Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-16 / 40. szám

1989. február 16. • PETŐFI NÉPE • 3 FALUGYŰLÉS ÁGASEGYHÁZÁN A nép akkor lesz boldogabb, ha a kis közösségek is jól megszervezik az életüket Hétfőn, 15 órakor kihaltak az utcák Ágasegyházán. A tanácsháza is zárva. Sietős léptek koppannak, egy szembejövő asszonyé. Tőle érdeklődöm. — Menjen a Mathiász Szakszövetkezet üzemcsarno­kába — mutatja az irányt —, ott az egész falú! Mérlegen az alapellátás Ha nem is mindenki, legalább ötszáz résztvevő hall­gatja a falugyűlésen Adám Józsefié tanácselnök sza­vait a község elmúlt esztendei életéről. Akusztikájával május elsejei szónoklatra emlékeztet a beszéd, követve azt a. sokéves gyakorlatot, hogy ilyenkor — egy-egy település legszélesebb fórumán — a tájékoztatás az első. így kerül sorra a vb-titkár a tanácsi ügyintézők félfogadási idejének az ismertetésével. A harmadik előadó az áfész ügyvezetője, aki megállapítja: „Az alapellátás — bátran jelenthetem — zavartalan". Csatlakozik hozzá Kovács Miklós, az Univer Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet áruforgal­mi főosztályvezetője is. A szövetkezeti kereskedelem fejlődését folyamatosnak, viszont az élelmiszerek el­adásából származó hasznot kevésnek tartja, ami az alapellátást nem teszi jövedelmezővé. Minden idők fontos politikai tényezőjének nevezi a kereskedelmi ellátást, nem titkolva el, hogy a tüzelőforgalmazással és a tanya világot járó mozgóbolt üzemeltetésével másfél millió forint az évi veszteségük. Ezt is szüksé­gesnek látja elmondani az összejövetelen—megemlít­ve, hogy harminc idős, támogatásra szoruló falubeli­nek adtak vásárlási utalványt. A föld nem föld jószág nélkül Az elhangzott beszámolók után a tömött székso­rokban mozgolódás kezdődik. Most már a hallgató­ság következik. Ki-ki álltó helyében mondja el, hogy hogyan látja az életet maga körül. Makai Káróly a 13 éve átadott és azóta tönkrement művelődési házról beszél. A teteje teljesen elhasználó­dott. Miért kell e középületet, alig több, mint egy éytizqdfniÁltqríj újraépíteni? Azért — adja tudtára min- ídenkjp^JcrrTTTj jniert építői I. osztályú anyagokért nyúj­tották be a számlát a tanácsnak, holott sokkal gyen­gébb minőségűeket építettek be. Az egyes emberek felelősségét is érinti a közvagyon és a közterületek védelmében, amikor elmondja: bántja, hogy az óvo­dában a radiátor vizét hagyták rácsöpögni a parkettá­ra — nem akadt senki, aki erre odafigyelt volna —, s hogy többen a csatornába dobják a szemetet. — Nyáron 7 helyett már 6 órakor nyissák ki szom­batonként az ABC-t, hogy mielőtt munkába indul­nánk, megvehessük az élelmiszereket! —(kéri végül. Javaslatához — bár az figyelemre méltó — szava­záskor nem nyeri meg a falugyűlés részvevőinek több­ségét. Marci-Kovács József egy, ma már feledett paraszti bölcsességre emlékezteti a jelenlévőket: — A föld nem föld jószág nélkül, a jószág nem jószág föld nélkül — említi, azzal kapcsolatban, hogy az élelmiszer-termelést hátrányba hozza, amikor a kettő különválik, vagy nincs arányban egymással. Fekete Mihály nyugdíjas tsz-elnök is ezzel a gondo­lattal rokonszenvezik. A termelőmunka szerepét ki­emelve, megjegyzi: — Nem úgy hasznosítják a földterületeket, aho­gyan kellene, s ahogyan az ország érdeke is kívánná-. Ebben is valamilyen széthúzást látok. Manapság sem mindenkinek csak a munka az előbbre való! Akik mostanában aláírásokat gyűjtögetnek — megkérdez­ném tőlük —, tudják-e: milyen áron hoznak fel egy tonna szenet a bányából? Gondok a tüzelő- és az építőanyag-ellátással A Miből élünk?—nemcsak pénzbeni, hanem árufe­dezeti — probléma kerül Hetényi József mondaniva­lójának a középpontjába is: — Nincs kazánszén a községünkben. A brikett is kevés. A tüzelőanyag-telepet az áfésztől egy éve ma­gánvállalkozó bérli, de a helyzet ettől nem javult. — Több árura, nagyobb választékra és a falun élőknek is megfelelő elosztásra lenne szükség — áll fel Tóth Imre —, hogy a fiatal házasok is helyben megvá­sárolhassák az építőanyagokat. Van azoknak így is elég kiadásuk! Nem hiányzik még, hogy 150-200 kilo­méterről hozassák ide a téglát meg a cserepet! Felcsattanó taps jelzi, hogy az utóbbi gond valóban sok embert érint. Hasonló helyesléssel fogadják Ma­kai Károly javaslatát is, hogy a tanács vizsgálja ki — szavaival élve — „a Nagy Endre-féle telekügyet". Bár ezen a településen is tisztázásra vár még né­hány, a múltban gyökeredző probléma, az emberek­nek a jelen és a jövő a fontosabb. Ballun Tibor párttit­kár és iskolaigazgató összefogást kér Ágasegyháza lakóitól, hogy a vízvezeték- és az eddigi lakásépítés (az idén újabb 50 telket ajánl föl a tanács megvételre a lakosságnak), s a Kecskemét felé vezető út szélesíté­se után augusztus végére bevezethessék a földgázt, aztán pedig a távhívásos telefont 330 családnak. Demokratizálódás és gazdaság: külön? Dr. Sztrapák Ferenc, a választókerület országgyűlé­si képviselője is eljött. Szót kérve a falugyűlésen, par­lamenti munkájáról és az itt élőket foglalkoztató kér­désekről beszél. Úgy tapasztalja, hogy spk olyan ap­parátus (hivatal) van ebben az országban, amelyek csupán arra „jók”, hogy elmossák a felelősséget és hogy felemésszék az adófizetők pénzét. Ismer több olyan községet ^ mondotta a képviselő —, ahol a lakosság és a tanács ellentétbe került egy­mással. A faluszépítő és közösségfejlesztő Ágasegyhá­za nem ezek közé tartozik. Ezen a településen inkább a kibontakozás útjait keresik. Ennek részeként - 1989—90-ben a megyei tanács 2 millió forintos támo­gatásával, s a lakók jelentős anyagi erőfeszítésével — Ágasegyházán is létrejönnek a korszerű telefonálás feltételei, jóllehet a 40 ezer forint személyenkénti hoz­zájárulást ö is sokallja. Ezután tr- e község jövőjéért is érzett felelősséggel — azt mondja: — Amikor manapság az országban elválik egymás­tól két, fontos folyamat: a demokratizálódás és a gaz­dasági építőmunka, ne a széthúzás, hanem az összetar­tozás erősödjön. Magyarország népe akkor lesz bol­dogabb, ha a kis közösségek is jól meg tudják szervez­ni az életüket. Kohl Antal nyomában A tolvajt is meglopták? A tiszakécskei Tóth Jáhos Gábor igen­csak a lelkére vehette a Kecskemét Vá­rosi Bíróság január 25-ei ítéletét, misze­rint másfél esztendeig nem kell a szabad ideje hasznos eltöltésén töprengenie. Pedig szolidan élt egészen egy teljes hétig. (Addig ugyanis hazaengedték, amíg levélben nem kap felszólítást a börtönbe vonulásra.) No, de egy este a, tiszakécskei állomás melletti italboltba tért be. Nagy szerencse érte a 28 éves férfit, mert összeakadt egy régi adósá­val. Az pedig a kölcsön java részét rög­tön vissza is fizette neki, így kétezer- forinttal a zsebében már nem kellett attól tartania, hogy szomjan hal. Nem sokkal sötétedés után aztán ha­zaindult. Hogy gyorsabban haladjon, elkötött egy zöld színű szovjet női ke­rékpárt. Fürgén nyeregbe pattant, s meg sem állt a helyi Soholov Termelő­szövetkezet Vigyázó-majori istállójáig. Úgy döntött, járművet cserél. Régeb­ben errefelé dolgozott, tehát ismerte a terepet. Egy jókora részen hiányzott a kerítés, éjjeliőrrel pedig nem találko­zott. Az istálló ajtaját is nyitva találta. Az egyik lovat—amelyik a sötétben ép­pen megtetszett tBJ elkötötte és Jászka- rajenő felé indult vele. Ám, mire észbe­kapott, már Abony határában járt. Amint a város széli vasúti átjárón át­haladt felfigyelt egy férfira, aki a háza udvaráról éppen őt nézte. Hamarosan meg is szólította, hogy eladó-e a ló? Mi más lett volna! Percek alatt megkötte­tett az üzlet. Tóth 30 ezer forintért, rop­pant jutányos áron adott túl a szegény §| pontosan a dupláját érő — négylá­bún. Aztán sietve hazafelé vette útját. Otthon első dolga volt ellátogatni a Tisza étterembe. Rögtön két ismerősébe botlott, s azok egy barátjába. Persze, mindent és mindenkinek fizetett. Csak­hogy a pénzre ettől függetlenül nagyon vigyázott. A dzsekije jobb felső zsebébe tette az ezreseket. A pohár sűrű emelge- . tésében azonban egy kissé kimelegedett, s a kabátot a szék támlájára terítette. Az italozás egyenes következménye volt, hogy gyakorta kellett látogatást tennie a mosdóban. Ám ilyenkor sem feledkezett meg az éberségről! Minden egyes alkalommal kivette a dzsekije jobb felső zsebéből a pénzt, és a nad­rágja jobb oldali zsebébe tette, majd amikor visszajött, kivette a nadrágja jobb oldali zsebéből és a széke támlájá­ra terített dzsekijének jobb felső zsebé­be tette vissza. Ez így ment egész este, míg újra magára nem vette a kabátját. Ettől az időponttól kezdve meg már olyan ittas, volt, hogy végképp nem tudta, hova rakta a pénzét. Másnap délelőtt 10 órakor kelt fel, és rögtön rá kellett döbbennie, hogy az ezreseknek se hire, se hamva. A viharos éjszakára visszatekintve, mindössze egyetlen dologban volt biztos: mégpe­dig, hogy nem költötte el a teljes össze­get. A tegnapi szórakozótársait felke­reste, s érdeklődött, hogy nem tud­nak-e valamit a pénzről. Csak a fejüket rázták. Elment hát az egyik italboltba, de nem kérdezősködni, kizárólag inni. Bánatában délig tíz féldeci rumot ön­tött le a torkán. Ebben az állapotban újabb ötlete támadt. . Eszébe jutott, hogy egyik ismerősé­nek is vannak lovai, érdemes lenne közü­lük is „megsétáltatni” egyet. Tovább nem vívódott, azonnal indult. A kerítés hiányzott, az istállóajtó nyitva állt, és a közelben senki sem tartózkodott. Gyor­san elkötötte az egyik szimpatikus álla- tottés megint elindult vele a világba. Útközben azonban kezdett kijóza­nodni, és végül már resteilte a dolgot. Visszavinni nem merte az igavonót, ha­nem, tudván, hogy úgyis hazamegy, elengedte. Aztán ő is visszaindult. Ott­hon pedig lefeküdt és elaludt. A helyi rendőr meg a ló gazdája ébresztette fel este. Kiderült, hogy valaki meglátta, amikor az utóbbi lovat „meglovasítot- ta”. Az elrabolt négylábú egyébként tényleg hazatalált. Tóth János Gábor ügyében a kecske­méti rendőrkapitányság folytatja a nyomozást. Ifjúsági szervezetek — önmagukról PÁRBESZÉD A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Párbeszéd.' Ezzel a címmel kezdett hozzá az Erdei Ferenc Művelődési Központ a különféle — gyakran „alternatívnak” is nevezett — szervezetek bemutatásához. Kedden este a Fidesz, a KISZ, a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége, a MISZOT és a Szociáldemokrata Ifjúsági Kör képviselője kapott szót a kecskeméti művelődési intézmény színpadán. A Fidesz képviseletében Kövér Lász­ló beszélt. Szervezetük eddigi története politikai kalandregénybe illő: a meg­alakítás után rendőrségi figyelmeztetés, és -V- ahogyan az érintettek érezték — nyilvános elítélés, majd ügyészi „el­beszélgetés” következett. Állítólag a vezetők letartóztatása is szóba került — ám, szerencsére, közbejött a májusi pártértekezlet, mely, ha támogatását nem is adta, de a korábbi tiltás helyett legalább a tűrés álláspontjára helyezke­dett a Fideszt (és más alternatívokat) illetően. A ma: 2500 tag, hatvan cso­port, ebből harminc fővárosi. Tagdíjuk havi 50 forint, a csoportok hierarchi­kusan nem függenek egymástól, céljuk pedig egy olyan polgári társadalom, melyben egyetlen kérdés, ügy, elv sem számít tabunak. A KISZ-nek 700 ezres pillanatnyilag a taglétszáma, de hogy valójában mennyien tartoznak hozzá, azt nem le­het fölmérni, arra számítanak, hogy talán —jó esetben — 200 ezer. fős lesz a stabil gárda. Ezt Gyurcsány Ferenc mondta el, nem titkolva azt sem, hogy a szövetségen belül többféle nézetű, cé­lú platformok már most is vannak. Er­re az évre 780 millió forintos állami támogatást kapnak—ennek reálértéke alig fele a tavalyinak, azaz: vannak gondjaik. Azt azonban semmi esetre sem szeretnék, ha a politikai porondon egyedül maradnának, stratégiailag pe­dig egy reformokat végrehajtó kom­munista párttal szövetkeznének. Emberebb ember, magyarabb ma­gyar — ez a Magyar Cserkészcsapatok Szövetségének régi-új jelszava. Réthei Prikkel Lajos — aki egyébként kecske­méti születésű — vázolta a másik cser­készszövetség és az övék különbségeit is. A Magyar Cserkészcsapatok Szövet­sége —tudhattuk meg—nem áll vallás­erkölcsi alapon, azaz a felvételhez nem szükséges az, hogy az illető tagja legyen egy egyházközségnek, hittanórákra jár- joh. Céljuk a gyermekek nevelése — kreatív, önálló, magas szintű erkölcsisé- gű fiatalok nevelése, akik az adott Hely­zetben szabad akaratukból hoznak ál­taluk helyesnek vélt döntést, nem pedig „felülről hozott” normákhoz igazod­nak. Egyelőre semmiféle anyagi bázisuk nincs, a jövőt illetően legföljebb 20 ezer fős tagságra számítanak. Ifjúsági szervezetek együttműködé­sének fórumaként mutatta be a jelenlé­vőknek Stumpf István a MISZOT-ot. Ma már 31 szervezet a teljes jogú tagja. Sem az nem igaz, hogy a MISZOT célja a KISZ kiszorítása lenne a politikából, sem pedig az, hogy a KISZ hozta volna létre saját céljai érdekében: a MI­SZOT-ban minden szövetség egyen­rangú, határozatot csak egyhangúan hoznak. Küzdenek azért, hogy állami támogatást normatív alapon kapjanak a szervezetek. Ha sok mindenben nem is alakíthattak közös platformot, ab­ban nagyjából egyetértenek a MI- SZOT-ba tömörült szervezetek, hogy olyan társadalmat szeretnének, ahol a politikából kizárható az önkény, és ahol az egyik ember szabadságát csak a másik ember szabadsága korlátoz­hatja. A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör a maga részéről a szabadságot, az igazsá­gosságot, a szolidaritást, továbbá a bé­két és a környezetvédelmet tekinti alapértékeknek — magyarázta Gulyás Mihály. A kör maga egy formálisan alig 100 főt tömörítő szellemi mozga­lom, amely azonban kész programot dolgozott ki. Szerintük egyszerre kell piacot építeni és megakadályozni a mo­nopóliumok létrejöttét. A tulajdonnal az rendelkezzék, aki jól tud vele rendel­kezni — javasolják. A kultúrában az egyenlőtlenség elleni küzdelemre teszik a súlyt — például a tanuláshoz való személyes jogra —a társadalmi folya­matokat illétően pedig az a céljuk, hogy a döntések a helyi önkormányzat szintjein szülessenek — a képviseleti demokrácia viszonyai között. : Este hat órától fél tízig tartott a pár­beszéd. Számos konkrét kérdés és vá­lasz is elhangzott—ezeket, természete­sen, aligha lenne módunk ismertetni. Napjainkban talán egyetlen probléma áll igazán a figyelem középpontjában: 1956. Az ezzel kapcsolatban elhangzott véleményeket — amelyek egyébként meglepően egybecsengtek — talán úgy lehetne összegezni: a társadalom erről mindenképpen kialakítja a maga állás­pontját, mint ahogy a létező és ezután létrejövő pártok is ezt fogják tenni. A működő többpártrendszer korában azonban ez a probléma már szimboli­kus értelmű lesz, semmi több. Addig azonban vannak teendők a demokrati­zálódás nem könnyű feladatainak meg­oldásában. B. J. KECSKEMÉTI ÜTINAPLÓ — HOVÁ LETTEK AZ ŐSLAKÓK? A mi házunk a mi várunk? Távoli tájakra vetődő újságírótól sokfolytatásos úti beszámolót várnak, mégha éppen csak rácsodálkoz­hatott messzi városokra, falvakra. Az elmúlt negyedszázadban legalább húszezer­szer nyitottam, csuktam lakásom ajtaját munkába menet, jövet. A Lenin tér, a Batthyány utca, a Kossuth tér minden négyzetméterét ismerem. Vaskos kötetté duzzadnának ehhez az útvonalhoz kapcsolódó emlékeim. Holtomig bennem él e várostáj tegnapja. Még váltottam jegyet a Rávágy téri vasútállomáson. Jól emlékszem arra a csípős áprilisi napra, amikor a névadó születési évfordu­lóján adott vodkás, barackpálinkás fogadások miatt csak késve kezdődhetett az alapkő-letételi szertartás. Ma is hallom a Batthyány utcai öreg kovács­műhelyből kicsorduló munkazenét, fülemben csat­tognak a keramiton megfuttatott nehéz testű fuvaroslovak patkói, ma is megdermeszt az első­ként kivégzett ház utolsó sóhaja. Sok ezer lakótársammal várom remény és bizalom közt ingadozva tizenkét éve azt a napot, amikor építési területből újra végig lakóövezet lesz a város ősi főutcája. A leninvárosi építkezéseket is beleszámítva két évtizedre tehető a rendkívüli állapot. Ez sok! Elviselhetetlenül sok. Az átlagos életkor egyharmada, több is talán. És még mindig újabb foghíjak várják a beton­keverőket, a torony darukat. Meri-e valaki az átgondolt városfejlesztés példájaként említeni a Batthyány utcát és környé­két? Majd, elragadott az indulat, pedig a napilapok­ba szánt útleírás általában a látottak-halottak, az út menti látnivalók érzékletes megjelenítésére vállalkozik, az olvasókra bízza a következtetése­ket. Aki megtisztelt bevezetőm elolvasásával, nyil­ván az eddigiekből is tudja: a leninvárosi őfclakó újságíró már régen elhatározta, hogy napi gyalog­útjai Tapasztalatait úti beszámolóként hasznosítja. A műfaj hagyományai megkövetelik az utazó legfontosabb tartózkodási helyének, lakásának, szállásának bemutatását. Már otthon eldőlhet, hogy ki milyen közérzettel kezdi napját. Egy-egy lakás tárgyi környezete jókedvre hangolhat, el­csüggeszthet. . Mosolyogjanak meg, belenőttem a Leninváros- ba. Megszoktam, mint baka a talpalást. Ismerőse­im igénytelenséggel magyarázzák ragaszkodáso­mat. Ha egészen őszinte volnék, akkor inkább az újságírói fizetésekkel magyaráznám (menteget­ném?) ragaszkodásomat. Meg az építőipar vissza­fejlődésével. Ki venné meg az újabb és újabb autótípusokat, ha az újabb sorozatok kevesebbet tudnának az előzőeknél. A leninvárosi házakat a házgyár letelepítése előtt építették. Viszonylag jól bírták a strapát. Évtizedek óta tisztességgel nyiT tódnak, záródnak az ajtók, ablakok, kielégítően működnek a villany- és vízvezeték-berendezések. Pénzt és időt áldozva azonban szinte mindenütt kicserélték a takarékoskodásból (!?) előírt mű­anyag kilincseket. Nagyon is lényeges fordulatot éltek át a lenin- városiak, ha elfogadjuk némely tudós ama néze­tét, amely szerint a tüzelési módok váltakozása szerint is tagolható a történelem. A hatvanas évek közepén lebontották a cserépkályhákat, eltüntet­ték a hagyományos konyhai tűzhelyeket. Egy hanyagul dolgozgató falusi szövetkezeti brigád közvetítésével gázvezetékek kúsztak a lakásokba. A fiatalabbak közül jó néhányan már csak hallo­másból ismerik a tűzgyújtás tudományát. Lakásom ablakaiból mind kevésbé látom a mienkhez hasonló átellenes házat. Magasra nőtt fák nézegetnek be szobáimba, adnak szállást az elnépesedő vadgalambcsaládoknak. A madarak meglepő gyorsan alkalmazkodnak új életkörülményekhez, váltakozó sikerrel küsz­ködnek a bokrok és a fák a környezeti ártalmak­kal. Heltai Nándor • Ezt láttam ablakomból húsz éve. (A szerző felvétele) Bencze Andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents