Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-15 / 272. szám

1988. november 15. • PETŐFI NÉPE • 3 70 ÉVE TÖRTÉNT Két forradalom megyei krónikája (1918. október 31—1919. augusztus 1.) • A Magyar Alföld szerkesztősége ebben az épületben volt. 1918. november 14. Budapesten az OMGE igazgató választmányi ülésén az ideiglenes el­nök, Miklós Ödön felszólította a földbirtokosokat, hogy nélkülözhető földjeiket ajánlják föl a földosztás céljaira. Az ülés után az elnök veze­tésével küldöttség kereste fel Búza Barna földművelésügyi minisztert, s tájékoztatta az OMGE tervéről. Dunavecsén■ a járási főszolgabíró köztáviratban utasította a községi elöljáróságokat, hogy a létrehozott nemzetőrségek „ ... költségei a köz­ségi pénztárnak a kimerülése esetén a tehetősebb polgárok adakozásából fizetendő, és részükre annakidején mindez visszafizetendő.”. Kecskeméten a napilapként megje­lent „Kecskeméti Lapok” is közölte dr. Buday Dezső: Milyen lesz a jövő? című nagyhatású cikkét, amelyet né­hány nappal korábban „A béke” cí­mű időszaki helyi kiadvány már kö­zölt. E cikk a háborús bűnösök fele­lősségének hangsúlyozása, valamint felelősségre vonásának kilátásba he­lyezése után a jövőt a következőkép­pen körvonalazza: „Katonák, a jövő lesz a legszebb. Ez biztos, mint a halál. A jövő az egyenlőségé. A jövő a testvériségé. Ezért élünk, ezért ha­lunk. A jövő nem alamizsna, hanem fehér kenyér. A jövő nem napszám, hanem föld: négymillió hold föld szétosztása. És ha nem elég, akkor még többé. Katonák, feledjétek a múltat. Legyetek türelemmel a jelen iránt. És bízzatok a jövőben, mert a jövő, az az igazság, az a testvériség, az az egyenlőség.” 1918. november 15. Budapesten megjelent a földműve­lésügyi miniszter rendelete, amely a földbirtokok eladása esetén elővá­sárlásijogot biztosított a Földműve­lődésügyi Minisztériumnak. — A Magyar Nemzeti Tanácshoz inté­zett táviratok özönével követelték a magyar városok és falvak dolgozói a köztársaság kikiáltását. Kecskeméten a helyi Nemzeti Ta­nács úgy döntött, hogy a köztársa­ság kikiáltásának fővárosi országos ünnepségeire dr. Garzó Bélát, dr. iLöyvy Ödönt, Eördög Ferencet, Szántó Kálmánt, Lugosi Istvánt, Bódy Jánost, Berényi Pált, ifj. Szap­panos Eleket, dr. Hajhóczy Istvánt és Eötvös Nagy Imrét küldi el. -[7 A Nemzeti Tanács címére e napon érkezett meg a város szervezett épí­tőipari munkásai nevében Vincze Lajos elnök által írt levél, amelyben azt kérték, hogy részükre „ ... adjon a város munkát. Ezt biztosítani lehe­tett volna a korábban tervbe vett középítkezések megkezdésével. A le­vélben javasolták egy szűkebb sza­kemberekből álló bizottság létreho­zását is. A Nemzeti Tanács elfogadta a javaslatot, a munkaalkalmak léte­sítésével egyetértett, ezért november 18-án délelőtt 9 órára összehívta az építőipari munkások, a munkaadók és a Népjóléti Bizottság együttes ülé­sét.” 1918. november 16. Budapesten a Magyar Nemzeti Ta- • nács s a hozzá csatlakozott pártök és szervezetek, valamint a vidéki nem­zeti tanácsok képviselőiből meg­alakult Nagy Nemzeti Tanács -í?az Országház Kupolatermében SgSj Hock János elnök javaslatára’Ma­gyarországot független és önálló népköztársasággá nyilvánította. Ki­mondta a képviselőház és a főrendi­ház megszűnését, és az alkotmányo- zó gyűlés összehívásáig az állami fő­hatalmat a Károlyi Mihály elnöklete alatt álló népkormányra ruházta. Egyben utasítást adott néptörvények alkotására. A Magyar Nemzeti Ta­nács ülése idején a Parlament előtti téren közel 200 ezren gyűltek össze. E gyűlésen Bokányi Dezső, Garbai Sándor, Károlyi Mihály és az MSZDP több vezetője beszélt a köz­társaság kikiáltásának jelentőségé­ről. Kecskeméten a helyi munkásta­nács és a szakcsoportok egységes vá­rosi választmánya együttesen hozott határozatának megfelelően délelőtt 10 órától déli 12 óráig, vagyis abban az időpontban, amikor a fővárosban kikiáltják a köztársaságot, általános munkabeszüntetéssel adnak kifeje­zést ünnepi örömüknek, az új függet­len, demokratikus Magyar Köztár­saság megteremtésének napján. A Magyar Köztársaság kikiáltása al­kalmából az Iparos Otthon nagyter­mében népgyűlést tartottak, ahol a Szociáldemokrata Párt helyi szerve­zetének szónoka köszöntötte és mél­tatta a köztársaság kikiáltását és an­nak jelentőségét. Kecskeméten újra megjelent a vá­ros munkásságának osztályharcos szocialista lapja, a Magyar Alföld, amelyet a világháború kirobbanása után betiltottak. A Széchenyi tér 5. szám alatti bérházban Hajnal József vezetésével működő szerkesztőség az újra megjelenő munkáslap első szá­mában a következő programadó közleményt hozta nyilvánosságra. „A Magyar Alföld, a kecskeméti szociáldemokrata párt lapja négyesztendei szünetelés, az igazság­nak és az emberi jogok követelésé­nek négyévi vérbefojtása után a mai napon újból megjelenik. A Magyar Alföld programja ez­után is a régi: feltárni a valóságot, üldözni a sötétlelkű igazságtalansá­got, védeni a védteleneket, miközben nem néz sem jobbra, sem balfa, ha­nem bátran és keményen harcol a szociáldemokrácia tiszta elveilrt, mert itt nincs klikkérdek és személyi tekintet. Bátor szókimondás, az el­nyomottak védelme és a korrupció üldözése lesz ezentúl is a célunk. Tisztult közéletet akarunk és fogunk is teremteni e nagy alföldi városban és környékén. Aki az igazságtól nem fél, az a Magyar Alföld zászlaja alá sorakozik.” Dr. Békevári Sándor (Folytatjuk) „Székelyföldről jöttem 99 A történelem, a politika néha bi­zony konok. Családokat bont, szo­rosra fűzött érzelmi szálakat szakít. Sokat hallani: nem .megoldás, hogy Erdélyből ezerszám vándorolnak hozzánk, csupán ideiglenes lehető­ség. De mit tegyen az, akit már-cser­benhagyott a jámbor türelem, s ha szíve sajdul is, elkívánkozik? B. Sán­dor közülük való. Családot, szülő­ket, rokonokat hagyott Erdélyben, hosszú vajúdás után vállalta az ön­kéntes száműzetést. Kalocsán él, itt vélte megtalálni a biztonságérzetet, amit az ismerősök, újdonsült bará­tok gyámolítása erősít. — Székelyföldről jöttem—mond­ja. Brassóban születtem, 1952-ben. Szép volt a gyerekkorom, úgy is mondhatnám: gondtalan. Noha ha­tan vagyunk testvérek, jutott minden szájba falat. Akkor még nem volt nézeteltérés a hivatalos politika és a nemzetiségiek között. Jól emlékszem az utcákra, terekre, ahol hancúroz- tunk. Ha együtt volt a székely, szász, román gyerek, háromfelé törtük a zsíroskenyeret, egyenlő arányban, testvériesen. Erre tanítottak bennün­ket a szülők. Mert ez volt a szokás évszázadok óta. Megosztani a meg­lévőt, segíteni a másikon, mindegy, milyen nyelven beszél. Kár, hogy így eltorzult a világ, hogy mára nem nyúlhatunk egyformán a kenyérért. De nem mi tehetünk róla... ■— Csíkszeredára nősültem. Ma­gyar város, magyar arcok, magyar nyelv. Jól indult az életünk, otthon éreztem magam. Dolgoztunk mind­ketten, megtaláltuk a számításunkat. De a hetvenes évek közepére komo- rabbá vált a valóság, egyre nehezebb volt elviselni a légkört. Sokat vívód­tam magamban, míg végérvényesen döntöttem: ha bejövök Magyaror­szágra, nem megyek vissza. Megbe­széltük a feleségemmel, nem ellenke­zett. Csak én jöhettem, mert ő és a gyerekek nem kaptak útlevelet, Jó­magam is tíz évet vártam rá. Ügy véltük: nekünk csak ez az egy válasz­tás maradt. ' Április másodikán érkeztem, csodálatos tavaszi reggelen. Nagyot dobbant a szivem, mikor lepecsétel­ték az útlevelet. Örültem, de nagyon megviselt a szakítás. Nyomasztott a bizonytalanság. Senkim sincs Ma­gyarországon, csak a jóakaraté em­berekben bízhattam. Többen taná­csolták: menjek Nyugatra. De én azért jöttem el, hogy megőrizhessem magyarságomat, s Nyugaton azt el­veszíteném. Ezt csak az tudja megér­teni, aki határokon kívül él. Néhány napon belül a Csepel Műveknél elhe­lyezkedtem, kaptam munkásszállást is. Kisvárosba akartam kerülni, de nem volt más választásom, ennek is örültem. Mindenki tudta, átmeneti­nek szánom a fővárost, vidéken sze­retnék megtelepedni. — Igyekeztem beilleszkedni, jó munkával kitűnni* Bajlódtak a válla­latnál a teleszkópos kapuk zárjaival, nem voltak elég biztonságosak. Mondtam, adjanak egy kis időt, áta­lakítom úgy, hogy megfeleljen az előírásoknak. így is lett. Közben üzentek Jánoshalmáról, hogy beköl­tözhetnék egy tanyára. Lementem körülnézni, kíváncsi voltam az aján­latra. Ezalatt a főnökeim beadták az ötletemet újításra —• a saját nevü­kön. Tízezret kaptak érte. Talán túl naiv voltam, hogy nem követeltem ki a részem. Bántott, hogy semmiféle segélyt nem kértem, a munkám után akartam boldogulni, mégis elestem az első komolyabb bevételtől. Csa­lódtam, s ekkor futottam össze Jenei Józseffel. Jenei József, bátyai központifűtés­szerelő kisiparos közjegyző előtt írta alá a befogadó nyilatkozatot. Kalo­csán vett egy régi házat, hogy majd le­bontja, s épít a helyén. De egyelőre le­mondott szándékáról. Inkább megre­noválta, kicsinosította, hogy beköl­tözhessen B. Sándor ingyen használat­ra. A kisiparos lett a munkaadó is, tisz­tességes bért fizet. i. Elégedett, sőt hálás vagyok hallom B. Sándortól. Sokat segít raj­tam a mester. Tőle kaptam a bútoro­kat, a televíziót. Mások is ajándékoz­tak. A jánoshalmi Kovács Gábortól például olajkályhákat kaptam, az ut­cabeliek szekrényt, apróbb berendezé­seket hozták. Jó érzés, hogy törődnek velem, igazán jó! — Sok pénzt félretenni nem tudok. Kell a csomagokra, amit hazaküldök. Gyógyszer, élelmiszer, édesség, miegy­más ... Múltkoriban íijaa kislányom, apu, ha mást nem is, kekszet küldjél. Merthogy ilyeneket ott nem kapni. Persze, hogy küldtem. A feleségem, a rokonok gyógyszert sürgettek. Most telefonáltam, hogy feladtam azt is. Nemrégiben egy hétvégi munkán két- ' ezret kerestem. Konzervet vettan raj­ta. Alkalomszerűen, ismerősökkel küldöm, szétszórva, hogy átcsússza­nak vele a határon. Csak így tudok raj­tuk segíteni. —írtam az Európa Parlamentnek a családegyesítés ügyében. Nagyon jó volna együtt lenni, Hiányzik a feleség, a gyerekek. Addigcsak őrlődöm a ma­gányban. Szeretném, ha megállapod­nék, mire jönnek. Hogy könnyebben indulhassunk az életnek. Dejó is lenne! B, Sándor borítékot vesz elő. Csalá- di képeket keres. Azegyiken kisfiú. Né­zése okos, arcán mosoly, A hátlapján ezt olvasom: „Édes jó apukámnakkül­döm, sok-sok szeretettel”. A felvétel 1988. szeptember 19-én készült, Sanyi- ka ötödik születésnapján. Amikor a betűket rajzolta, édesanyja fogta ke­zét B. Sándor ujjai között táncol a kép... Zs. Kovács István. ÁTDOLGOZOTT TÖRVÉNYJAVASLAT Az egyesülési és gyülekezési jogról Több mint ötvenezren vettek részt a társadalmi vitában, amely az egyesülési és gyülekezési jog tervezetének minisz­tertanácsi határozattá emelését meg­előzte. Mint ez a kormány ülése után ismertté vált, a viták nyomán egy csak­nem alapjaiban átdolgozott tervezetet fogadott el a Minisztertanács és talált alkalmasnak arra, hogy törvényjavas­latként a parlament elé teijessze. A jövőt illetően is figyelemre méltó mozzanata volt a társadalmi vitának, hogy főként olyan értelmiségiek vettek részt benne, akik az átlagpolgároknál jobban érdeklődnek a közéleti problé­mák iránt. Ezt tudva le is vonható a tanulság: A demokrácia „milyensége” nem minden esetben szorítható meny- nyiségi képletbe. Ezúttal a végtermék bizonyítja, ötvenezer is lehet sok, ez esetben legalábbis elegendő, ha azok nyilvánítanak véleményt, akik a dol­gok értői, érdekeltjei és ha egyenrangú partneri viszonyok vannak a vita részt­vevői között. Azaz, valóságosan for­málhatják a vitatott kérdésben kialakí­tandó álláspontot, s nem csupán arra utaltatnak, hogy utólag igazoljanak egy, már központilag elhatározott dön­tést. A vita előre mutat arra az időre, amikor majd az egyesülési és gyüleke­zési jog törvényerőre emelkedik, és a szabad véleménynyilvánítás legalább olyan hatékony szervező erő lesz a tár­sadalom működésében, mint a kor­mányzati hatalom. De ennek éppen e két — most még tervezet formában levő — törvény lesz az egyik fontos biztosítéka. Elfogadásuk után senki­nek sem lesz többé privüégiuma enged­mények formájában osztogatni a de­mokratikus jogokat. A politikai rend­szer szerkezetének tagolt részeként jön­nek létre és működnek majd az egyesü­letek és társulások, mint megannyi színtere az állampolgári vélemények ki­fejeződésének. Az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvénytervezetek vitája során visszatérő téma volt: legyen-e ismét több párt Magyarországon, vagy sem. Kezd egyetértés kikristályosodni ab­ban, hogy a többpártrendszer nem ki­zárólagos szinonimája a demokráciá­nak, de semmiféle elvi érv nem állja meg a helyét vele szemben sem. Mi több, klasszikus tapasztalatok bizo­nyítják, hogy a társadalmi érdekegyez­tetésnek, a konszenzusteremtésnek a legegyszerűbb technológiája a több­pártrendszer. A törvénytervezetek e tekintetben előre mutatnak. Abból indulnak ki — és ezért jogi kereteket is teremtenek hozzá —, hogy a magyar politikai fej­lődésnek is ez az iránya. Am, .mint a demokrácia intézményrendszere általá­ban, a többpártrendszer sem „engedé­lyezés”, vagy „bevezetés” kérdése. Fo­lyamatos társadalmi kiegyezés útján, a napi feladatok során létrejövő kon­szenzus fenntartása közepette kell azt kiérlelni. Világosabban: úgy kell felké­szülni rá, hogy közben fennmaradjon a társadalmi stabilitás. Mert ne feledjük: a demokratizálódási folyamat nagyon ingatag gazdasági talajon megy végbe. Olyan időszakban, amikor egyszerre kell súlyos múltbeli terheket a kamatos kamatokkal együtt törleszteni, égető napi problémákat megoldani, és az eu­rópai gazdasági fejlődéshez való re­ménybeli felzárkózás kiinduló pozícióit megszerezni. A politikai destabilizáció az országra nézve tragikus következménnyel jár­hat. Jó dolog, hogy a törvénytervezetek vitájában még ha olykor szélsőséges követelések is elhangzottak — e helyzet józan felismerése dominált. Nehéz és kényes feladat lesz az elméletileg elfo­gadható többpártrendszer gyakorlati megvalósítása. Lefolyása és időtarta­ma függ az önszerveződések gyakorla­tától, jellegétől, illetve e folyamatok értékelésétől a párt részéről. Mert az természetes, hogy ezt az átmenetet, mint pozícióban levő hatalmi tényező, csak a párt valósíthatja meg. Minden történelmi hasonlítgatás nélkül el­mondható, páratlan feladat és egyben megméretés is ez a párt számára. Vég­rehajtása, az egyközpontú hatalmi, po­litikai rendszer „mássá” alakítása bizo­nyíthatja, hogy a szocializmus igenlésé­nek talaján álló többpárti rendszerben is domináns szerep illeti a kommunis­ták pártját. Mindehhez mennyi idő kell? Aho­gyan egy évvel ezelőtt alig hihette vala­ki, milyen fordulatokat eredményez a párt májusi országos értekezlete, na­gyon nehéz volna megjósolni, milyen változásokat hoz a jövő a felgyorsult politikai mozgások korában. Eligazító pontok lehetnek: a párt soron levő kongresszusa, az új alkotmány elfoga­dása, majd az új Országgyűlés megvá­lasztása. (MTI-Press) Hajógyár részvény­társaság Több önállósodási kísérlet után nemrégiben mintegy 300 millió fo­rintos tőkével megalakult a Bala­tonfüredi Hajógyár Részvény Tár­saság. Az önálló gazdálkodás első évében — 1989-ben — megszünte­tik a kapacitás 40 százalékát lekötő szocialista exportot, ugyanakkor a tőkés kivitelt a jelenlegi többszörö­sére növelik. A hagyományos ha­jók, uszályok, kikötői berendezések mellett egyre több földmunkagépet, darualkatrészt gyártanak és bővül az üvegszálas poliészter termékek készítése is. (MTI-fotó) KÖTÖTT HOLMIK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN Nagypapamellény és lábfej nélküli harisnya A Délröviköt Kereskedelmi Vállalat kecskeméti lerakatának raktáraiban ott, ahol a meleg, télre való holmikat tárolják, egyre nagyobb a sürgés- forgás. Áz üzletek, boltok árubeszerző­inek alkalmi tárolásra kiszemelt dobo­zaiba szinte ugyanazok az áruk kerül­nek. Ottjártunkkor úgy tűnt, mintha a Bajai Átész nemesnádudvari ruházáti áruháza és a jakabszállási Univer-üzlet képviselője összebeszélt volna. Köteg- szam pakolták az egyszínű női és férfi kötött kesztyűket, amelyeknek bizo­nyára hamar akad gazdájuk. Tiszta pa­mutból készültek, ráadásul áruk is el­fogadható: 60-70 forint. Mint mondták, örömmel térnek ha­za, vevőik már régóta keresik az ilyen kézrevalókat. Ugyanígy sláger a sötét színű pamut és akril térdzokni. Itt az ideje, hogy a gyerekek is melegebb ha­risnyanadrágot viseljenek. A lerakat­nál bőséges a választék. Viszik a női vastag kötött sapkákat is. Igaz, az ügyeskezűek olcsóbban kihozzak, mint ahogyan a kereskedelem kínálja (180- 200 forintért darabját). A gyermeksapkák, -sálak, -kesztyűk közül nehéz választani, mintegy har­mincféle színű, fazonú található. Per­sze az áruk is különböző. A jambó het­venért kapható, a sísapka kicsit ol­csóbb, a pilóta fazonúak közül a dup­lán kötött drágább (130-170 forint), de melegebb. A még babakocsiban utazó icikre is gondol a kötőipar: a parányi esztyűknek még akkor sem lehetné ellenállni, ha jobb idő volna. Ráadásul az árukra sem az a jellemző, mint álta­lában a gyermekholmikéra. Idősebbeknek kínálják az úgynevezett nagypapamellényt: sötétbarna, világo­sabb, drapp, szürke színben, ötféle méret­ben és mindegyike 350 forint. A fiatalab­bakra való, uijnélküli kötött holmik di­vatosabbak, de drágábbak is. Szépek a Szegedi Fonalfeldolgozóból származó sí- puloverek, amelyek amilyen vastagok, annyira könnyűek. S ha valaki ezressel fi­zet egy darabért, még marad belőle lábfej nélküli férfi harisnyanadrágra is. Még mindig (vagy ismét?) divatosak a plüss anyagból készült ruházati cik­kek. A piros-fekete női overall kétség­telenül praktikus és szép szabadidőda­rab, amellett meleg is. Ézért már több mint ezer forintot kémek. Ennél ol­csóbbak az ugyanilyen anyagú, külön­féle fazonú fémpulóverek. Kedvező áron kaphatók a kínai im­portból származó gyermekoverallok, az albán férfi flanellingek. Ez utóbbi kel­méből készült pizsamák, sőt női ágyka­bátok is sorakoznak a lerakat polcain. Ezeket szívesen viselik és keresik is az idősebbek, mert könnyen kezelhetők, melegen-puhán simulnak a testfelület­hez és nem is drágák. Ez azonban nem mondható el néhány kötőfonalra. Igaz, a választék olyan, hogy ilyen talán még nem volt. Mondják is, visszaesett a kis­kereskedelmi forgalom. De remélik, ha jönnek a hosszú téli esték, mind többen szentelik szabadidejüket e hasznos hob­binak. Az alapanyaggal ezúttal nem lesz gond. Színben, minőségben bőséges a kínálat, az árskála szinten széles. Míg a fonalellátás dicséretes, ugyanez nem mondható el a meleg, nagyobb méretű női alsóneműkről, melyek még nem ér­keztek meg a lerakathoz. Olcsók a gyermek, női és férfi frottír- köntösök, szépek a gyengébb nemnek való sálak, a vastagabb kelméből ké­szült kendők, bár ez utóbbiak csak egy színösszeállitásúak. A hetvenhatmillió forintos készlet 80 százaléka téli áru. Ezek természetesen napról napra fogynak, de ha nem is olyan gyorsan sikerül az utántöltés, azért igyekeznek az újabb áruk mielőb­bi beszerzésére, szem előtt tartva azt is: a legtöbb család kasszája kiürülőben, de az alapvető ruházati árukról — épp­úgy, mint az élelmiszerekről — nem le­het lemondani. Ezért állandóan keresik az olcsóbb ruházati termékeket. Ez per­sze nem azt jelenti, hogy a tömöttebb pénztárcával rendelkezők nem találnak ízlésüknek, igényeiknek megfelelő rövi- kötös árukat. Pulai Sára KÉPERNYŐ A szomorú ember A hét végén láttam a tévében egy szomorú embert. Szomorúsága ab­ból fakad, hogy már nyomasztja az, hogy neki mindig igaza van. Visszamenőleg, előre, jelenleg és egyáltalán. Éppen istállótakarítás közben sikerült a Híradó stábjá­nak nyilatkozatra bírni a szóban forgó váteszt, akinek szomorúsá­gához a vasvillára szúrt trágyaku­pacok adtak hangulati erősítést. Végh Antal író és gazdálkodó mondta el kamera előtt azt, hogy ő már annak idején megmondta. Valamint a tőle megszokott tö­mörséggel fejtette ki már időtlen idők óta eredetinek számító véle­ményét: hogy tudniillik a bunda nem a futballisták ügye, hanem társadalmi jelenség. A riportot nézve ebben lehet va­lami. A bundaproblémát tekintve nem tudni, hogy Végh Antalnak milyen kapcsolatai vannak pilla­natnyilag a futballistákkal, de hogy a szűcsökkel jó viszonyban van, az biztos. Az író ugyanis exkluzív irha­bundában almozott: nagy prém a hajtókán, enyhén karcsúsított mo­dell, hossza éppen a csizma száráig ér, a bunda színe harmonizál a vas­villa nyelének színével. Lendül a villa, lebben a prém. Igencsak társadalmi jelenség. H. Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents