Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-09 / 293. szám

Hetven éve született Győrött Szönyi Márton {19IS—1944) volt repülőszá- zados, kommunista partizán. Szegény sorsú háromgyermekes csa­lád gyermekeként 1938-ben elvégezte a Kereskedelmi Akadémiát. Mivel külö­nös vonzalmat érzett a repülés iránt, jelentkezett a Honvédelmi Minisztérium felhívására; az olaszországi kiképzésről zászlósi rangban mint vadászrepülő tért haza. Csakhamar kikerült a magyar gyorshadtest repülőszázadával a szovjet frontra, de gépét már 1941. augusztus 27-én Dnyepropetrovszknál lelőtték, ö pedig szovjet hadifogságba esett. Mi­után sebesüléséből felgyógyult, önként jelentkezett partizánszolgálatra. Hóna­pokig harcolt Ukrajnában, s hősi maga­tartásáért magas katonai kitüntetésben részesült. 1944 nyarán egy 12 fős partizáncso­port parancsnokaként ereszkedett le társaival együtt Ózd környékén, a Bükk-hegységben ejtőernyővel. A szét­szóródott osztagot azonban partizánva­dászok lepték meg. Neki sikerült elme­nekülnie, a Kissikátor környéki tanyán levő rejtekhelyét azonban árulás folytán felfedték, s a csendőrök megölték. Hamvait 1956-ban a Mező Imre úti te­mető munkásmozgalmi panteonjában helyezték örök nyugalomra. Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT Születtek (november 30. és december 1. között anyakönyvezettek): Dunai Nóra (anyja: Huszka Edit), Varga Bri­gitta (Kis Mária), Bodrits Mirella (Vincze Emília), Gudricza Zsolt (Tus­kán Ildikó), Gaburi Attila (Vörös Te­rézia), Kovács János (Király Erika), Fekete Sándor (Ádám Ilona), Lajdi Krisztina (Molnár Anita), Hegedűs Boglárka (Deli Edit), Udvardi Viktória (Kiss Sára), Hetényi Katalin (Oláh Márta), Paulik Petra (Kovács Erzsé­bet), Boros Csanád (Tassy Lilla), Strobl András (Tisztán Ilona), Kovács Ágnes (Sigulinszki Anna), Patyi And­rea (Hegyi Aranka), Simon Krisztina (Kis Erzsébet), Benics Anita (Pálfi Ilo­na), Báthori Márk (Bodri Ágnes), Ré- pási Balázs (Váradi Terézia), Fásy Dá­vid (Bertus Aranka), Lovas Bálint (Szabó Anna), Fokti Mariann (Borso­di Margit). Házasságot kötöttek (november 28. és december 3. között): Cikutanija Ra- mazi Zaurovics és Ipacs-Szabó Ildikó, Bagyinszki János és Domokos Erika, Bognár János és Szűcs Rozália, Palla- gi István és Sándor Erzsébet, Fodor Zoltán és Hódi Zsuzsanna, Ládi Attila és Nagy Zsuzsanna, Bodor Gyula és Papp Zsuzsanna, Csősz Csaba és Ho- dosi Izabella, Mészáros Mihály és Ko­vács Ilona, Germán Sándor és Varga Erzsébet, Szőlősi Gyula és Takács Eri­ka. Meghaltak: Nagy István (Kecske­mét), Török István (Szabadszállás), Molnár László (Csemő), Putyora Lász- lóné Mészáros Etelka (Kecskemét), Koroknai Szilveszter (Nagykőrös), Nagy Pálné Tóth Sára (Kecskemét), Busa Sándor (Városföld), Fekete Jó- zsefné Donászi Mária (Kecskemét), Csillag Ferenc (Kecskemét), Hosszú Lajosné Bolla Anna (Helvécia), Széná- si Istvánné Szabó Ilona (Ballószög), Csereklei Mária (Szabadszállás), Mija- tovics Józsefné Farkas Jolán (Kecske­mét), dr. Deim Ágoston (Kecskemét), Józsa Jánosné Tót Judit (Kerekegyhá­za), Tenke János (Helvécia), Hajagos Ferencné (Vörösmarti Sarolta (Kecs­kemét), Farkas Gyuláné Horn Aranka (Kunszentmiklós), Gazsó Istvánné Tóth Mária (Szabadszállás), Hős Gá- bomé Takács Ilona (Kunszentmiklós), Szabó Józsefné Börönte Mária (Kecs­kemét), Galla Pálné Sebők Mária (Kecskemét), Szeles János (Fülöphá- za), Budai János (Tiszakécske), Révész Bálint (Kecskemét), dr. Bajtay Miklós- né Iványosi-Szabó Mária (Kecskemét), Tarjányi Dezsőné Sánta Mária (Kerek­egyháza), Nagy Mihályné Kiss Jolán (Kecskemét), Révész Ferenc (Kecske­mét), Halász Rezsőné Kocsák Ilona (Kecskemét), Józsa István (Kecske­mét), Hajdú Imréné Csuszi Mária (Izsák), Németh Kálmán (Orgovány), Nagy Józsefné Saiga Mária (Kun- adacs), Gábris Károlyné (Orosháza). KISKŐRÖS Házasságot kötöttek (november 29. és december 4. között): Takács András és Gyöngyösi Katalin, Szenohradszki Sándor és Dusnoki Éva, Jeszenszki Pál és Kiss Márta. Meghaltak: Szkenderovics Tibor Ist­ván (Kiskőrös), Tóth Ferencné Benkó Lídia (Kiskőrös). SEGÍTSÉG A MEZŐGAZDASÁ GI ÜZEMEKNEK, KISTERMELŐKNEK Ismét Agroker-akció! Az elmúlt hét végén a megye két tsz-szövetsége is küldöttközgyűlést tar­tott, amelyen az előadók és hozzászó­lók szenvedélyes hangon mondták el a szövetkezetek nehéz pénzügyi helyze­tét, azt, hogy az egyszerű újratermelés­hez sincsenek meg a szükséges anyagok és eszközök. Kemény szavakkal illették az ipari termékek árainak folytonos és egyre erőtéljesebb emelkedését, s az ag­rárolló nyílásával együtt jelentkező adóterhek elszegényítő hatását. Arról is szóltak, hogy nincs elég és megfelelő gép és eszköz a szövetkezetekben, a meglévők jó része elhasználódott, s újakkal pótolni — a magas gép- és esz­közárak miatt —, alig képesek. Ez utóbbi természetesen hatással van a termelőeszköz-forgalmazó vállalatra is. Megkérdeztük dr. Mormer Miklóst, a Kecskeméti Agroker Vállalat igazga­tóját, hogy megtudjuk: az idén mennyi­vel csökkent a gépeladás és valójában van-e mit kínálniuk a mezőgazdasági üzemeknek? — A csökkenés 1987-hez képest 40 százalékos — válaszolt dr. Mormer Miklós —, s így a korábbi átlagos 400 millió forintos forgalom helyett, az idén 260 millió forintért tudtunk eladni gépeket. A jelenlegi készleteink között találhatók olyanok, amelyek az elmúlt esztendőkben a hiányzók, a keresettek közé tartoztak, mint például az univer­zálisan használható MTZ és Zetor traktorok, illetve különböző ekék, tár­csák, kombinátorok, vetőgépek. — Jobb lenne a mezőgazdasági üze­meknek is, ha ezek a gépek az ottani színekben állnának, s munkára készíte­nék elő a szövetkezeti szerelők. Mivel a jövő esztendőben a szabályozók hatásá­ra az elvonás növekszik, s ugyanakkor az eddigi tájékoztatókon elhangzottak szerint a gépek, alkatrészek, eszközök ára is mintegy 20-25 százalékkal nő át­lagosan — az import éppen úgy, mint a hazai —, még kevésbé tudják megvásá­rolni a szövetkezetek. — Ez nekünk is nagy gondunk, ugyanakkor gyakorlatilag azonos az érdekük a mezőgazdasági üzemekkel: a gépek álljanak a termelés rendelkezésé­re a szövetkezetekben, mert ezek segít­ségével lehet a termelést, a jövedelmet, a nyereséget fokozni. Az ily módon megszerzett pénzből tudnak azután is­mét beruházásokra is költeni. — Az idén már kedvezményesen érté­kesítettek kombájnokat. Most gondol­tak-e arra, hogy az erőgépeket és a munkagépeket is olcsóbban árusítják? — Az aratás előtt 30 kombájnt ad­tunk el 12 százalékos árengedménnyel, s most tervezünk még egy gépértékesí­tési akciót, nagyobb árengedménnyel. A Zetor, az MTZ és a T—150 K trak­torokat, ásóboronákat, silózót, néhány ekefajtát, tolólapokat, bálaszállítót stb. 40-50 ezer forinttal olcsóbban ad­juk, összesen 32 árufélét kínálunk ked­vezményes áron. Úgy gondolom, jelen­tős megtakarítást érhetnek el az üze­mek, ha azt is figyelembe veszik, hogy a mostani, eredeti árnál is drágábban juthatnak az erő- és munkagépekhez. — Mikor kezdődik az akció és med­dig tart? , — December 10-étől 30-áig állunk a mezőgazdasági üzemek és a kisterme­lők rendelkezésére, ugyanis ők is ol­csóbban vehetnek Honda, valamint Mio kistraktorokat. Cs. I November legudvariasabb autóbusz-vezetői Ismeretes olvasóink előtt, hogy a Kunság Volán és a Petőfi Népe szer­kesztősége közös akciót hirdetett a hó­nap legudvariasabb autóbusz-vezetője cím elnyeréséért. Az olvasóktól novem­berben beérkezett 232 szavazat közül 'az első helyet, immár harmadszor, 78 szavazattal Hajnal Péter jakabszállási, a másodikat Tóth Endre helyi járati, a harmadikat pedig Csábi Ferenc kerek- egyházi járatban közlekedő autóbusz- vezető szerezte meg. Az 1500 forintos' jutalmakat dr. Libor Gábor, a Kunság Volán kecskeméti üzemigazgatója adta át. A versenynek még egy fordulója van hátra, de ettől függetlenül Hajnal Péter már megnyerte az évi összetett ver­senyt, amely dijának átadására majd januárban kerül sor. Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy az utolsó forduló szavazólapja rövide­sen megjelenik, amelyet kérünk ponto­san kitöltve beküldeni. Megyénk az országos sajtóban I Népszabadság, 1988. december 7-ei szám: Fejér Gyula cikksoro- ! zata: Szemben az öngyilkossággal. (A cikkben nyilatkozik dr. Gubacsi László főorvos megyénk öngyilkossági helyzetéről.) Élet és Tudomány, 1988. 50. szám: Holczer József: Breviárium. (A kecskeméti tanár Írása a Nyelv és Élet című rovatban jelent meg.) Nimród, 1988.12. szám: Kispál—Saly: Apróvadas reményeink. I I , (Simon György Bács-Kiskun megyei fővadász nyilatkozik az idény kilátásairól.) —Saly—: így születik égy kiállítás. (A Természettu­dományi Múzeum és a Kiskunsági Nemzeti Park a Szikes tavak állatvilága címmel kiállítást rendezett be a Péteri-tó közelében.) Néphadsereg, 1988.49. szám: T. I.: A kórház születésnapján. (A 35 éves kecskeméti, 2. számú katonai kórház bemutatása.) Áutókatalógus a vámmegállapításhoz Januárban Magyarországon is megjelenik az Eurotax—Schwacke au­tóár-katalógus, a Láng Könyvkiadó, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint az NSZK-beli Eurotax—Schwacke Kiadóval kötött megállapodás alapján. E katalógus árait tekinti a vámhatóság január 1-jétől a magánforga­lomban beerkező használt személygépkocsik vámalapjának. A négy év­nél nem régibb gépkocsik esetében — benzinüzemű gépkocsinál 1600, dízeljárműveknél 2000 köbcentiig — a katalógusban közölt adatok 10 százaléka lesz a vám összege, forintban. A katalógus a több mint 20 ezer adat mellett ismerteti a gépkocsik magánimportjára vonatkozó fontosabb hazai vámrendelkezeseket, az NSZK-ban és Ausztriában alkalmazott többletértékadó-visszatérítéssel kapcsolatos tudnivalókat, s számos hasznos tanácsot a külföldön meg­köthető biztosításokhoz. A könyv valamennyi hazai könyvesboltban kapható lesz, ára 98 forint. (MTI) Vízminőség-védelmi készültség a Maroson és a Tisza alsó szakaszán Az Alsótiszavidéki Környezet- védelmi és Vízügyi Igazgatóság szerdán másodfokú vízminőség­védelmi készültséget rendelt el a Maros magyarországi teljes szaka­szán, valamint a Tiszán, á Maros torkolatától a jugoszláviai ország­határig. Az intézkedésre azért volt szükség, mert Románia illetékes vízügyi szervei arról küldtek értesí­tést, hogy egy Arad környéki ve- gyikombmátból szennyezőanyag került a Marosba, és így a folyón rendkívüli vízszennyeződés van le­vonulóban. A szennyeződés a fo­lyóvíz ammóniumion-tartalmának jelentős megnövekedésével járhat. Az Alsótiszavidéki Környezet- védelmi és Vízügyi Igazgatóság ezért elrendelte a folyókból történő mindenfajta vízkiemelés szünetel­tetését, például a halastavak feltöl­tését. A Maroson és a Tisza alsó szakaszán is meghatározott ponto­kon kétóránként vízmintát vesznek és azt a laboratóriumukban rend­szeresen vizsgálják. A laboratóriu­mi vizsgálatok eddig még nem ész­lelték a szennyeződes megjelenését a hazai folyószakaszokon. (MTI) Az abortuszról A Nagycsaládosok Országos Egyesületének állásfoglalása A terhesség művi megszakítá­sáról szóló új rendeletről, s ezzel összefüggésben a népesedéspoli­tikáról állásfoglalást tett közzé a több mint 2000 családot—mint­egy 10 ezer tagot — számláló Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az egyesület mindenekelőtt hi­básnak tartja az 1973-as népese­déspolitikai koncepció elveinek feladását. Ügy ítéli meg, hogy ez. a társadalom további megosztá­sához vehet. Ezért halaszthatat­lan egy új, kormányprogram szintű népesedéspolitikai intéz­kedésrendszer kidolgozása —Vé­lik a nagycsaládosok. Ugyanak­kor üdvözlik, hogy az úgyneve­zett AB-bizottságok helyett ezentúl őszintébb és bizalmasabb személyes beszélgetéseken, az Orvossal közösen döntenek az érintettek, valóban indokolt-e a terhesség megszakítása. Megítélésük szerint a most ho­zott rendelet nagy kárt okoz az­zal, hogy három- helyett két­gyermekes családmodellt dekla­rál. Helytelenül egy komplex né­pesedéspolitikai rendeletet he­lyettesít néhány olyan paragra­fussal, amelyek a terhesség művi megszakításának liberalizálásá­ról intézkednek csapán. „A tár­sadalmi közteherviselés elvének érvényesítését nem lehet magzati életek feláldozásával megkerül­ni”fogalmaz az állásfoglalás. Örvendetes, hogy a jogszabály előkészítésekor a szakminisztéri­um számos intézmény és társa­dalmi szerv véleményét kikérte. Ám úgy tűnik, ez formális volt — fogalmazzák meg—, mert az észrevételek döntő többségét nem vették figyelembe. Az egye­sület ezért felajánlja szakértői­nek közreműködését egy népese­déspolitikai koncepció kidolgo- i zásához. Kész együttműködni: valamennyi társadalmi szerve­zettel a nemzeti közmegegyezés és kibontakozás szellemében ■— szögezi le a dokumentum. NAPTÁR 1988. december 8., csütörtök Névnap: Mária Napkelte: 7 óra 19 perc Napnyugta: 15 óra 54 perc Holdkelte: 6 óra 49 perc Holdnyugta: 14 óra 44 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, és legfeljebb néhány helyen alakul ki futó hózápor. Az eleinte mérsékelt, időn­ként kissé élénk délnyugati szél észak- nyugatira fordul és a Dunántúlon át­menetileg megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállo­más jelenti:. December 6-án Kecskeméten a középhő­mérséklet 3,3 (az 50 éves átlag 2,1), a legma­gasabb hőmérséklet 5,2 fok volt. A nap 0,2 órán keresztül sütött, 3,0 milliméter csapa­dék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 1,8, 13 órakor 5,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,1 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1012,4 millibarS- emelkedő — volt. December 6-án Baján a középhőmérséklet 4,6 (az 50 éves átlag 2,2), a legmagasabb hőmérséklet 6,1 fok volt. A nap 1,6 órán keresztül sütött, 5,6 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 7 órakor 0,0, 13 órakor 7,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 0,1 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1013,3 millibar — erősen emelkedő — volt. — A HAZAFIAS NÉPFRONT Bács-Kiskun Megyei Elnökségé­nek Katolikus Papi Békebizottsá­ga tegnap Kecskeméten ülést tar­tott. Stein Ernő, a bizottság elnöke beszámolt az idei évi békeküldetés­ről s a jövő esztendei célkitűzések­ről, majd a megye egészségügyi helyzetéről hallgattak tájékoztatót dr. Ligeti Zsuzsannától, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől. — HÍRES EMBEREKRŐL címmel december 5-én anyanyelvi versenyt rendezett a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola magyartanárainak munkaközössé­ge. Á legjobban szerepelt hatodik osztályos tanulók közül hárman Pechó Napsugár, Jávor Tamás és Szabó Hajnalka — egy-egy Arany János műveit nyertek. EGYÜTTMŰKÖDŐK. A tápanyag-gazdálkodás, a talaj- javítás hatékonyságának növelésé­re kötött együttműködési szerző­dést a Péti Nitrogénművek és a Délsomogyi Mezőgazdasági Kom­binát. Megállapodásukat már több mint egy évtizedes kapcsolat előzte meg, melynek keretében fő­leg a savanyú talajok továbbrom- lásánák megállításában, és a hi­ányzó kálcium visszapótlásában értek el jelentős eredményeket. A korábbi eredményekre alapozva újabb péti mésztrágyákkal kezdik meg a közös kísérleteket; ezek so­rán nemcsak azt vizsgálják, hogy mennyivel növeli a kálciumban gazdag tápanyag a hozamokat, hanem kidolgozzák az alkalmazás legmegfelelőbb agrotechnikáját is. — A VIKAR BÉLA Művészeti Szabadegyetem keretében Zsuga Sándor kecskeméti festőművész al­kotásaiból nyílik- kiállítás ma 18 órakor Dunavecsén, a művelődési házban. A tárlaton a művész 28 alkotása tekinthető meg, január 10-éig. — GALAMB- ÉS DÍSZBA- ROMFI-KIÁLLÍTÁS lesz a hét végén, szombaton és vasárnap Kecskeméten, az SZMT Rákóczi ; úti művelődési házában. A bemu- | tatót december 9-én 16 órakor nyitják meg, s 10-én 8—18 és 11-én 8—16 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. — A RENDŐRSÉG FELHÍ- , VÁSA. A XIX. kerületi rendőrka­pitányság csalás és más bűnesetek- mények elkövetésének alapos gya­núja miatt eljárást folytat az előze­tes letartóztatásban lévő Joó Ed­várd budapesti lakos, volt hor­gászcikk-készítő és -javító kisipa- j ros ellen, aki kiskereskedőktől és magánszemélyektől különböző in­dokokkal pénzt csalt ki. A rendőr­ség kéri azokat, akiket Joó Edvárd bármilyen módon megkárosított, hogy jelentkezzenek személyesen vagy írásban a XIX. kerületi rend­őrkapitányságon (XIX., Ady End­re út 29.), illetve a 273-060/183-as telefonszámon. (MTI) — SOLTON minden évben megrendezik az ajándékcsomag-készítő és csomagolóversenyt. Az áfész az idei vetélkedőt tegnap tartotta a nagy­község Aranykulcs vendéglőjének különtermében. A reszt vevő kiszolgá­lók közül Kerti Erika és Pálfi Edit lett az első, mindketten a solti ABC dolgozói. (Nyúl Margit tudósítónktól.) HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL Perpatvarok — szakadás című cikkünkben, a 4. oldalon a nyárlő­rinci általános művelődési központ megszűnésének okával, előzmé­nyeivel foglalkozunk. Az Irányjelző újabb írása a munkavédelemről és a közlekedési biztonságról szól. Párbeszédek címmel tárcát is közlünk. Mennyire építenek a műszaki szakemberek tehetségére a Protokon Gmk-nál? Erről számolunk be az 5. oldalon. Itt találják a Gyógykozmetikumok a Sárfehér hazájában című cikket és a hét végi ügyeletekről készült összeállítást is. momm December 8-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ■ Este 7 órakor: A TIZENKETTEDIK ÓRA. Kada Elek-bérlet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: „KRIK!” (AZ ÖBÖL). Bér­letszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 és 14 órakor: CSIPKERÓZSIKA. A Népszínház előadása. Gyermekszínházi bérlet Előzetes 10-én, szombaton, 10—14 óráig: Síbörze. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 3 órakor: A PÁL UTCAI FIÚK. Sz., magyar—amerikai film. Három­negyed 6 és 8 órakor: A KILENCFARKÚ MACSKA. Sz., olasz—NSZK film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: SZE­RELMI KRÓNIKA. Sz., kétrészes, mb., lengyel film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 8 órakor: RÖVID TALÁLKOZÁSOK. Szovjet film. Fél 6 órakor: MAGYAR FILMKÖRKÉP. ÍTÉLET. Stúdiómozi: 7 órakor. JEANNE D’ARC. Francia film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KALÓZOK. Sz., francia—tuniszi film. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: A HALÁL­OSZTÓ. Sz., amerikai film. 18 éven felüliek- ; nek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: SZTRÁJKTÓL MEGBÉNÍTVA. Sz., ausztrál film. KALOCSA ( Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A BE­VERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb„ ameri­kai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 órakor: MICIMACKÓ. Sz., mb., amerikai film. 6 és 8 órakor: ROCK TÉRÍTŐ. Sz., magyar film. Stúdiómozi: 6 órakor: PÁRIZS, TEXAS. Sz., mb., NSZK-fllm. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalj Felelős kiadó: Preiszínger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Kiilst . Felelős vezető: Bírkás Béla vefzérigazgató Telefon: 28477 1988. XII. 8-án, megrendelés sorszáma: 830011 egedi út 6. hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél, egy hónapra: 43,- ft* '- v negyedévre:. 129,-- Ft, \ fél évre: < .258,'*- Ft, ,, egy évre: $16,— Ft. I3 - 235X Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: FARKAS­LAK. Sz., csehszlovák film. 14 éven felüliek­nek. Helyőrségi klub: 6 órakor: TÚZVONAL- BAN. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felü­lieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: KÁRHOZAT. Magyar film. 16 éven felülieknek.

Next

/
Thumbnails
Contents