Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1989. január 20. A CSEHSZLOVÁK SAJTÓ A TÜNTETÉSEKRŐL - ^ „Csoportok” helyett „emberek” Az állami gazdaságok közgyűlésének állásfoglalása A prágai lapok közül csütörtökön egyedül a Rudé Právo számolt be az előző napi tüntetésről, amelyet ezúttal a rendőrség nem oszlatott fel. A lap •szerint körülbelül ezer ember vett részt a megmozduláson, és a tudósításból az is kiderül, hogy a korábbi napokban hangoztatott jelszavakon kívül a tünte­tők a legfelső csehszlovák vezetést is személy szerint támadták. Az újság is­mét azt írta, a meg nem engedett de­monstráció ösztönzői destabilizálni igyekeznek a társadalmat, nyomást gyakorolnak a szocialista államra. A Rudé Právo szerint nem véletlen, hogy az akciók időben megegyeznek a bécsi utótalálkozó zárónapjaival. A lap. külpolitikai oldalán egyébként kom­mentárjában élesen támadta George Shultz amerikai külügyminisztert, ami­ért a bécsi utótalálkozón a tüntetések­kel összefüggésben bírálta Csehszlová­kiát. Azzal vádolta Shultzcrt, hogy a bécsi dokumentum amerikai értelmezé­sét akarja meghatározóvá tenni. A Ru­dé Právo Jaromir Johanes csehszlovák külügyminiszter felszólalásához hason­Raif Dizdarevics, a jugoszláv ál­lamelnökség elnöke beszélgetést folytatott a szövetségi kormány el­nöki tisztségére javasolt Boriszav Joviccsal (Szerbia) és Ante Marko- viccsal (Horvátország), akik kö­zölték, hogy nem kívánják a televí­zió nyilvánossága előtt kifejteni az ország társadalmi-gazdasági válsá­gának leküzdésére, gazdaságpoliti­kájára vonatkozó elgondolásaikat. Hangsúlyozták, hogy nem ők ajánlkoztak erre a posztra, hanem az illetékes szervek javasolták Irak nem gyárt biológiai fegyvert Irak nemgyárt biológiai fegy-. vert, és az ország védelméhez nincs ilyenre szüksége — jelen­tette szerdán az INA hírügy­nökség az iraki kulturális és tá­jékoztatási minisztérium egyik tisztviselőjét 'idézve. Az iraki tisztviselő cáfolta azokat az amerikai jelentéseket is, misze­rint Izrael az Egyesült Államok közvetítésével figyelmeztette volna Irakot, hogy megtámadja az állítólagos biológiaifegyver- ■ gyárat. Az iraki biológiai fegyverrel kapcsolatos hireket amerikai té-, vétársaságok röppentették fel kedden. Az amerikai külügymi­nisztérium egyik képviselője szerdán úgy vélekedett, hogy „vannak olyan országok, ame­lyek biológiai fegyverek kidol­gozásán munkálkodnak", de - nem nevezte meg ezeket. Moszkvai ortodox templom — Újabb moszkvai templom került vissza a patriarchátus kezelésébe — kö­zölte a TASZSZ hírügynökséggel áz orosz ortodox egyház illetékese. Matfej Sztadnyuk Pál Pimennek, Moszkva és egész Oroszország pátriár­kájának személyi titkára — elmondta, hogy a XVII. században Mihály arkan­gyal tiszteletére épült templom sor­rendben az 51., egyházi kezelésbe visz- szaadott fővárosi templom. Az épület korábban Moszkva terüle­tén kívül esett, de a terjeszkedő város elérte az egykori gazdag Moszkva kör­nyéki települést, Troparjevót. A vnu- kovói repülőtérre vezető út mentén fekvő, magas lakóépületektől, tudomá­nyos és oktatási intézményektől öve­zett hagymakupolás templomból és ha­rangtoronyból álló épületegyüttest ko­rábban raktárnak használták. A helyreállítási munkálatok befeje­zése után megnyílik a hívők előtt a templom. A patriarchátus már kine­vezte a templom plébánosát a 36 éves Georgij Sztudenov esperes személyé­ben. A plébánosnak jelenleg legfőbb gondja a hívőket imára hivó harangok beszerzése, mivel a harangöntő szakma az elmúlt évtizedekben szinte teljesen feledésbe merült. lóan arra hivatkozott: semmilyen nem­zetközi dokumentum nem vonhatja kétségbe egyetlen ország jogát sem ar­ra, hogy fellépjen saját törvényei védel­mére. A Rudé Právo és a többi prágai lap­ban ismertetett olvasói véleményekből az is kitűnik, hogy a lakosság egy része korántsem értett egyet a rohamrendőr­ség sok esetben kíméletlen módszerei­vel. A lapok figyelemre méltó módon arra is utaltak, hogy az érdeklődő em­berek azzal, hogy a felszólalások elle­nére sem hagyták el a Vencel teret és ismételten visszatértek, tulajdonkép­pen együttműködtek az aktív tüntetők­kel. Az is újszerű, hogy míg korábban a CTK közleményeiben csoportokról volt szó, a sajtó most emberek ezreit említi. A Rudé Právóban megszólalta­tott népi milicisták (ők vasárnap segí­tettek a rendőrségnek) elmondották, hogy idős emberek is ellenségesen visel­kedtek, a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a teret, és hogy többen a tömegből kétségbe vonták jogukat a rendfenntartás segítésére. Megfigyelők őket. Ezért nincs is konkrét prog­ramjuk. Elmondták: úgy érzik, hogy nyilvános fellépésük óhatat­lanul konfrontációs kicsengésű lenne, ami a jelenlegi helyzetben a legkevésbé kívánatos. Leszögez­ték, hogy a kormányprogram nem az ő személyes ügyük, hanem az ország vezető testületéinek együt­tes álláspontját kell tükröznie. A Jugoszláv Dolgozó Nép Szo­cialista Szövetsége (népfront) or­szágos választmánya előtt egyéb­Robert Pelletreau, az Egyesült Álla­mok tuniszi nagykövete kedden felke­reste a PFSZ tuniszi központját és talál­kozott Hakam Balavi val, a PFSZ tuné­ziai képviselőjével. Ez volt az első eset, hogy az amerikai nagykövet elment a PFSZ központjába. A hírt Abu Ijád, a PFSZ második számú vezetője közölte csütörtökön, s azt az Egyesült Államok tuniszi nagykövetsége is megerősítetté. Pelletreau keddi látogatásával Ha­kam Balavi újévi udvariassági látoga­tását viszonozta. A nagykövet első íz­ben december 16-án találkozott a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet kép­viselőivel, azután, hogy a PFSZ-t veze­tő Jasszer Arafat ünnepélyesen dekla­rálta: szervezete elutasítja a terroriz­mus minden formáját és elismeri Izrael jogát a biztonságos léthez. (Folytatás az 1. oldalról) Moszkva megérti, hogy az új amerikai kormánynak a tárgyalások állásának tanulmányozásához időre van szüksé- ' ge, egyben reméli: a tárgyalások hama­rosan felújulnak, mi több, sikeresen be­fejeződnek. A szovjet külügyminiszter a berlini fal fenntartását vagy lebontását az NDK belügyének nevezte. Közölte to­vábbá, hogy a Szovjetunió az Interpol- ba való belépését fontolgatja, illetve belépni szándékozik más olyan szerve­zetekbe is, amelyeknek még nem tagja. A Szovjetunió külügyminisztere fel­szólalásában elmondta: a bécsi meg­egyezés mérföldkő a minőségileg más Európához vezető úton. A találkozó új normákat hozott létre az államközi érintkezéshez, teljes összhangban a hel­sinki záróokmánynak azokkal az elvei­vel, amelyek kimondják az államok nemzeti szuverenitását és jogát a füg­getlen intézkedésekhez. Sevardnadze szólt arról, hogy az utótalálkozónak voltak nehéz, feszült é$ drámai szaka­szai is, a megbeszélések mégis példátla­nul célraförőek és demokratikus szelle­műek voltak. Megjegyezte: az egymás­nak szóló-bírálatok előmozdíthatják a kölcsönösen elfogadható megoldások keresését. Remélhetőleg ezt a kedvező irányzatot nem ingatják öieg azok a néhány állam ellen intézett egyéni tá­madások, amelyek ezekben a napok­ban hangzanak el, s amelyek szerencsé­re kivételeknek számítanak — mondta. A külügyminiszter hangoztatta, hogy az európai biztonságnak a népek és az emberek számára a katonain kí­érdekesnek tartják, hogy a Rudé Právo csütörtökön, első oldalán egy olyan, ol­vasói ' levelet közölt, amelynek írója (Kamii Starek munkás) szóvá tette, hogy „a magasabb politikai szervek” nem foglalnak eléggé gyorsan állást az elmúlt napok eseményeiről. A csehszlovák néppárt lapja, a Lido- va Demokracie kommentárjában az el­múlt napok .eseményeivel kapcsolatban azt írta: „megrendelt rendbontásról” volt szó, ezek nélkül Shultz nem tá­madhatta volna Csehszlovákiát. Az új­ság szerint a szervezők, a Charta 77 és a többi ellenzéki csoport tagjainak „ezért a szolgálatáért” újabb dollárok, nyugatnémet márkák és tuzex-bonok érkeznek majd. A lap „nem normális állapotnak” nevezte egyébként a rend­kívüli intézkedéseket és azt hangsú­lyozta: „a belső életben is előnyt adunk minden kérdés politikai megoldásának, ha azonban emberek százai vagy ezrei szélsőséges viselkedésére békés állam­polgárok fizetnek rá, a nyugalmat határozott eszközökkel kell biztosíta­ni”. ként a Szerb és a Crna Gora-i Szo­cialista Köztársaság, továbbá a Vajdasági Szocialista Autonóm Tartomány és Koszovói Szocialis­ta Autonóm Tartomány Boriszav Jovics; Horvátország és Szlovénia, valamint a Jugoszláv Szakszerve­zeti Szövetség és a Jugoszláv Har­cosok Szövetsége pedig Ante Mar- kovics jelölését támogatta. Bosz­nia-Hercegovina és Makedónia mindkét jelöltet egyformán jónak tartja. — George Bush elnök beiktatása után, néhány héten belül újabb ameri­kai—palesztin találkozóra kerülhet sor ^ mondta szerdán Tuniszban Jasszer Abed Rabbo, a PFSZ VB tagja. A pa­lesztin politikus a tunéziai rádiónak adott nyilatkozatában bejelentette azt is', hogy január 26-án Madridban a PFSZ képviselői találkoznak a spanyol, a francia és a görög külügyminiszterrel, s a találkozón egy nyugat-európai béke­kezdeményezés terve lesz napirenden, olyané, amely összhangban áll a palesz­tin béketervvel. Február elején a PFSZ felveszi a kapcsolatot a Biztonsági Ta­nács öt állandó tagjával is. A palesztin diplomácia híre, hogy Pakisztánban szerdán nagykövetség szintjére emelték a PFSZ iszlámábádi képviseletét. vül politikaijogi, állampolgári, szociá­lis és kulturális vonatkozásai is van­nak, s ezek a szovjet peresztrojka folya­matában szintén középponti helyet foglalnak el. Ezért a Szovjetunió igen fontosnak tartja a következő években az emberi jogokról rendezendő három nemzetközi konferenciát, amelyek kö­zül a harmadikat Moszkvában tartják majd. A szónok hangoztatta, hogy a Szov­jetunióban megvalósuló radikális gaz­dasági reformok elő fogják mozdítani a más országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatok szorosabbá válását. Eduard Sevardnadze rámutatott: a népek joga saját kultúrájukhoz ugyan­olyan alapvető tényező, mint az élethez és a szabadsághoz való jog. Európában nem kevés a több nemzetiségű ország, s elengedhetetlen, hogy ezekben min­den nemzetiség törvényes és szavatolt védelmet kapjon kulturális értékeinek védelmére. Beszédének befejező részében Se­vardnadze megállapította, hogy a hel­sinki folyamat Európát a kelet—nyu­gati viszony központi elemévé tette. Hatásai az Egyesült Államok és Kana­da révén az amerikai földrészre, a Szovjetunió révén pedig Ázsiára is ki­terjednek. Az Urálon túli szovjet terü­letről sem fenyegeti katonai veszély Eu­rópát éppúgy, mint Ázsiát — szögezte le Sevardnadze külügyminiszter. Végül kifejezte meggyőződését: Európa min­den nehézség ellenére is alkalmas a kö­zös európai- ház nagy tervének megva­lósítására, arra, hogy a bizalom, a jog és a nyitottság földrésze legyen. KÍNAI —VIETNAMI KONZULTÁCIÓ Zárt ajtók mögött . —;,Csien Csi-csen kínai kül­ügyminiszter csütörtökön Pe- kingben fogadta Dinh Nho Li- em vietnami külügyminiszter- helyettest, aki múlt szombat óta tartózkodik a kinai fővárosban. A kínai külügyminisztérium szóvivője — a találkozót előze­tesen bejelentve—közölte, hogy zárt ajtók mögötti, bizalmas jel­legű • konzultációra készülnek Liu Su-csing kínai külügymi­niszter-helyettes részvételével. A vietnami diplomata kon­zultációin a központi téma a kambodzsai probléma.politikai rendezése. A találkozó bizalmas jellege miatt a kínai szóvivő nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Vietnami források ugyanak­kor kiszivárogtatták, hogy az első közvetlen megbeszélések Kína és Vietnam között a kam­bodzsai kérdésről „nyílt és ba­ráti légkörbéh” folynak. Vietna­mi diplomáciai forrás szerint is arról folyik a párbeszéd, hogy békés megoldást találjanak a kambodzsai kérdésre, de a felek arra is kihasználják az alkal­mát, hogy szót váltsanak a kínai —vietnami kapcsolatok norma- lizálá$ának lehetőségéről. Pekingi diplomáciai és újság­írókörökben jelentős fejlemény­nek ítélik azt, hogy a vietnami diplomata találkozott Csien Csi-csen kínai külügyminiszter­rel is, aki szerdán érkezett vissza Pekingbe európai látogatásáról. Reagan nem fog filmezni Reagan amerikai elnök mél­tatta Mihail Gorbacsov politi­káját és a Panama-szerződések felülvizsgálatát javasolta utolsó interjújában. A The New York Timesban csütörtökön megjelent nyilat­kozatában a távozó elnök eluta­sította a konzervatívok bírála­tát, hogy „túl gyorsan” közele­dett a'Szovjetunióhoz. Reagan szerint a korábbi szovjet veze­tők „terjeszkedő politikát” foly­tattak, míg Mihail Gorbacsov különbözik elődjeitől és vele sikerült fegyverzetkorlátozási megállapodást kötni. A tettek, nem a szavak számítanak —- hangoztatta az elnök — s nyil­vánvaló, hogy a rakétaszerző­dés oly mértékben ellenőrizhe­tő, amilyenről korábban még álmodni sem lehetett. Reagan kijelentette, hogy a Panama-csatornáról 1978-ban kötött szerződéseket felül kelle­ne vizsgálni, ha Manuel Norie­ga, a panamai nemzeti gárda fő- parancsnoka (az ország gyakor­lati vezetője) a helyén marad. A szerződés értelmében a csator­nát 1990—2000 között fokoza­tosan teljesen átadják Panamá­nak, amelynek területén van. A cs^tornaövezetben fontos amerikai katonai támaszpontok működnek. Washington elítéli Panama és Kuba kapcsolatait, Noriegát 'pedig kábítószer­csempészéssel vádolják. Filmszínészként immár nem kíván szerepelni, mondotta a tá­vozó elnök, aki annak idején mintegy 50 filmben játszott. A közművelődési tv-hálózat szerdán életrajzfilmet közvetí­tett Reaganról, amelyben az el­nök maga is elismerte: az ötvenes évek elején a hollywoodi színész­szakszervezet funkcionáriusa­ként tájékoztatta az FBI-t, a szö­vetségi rendőrséget a kommu­nisták tevékenységéről és a vád tanújaként vallomást is tett a washingtoni törvényhozásban. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT # Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint a lottó 3. játékheti nyerőszámai a következők: 29, 55, 75, 81, 87 Az Állami Gazdaságok 'Országos Egyesülésének legutóbbi közgyűlésén állásfoglalás született arról, hogy a gaz­daságok miként kívánnak részt venni a stabilizáció és a kibontakozás országos programjában, és megfogalmazták azt is, mi hátráltatja őket ebben. Az állásfoglalás leszögezi, hogy az állami mezőgazdasági nagyüzemek — mint a szocialista gazdasag részei — nem egyszerűen más országok nagy­üzemeit másolták, hanem a magyar vi­szonyoknak megfelelő gyakorlatot folytattak. Széles körű hazai és nemzet­közi együttműködésre rendezkedtek be. Eredményeikben nagy része van az agrárértelmiség munkájának. Az üze­mek, küszködve a kötöttségekkel, a túlzott bürokráciával, eddig is kerés- ték, s ezután is keresni fogják a gazdál­kodás megújításának lehetőségeit. Napjainkra azonban a gazdálkodás­ban, így az anyagi érdekeltségben is, olyan ellentmondások jöttek létre, amelyek — a közgyűlés állásfoglalása szerint — hátrányosan hatnak a meg­újulásra, a komplex reformfolyamatok kibontakozására. Ezért a kiéleződött nemzetközi versenyben való további si­keres részvétel érdekében, és a hazai élelmiszerpiac igényeinek változatlanul jó színvonalú kielégítéséhez az alábbia­kat tartják szükségesnek a közgyűlés résztvevői. A gazdaságban és a politikában egy­aránt szükség van a stabilitásra, s atra. hogy az eddigieknél jobban előtérbe kerüljön az értekteremtő munka. Szük­ségesnek tartják, hogy kiszámíthatóbb legyen a gazdasági szabályozás és külö­nösen a banki finanszírozás; ez utóbbi jobban vegye figyelembe a mezőgazda- sági termelés ciklikusságát. Az árak fe­leljenek meg a valóságos értékeknek. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának ellenőrző bizottsága Papp Zoltánnak, a bizottság elnökének, a Rózsafai Egyetértés Tsz elnökének ve­zetésével csütörtökön a TOT székházá­ban — a területi szövetségek ellenőrző bizottsága elnökeinek részvételével — kibővített ülést tartott. A testület az érdekképviseleti munka időszerű kér­déseiről tárgyalt. Megállapították: halaszthatatlan az olyan agrárpolitikai, gazdaságpolitikai koncepciók kidolgozása, amelyek alapján növelhető a mezőgazdasági Háromnapos látogatásra csütörtö­kön délután Debrecenbe érkezett Pozs- gay Imre, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, államminiszter. Délután a megyei pártbizottság székházában Hajdú-Bihar megye és Debrecen város párt-, állami vezetőinek társaságában Postás Sándor első titkár tájékoztatta a megye társadalmi, politikai, kulturá­lis és gazdasági életéről. Elmondta, hogy a Hajdú-Bihar megyei és a debre­ceni városi pártértekezletek, illetve a területi pártszervek megújítása után ki­cserélődött'a titkárok 12, a testületi tagok 25 százaléka. Ugyanakkor csök­kent a választott szervezetekben a fia­talok, a fizikai dolgozók és a nők ará­az új alkotmányban rögzítsék: a fo­gyatékosoknak joguk van a társadalmi beilleszkedésre. Pregun István (Sza- bolcs-Szátmár megye) értelmi fogyaté­kosokat gondozó egyházi intézmé­nyekben szerzett kedvező tapasztalata­iról szólva indítványozta: állami gim­náziumokban is tegyék lehetővé, hogy a diákok önkéntesen jelentkezhessenek értelmi fogyatékos gyermekek mellé gondozónak. Dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet (Nógrád megye) is úgy vélekedett, hogy azonos személyiségjogok illetnek meg mindenkit a társadalmi, gazdasági hasznosságra tekintet nélkül. Az inté­zeti elhelyezéssel szemben a fogyatéko­sok családon belüli ellátásának gondo­latát támogatta, hangsúlyozva ennek a megoldásnak a humánus jellegét. Bánfalvi István; szociális és egészség- ügyi minisztériumi államtitkár egyet­értett a gondozási, ápolási díj bevezeté­sével a súlyos fogyatékost gondozó csa­ládok számára, helyeselte a nyugdíjjo­gosultság megszerzését is. Úgy véleke­dett: a segélyezés rendszerét is fenn kell tartani, de bővíteni szükséges az alanyi jogon járó támogatások körét. Foglal­koztatási rehabilitációt kizárólag az ál­lami költségvetésre támaszkodva nem lehet megvalósítani, érdekeltté kell ten­ni a gazdálkodó egységeket ebben a tevékenységben. Azzal, hogy a fogyaté- kosok érdekképviseleti szervezetei által Meg kell akadályozni az agrárolló to­vábbi nyílását. Az állásfoglalás a továbbiakban le­szögezi, hogy a hazai háttéripar erőtel­jes fejlesztése elengedhetetlen az élelmi­szer-termelés növeléséhez. Szükséges­nek tartják az agrárkereskedelem szer­vezetének és érdekeltségének teljes át­alakítását, a világpiaci protekcioniz­must figyelembe veve pedig szükséges a magyar agrárexport támogatása. Igen fontosnak ítélik, hogy a belső vállalkozások révén növekedjen a dol­gozók, a kisebb termelői csoportok fele­lőssége, önállósága, anyagi érdekeltsé­ge. Fontosnak tartják azt is, hogy kap­jon azonos rangot az állami, a szövetke­zeti és az egyéni tulajdonforma. Ezzel összefüggésben leszögezik: az állami gazdaságok földje legyen —r a többi ter­melőeszközzel azonosan—az ő tulajdo­nuk, ezt követeli meg a termőföld meg­óvása, racionális használata, termőké­pességének fokozása és a földforgalom is. ­Tovább kell fejleszteni a vállalati ön- kormányzatot, úgy "hogy az egyértel­műen fejezze ki a tulajdonosi erdeket. Az irányítási formákat önállóan vá­laszthassák meg, a gazdaságok maguk dönthessenek arról, hogy melyik ön- kormányzati formában, illetve társasá­gi formában kívánnak működni. • A mezőgazdasági érdekképviselet ja­vítására — egyéb intézkedések mellett —javasolják a Magyar Mezőgazdasá­gi Kamara létrehozását; a kamarai munkában az Állami Gazdaságok Or­szágos Egyesülésére, mint saját érdek- képviseleti szervükre építenek. Az állásfoglalás szerint az*állami gaz­daságok részt kívánnak venni környe­zetük és a falvak fejlesztésében, a műve­lődés és a szociális biztonság anyagi alapjainak előteremtésében. (MTI) fizetendő társadalombiztosítási járulé­kot csökkentsék, nem értett egyet, mondván: a társadalombiztosítás csak úgy képes önálló pénzalapként működ­ni, ha megőrzik a bevételi forrásokat, Dr. Chikán Csaba, a Mozgáskorlá­tozottak Egyesületeinek Országos Szö­vetsége elnöke felszólalásában hangsú­lyozta: hazánkban nincs átfogó szoci­álpolitikai és rehabilitációs koncepció, illetve megfelelő statisztikai felmérés a mozgáskorlátozottakról. A szövetség az eddigi évi ötmillió helyett 25 millió forint központi költ­ségvetési támogatást tartana indokolt­nak, s kéri a kormányt, hogy tűzze napirendre a fogyatékosok átfogó re­habilitációját szolgáló törvény kimun­kálását. Alacsony színvonalúnak tartja a mozgássérült fiatalokkal való foglal­kozást, szorgalmazta, hogy a lehető legmagasabb szintig képezzék ezeket a gyerekeket. Varga Miklós (Veszprém megye) javasolta, hogy a bizottság tá­mogassa, illetve terjessze az illetékesek elé a Mozgáskorlátozottak Egyesülete­inek Országos Szövetsége igényeit. Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága úgy határo­zott, hogy — a Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium javaslata alapján — támogatja az Országos Rehabilitáci­ós Konzultatív Tanács megalakítását. Ez a testület szakemberek bevonásával a rehabilitációval kapcsolatos elgondo­lásokat foglalná egységes koncepcióba. (MTI) JUGOSZLÁVIA , A kormányelnökjelölteknek nincs programjuk Palesztin diplomácia SEVARDNADZE BESZÉDE A bécsi megegyezés mérföldkő az európai történelemben TOT-tanácskozás az érdekképviseleti munkáról Pozsgay Imre Debrecenben Áz Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése (Folytatás az 1. oldalról) termelés jövedelmezősége; jelenleg ugyanis az alaptevékenység átlagos jö­vedelmezősége mindössze öt százalék körüli. A bizottság állást foglalt arról is, hogy a szövetkezetek jogi szabályo­zására és az önkormányzati munka erőteljes növelésére feltétlenül szükség van. Az ülés résztvevői közül többen úgy vélték, hogy az érdekképviseletek­nek a jövőben szélesebb körű gazdasá­gi szolgáltatásokat, is nyújtaniuk kell, szorgalmazzák például azt, hogy ezek a szervezetek folytassanak árfigyelő és áregyeztétő tevékenységet. (MTI) nya. Részletesen tájékoztatta az állam- minisztert a Debrecenben működő al­ternatív szerveződések tevékenységé­ről. Pénteken reggel a Debreceni Tartósi- tóipariKombinátban folytatódik a Poli­tikai Bizottság tagjának programja: a konzervgyár megtekintése után a térség élelmiszer-ipari vállalatainak igazgatói­val és párttitkáraival folytat eszmecserét. Délután a debreceni sportcsarnokban pártaktívát tartanak, ahol P.ozsgay Imre A. pártszervezetek és a politikai reform címmel tart előadást. Szombaton az ál­lamminiszter részt vesz és felszólal az egyetemi és főiskolai pártbizottsági titká­rok országos tanácskozásán. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents