Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
A KÖZELI NAPOK IDŐJÁRÁSA Futó záporok, enyhe éjszakák Enyhe, változékony idő várható a hét végén Bács-Kiskun megye területen. Gyakran lesz erősen felhős az ég, többször várható eső, záporeső, sőt még zivatar is kialakulhat. Az általában élénk délnyugati szél többször megerősödik, és időnként nyugatira fordul. Vasárnap rövidebb-hosszabb időszakokra felszakadozik a felhőzet, de felhőátvonulásokból még lehetnek futó záporok. Enyhék lesznek az éjszakák. Hajnalra + 6, +10 fokig hűl le a levegő. Kora délután 12,16 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Kilátások a jövő hétre: Változékony idő varható a jövő héten is. Időnként megnövekszik a felhőzet, kisebb záporokra kell számítani, de tartós eső már nem valószínű. Az éjszakai lehűlés erősödik, a hét nagy részében hajnalban +1, +5 fok közötti hőmérséklet várható. A maximumhőmérséklet 7, 12 fok között alakul. MŰSOR Február 25-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: STUART MÁRIA. Törzs Jenő-bérlet. Este 7 órakor: STUART MÁRIA. Jávor Pál-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt Í0 órakor: PINOKKIÓ. A Ciróka Bábszínház műsora. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: Hajdú—Mezei: HÓEMBER. Mese-rockopera. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TÚSZTÖRTÉNET. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MADONNÁK HÁBORÚJA. Sz., japán krimi. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: D’ANNUNZIO. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. , Stúdiómozi: 7 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Sz., magyar film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: NO, MEGÁLLJ CSAK! Videómozi: 6 órakor: A TÖRVÉNY NEVÉBEN. Sz., svéd krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: SZELEBURDI VAKÁCIÓ. Sz., magyar film. Fél 6 és fél 8 órakor: AZ ÖRDÖGŰZŐ. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: NÁSZÉJSZAKA KÍSÉRTETEKKEL. Sz., amerikai film. 140 MILLIÓ DOLLÁR SZERKEZETÁTALAKÍTÁSRA Kölcsönmegállapodás a Világbankkal Csütörtökön 140 millió dollár összegű kölcsönről szóló megállapodás aláírására került sor Washingtonban. Ahogy az MTI korábban már beszámolt róla, ez a kölcsön, amelyet az MNB vesz fel, a harmadik ipari szerkezetátalakítási program finanszírozására szolgál. A programban résztvevő kereskedelmi bankok és pénzintézetek döntenek a kölcsön kihelyezéséről. A hitel részben közvetlenül vagy közvetetten exportorientált tevékenységekhez kapcsolódó beruházások, részben kisvállalkozások fejlesztése, valamint az ipari szerkezetátalakítás által kedvezőtlenül érintett területeken történő munkahelyteremtő beruházások finanszírozására kerülhet felhasználásra. A kölcsön túlnyomó része iparvállalatok exportfejlesztő beruházásainak finanszírozására szolgál. Olyan fejlesztések finanszírozhatók, amelyek eredményeként közvetlenül a hitelt igénybe vevő vállalatnál, vagy közvetve más vállalatnál jelentős mértékű gazdaságos területexport érhető el, illetve amelyek révén az adott vállalat nagyarányú exporttevékenysége jövedelmezően fenntartható. A program keretében rendelkezésre álló 10 millió dolláros hitelkeret révén a Világbank magyarországi gyakorlatában először kisvállalkozások fejlesztését is támogatja. Szintén új vonása a kölcsönnek, hogy segítséget nyújt az ipari szerkezetátalakítás kedvezőtlen hatásainak mérsékléséhez. Ennek keretében az ipari szerkezetátalakítás által eddig legsúlyosabban érintett megyékben munkahelyteremtő beruházások finanszírozhatók. Itt nem kifejezett követelmény, hogy a beruházás eredményeként létrejövő termékek konvertibilis elszámolású piacon is értékesíthetők legyenek s az ipari tevékenységet folytató vállalatokon kívül a mezőgazdasági termékek feldolgozását, valamint különböző ipari és üzleti szolgáltatásokat fejlesztő vállalatok befektetései is támogathatók. Eelismerve a kisvállalkozásokban rejlő munkahelyteremtő lehetőségeket, ezeken a munkanélküliség által leginkább érintett területeken a kisméretű cégek alapításához is igénybe vehető világbanki kölcsön nem csak ipari- és agrárfeldolgozói, hanem a kereskedelmi, idegenforgalmi és építőipari tevékenységekhez is. Á beruházások finanszírozásához a világbanki kölcsönt a kereskedelmi bankokon és szakosított pénzintézeteken keresztül lehet megpályázni, a kölcsön odaítéléséről az e programban résztvevő 14 bank dönt. Adó-tanácsadói tanfolyam A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- igazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszéke, a JATE Szabadegyetem adó-tanácsadói vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a JATE Állam- és Jogtudományi Kar Államigazgatási- és Pénzügyi Jogi Tanszékén (Szeged, Lenin krt. 54., tel.: 12-244/22. mellék), vagy a JATE Szabadegyetemén (Szeged, Április 4. útja 4., tel.: 10-129). Jelentkezési határidő: 1989. március 20. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3,5 és 7 órakor: MARIE. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZÖR- NYECSKÉK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: ASTERIX TIZENKÉT PRÓBÁJA. KISKÖRÖS • Petőfi mozi: 6 órakor: A LEGHOSSZABB NAP. Kétrészes, mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 órakor: A KICSI KOCSI MONTE-CARLÓBA MEGY. Sz., mb„ amerikai film. 6 és 8 órakor: TESTEK CSÁBÍTÁSA. Sz., NSZK-film. 16 éven felülieknek. : Stúdiómozi: 6 órakor videó: BÁRMI ÁRON. Sz., angol film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: A VÖRÖS SZÍV LO' AGJA. Sz., mb., lengyel mesefilm. 6 és 8 órakor: HEGYLAKÓ. Sz., angol film. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 órakor: A TIZENÖTÉVES KAPITÁNY. Sz., mb., szovjet film. 7 órakor: A VELENCEI NÖ. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Magyar Hírlap, 1989. február 24-ei szám: Megkérdezik az alternatívokat is. Ki lesz Bács-Kiskun megye új tanácselnöke? (A tizennégy fős ad hoc bizottság dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök utódjára tesz javaslatot.) Neue Zeitung, 1989. 7. szám: — hei- nek —: Érettségi találkozó — bizonyos tekintetben egyoldalúan. (A Bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium meghívta érettségizett diákjait egy találkozóra. A néhány megjelent öregdiák azonban alig jutott szóhoz.) — Képek svábbálokról. (Papp László fotóin Vaskút három nemzedékének viseletéi és a nemesnádudvari bál legszebb pillanatai láthatók.) Narodne Novine, 1989. 7. szám: Mándity Mária: Bunyevác nagy préló Bácsalmáson. — A hercfegszántói Marín-napi bálról. Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk közösen! A KISZ Bács-Kiskun {Megyei Bizottságának {szándéknyilatkozata A novemberi KISZ-értekezlet le- [hetőséget teremtett arra, hogy a ko- I rábbi strukturális és működési ■ rendtől eltérően a KISZ új módon, laz eddigi szervezeti kötöttségektől I mentesén alakuljon át. Ennek szellemében sorra alakulnak a különböző rétegekre, politikai munka- I formákra és érdeklődési körre épü- I lő szerveződések. Támogatjuk és ösztönözzük a I fenti folyamatot, ugyanakkor a po- I litikai döntések hangsúlyeltolódásának várható irányát látva (nöI vekszik a népképviselet szerepe) nélkülözhetetlennek tartjuk a KISZ I megyei szintű érdekképviseletét is. ' Ez nem csak egy felfelé építkező, minden eddiginél demokratikusabb, a korábbi megyei hatalmi I monopóliumokat felszámoló dön- I tési mechanizmusban valósulhat meg. A megyei szint szolgáltató, koordináló, képviselő, tanácsadó szövetség legyen, mely az önálló területi szerveződések szabad akara- I tából jön létre és az érdekközössé- ■ gén alapul. Felépítését, működését, I I programját, döntési mechanizmu- I I sát a területi szerveződések delegált I I képviselői határozzák meg. Számunkra természetesen nem- I csak megyei, hanem országos érdé- I kék is léteznek, ahol képviseletünk, I jelenlétünk ugyancsak szükséges. I Ez csak úgy valósulhat meg, ha sző- I vétségünk áz új országos szervezet- I ben önálló tagszervezetként mű- I ködhet. A tagszervezet akkor jön létre, ha I önálló programja, alapszabálya és I legalább ötezer fős tagsága van. I Ezekről a végleges döntést a máso- I dik megyei küldöttgyűlésen (a XII. | kongresszus után) kell kialakíta- I nunk. A tagszervezet együtt kíván I működni mindazokkal, akik készek. I a közös gondolkodásra, cselekvés- I re. Csatlakozni lehet á KISZ Me- | gyei Bizottságán (Kecskemét, Má- I jus 1. tér 5., telefon: 21-198.) | A csatlakozáshoz szükséges a szer; | veződés neve, taglétszám összesítő- I je, nyilatkozata a megyei szövetség- I hez történő csatlakozásról, vala- I mint saját programterv. A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága AMINA FRANCIÁK NEVETNEK FEBRUÁR 26-ÁN, VASÁRNAP KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: STUART MÁRIA. Buday Dezső-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: Megyei színjátszó-találkozó. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: HALÁLOS TÉVEDÉS. Sz., mb., NDK-film. Központi mozi: nincs előadás. BÁCSALMÁS: nincs előadás. KALOCSA Férfiak egymás között MOTTÓ: Az okos férfi sovány nőt vesz feleségül, nem pedig kövéret, hiszen a két rossz közül még mindig jobb a kisebbet választani. * * * 1 Két barát bizalmas beszélgetése: — Tudod, én a feleségemmel egyszer sem szeretkeztem.a házasságunk előtt. És te? — Nem tudom. Nem ismerem a feleségedet. * * * Férfiak egymás között: —Ide figyelj, Charles! Mi itt a haverokkal mindig is csodálkoztunk a te házasságodon. Hiszen — már ne is haragudj'— a te feleséged nenicsak hogy csúnya, de valóságos hárpia is! — Tudom én ezt, pajtás. De hát a hitem befolyásolt, amikor feleségül vettéta. — Micsoda? A hited? — Igen, azt hittem, gazdag. HÍREK 0 HÍREK NAPTÁR Február 25., szombat Névnap: Géza Napkelte: 6 óra 33 perc Napnyugta: 17 óra 22 perc Holdkelte: 22 óra 43 perc Holdnyugta: 7 óra 53 perc IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Február 23-án Kecskeméten a középhőmérséklet 6,3 (az 50 éves átlag 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 11,8 fok volt. A nap 0,1 órán keresztül sütött, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 5,1,13 órakor 16,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006,4 millibar — erősen süllyedő — volt. Február 23-án Baján a középhőmérséklet 8,9 (az 50 éves átlag 1,4), a legmagasabb hőmérséklet 14,5 fok volt. A nap 0,6 órán keresztül sütött, 0,3 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,4,13 órakor 17,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1005,8 millibar — süllyedő — volt. FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségviselői hétfőn — két kivétellel — fogadónapot tartanak. A személyzeti és oktatási osztály vezetője kedden, az ipariosztályvezető szerdán fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül Tohai László általános elnökhelyettest március 2-án, csütörtökön lehet felkeresni. Beck Tamás köszöntése Beck Tamás kereskedelmi minisztert, az MSZMP Központi Bizottságának tagját 60. születésnapja alkalmából Iványi Pál, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára köszöntötte a KB székházában. — EGÉSZSÉGÜGYI HÉT. Február 27-étől március 3-áig egészségügyi hetet rendeznek Katymáron. A program sokszínű. A számos előadás között szó lesz a fogszuvasodásról, az AIDS- ről, a serdülőkor szexuális problémáiról, valamint arról, hogy az új társadalombiztosítási rendszer milyen hatással van a gyógyszerárakra. Az egyéb rendezvények között szerepel gyermek- rajz-kiállítás és a házi gyógyszerkészlet ellenőrzése. A lemondott tanácselnök kérte A lapunk február 23-ai, csütörtöki számában megjelent, Tanácselnök nélkül az új város cimű tudósításunkban Nagy Csaba kiskunmajsai tanácselnök lemondásáról is írtunk. Nagy Csaba utólag közölte: a cikk minden sorával egyetért, így azzal is, hogy „lemondása teljesen önkéntes, elhatározásában senki semmilyen formában nem befolyásolta”; ennek ellenére egy mondat kiegészítést kér a tudósításhoz, melyet ugyancsak elmondott a tanácsülésen. Éspedig: „Felmentési kérelmem benyújtását megelőzően különböző impulzusok értek, melyek megérlelték bennem a felmentési kérelem benyújtását”. — MATHIÄSZ JÁNOSRA emlékeztek. A Kecskemét melletti Katonatelep Mathiász János Általános Iskolájának tanulói és pedagógusai bensőséges ünnepség köretében emlékeztek meg a napokban az intézmény névadójáról, születésének 151. évfordulója alkalmából. Az ünnepség után a kisdiákok osztályonkénti gyűjtemény-bemutatókat tartottak, szellemi vetélkedőkön vettek részt, ily módon is adózva a híres szőlőnemesítő Katonatelepen töltött munkásévei emlékére. — VETŐMAGVÁSÁRT RENDEZNEK február 27-én, hétfőn, 14-től 17 óráig a városföldi klubkönyvtárban, ahol mindenféle zöldség-, virágvetőmagot és szaporítóanyagot kínálnak. HÉTFŐI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás mellett — hírt adunk arról, hogy az idei nemzetközi kulturális csereegyezipény keretében a kecskeméti Szórakaténusz újabb külföldi bemutatkozásra kapott lehetőséget. Itt jelentkezünk a folyóirat-tallózóval is. Az ötödik oldalon olvashatunk munkaerőpolitikánk zsákutcáiról és arról, hogy milyen a lakossági adómorál az ellenőrzések tükrében. Ugyanitt kap helyet — Siralmas, elviselhető, jobb címmel — az az írás, amely a mezőgazdasági munka mindennapjainak elengedhetetlen tartozékairól, a gépek, eszközök állapotáról szól, megyei gazdaságokból merítve a példákat. HÉTVÉGE A SZÓRAKATÉNUSZBAN. Ma 10-től 12 óráig egyszerű szövés, fonás, délután 14.30-tól bábkészítés a program a kecskeméti Szórakaté- nuszban. Holnap Rumi László hangszerkészítő tart foglalkozást, délután pedig nemezelőkörre váiják az érdeklődő gyerekeket. ' — BALESET. Solt határában, az ,51-es számú úton csütörtökön este a 48 éves Geiger János (Harta, Kossuth utca 123.) személygépkocsijával elütötte a bal oldalon szabályosan közlekedő gyalogost, Bakos Gusztávot (Solt, Pólyafoki dűlő 7.). Az 50 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szén vedelt,-hogy a helyszínen életét vesztette. — JAVUL A MŰTRÁGYAELLÁTÁS. Megállapodás született arról, hogy a tervezettnél 50 000 tonnával több nitrogénműtrágya érkezik a Szovjetunióból. Ezzel várhatóan megszűnik az a feszültség, amit ennek a tavaszi szezonban legfontosabb műtrágyaféleségeknek a hiánya okozott — közölték a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztériumban. A megállapodás szerint a szóban forgó tétel április végéig érkezik az országba. Erre a kemikáliára azért is nagy szükség van, mert ellensúlyozható vele az őszi kalászosoknak a téli csapadékhiány miatt bekövetkezett fejlődésbeli lemaradása. — VÁSÁRNAPTÁR. Február 26-án, vasárnap Bács-Kiskun megyében csak Kecskeméten rendeznek autóvásárt. Robbanószerrel való visszaélés A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság robbanószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást indított Pető András 34 éves szobafestő, csárdaszállási lakos ellen. A Pető lakásában megtartott házkutatás során 20 dkg trotilt találtak. A robbanóanyagot 1976-ban sorkatonai szolgálatának teljesítése során tulajdonította el. Ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. (MTI) Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: JÁNOS VITÉZ. Sz., magyar rajzfilm. 5 és 7 órakor: A TANÍTVÁNYOK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: nincs előadás. KISKUNFÉLEGYHÁZA Stúdiómozi: 6 órakor: videó: ROLLERBALL. Sz., spanyol film. 18 éven felülieknek. Mi füstölög ott a síkon... * * * Ősz hajú, idős úr lép be a rendelőbe. —Doktor úr, az utóbbi időben nem tudom kielégíteni a szeretőmet. Minden látogatás egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Tegnap már a harmadiknál kifulladtam, pedig régebben a hatodikig is minden gond nélkül eljutottam. — No, de uram, az őn korában már a másodiknál meg kéne állni! f— Lehetetlen, doktor úr, a szeretőm a hatodikon lakik. (Összegyűjtötte: Lipták Judit) PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 95 Élő tyúk 73 Élő pulyka 63 Vágott csirke 100 Tejföl (liter) 85 Túró 80 Juhsajt 150 Tojás (db) 2-2,80 Burgonya 8-10 Sárgarépa 15-20 Petrezselyem 15-25 Vöröshagyma . 10-15 Fejes káposzta 10-18 Kelkáposzta 20-25 Saláta (db) 10-16 Karalábé 10-15 Paradicsom 100-150 Paprika (db) 8-15 Uborka 300 Retek (csomó) 10-15 Retek (fekete) 15-20 Zöldhagyma 8-12 Alma 12-20 Körte 25-30 Dió 90-100 Szárazbab 80-90 Savanyú káposzta '20-25 Mák 120-130 Árak Kiskunfélegyházán Alma 15-25 Körte 15-25 Burgonya 6-8 Savanyú káposzta 20 Fejes káposzta 8-10 Kelkáposzta 20 Petrezselyem 20-30 Sárgarépa 15-20 Vöröshagyma 13-15 Fokhagyma 60-70 Mák 100-120 Saláta (db) .17-19 Zöldhagyma 7-10 Paprika (db) 15-16 Tojás (db) 2,40-2,60 Élő tyúk 45-55 Élő csirke 45-60 Sajt 160-170 SZOBORALAPITVANY A Hazafias Népfront Szeghalmi Városi Bizottsága, valamint a Sárréti Múzeum baráti kőre a következő felhívás közzétételét kérte a napilapoktól: Tüdy Zoltán (1889—1961) kisgazdapárti politikus, 1945-ben miniszterelnök, majd 1946-ban a felszabadulás után első államfő, köztársasági elnök volt. Idén 1989. november 18-án lesz születésének 100. évfordulója. Erre az alkalomra mellszobrát szeretnénk elkészíttetni és elhelyeztetni Szeghalmon, ott, ahol 1932-től 1946-ig lelkész, 1935-től pedig a választókerület képviselője volt Mindazon testületek, egyesületek, szervezetek és magánszemélyek, akik egyetértenek a köztéri mellszobor felálb'tásával, felajánlást tehetnek a szoboralapítványra a következő címen: Sárréti Múzeum baráti köre, Szeghalom, Május 1. u. 2. szám. 625-662. Téltemető hangulatban A Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karának kollégiuma ötödik alkalommal rendezi meg az Erdei Ferenc napokat/ A háromnapos rendezvénysorozat tegnap délelőtt Simon János tudományos munkatárs előadásával vette kezdetét. A mai napon íö órától fórumon vehetnek részt az érdeklődők, melyen néhány alternatív csoportosulás — így például a FIDESZ, a Magyar Demokrata Fórum —7 vezetői tájékoztatják a jelenlévőket, s természetesen a KISZ képviselői is ott lesznek. A programok többsége a vidám-' ság jegyében zajlik. így sor kerül . lábszépségversenyre, disznóvágásra, vetélkedőkre, koncertekre, show- műsorra. L A Magyar Szocialista Munkáspárt " u, , Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazító Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. II. 25-én, megrendelés sorszáma: 830001 Szerkesztőség és kiadóhivatal círnfe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér ]}A 6001 Telefon: 27-611 . . ; Telexszám: 26-216rbmlv h. Terjeszti a Magyar Posta . Előfizethető a hjrlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: ; 630^— Ft, egy évre: • 1260,— Ft HU ISSN 0133-235x T