Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 17. szám
VÁLASZ CIKKÜNKRE A lakosság továbbra is várja a MÉH- felvásárlókat Paz áriunk1 című, tavaly decem bér 28-ai vezércikkünkre a napok ban válaszolt Bozsó József, a Dél magyarországi Nyersanyag-hasznosító Vállalat főosztályvezetője. Ebben az írásunkban azzal foglalkoztunk, hogy a MÉH felvásárlói tevékenységével nem jutott széles, körűen közelebb a lakossághoz. „Vállalatunk a Dél-Alföld megyéiben 20 telepet és 80 gyűjtőhelyet tart nyitva fémek, papir- és textilhulladék, valamint műanyag fólia átvételére — írja a főosztályvezető. — Átvevőhelyeink egy része korszerűtlen, szűk, másik részük pedig nem a legmegfelelőbb területen található. Vannak olyan területek, ahol egyáltalán nincs felvásárlás. Ez szükségessé tenné új telepek létesítését, erre azonban jelenleg hiányzik az anyagi forrásunk. A korábbi gépkocsikkal kitelepültünk lakótelepekre is, hogy a hasznos háztartási hulladékokat átvegyük, ez az üzleti módszer azonban gazdaságtalan sága miatt és azért, mert nem keltette fel kellőképpen a lakosság érdeklődését, nem vált be. Hasonlóan nem vezetett eredményre az sem, hogy egyes vállalkozók — jutalékért — saját házuknál végeztek volna hulladékbegyűjtést. Mégsem mondunk le erről a lehetőségről, és itt kívánom megragadni az alkalmat, hogy kérjem: akit érdekel a jutalékos felvásárlás, és saját ingatlana van, jelezze Kecskeméten a MÉH-telep igazgátójának (Kiskőrösi út 3.)” A főosztályvezető levelében kitér a hangyaszorgalmú úttörőkre, akiknek a munkájára a gyűjtésben ezután is számítanak. (Kérdés, hogy egy gazdasági tevékenységben helyes-e a jövőben^- változatlanul — az úttörői lelkesedésre alapozni, az érdekeltség javítása helyett. — A szerk.). ír arról is, hogy a hasznosítható hulladékokat — a MÉH Tröszt vállalatain kívül —- átveszi a Metalloglobus, a Kohászati Alapanyag-előkészítő Vállalat, a Tema- forg, az egyéb vállalatok, a melléküzemágak, a magánkereskedők, s az átalánydíjas részlegek. Ezek a felsorolt cégek azonban annyira „meg- foghatatlanok” s talán elérhetetlenek is a lakosság számára — nem tudjuk, van-e ezeknek s hol a megyében valamilyen képviseletükre-, hogy jelenlétükre megint csak azt mondhatjuk, mint a MÉH-re: távol állnak azoktól, akik például szeretnének vevőt találni 10-15 küo- gramm újságpapírjukra és más, kisebb mennyiségű, hasznos hulladékaikra. K —1 . Növekvő bűnözés — kevesebb előzetes letartóztatás Az elmúlt esztendőkben egyre kevesebb gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, annak ellenére, hogy nőtt és szervezettebbé, veszélyesebbé vált a bűnözés — ez derül ki a Legfőbb Ügyészség most nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentéséből. A csökkenés a törvényesség szigorú betartására irányuló ügyészi törekvés eredménye. A vizsgálat összegzéséből kitűnik, hogy — a jogpolitikai elvárásoknak megfelelően — az ügyészi szervek csak indokolt és feltétlenül szükséges esetekben alkalmazták a legszigorúbb kényszer- intézkedéseket; így azok száma egyre csökken. A jelentés adatokkal támasztja alá e megállapítást. Eszerint 1983-ról 1987- re — az ismertté vált bűnözés növekedése következtében — 8,3 százalékkal emelkedett a gyanúsítottak száma; két évvel ezelőtt már 112 732 állampolgárral szemben merült fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ezzel szemben MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Magyar Nemzet, 1989. január 19-ei szám: Horvath L. István: Klikkek rabságában. (A vidéken élők kiszolgáltatottsága kapcsán a „tiszakécskei ügyről”.) Szövetkezet, 1989. 3. szám: K. I.: Biztonságba tört aranyat. (A Lakiteleki Takarékszövetkezet kecskeméti kirendeltségének bemutatása.) Január 20-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este, 7 órakor: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ. Ódry Árpád-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: NEM BÁNOK SEMMIT SEM! Bemutató előadás. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20— 01 óráig: Éjszakai diszkó 16 órakor Hajdú Sándor: HÓEMBER. Mese rockopera — bemutató Előzetes 21- én, szombaton 19 órakor ÖTCSILLAGOS FRANCIA SANZON. Közreműködik: Hegedűs D. Géza, Mikes Lilla, Malek Andrea fh. Pódiumbérlet MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: A VIDÁM ÖRDÖG BARÁTJA. Sz., mb., lengyel mesefilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor ELSZABADULT INDULATOK. Sz., mb., amerikai, film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A VALCERKIRÄLY. Sz., NDK- osztrák film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 8 órakor: AZ ÉVSZÁZAD CSÜTÖRTÖKIG TART. Sz., magyar film. Fél 6 órakor: Magyar filmkörkép. MÉNESGAZDA. Stúdiómon: 7 órakor: VANNAK VÁLTOZÁSOK. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor ÉLJEN SZERVÁC! Sz., magyar film. Videomozi: 6 órakor INFRAEMBER. Sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor LEO ÉS FRED. Sz., magyar rajzfilm. Fél 6 és 8 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HALÁL. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: KÉK VILLÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3, 5 és 7 órakor: FARKASLAK. Sz., csehszlovák film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: FEKETE ÖZVEGY. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: AZ ÁLMOK FELE. Sz., spanyol film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: NÁSZÉJSZAKA KÍSÉRTETEKKEL. Sz., amerikai film. TISZÁKÉ CSKE Szünnap. Shell— Interagkártérítés a pórul járt Trabant- és Wartburg-tulajdonosoknak Jóhírét mentve, csaknem teljes kártérítést ígér a Shell—Interag Rt. azoknak a Trabant- és Wartburg-tulajdonosoknak, akiknek a járműve a kaposvári töltőállomás műszaki hibája miatt üzemképtelenné vált. Az eset még decemberben történt, amikor is az egyik benzin-—olaj-keverék töltésére szolgáló kútoszlop két napon át kenőanyag nélkül szolgáltatta az üzemanyagot. Ennek következtében — a folyamatban lévő vizsgálatok szerint—mintegy hatvan kétütemű motor rongálódott meg. A benzinkút műszaki hibáját illetően Bölcs Zoltán, a kaposvári töltőállomás vezetője elmondta, hogy a kútoszlop automatikus védőrendszere mondta fel a szolgálatot. Az NSZK-ban gyártott1 berendezés normális esetben önmaga leállítja a kiszolgálást, ha akár a benzin, akár az olaj hiányát érzékeli. Az ország Shell-kútjainál több mint nyolcvan ilyen töltőberendezést használnak, s hasonló eset még sehol sem fordult elő. Ezért, bár eddig szükségtelennek látszott, most olyan módosításon gondolkodnak, hogy külön érzékelőkkel a kútkezelők is figyelhessék a két komponens meglétét. Eddig nyolcvan gépkocsi-tulajdonos jelezte, hogy a fenti ok miatt járműve használhatatlanná vált. A felkért pártatlan szakértők vizsgálata az esetek mintegy nyolcvan százalékában igazolta a kártérítési igény jogosságát. A Shell—Interag Rt. minden jogos igényt peres eljárás nélkül igyekszik rendezni; nem csak a javítás költségeit, hanem például a vontatás, az alkatrész- beszerzes költségét is kifizetik. Ezenfelül, ha valaki munkaeszközként használta gépkocsiját, kiegyenlítik a jármű nélkülözéséből származó jövedelemkiesést vagy többletköltséget. előzetes letartóztatásba 5,4 százalékkal kevesebben, már „csak” 9008-an kerültek. A csökkenés az állampolgári jogok és érdekek fokozottabb hatósági védelmére utal. A nyomozás menetében az ügyészi kontroll erősödését mutatja, hogy az ügyészségek által kezdeményezett szabadlábra helyezések száma és aránya messze meghaladja a panasz folytán nfegszüntetett előzetes letartóztatásokét. A vizsgált időszakban a hivatalból szabadlábra helyezettek száma jelentős mértékben nőtt. A nyomozás során 1987-ben 2109-en kerültek szabadlábra ügyészi kezdeményezésre — szemben az 1984. évi 1614-gyel —, míg panasz eredményeként 126-an. Az előzetes letartóztatás indokoltságát tehát folyamatosan vizsgálták, s amikor az már szükségtelenné vált, szabadon bocsátották a gyanúsítottat. Az utóbbi időben több helyütt megfogalmazódott annak igénye, hogy személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést csak a bíróság alkalmazhasson. A tények azonban ezt nem indokolják, mivel a gyanúsítottak szemszögéből legtöbbször előnyösebb az ügyészi, mint a bírósági döntés. Az utóbbi öt év adatai szerint az ügyész által előzetes letartóztatásban megvádolt személyek mindössze egy százalé- kát, 60-80 vádlottat helyezett szabadlábra a bíróság. Ugyanakkor évente mintegy 250-350 olyan személlyel szemben rendeltek el fogvatartást, akiknél az ügyész nem látta indokolt; nak az előzetes letartóztatást. Az ügyészség alkotmányos szabályozását előkészítő munkabizottság azonban indokoltnak tartja, hogy az ügyész által elrendelt előzetes letartóztatás miatt bírósághoz lehessen fordulni. Ez az elképzelés összhangban van a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezség- okmányával. Cj SZOLGÁLTATÁS: JÓ PÍN7.ÉRT JÓ BEVALLÁS Kiszámítják helyettünk az adót . —Hogy kell ezt kitölteni?—■ Ez a kétségbeesést kifejező kérdés jelenik meg az arcunkon, amikor kezünkbe vesszük az adóbevalláshoz szükséges nyomtatványokat. Bizony, sokaknak olyanok ezek a papírok, mintha hottentottául írták volna rá az utasításokat Nem csoda hát, hogy az utóbbi hetekben egyre többször halljuk, látjuk: itt is, ott is adókiszámítás céljából tanácsadó irodát nyitottak. Január 26-ától Kecskeméten is, a Horváth Döme utca 12. szám alatti SZÜV Computer—M irodában új szolgáltatás kezdődik. Ebben az Adógaras Irodának elnevezett kis központban a magánszemélyek részére^ a bevitt jövedelmi adatok és nyilatkozatok alapján — számítógéppel kiszámítják és elkészítik az adóbevallást. Mindehhez személyre vonatkozó adatok nem is kellenek, csupán a jövedelmekkel kapcsolatos dokumentumokat (kedvezményeket igazoló papírokat es okmányokat) kérik. Az adóbevalláshoz szükséges egységcsomagot maga az iroda biztosítja. Előnye még e szolgáltatásnak, hogy gyorsan, fél vagy egy óra alatt — a megadott információk pontosságától függően — elkészül a számítás. Mindez persze nem ingyenes. Egy adóbevallás elkészítésének az ára 750 forint, nyugdíjasoknak 500.. Megéri viszont gyors elhatározásra jutni a szolgáltatás igénybevételét illetően, ugyanis aki február 15-ig jelentkezik az Adógaras irodában, az 250 forinttal kevesebbet fizet. Egy adófizetőnek még ez is jól jöhet "VbBőtermő ősziárpa-fajta Évről évre növekszik az őszi árpa vetésterülete; ,a termelők sürgetik az újabb fajták megjelenését. Ennek az igénynek teáz eleget az új, francia eredetű fajta, a Plaisant, amelynek hivatalos vizsgálata befejeződött, éspedig.kedvező eredménnyel. A franciaországi Maisse-ben kitenyésztett növényt a Gabonatermesztési Kutatóintézet és a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat együttműködésével honosítják meg az országban. A termelők számára máris biztosítják a folyamatos vetomagellátást, s ez azt jelenti, hogy az eddig köztermesztésben lévő magyar nemesítésű Omega és a külföldi eredetű Rodnik-fajta mellé rövid időn belül fölzárkózhat a Plaisant. Az új árpaféle termőképessége a magyarországi kísérletek szerint jó; a kisparcellás próbák során, három év átlagában csaknem 10 százalékkal többet termett, mint az összehasonlításnál alapul vett magyar fajta. Tenyészideje valamivel hosszabb, ez azonban a termelők szempontjából hátrányt nem jelent. A francia növény télállósága is megbízható, ami növeli a hazai termesztés lehetőségeit. Az új ősziárpa-fajtát olyan területeken termesztik majd, ahol az igényesebb gabonafélék nem biztatnak kellő eredménynyel. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos gyermekbaleset Baján Január 18-án halálos gyermekbaleset történt Baján a Szent László és a Martos Flóra utca kereszteződésében. Varga Mihály 30 éves szegedi lakos személygépkocsijával elütötte az úttesten átszaladó Bognár Gábor 8 éves helybeli lakost (Jedlik Ányos u. 8-), aki a helyszínen életét vesztette. Varga Mihály vezetői engedélyét elvették és eljárást indítottak ellene. KERESIK Kecskemét, Március 15. utca 64. III/9. szám alatti lakásáról, 1988. december 31-én eltűnt, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik Hofszang György né Borbás Veronika. Az idős nő 158 centi magas, sovány testalkatú, háta hajlott, haja ősz, szeme barna, műfogsora van, fekete keretes szemüveget visel. Eltűnésekor szürkéskék szövetkabát, alatta fekete ruha, fején fekete kendő, nyakán drapp kézi kötésű sál, a lábán fekete félcipő voit. A rendőrség kéri, hogy aki HofszangGyörgyné tartózkodási helyéről tud, illetve róla bármely információval rendelkezik, értesítse a kecskeméti rendőrkapitányságot, vagy a legközelebbi rendőrt. KÖZLEMÉNY A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének feljelentése alapján a Szegedi Katonai Ügyészség büntetőeljárást folytat hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt az állásából felfüggesztett Fehér József százados, a kalocsai rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője ellen. HÍREK • HÍREK . ; NAPTAR 1989. január 20., péntek Névnap: Fábián, Sebestyén Napkelte: 7 óra 24 perc Napnyugta: 16 óra 27 perc Holdkelte: 14 óra 40 perc Holdnyugta: 6 óra 50 perc ' ‘ AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Január 18-án Kecskeméten a középhőmérséklet 1,2 (az 50 éves átlag mínusz 1,6), a legmagasabb hőmérséklet 6,5 fok volt. A nap 5,4 órán keresztül sütött Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,7, 13 órakor 4,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás. 1033,0 millibar — csökkenő — volt. Január 18-án Baján a középhőmérséklet 13 (az 50 éves átlag mínusz 1,7), a legmagasabb hőmérséklet 6,5 fok volt. 'A nap 575 órán keresztül sütött Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,5, 13 órakor 1,3 fokbt mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1035,8 millibar — emelkedő — volt. — HANGVERSENY. Holnap délelőtt 11 órakor hangversenyt rendeznek a kecskeméti Kodály-iskola dísztermében, ahol az intézmény gyermekkara, kamaraegyüttese és leánykara lép közönség elé, Szirtes Edina, Révész László és Smuta Attila vezényletével. — KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA. Kiss István országgyűlési képviselő január 23-án 9—12 óráig Bácsalmáson, a tanácsházán, január 25-én pedig 15 —18 óráig Kunbaján váija választóit. — FALUGYŰLÉST RENDEZ ma 17 óraitól az imrehegyi községi tanács a helyi klubkönyvtárban. Napirendjükön a lakosságot érintő főbb célok és az időszerű feladatok megtárgyalása is szerepel. VENDÉGLÁTÓSOKNAK A Kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban a vendéglátóiparban dolgozóknak, szállodai alkalmazottaknak, pincéreknek, január végétől német-nyelvtanfolyamot indítanak. Az összesen hatvan órás foglalkozással az idegenforgalmi szezonra szeretnék felkészíteni az érdeklődőket. — ENGEDMÉNYES NŐI- ÉS GYERMEKPULÓVER-VÁSÁRT tart január 23-ától 31-éig (szombat kivételével) naponta 14-től 18 óráig a Röviköt a Kecskemét, Halasi út 14. sz. alatti épületében. (205) — DIÁK VETÉLKEDŐ. Diákpárbaj címmel újabb fordulójához érkezett a város középiskoláinak játékos ügyességi, szellemi, sportvetélkedője. Január 22-én, vasárnap a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola és a Széchenyi István Vendéglatóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet csapata méri össze erejét. Áz érdeklődőket a kecskeméti Városi sportcsarnokba várják a 17-től 22 óráig tartó prograjnHOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL Mitől lett eredményes a Bajatex tőkés piaci szereplése? Egyebek közt ezt is megtudjuk a negyedik oldalon található. Amiben Kramer úr és a kollektíva hitt című riportban. Mellette a Kecskeméti Cipőipari Kisszövetkezetről szóló írást olvashatjuk. Az ötödik oldal egyik cikke — melyben a szerző Szabó István filmrendezővel beszélget — legfőképp a tv-nézők táborát érinti. Az ugyanitt Alkotás és életöröm címmel megjelenő írás a Kecskeméten élő festőművész, Bozsó János vallomását örökíti meg. A hatodik oldal írásai hasznos tanácsokat adnak például a kertészke- dőknek, a divat iránt érdeklődőknek pedig a cipődivatba nyújtanak némi bepillantást A hetedik és nyolcadik oldalon közöljük a rádió és televízió jövő heti műsorát SAKKHÉTVÉGE A SZÓRAKA TÉNUSZBAN Öt-tíz éves sakk iránt érdeklődő gyerekeket várnak január 22-én Kecskeméten a Szórakaténuszban fél 10 órakor. A kéthetente sorra kerülő foglalkozásokon a sakkozás iránt érdeklődő, gondolkodni szerető gyerekek feladatmegoldó játékokkal ismerkedhetnek meg. Jelentkezni és érdeklődni a Szórakaténusz Játékmúzeumban lehet, Kecskemét, Gáspár András u. 11. T.: 20-332. A programokon való részvétel ingyenes.. — ÚJ KÖNYVEK: Füleky György: A talaj. (Gondolat zsebkönyvek) — Laczkó Miklós: Korszellem és tudomány. 1910—1945. — Hernádi Sándor: Helyesírási önképző ■—1 Richard E. Passingham: Az emberré vált főemlős — Balogh András: Nemzet és történelem Indiában — Barakonyi Károly: Személyi számítógéppel támogatott vállalati tervezés — Hatályos jogszabályok gyűjteménye. 1945—1987 2. kötet. Minisztertanácsi rendeletek és minisztertanácsi határozatok — Major Ákos: Népbiráskodás forradalmi törvényesség—Olvastam valahol... III. Történészek a Rádió ismeretterjesztő műsoréiból — Látlelet. Reformgondolkodók szovjet irodalmi műhelyekben. (.Gyorsuló idő) — Rejtő Jenő: Az elátkozott part. A három testőr Afrikában — Lengyel Mária: Echokardiográfia. 2. átdolg. kiad. — Járayné Komlódi Magda: Pollenháború. (Képeskönyv a világhódító virágporról) — Ottlik Géza: Iskola a határon — Tímár György: A Duna titkai — Varázstrombita — Plavecz Tamás—Plavecz Nándor: Bruce Lee. (A Sárkány titokzatos világa) — Horváth Árpád: A távcső regénye — Illyés Gyulámé: József Attila utolsó hónapjairól. 2. kiad. — Kovács Sándor Tván: Szakácsmesterségnek és utazásnak könyvecskéi. Két tanulmány — Kolozsvári Papp László: Malomárok. .—TŰZZOMÁNCOK AZ ISKOLÁBAN. Strohner József művésztanár tűzzománc alkotásaiból nyílt kiállítás a napokban a kecskeméti egészségügyi szakközépiskola aulájában. A tárlat február 3-áig tart nyitva s azt naponta bárki megtekintheti. A BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT ÉRTESÍTÉSE A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat értesíti a baromfi-feldolgozó vonalakon (vágó, csomagoló, daraboló) dolgozó munkatársait, hogy január 23-án még szünetel a feldolgozás. Ezért csak a külön értesített dolgozók jelenjenek meg munkavégzésre. A feldolgozás megindulásáról szóló tájékoztatást keressék a Petőfi Népe január 23-ai (hétfői) számában. A toliüzem fizikai dolgozói január 23-án (hétfőn) a beosztás szerint két műszakban jelenjenek meg a munkahelyükön. A mosó üzemrészben dolgozó munkatársaink január 24-én jelentkezzenek a délelőtti műszakban. (X) Önkéntes fogságában a kígyós malájnak ágya és televíziója lesz. A vállalás értelmében óránként 15 percre hagyhatja el az akváriumot. Sikamlós társainak száma az első nap kereken száz lesz, dé naponta két újabb hüllőt tesznek melléjük erősítésnek. Dasztagir egyébként kígyóbűvölőként keresi kenyerét, de jeleskedik kígyóvadászként is, akkor, amikor háziasszonyok a konyhában vagy a hálószobában veszedelmes hüllőkkel találkoznák és a segítségét kérik. Egy 63 éves maláj férfi, akit környezetében a kígyók királyaként emlegetnek, szerdán kijelentette: elszánta magát, hogy bekerül a rekordok Guin- ness-könyvébe, oly módon, hogy száz kobra társaságában 14 napot tölt el egy akváriumban. Dasztagir Huszini már meg is állapodott egy múzeum igazgatójával abban, hogy az akváriumot bocsát rendelkezésére, amelyben kedden kezdi meg békés együttélését a kobrák tömegével. A kísérlettel egyidejűleg a múzeumban kiállítás nyílik „A kígyók és a társadalom” jelmondattal. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi-Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 \ * 1989.1. 20-án, megrendelés sorszáma: 830012 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001. Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Teijeszti a Magyar Posta Előfizethető a mrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, fél évre: 630,— Ft, egy évre: 1260,— Ft. HU ISSN 0133 - 235x Száz kobra társaságában