Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

4 O PETŐFI NÉPE • 1989. január 3/

„Erdélyezés”

Új fogalom kering kisded hazánkban. Többnyire idegenkedve vagy fölényesen, jobb esetben értetlenül vetik I oda: sok már ez az erdélyezés.

Ha csak^erdélyezésre gondolnak, igazuk van. Ebből a kevés is sok. Az erdélyezés nagyhangú, üres hivatkozásban és hivalkodásban áll. Akik crdélveznek, azoknak semmi közük Erdélyhez, kisujjukat se mozdítják Erdélyért és az erdélyiekért, számukra pusztán divatos szólam.

Mellesleg: az erdélyezés egy sorba tartozik a magyarkodással, a nemze- tieskedéssel, a népieskedéssel, a függetlenkedéssel, az ellenzékieskedéssel, a reformkodással. Közös jegyük e fogalmaknak, hogy álmegnyilatkozást, áltevékenységet, álmagatartást fejeznek ki. Hamisságot, hamisítást.

Itt fordul meg a kocka.

Lévén, hogy a hamisság az igazságot utánozza, akár a hamis gyöngy az igazgyöngyöt. A hamisság .nem . magában veszélyes, hanem az igazságot veszélyezteti. A hamisítványnyal együtt könnyen szemétre vethetjük az igazit, az igazat is.

Felelősen ítéljeii hát, aki erdélyé- zésről beszél. Válassza el a hamisat a hitelestől. Vigyázzon, hogy amit az erdélyezésben elutasít, azzal ne sá- rozza be Erdélyt, az erdélyi séget, az erdélyi ügyet magát.

Olyan időt élűnk, mikor ebben a szó tettel ér föl.

Korábban Erdélyről szólni se lehetett, leszoktunk erről a szóról, nemzedékek nem tanulták, nem ismerték ezt aszót. Egyesek azt hitték ugyanis, hogy az el nem hangzó szó nemlétczövé avatja a szóban megnevezett valóságot; lám, mily furcsa materializmus.

Most a földrengés robaját árasztja a szó, hogy Erdély. És a földrengést lehetetlen elhallgattatni vagy elhallgatni. Kivált, ha országok, nemzetek rázkódnak bele.

Erdélyben, 1970 és 1972 közt, öt egyház kimutatásai 2 millió 471 ezer magyarról tudtak. Már akkor megszüntették területi autonómiájukat, azaz a Maros Tartományt, és szellemi központjukat, a kolozsvári magyar Bolyai Tudományegyetemet. Jövőjüket a nemzeti jelleg megsemmisítésében, az egységes román társadalomba való beolvasztásban határozták meg, az ezredfordulóig tartó szakaszokban. Ebben a többi nemzeti, nyelvi, vallási kisebbség is osztozott és osztozik. Számuk, ugyancsak 1970 és 1972 közt, elérte a 2 millió 160 ezret, összesen csaknem S millió ember ez.

*N t

" Földrengés — írtam föntebb.

Bizony, földrengéshez hasonlítható, hogy a nemzetiségi, nyelvi, vallási beolvasztás kényszere elől, 1972 óta, 380 ezren vándoroltak és menekültek ki Romániából.

Közülük 45-50 ezer magyar (sokan németek vagy zsidók házastársaként, családtagjaként települtek más országba). Ebből 25-26 ezer nálunk keresett és keres hazát és otthont. Csak az utóbbi hónapokban mintegy 17 ezren érkeztek.

Persze, a számok mögött sorsokat kell látni. Zöniében nehéz, megtöretett személyes sorsokat, és a mai magyarság közel egyötöd részének közös sorsát.

Mintha egy népes család tíz tagjából kettőt pusztulás fenyegetne. Ilyenkor nincs kibúvó. Segíteni és menteni kell őket, áldozni és küzdeni kell értük.

Ezt az állapotot idézi föl itt és most a szó, hogy Erdély, erdélyiség, erdélyi ügy.

Ennél a jelentésnél húzódik a szó hitelességének, illetve hamisságának határa.

Ha a szóból hiányzik ez az Erdély, ez az erdélyiség, ez az erdélyi ügy, nos, akkor az a szó valóban nem más, csak erdélyezés.

Lépjünk tovább azonban.

Erdélyezésen először is az kapatik rajta, aki gyakran és hangosan beszél Erdélyről,, de nem segit, nem áldoz, nem küzdj nem cselekszik. Hogy tegyen valamit, az, természetesen, nem kötelessége. Dfe a kényelmességet, a közönyt, az önzést legalább ne akarja hiúsággal megkoronázni.

, Hamisabb magatartás is akad. Rossz, sőt romlott szándék vezeti azokat, akik az igazságot rágalmazzák meg, a segítséget csúfolják ki, a hiteles szót ássák alá.

Tudatos rávaszsággal ők keverik össze a fogalmakat is. Erdélyezésnek címkézik azokat a tetteket és szavakat, melyek valójában Erdélyt, az erdélyiséget, az erdélyi ügyet szolgálják. Leggyakrabban és leghangosabban az ő szájukból fröccsen ki a mér-' gezett szó: erdélyezés.

Értsük meg ezt a szót.

Indokoltan bánjunk ezzel a szóval.

Óvakodjunk azoktól, akiknek a szájuk sűrűn rááll erre a szóra.

Székelyhídi Ágoston

Kísérleti felvételi

A zsámbéki tanítóképző főiskola tájékoztatja a tanítói pálya iránt érdeklődőket és továbbtanulni szándékozókat, hogy 1989-ben a tanítói szak nappali tagozatán új kísérleti felvételi eljárás alkalmazására kerül sor.

Lényege: az alkalmassági

vizsgák körének szélesítése, a középiskolai tanulmányi teljesítménynek az eddigieknél nagyobb súllyal történő elismerése.

Az új eljárás lehetőséget kínál azok számára, akik az alkalmassági vizsgálaton megfelelnek és a középiskola III—IV. osztályában év

végén magyarból, történelemből, matematikából és idegen nyelvből legalább jó (4-es) osztályzatot értek el, hogy a hagyományos felvételi eljárás (írásbeli, szóbeli) nélkül nyerjenek felvételt.

Erről az érdeklődők részletes tájékoztatást kérhetnek a főiskola tanulmányi osztályától.

CZAKÖ GÁBOR:

Négy magyar rémmese*

Äjózan est. diadala

. Presszón frtrteiú diszkón túl. egy- \ irtásra talál ti ölá Gijjomés Tót Lu- csifla. Gijjótft gyűrűket veti Lucsiltá- nak: karikát. és köveset, nyakláncát, | fényképet csináltattak, közöset. Az- ' tán, ahogy jobban tftegismerkedtek| a fényképet | Lucsilla széjjeitépte, de előtte Gijjortíszéiftct rozsdás szögget k kiszúrta, füféfjiHlyfrta, kajál csikkel leégette. Kiderült, de ki ám, Hogy Gíj- . jóm utolsó, alattomos, mocskos hevi- metálos. Gijjofn ugyancsak rájött; - hogy Lucsilla'' Ugyancsak megéri a pénzét! Hogy téfgdzság is kiderüljön,

. nieg a szennyéóílb. maradjon á ládában, elég legyek Itten— ahogy mondani szokás' — egyetlenegy Szó: a . lanemók cemeflae baracklekvár he- . lyett borssalétle asgrízes tésztát.

A két család megalakította a 'üt1 . sógstóhot. Az okosabbja kiszámrtot- ta, hogy mit ér a két gyűrű, a nyák- iónt, mennyit, a nyugOt-kárpátí rokonság ígérte nászajándék, szákiba

■ vette, hogy te lett már foglalpzVa a kiűtúrház nagyterűié, ff cigányok föl- ’vették az előleget, (snylftnda kinyomta a meghívókat, Noéi'bácsi levágta a

,; birkát. A vitában győzött ájózan ész.

. ■illet országra szól A: lakodalmat : csaptaid JlároM napig húzta a cigány, y jolyl a le, ja ktítyák csirkecombot et- iéki a csirkék mazsolás tanát, én.há- . rom ciibákoí. GijjlBHt és Lucsilla máig is élnek, ha meg tíéfíi fojtották egymást eg}' kanál vlzbetí.

'l&Ogy kéffiEflÉj;

a kétségből az 'Cgyjség?

; Az őSZött: ősszetanakodott ötven ötötleveS.ottt.ölcsész: ők ugyan nem jártiak Szerda tattár újonnan kiírt ódon előállásaira, már estik azért sem, mefl Szerda professzornak ugyané

■ kollégiumát elsvhéftjnár elszenvedték

■ egyszer. Jogász clnworáiktói tudtáky, hogy senkit sem lehet ugyanazon vétekért kétszer..íff:

No, összeült § tanszékcsoporti tanács öt professzora: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök és Péntek. Hétfő a diákok követelését kerekperec anti- marxistának minősítette, Kedd szerint az ilyen mozgolódásokban hátsó gondolatok bizseregnek, az ettcötele- | zetten párton kívüli Csütörtök prae akadémikus Visszautasította a tanügyi báráttyboibe búvá pártellenes farkaskodást. Péntek ’Sí! rebellis szellemében tanácsolta: meg kéne \jMzrti, mi azigúzság a tanulók kérésében, s vértéi.tán é'ehet értelmes komp- romissztthiot kötni .velük, hogy a tanári tekintély is megmaradjon, és a deákok is itufüljanak valamit.

Szerda professzor összefoglalta az elhangzottakat — egyhangúnak minősítvén a tanácskozást. Péntek professzor tiltakozott, hogy ö társaival nem értettegyet, hanem a diákok felé hajlott, Magyarán: nem azt mondta, amit kollégája a szájába adott.

Szerda tanár szemöldöke a magasba szökf&ril. r

— Doha, Tisza, Dráva, Száva, törjön ki a lábad szára, miért baj az, JancMdlrt?

Nein az a legény, aki adja* hanem aki állja!

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás Tiszáit innen, a parkolón túl, a fövenyüs strand előtt terjengett egy kis terccske, hol kilencféle árusok i üditgetnk a maguk hasznára a neki- hevült jüidőzőket. A bódék és nyárfák árnyalta terecske bejáratát fehér- rel\ágottykerek, piros KRESZ-tábla óvta aiiiutósoktól: a strandig az utolsó tizenkét métert tegyék meg már gyalog.

No, ugyan óvhatta!

Óvta égy környezetvédelmi őr is, aki a tilosba hajtókát szorgosan bir- ságolgatta: a maga hatáskörében háromszáz forintokkal. Egyszer, amint éppen egy piros Ladazsiga ablaktörlője alá dugta a cédulát, mit látott, mit nem?- Belül, a műszerfal műbőr borítására ki volt tűzve, szépen, időrendi sorban a tegnapi birság és a . befizetést igazoló csekk, á tegnapelőtti, az azelőtti, és egy takaros tűpárnában bevetésre kész gombostűk várakoztak.

Ebből ti, akik még nem tudjátok, most megtanulhattátok, hogyan mulat egy magyar úr. 4

Néma gyereknek az e’társ mondi a nevét

Eccé a bulgárok meg a magyarok értelmes határvillongás helyett doppingversenybe kezdtek. Ösmerik, sport: békapkodik a legények a titkos izombogyókat, aztán gyárik a temérdek vasakat, ki bír nagyobbat. No, hun a bolgár bírt, hon a bulgqx. A magyart alig-alig, mer’ tuggyuk, gyütt a laboros, vette a pisit, és úgy kiválogató belülié a bogyót, mint kotlós a piros kukoricát.

így nem mehetett soká. A szemfüles magyart edző végre kilesé a csata-, fintaságot a függöny hasadékán: hogy a bulgár vasgyúró a világcsúcs után menten a rejtekhely pamlagjára dűl, gatyáját lévonik, katéterrel mégcsa- polik, hólyagjába bétöttik az erre a célra odaállított e’társ vizit. Biztató rögvest a fijajit: éggyet sé féljenek, fájják bátran az izombogyót, még maga Mérődé herceg sem találi még!

Ámde légy esétt a levesbe! Bogyó vöt, versenyzőink béfalák ferpléstű’ becsülettee’, e’társ is vállata az utazás kinnyát a hazájér, oszt pisilt doszt, orvos is kerűt a sportszerűség kerétei között — a szűk keresztmetszet a katéterellátásba’ mutatkozott.

Mit vót mit tenni, a magyari bajnok

— anyaszült pucéron, ahogy élőink

— vitte a vizsgálati anyagot a dop- ■ pingszobába, a maga leléménye szér rint. Hanem az ajtóba’ még köt vön mondani a nevit. Az e’társ harsogó helyette,, de a bééresztő kisasszonynak a mi daliánk hangja kéllétt. Nyögött, bucorodott szegény folfútt pofával, csillagot látott, öt karikát 4M és végtére nem a nevit nyelte lé. így kénytelén vót odabenn az igazságot csurgatni a kémcsőbe. A magyari sportvezétés még azóta csattogtad a szép, hófehér kézit: nahát, még ilyet!

SZENTKIRÁLYI SZÍNJÁTSZÓK

9 A darab végére minden jóra fordul, mint ahogyan lenni szokott. A felvételen szint# valamennyi szereplő látható.

A fiam nem a lányom

A puritán meghívón ez áll: „Ismét bárom felvo- násos színdarab tanulásához kezdett a színjátszó csoport. Közös akarattal felelevenítettük és 1988. december 29-én, csütörtökön este 6 órakor színpadra állítjuk A fiam nem a lányom című vígjátékot. Az ,előadás teljes be- . vételét a felállítandó I. István királyszoborra ajánlják fel. ”

A főpróbára igyekszünk Szentkirályra. Fél órával előbb érkezünk. A modem, tágas művelődési házban még senkit sem találunk. Addig körülnézünk a faluban. Az emberek sietnek hazafelé, vége a napi munkának. Tulajdonképpen a sarki csárdában sincsenek sokan, akikkel viszont ott találkozunk, tudják, hogy nagy napra készülnek a község színjátszói.

9 A. vígjátékul. Pásztor Jtiézáné taruic-, nö tanította he. egyben ö a súgó is.

Felelevenítették a régi hagyományt

Egy kicsit később már teljes díszkivilágításban pompázik a művelődési ház. Autók állnak glédában az épület előtt. Odabenn lázasan készülődnek a szereplők a főpróbára. Pásztor Gézát, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház igazgatóját — amíg berendezik a színpadot — arról faggatom, hogy egy kisközségben hogyan jön létre lelkes amatőr színjátszó csoport.

— Ennek hagyománya van — meséli az egy esztendeje főfoglalkozásban mű- velődésiház-igazgatóként tevékenykedő Pásztor Géza. — Magam is emlékszem arra, hogy évtizedekkel ezelőtt nagy sikerrel dolgozott a faluban a színjátszó csoport. Felvetődött tehát a gondolat: miért ne lehetne ma is létrehozni egy aktív közösséget? Feleségem pedagógus, vele együtt kerestünk fel jó néhány szentkirályit, akiket bemutatásra váró darabunk szereplőinek kértünk fel. Érdekes módon csak kevesen utasítottak vissza bennünket, szinte valamennyien örömmel vállalták el az újszerűnek ígérkező feladatot.

— És be is mutatták a darabot, hajói tudom, óriási sikerrel.

— Valóban zsúfolásig megtelt a művelődési ház a tavasszal, amikor játszottuk A fiam nem a lányom című Bárány Tamás-vígjátékot. Több mint ötszázan váltottak akkor jegyet és ez szép eredmény a 2100 lelket számláló településen. Úgy gondoltuk, most még egyszer műsorra tűzzük a darabot, hogy akik nem látták, a két ünnep között megnézhessék. Most is elkeltek a belépők. Az összegyűlt pénzt pedig a jövőre felállítandó I. István-szoborra ajánlottuk fel. Lantos Györgyi alkotása másfél millió forintba kerül, a költségek felét a megyei tanács állja, a többit a falunak kell összegyűjteni, örülünk, hogy néhány ezer forinttal mi is hozzájárulhatunk ehhez.

Lelkes amatőrök

A színjátszók együtt maradtak. Van közöttük *tsz-dolgozó, gyári munkás, irodista, egyéni gazdálkodó. Valamennyien izgalommal lépnek a művelődési házba, ha próbát hirdetnek. Olyanok is járnak rendszeresen, akiknek ugyan nem jutott szerep.a darabban, de hasznosnak vélik az ott eltöltött időt; És valakinek a függönyt is el kell húzni .<>. Ez ugyancsak fontos „szerep”.

9 Pásztor Géza, a művelődési ház igazgatója videóra vette a főpróbát. (Tóth Sándor felvételei)

A „világot jelentő deszkákon” főpróbára készen állnak a szereplők. Előbb azonban néhány színjátszóval szót váltunk.

Kenyeres Ambrtis egészségőr Füge Jani szállodaportás jelmezében válaszol:

— Mindig szerettem játszani, nem csak a színpadon. A hatvanas években KISZ-titkár voltam a tanyavilágban. Akkor is sok műsorral előrukkoltunk, meg persze reggelig tartó bálákkal. Különlegesség az amatőr színészkedés? Nekem nagyon hiányzik a társaság, a közösség. Tanyán lakom, s nem sajnálom az utazást azért, hogy néhány órára, a próbák idejére jól érezhessem magam. Ide mindig örömmel jövök...

Faragó István ötvenhárom esztendős, ő a korelnök á csoportban. Róla előzetesen megtudtuk, hogy nem először áll a dobogón.

— Harminc évvel ezelőtt jómagam írtam színdarabot, melyet a népfrontkörben mutattunk be. Jókat kacagott a közönség és várták a folytatást. Sokáig nem hagytuk abba a színjátszást, több produkciót műsorra tűztünk akkoriban. Most Pásztorék hívtak. Egy percig sem gondolkoztam a válaszon, azonnal igent mondtam a felkérésnek. Tizenöt kilométerre lakom a falutól, de boldogan vállalom a kerékpározást esténként.

— Mit szólnak az ismerősök Pista bácsi „müvészkedéséhez”?

— Még az utcán is megszólítottak, gratuláltak. Persze, akadnak olyanok, akik megszólnak azért, hogy kiállók a színpadra... Mindegy, nem foglalkozom a kétkedőkkel, nem várhatjuk el,

hogy mindenkinek egyformán tetsszen a színjáték, a színészkedés.

„Művésznőnek szólítanak”

A fiatalabbakat is megkérdezzük. Csanádi Ferencné a tsz-irodán dolgozik, a darabban pedig az egyik főszerepet ^lpkitja.

Mjj, Régebben verseket szavaltam — mondja csillogó szemekkel. — Nem gondoltam arra, hogy egyszer megízlelem a színészmesterséget, persze, amatőrként. Másoknak is tetszik az új „szerepköröm”, az irodában „művésznőnek” szólítanak. Jókat derülünk ezen. A családom nem annyira, hiszen ha próbálunk, akkor nincs otthon meleg vacsora, a gyerekért pedig a férjemnek kell mennie az óvodába.

FakanJózsef növényvédős brigádve- zetö a szentkirályi tsz-ben. A fiam nem a lányom című vígjátékban ö játssza Vilit, az „elcserélt” vőlegénybe 81 i:

— Véletlenül kerültem ra, darabba. Eredetileg mást szemeitek ki erre a szerepre, de az illető meggondolta magát; én beugrottam helyette. Eleinte izgultam, féltem de az első olvasópróba után megbarátkoztam a gondolattal, hogy színpadon mutatkozzam. Sokat készültem a szerepre, odahaza, és biztonságot adott, hogy súgónk is van.

— Senkinek sem célja, hogy hivatásos színésszé váljon —jelenti lei Ahnási Anikó, aki pincérnőként egymondatos szereppel részese az előadásnak. — Bár magam is kedvelem a színművészetet, szeretem a színészeket, érdekel a világuk. Pesten jártam élelmiszer-ipari szakközépiskolába, akkor sok színházi előadást láttam, a kollégiumban pedig tagja voltam a színjátszó körnek. Édesanyám mesélte, hogy Szentkirályon ő is szerepelt hajdanán egy darabban. Most átvettem a stafétabotot...

Két férfi az ágy alatt

Szentkirályon népszerűek az amatőrök. Vajon a környékbeli településekre eljutott-e már a hírük? Igen, meg is hívták őket Tiszakécskére, Nyárlőrinc- re, Lakitelekre, de egyik helyen sem lett az előadásból semmi. Az utolsó pillanatban mindenhol visszamondták a meghívást. Nem tudni, miért. A nyáron viszont ellátogatnak majd abba a Pozsony melletti faluba, amellyel évek óta jó kapcsolatot tart fenn a termelő- szövetkezet. A citerazenekar ugyancsak bemutatkozhat majd Szlovákiában.

A szentkirályiak persze nemcsak a helyi színjátszók bemutatóit nézik meg, hanem rendszeresen járnak a kecskeméti Katona József Színházba is. A megyeszékhely teátrumában tudnak arról, hogy karnyújtásnyira tőlük lelkes amatőrök lépnek időnként közönség elé. Talán még a jövőben szakmai segítséget is várhatnak a szentkirályiak a színháztól.

Pásztor Gézáné tanította be Bárány Tamás három felvonásos vígjátékát, A fiam nem a lányom című darabot. Tőle kérdezzük, mennyit kellett küzdeni a sikerért, a helyiek vastapsáért.

— Nem kellett küzdeni — feleli. — Mindannyiunknak jó szórakozást jelentettek a próbák, az előadások. Az. első színdarab, a játék összekovácsolta 'a csoportot, a siker erőt adott a továbbiakhoz. Már megvan, hogy mit tűzünk műsorra márciusban. Egy szovjet színdarabbal, a Két férfi az ágy alatt-tal rukkolunk elő.

Végignézzük a főpróbát. Minden flottul megy, senki nem hibázik. Vala: mennyien örömmel játszanak. Nem kell tartaniuk attól, hogy a közönség nem veszi majd a poénokat. Remélhetőleg, a szentkirályi színjátszók még sokáig szórakoztatják majd a helybelieket.

És talán eljut jóhirük a faluhatáron túlra is... Borzák Tibor

' .9 ... . '

* Az MTI-Press pályázatának II. díjas alkotása tárca kategóriában