Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-27 / 23. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. január 27. MINDEN SZERDÁN: TÁNCHÁZ Mikor Csíkék elindultak... Népzenei együttes — az út elején Mostanában egyre többször tűnik fel a kecskeméti Csík zenekar plakátja az utcákon. Szerda esti táncházukba invi­tálják a népzene, a néptánc kedvelőit a Szilády Károly utcai klubba. Ezek a mű­sorok sok fiatalt vonzanak, bizonyítva, hogy a táncházakra igenis szükség van. A fiatal, tehetséges zenészekből verbu­válódott együttes minden nap több órát foglalkozik a népzenével. Az SZMT Táncsics Mihály Művelődési Központ egyengeti útjukat, például próbahelyisé­get ad nekik a nyugdíjas klubban. Itt be­szélgettem a muzsikusokkal, a Csík ze­nekar tagjaival. (Csík Jánossal, Kunos Tamással és Rózsa Jánossal. Mesterhá­zi Katalin tekerős «igazoltan volt távol”, vizsgázott a kertészeti főiskolán.) * * * — Békéscsabáról kerültem Kecske­métre, Rózsa János barátommal együtt — mutatkozott be Csík János. — A Békés bandában, illetve a Rábai ze­nekarban játszottunk korábban, de szinte minden héten hazalátogattam szülővárosomba. Találkoztam Kunos Tamással, aki a Hegedűs együttes brá­csása volt. Terveket szövögettünk, hogy alakítsunk egy új zenekart, mi hárman. Hamarosan munkához is lát­tunk, tavaly nyáron már sokat játszot­tunk együtt. Valamennyien a népzenét tartjuk életünkben a legfontosabbnak, igy megpróbálkoztunk „szabadúszós- kodni”. Ez bizony nem könnyű dolog manapság, de mégis belevágtunk. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központtól is sok segítséget kapunk, például állandó fellépési lehetőséget te­remtettek számunkra azzal, hogy a Kecskemét Táncegyüttest kíséijük. Mostanában Bajára is sokat járunk, a Nagy Dezső vezette Gemenc Tánc- együttes zenekari kíséretét vállaltuk el. Kunszentmiklóson havonta kétszer rendeznek táncházat, oda ugyancsak bennünket hívnak. — Hol lépnek még fel? — Nincs könnyű helyzetben egy kez­dő zenekar, ami a fellépéseket illeti — vette át a szót Kunos Tamás. — Eleinte ingyen is vállaltunk szereplést, csak hogy megismeijenek bennünket. Kecskemét iskoláiban sokszor tartot­tunk aprók táncát, decemberben ugyancsak sok meghívásnak tettünk eleget. Minden szerdán megrendezzük a táncházat, itt, a Szilády utcai klub­ban. Az év végén találkozóra hívtuk a kecskeméti népzenészeket, azokat is, akik az utóbbi évtizedben játszottak valamilyen közösségben. Ez a randevú nagyon jól sikerült, sokakat vonzott. — Milyen gondokkal néz szembe a Csík zenekar? — Első dolgunk, hogy jól összeszo­kott csapat váljon belőlünk — vélte Csík János. — Ismernünk kell a tánc- együttesek repertoáiját, a koreográfiák zenei anyagát. Ezek mellett zenekari számokkal is előállunk, például a mű­velődési központ erdélyi témájú elő­adásai előtt muzsikálunk. A tánchá­zakhoz ugyancsak sok-sok eredeti anyagot szükséges megtanulni. Az ed­dig elmondottak alapján tehát azt mondhatom, sok a dolgunk, rengeteget kell próbálnunk. Fontosnak tartjuk, hogy minden korosztályból minél töb­ben ismeijék meg az autentikus népze­ne értékeit, a magyar nyelvterület nép­táncait. Ma nem elég a lelkesedés, en­nél jóval több kell ahhoz, hogy egy induló zenekar talpon maradjon, bizo­nyíthasson. — Mi a véleményük, tapasztalatuk: kell ma a népzene a fiataloknak? — Erre a kérdésre igennel válaszol­hatunk — mondta valamennyiük nevé­ben Rózsa János, aki hírlapkihordó­ként már kora hajnalban talpon van. — Kecskeméten mintegy kétszáz fiatal jár rendszeresen a népzenei, néptáncos programokra. Évekkel ezelőtt jóval ke­vesebben voltak, szerencsére, mára is­mét megnőtt az érdeklődés. Mi ma­gunk szervezzük fellépéseinket és ez is sok időt, energiát kíván. — Milyen műsorokkal lépnek dobo­góra? — kérdeztem az együttes vezető­jét. — Repertoárunk még most formáló­dik. A legkisebbeknek a Gyimesi tánc- és játszóház címet viselő foglalkozásun­kat ajánljuk. A műsorban nem csak a gyimesi népzenét, népdalokat ismertet­jük meg, hanem előzetes egyeztetés alapján kézműves fogásokkal is, példá­ul az agyagozás, a gyöngyfűzés, a fo­nás, a nemezelés titkaival, természete­sen szakemberek segítségével. A fel­nőtteknek népzenei bemutatókat, tánc­házakat rendezünk. Szeretnénk előruk­kolni egy József Attila-műsorral. A je­les költő verseiből, levél- és naplórész­leteiből szerkesztett, népzenei betétek­kel és feldolgozásokkal fűszerezett ön­álló estre a tavasz folyamán készülünk majd fel. Csudái Csaba színművész már elvállalta meghívásunkat. * * * Óriási terveket nem szövöget a kecs­keméti Csík zenekar. Tudják, sokat kell tanulniuk. Ezért tesznek is, hiszen vala­mennyien felutaznak hetente egyszer a fővárosba, ahol jeles szakmabeliektől kérnek és kapnak tanácsokat Tavasszal megpályázzák majd a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ha nem kapják meg, akkor sem adják fel a reményt Borzák Tibor • Grik János zenekarvezető és prímás. ':0' Rózsa Já­nos nagybő­gős. • Kunos Ta­más kontrás. • Hív a pla­kát a táncház­ba. ■ (Straszer András’; felvé­telei) ■A SZUADy xÁRoiy utcai JANUÁR M/NDEN SZERDÁN^, Forró törpe ,CSAK A SAJÁT ÉLETEM’ Különc a tanyán A Nagy Medve csillagképben, tő­lünk 300 fényévnyire van egy halvány csillag, amely 2,29 napos periódussal változtatja a fényességét. A csillagá­szok érdeklődését intenzív kék színké­pe keltette fel, ami nagy hőmérsékletre vall. Még érdekesebb, hogy a csillag színképében olykor erős elnyelési vo­nalak, máskor erős emissziós (kibocsá­tásra valló) vonalak jelentkeznek. A kaliforniai egyetem csillagászai a színképelemzési mérések alapján arra a következtetésre jutották: a megfigyelt csillag voltaképpen kettős rendszer, és a megfigyelt változásokat az okozza, hogy a nagyon forró, fehér törpe csillag hevíti hidegebb társát, kísérőjét. Mint­hogy a forró csillag főként ibolyántúli fényt sugároz ki, jobbára megfigyelhe- tetlen a Földről. Á hidegebb kisérő fel­fogja a forró törpe ionizáló fényárada­tát, és újra kisugározza a fényt. Az észlelt legnagyobb fénysugárzás tehát a hideg kísérő besugárzott felszínéről in­dul ki, az erős emissziós spektrum pe­dig a fehér törpe „feldolgozott” sugár­zásának számlájára írható. Az ameri­kai csillagászok becslése szerint a forró csillag hőmérséklete elérheti a százezer fokot, valószínű tehát, hogy az eddig ismert legforróbb fehér törpe. Kitűnő alany lehet a csillagok fűtőhatásának és a rendkívül forró fehér törpe csilla­gok természetének tanulmányozására. A Csíkszentmihályi tanya nem mesz- sze a bócsai úttól, az Abonyi négyeshez címzett fogadó szomszédságában áll. A fehérre meszelt parasztháznak né­hány hónapja új lakója is van: Benjá­min, a hatodik gyerek. A búboskemen­ce az ő kedvéért árasztja a kellemes meleget. A falakon petróleumlámpa, a saját készítésű konyhabútoron csup­rok, köcsögök. A civilizáció szülte technikai eszközök közül csupán egy rádió vált berendezési tárggyá. — Ilyen nomád módon élünk — mondja a ház ura, miközben hellyel kínál. — Különcség? — Csak a saját életem. Nem akarok se többet, se mást. Lehet, hogy mindezt felvett póznak látja, de számomra nem az. Mi nem divatból élünk itt. Van, aki így tesz, majd visszamegy Pestre és ked­venc társasági témájává válik az „ami­kor még tanyán éltem...” Én itt aka­rom leélni az életemet. Csíkszentmihályi Károly neve nem ismeretlen azok körében, akik szeretik, foglalkoznak a tűzzománccal vagy a bőrkikészítéssel. Egy egészen sajátos felfogás képviselője. — Egy alkalommal meghívtak a zo­máncművészeti alkotótelepre. Ott ta­nultam és szerettem meg ezt a műfajt. Sokat kaptam a művésztársaktól, de ugyanakkor egy kicsit nyűg is volt mindez számomra. Túl csicsás, túl csil­logó világ ez nekem. Itt csak fű van, az pedig nem csillog... csak 'engedve a természet törvényeinek, nő és zöldell. Én a művésztelepet a legvadabb, legab­szurdabb álmok megvalósításának színtereként értékeltem. Ezzel szemben azt láttam, hogy mindenki csinálja to­vább a megrendelésre készített dolgait, a már beidegződön munkafogásokkal, s egy percre sem tud felszabadulni, ön­maga lenni. Ez az egyik oka, hogy nem megyek többé. A szakáll, a bajusz és a dús haj csak­nem mindent eltakar az arcból. Csak az álmodozóan kék szem villogása közve­títi, ami belül zajlik. A hibátlan, formailag és megjele­nítésben tökéletes tárgyakat lehet cso­dálni, de nekem soha sem lesz közöm azokhoz. Képtelen lennék megszeretni. Egy esetlen, suta tárgy, amiben van egy csöpp hiba, számomra sokkal embe­ribb, azt a magaménak érzem. Azt is tudom persze, hogy ez semmiképp sem válhat a művészet céljává. A fehérre meszelt, tágas műhely fala­in szerszámok, a galérián állatbőrök várják, tarisznya, ékszer vagy saru vá- lik-e belőlük. /' ■— Nehezen dolgozom megrendelés­re. Ha megkötik a kezemet, görcsössé válók. Próbálkoztam kirakodóvásá­rokkal, de az kész ráfizetés volt. Ha láttam, hogy a vétel akadálya csak a pénz, azt mondtam: vidd, majd fizetsz, ha tudsz. Előbb-utóbb mindig meg­küldték. Egyébként csaknem minden munkám erre a sorsra jut: elajándéko­zom, vagy csak úgy a magam kedvére készítem, s nem válók meg tőle. Ritkán csinálok pénzt ebből. Persze, hogy nem kérek honoráriumot a környékbeli pa­rasztoktól sem, amikor egy-egy csiz­mát, lószerszámot hoznak javításra. Az ablak előtt az udvaron méltóság- teljesen sétál egy komondor, az udvar hátsó részében két kuvasz. A fára erő­sített madáretető most éppen néptelen. — Különös, hogy a polgárok köré­ben mennyire divat a középszerű. Ha valami túl jó, azt éppen úgy nehéz elad­ni, mint ha átlagon aluli. Még akkor is, ha egységes az ár. Sokat gondolkodtam az okán. Az emberek általában nem merik vállalni az egyedit, legfeljebb csak néhány fiatal. Azt a munkát tar­tom jónak, ami. egy kicsit én vagyok. S ezzel ugyanígy van a vevő. 6ár meg­tetszhet neki a kihívó, sallangos tarisz­nya is, de ha más világban él, ha megjer lenéséhez ez nem illik, akkor képtelen lesz azonosulni vele. A kiskapu gyorsan csukódik a há­tunk mögött. A fiatal kuvasznak se­hogy sem tetszik az autó forgó kereke. ■ — Lehet, hogy ha Pesten maradok, egészen másként gondolkodnék. De most már több mint tíz éve ez az ottho­nom. S képtelen vagyok itthagyni akár két napra is... G. Tóth Tímea Politikai kultúránkról Beszélgetés dr. Tóth Istvánnal, az MSZMP Politikai Főiskolája művelődéspolitikai tanszékének vezetőjével — Minek tulajdonítható; hogy az utóbbi időben a társadalom, a párttagság figyelmének középpontjába került a politikai kultúra kérdése? — A társadalmi-politikai viszonyok radikális változásának mai időszaka véleményem szerint az 1945 utáni vagy az 1956—57-et követő évekhez hasonlítható, amikor a korábbi időszak politikai nézeteivel, gyakorlatával és kultúrájával kellett gyökeresen szakí­tani. Részesei vagyunk egy új egyesülési, gyülekezési törvény kiala­kításának, a különböző önszerveződések gyarapodó, megjelenésé­nek, napirenden van az új alkotmány kidolgozása, a választási rendszer, a kormány feladatkörének és szerepének módosítása és még sorolhatnám a változás különböző állomásait. Azt viszont látni kell, hogy a változások először mindig a kulturális, társada­lomtudományi szférában jelennek meg és aztán tolódnak át a politika területére. A változások jellemzője, hogy azok a demokrá­cia szélesedése, a politikai pluralizmus irányába mutatnak, ami az egyénektől egészen más politikai kultúrát igényel, mint amit az elmúlt évtizedek során gyakoroltunk. Felnőtt egy új generáció, amelynek mások a történelmi tapaszta­latai, más politikai értékéi vannak,, mint az előző korosztálynak. Erre lehet példa akár a KISZ körül zajló viták, akár más ifjúsági szerveződések —• Fidesz, Unió a Demokratikus Szocializmusért, TDDSZ stb. Az új generáció másfajta politikai kultúrával rendel­kezik. Ebből, illetve a társadalmi környezet megváltozásából kö­vetkezik, hogy az idősebbeknek is szakítaniuk kell'a korábban megszokottá vált politikai kultúrával. Ennek igénye nyomon kö­vethető pártállástól függetlenül a tömegtájékoztatásban és az egy­re erőteljesebb közvélemény-kutatásban. Napjainkban az is tapasztalható, hogy egyes hagyományos szer­vezetek — például leginkább a KISZ, a szakszervezetek — tartal­mi munkájukat tekintve „kimerültek”, s az ott résztvevők nem látták a politikai cselekvés értelmét. így nem is akartak a korábbi módon e szervezeteken belül politizálni. Az aktivitás hiányának alapvető oka nem az egyén felkészületlensége, nézeteinek alapvétő változása volt, hanem többnyire a szervezet bürokratizálódása, szervezésképtelensége. Azok az egyének, akiket ezzel mintegy távol tartottunk az aktív politizálástól, most a nyíltság, a demokratizálódás szélesedésével helyet találnak a különböző mozgalmakban, politikai célzatú egyesületekben, például a Demokrata Fórumban, a TDDSZ-ben a Bajcsy-Zsilinszky, a Veres Péter vagy más társaságokban. — Egyáltalán mit takar a politikai kultúra fogalma? A politikai tevékenységnek az a módja, amely a társadalom politikai rendszerében, mint egyéni — vagy csoportos — magatar­tásformajelenik meg. Magában foglalja a politikai rendszer műkő-' désével kapcsolatos szubjektív elemeket, a politikai, jogi, erkölcsi ismereteket, megítéléseket, normákat, hagyományokat, az egyén politikai aktivitását, a műveltség, a tudás meglévő szintjét. Utóbbi nem egyszerűen iskolázottságot jelent, mivel a politikai kultúrában az érzelmi beállítottság, a történelmi meghatározottság, a csppojrt-, réteg- és osztályérdek, tehát a körülvevő környezet is megjelenik. A politikai kultúra értékelése, egyes elemeinek megítélése koron­ként változó. De a társadalmi fejlődéssel párhuzamosan az egész is állandó változáson megy keresztül. — Miként lehet befolyásolni a politikai magatartást? — Az egyének politikai magatartását a politikai kultúra három, viszonylag jól elkülöníthető szintje befolyásolja. A politikai irányí­tás kultúrája gyakorlatilag az általános politikai irányítás megala­pozottságát, a társadalmi változásokhoz, igényekhez való alkal­mazkodás képességét, dinamizmusát jelenti. A másik szint a veze-" tés kultúrája, tehát hogy milyen intelligenciával, szakmai, politikai ismeretszinttel képesek a döntés végrehajtását megszervezni. Az előző esetben a program, áz irány kijelölése, míg utóbbinál a végrehajtás lebonyolítása a'döntő. Nem szorul különösebb bizo­nyításra, hogy a vezetés politikai kultúrája napjainkban felértéke­lődött. A harmadik elem a befogadó,- a résztvevő tömeg szakmai, politikai kultúrája, műveltsége, előítélete, politikai magatartása. E folyamat nem csupán politikai, jógi, gazdasági ismeretekből, szabályok betartásából áll, hanem a szuverén állampolgárok dön­tési folyamatban való részvételétől is. — Napjainkban az alakuló, formálódó közélet milyen új értéke­ket kíván? — A politikai kultúra szempontjából a környezet, a demokrati­zálódás, a nyíltság a sokszínűség nagyon fontos. Változik a társa­dalmi vélemény például a szocialista demokráciáról, a pártegység­ről, vagy azon belül a platformszabadságról is. Korábbi időszakot elemezve a szociológusok azt is tapasztalták, hogy nálunk a sza­badság, egyenlőség eszméje -— más polgári demokratikus államok kultúrájához viszonyítva —, kisebb értékkel bírt, mint a nyuga­lom, a jólét, a biztonság. Ez nyilvánvalóan összefüggésben volt az 1956-ot követő konszolidációs politikával, amikor éppen ezek az értékek kerültek előtérbe, így a politikai vezetés is a tartósításukra helyezte a hangsúlyt — még akkor, is, amikor az gazdaságilag nem volt alátámasztva. A politikai rendszer megújításával, a demokrá­cia, a véleménynyilvánitás és cselekvési szabadság szélesedésével párthuzamosan fejlődik a politikai kultúra is. Ennek során alakul­nak ki, épülnek be az egyéni és társadalmi tudatba azok az új értékek,.amelyek a mai követelményeknek leginkább megfelelnek. — Az új értékek, magatartásminták kialakulása nem egyik nap­ról a másikra megy és nem zajlik viták, ideológiai, politikai küzdel­mek nélkül. Vitakultúránk mennyire teszi az egyént alkalmassá a változásokban való részvételre? — A párbeszéd, mint társadalmi érintkezési forma, napjaink politikai viszonyai között, szinte létkérdéssé vált. Ez természetesen azt is feltételezi, hogy a párbeszéd résztvevői partnernek fogadják el egymást. A kölcsönösség elve, a tolerancia, az értelmes kompro­misszumokra való készség a politikai élet velejárója kell hogy legyen. 1956 után az ideológiai, napjainkban a politikai pluraliz­mus megjelenése szükségszerűen Feltételfezl a más nézetek és véle­mények, ideológiák és mozgalmak iránti toleranciát. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a tolerancia (a viták során nem mindig, vagy csak különböző mértékben nyilvánult meg. A viták másik szükségszerű követelménye a kompromisszumra, a kölcsönös megegyezésre való hajlam. Korábban sajnos a komp- fomisszum kifejezés — hazánkban, és más marxista gyakorlatban is—-valamiféle pejoratív, negatív kifejezést takart, aminek szem előtt tartásával elvetettük az ésszerű, szükségszerű kompromisszu­mot is. Egyre nyilvánvalóbb ma már, hogy csak a kulturált vita, a Reális politikái értékelés teremtheti meg az ország kibontakozása érdekében való társadalmi méretű, új stílusú együttműködést. Pusztay Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents