Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-20 / 302. szám

1988. december 20. • PETŐFI NÉPE • 3 RÁJUK MINDIG SZÁMÍTHATNAK — KÖSZÖNET TÁRSADALMI MUNKÁÉRT „Erkölcsi tartásuk tiszteletet parancsol” Mi mindennek kellene megváltozni, hogy azonos érdekeltségű, azonos hi- vatású, azonos érdeklődésű emberek időnként saját jószántukból, benső ösztönzésre' találkozzanak, baráti be­szélgetéssel kicseréljék tapasztalatai­kat, kellemesen töltsenek el egymás társaságában hetente néhány órát? Gyermek- és ifjúkori emlékekből tu-, dom, hogy borbélymester szomszédun­kat péntek esténként bárki megtalál­hatta az ipartestületben, a szemközti szociáldemokrata cipészt a Vasas Ott­honban vasárnaponként, az utcavégi gazdálkodók nagyfiai a Katolikus Le­gényegyletben biliárdoztak ünnepna­pokon. Szülővárosomban három szak- szervezeti otthon várta újságokkal, já­tékokkal reggeltől estig a látogatókat. Mi minden kellene? A megélhetéshez elegendő kereset mindenekelőtt. Több . szabadidő, több .társadalmi igazság és valóságosan nyitott közösségi házak. Az elmúlt évtizedekben hivatalokká szegényedtek a tömegszervezeti szék­házak (tisztelet az elenyésző kivétel­nek). A Szakszervezetek Megyei Tanácsa általában délután 5 órakor bezáruló irodaházában beszélgettünk életünk el- szürküléséről, a munkahelyi, elvbaráti kapcsolatok lazulásáról, sokak befelé- fordulásáról. Mint száz meg száz hiva­talos értekezlet, ülés résztvevője tanú­síthatom, hogy többet tudtunk meg a magyar valóságról, több ösztönzést, gyakorlatias ötletet kaptunk kis és nagy világunk jobbítására, mint szá­mos hivatalos összejövetelen. Furcsa, de örvendetes ellentmondás: a jóízűen társalgókat is pecsétes meghí­vó hozta közös asztalhoz. Valamennyi­en szakszervezeti tisztségviselők, nagy részük társadalmi munkában, monda­nám fizetség nélkül tett egyet s-mást közösségéért. Feltehetően mások is megérdemelték volna a meghívást, de az biztos, hogy á megjelentek személyes ügynek tekintették a tisztségükből adó­dó feladatokat. A tárgyjutalmak, a köszönő levelek átadása után tudtam meg: Rózsi Lász- lőné, a - kecskeméti Habselyem-gyár szakszervezeti bizottságának titkára hosszú ideig egyszobás lakásban élt fér­jével, két gyermekével, miközben má­sok lakásáért kilincselt. A korábban szalagon dolgozó varrónő megválasz­tása óta kitanulta a szociálpolitikával kapcsolatos jogszabályokat, rendelke­zéseket, ismeri a jó ügyek elintézéséhez szükséges nagy- és kiskapukat. A túl­nyomóan nőket foglalkoztató nagy­üzemben minden apróságnak sikerült óvodát szerezni. Hogyan? „Addig jár­tam ehhez, ahhoz ...” O is szervezte a gyermekintézmények támogatására meghirdetett rendkívüli műszakot. A gyárszépítésben is az elsők között van. Rá mindig számíthatnak, de a fi­zetésük miatt panaszkodóknak ő sem tud mit mondani. „Ki tud ma megélni öt-hatezer forintból?” — kérdi tőlem (is) **•:, márpedig ennyi nálunk az átlag- kereset. Az egyik társaságban a sport a téma. No, nem a bundaügyekre legyingetnek lemondóan az újabb etikátlan eltusso- lási akciók láttán. A falusi sportról mondja el ki-ki a véleményét. Most már több, csapatjátékokra is alkalmas tornaterem, sportcsarnok található megyénkben. Soltvadkerten országos és nemzetközi versenyeket is rendeztek a közelmúltban. Arról is tanakodnak, hogy miként lehetne a nézők egy részét a gyakorlótérre csalogatni, megmoz­gatni. Csikai Pálné műszaki tanár, főbizal­mi szerint van jövőjük a szakszervezeti ifjúsági tagozatoknak. Szívesen látja az érdeklődőket a kiskunfélegyházi 608. számú szakmunkásképző intézetben. Véleménye szerint már ebben a korban be kell vonni a diákokat saját ügyeik intézésébe. Az ösztöndíjak elosztásánál — például — általában meghallgatják javaslataikat. Minden tanév elején két napot az ifjúsági tisztségviselők felké­szítésére szánnak. A lefontosabbnak a tevékeny életre nevelést tekintik. Több csoporthoz odatelepedtem. Értesültem arról, hogy miért kapott békeplakettet az Országos Béketanács­tól a hartai Jákob Jánosné, gratulálhat­tam Gajda Mátyásnak, az SZMT sze­rény tiszteletdíjas munkatársának, aki­ről egészen eddig úgy tudtam, hogy főállású alkalmazott a megyei appará­tusban, oly sok mindent csinált. Senki sem hozakodott elő legújabb autójával, szó sem esett „bécsi cuccokról”, sikeres partikról. Okkal köszöntötte így a jutalmazot- takat Hegedűs István SZMT-titkár: „Erkölcsi tartásuk, szavahihetőségük, elvi meggyőződésük, puritánságuk tiszteletet parancsol... A jövő -9 és talán nem a ködbe vesző jövő — ezeket az emberi tulajdonságokat a szocializ­mus hitele érdekében törvényszerűért megidézi.” Heltai Nándor A vállalatok világútlevele ■.drA/magyar turistáknak .az az özöne, amely elárasztotta a bécsi Mariahilferstrassét, meggyőző­en és látványosan mutatja, mennyire kiéhezettek a háztartá­sok a jó minőségű, márkás kül­földi árukra. Hasonló importéh­ség jellemzi a termelő, a forgal­mazó, a szolgáltató és az egyéb vállalatokat, szövetkezeteket is, ám ők — jelképesen szólva — még nem kapták meg a világútle­velet. Nem kaptak még lehetősé­get arra, hogy ha pénzük van, úgy szabadon dönthessék el, mi­re fordítják azt. A szigorúan központosított devizagazdálko­dás körülményei között máig is csak az a gazdálkodó szervezet importálhat, amelyik arra ható­sági engedélyt kap. Ez a helyzet több okból is tart­hatatlan. A számos ok közül most csak egyet ragadunk ki: ha a termelők nem jutnak hozzá a valóban korszerű technológiák­hoz, gépekhez, műszerekhez, ak­kor aligha várható tőlük, hogy sokat és gazdaságosan exportál­janak. Márpedig ha nem fognak a jelenleginél lényegesen többet és lényegesen gazdaságosabban exportálni, akkor aligha lesz ké­pes az ország visszafizetni tete­mes külföldi adósságait. Elszalad-e a szekér? Bármennyire nyilvánvaló is ez az összefüggés, bizonyos pénz­ügyi és kereskedelmi körökben erős ellenállás tapasztalható az import liberalizálásával szem­ben. Többen ugyanis azon a vé­leményen vannak, hogy ha csak részben is, ha csak valamelyest is feloldják a behozatal adminiszt­ratív kötöttségeit* akkor elszalad a szekér: felborul a kereskedelmi mérleg, fizetésképtelenné válik az ország. A tapasztalatok azonban el­lentmondanak ennek a véle­ménynek. Itt van mindenekelőtt azoknak az országoknak a ta­pasztalata — példaként említhe­tő Spanyolország vagy Törökor­szág—, amelyek a miénkhez ha­sonló helyzetből lábaltak ki az import és a devizagazdálkodás ; fokozatos liberalizálásával. Az­után itt van a mi negatív tapasz­talatunk is: a legszigorúbb, a leg- központosítottabb deviza- és im­portgazdálkodás körülményei között is súlyosan eladósodtunk. Tehát hiába, hogy a hatóságok osztogatták a deviza- és az im­portkereteket, a magyar gazda­ság az elmúlt években végül is áru vagy hitel formájában sok­kal több forrást vont be külföld­ről, mint amennyit képes volt kibocsátani. A keretosztogatás nyomasztó, a vállalkozókat fojtogató hátrá­nyainak ismeretében, és az el­adósodás tudatában most már nem is azon folyik a vita — leg­alábbis nyíltan nem azon — hogy egyáltalán liberalizálan- dó-e a behozatal, hanem azon, hogy milyen mértékben, milyen feltételek mellett, s milyen veszé­lyekkel számolva kell a behoza­tal felszabadítását megkezdeni. Míg a korábbi gyakorlat a válla­latok egy meghatározott, kivéte­lezett körét juttatta importhoz, addig a most formálódó elképze­lés szerint ezután a termékek egy meghatározott köréhez kötődne a szabályozás. Úgy szólnak — persze csak erősen leegyszerűsít­ve fogalmazva —, hogy bizo­nyos gépekhez, alkatrészekhez, műszerekhez, licencekhez bár­mely gazdálkodó szabadon hoz­zájuthat, ha van elegendő pénze. Várni a forintleértékeléssel Ezu „ha” az import felszaba­dításának kulcskérdése. Mert ahol a gazdaságtalanul műkö­dőknek is bőven van pénze, ott valóban elszalad a szekér. Az import liberalizálása ezért csakis szigorú pénzpolitikával együtt­járva vezethet eredményre. Ak­kor, ha csakis azoknak a vállala­toknak van pénzük jelentős im­portra, amelyek sikeresen mű­ködnek, valós jövedelmet pro­dukálnak. Ezt a pénzpolitikát nem lesz könnyű se kialakítani, se gyakorolni. De vánnak áz import liberali­zálásának más veszélyei is. El­szaladhat nz a bizonyos szekér akkor is, ha az importtermékek­hez túlságosan olcsón lehet hoz­zájutni. Hogy mennyibe kerül a forinttal fizető gazdálkodó szer­vezetnek az importáru, az attól függ, hogy milyen a forint árfo­lyama a konvertibilis valutákhoz képest. Ha ez az árfolyam mes­terségesen magas — s mint tud­juk, ma a^ — akkor az import olcsó, tehát így és ezért is bekö­vetkezhet a nyakló nélküli vásár­lás. Ha viszont a forintot hirte­len leértékelik, akkor a belső pi­acon minden megdrágul, amiben importtudás, importanyag, im­port alkatrész van, miáltal elsza­badul az infláció. Mérlegelve e veszélyeket, az az álláspont van kialakulóban, mely szerint egyelőre nem kelle­ne leértékelni a forintot, hanem meg kellene várni, hogyan reagál a gazdaság a mai árfolyam mel­lett az import részleges liberali­zálására. Erőteljesebb exportképesség Vállalva azt is, hogy átmeneti­leg valóban félrebillenhet a ke­reskedelmi mérleg. Később, né­hány hfónap tapasztalatainak birtokában lehetne azután a fo­rint árfolyamát valamelyest mó­dosítani. Lehetne, ha okvetlenül szükségesnek látszana. Vagyis óvatosan ki kell puhatolni, hogy milyen árfolyam mellett táplál­ható a gazdaság a termelés szer­kezetét korszerűsíthető import­tal úgy, hogy az infláció elvisel­hető keretek között maradjon. Ésszerűnek látszik ez az állás­pont, hiszen feltehető, hogy az importéhség rövid idő múltán önmagától is csillapszik, és re­mélhető, hogy a szabadabb be­hozatali lehetőségek nyomán erőteljesebb exportképesség fej­lődik ki. Végül is ez a célja annak a világútlevélnek, amit — az im­port részleges liberalizálása cí­mén — jövőre a vállalatok is többé-kevésbé megkapnak. (MTI-Press) G. Zs. Elcsituló utcavita Soltvadkerten Az, hogy egy településen kiről vagy miről neveznek el utcát, az a helyi tanács vb hatáskörébe tarto­zik. Soltvadkerten, mint Berkecz László tanácselnök — miközben végigkalauzolt a nagyközség leg­újabb utcáin — mondta, lassan gondban lesznek a nevekkel. Ugyanis gomba mód szaporodnak a házak, újabb és újabb lakónegye­det alkotva. De talán egyik terület kialakításakor sem volt akkora vi­ta, mint az Orczy utca körül. Itt egyébként kertek voltak. Már a kisajátítást sem fogadta egyöntetű örömmel a- lakosság. Végül — mint korábban megírtuk — győ­zött a demokratikus népszavazás. A kisajátítottak egyike Kévés Imre is. Megbékélt-e már a gondolat­tal, hogy a kerteket — közöttük volt az öné is harminckét házhely váltotta fel? — Éltünk az elővásárlási joggal, mert a bátyám lánya nemrégiben ment férjhez, s majd a fiataloké' lesz az új ház. Én jó ötletnek tar­tottam ezt a kisajátítást, mert a központban nagyon nehéz már la­káshoz — különösen házhelyhez —jutni. Ez meg elég jó helyen van. Közelében épül majd az új műve­lődési ház is. A terület, ha többért is kaptuk vissza, mint amennyit nekünk adtak érte, megéri, mert közművesített. Jövőre majd össze­fog a család és igyekszünk az épít­kezéssel. — Am a közelmúltban petíció került a vb-titkár asztalára... — Az Orczy utcai telekvásárlók többsége beadvánnyal fordult a vb-hez, amelyben kérték, hogy a korábban megállapított öt méter előkertmélységet háromban hatá­rozzák meg — mondta Vercz Ká­roly vb-titkár. — Mi volt az indok? BE Kérésüket a telek kis méreté­vel indokolták. S úgy voltunk veié, döntsenek a leendő lakók, ezért szavazásra bocsátottuk ezt az ügyet is. Végül is 18—12 arányban győzött a kisebb élőkért. ■jfé^Milyen lesz az új utca? — Úgy. is mondhatjuk, hogy eZ lesz a második Ifjúság utca, képé ahhoz hasonlóan alakul. Tavasszá talán mindenki megkezdi az épít­kezést. A befejezéshez három évet adtunk. Szorgalmas emberek laki­nak mifelénk, biztosan hamar ki­alakul az utcakép. Különben zöm­mel fiatalok lakják majd a házaj­kat, s legtöbbjüknek első otthona lesz, tehát iparkodni fognak. A típusterv a tanácsnál megnézhe­tő. Mint láttuk a rajzon, pár eszten­dő múlva a háromméteres előkelő­tekkel olyan lehet a soltvadkerti Orczy utca, hogy az arra járó biz­tosan elfelejti a nagyközség újabb lakóterületének kialakítása körüli vitákat. p g j Készül a bárka (Pásztor Zoltán felvétele) Élelmiszer­gazdasági és Falusi Ifjúság Szövetsége alakul Élelmiszer^azdaságj és Falusi Ifjú­ság Szövetsége elnevezéssel új, a KISZ- en belüli ifjúsági tömegszervezet életre hívását határozta el legutóbbi ülésén a KISZ KB Élelmiszer-gazdaságban Dolgozó Fiatalok Tanácsa. Az új ré­tégszervezet megalakítását a mezőgaz­daságban, az élelmiszeriparban, az er­dőgazdaságban, a vízgazdálkodásban, a szövetkezeti kereskedelemben dolgo­zó, valamint a falun élő, a KISZ meg­újításáért tenni akaró fiatalok határoz­ták el._ Az Élelipiszer-gazdasági és Falusi If­júság Szövetsége (ÉFISZ) á föderatív alapon újjászerveződő KISZ égyik tag- szervezeteként kíván működni. Az ÉFISZ szervezői programiként ja­vasolják egy agrárpolitika kialakítását, illetve e munkában az ÉFISZ részvéte­lét. Szorgalmazzák a falu hátrányainak csökkentését, természetvédelmi tör­vény kidolgozását, a termőföld és a víz fokozottabb védelmét, a modem falusi életmód és kultúra elterjesztését. Az ÉFISZ céljai elérése érdekében már megkezdte szervezőmunkáját. Terveik szerint, egyebek között „Ki mit tud"-ot rendeznek a falusi hagyo­mányok ápolásáról, Falusi Ifjúsági Alapot hoznak létre, és már kezdemé­nyezték olyan egyesületek életre hívá­sát is, mint a Falusi Fiatal Értelmiségi­ek Egyesülete vagy a Kisárutermelő Fiatalok Egyesülete. Az ÉFISZ minden csatlakozni kívá­nó, érdeklődő fiatal jelentkezését (1133 Budapest, Kun Béla rakpart 37—38.) várja. (MTI) Az öröm sikolyai A főpincér hanyagul így szólt: — Uram, foglaltunk Önnek asztalt. Az jutott eszembe, vajon ad­nák neki borravalót, vagy in­kább azzal a viccel válaszoljak, amelyet reggel hallottam a rádióban. Nem akartam meg­sérteni, így hagytam az egészet. Nem szóltam semmit, leültem az asztalhoz, amely négyszemélyes volt. Rendeltem egy sajttálat. Rö­videsen meg is kaptam. Négyféle sajt volt rajta, egy kis retek és egy történelmi sósrúd. A pincér, miközben kihozta a sört, érdek­lődött, vajon két személy helyet foglalhatna-e az asztalnál. Nem volt kifogásom ellene. Egy na­gyon csinos hölgy és egy fiatal férfi ült le hozzám. Beszélgetni kezdtünk arról, hogy a sör álmo- sít-e, vagy sem. Végül abban maradtunk, hogy igenis álmosit, így elindultunk hotelszobáinkba, a lépcsőn természetesen, mert hát a lift, ugye, elromlott. Csak az emeleten derült ki, hogy egymás mellett lakunk. Jó éjszakát kívántunk — ez így is van rendjén. Hajnalban arra ébredtem, hogy az ablakom alatt üveghaji- gáló versenyt rendeznek. Hár­masával vágódtak\ a falnak a kó- lás-, á bbr'os-fa sörösüvegek. Még a matracot is magamra húztam, de hát ez sem használt. Reggel ezért kicsit kábulton éb­redtem, s borotválkozás közben különös zaj ütötte meg a füle­met. „Most aztán vége a fáradt­ságnak" — szólt egy érces hang. — Hiszen én vagyok a férfi — nemdebár! — S kísértetiesen ne­vetett hozzá. Igyekeztem az öltözködéssel, de a mellettem lévő szobában egyre hangosabbak lettek: „Oh, milyen gyönyörű vállak! Hú, s ezek a büszke mellek! Brr, oh ez a kemény has! Öhh, ohh, neeee, jujjj... még, még... Nem, ezt nem lehet kibírni... De igen is... most... Segítség! Nem... nem, nem bírom to­vább ...” A hideg futkosott a hátamon. Kirohantam a szobából, egyene­sen az étterembe, reggelizni. A fiatal hölgy a mellettem lévő szobából ott ült az egyik asztal mellett, s vígan kortyolgatta ká­véját. Siessen szomszéd — szólt oda nekem ■—, mert mindent fel­falnak maga elöl. Természetesen úgy is lett, ahogy mondta. Egy dagadt úriember lopta el az or­rom elöl az utolsó darab szalá­mit. Mit volt tennem, leültem egy kávéval a csinos hölgy mellé, és megkérdeztem: — Mondja, hál van a férje? — Oh, rögtön jön. Tudja, 7 mindig én kelek fel korábban. | Nagyon kedvelem öt, de nem bi- - rom elviselni minden reggel azt a színházat, amit a hideg zuhany alatt csinál! Szabó Béla I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents