Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

7 EGY LÁTOGAtáS ÉLÉ... 17 ^ * A legfontosabb: az átalakítást kiterjeszteni az élet minden területére 'ártkonferencia a Krímben 1 Ma egyre több fórumon fogalmaz­zák meg a Szovjetunióban: az átalakí­tás, nemzetközileg is ismert nevén a peresztrojka, visszafordíthatatlan fo­lyamat. A változások korában egyre aktívabban követelik a radikális átala­kítást a dolgozók azon rétegei, amelyek megunták az egyenlősdit és keveslik a látszateredményeket. A komplex átala­kítást támogatja az alkotó értelmiség többsége, az egyetemi fiatalság, akik a szó és a tett egységének visszaállítását követelik. A tömegek aktivizálódása azonban még nem minden területen ér­ződik, ahogy azt egy közgazdász-teore­tikus megfogalmazta: „a jóindulat, a szándék: passzív magatartás, ez azon­ban még messze van a valós, az idők által kívánt cselekedetektől.” Ma már tény, hogy a Szovjetunióban is együtt kell végbemennie a társadal­mi-gazdasági reformnak a politikai vi­szonyok átalakításával. A politika re­formja a demokratizálást, a nyilvános­ságot, a törvényességet és a felelősséget tartja a legfontosabbnak. „1985 óta különleges helyzetben élünk és dolgo­zunk — mondta Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB titkára permi beszédében —, revolúciót hajtunk végre az evolúci­óban.” A politikai intézményrendszer megújítása — idén kezdődő — máso­dik szakaszának fő célja az állami szer­vek átalakítása, a köztársasági státu­sok önkormányzati alapon történő tö­kéletesítése. A múlt évi első, figyelmet érdemlő szakaszban a párton belül tör­téntek változások, amelyek még napja­inkban is tartanak szerte az országban. Központilag döntöttek arról, hogy a KB apparátusát 40 százalékkal csök­kentik, a körzeti és a városi pártbizott­ságok összetételét 60 százalékban meg­újítják. S az már tény, hogy a területi pártbizottság felét — ez idáig — újra­választották. Ebben a változó társadalmi-politikai helyzetben került sor a Krímben a 41. beszámoló és küldöttválasztó pártérte­kezletre, a Bács-Kiskun megyeivel egy időpontban. Ahogy mondják, „új hely­zetben és új minőséggel tanácskozott a legmagasabb területi pártfórum”, hisz nagyot változott az utóbbi hónapok­ban a szovjet testvérmegyében is a tár­sadalmi-politikai légkör, nőtt a pártta­gok aktivitása és új igények fogalma­zódtak meg a pártértekezletet előkészí­tő szakaszban az átalakítás helyi, konkrét feladataira és felelőseinek kije­lölésére, a közös cselekvésre. A széles körű társadalmi vitákban — amelyben újdonság volt, hogy pártonkívüliek is véleményt mondtak — felerősödött a kritikai hang. Minden harmadik párt­tag mondott véleményt a tervezet vitá­jában. (A Krím terület párttagjainak száma 160 eget fő.) Negyvenötezren fogalmazták meg kritikai észrevételei­ket a pártmunkáról. Hetvenkilenc pártszervezet tett konkrét javaslatot a titkárság és a végrehajtó bizottság munkájára. Több száz észrevétel érke­zett a munkamódszerre, -stílusra, a tes­tületek összetételére. Nagy aktivitás jellemezte és felelős­ségérzet hatotta át a fórum munkáját: különösen a pártszervezetek életével, az ideológiai munkával, a vezető testü­letek megújuló politikai módszereivel, stílusával összefüggő témákban. A leg­FELHTVAS fontosabb cél az volt, hogy a pártérte­kezlet résztvevői világosan megfogal­mazzák a pártszervek feladatait, a pártmunka jövőbeli irányvonalait, hogy azután a lakossággal együtt meg­valósítsák az átalakítást. A területi pártbizottság első titkára, A. Ny! Gi­renko, szóbeli előterjesztésében hang­súlyozta, hogy a „Krím lakossága mint egész életét átható politikát fogja fel a peresztrojkát. Együtt keressük a társa­dalmi-gazdasági megújulás kérdéseire a válaszokat, és cselekvőén veszünk részt ennek megvalósításában.” „A peresztrojka eszméjének gyakor­lati megvalósítása” sokoldalú kifejtést kapott az elemző részben és a hozzá­szólásokban. De mit is jelent a pere­sztrojka? Először is: a fékek mechaniz­musának leküzdését; ugyanakkor egy olyan hatékony és megbízható gyakor­lat megteremtését, mely meggyorsítja a szovjet társadalom és gazdaság fejlődé­sét. Másodszor: széles körű demokráci­át, a szocialista önigazgatás sokoldalú, mélyreható fejlesztését, az egyéni kez­deményezések ösztönzését, az alkotó munka elismerését, a fegyelem és rend további szilárdítását, a nyilvánosság megteremtését a társadalom és a gaz­daság minden szintjén.' Harmadszor: azt is jelenti, hogy határozottan igény­be veszi a politikai és állami vezetés a tudomány eredményeit, de gondosko-, dik is a tudományos életben dolgozó káderekről. Mert az átalakítás bizal­mat is jelent, de meg is követeli, hogy az e téren dolgozó emberek tevékenyen vegyenek részt e nagyjelentőségű mun­kában. Negyedszer: a szociális gondos­kodás fejlesztését, a munka- és életkö­rülmények javítását, a szellemi gazda­godás biztosítását is. S ötödször: igé­nyesebb morált, a szó és a tett, a jogok és kötelességek egységét, a becsülettel végzett munka elismerését. A Krím területi pártértekezleten a felszólalók a korábbi évekhez képest is új kifejezéseket használtak. Amíg egye­sek „több nyilvánosságot” és „véle- ménypluralizmust” kértek, addig má­sok az önelszámolás rendszerének és az áru- és pénzviszonyoknak gyors beve­zetését követelték. Többen kitértek a szocialista piac, a korszerű önigazgatás megteremtésére. Változás volt ez a ko­rábbiakhoz képest annyiban, hogy ré­gebben az ilyen jellegű fórumok kül­döttei megelégedtek a termelés statisz­tikusan kimutatható eredményeinek puszta felmondásával. A ma eredmé­nyei azonban a fenti új kifejezésekkel teljesednek ki, ahogy azt az egyik fel­szólaló meg is fogalmazta: „ezek az új kifejezések életünk realitásai.” A területi pártbizottság első titkára előadói beszédében egyértelműen fo­galmazott: „A pártnak nincs meg a jo­ga, hogy a peresztrojka egyetlen terüle- ! tét is félvállról kezelje és kiengedje a párt látómezejéből.” Az irányító, er­jesztő szerepet a pártszerveknek kell felvállalniuk. Valamennyi felszólaló egyetértett ezzel, hozzátéve: „az átala­kítás sikere attól is függ, hogy a jelenle­gi káderállomány milyen mértékben képes tudatosítani a változtatások szükségességét.” S ez nem csak a „kife­lé irányuló propaganda” követelmé­nye! Ezt a feladatot hangsúlyozta fel-, szólalásában V. A. Zseludkovszkij, a Magyar kultúra napja Ezen a napon, 1823. január huszonkettedikén írta Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magá­nyában azt a költeményt, ame­lyet nem törvény, hanem a nemzet közakarata emelt a maga imádságává, Himnusszá. Szívszorító és fölemelő ez a költemény, önvizságlátra és jö-' vőépítő szent elhatározásra egyaránt késztető. A Hazafias Népfront — a nemzet jövője és a magyar művelődés, mű­veltség eleven léte iránti fele­lősségét tudva és érezve arra kéri ma a magyar kultúra vala­mennyi barátját és művelőjét, éljen bár a határokon innen, vagy túl, vesse tekintetét ezer­éves kultúránkra. Nyújtson hát kezet e napon lélekben és elhatározásban köz­tünk élő, s az emlékezetben élő. egyaránt, itthon és mindenütt a világban, különféleképpen gondolkodók, eltérő korúak, nyújtson kezet a nemzeti kul­túra elismerésében, támogatá­sában és abban, hogy erejét, tudását az egész emberiség ér­dekében fejthesse ki. Kultúránk megbecsülése' ön­vizsgálatra és önbecsülésre ne­vel, segít számba venúi jót és rosszat, mérlegelni múltat és jelent. Gondokkal és felada­tokkal teli ma az ország, ám nem titkolhatjuk: a nemzeti sorskérdésekkel felelősen ví­vódva okkal aggódhatunk a magyar művelődés és művelt­ség, művészet és tudomány egyre nehezedő gondjai iniatt. Meggyőződésünk és történelmi tapasztalatunk, hogy jobb jö­vendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges. Hisz- szük és valljuk, hogy erre épí­tésre készen a kövünk; tesszük ezt abban a reményben, mi több: tudatban, hogy a nemze­ti műveltség hazai és másutt élő művelői készek az összefo­gásra és együttműködésre, de számítanak arra, hogy a sú­lyosbodó körülmények között munkájuk nem nehezedik, ha­nem az értékek megtartásában és újabb értékek teremtésében könnyebbé válik. A magyar kultúra napjának megünneplése segít bennünket egy erkölcsileg megújult Ma­gyarország építésében. Hazafias Népfront 1989. január 21. • PETŐFI NÉPE • 3 szimferopoli és P. A. Vlaszenko, a sze- vasztopoli városi bizottság első titkára. A területi Komszomol vezetője pedig, A. B. Bozsko, a fiataloknak érdemi munkát és bizalmat kért. „A feladattal a felelősség is átadható a fiatal nemze­déknek —mondta —, de azt kérjék is számon tőlük következetesen!” Az ifjú­sági vezető kifogásolta a pártépítés me­chanizmusát, szürkeségét, elbürokrati­zált mennyiségi szemléletét. Többen kritikus hangnemben szóltak a nyilvá­nosságról. Ezzel kapcsolatosan emelte ki V. A. Bobasinszkij, a Krímszkaja Pravda főszerkesztője, hogy „a sajtó­nak kötelessége segíteni az átalakítást, és felelősen kell tájékoztatnia a lakos­ságot. E munkában ne csak a szenzáci­ók kapjanak prioritást, hanem a megélt valóság kritikája.” Üdvözölte a területi pártbizottság lapja mellett megjelent új sajtóorgánumokat, melyek ezentúl konkrétabban és részletesebben foglal­kozhatnak a szevasztopoli városi, a krasznogvargyejszki és a nyizsnye- gorszki járás életével, mindennapjaival. Szükségesnek tartotta a területi tájé­koztatási központ létrehozását, s az ér­demi testületi döntések után pedig a mindenkori részletes tájékoztatást. A felszólalók több kifejezése, ha más-más aspektusból is, de összecsen­gett: míg egyesek szervezettséget, pon­tosságot, megbízhatóságot követeltek, addig mások hozzáértést és magasfokú szakmai tudást, de valamennyiüknél azonos volt a fogalmazás, amikor a káderpolitikáról szóltak: „a káderkivá­lasztásnál az átalakításhoz való vi­szony legyen a döntő, s ez becsületes­séggel, szerénységgel párosuljon!” A Krím területi pártértekezlet „az áthangolás szellemében” arra a lenini útmutatásra is figyelmeztetett, hogy „az apparátus a politikáért legyen, ne pedig a politika az apparátusért.” Tisztújításra is sor került. A pártbi­zottság első titkárának újra A. Ny. Gi- renkót választották, aki 53 éves, mun­kás származású, jelenlegi funkcióját 1987 júniusa óta tölti be. Korábban mérnökként, üzemi, majd területi párt- titkárként dolgozott a szomszédos Herszon megyében. A pártbizottság új másodtitkára, a területi tanács eddigi elnökhelyettese lett, P. A. Fedulicsev. Új titkárt is választottak, L. I. Grácsot, mig G. I. Kapsukót és V. I. Pigarjevet megerősítették funkciójában. A politi­kai munka új módszerei és az új stílus a pártbizottság apparátusára is kihat. Megszüntették az osztályok felét, illet­ve tevékenységüket integrálták. A közeli napokban munkalátogatás­ra érkezik Bács-Kiskunba a szovjet- krími terület pártküldöttsége A. Ny. Girenko vezetésével. Hasznos—a poli­tikai és gazdasági életet egyaránt érintő —tapasztalat- és véleménycserékre van kilátás. A tárgyalásokon a nemzetközi kapcsolatrendszer megújítását is átte­kintik majd, hisz ezt is át kell hogy has­sa az a változás, amellyel Bács-Kiskun és a Krím terület hozzájárul a hazai és a Szovjetunióban végbemenő társadal­mi-gazdasági kibontakozás programjá­nak megvalósításához. A nagyon is kö­zös érdekeltségű feladatok, problémák megvitatása után a látogatás végén ke­rül sor a két megye közötti új megálla­podás aláírására. Dr. Kovács István SZOMBATI LEVEL: Tjéhez, sőt lehetetlen úgy vitat- ^ kozni, párbeszédet folytatni, hogy amikor a „másik fél” kezébe veszi a mikrofont, elvágják a veze­téket. így jártam én is — pontosab­ban a Petőfi Népe — a Hitel című független irodalmi, társadalmi, kri­tikai lap múlt évi 4. számában meg­jelent egyik írásával kapcsolatban. A cikk címe Hírbizomány. írásá­ban a szerző — olvasta, aki olvasta —jól elveri a port rajtam és a Petőfi Népén, merthogy nem közöltük (azonnal) a Magyar Demokrata Fórum kecskeméti városi szerveze­tének megalakulásáról szóló hírt és a nyilatkozatot. Kutasi Ferenc — merthogy ő a szerző — ezen felhá­borodik, majd kijelenti: nem kell csodálkozni, mert ilyen a főszer­kesztő, ilyen a pártsajtó s ilyenek annak irányítói. Valóban. Mi „ilyenek” vagyunk. Mármint olyanok, hogy nem va­gyunk hajlandók a Petőfi Népében az MSZMP elleni durva kirohanást is tartalmazó „nyilatkozatot” köz­zétenni. Sőt, én még olyan is va­gyok, mint aki nem háborodtam fel a Kutasi-féle szerzeményen, gon­dolva, hogy őt is ismerik a megyé­ben s engem is. Döntsön az olvasó. Csakhogy a Hitel országos terjesz­tésű lap, úgy illene tehát, hogy ab­ban válaszoljak a Hírbizomány cí­mű írásra. Erre biztattak ismerőse­im és Kutasi ismerősei is. így aztán 1988. december 23-án egy szöveget küldtem el a Hitel főszerkesztőjé­nek, Bíró Zoltánnak, kérve, hogy a következő számban adjon helyet annak. Nem adott. De nem találom a választ a január 19-én megjelent idei 2. számban sem. Talán nem alaptalan a feltételezésem, hogy a „független” lapnak nincs is szándé­kában meghallgatni a másik felet, mert az ugyebár kínos lenne, ha kiderülne, hogy az igazságnak jelen esetben is két oldala van. Márpedig kettő van. Az újságírói etika alap­szabálya, hogy hallgattassák meg a másik fél is. így — mert ez elmaradt — kénytelen vagyok itt megszólal­ni, közreadni a levelet, melyet a Hi­tel (eddig) nem közölt: „Meglepődve olvastam a Hitel cí­mű lap 1988. évi negyedik számában a Hírbizomány című cikket. Megle­pődve, de nem csodálkozva. A cikk szerzőjét régóta ismerem, valamikor még én segítettem az újságírói pá­lyára, de sajnos ott — eddig több lapnál — teljes alkalmatlanságát bi­zonyította. Nem akarok személyes­kedni. Amit Kutasi Ferenc a Magyar Demokrata Főnön kecskeméti szer­Hitel vezete megalakulásának, illetve e ténynek a Petőfi Népében történt megjelentetéséről írt — majdnem igaz. Csupán néhány ponton szorul kiegészítésre: 1. Valóban nem voltam hajlandó közölni a szervezet nyilatkozatát, még akkor sem, ha — amint ezt Ku­tasi felajánlotta, kifizetik („van a tagoknak pénze”, jelentette ki fleg- matice). Talán ez a döntésem érthe­tővé válik, ha elmondom, hogy a nyi­latkozat a most fennálló rendszer és a jelenlegi vezető párt, az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) elleni, meglehetősen durva kiroha­nást is tartalmazott. Én mint a fent- említett párt tagja, ezt közzétenni nem voltam és nem vagyok hajlandó. 2. Kutasi állításával ellentétben már nálunk sem szokás minden ügy­ben a megyei pártbizottságra szalad­gálni. Nem is ezt tettem. Felajánlot­tam, hogy közöljük a megalakulás­ról szóló tényhírt annak kihagyásá­val, hogy hol, milyen telefonszámon, milyen postafióknál lehet érdeklődni a tagtoborzást illetően. A válasz erre az volt, hogy „konzultálok a többi­ekkel”. Napok múlva tudtam meg, hogy Kutasi „szaladt” a megyei pártbizottságra, ahol végül is, anél­kül, hogy összebeszéltünk volna, úgy döntöttek, hogy a tényhír jelenjen meg. 3. Azt írja Kutasi, hogy „történe­tesen magam is a sajtóházban dolgo­zom". Ez valóban így van. Az lenne a dolga, hogy mint lapterjesztő és hirdetésszervező, a többi között a Petőfi Népét is terjessze. Ezért is kapja a fizetését.'Hangsúlyozom, tá­vol áll tőlem a személyeskedés, de tessék belegondolni, milyen ember az, aki oda ..., ahonnan a kenyerét kapja. Ha a Magyar Demokrata Fórumnak—amelynek sok, általam ismert vezetőjét, tagját őszintén tisz­telem és becsülöm — még ilyen szer­vezőre is szüksége variig-, fogadják részvétemet. S ha a Hitel ilyen egy­oldalúan beállított, elfogultan szub­jektív, eleve rosszindulatú írást is közöl, mint a Hírbizomány, akkor előbb-utóbb nem lesz hitele. Kecske­mét, 1988. december 23. Tisztelettel dr. Gál Sándor főszerkesztő" Ha valaki a fentiek elolvasása után most azt hiszi, megsértődtem, téved. Természetesen ostobaság volna állítanom, hogy jólesett ez az övön aluli ütés, de kibírtam, kibírta a Petőfi Népe is. Nem is a vita, meg kevésbé a visszavágás igézetében tesszük közzé e sorokat, hanem ép­pen azért, mert így korrekt, így tel­jes a kép. Azon kissé csodálkozunk, mint ahogyan akkor is meglepett bennünket, hogy az MDF kecske­méti szervezete nevében fellépd Ku- tasit felháborítja a nyilatkozat köz­zétételének elutasítása és a hír tag­toborzó részének elmaradása. Még­is, mit gondol? Minek néz bennün­ket, azon túl, amit a Hitelben név szerint rólam, de globálisan a me­gyei sajtóról írt? Ennyire lenézi azokat, akikkel egy házban, egy fedél alatt dolgozik? Ennyibe veszi azt a vállalatot, amely jó néhány éve a megélhetését bizto-' sítja? Hát nem maximális megalku­vás ez az ő részéről, nem ellentétes ez kinyilvánított elveivel? Bizony, sú­lyos meghasonlás, bizony, kettős ál­lapot, amit egészséges idegrendszer­rel nehezen lehet elviselni... Azt mondtam föntebb, hogy tá­vol áll tőlem a személyeskedés, s most mégis úgy néz ki, mintha egy emberre hegyeztem volna ki a tol­iam. Pedig csak szeretném érzékel­tetni a helyzetet, a szó és a tett kö- • zötti ellentmondást. így ugyanis rendkívül nehéz párbeszédet foly­tatni, márpedig erre a legnagyobb szükség van. Olyan párbeszédre, amelyben őszintén, indulatok nél­kül szólunk elveinkről, céljainkról, szándékainkról, nem azzal a törek­véssel, hogy — hadd idézzem Csur- ka Istvánt — „egymást kidobáljuk a csónakból”, hanem a megértésre, netán az egyetértésre gondolva. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha nem vágjuk el a zsinórt, amikor a másik fél kezében van a mikrofon. Miközben eddig jutottam az írás­ban, belém nyilallt a gondolat, hát­ha azért nem közölte a Hitel a vála­szomat, mert még nem ért oda a levél. Mert ugyebár hallottunk már 20-30 év múlva kézbesített boríték­ról is. Ha valóban a posta lenne a vétkes, elnézést a Hiteltől. Viszont, ha már odaért, kérem, ne is közöl­jék. Maradjanak abban a tévhit­ben, hogy hitelesek. „Nagyon jó itt élni. Találkozás Erdélyből érkezettekkel yy Egy esztendeje múlt, hogy elindultak hozzánk, munkát, életlehetőséget ke­resve. Mindjobban megértettük a ránk háruló feladat nagyságát és szépségét: kezet nyújtottunk azoknak az embe­reknek, akik mi vagyunk: magyarok. Az elmúlt hónapok során a keleti ha­társzélről mind többen érkeztek a Du­na—Tisza közére is. A határon útlevél­lel, anélkül, gyalogosan vagy éppen kúszva jöttek. Legtöbbször egy szál ru­hában. A tél beköszöntével a Református Egyházhoz Hollandiából és Svájcból ruhacsomagok érkeztek számukra. Hírt adott erről a televízió Ablak mű­sora is. A küldeményt az ujkollégium- ban tevékenykedő lelkészek osztják fo­lyamatosan. Ottjártunkkor Dunaújvá­rosban élőknek éppen úgy jutott téli holmi, mint Szegedről vagy Nyiregyhá- záról érkezetteknek. Akik először könyveket vettek A félhomályos padláson először a Közép-Erdélyből érkezett három test­vért ismerem meg. Fiatalok, 20, 21 és 22 évesek. Most egy tiszántúli város­ban próbálnak gyökeret ereszteni, úgy tűnik, sikerrel. — A tévében láttuk, hogy jelentkez­hetünk ruhaneműért. Eljöttünk, mert igazán szükségünk van rá. Kaptunk kabátot, cipőt, nadrágot. Nagyon jól jött nekünk... Késő ősszel jöttünk, de csak azt hoz­tuk, ami rajtünk volt. Van munkánk, dolgozunk, hogy emberi életet teremt­hessünk magunknak. Még nem tudunk betelni azzal, hogy szól a tévé, a rádió — magyarul. Restelljük is, hogy nem ismerjük a magyar írókat, a magyar kultúrát. De mindent pótolni aka­runk ... Mind á hárman úgy látjuk, itt jó élni! „Magyarul beszélni nem szabad.. A házaspárnak okmányai vannak, mivel ők „hivatalosan” jöttek, útlevél­lel, csak nem tértek haza, ahogy mond­ják, a gyerekek miatt. — Benn voltunk Kecskeméten, a KEOKH-nál, ügyeinket intézni. Ott mondták, hogy jöjjünk el ide, kapunk meleg holmit, amit elfogadhatunk, vi­hetünk haza, Cs.-be, ahol most élünk. Felszerelt lakást hagytak a határon túl. Itt felkarolta őket a baptista közös­ség, még használt mosógépet is adtak nekik. Jutott lakás és munka is szá­mukra a faluban. — El kellett jönnünk — mondják magyarázóan . könyv nincs, ma­gyarul beszélni nem szabad. Mire vár­hatnak a gyermekeink? Ok egyébként nyomban beilleszkedtek az iskolai kö­zösségbe, és jól érzik magukat, mi azért sokat visszagondolunk. Párás a szemük. Indulnak a gyere­kek és a maguk méretére válogatni a hollandiai adományból. Két szakmával Kecskeméten A fiatal férfi ismerősen köszönti a Nagytiszteletű asszonyt, mikor megér­kezik. Két szakmája van, rendhagyó módon, kerékpárral jött, hitte, hogy itt munkája után boldogul. Magyar neve van, amit Erdélyben, szülőhazájában nem tudtak — vagy nem akartak? leírni. Egy méretének megfelelő szürke paplandzsekit kapott kabátnak és egy pár sportcipőt. Tiszta szívvel örült ne­ki. — Nagyon jól jött nekem, hogy ka­bátot kaptam, mert többször próbál­tam nekivágni a határnak, mindig ki- sebb-nagyobb csomaggal. Végül egy. reklámszatyorban hoztam váltás fehér­neműt —ennyi volt mindenem, amikor megjöttem, ismerősökhöz. Azonnal munkát kerestem, mert két szakmám van, úgy éreztem, boldogulni kell! El­mondhatom, hogy mindenki, akivel kapcsolatba kerültem, mellém állt! Alig akartam elhinni: a munkahelyem albérleti hozzájárulást ad nekem! így tudok spórolni, mert jogosítványt aka­rok szerezni. Ez is milyen nagyszerű! Hogy egyszer nekem jogosítványom lesz... Úgy érzem, befogadtak a munkahe­lyemen, de sajnos, sokat vagyok egye­dül és hazagondolok. Megkapom anyám leveleit, amiben sír, hogy nincs híre rólam, pedig én hosszú leveleket adok postára... Amikor mód van rá, megyek a Re­formátus Egyházhoz, ott találkozom a többiekkel. És remélem^ hogy lesznek kecskeméti ha rátáim is. Ügy érzem, na­gyon jó itt élni! Selmeci Katalin MUNKABIZOTTSÁG AZ ERDÉLYI MENEKÜLTEKÉRT Tegnap a kecskeméti tanácsháza épületében a városi Vöröskereszt, a népfront, a pártbizottság, a református egyház, a nagycsaládosok egyesülete, a Magyar Demok­rata Fórum kecskeméti szervezete, az értelmiségi fiatalok klubja, a szerveződő zsidó kulturális egyesület képviselői részvételével munkabizottságot alakítottak. Az önkén­tes társulás alapján szerveződött csoport célja — mint az a tanácskozás elején megfo­galmazódott — az erdélyi menekültek szervezett segítése. Számba veszik, hogy eddig hányán és kik települtek le a városban, müyen körülmé­nyek között, hogyan élnek, és nem utolsósorban: mi módon segíthetnének napjaik jobbításán. Döntenek arról, hogy kik és mennyi pénzt kapjanak a menekültek segélye­zésére elkülönített összegből, megszervezik az egyéb juttatások, mint például a ruhá­zati cikkek gyűjtését és szétosztását is. Hetenként egy alkalommal tanácskoznak, s az érintettek, az Erdélyből áttelepültek, kéréseikkel az I. emeleti S2. szobában jelentkez­hetnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents