ioiaaoioiooioioioioK
