Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

* 1989. január 20. • PETŐFI NÉPE • 3 UTAZÁS A LAKÁSÁRU KÖRÜL „Szocializmusban élünk, nem fizetünk lakbért?” Kevés olyan területe van az életnek, mint a lakásgazdálkodás, amely fölött annyi indulat csapott már össze. Hi­szen csupán az a körülmény, hogy va­lahol mindenkinek laknia kell, jelzi: a lakás különleges áru, az emberek alap­vető érdekei fűződnek hozzá. Bérlakás és szociálpolitika: nem ugyanaz! Volt idő, amikor áru mivoltával csú­fot űztek. Egyfajta megfontolásból — önkényesen — „kiállították” a piacról. Azokról a házakról (lakásokról) van szó, amelyeket 1949—50-től állami tu­lajdonba veitek, a háború utáni lakás­ínség enyhítésére, hogy ezekkel otthont nyújthassanak a rászorulóknak. Ta­gadhatatlan, hogy az akkori körülmé­nyek közt volt ebben a lépésben igaz­ságtevés is, azoknak a javára, akik szegénységükben, hazatérő hadifog­lyokként, nagycsaládosokként, kevés pénzzel a zsebükben nem remélhették volna egyébként helyzetük javulását. Noha ez is részét alkotta a 40 évvel ezelőtti társadalmi változásoknak, mégis ellentmondásosnak hatott, ami­kor egy lakó havonta kifizette a 25-30 forint, vagy ennél nem sokkal több lak­bérét. Ennyibe került volna már akkor is egy-egy lakás használata? Dehogy. Csak mint dr. Sárközi István, a Bajai Városi Bíróság elnöke évtizedekre visz- szamenően megállapítja: — A tanácsi bérlakás a szociális tá­mogatással szinte egyet jelentett, any- nyira, hogy a lakáshasználók a kettőt jószerével egy kalap alá vették. így ter­jedhetett el aztán egyes lakók körében az a téves nézet — amit már én is hal­lottam: — „Szocializmusban élürjk, nem fizetünk lakbért." Mit éhgedhet meg az ember anyagi helyzete? — Az emberek anyagi helyzete — a manapság kétségkívül feszítő megélhe­tési gondok ellenére — jobb a 30-40 évvel ezelőttinél. A szegénységről még­sem mondhatjuk: a múlté. Vajon a lak­bértartozásokat kivétel nélkül a sze­génység „számlájára" írhatjuk? — Az igaz, hogy az OTP-tartozások terhével küszködő családoknak — fő­leg a fiatal házasoknak — szűkre sza­bottak az anyagi lehetőségeik — kezdte válaszát a bíróság elnöke. — Ma is vannak a társadalom peremére szorult emberek. Ki, milyen mértékben felelős saját sorsának az alakulásáért? Erről külön beszélgethetnénk, ám most hadd téljek ki csak arra: itt, Baján is, a taná­csi lakások bérlői közül számosán na­gyobb terhet vállalnak, mint amekko­rát elbírnak. így adósodnak el — Hallhatnánk erre példát a bírói gyakorlatból? — Harminc olyan üggyel foglalko­zunk jelenleg, amelyek nem jutottak volna el hozzánk, ha az adósok idejé­ben fizetnek. A lakásgazdálkodásban is árrá kellene törekedni, hogy aki csupán 4000 forintot keres havonta, vegye fon­tolóra: béreljen-e akkora lakást, amely havonta — fűtéssel, világítással és me­leg vízzel együtt — 1800 forintba kerül? Azt már a szerződéskötéskor tisztáz­ni lehetne — egyezik meg a vélemé­nyünk dr. Sárközi Istvánéval —, hogy kinek mekkora lakás bérletére futja, így nem adósodnának el olyan hamar. Még kísért a múlt a lakásbérleti jogvi­szonyban «— a szocializmus egy koráb­bi szakaszára jellemző elosztási gya­korlat§—, holott a kívánatos az volna: ahol piacról beszélünk (hiszen a lakás is áru) a. lakásgazdálkodásban, ott nincs helye a szociálpolitikának. A • lakbérfizetési késedelemben egyébként szerepet játszik az egyes ál­lampolgárok hanyagsága is. A tartozá­sok miatt történő foglalásig, illetve a kilakoltatásig hosszú az út. Adósnak lenni Magyarországon úri dolog — mint ezt a következőkben Eleky János, a Bajai Városgazdasági Vállalat igazga­tója is megerősítette. — Kecskeméten évek óta nagy ösz- szeggel, 1989 elején is 13 millió forinttal tartoznak az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat bérlői. Baján mekkora az adós­ság? — kérdezem Eleky Jánost. íIÉm Szeptemberben még 1 millió 400 ezer forint volt, de azóta ennek a 30 százalékát befizették. .. „-írr Önként? Uram, tudna fizetni? — Nem. Inkább felszólításra „csor­dogál” befelé a pénz. Három éve másodállású díjbeszedőket is alkalma­zunk. Ők hétköznap este és szomba­tonként elmennek az adósokhoz. Ti­zenötezer ügyfelünk van. Ennyitől ve­szünk át lakbért, lakáshasználati, fűté­si, melegvíz- és szolgáltatási, szemét- szállítási díjat. — A díjbeszedők jogosan járó tarto­zásokért kilincselnek. — Akik tényleg komoly anyagi gon- . dokkal küszködnek, vagy betegek, nem várják meg, amíg mi megyünk hozzá­juk. Jelentkeznek, kérve, hogy adóssá­gukat méltányosságból részletekben fi­zethessék. Alapvetően nem velük van baj. Hanem azokkal, akiket személye­sen is fel kell keresni, hogy hátralékuk­ból törlesszenek valamdhnyit. — Ők nem fogadják kitörő örömmel a pénzbeszedőket. Nem volt éppen hí­zelgő az egyik adós számára.— mint Baján járva hallottam —, amikor a díj­beszedő a lépcsőházban hangosan megkérdezte tőle: „Uram, tudna most abból a 10 ezer forint tartozásból vala­mennyit befizetni7’ A megélhetési költségek sorrendje — Jó volna minél kevesebbszer zak­latni a lakókat, s megértetni velük, hogy aki úgy határozott, megvásárolja tanácsi bérlakását, annak is be kell fi­zetnie a korábbi adósságát. Persze, nem könnyű a megélhetés — teszi hoz­zá a vállalati igazgató.^Ahogy csökken az életszínvonal és emelkednek az árak, romlik a bérlők fizetőkészsége is. A sorrend a havi fizetés elköltésében többnyire ez: 1. Legyen mit enni. 2. Jusson öltözködésre, ne lógjon ki a gyerek feneke a nadrágból. 3. Villany. 4. Gáz. 5. OTP. S majd csak ezután következik a lakbér. 6. Végül pedig a fűtési és a szemétdíj. ‘ — Ettől függetlenül azonban a lakás és a használatához tartozó többféle szolgáltatás is áru. Baján is élénken foglalkoztatja az embereket: ennek a különleges árunak hol a helye a pia­con? Egy névtelen levél írója nemrégi­ben arról számolt be lapunknak, hogy •ismer Baján egy olyan orvos házaspárt, akik 100 ezer forint lakbérrel tartoz­nak. Igaz? . — Nem. A szóban forgó bérlők 8 ezer forint garázshasználati díjjal és 12 ezer forint lakbérrel maradtak adósak, de tartozásukat már rendezték, így a velük szemben indított végrehajtási el­járást megszüntettük. Hol kezdődik a kötelezettség? Azért megkockáztatom — engedtes­sék meg az újságírónak is a saját véle-' ményalkotás —, hogy nem zörög a ha- raszt, ha a szél nem fújja. Kiderült ugyanis, hogy más viszont tartozik, en­nél többel is, mint amennyiről a szer­kesztőségünknek küldött levél tanús­kodik. Száztizenháromezer forinttal! Ki? Ezt nem mondta meg Eleky János (85 ezer forinttal adós lakóról is tud­nak a vállalatnál), mivel ezzel úgy­mond — személyiségi jogokat sértene meg. Sajnálom, hogy végül is nem ismer­hettem meg személyesen a 60-80-113 ezer forint lakbérrel tartozó embereket. Márpedig ez segített volna a tisztánlá­tásban: milyen gondokkal küzdenek a fizetésben elmaradt lakók, hogy megy a soruk, hol ér véget a személyiségi jogok védelme — s hol kezdődik a la­kásbérlők fizetési kötelezettsége. Kohl Antal TÉL A MÁTRÁBAN • Beköszöntött az igazi tél a Mátrában. A téli sportok kedvelői, kihasználva a kedvező időjárást, ezrével keresik fel a kedvelt kiránduló- és síterepeket, közöttük a Kékestetőt. (MTI-fotó) Bács-Kiskun megyei képviselő levele az Országgyűlés elnökéhez Dr. Kőrös Gáspár, Bács-Kisknn megye 4. számú országgyűlési választókerületé­nek képviselője levelet írt Stadinger Istvánhoz, az Országgyűlés elnökéhez. Levelé­nek másolatát lapunkhoz is eljuttatta, azt kérve, hogy közöljük azt. Kérésének az alábbiakban teszünk eleget. Kedves Stadinger Elvtárs! Az Országgyűlés 1988. novemberi ülésszakán „Á stabilizációs program első évében várható gazdasági fejlődés­ről és az 1989. évi gazdasagpolitikai feladatokról” szóló napiftnd vitájában már kértem a Kormányt, vizsgálja meg a lakosság rendkívül differenciált anya­gi helyzetét, életkörülményeit, megél­hetési lehetőségeit. Ennek alapjan a gazdasági stabilizá­cióval együttjáró terheket úgy ossza meg az állam, a vállalatok, a vállalatok és a lakosság között, hogy megállítható legyen a további drasztikus életszínvo­nal-csökkenés. Ismeretes, hogy a lakosság 7-10%-a a létminimum, 20-25%-a a társadalmi létminimum alatt él. Január 9-ét követően ismételten fel­kerestem Fülöpháza, Kerekegyháza, Kunbaracs, Ladánybene, Lajosmizse községeket, mint a Bács-Kiskun me­gyei 4. számú országgyűlési választóke­rület képviselője és tájékozódtam a la­kosság széles körének véleményéről, a nehezedő életkörülményeikről. A felsorolt községek lakosságának 22-25%-a nyugdíjas es azok több mint 80%-ának nyugellátása nem éri el a 4000 Ft-ot, illetve jelentős részük me­zőgazdasági járadékos. Sokan rendszeres szociális segélyből, és közel 1500-an eseti segélyből élnek. Az üzemek, mezőgazdasági szövet­kezetek és szakszövetkezetek termé­szetbenijuttatásban és segélyben része­sítik a rászorulókat. A községi tanácsok széles körű tár­sadalmi összefogással gondoskodnak az idős emberekről, napközi otthont, étkezést, házi szociális gondozókat biz­tosítanak. A fiatal házaspárok alacsony jövede­lemmel rendelkeznek, eladósodtak és az új kamatrendszerrel szinte kilátásta­lannak tartják a lakásépítést. A két vagy több gyermekkel rendelkezők tár­sadalmi létminimum alatt élnek. A középkorosztályhoz tartozók anyagi terheit növeli, hogy támogatják idős szüleiket és a pályakezdő gyerme­keiket. Azok a családok, akik háztáji vagy kisegítő mezőgazdasági termelést foly­tatnak, napi 12-14 órát dolgoznak, de az utóbbi időben az állattenyésztés költségei növekedtek és az erre a mun­kára fordított idő munkabére nem té­rül meg. A községi 'tanácsok minimális pénz­ügyi lehetőségei miatt villanyhálózat, vezetékesivóviz-, földgázhálózat építé­se, út- és járda létrehozása kizárólag a lakosság pénzéből történik, továbbá egészségügyi, kulturális, oktatási intéz­mények építéséhez pénzzel, társadalmi munkával járulnak hozzá. Helyzetük ebből a szempontból is hátrányos. Az országra vonatkozó adatok sze­rint 1978—1988 között 218,7%-kal nőttek a fogyasztói árak, miközben az életszínvonal az 1973-as szintre esett vissza. Ezen adatok figyelembevételével ne­hezen képzelhető el, hogy a külföldi és belföldi adósságunk azért halmozódott fel, mert a lakosság életszínvonalának megtartására, emelésére fordítottuk. A választókerület lakossága eddig is, és ezt követően is, munkájával segíti a gazdasági stabilizációt és a kibontako­zást, és választ várnak arra, hogy élet- körülményeikben mikor következik be kedvező változás. A felsoroltak figyelembevételével ja- i vaslom Stadinger Elvtársnak, hogy az Országgyűlés 1989-ben tárgyalja meg komplex módon az ország lakosságá­nak életszínvonalát és életkörülményei­nek helyzetét és jövőbeni alakulását. Dr. Kőrös Gáspár Bács-Kiskun megye 4. számú országgyűlési választókerület képviselője Meddig mehet el egy kisközség? Beszélgetés a balotai önállóságról? A tavalyi év változást hozott néhány Halas környéki község életében. Köz­vetlen megyei irányítás alá került Mélykút, Tompa és Balotaszállás. Ak­kor sem volt titok, hogy idővel a két­szintű igazgatás válik gyakorlattá a többi községi tanács munkájában is, mondhatni tehát: a „kísérleti nyúl” sze­repét is játszották ezek a községek az eltelt fél év alatt. A közigazgatási változás hatásairól, tapasztalatairól kérdeztük a balotai ta­nácselnököt, Dózsa Benőt, s a vb- titkárt, Bella Istvánnét. — Először is: én hiszem, hogy nem véletlenül választottak bennünket az elsők közé —^ mondja a tanácselnök. — A mi tanácsi apparátusunk hosszú évtizedek óta dolgozik együtt, kipró­bált, jó munkatársak. Azért kellett ezt elmondani, mert megnézhetnénk ma­gunkat, hogy állunk meg a lábunkon, na nem így lenne — veszi vissza a szót az elnök. — Nem kis bátorság kell ám ehhez a hirtelen nyakunkba szakadt önállósághoz! Ha csak azt veszem, hogy egy-egy vitás ügy kapcsán meddig mehet el, milyen hivatali magasságo­kig, az igazát keresve, egy kisközség, ha nem nyúlnak a hóna ala. Ezután nem kapjuk kézhez az „ukázt”, hanem magunknak kell ki­okoskodnunk a jogszabálytengerben, mit, miért, hogyan csináljunk, hogy rajta ne vesszünk. — Minden szakirodalmat megrende­lünk, s tetszik, nem tetszik, bele kell ásnunk magunkat a tudományba — bizonygatja a vb-titkár. — Innen nem küldhetjük tovább a nyugdíjas paraszt- embereket holmi hivatalos szöveggel, hanem meg kell oldanunk a gondját, ha kell, helyette is. {— Az az ügyintéző, aki nem próbálja felvértezni magát biztosabb, nagyobb tudással, hanem fölülről várna vagy kéme tanácsot, napestig ülhetne a tele­fon végén, mert ebből a szempontból aztán mi a világ végén vagyunk! —j neveti el magát az elnök. — Univerzális emberekké kell válnunk, mert itt ritkán adódik két egyforma ügy. Ami a járá­sok rendszereben jó volt, a rendszeres konzultációk, azt a megye nem tudja követni. Összecsődül száznál több em­ber, mit tudnak azok egymással kezde­ni? Ezért jó itt nekünk a város környéki bizottság. Közös cipőben jártunk min­dig, egyformán haragudtunk a városra. Itt végre egyenrangú partnerekként hányj uk-vetjük meg a tapasztalatain­kat, ki-ki amiben tud, tanácsot ad a másiknak. Itt végre Halas is egy a többi között. Nem vagyok én persze a város ellen, hiszen ezek a kisközségek rá is vannak utalva a város alapellátására. Kölcsönössé kell tenni a kapcsolatot, hiszen előbb vagy utóbb egymásba ér­nek a települések. Mi például a lakás­gondján tudnánk segíteni a városnak. Itt egy 1500 négyzetméteres közműve­sített telek kevesebbe kerül 30 ezer fo­rintnál. A közlekedésünk megoldott, semmi akadálya a bejárásnak. Ilyenfaj­ta együttműködésben látom én a jövőt. —Sokan járnak el dolgozni a faluból? — Nem, nem vagyunk alvófalu. Egyelőre kétszázzal több a nappali né­pességünk az éjszakainál. Öt gazdálko­dó egység ad munkát a lakosságnak. — Milyen a velük való kapcsolat? — Ismerve a terveiket — válaszol az elnök —, mi csak akkor fordulunk hozzájuk segítségéit, ha közös az érde­künk. Most az útépítés a közös ügy. A mi községünk mindig csak futott, hogy utolérje magát. Örvös kellett, tisztességes kereskedelmi ellátást, mun­kahelyet kellett teremteni. Talán majd ezután tudunk előre is nézni. — Mit terveznek? — Nézze, 460 ezer forint a fejlesztési alapunk. Eldöntöttük: ezután amit a lakosság akar — magyarán: amihez hozzájárul —, azt akaijuk mi is. A teljességhez hozzátartozik, hogy az idén Balotaszállás az említett új út mellett két pedagóguslakással, egy har­madik kúttá], száz köbméteres' gló­busszal s az arzénmentesítővel gyarap­szik. Hajós Terézia Aki a családját szereti... Mondják, bogy válságban van a család, gyengül az összetartó vonzalom, nem törődnek egymással a családtagok. Ugyan! Az előrelátó Kezdjük egy sajnálatos kivétellel. Az egyik apa mit sem törődve gyer­meke érdekével, szüntelenül tanu­lásra biztatta jó eszű csemetéjét. Harmincéves korára nyelvtanulás­ra elköltött vagy százezer forintot, ám a fiatalember beszélt oroszul, angolul, olaszul. Doktorált. Mi ta­gadás. munkahelyén megbecsülték erte: havonta legalább másfél ezer forinttal többet kapott a nyolcele- mis gépírónőnél. Ha igy halad, ta­lán lakást is vásárolhat nyugdíjazá­sáig, addig mafla, felelőtlen apja jóvoltából (is) albérletben sínylőd­het. Nem úgy iskolatársa. Az ő édesapja ugyan hivatalból szajkóz­ta a tanulni, tanulni, tanulni jelszót, de borravalós állásokba terelte cse­metéit, mivel ő maga is különösebb szakértelem nélkül került a húsos­fazék közelébe. S ha már ott volt, megoldotta gyerekei lakásgondját, amikor azok jószerént ki sem tud­ták mondani a lakás szót. Szemes­nek áll a világ alapon az elsők kö­zött, szinte fillérekért vásárolt egy olyan villát, aminek árából néhány éve három jó lakást vehetett. Kápé természetesen. Okosan szerette te­hát a családját. Igaz, megtehette... Az élelmes — Ügyes vagy, apa—csicseregte • a jó alakú, kisportolt fiatalasszony hasonlóan jó felépítésű féljenek, miután egy takaró leterítésével mintegy birtokva vette a zsúfolt yorsvonat egy fülkéjének felét a atalember. A gondoskodó szülők elégültségével szemlélték két ülő- helynyi birodalmában önfeledten játszadozó csemetéjüket. „Ilyenek az emberek, ezt a kis örömet sajnál­ják a Pistikétől”, duzzogta macská­ja vállára hajtva fejecskéjét anyuka, ha az elviselhetetlenül tömött folyo­sóról valaki helyért esedezve pillan­tott szét a fülkében. A következetes Sehogyan sem értette a szakszer­vezeti titkár halk megjegyzését az igazgató. „Mi az, hogy nem szíve­sen kéri vissza a brigadvezetőnőtől az utolsó pillanatban a beutalót! Még hogy a gyermekét egyedül ne­velő asszonyka már költségekbe verte magát? Sohasem nyaraltak? Na és? Meg, most' látták volna elő­ször a Balatont? Ő se jutott el a Kanári-szigetekre, pedig mióta no­szogatja drága neje, de csak Olasz­országba. tudott szerezni külföldi beutalót.” Megnézhetné magát ez a funk­cionárius, ha nem tudná, hogy más­kor még ki sem találta, hogy mit akar, de ő már bólogatott. Megér­demli, hogy ne csak vaktában telje­sítse parancsát, ismeije meg indo- kait. Megenyhülve beavatta családi élete kedvező fordulatába. .— Végre kibékültem feleségem drágalátos édesanyjával. Rögtön megkérdezte némi eŰel: ha a gyere­keidnek, unokáidnak, a falusi nagymamának jut hely a vállalati üdülőben, engem miért nem hívsz meg. Te vagy a főnök, csak egy szavadba kerül egy szoba szabaddá tétele... Adjatok az asszonynak valami rendkívüli segélyt és befizet­heti csemetéjét a fehértói napközi­be. Búcsúzásul hozzátette: „Tu­dod, egy igazgatónak családi életé­ben is példát kell mutatni...” Nincs igaza? Ha teheti... Heltai Nándor Áfészek a rákellenes alapítványért Eddig 600 ezer forint gyűlt össze azon a külön számlán, amelyre a fogyasz­tási szövetkezetek tagjai és alkalmazottai fizettek be összegeket „A rák ellen, az emberért!” elnevezésű ala­pítvány javára. A „Szövet­kezet” című hetilap szer­kesztőségének múlt évi felhí­vására az áfészek, takarék- és lakásszövetkezetek kol­lektívái, szocialista brigá­dok, ipari üzemek dolgozói, üzletek, áruházak alkalma­zottai gyűjtenek pénzt, s fi­zetik be a Dorog és Vidéke Takarékszövetkezetnél ke­zelt számlára. A befolyt ösz- szeget letéti jegyre váltják át, s így az idén az legalább 18 százalékkal kamatozik. Az akcióhoz^ csatlakozva, szá­mos vidéki áfész-áruház és nagyobb bolt legforgalma­sabb pontján pénzgyűjtő perselyt helyez el. A Buda­pesti Közlekedési Vállalat kiselejtezett autóbuszt bo­csát a szövetkezetek gyűjtési akcióját lebonyolítók szá­mára, ugyanakkor azt is fel­ajánlották, hogy egy javító­műhelyi brigádjuk a buszt felújítja, mozgó rákszűrő ál­lomás céljára alakítja át a járművet. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents