Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 3. szám

1989. január 4. • PETŐFI NÉPE • 3 T 1 i r • • Ideológiai titkárból főigazgató Dr. Hodossi Sándor, a mezőgazdasági tudomány doktora Szinte naptár szerinti pontos­sággal töltötte be négy esztende­ig a megyei pártbizottság ideoló­giai titkári funkcióját dr. Hodos­si Sándor, akit most, miután máshova került, arról kérdez­tünk: szerinte milyen volt ez a négy év? Elöljáróban hadd mond­jam el, hogy nálam a politika és a tudományos munka mindig is jól megfért egymás mellett. Mi­előtt a megyei pártbizottság ide­ológiai titkárává választott, évekig tagja voltam az MSZMP kecskeméti városi végrehajtó bi­zottságának. Az a négy év, amit titkárként a megyei pártbizott­ságon töltöttem, egybeesett a korábban a felszín alatt meglé­vő, meg nem fogalmazott gon­dok, problémák, feszültségek felszínre kerülésével. Ez egyben a politikai gyakorlat pozitív vál­tozását is jelentette, azt, hogy a jelenségeket újszerűén kellett kezelnünk. Természetesen a négy év nemcsak nekem, sőt nem is csak a pártnak, de az egész országnak, az egész Bács- Kiskunnak, tehát tulajdonkép­pen mindenkinek hozott újat. — Véleménye és tapasztalatai szerint az „új időknek új dalai” hogyan érintették a pártot? Meglepődtek, vagy természetes­nek fogják fel, hogy ne mondjam, egyenesen várták ezeket a jelen­ségeket? — A változások nem spontán érték a pártot. Különböző je­lekből, jelzésekből, folyamatok­ból látni, érezni lehetett, s így természetesen a párt felkészül­hetett az újszerűségekre, a nyi­tottságra, a szélesedő demokra­tizmusra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a megújulást jelentő folyamatokat éppen ma­ga a párt kezdeményezte, sür­gette, támogatta. Gondoljunk a májusi pártértekezletre. Persze az, hogy a párt felkészült, nem jelenti, hogy a dolgok kezelésé­ben nem voltak és nincsenek té­tova megnyilvánulások, bizony­talansági tényezők. Ez gyakran azt követelte, hogy egy-egy ügy­ben, folyamatban egyénileg kel­lett állást foglalni. Nem volt központi eligazítás, felsőbb helyről adotf mankó. Az ilyen döntés— hajói akarunk dönte­ni, márpedig jól, helyesen akar­tunk — feltételezi, a politikai kultúrát, amelyet szerintem nem lehet különválasztani az egyén általános műveltségétől, tájékozottságától. A kettő felté­telezi, kiegészíti egymást. Csak az a párt, azok a pártmunkások képesek érzékenyén reagálni a társadalom vagy annak bizo­nyos csoportjai jelzéseire, amely, illetve akik politikai kul­túrával felvértezettek. Nem mondom, hogy ezzel nálunk Magyarországon minden a leg­tökéletesebb rendben van. A politikai kultúráról az utóbbi időben valóban sokat hallunk. Például abban a vonat­kozásban, hogy hogyan tér visz- sza valaki a politikai pályáról eredeti foglalkozásához. Vall­juk meg, ennek nálunk nincse­nek kidolgozott és elfogadott módjai. Hodossi Sándor példá­ul annak a véleményének adott hangot beszélgetésünk során, hogy a politikai funkciók betöl­tésénél légyen rotáció, s ezzel együttjár a tisztességes visszaté­rés lehetőségének megteremté­se. Ne tekintse magát az illető „bukott politikusnak”, de a közvélemény se így fogja fel tá­vozását. Sajnos, ez nálunk egye­lőre nem így van. Kivétel dr. Hodossi Sándor. — Mint ideológiai titkár el­láttam a feladataimat, de köz­ben nem szakadtam el a szak­mámtól sem. Megszereztem a mezőgazdasági tudomány dok­tora fokozatot és a Miniszterta­nács egyetemi tanárrá nevezett ki. Lehet, hogy voltak a környe­zetemben, akik gyanakodva nézték, hogy közben tanköny­veket írok, oktatok, vizsgázta­tok stb. De szerintem ezt így kellene csinálniuk másoknak is, és akkor a visszatérés nem okozna gondot. Persze az, hogy én megtehettem, egyebek mel­lett annak is volt köszönhető, hogy mindkét főnököm maxi­málisan átérezte, értékelte és tá­mogatta törekvéseimet. — Tehát tudatosan tervezett pályáról van szó? — Igen. Távozási szándéko­mat már korábban jeleztem a megyei pártbizottság első titká­rának, s abban állapodtunk meg, hogy december 17-éig, a megyei pártértekezletig viszem az ügyeket—ahogyan mondani szokták —, de ott már nem in­dulok a választáson, nem jelöl­tetem magam. Ez így is történt. Nem sokkal az említett beszél­getés után — megjegyzem, ez puszta véletlenül alakult így — a Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium felajánlotta,a szarvasi Tessedik Sámuel főis­kola főigazgatói székét. Egyheti gondolkodás után igent mond­tam. Én vagyok az első, akit egyetemi tanárként ide fő­igazgatónak kineveztek 1989. január 1-jével. Ezzel a változás­sal anyagi szempontból sem ér hátrány. —-.Anélkül, hogy részletez­ném, megemlítem, hogy a főis­kola, pontosabban a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szar­vasi Tessedi Sámuel Főiskolai Kara nagy jövő előtt áll. Éppen ennek első szervezeti és tudomá­nyos megalapozása lesz a fel­adatom. Szívesen, sőt örömmel vállaltam, s bízom abban, hogy új munkatársaimmal együtt jó eredményeket fogunk elérni. G. S. EGY JUTALOM MARGÓJÁRA Mese a jövedelemadózás sokadik fonákságáról Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer (még mindig él) egy magyar állampolgár. Szülei gyerekkorától az emberbaráti szeretetre, humanitásra, önzetlenségre nevelték, s mivel szófogadó gyerek ivóit, ennek szelle­mében élte? felnőttként is az életét. Tanult, majd dol­gozott, családot alapított, házat-otthont teremtett, társadalmi funkciókat vállalt és önkéntes véradó volt: szóval, hasznos tagja kis magyar társadalmának. A véradást fiatalon kezdte, rendszeresen adott térí­tésmentesen vért rászoruló embertársainak. 34 évesen kapta meg a „20 véradásért” emlékérmet, melyet jó hangulatú, meghitt ünnepség keretében adtak át neki ajándékkal és borítékkal kiegészítve. Mivel rend a lelke mindennek: aláíratták vele a kifizetési bizonyla­tot is, így látta, hogy jutalma 1500 forint lesz. A borítékot felbontva azonban meglepetés érte: '630 forintot kapott kézhez! Mivel nem anyagias ember, a dolognak csak az elvi része bántotta. Szép dolog ugyanis az, hogy azokat nem adóztatják, akik pénzért adják a vérüket, hiszen ők is segítenek a rászorulókon, de akkor mi szükség van a véradásért kapott egyszeri jutalmak megadóz­tatására?! Általában egy fél emberöltő kell ahhoz, hogy valaki eléljen egy jutalmazandó jubileumot, ezt pedig emberkénk nem akarta elhinni, hogy kis orszá­gának éppen erre a pár száz forintra lenne szüksége, amit jutalmából levonatnak. A kapott 630 forintját pedig ezúton felajánlja az APEH rendeletalkotó dolgozói számára, jutalomként fáradságos munkájukért! Bosszankodjanak ők is majd a levonások miatt! A mesének ezzel vége. . Tanulságot emberünk nem vont le. Ő továbbra is adja térítésmentes vérét: — rászoruló embertársainak és most már a jutalmából levont adóforintjait is: -j-. vérszegény országának! Kiss Csepregi Ákos önkéntes véradó Mélykút, Ady Endre utca 1/A Társadalmi mozgalom a környezet- védelemért „Hazánk környezetállapotáért” el­nevezéssel széles körű, 15 évre szóló, társadalmi programot hirdetett meg a múlt év őszén a Magyar Környezetvé­delmi Egyesület. A felhívás fogadtatá­sáról Kántor Sámuel, az MKE főtitká­ra az MTI munkatársának elmondot­ta: Eddig csaknem 50 intézmény, szer­vezet, iskola csatlakozott ehhez az ösz- szefogáshoz. Jelezték, hogy készek a közös cselekvésre, közreműködnek azért, hogy a honfoglalás 1100., vala­mint aZ államalapítás, illetve a keresz­ténység felvételének 1000. évfordulóján a mainál jóval esztétikusabb, gondo- zottabb lakóhelyi, munkahelyi környe­zetben emlékezhessünk meg. Szakértői tevékenységgel, közreműködéssel segí­tik majd a program megvalósítását a Magyar Tudományos Akadémia, több minisztérium,, különféle vállalatok, in­tézmények, egyesületek vezető dolgo­zói, iskolák pedagógusai, diákjai. A programból az MKE az együtt­működőkkel közösen minden évben ki­választja az adott időszakban legfonto­sabb teendőket. Az 1989-es feladatok­ról februárban döntenek. Az MKE azt javasolja majd, hogjj az általános rend, tisztaság megteremtése a lakó-, a mun­ka- és a vendéglátóhelyeken minden évben meghatározó feladat legyen. Idén az 1848—49-es szabadságharc év­fordulójára emlékezve felhívják a fi­gyelmet arra is, hogy a településeken hozzák rendbe az elhanyagolt emlékhe­lyeket. Ankétokat, szakértői üléseket is ren­dez az MKE. Januárban például két ilven rendezvény lesz. Az egyiknek a témája: „Mi lesz veled, Budapest 2000- re?”, a másik a nehézfémek környezeti hatásaival foglalkozik, megoldásokat keresve e szennyezés elkerülésére, csök­kentésére. Ezzel is hozzá kíván járulni az egyesület ahhoz, hogy a rekonstruk­cióknál, a fejlesztéseknek az új telepíté­seknél érvényesüljenek a környezetvé­delmi szempontok. „Eladták a boltunkat” MIT MONDANAK A SZENTKIRÁLYIAK? M orgolódnak a Felsőszentkirá­lyon élő emberek, mert bezárták a boltjukat Pedig legalább két évtizede hordják onnan a lisztet, cukrot, kenyeret és az itt-ott még szükséges petróleumot. A bezárás persze nem csak úgy hipp- hopp, egyik napról a másikra történt. Hogy bajok leszhek a bolttal, már akkor lehetett sejtem, amikor 17 hónapja elad­ta a tsz-elnök a lakóknak azt a szolgála­ti lakást, amelyiknek az üzlet is része volt. Ez azonban nem okozott nagy gon­dot, mert az Univer Áfész megegyezett a családdal; adják bérbe a helyiséget és így tovább működhet a bolt Az már viszont elgondolkodtatta az embereket, hogy az üzlet vezetőjével, Kocsis Ferenc- nével olyan szerződést kötöttek, amely 1988. december 31-én lejár. Mi lesz utá­na? — mondogatták. A februári falu­gyűlésen Tóth Jó- zsefné felszólalt és kérte a vezetőket: tegyenek valamit, hogy megmarad­jon a tanyasiak boltja. Később Kocsisné ismételte meg a kérést, és még tanyáról tanyára járva aláírásokat is gyűjtött, 47-et, hogy igazolhassa a tanácselnök­nek: nemcsak neki, a többieknek is szükségük van a kis üzletre. A tanácselnök, Szecsődi György, aki egyben az Egyetértés Tsz elnöke, november 2-án levél­ben nyugtatta meg az aggódó lakosokat. Tájé­koztatásul leírta, hogy az áfész kirendeltségve- zetöjének az új bolt kialakítására felajánlott két raktárhelyiséget, amit az áfész képviselője al­kalmasnak is talált. Már csak a Köjál engedé­lye szükséges — így az elnök —, meg célrész­jegy gyűjtése az anyagi fedezet biztosításához. Az engedély nem érkezett meg, a gyűjtés is elmaradt. Helyette mendemondák kezdtek teijedni, hogy azért szüntetik meg a boltot, mert haragszanak Kocsisnéra. Haragszanak, mert két éve ő írt a népi ellenőrzési bizottság­hoz a tejügyletek kivizsgálása végett. Mai na­pig emlegetik ezt, még Kiss Béla, a tsz rendésze is a rossz emlékei közé sorolja.azokat a napo­kat, amikor hajnalok hajnalán távcsővel fi­gyelte a tanyákat: tesznek vizet a tejbe vagy nem. Azt sem felejtik Kocsisnénak, hogy 5-6 éve úgy betelepedett abba a boltba, hogy ami­kor a régi boltos, a tsz párttitkárának a felesé­ge vissza akart menni oda dolgozni, nem tu­dott. Éppen ezért — egyesek szerint — az itt a cél,- hogy Kocsisnét végre kimozdítsák a helyéről. De ezért meg kell szüntetni egy boltot? Kocsma az inkább ... Éppen a szentkirályi tsz-iroda felé tartok, amikor Tóth Józsefnéval találkozom az utcán. Már messziről panaszkodik: — Tudja, mit mondanak a faluban? Már a boltban is ezzel fogadtak: no, szépen bánnak veletek! Nem elég, hogy odaadtátok a földet, már azt a kis boltot is elviszik tőletek! ' A tsz-elnök, Szecsődi György éppen vezető­ségi ülésre készül, nem túlságosan örül a láto­gatásomnak. Látni az arcán, kezd elege lenni a boltügyből. — Én felajánlottam még a nyáron egy helyi­séget ingyen és bérmentve — mondja —. Töb­bet nem tehetek. Azt ne váiják, hogy én me­szeljem ki. A párttitkár, Vecsei Ferenc is beóvatosko­dik az elnök szobájába. Úgy érzi, neki is kell pár szót mondania arról az üzletről. — Kocsma az inkább, nem bolt — foglalja össze tömören a véleményét —. De jobb, ha nem szólok, még azt találják hinni, hogy a fele­ségem miatt beszélek. Az elnök is elkezdi ecsetelni a bolti körül­ményeket, csodálkozik, jegyzi meg, hogy mindeddig megengedte a Köjál a működését. A titkár megerősíti az elnököt: — Nézze majd meg! A kenyér mellett ott a petróleum. Vagy hol lehet például kezet mos­ni? Vécé sincs. De szemléljem meg én is, utána alkossak véleményt, erre biztatnak mindketten. A tsz rendészével indulunk el a tanyák felé. Kiss Béla mindenkit ismer a pusztán, szinte mindegyik családról tud mesélni valamit. Nem csoda, hisz aki éberen őrködik a tsz vagyona fölött, az előbb-utóbb összeütközésbe kerül a tanyasi emberekkel. De azért megvannak egy­más mellett, még ha egyik-másik „csincsorog” is belülről a rendészre. Sokat dolgoznak az itt élők: nem ritka az 5-6 szarvasmarha, 15-20 disznó a háznál. Mu­száj mellékest keresni, a tsz-ben ugyanis nem lehet meggazdagodni: van, akinek 26 év után is csak 4100 forint a bruttó keresete. A községtől 5-6 km-re lévő boltocskát zárva ’ találjuk. Az ajtaja előtt három műanyag ko­sárban friss kenyerek és kiflik halmozódnak. Időnként odaszalad egy-két kutya, megszag­lássza és már megnyalintaná az egyik kenye­ret, ha az udvarból kilépő Ladányi Ferenc rá nem kiáltana: Takarodsz! — Nincs itt a boltos — tudósít kérdezés nélkül is —, elment az ügyészségre. Egy arra járó asszony még pontosabb tájé­koztatást ad: — Elloptak a lakásából 24 ezer forintot. Azért ment Kecskemétre. Körbenézzük a boltot, a rendész felhívja a figyelmemet az udvaron sorakozó pálinkás- és borosüvegekre. A háztulajdonos Ladányi Fe­rencnek, a tsz volt juhászának egyszer csak megindul a nyelve. — Hiába, na, nyolcán lakunk a tanyában. Kell minden hely. Sekem nem volt problémám se a tsz-szel, se az áfésszel, de ami itt ment! Az a sok részeg és az a sok megjegyzés. De higgad­tan lenyeltem, úgy voltam vele, januártól mind­ez megszűnik. Ladányi bácsi egyre jobban belelendül a beszédbe. Részletes beszámolót tart a boltban folyó italozásokról és a féldecimérésekről. S miután nem találja elegendőnek a szavak erejét, a bolt bejárata elé ugrik, hogy illusztrál­ja a mondartdóját. — Kitántorog a boltból — mutatja—a vén részeg csóró. És itt, a bolt előtt végzi el a dolgát. A másik meg a kerítés résén be az -udvarunkba-. Éppen mosogatott a feleségem és- egy nagy vajling vízzel jött ki. Meglátja az embert a kerítésnél, zutty! Odazúdította a vaj­ling vizet. Higgye el, igy volt. Én az igazságot mondom. Eközben szaporodik a hallgatóság. Sz. Var­ga János is á bolt elé ér nagy szatyoijával. Gyanúsan tekinget rám. — Nem lesz bolt januártól — szólok oda neki. Először néz rám, mint aki nem fogja fel a szavak értelmét, majd — értsem ahogy aka­rom — ennyit mond: — Rossz jelenség, az már bizonyos. — Mondd meg, mi ez a bolt? — kiált rá társa, Ladányi Ferenc. Az öreg, jól megrágva a szót, kilöki: — A puszta pletykafészke. Jön majd a mozgóbolt Szerencsénkre az Univer Áfész lakiteleki ügyvezetője, Magyar Sándor is befut. Ahogy szokás év végén, egy üveg-pezsgőt hozott Ko­csisnénak. Holnap már leltároznak, elvisznek mindent a boltból. — Ha lenne hely—magyarázza az ügyveze­tő —, mi tovább működtetnénk. Majd megvigasztalja a körülöttünk állókat, hogy januártól erre jön a mozgóbolt hetente háromszor. Az sokkal higiémkusabb, több mindent lehet benne kapni, ugyanis a két bol­tos azt hoz, amit megrendelnek a vevők. Még kapát is. — És petrót? — kérdezi valaki. — Az már bajosabb — jön a válasz. Sz. Varga János:— revideálva előbbi nézetét — a fejét ingatja: csak nem lesz ez így jó, hisz várakozni kell majd, és mi lesz, ha akkor jön, amikor nem érnek rá vásárolni. Ladányi Fe­renc segíti megbarátkozni a gondolattal: Meg lehet azt szokni! A Győrfi-tanyánál is lebontották a boltot, mégsem halnak éhen az emberek! — Építeni kellene ide egy fabódét — szólok közbe. Magyar Sándor gyorsan visszatérít a való­ságba: erre nincs pénze az áfésznek. Tanyára egy új boltot? Kész ráfizetés.!Az építés beleke­rülne legalább egymillió forihtba, többe, mint amennyi a tanyasi bolt egész éves forgalma. — 1 amit felajánlott az elnök? Elindulunk, hogy megnézzük. Nincs messze a régi üzlettől. Egy raktárhelyiség, ami mellett a datáló működik. Elég siralmas állapotú az épület. Kellene egy közfal, egy ajtó, egy ablak és meszelni sem ártana. A Köjál ezt igy nem fogadja el. Néhányan azt állítják — bár Ma­gyar Sándor nem tud róla—, hogy jártak már kinn és csakugyan nem nyerte el tetszésüket az épület. Az idősebbeknek lesz ez baj A kisbolt jelentőségéről megoszlanak a véle­mények. Húsz családot érint, állítják egyesek, mások szerint pedig legalább 60-70 család ér­dekelt a fennmaradásában. Kinek mennyire fontos a bolt, a közeli tanyákon közvélemény­kutatást tartunk. Tormássy Lászlóék — bár nekik könnyebb, mert az asszony mindennap bejár dolgozni a faluba — azt mondják: — Minket nem érdekel, hogy ki árul benne, csak legyen bolt. Suhari Károlyék tanyája kö­zepén ott áll a személyautó, mondják is, hogy itt elképzelhetetlen kocsi nélkül az élet. Ők ha üzletbe mennek, egyszerre vesznek egy zsák lisztet vagy cukrot, nem aprózzák. Nekik te­hát nem gondjuk a bolt. Annál inkább az öregeknek. Suhariné meg is jegyzi: — Az idősebbeknek lesz ez nagy baj! Említem a mozgóboltot, erre ők: — Az meg annak nem jó, aki a mezőgazda­ságban dolgozik. Márpedig a tanyákon élők közül szinte mindenki ott keresi nieg a kenye­rét. Egy másik tanyában épp egy disznóvágás közepibe csöppenünk. A házigazdát a boltról faggatnám, de az csak a rendészre pislog és kerülgeti a témát, mint macska a forró kását. Végül a lánya veszti el a türelmét és rákiált: 1 — De nagy feneket kerít neki! Mondja már ki egyszerűen az igazságot! No, erre megered az asszonyok nyelve s rámzúdul a panaszáradat: hogy igenis kell az a bolt nagyon, és miféle dolog az, hogy azok­tól az emberektől veszik el, akik a húst meg a kenyeret adják a népnek, és miért nem vehette még Kocsisné a bolthelyiséget? Szívesen fize­tett volna érte, de hát nem adták. Pedig amíg a lakosságnak kell az a bolt, addig meg kellett volna tartani... Búcsúzáskor egyet kérnek tőlem: ne írjam bele az újságba a nevüket. Félnek a bosszútól, még majd valaki egyik éjjel meggyújtja a szal­májukat. A következő tanyában négy csaholó kutya fogad bennünket. Az öreg, járni is alig tudó gazda csak nagy sokára kerül elő. Mondom, miért jöttünk. Ő így vélekedik a dologról: — A vejem és a lányom nem ott vásárol, de én ragaszkodók ahhoz a bolthoz. Ezenkívül mást is mond, ugyanúgy, mint szomszédja, akiről az a pletyka járja, hogy a veje akarja kivenni a boltot. Erről persze szó sincs, még ha nem is a legjobb véleménnyel vannak Kocsisnéról. Végül is akármi terjed a pusztában, a szóbeszéd veleje mégis az: szük­ség van arra a boltra. Visszamenet a faluba, újra a bolt mellett visz el az utunk. Még mindig zárva, a kifli és a kenyér azonban már elfogyott. Elhordták az arra járók, majd holnap megadják a boltosnak a pénzt. Szentkirályon Kocsisnéval is összefu­tunk, éppen megérkezett Kecskemétről. Őt duplán sújtja az üzlet bezárása. Ajánlottak ugyan neki egy másik állást Kecskeméten, de ő nem fogadta el. Ha utazgatnia kellene min­dennap, mi lenne az apjával és a gyerekével? Kérdezem, most mihez kezd. Ő bizakodik:: — Kiveszem a szabadságomat, aztán majd lesz valahogy. ígérik az áfésznál, hogy rendbe teszik azt a raktárhelyiséget és mégiscsak lesz bolt. Miközben hallgatom a harcos természetű asszonyt, eszembe jutnak a nap folyamán lá­tott tanyasi emberek: dolgoznak keményen, de nem lázadnak. Azért csak maguk között mon­dogatják, csendesed: szép, szép, hogy lesz szo­bor Szentkirályon, de az a bolt is kellene. Benke Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents