Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-10 / 8. szám
4 © PETŐFI NÉPE • 1989. január 10. /gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmez- tervező ismét a Kecskeméti Katona József Színház tagja. Azért „ismét”, mert néhány esztendővel ezelőtt már dolgozott az itteni teátrumban. Pályája több mint két évtizede kezdődött. Alig hogy befejezte tanulmányait Lengyelországban, a grafika, a szcenika egyik jeles hazájában, máris leszerződött Szegedre. Lényegében ott szerezte meg a díszlet- és jelmeztervezéshez szükséges gyakorlatot Pályájának újabb állomása Debrecen volt, majd ismét Szeged következett. Azután Kecskeméten, Békéscsabán foglalkoztatták. Igaz, többször dolgozott fővárosi színházak számára, de soha sem gondolt arra, hogy ott is éljen, valamelyik pesti teátrumhoz kösse magát. Számos ösztöndíjat, nívódíjat kapott eddigi munkáiért. És büszke lebet a Munkácsy - díjra is. í A DÍSZLETTERVEZŐ SZAKMÁJÁRÓL: „IMÁDOM, SZENVEDÉLYESEN SZERETEM 99 A neyscrn npTTü .wJl bet keserű — Milyen mesterség az önöké?- Borzasztóan nehéz! Mégis imádom, szenvedélyesen szeretem. Haazt vesszük, fontos szerepe vana diszlel tervezőnek, mégis úgy érzem, sziirke eminenciások vagyunk. Nem lehet téveszteni, kivitelezhetetlen terveket kés/.iteni, mertakkor mimten a visszájára fordulhat. Az előadás szempontjából is óriási tragédia, ha a tervező téved. —... minősít: a darabot, a színházat!- Igen, így is fogalmazhatnék. A rendező spk mindent sugall a díszlet- és jelmeztervezőn keresztül, legalább is ami a formát, a teret,, a látványt illeti. — Hogyan álmodja meg a színpadképet? — Az minden tervezőnél más és más, hogyan lel a gyöngyszemre. Én elolvasom a darabot, ez a legelső. Már akkor színek, formák, faktúrák jelennek meg képzeletemben. Lényegében akkorra már ösz- szeáll a kép bennem, mire a rendezővel leülök beszélgetni. — És ha a rendező mást akar?- Nézze, többféle rendező létezik. Vannak akik választanak a terveim közül, mások ragaszkodnak az általuk clképzeltekhcz, tehát helyettem akarnak díszletet, jelmezt tervezni. Hz utóbbi esetben menekülök a helyszínről, a rendező elől. Fontos szempont, hogy a színre kerülő darabbal milyen „üzenetet” közvetíthetünk, mit lehet a jelenkornak adni. Hagyományos módon nehéz színházat csinálni, éppen ezért meghökkentőnek, ijesztőnek, másnak kell lenni. A díszleteknek is. — A látvány meghatározó? — Persze. Debrecenben mutatták be a Kegyencet. Igazán megdöbbentő díszlettel álltam elő: kezekből, lábakból formált bútorokat, oszlopokat helyeztünk el a színpadon. Kitört a hisztéria, majdhogynem a botrány. — És takaréklángra állította magát? i Ugyan, dehogy. Hittem abban, amit csináltam. A dramaturgiából indultam ki a tervezésnél, a szöveget, a mondanivalót csak avantgárd módon tudtam közvetíteni a díszletekkel (is). Akkor miért állítottam volna magamat takarékra? — Ehhez képest most, Kecskeméten az operettdíszleteket nemigen tervezheti szürreálisán, avant- garde stílusban! — Az operett másfajta felkészültséget igényel, ez nyilvánvaló. Őszintén megmondom, imádok operettekhez díszletet tervezni. Operett! Nehéz dolog, próbára teszi az embert. Gusztusosán, nézhe- tően kell úgymond eladni blőd dolgokat, mézes-mázos világot. — A színésznőből pedig gyönyörű primadonnát lehet, sőt kell „varázsolni”! — így van. Néha trükköket szükséges alkalmazni. Tudni kell, hogyan lehet karcsú derekat „formálni”, hová kell tenni a fodrot, a masnit, hogy az előnytelen testformák eltűnjenek. És persze mindig más díszlettel, jelmezzel múszáj előállni, ha egy bizonyos darabot többször álmodik meg az ember. A Csárdáskirálynő hatodszor adott munkát nekem. — Tizenhatodszor mihez kezd majd? — Nem vállalom el tizenhatodszor. Legfeljebb akkor, ha közben eltelik tíz év. Egyébként mind a hatszor jó játék volt számomra a Csárdáskirálynő. Talán egy pohár pezsgőnek is tekinthetném, ami egyszer félszáraz, máskor édes volt. Keserű soha sem. — Mi áll szívéhez közelebb: az operett vagy a próza? — A próza. — Bemutató előtt nagy az izgalom? — Igen. Nem könnyű a díszletkészítők, a szcenikusok, a berendezők dolga. Szerencsére, Kecskeméten jó csapat dolgozik együtt, mindenki lelkiismeretesen végzi a dolgát. Sok apró tennivaló akad, a részrajzok alapján úgy szorgoskodunk, akár egy építkezésnél. Ilyenkor méterekben, literekben, árakban gondolkodunk. Beszélgetés Gyarmathy Ágnessel — Mennyi pénzt költhet el egy darabhoz? — A Stuart Mária diszlete, jelmeze például 300 ezer forintba került. Vidéki viszonylatban ez elég sok, ám Pesten minimális összegnek számítana. Nem azért, mintha ott jobb, szebb lenne a díszlet, hanem mert minden drágább. Az is igaz, a következő évadban a Stuartot sem tudnánk ennyiből kihozni. — Szabadkezet kap? — A költekezésben? Azt azért nem. A gazdasági igazgatóval készítünk kalkulációt. Ezt nemigen szoktam túllépni. — Miért szerződött el korábban Kecskemétről? — „Bánki” sértődöttségből. Tudniillik az én nevem alatt más tervezte díszleteket alkalmaztak az egyik darabhoz. Még a minisztérium is közbenjárt, hogy ragasszák le a nevem a plakátokon. Hát, ezt nem tudtam megemészteni és elmentem Kecskemétről. Most változott a társulat összetétele, a vezetés, és visszajöttem. — Sokat tervezett — vendégként. — Tavalyelőtt és tavaly már vendégeskedtem itt. A XIV. René és a Bál a Savoyban díszleteinek, jelmezeinek megtervezését bízták rám. Az idén a Csárdáskirálynő, a Krik, a Stuart Mária és A fizikusok adtak feladatot, nem is köny- nyűt. — Jól keres? — Csak nem a fizetésem érdekli? A mostani évadban A fizikusok lesz a „többletmunkám”, vagyis a szakzsargon szerint túltervezésem. Amit ezért kapok, elmegy az adóra... Különben sem lehet csak a pénzért alkotni, díszletet tervezni. Ehhez szakmai alázat kell! — Szereti Kecskemétet? — Igen. Bár Pesten van az állandó lakásom, nagyon szeretek itt élni. Ez egy tiszta város, a színházban pedig jó az alkotó légkör. Úgy érzem, engem is szeretnek. — Miből sejti ezt? — Erre nem tudok válaszolni. Gyarmathy Ágnes tehát otthonra lelt a hírős városban, még ha nem is telepedett le. Az a legfontosabb, bogy szeresse a szakmát, izgalmas feladatokkal, megbízásokkal lássák el és a kollégákkal is jól érezze magát. Mint a beszélgetésből kiderült, a Munkácsy-díjas díszlettervező e fentiek „birtokában” alkot a kecskeméti színházban. Borzák Tibor Ő Január 13-án lesz a Stuart Mária premierje. A színpadon javában zajlanak a próbák, a díszletek is „megismerkedtek” már a dobogóval. 9 „A búzavirág-próba első pontja... Szirtes Józsefncre figyelnek az elsősök (Straszcr András felvételei) 9 A' próbadokumentumokat mindenki megkapja! \rj elsősök már javában ké- szülnék árra, hogy kisdobossá fogadják őket. Örömmel várják a napot, színezik a cseppnyi nyakkendőket, gyűjtik a pontokat. A Kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő és Ifjúsági Otthon munkatársa, Szirtes Józsefné — évekig gyakorló pedagógus — új próbá- zási formát talált ki: a búzavirágpróbát. A virág színe egyértelműen utal a kék nyakkendőre! A tartalma viszont egy kicsit eltér a megszokottól, ugyanis alapjaiban a hazaszeretet, a haza megismerése, a Himnusz, a Szózat éneklése.— tudása — is feladatként szerepek A tanárnő keresi meg a kecskeméti — és a körzetbe tartozó — iskolákat. A Czollner téri Tóth László iskolába kísértük el, ahol a Zum Erika vezette 1/b osztály huszonegy leendő kisdobosával találkozott, beszélt a próbázásról, a kisdoboséletről. Együtt hallhattuk meg a Himnuszt, és a gyerekek szép gondolatokat mondtak el arról, hogy mi a hazaszeretet. 9 Tiszta-figyelemmel Aki tudja a választ! Még egy pillanat és felhangzik a Himnusz — A hazaszeretet azt jelenti, hogy békében élünk ... A hazaszeretet azt jelenti, hogy szeretem a társaimat... — A hazaszeretet jegyében kell tanulnunk, hogy így legyünk hasznos felnőttek... — Akkor szeretjük hazánkat, ha megtanuljuk a kisdobosok hat pontját, és aszerint élünk ... Az 1/b osztály tanulói ismerték a magyar zászló színeit, tudták, hogyan kell állni a Himnusz elhangzásakor. És biztos vagyok abban, hogy mind a huszonegyen kisdobosok lehetnek gyermeknapon! sei— rwi j r f •• •• ’ jfr Tudositokoszonto Amint jeleztük, a bácsalmási * terület valamennyi csapatától jelentkeztek az úttörőtudósítók, tizenegyen. (A többi csapattól sorra-rendre jönnek az értesítések, jelzések!) Valamennyinek örülünk, különösen annak, ha a néhány soros jelentkezésből egyértelműen kiderül: nem kijelölték őket, hanem jelentkeztek. Kedvcsinálónak közöljük a bácsalmási terület tudósítóinak nevét: Lovrity Boglárka, Száll László, Rácz Rita é$ Németh Bernadett. Madaras: Nákity Hajnalka, Bácsszőlős: Agócs Barbara, Katymár: Szommer Antal, Tataháza: Fábián György, Mátételke: Piukovics Julianna, Kunbaja: Kehó Angéla, Csikéria: Osztrogonács Rita. A következő összeállításban szeretnénk, ha az ő tudósításaikat tehetnénk közzé. Kérjük, hogy az iskolátokban ezekben a hetekben „asztalon lévő” továbbtanulási ter- - vekről, elképzelésekről írjatok. Rövid írásokat várunk, — kézírással. Lehet riportot készíteni egy-egy társatokkal, lehet valamennyi nyolcadikos tervét értékelni. Az írások beküldése nem kötelező. De örömmel üdvözölnénk, ha január 19-ére mind- egyikőtöktől kapnánk levelet. Az utolsó tanítási nap Szeptember óta erre a napra vágytunk! Az első félév utolsó napjára! Nem kellett táskát vonszolni az iskolába, mert Tini-Vidi volt, az iskola video- .szakraja szórakoztatta a gyerekeket. Az ilyen nap ugyanis számunkra ünnep: különböző filmekkel, riportokkal, videoclipekkel kötjük le társaink figyelmét. (Tanáraink figyelmét viszont mi kötjük le...) Volt tombola, rejtvény és nyerési lehetőség. Szóval, tanáraink és a Tini- Vidi gyerektagjai mindent megtettek azért, hogy az „utolsó nap” a szórakozás jegyében teljen el. Szolláth Dávid a kecskeméti Petőfi iskola ' csapattudósitója Összeállította: Selmeci Katalin
