Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-21 / 303. szám

MEGKEZDTE MUNKÁJÁT AZ ORSZÁGGYŰLÉS VITA Ezt követően megkezdődött az előterjesztés feletti vita. Elsőként dr. Gajdócsi István Bács-Kiskun megyei képviselő, a megyei tanács elnöke kapott szót. DR. GAJDÖCSI ISTVÁN: Nem szűkíthetők tovább a tanácsok lehetőségei Az 1989. évi állami költségvetés meghatározó törekvései közé tartozik, hogy csökkenjenek a" közkiadások. Ez alapjában véve helyes cél, ha tudomá­sul vesszük azt, hogy az állam szerep- vállalása valóban túlzott mértékű. Ön­kéntelenül kikívánkozik azonban a kérdés, helyes-e a visszavonulást ott tovább fokozni, ahol már legalább egy évtizede tart. Költségvetésünk 55-60 százalékát forditjuk az egészségügyi és szociális ellátás, az oktatás és közmű­velődés intézményeinek fenntartására ~ és fejlesztésére. A fennmaradó 40-45 százalékból kell megoldani a lakásellá­tás javításától a kommunális infra­struktúráig, a folyamatos kenyérellá­tástól a munkahelyteremtő vállalkozá­sok hejyi támogatásáig terjedő felada­tainkat. Szerintem egyszerűen elképzelhetet­len, hogy a költségvetés reálértékét fi­gyelembe véve a tanácsok a legalapve­tőbb egészségügyi,,oktatási, kulturális feladataik ellátásának szintjét képesek megőrizni. Az is furcsa helyzet, hogy az állami vagyonnak a tanácsok kezelésé­ben lévő része mélyen az értéke alatt szerepel a nemzeti vagyont rögzítő nyilvántartásokban. Itt nincs, például amortizáció. Kritikus helyzetbe kerül­hetünk több nagy intézmény rekonst­rukciójánál, így például az ézerágyas bajai kórház esetében. De ott van előt­tünk a szociális otthonok egész sorá­nak a felújítása B miközben fejleszte­nünk is kellene. Meggyőződésem, hogy kamatostól fogjuk megfizetni annak a hibás gon­dolkodásnak a káros következményeit, amely nem termelő infrastruktúraként csak fogyasztásnak értelmezte az okta­tási és egészségügyi kiadásokat. Ko­moly veszély, hogy a világgazdaság fő áramlataitól leszakadunk, ha nem for­dítjuk meg az eddigi irányt, aránytrés nem tekintjük-kiemelten fontos ügynek á íme]gújúíás'ériiberi tényezőit! A de­mokratikus szocializmushoz,‘az egész­ségesen működő társadalomhoz és gaz­dasághoz jól képzett, önálló gondolko­dásra és cselekvésre képes emberek kel­lenek. A központi államkassza minden egyes „fogyókúrájánál” az elsők között a tanácsok lehetőségeit szűkíti. Ráadá­sul a költségvetés előkészítését úgy tün­teti fel, mintha az a tanácsok egyetérté­sével formálódott volna, holott nem volt másról szó, mint arról, hogy a parlament elé terjesztendő kormányza­ti javaslatokat a tanácsokkal közölték, méghozzá diktátum formájában. A méltatlan helyzetet még az is tetézte, hogy a tárgyalásokról szóló dokumen­tumokban olyan megyék egyetértéséről adtak számot, amelyek egyáltalán nem értettek egyet, sőt — mint Bács-Kiskun megye — kifejezetten tiltakoztak a tár­gyalások ilyen stílusa és műfaja ellen. Az Országgyűlés elé teijesztett költ­ségvetés tárgyalásánál — most is mint mindig, abban a téves hitben dön­tünk, hogy a tanácsok pénzügyi lehető­ségeit csak az állami támogatás mérté­kével befolyásoljuk. Kevés figyelmet szentelünk azokra a „kifinomult mód­szerekre”, amelyek nem nyíltan az álla­mi támogatás csökkenésében jelennek meg, hanem más csatornákon apaszt­ják a tanácsi költségvetést. Az egyik az, amelyik túlfeszíti a sza­bályozott bevételeink tervét, ezek kö­zül a leglényegesebb most a személyi jövedelemadó; Tudomásom szerint, a személyi jövedelemadó elvileg és egyér­telműen tanácsi bevétel, ebből a körből akár ilyen, akár olyan módon elvezé­nyelni csak a tanácsi önkormányzáf súlyos megsértésével lehet. A másik mód a „megcsapolásunkra” az, hogy a végső fogyasztás szférájába " sorolt tanácsi közellátási feladatoknál lényegesen kevesebb az ellentételezés, mint amennyi az általános forgalmi- adó-kíadás. Az említett két csatornán keresztül a központi költségvetés és a tanácsok költségvetése közötti pozíci­ók újrarendezőnek burkolt formában — mindig a központi kassza javára. Minden megye területének, települé­seinek fejlesztésére törekszik. Az élet- körülmények, az infrastruktúra fejlesz­tése érdekében •— kényszerhelyzetben — erőn felül is vállalunk közhasznú és nem csak a megyét érintő ügyeket. De aggasztó az is, hogy a különféle ellátási feladat és felelősség nem egyértelműen elhatárolt. A tanácsi tennivalók köre kezd parttalanná válni, nyersen fogal­mazva „túl kevés az a pénz, ami a zse­bünkbe kerül, ahhoz képest, hogy há­nyán nyúlnak bele”. A legújabb ne­künk célzott törekvés most az, hogy a munkanélküli-segély folyósításához, a területi munkaerő-közvetítés feladatai­nak ellátásához a körzetközpontokban kiépítendő munkaerő-szolgálati irodák megszervezése és finanszírozása legyen tanácsi kiadás. Ezt is természetesen ki kellene gazdálkodni. Hosszú szakmai és politikai előkészí­tés, éles viták előzték meg a lakáspoliti­kai döntéseket. Ahányszor csak mó­dunk volt véleményt nyilvánítani a ter­vezetekről, mindannyiszor elmondtuk, leírtuk, hogy tartós, hosszú távon ered­ményes megoldás csak az lehet, ha a bérekben is a helyére tesszük a lakás- szerzés és -fenntartás költségeit. De ad­dig Bsa külföldi tapasztalatok szerint azután sem — vonulhat ki az állam teljesen a lakásellátás finanszírozásá­ból. Feladatai vannak és lesznek, ame­lyekkel közvetlen vagy közvetett mó­don (például adókedvezményekkel) a költségvetésben számolni kell. Tudo­másul kellene venni és bevallani végre, hogy nem a lakáscélú kiadások borít­ják fel a költségvetést, hanem a túlmé­retezett, sokszor eredménytelen állami bériitiázásök’ a szociális érvekké^ ném indokolható termelési támogatások.. Ami miatt mégis elfogadom a költ­ségvetést, az egyebek között az, hogy ebben a keserves helyzetben kell tűre-/ lem, egyeztetési készség és a meghirde­tett elveink gyakorlati érvényesítése. * Dr. Péterfy Réka (Budapest, 58. vk.) hangsúlyozta, hogy a tervezett 17,7 milliárd forintos növekedés fele a tár­sadalombiztosítási járulék emelkedésé­nek kompenzálására szolgál. A meg­maradó másik fele — ami az elmúlt évekhez képest mintegy 15.százalékos emelkedést jelent — lenne hivatott el­lensúlyozni az évtizedek során felhal­mozódott hiányosságokat. Ez a látszó­lag hatalmas összeg sem lesz elég a gon­dok megoldására — mondotta. Javasolta egységes, átfogó szociálpo­litikai törvény kidolgozását. Deák Géza (Hajdú-Bihar'megye, 14. vk.) szerint nem valóságos, érdemi vá­lasztási lehetőségeket, hanem pusztán technikai alternatívákat terjesztettek a képviselők elé a költségvetési törvény- javaslat előkészítői. A képviselő javaslata értelmében ná- gyitó alá kellene venni — á takarékos­ság jegyében — az államháztartást, az apparátust, különböző bürokratikus képződményeikkel együtt. Társadalmi ellenőrzés mellett — szakértők bevoná­sával — alternatív költségvetést kell készíteni. Szigethy Dezső (Győr-Sopron me- - gye, 14. vk.) véleménye szerint e tör­vény biztosíthatná a hatékonyan mű­ködő irányítási rendszer szervezeti fel­tételeit és a szilárd közgazdasági kör­nyezetet. A fejlesztés forrásait azzal le­het előteremteni, ha az idegenforgalom többletbevétele nem kerül be az újra- • elosztási folyamatba, hanem azt teljes mértékben felhasználhatják az idegen- forgalmi hivatalok. Tóth László (Csongrád m., 12. vk.), különös hangsúllyal szólt arról, hogy a gazdasági szabályozásnak — fűzte hozzá — a legtökéletesebb verseny- és tevékenységsemlegesség mellett is visz- sza kell tükröznie azokat a sajátosságo­kat, amelyek a mezőgazdasági termelés elidegeníthetetlen velejárói. E sajátos­ságoknak tükröződniük kell az árr, az adó-, a támogatás- és a hitelpolitiká­ban egyaránt. * Devcsics Miklós (Nógrád m., 1. vk.), emlékeztetett arra, hogy a Pénzügymi­nisztérium kompromisszumkészségé­ről adott tanúbizonyságot, amikor az Országgyűlés terv- és költségvetési bi­zottságának az 1989. évi állami költ­ségvetés módosításával kapcsolatos ja­vaslatát tárgyalási alapként fogadta el. Kiemelte: a legfontosabb követelmény a költségvetési egyensúly fenntartása, mert ellenkező esetben ellenőrizhetet­len infláció alakulhat ki, s ezt senki sem kívánja. Benjámin Judit (Budapest, 21 j vk.) ismertette a választói által hozzá eljut­tatott levelet, amelyben tiltakoznak a kormány lakbéremelési terve ellen. Vé­leményük szerint alapvetően elhibázott a házkezelés jelenlegi rendszere, s en­nek terheit most a kormány a bérlaká­sokban élőkre akarja hárítani. A továbbiakban elmondotta, hogy a beterjesztett költségvetési változatok kö­zül a másodikat javasolja elfogadásra. Mag pál (Csongrád m., 11. vk.), a költségvetés legszilárdabb pontjának a hiány elfogadható mértékű szinten tar­tását .nevezte. A továbbiakban emlé­keztetett arra, hogy már a bizottsági ülésen kifogásolta az elvonás mértékét, s az ott kapott válaszokat példákkal alátámasztva cáfolta, ezért a terv- és költségvetési bizottság kompromisszu­mos javaslatát támogatja. Péter Szigfrid (Tolna megye, 1. vk.) utalt arra a két felhívásra, amely Tolna megyéből indult el, s a költségvetési pénzeszközök eddigi elosztási rendjét kifogásolta. E felhívásokat a megyei első titkár szerint az a helyzet szülte, hogy bár a kormány gazdasági-társa­dalmi stabilizációs programja és az or­szágos pártértekezlet a kibontakozás alapvető feltételének a szellemi, értel­miségi munka anyagi, erkölcsi elisme­rését jelölte meg, a deklarációkat köve­tően a pénzügyi, gazdasági intézkedé­sek egy része nem ezt szolgálta. Fehér Tibor (Veszprém m., 1. vk.) elmondta: a jelenlegi költségvetési ter­vezetek szerint csupán 16,5 százalékkal bővül az oktatási ágazat költségvetése. Ebből — figyelembe véve a fogyasztói- ár-változásokat — csak arra futja, hogy a jelenlegi körülményeket fenn­tartsák. Arra kérte a pénzügyi kor­mányzatot, hogy vizsgálja felül az ok­tatásra előirányzott jövő évi költségke­retet, s növelje meg az oktatás fejleszté­sére szánt összeget. Csontos Jánosné (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 11. vk.) megállapította, hogy a korábbi hibás, dogmatikus ide­ológia és az erre alapozott téves politi­ka az úgynevezett nem termelő terüle­tek leromlásához vezetett Magyaror­szágon. Ez a szemlélet a jelek szerint túléli az újabb közgazdasági felismeré­seket — vélekedett. Heflner Károly (Budapest, 32. vk.) elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi kamatpolitikát, amely az egyik legna­gyobb inflációgerjesztő hatású tényező. Rámutatott, hogy a költségvetésnek nagy terhet jelent a csaknem háromne­gyed millió állami lakás üzemeltetése, fenntartása,1 felújítása.»- Mielőbb meg kell szabadulni e teher egy részétől; fel kell gyorsítani az állami bérlakások el­adását. Állást foglalt egy nyugdíjtör­vény mielőbbi kidolgozása mellett. Varga János (Tolna m., 6. vk.) sze­rint egyáltalán nem lehet tapasztalni a költségvetésből élők fokozottabb taka­rékoskodását. Felvetette a képviselő, hogy egyre csökkennek a mezőgazda­ság számára nyújtott költségvetési tá­mogatások. Végre már tiszta képet kel­lene kapni arról — szorgalmazta —,‘ hogy mit nyújt a népgazdaság a mező- gazdaságnak, s az mit tesz le a költség- vetés asztalára. Dr. Juhár János (Pest m., 24. vk.) bejelentette, hogy — elfogadhatóbb nem lévén — a terv- és költségvetési bizottság által javasolt negyedik variá­ciót támogatja. Ezután a képviselői munkáról szólva szinte lehetetlennek ítélte, hogy egy országgyűlési ülésszak­ra két hét alatt felkészüljenek. Dr. Velkey László (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 4. vk.) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyes tárcák ér­demi megrövidítése nélkül is fel lehet kutatni deficitcsökkentő forrásokat. Hangoztatta, nem elsősorban a félel­metes mértékű korrupcióra gondol, ha­nem arra a mindennapos gyakorlatra, hogy — központi vagy intézményi ke­retekből — nagyfokú pazarlást folytat­nak. A képviselő szóvá tette az indoko­latlan reprezentációs kiadásokat, a díszvacsorákat, a közpénzen való italo­zást, a luxusüdültetéseket és a tanul­mányutak, konferenciák nyakló nélkü­li szervezését. Indítványozta, hogy a minisztériumok és más testületek éven­te számoljanak be az Országgyűlésnek reprezentációs megtakarításaikról. Juhász Ferenc (Budapest, 62. vk.) úgy vélte, hogy a beteijesztett három költségvetési variáció egyike sem meg­felelő, ugyanis a lakásalap létrehozása — meggyőződése szerint — nem oldja meg a lakásproblémát; a vagyonadó — mivel nem illeszkedik szervesen a magyar adórendszerbe — szintén elfo­gadhatatlan, s irritáló a kettes variáció­ban szereplő pótadó mértéke is. A terv- és költségvetési bizottság javaslata azonban már tárgyalási alapot jelent­het, s hajlik arra, hogy ezt elfogadja. Pölösné Krizsán Ildikó (Budapest, 60. vk.) az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának véleményét tolmá­csolta felszólalásában. Szólt arról, hogy a központi lakás­alap létrehozását nem fogadta jó szív­vel az ifjúsági és sportbizottság, mert tagjai úgy vélik: ez a megoldás nem segíti a fiatalok; lakáshoz jutását, vi­szont szélesíti az elvonások körét. Ezután szólalt fel dr. Sztrapák Ferenc (Bács-Kiskun megye 5. vk.), a Nép- .. szabadság főszerkesztő-helyettese.. Villáminterjú az új miniszterrel Januárban Kecskeméten az E75~ös útról is tárgyal ■ Még a tegnapi sajtótájékoztató előtt kértünk villáminterjút az újonnan létrehozott Közlekedési, Hírközlési és Építési Minisztérium 1989. január 1-jétől hivatalba lépő új miniszterétől, Derzsi Andrástól. — Bács-Kiskun megyei képviselő kérte az üléste­remben a szavazatok újra- számolását. Gondolom, ezért nem haragszik meg a megyére? — Dehogy, Kecskeméten kitűnő barátaim vannak a tanácsi kollégák között. Természetesen nem harag­szom — válaszolta Derzsi András miniszter. Ha Bács-Kiskun me­gyéről és Kecskemétről be­szélünk, akkor óhatatlan, hogy ne az E75-ös út kerül­jön szóba. Ezt a nagyközön- • ség meglehetős ellenérzések­kel fogadja. Tud erről? — Január második hetében Kecskemétre megyek, akkor ezt a problémát is újra meg kell tárgyal­ni. Sgg Milyen információja van? ■STúl sokat nem tudok a problé­máról, annyit, amennyit a televízió­ban vetített riportokból láttam, s néhány újságcikket is olvastam. — . Kecskeméten legfő­képpen a várost elkerülő szakasz megépítését szorgal­mazzák. Van ennek realitá­sa? — Természetesen van. Persze, itt nem az út kialakítása, a helyszín kijelölése jelenti a gondot, hanem az a kérdés, honnan lesz rá pénz, ki viselje a költségeket. Csak közös tehervállalást tudok elképzelni, — Ez már eddig is így volt, ám nem mindegy, hogy ki milyen arányba^ vállal a terhekből, s persze a költsé­gek egy részének fedezete is hiányzott még. — Több pénzünk nekünk sincs, sőt, az utóbbi egy hónapban egy- milliárd forinttal csökkentek a tár­ca közúti közlekedésre fordítható forrásai. Ettől függetlenül az elke­rülő szakasz problémáját újra kell tárgyalni, s kialakítani egy esetlege­sen jobb megosztást. V. T. * . Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter 1945-ben szü­letett Kolozsvárott. A Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karának közlekedésépítő szakán 1968-ban szerzett diplomát, építőmérnök. Az Általá­nos Épülettervező Vállalatnál tervezőszerkesztő mérnökként kezdte pályáját, munkáival több közlekedési és városrendezési tervpályázaton nyert díjat. A Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatóságán 1972-től dolgozott. A BME építészmérnöki karának városépítés-városgazdaság szakán 1976-ban végzett, majd az MSZMP Politikai Főiskolájának területfejlesztési szakán szerzett diplomát 1983-ban. Ugyanettől az évtől töltötte be a Fővárosi Tanács Közleke­dési Főigazgatóságának vezetői tisztségét, 1988-ban a Fővárosi Tanács tagjá­vá választották. 1972-től tagja az MSZMP-nek,nős,egygyermeke vem. g DR. SZTRAPÁK FERENC FELSZÓLALÁSA Elszántabban kell csökkenteni a fölösleges szervezeteket szerpályából kivezető utat keressük. Csakhát hiányoznak az igazi választási lehetőségek. Á mai parlament csejekvé- ' Ä _ wH si szabadságát rémisztőén korlátozzák 0 mf* 0 az ország külföldi kötelezvényei. Ha ™ nem teszünk nekik eleget, még rósz- « ^ szabb sorunk lesz, a fenyegető jelzések jk jfl szerint. A fölhalmozott adósság már- jf00M0ÍÍI már ránkszakad, mint egy veszélyes bá- 4 ^B00)B|0pj00 nyaüzem. Ilyenkor riadóztatni kell. |rí Ehhez a költségvetéshez viszont alig ért el a riadó hangja. Lassan mozdul, nem ijm. csökkentésében, amelyek az ország mai I állapotában luxusnak minősülnek, |||«||! szaporító intézmények és párhuzamos A t tevékenységek munkahelyei, a „sóhiva- 2.'* jSj ®Li '/ tal”-szerű főhatóságok, a különféle Bfeaf-'M {■]>pr hozzájárulásokat kasszírozó, ám a vi- » : <Bi szontszolgáltatásaikkal adós szövetsé- gek, a magukat lejáratott társadalmi szervezetek, a költségnövelő és ezáltal árfelhajtó apparátusok. Úgy látszik tehát, hogy nemcsak a külföldi kötelezettségeink kötik meg a kezünket-lábunkat, hanem sokféle bel­földi tehervállalásunk sem az ország mai állapotára szabott. Nincs erőnk szakítani? Nem szeretnék vészharango­kat kongatni, de ha nem tudjuk még elszántabban csökkenteni azokat a té­teleket, amelyek például továbbra is az igazgatási és teljesen fölösleges újra­elosztó szervezeteket, illetve a katonai és védelmi kiadásokat támogatják a minimálisan szükségesnél nagyobb arányban, «fern következhet be sem a lényegi fordulat, sem a stabilizáció az ország életében. Hogy ezt egyáltalán föl kell vetni és így kell fölvetni, azok­nak a felelősséget testesíti meg, akik hibás döntéseikké®- tisztázandó mér­tékben % előidézői voltak a jelenlegi válságnak. A dolog másik oldala: ha nem tu­dunk nagyobb arányban a jövőt meg­alapozó oktatásra, tehetségnevelésre, kultúrára, kutatásra, egészségügyre, az elemi csapások megelőzésére, bűnüldö­zésre és bűnmegelőzésre fordítani ezek­ből az elérhetőnek látszó megtakarítá­sokból, akkor csupán a meglévő prob­lémáinkat toljuk magunk előtt, és jot­tányit sem sikerül behoznunk abból a távolságból, amely azt jelzi, hogy mi­lyen mértékben szakadunk le napról napra a világ fejlődési sodrától. Nincs idő a habozásra: a legfőbb szempontból — az értékteremtő, alko­tó teljesítmények szempontjából — mindent le kell választani a társadalom testéről, ami visszafog, demoralizál, a • szervezetlenséget fokozza, ami fölösle­ges adminisztráció, jelentésáradat. Jogos igényként vetődik fel lépten- nyomon, írásban és szóban, újságcik­kekben és képviselői fogadónapokon: legalább tudhassuk meg, hogy kik fele­lősek a rossz döntések, adósságállomá- • nyunk felhalmozódása és behajthatat­lan kintlevőségeink miatt a mai és hol­napi kényszermozgásokért. Amíg nem adatik meg a szembenézés tisztessége, s nem áll helyre a társadalmi bizalom, mert lefojtva tovább él valamiféle or­szágos gyanakvás, addig csak sóvárog­hatunk a kibontakozás után, ám félő, hogy nem lesz benne részünk. Nem tudom, hogy a felelős vezetők mikor utaztak egy-egy éjszakai sze­mélyvonat II. osztályán, mennyit tud­nak a menedékhelyszerű tömeges nyo­morszállásokról; beszélgetnek-e holtfá­radt emberekkel, akik odáig jutottak, hogy azt mondják: dolgozni sem érde­mes. Dolgozni persze muszáj. De a fia­talok önálló otthonteremtése szinte ki­látástalanná vált, teljed a szegénység és vele együtt a bűnözés, mint valami ra­gályos népbetegség. A helyzet megvál­toztatása rendkívüli erőbevetést igé­nyelne. De eléggé koncentrál erre az állam? A Bács-Kiskun megyei képviselőcso­port megbízásából is javaslom: a vá­lasztópolgárokkal konzultálva — a jö­vő esztendő első negyedében — nevez­zük meg írásban a Minisztertanács friss lendületű elnökének, hogy ki mit, mi­lyen intézménytípust tart fölösleges­nek, nélkülözhetonek, a hatékonyság­hoz képest túl drágán működőnek eb­ben a hazában, és a várhatóan érdekes rangsort ismerhesse meg az ország köz­véleménye. Aztán jöjjön, aminek kell jönnie. Nekem sok példám van. A megtakarítások felhasználására is. A körzetesítések túlhajtásai miatt pél­dául általános iskolák, közművelődési­nemzetiségi kisugárzó központok, kul­turális fáklyák nélkül maradt a tanya­világ, egy sor szétszórt település. Ahol van rá igény, szervezzék újjá az okta­tást! Akad-e elég öntudatra ébredő ön- szerveződő, életrevaló megoldás, vagy fölülről várható a kiút? Is-is. Az igaz­sághoz tartozik, hogy tanúskodnak bi­zonyos fontos elmozdulásokról a jövő évi költségvetés tételei. Ám gyorsabb és határozottan érvényesülő intézkedé­sekre van szükség a költségvetési re­form mielőbbi beveze|éséhez, az adó­rendszer bénító hibáinak kijavításá­hoz, a reális versenyfeltételek létrejöt­téhez. Ezek között lehessen és kelljen megmérettetni, illetve igazolni a létüket azoknak az intézményeknek^ is, anje- lyek nem támogathatók, kiváltképp a mai forráshiányos válságállapotban. Alighanem az önmagát ellenőrző el­lenőrzési gyakorlat sem tartható to­vább. Hátha többet nyer az ország, ha például a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nem a kormány szerveként minősítené a kormány nevében benyúj­tott költségvetést, hanem a parlament megbízásából tájékoztatná a parla­mentet a pénzügyi előterjesztésekről. Ehhez át kellene alakulni egyfajta, számvevőszék jellegű szervezetté. Még­hozzá úgy, hogy egyetlen fillérrel se kerüljön többe» működése, mint jelen­leg! Ezzel az Országgyűlés decemberi ülésszakának első munkanapja — amelyen felváltva elnökölt Stadinger István, Vida Miklós, Horváth Lajos és Jakab Róbertné — befejeződött. ■ A parlament ma reggel folytatja í költségvetési törvénytervezet vitáját. ✓ * * * Az ideiglenes nemzetgyűlés és kor­mány megalakulásának 44. évforduló­ja alkalmából, tegnap délután á Parla­ment előtti Kossuth Lajos téren kato-. nai tiszteletadással, ünnepi külsőségek között felvonták az állami zászlót. • (Az or­szággyűlési tudósítás ké­peit Tófli Sán­dor készítet-,;!: te.)

Next

/
Thumbnails
Contents