Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-26 / 22. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. január 26, Mi lesz Ibolyával? A bürokrácia útvesztőjében H uszonhetedike, este 21 óra 6 perc. Szundítás közben, majd fn£g kétszer — tízperces szünettel — egy-egy nagy görcs. A száját félrehúzta, elfehéredett, egész teste görcsben.” Ibolya epilepsziás rosszulléteiról édesanyja naplót vezet. Pontosan kell tudnia, mikor, milyen gyakorisággal, milyen külsőségekkel jelenkezett a roham. Hatéves korában, öccse születésének idején következett be Ibolya első rosz- szulléte. Szeptemberben már betegen kezdte meg az általános iskolát, ahová két hétig járt, majd felmentették. A következő esztendőt előkészítőnek fogadták el, gyenge tanulmányi eredménye miatt, majd nyolcévesen — immár harmadik nekifutásra — elvégezte az első osztályt. Igaz, teljesítménye alig felelt meg a minimumkövetelmények alsó határának. A második osztály végén pót- vizsgázott, de évismétlésre bukott. Újra a második osztályt kezdte el, ahonnan októberben — egyre súlyosbodó rohamai miatt — kimaradt. Tanácstalanul Ibolya édesanyja már két éve fizetés nélküli szabadságon van. Bár a kislány lassan 11 éves, szinte egy percre sem lehet magára h^>yhj. A rohamok alattomosan, mindoi. átmenet nélkül törnek elő. — Tanácstalan vagyok: kihez forduljak még? — szegezi nekem a kérdést. — Mindenütt falakba ütközöm. Nyolc osztályom van, nem vagyok járatos hivatali ügyekben. Azt viszont tudom, hogy Ibolya állapota az iskolától csak romlik. A füzetből, amibe a rosszulléteket jegyzem föl, kiderül: míg a nyári szünetben havonta háromszor- négyszer rándult görcsbe, a pótvizsga- előkészítő napjaiban már hat rosszullé- tet jegyeztem föl. Iskolakezdés után, szeptemberben pedig tizenötöt. — A tanítónő jószándékán múlott, hogy eljutott egyáltalán a második osztályig. Ő kérte az áthelyező bizottság vizsgálatát is, ahol azonban nem javasolták a kisegítő iskolát. Részlet a szakvéleményből: „A komplex orvosi—gyógypedagógiai— pszichológiai vizsgálatok eredményét értékelve megállapítjuk, hogy a kislány kultúrtechnikai ismeretei igen gyengék, lemaradása korosztályától nagy, viszont nem értelmi fogyatékos.. Ezért áthelyezését nem javasoljuk.” Még játszani sem tud —A határozat ellen fellebbezhettem volna, de akkor kellett Budapestre vinni a kislányt. Kifutottam a határidőből. Maradt hát az általános iskolában. Kínlódtunk, próbáltam segíteni a házi feladatokban, nem sok eredménnyel. Hiszen még játszani sem tud. — Magánúton gyógyíttattam, de nem fogadták el a doktor úr javaslatait, mert nem ideggyógyász. Elvittem hát Szolnokra ideggyógyászhoz. Amikor hazahoztam, járni is alig tudott, olyan sovány és erőtlen volt; Belgyógyászati kezelést javasoltak. Újra gyó- gyíttattuk magánúton, ugyanannál az orvosnál. Amikor elfogyott a gyógyszerünk, a körzeti orvos még receptet sem volt hajlandó felírni. Azt mondta, forduljunk a kezelőorvoshoz. Később kerültünk a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 1. Számú Gyermekklinikájára, ahol én újabb pszichológiai vizsgálatot kértem. Itt megállapították, hogy Ibolyát kisegítő iskolába kellene járatni, vagy itthon foglalkoztatni. Részlet a szakvéleményből: „ ... nem értünk egyet a Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. művelődési osztályának szakértői bizottságával, amely szerint a gyermek általános iskolában eredményesen lenne oktatható.” „Véleményünk szerint a gyerek személyiségfejlődését jelentős mértékben károsítaná az általános iskolával való további próbálkozás. A további sorozatos és súlyos kudarcélmények negatívan érintenék szomatikus státusát is.” Eredmény nincs — Ezt a szakvéleményt megmutattam a tanácsnál és az iskola igazgatónőjének. Másfél hónapja várok, nem történt semmi. Javasolták, hogy kérjem a gyerek felmentését erre a tanévre írásban az igazgatónőtől. Nem kértem. Belefáradtam már abba, hogy csak küldözgetnek, eredmény pedig nincs. Egyébként is amióta azzal vádolt meg az iskola igazgatónője, hogy a szakorvos által kiállított áthelyezési javaslatot pénzért is megvásárolhattam, azóta nem fordultam hozzá. Most külföldi műtéthez kértünk Budapesten klinikai hozzájárulást. Talán ez lesz a megoldás ... A tanítónő — Két évig tanítottam Ibolyát. Elsőben még úgy láttam, hogy képezhető. Lassabban, nehezebben haladt ugyan, mint társai, de haladt. Másodikban már nem boldogultunk. Fizikailag és szellemileg is kimerítette a tanulás. Előfordult, hogy átaludta a délelőttöt. Társaival való viszonya jó volt, bár alkalmanként — valószínűleg a gyógyszerek mellékhatásaként — torzult a személyisége, s agresszívvé vált. Sokat foglalkoztak vele a szülők. De amit megtanult, azt másnapra elfelejtette. Nem szellemi fogyatékos, de korrekcióra szorul. Az általános iskolai követelményeknek véleményem szerint nem tud eleget tenni. Más módszerekkel, lassúbb tanmenettel minden bizonnyal lehet nála eredményt elérni. Ezt azonban a kisegítő iskola nyújthatja. Az iskola igazgatónője Amikor megkérdeztem, mit tett — ha nem is kötelességből, legalább emberségből — Ibolya érdekében, nem értette, hogy milyen alapon kérdőjelezhetné meg ő a szakértők véleményét. Az, hogy a szülő magánúton mit s kivel állapíttat meg, az — úgy gondolja — i nem tartozik rájuk. Ezért nem vett tudomást azokról. S különben is szerinte neki nem lehet célja az, hogy bebizonyítsa: eggyel több hülye gyerek van az országban... Úgy véli, a szülő örülhet, hogy a közeli általános iskolába járattathatja gyerekét, mivel a kisegítő iskola mesz- szebb van lakóhelyüktől. Összegezve pedig megállapította, hogy ő s a nevelői közösség mindent megtettek, ami emberileg lehetséges: megpróbálták a gyereknek megtanítani azt, amire a jelek szerint képtelen. A helyi tanács illetékese — Mivel a mi szakértői bizottságunk elutasította az áthelyezést, sárrá fellebbezés nem érkezett, számunkra nem képezhet határozati alapot a budapesti klinika javaslata. Teljes felmentés — úgy gondolom — szóba sem jöhet, hiszen annyira még nem súlyos a kislány állapota. Mivel ebben a tanévben mindössze néhány hétig járt iskolába, vagy évet ismétel, vagy osztályozó vizsgát tesz. Ha ez nem sikerül — ami nyilvánvaló, hiszen ez a betegség teljes szellemi leépüléssel jár —, akkor jövőre újra vizsgálhatja az áthelyező bizottság. S ha romlást tapasztalnak, jó esély van arra, hogy kisegítő iskolába javasolják majd. Ember a paragrafusok között A történet -M úgy vélem — ha nem is tipikus, összetevői semmiképpen sem egyediek. A bürokrácia, az értelmetlen adminisztráció, a feladatukat rosszul vagy még rosszabbul ellátó tisztségviselők valamennyiünknek szereznek nap mint nap kellemetlen perceket. De Ibolyánál ennél többről van szó: az életéről. Szeptemberben — immár a 12. életévében — nagy valószínűséggel újrakezdi a második osztályt. S ugyancsak nagy valószínűséggel akkor sem fogja bírni. Határozatok, rendeletek, tisztségviselők dobálják* mint holmi játékszert. Rendelkeznek a sorsával. Eljátszom a gondolattal: ha befolyásos szülők gyermeke volna, akkor is így kezelnék ügyét?!... A kiszolgáltatott kisember tragédiája, amely családját sújtja? Fel kellene pillantani kicsit a jogszabályokból, meg kellene találni az embert a papírhalmok között... G. Tóth Tímea Költők is „meg Kit érdekel ma már Rákosi Mátyás születésnapja? Pláne 92 forintért! Eny- nyi az ára a 142 szövegoldalt és hetven fotót tartalmazó kartonfedelű könyvnek. Hogy kit érdekel? Bizonyára sokakat, különben a szerző, Nemes János és RÁKOSI MÁTYÁS SZÜLETÉSNAPJA a Láng Kiadó nem vállalkozott volna a közrebocsátására. A szerző, aki már a Politikuspályák című kötet egyik írásában — a könyv a Társadalmi Szemle cikksorozatából állt össze 1984-ben — megkísérelte Rákosi életútját megrajzolni, igen alaposan ismeri ezt a pályát, s jelenleg is kutatja a rávilágító tényeket, dokumentumokat. A terve az — írja a bevezetőben —, hogy elkészíti a teljes, átfogó Rákosi-életrajzot. Ki ha ő nem, aki ott szorgoskodott már a 60. születésnapra készült díszkiadású képeskönyv anyaggyűjtésénél, nem egy fénykép re- tusálásánál, pontosabban szólva — őszinte az író — meghamisításánál. De hát miért is lehet érdekes a mai ember számára Rákosi Mátyás születésnapja, s a tiszteletére 1952 márciusában megrendezett hatalmas ceremónia? Talán azért, mert ehhez hasonló „hét országra szóló” ünnepségsorozat nem sok akadt hazánk újabbkori történetében? Vagy inkább azért, mert mindez a személyi kultusz „üvegtehene” — az állatorvosi egyetem szemléltető eszközéhez hasonlítva — lehetne? Netán az idősebbek emlékeit frissíti, pontosítja, esetleg számukra — számunkra — is mond valamit a könyv? Egészen biztosan így van, állítom ezt szemtanúként is, hiszen annakidején családostul — gyermekeknek is csodás látnivalókat kínált A ott álmélkod- tunk, bolyongtunk az emeletes múzeumot megtöltő ajándéktárgyak rengetege között. Igen, mégis — a korszak sokasodó tényfeltáró írásai ellenére — számomra is megdöbbentő volt most látni, olvasni azt az abszurd és groteszk, alig leplezhető hamisítást, amit végeztek az ünnepelt tudtával és jóváhagyásával, személye kiemelése, előtérbe állítása érdekében. Akaratlanul is egy szomszédor- szág-beli „vezér” körüli hasonló, nap- jainkbeli manipulációk jutnak eszembe. Ami arra is figyelmeztet, hogy nem halt még ki az ilyen magatartás, élnek, újraélednek attitűdjei, léteznek, virulnak és uralkodnak hordozói. Kiábrándító persze mindaz, ami Rákosi körül történt, s aki nem ismeri a kort, meglepődik, hogy hányán hányféleképpen örvendeztek, hajbókoltak a „nép nagy fiát” ünnepelve. írók, költők, festők, szobrászok örökítették meg alakját művek sokaságában, jóhiszeműen vagy okos megfontolásból, ki tudja azt ma már. A nevek arra vallanak, hogy a legjobbak, a tiszta lelkűek sem vonhatták ki magukat a tömegekre ható lelki kényszer, pszichózis alól. „Aranyos madaram" — adta címéül az ifjú költő versének, amelyet betegágyából küldött az ünnepeknek. Túl az ismertebb, A nép szívében és más verseken, vegyes értékek születtek. De azért ne siessen senki elítélni őket, mert még ma is bővülő nagy életművek morzsáit, hordalékát láthatja csupán, amit nem szokás vitrinbe rakni, emlegetni. Szívesen elfelejtené mindegyik, aki él még közülük, a maga naiv, hiszékeny sorait. A könyv szerzője is tovább lép, nemcsak a születésnap fényébe ragadt lepkéket, bogarakat, ’ csapongó lelkeket veszi észre. A könyv nagyobbik fele a Rákosiról készült életrajzi vázlat, mondhatni tanulmány. Jelenleg, azt hiszem, a leghitelesebb, legpontosabb az említett témakörben. Valóban útbaigazító és kömyörtelenül leleplező, tárgyilagos és dokumentációs értékű. Ha a kíváncsiságunkat felkeltette a furcsa születésnap szemfényvesztő, pe- tárdás, vásári fénye, ne mulasszuk el a sötétben mozgó árnyalakokat is szem- ügyre venni. Hátha későbbi időszakok figuráira, magatartás-formáira is ráismerünk a sziluettekből. p_ p^j A szüzesség reneszánsza Igen, ha hiszik, ha kételkednek benne — ez van. Újjáéledőben van a szüzesség, sőt hosszú szünet után kezdi visszanyer- ni megbecsülését. Tehát mondhatjuk, újra korszerű érték. Hogy mennyire mérvadó ebben a kérdésben pont az én véleményem? Hogy miért beszélek bele ebbe a fiatalkori illetőségű problémakörbe? Válaszolhatnék nyeglén is: csak. De ezt nem teszem, hanem az ügy komoly voltára tekintettel mindjárt az alkotmányra hivatkozom. Mint minden kardinális kérdésben, ebben is alkotmány adta jogom a megnyilatkozás ... Na, ezt tisztáztuk. Az a szerény véleményem, hogy a szüzességnek múltja, jelene és jövője van. Gondoljunk csak bele. Nemde közel kétezer esztendeje virul, hol több, hol kevesebb fénnyel' a Szűzanya-kultusz. Mondhatjuk, hogy mindmáig erősen tartja magát. Aztán meg: hogy mást ne mondjunk, nem izzik-e például napjainkban is Korzikán a családi vérbosszú olyan esetekben, amikor az eladólány szüzességét inzultus éri? Nőügye... S ami a jelen- s jövőidejűséget egyaránt magában foglalja, itt vannak az élő példák. Brooke Shilds, a neves színésznő jóllehet már kislány korában levetkőzött egy botrány filmben, sokáig kötötte az ebet a karóhoz, miszerint még mindig szűz és perbefog mindenkit, aki az ellenkezőjét állítja ... A popcsillag Whitney Houston pedig, hálából a jóistennek, gyönyörű hangjáért, megfogadta, hogy férjhezmeneteléig szűz marad... De említhetjük John Napoleon la Corte brooklyni milliomost, aki — habár jól benne jár a korban, hiszen 78 esztendős, — 1000 dollárt ajánlott fel hirdetésileg azoknak a lányoknak, akik 19 éves korig megőrzik szüzességüket. Bár nőgyógyászati igazolást kellett mellékelni az érintetlenségről, mégis özönlöttek a levelek. Az egész USA-ból összesereglett lányok igen megörvendeztették az éle- medett szűzkeresőt, s így kiáltott fel: — Országunk még reménykedhet! De hivatkozhatunk egy nemrég lefolytatott reprezentatív felmérésre, amely szerint az olaszok csaknem hatvan százaléka nagy szüzességpártoló. S láss csodát: Olaszország valamennyi területén a fiatalok a szüzesség legnagyobb pártfogói. A tizenöt—hatvan éves megkérdezettek mindössze harminc százaléka tekintette ósai értéknek a szüzességet, a több mint kétharmadnyi többség szerint yez olyan értékes ideál, amelyet a legnagyobb tisztelettel illő továbbadni az elkövetkező nemzedékeknek. Dino Origlia pszichológus így vélekedett: — A felnőttek meg varrnak győződve róla, hogy a fiatalok ki tudja milyen intenzív nemi életet élnek. Tévednek. Simogatják, becézgetik egymást, koncertekre, a természetbe járnak, és utána gyakran egy csókkal kívánnak egymásnak jó éjszakát. A szexmánián tehát túl vagyunk. Miért kellene hát csodálkoznunk a szüzesség visszatérésén? S mindez a heves vérmérsékletűnek tartott olaszokról! Érdemes arról is szólni, hogy csakugyan, mintha levonulóban volna a túlzott szexhóbort. A nem jelentéktelen részben divat diktálta túlhajtott, sőt hajszolt nemi élet uralma kifáradóban. Úgy látszik, azok az ifjú nemzedékek, melyeken végigmángorolt a szexmánia, végül is eljutottak a keserű kérdésig: — Na és akkor mi van?! Egyik ágyból ki, a másikba be... Volt-e értelme ennek az elvakult divatnak? .. ..Az talán késő bánat, hogy korán kiégtek! Miből? Hiszen a mély szerelmi kapcsolatig el sem jutottak. Ebben az elutasításban, úgy lehet, a mély szerelmi kapcsolat, a tisztesség utáni kimondhatatlan vágy húzódik meg. S ne feledkezzünk meg az érem másik oldaláról sem. Mert enyhén szólva az is különös volt e felmérésben, hogy a fiúk- szüzessége mintha nem is létezne. A megkérdezettek többségének szinte eszébe sem jutott ez a probléma, vagy közömbös iránta. Nők és férfiak alig tizenöt százaléka értékelte a fiúk érintetlenségét. Mintha valami ősi, archaikus férfitulajdonságok mutatkoztak volna meg a válaszokban. A nőt saját tulajdonuknak tekintik, azt szeretnék, akarnák, hogy ők legyenek az elsők. A tizennyolc évesnél fiatalabb fiúk álma a tiszta, szeplőtlen szűz. És ahhoz is szóljanak hozzá! A nők serkentik is ezt a magatartást, mivel ideáljuk az erős, tapasztalt férfi. No, van még igazítanivaló ezen a szüzességreneszánszon. Aztán egy pillanatra visszatérve még a brooklyni öreg milliomos pályázatára. Felvetődhet a kérdés: vajon magyar lányok számára miért nem hirdettek meg ilyet, mondjuk, Spéter Erzsébet-szerű mecénások? Nagy a gyanúnk, hogy az új személyi jövedelemadó búvik meg a dolog mögött. Jönne ugyebár a felbruttósítás, amelynek azonnal jelentkezne a teljesítményvisszafogó hatása. Márpedig a mi lányaink az önkéntes szüzességből nem engednek ... Tóth István Zalai kulturális kínálat Változatos lesz az idei kulturális program Zalában. A rangos rendezvények élére a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum által szervezett nemzetközi Helikon Zenei Fesztivál kívánkozik, amely május 8-án kezdődik és augusztus 21-éig tart. Ennek keretében mintegy félszáz hangverseny mellett — augusztus 10. és 20. között — kerül sor a világhírű magyar származású zongoraművész, Cziffra György újabb keszthelyi mesterkurzusára is. Ebben az esztendőben újra Zala megye — Hévíz, Keszthely és Zalaegerszeg—lesz a házigazdája a Magyar Nemzetközi Sportfilmfesztiválnak, amely jubileumhoz érkezett, hiszen immár tizedszer rendezik még. A további jelentősebb rendezvények: február 17—18-án olasz kulturális napokat rendeznek Zalaegerszegen. Szintén a jövő hónapban, 28-án kezdődik Keszthelyen a Nemzetközi Könyvtáros Egyesület háromnapos tanácskozása. Áprilisban az Irodalomtörténeti Társulat vándorgyűlését, május végén az Országos Diáknapok helikoni ünnepségeit tartják ugyancsak Keszthelyen. Június 8-án nyílik meg Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban az „Életünk” című országos fotópályázatra beérkezett legjobb felvételek kiállítása. Júliusban Keszthelyen a numizmatikai, Zalaegerszegen a néprajzi nyári egyetem, Zalaszentgróton pedig az országos amatőr színjátszó és rendezői tábor nyit kaput. Augusztusban— a már említett Cziffra György után —L Onczay Csaba csellóművész tart mesterkurzust Keszthelyen. A város szeptemberben a Nemzetközi Bibliofil Társaság konferenciájának résztvevőit látja vendégül. A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA LEMEZ_^^J Győztesek korongja Igazán nem lehet panaszkodni, az elmúlt esztendő bővelkedett országos vetélkedőkben. így például ismét megrendezték a régi hagyománnyal rendelkező Ki mit tud?-ot. Valójában nem születtek sztárok. Egy nagylemez azonban mégiscsak született. Máder László szerkesztésében jelent meg a Ki mit tud? ’88 címet viselő korong, melyen népzenei anyag hallható. Az A oldal főszereplői: a Kemény Sára és Strack Orsolya énekkettős, valamint a sándorfalvi Budai Sándor citerazenekar. Elsőként szatmári dallamok csendülnek fel a sándorfalviak előadásában, majd a két szép hangú énekesnő dunántúli népdalokkal örvendezteti meg a hallgatókat. A citerazenekar összeállított még palóc és csongrádi népdalcsokrot is. Kemény Sára és Strack Orsolya a moldvai csángó dalokat és a széki népdalokat hitelesen tolmácsolja. Bizton számíthatnak sikerre, mint a Ki mit tud?-on. A kérdés csak az, vajon akad-e valaki, aki segíti őket pályán maradni. Félő, arra a sorsra jutnak, mint megannyi korábbi, nagyreménységű Ki mit tud?-os fiatal. A lemez B oldalát a dél-amerikai, andoki népzenét játszó Los Andinos együttes kapta meg. Nyolc szerzeményt rögzítettek a- közönség által döntőbe juttatott - zenekarral. Bolíviai, ecuadori, perui eredetű, ütemes, .lüktető i zene szól aj lemezről^. köztük különösen kiemelkedik az Ojás Azules (Kék szemek) és az Ab- reme la puerta (Nyisd ki az ajtót). Magyarországon ritkaság- számba megy a távoli földrész népzenéjét bemutató összeállítás, így különösen örülhetünk, hogy legalább egy fél lemezoldalnyi anyag rendelkezésünkre áll. (Radioton) Hegylakó Az 1986-ban készült, látványosan kivitelezett angol kalandfilm különleges csemege a fantasztikus produkciók kedvelői számára. Sajátosan keveri az Excalibur című, néhány éve vetített angol film mitikus lírai múltidézését a legfrissebb amerikai akciófilmek hatásmechanizmusával. Része van ebben az egyik főszereplőnek, Sean Connery- nek is, aki a magyar nézők számára ismerős az angol John Boorman már előbb említett alkotásából. Ezúttal azonban partneréé, a hegylakót alakitó Christopher Lambert-é a néző minden szimpátiája. A huszonéves, még nem túlságosan ismert fiatal angol színész egy halhatatlan hőst játszik. A hatalomért folytatott időtlen harca a 15. században Skóciában kezdődik, s — nem kis váltással — a 20. század végén New Yorkbanrér véget. A Hegylakóként is becézett Cónnor Macleod azon kevesek közé tartozik, aki fiatalos külseje ellenére már nagyon sok történelmi és emberi tragédia részese volt. A több száz év alatt sok csatát vívott, s egyedül a végső diadalt vátja, hogy abban majd összemérje erejét azzal a hozzá hasonlóval, aki annyi bajt okozott már neki. Élete folyamán maga is rájött arra, nem szabad összemelegednie senkivel, mert annak öregedése, pusztulása gyógyíthatatlan sebet üt a lelkén. Am teljem magányban sem képes élni, s az új meg új kapcsolatok új meg új fájdalmak forrásai lesznek. Lambert egyik nyilatkozatában elmondta, hogy elsősorban a két civilizáció közötti kontraszt vonzotta ennek a szerepnek az eljátszására. „A tény, hogy ez a fickó halhatatlan, hogy 450 éves. Tényleg olyan, mint két különböző jellem. Skóciában még egy kölyök, aki nem tudja, hogy halhatatlan. Négy- százötven évvel később viszont már egy nehéz tudás birtokosa. Ez a különbség érdekelt engem és az, hogy azért mindez egy akciófilm keretei között valósul meg.”
