Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
PETŐFI NtPE 1988. október 27-én, 55 éves korában elhunyt Mészáros János, a Duna —Tisza Közi Állami Építőipari Vállalat személyzeti és szociális igazgatója, a kecskeméti városi pártbizottság volt titkára. Mészáros János 1933. április 16-án született Tataházán, hétgyermekes családban. Középiskolai tanulmányait befejezve a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult tovább és kapott okleveles közgazda diplomát 1956-ban. Első munkahelyén, Baján a Finomposztó Vállalatnál dolgozott 1956-tól 1964-ig különböző közgazda- sági munkakörökben. Ezután pártmunkásként végezte feladatát a bajai városi pártbizottságon, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályán és — 1973-tól — a kecskeméti városi pártbizottságon mint gazdaságpolitikai titkár 1979-ig. A munkásmozgalomba 1948-ban kapcsolódott be. Tagja volt a DISZ-nek, részt vett a KISZ szervezésében és munkájában. Az MSZMP-nek 1959 óta tagja. Közéleti munkássága mellett az MSZMP KB Pártfőiskoláján vörös diplomát szerzett. Munkája elismeréseként 1971-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 1983-ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta. Mészáros Jánost a Duna—Tisza Közi Állami Építőipari Vállalat és az MSZMP kecskeméti városi bizottsága saját halottjának tekinti. Temetése 1988. november 8-án, 13.30 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége és a Tungsram Részvénytársaság közli, hogy november 1-jén, életének 82. évében elhunyt Pióker Ignác volt országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagja. Az erdélyi születésű Pióker Ignác 1928-ban került Budapestre és a következő évtől az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt dolgozója lett, s itt dolgozott gyalusként egészen nyugalomba vonulásáig. 1929 óta tagja a Vasasszakszervezetnek. A felszabadulást követően életútja összeforrt a kibontakozó munkaverseny-mozgalommal. 1953-tól jelentős közéleti szereplést is vállalt, 3 évtizeden át volt országgyűlési képviselő, 1975-től 1985-ig az Elnöki Tanács tagja, s hosszú ideig tagja a Vasasszakszervezet központi vezetőségének. Munkáját a többi között a Kos- suth-dijjal és a Szocialista Munka Hőse kitüntetéssel jutalmazták. Haláláig társadalmi aktivistaként tevékenykedett a Hazafias Népfront újpesti szervezetében és tagja volt a Tungsram igazgató tanácsának. Temetéséről később intézkednek. (MTI) Hl| ABC-áruház új köntösben Kiskunfélegyházán, a móravárosi lakótelepen tegnap átadták a vásárlóknak a 3,6 millió forintos költséggel felújított Konzum ABC-áruházat. Az új hűtőpultokkal, faliállványokkal, gondolákkal felszerelt üzlet eladótere 106 négyzetméteres lett, felújították a falburkolatot, a külső és belső festést is elvégezték. A következő napokban váiják az elektronikus mérlegeket, hogy ezzel az újdonsággal is gyorsíthassák 3 vevők kiszolgálását. A felújított áruház ki tudja elégíteni a Móra város lakóinak élelmiszer-szükségletét. HÍREK • HÍREK — ÜVEGPERMETEZŐ AUTOMATA. Több mint 600 millió forint értékben gyártanak egyedi gépeket jó nyereséggel Győrben, a Tungsram Egyedi Gépgyárában. Termékeik egyharmadát exportálják. Nemrégiben készült el a Szovjetunió részére az az üvegpermetezö berendezés, amely egy ott felállítandó neoncső-gyártó gépsor része lesz, és amely óránként 2400 fénycső belső permetezését tudja elvégezni. Képünkön: az üvegpermetező automata szerelése látható. (MTI-fotó) Az üzletek hétvégi nyitva tartása November 5-én, szombaton valamennyi élelmiszerbolt, csarnok, piac 14 óráig, az ennél később záró üzletek a szombati nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek. A ruházati, az iparcikküzletek, a vendéglátó egységek, a dohány-, édesség- és virágboltok szintén a szombati megszokott nyitva tartási rend szerint várják a vásárlókat. November 6-án, vasárnap a vendéglátó egységek, a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek, és minden más üzlet, áruház zárva lesz. A kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. November 7-én, hétfőn a dohány-, édesség- és virágboltok, vendéglátóhelyek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek, minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóegységek tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. TÁRLATNYITÓ. Ma délután 17 órára Kunszentmiklóson az Általános Művelődési Központba Horváth Attila kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. Horváth Attila azok közé a pedagógusok közé tartozik, aki nem elégszik meg csupán az oktatással, neveléssel, hanem képzőművészként is van közlendője környezete számára a világról. Vizuális jeleivel, formái és színei sajátos nyelvén vall mindarról, ami nap mint nap foglalkoztatja. Teszi mindezt úgy, mint aki jól tudja — Granasztói Pál építészíró gondolataival szólva —, hogy „nekünk egyszerűnek lenni szinte vérünkké vált. Ez nem primitívség, hanem ízlés és magatartás.” A kiállítás november 28-áig látogatható. válasz cikkünkre Hófehérke és társai Október 22-ei lapszámunkban a Porhintő hintőpor című írásban kifogásoltuk, hogy régóta hiánycikk a babahintőpor. Á cikkre a következőket válaszolta Cseri Józsefné, a Tisza Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat kecskeméti raktárházának igazgatója: „Mint a szóban forgó termékek forgalmazói, magunk is érzékeljük már jó ideje a hintőporhiányt. Igyekeztünk a helyzetén — amennyire tőlünk telt — enyhíteni. Több alkalommal saját kocsinkkal hoztuk a Caola gyár kunada- csi egységétől a hintőport, amelyet azonnal kiszállítottunk a vevőpartnereinknek. Vállalatunk Jugoszláviából importált Dahlia babahintőport is. Igaz, hogy ennek fogyasztói ára 75 forint (mint tavaly), de a nincsnél még mindig jobb, ha van. Október 27-én ismét felkerestük a kunadacsi gyáregységet, ahonnan sikerült beszereznünk 2520 Hófehérkét.” A fenti mennyiséget egyébként már kiszállították a boltokba. Jelenleg a megye gyógyszertáraiban kapható ba- bahintöpor. A hét elején további ötezer Hófehérke és 7500 kamillás babahintőport kapott a raktárház. A Füszért azt ígérte: gondoskodnak róla, hogy ez a mennyiség is haladéktalanul kikerüljön az üzlethálózatba. —pulai— Megjelent a Hitel A Hitel című független irodalmi, társadalmi, kritikai lap első számának megjelenése alkalmából sajtótájékoztatót tartottak a kiadvány szerkesztői tegnap az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. A kiadvány kéthetente lát napvilágot, egyelőre 20 ezer példányban, ára 39 forint. A Hitel első száma egyebek mellett közli Illyés Gyulának egy, a nagy- közönség előtt eddig ismeretlen írását Petőfi Sándorról. A lapban állandó rovatot kapott Czakó Gábor, Csengey Dénes, Csurka István, Esterházy Péter és Fekete Gyula. A kiadványra már a postahivatalokban is elő lehet fizetni. A szerkesztőbizottság elnöke Csoóri Sándor. A szerkesztők szándéka szerint az újság az írott szó hitelével kíván részt venni a magyar közéletben. A lap nem kerülheti ki a politizálást, de művészeti kérdésekkel is foglalkozik. A kiadványban az eseményekhez kapcsolódó publicisztikák és hírek mellett hosszabb tanulmányok is helyet kapnak. Bíró Zoltán, a Hitel főszerkesztője kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a lapnak szervezetileg semmi köze sincs a Magyar Demokrata Fórumhoz; független kiadvány, a lapgazda az Isis Kisszövetkezet. A Hitel egyetlen fillér állami támogatást sem kap, a kisszövetkezet Eötvös Kiadója teremti elő a lap előállításának költségeit. Méhészeknek Téli mezőgazdasági akadémia keretében a dunapataji termelő- szövetkezet, valamint a kalocsai áfész (a Magyar Méhészek Egyesületének helyi szervezete) előadás-sorozatot szervez a kalocsai művelődési központban méhészek részére. Első alkalommal — november 5-én, szombaton 10 órakor — Buchinger György, az MME alelnöke tart előadást Fekvőkap- táras méhészkedés címmel. Szintén Buchinger György tart előadást Kecskeméten ugyanezen a napon délután 16 órától a méhészklubban — a Margaréta Otthonban — A méhészet helyzete Magyarországon címmel. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek: (október 22-e és 27-e között anyakönyvezettek): Cseh Boldizsár (anyja: Kovácsics Bernadett), Skrenyó Ottó (Bajnok Edit), Szalóki Norbert (Polgár Julianna), Horváth Evelin (Faragó Maria), Molnár Imola (Piroska Terézia), Fejes Norbert (Pintér Mária), Minkéi Péter (Vári Éva), Kárpáti Imre (Kis Ilona), Mezei Gabrielk (Varga Márta), Zámbó Boglárka (Szalai Éva), Ha- jagos Edina (Dugár Márta), Csonka Marianna (Milus Mária), Varga Ildikó (Gémesi Ildikó), Árva-Tóth Anett (Varga Klára), Agárdi Edina (Tót Zsuzsanna), Nánási Ádám (Jéga Ágnes), Molnár Gábor (dr. Siska Irén), Terecskei József (Sárközi Ágnes), Lala Roland (Kállai Mária), Földi Krisztina (Pólyák Erzsébet), Szeidl Rita (Szűcs Edit), Sebesvári Bence (Bárány Margit), Kapás András (Pápai Éva), Geredy Koméi (Liska Anna), Balogh István (Baranyai Aranka), Dobos Edit (Pálinkás Edit), Izsák Dóra (Domokos Anikó), Kiss Dóra (Valcsák Erika), Kállai Szabina (Mikó Ildikó), Pálinkás Maria (Török Julianna), Kókai Tamás (Hajdú Edit), Karancsi Balazs (Parádi Rózsa), Farkas Alajos (Szúrok Edit.) Házasságot kötöttek (október 28-án és 29- én): Rebek Antal és Lestár Éva, Jakab Kálmán és Ferenczi Katalin, Ipoly Zoltán és Koncz Andrea, Földi János es Horváth Ágnes, Tábi Tibor és Bodor Ibolya, Kiss László és Kozák Anna, Némedi-Varga Zoltán és Lengyel Katalin, Bíró Mihály és Pick Irén, Bcdocs József és Szabó Rita, Orbán János és Czingel Ildikó, Ürmös András és Lakatos Mária, Nagy Zoltán és Farkas Éva, Tohai László és Laczi Adrienne, Mészáros Ferenc és Bodor-Tóth Irén, Varga László és Danka Katalin. Meghaltak (október 24-e és 26-a között anyakönyvezettek): Horváth Sándor (Kecskemét, Zoboki Jánosné Kocsi Anna (Tisza- kécske). Lenért Lajos (Tiszakécske), Ézsiás Ferenc (Tiszakécske), Schmidt Antalné Csáki Janka (Lajosmizse), Túri Mihály (Kecskemét), Romhalmi Jánosné Benedek Borbála (Kecskemét), Radios Krisztián (Kecskemét), Szálas József (Kecskemét), Jáger Mihályné Farkas Margit (Ladánybene), Prikkel Jánosné Szelei Maria (Kecskemét), Keller István (Kecskemét), Kovács Pál (Kecskemét), Hoj- sza Pál (Kecskemét), Tóth Pétemé Dinók Julianna {Lajosmizse), Sváb-Kovács Béláné Vig Terézia (Kecskemét), Tóth Ferencé Rádi Ilona (Tiszakécske), Kovács István (Jászapáti), Bogáromi Imréné Tóth Anna (Kecskemét), Farkas István (Kecskemét), Cseh András (Kecskemét), Kutasi András (Lakitelek), Bokros Istvánná Pesti Margit (Lajosmizse), Kállai Zoltán (Kiskunfélegyháza), Molnár József (Kecskemét), Kopcsik Ferencné Pataki Julianna (Kecskemét), Árva Antal Béláné Bacsa Mária (Lajosmizse) Schulcz Lászlóné Hódosi Mária (Lajosmizse), Szelei Istvánná Kövcsi Terézia (Helvécia), Józsa Mihály {Kecskemét), Kolosi Gábomé Pajor Terézia (Kecskemét). KISKÖRÖS Házasságot kötöttek: (október 24-e és 30-a között): Hofman Mihály és Tikász Gabriella, Szentgyörgyi Gyula és Túrán Tünde Margit, Angeli Zoltán János és Wróblewska Krystyna Jolanta, Csővári Tibor és Domo- nyi Erzsébet. — A MECSEK-TÚRA 8 órakor indul. Amint arról hírt adtunk, november 5-én, szombaton „Gyere velünk” Mecsek-túra indul a bajai vasúti állomásról. A rendezők közük, hogy a nagy érdeklődés miatt különvonattal történik az utazás, mely 8 órakor indul. Gyülekezés az állomás előtt 7 óra 40 perckor. TŰZRIADÓ Égő konyha és szűrőprés Az égő gyertyát hagyta a konyhaasztalon Kecskeméten, a Szta- hanov utca 2. szám alatti első emeleti lakásában Egervári Ferenc- né, s a helyiség berendezésének egy része leégett. A becsült kár körülbelül ötvenezer forint. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el, félmilüó forintnyi érték pusztulását akadályozva meg. Szintén Kecskeméten keletkezett az alább ismertetett ipari tűzeset is. A Kőbányai Könnyűfémmű alupigmentgyárában — mely különösen tűzveszélyes technológiával dolgozik — két darab szű- röprés, szűrődobok és keverőtartályok égtek, valamint egy gyártósoron lévő fémpaszta. A becsült kár ötvenezer, a megmentett érték körülbelül három és félmilüó forint. A tüzet --melynek keletkezési okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja — a kecskeméti és ceglédi állami tűzoltók oltották el, a vállalat dolgozóinak segítségével. B F 1 NAPTÁR 1988. november 3., csütörtök Névnap: Győző Napkelte: 6 óra 31 perc Napnyugta: 16 óra 25 perc Holdkelte: — ■ Hodnyugta: 14 óra 04 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az országban ma estig: napközben hózáporok várhatók, azonban észak felől fölszakad a felhőzet. Egyre több helyen erősödik meg a délnyugati szél, majd északnyugatira fordul és tovább erősödik. Hideg idő lesz, csak 2—7 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 1-jén Kecskeméten a középhőmérséklet 2,2 (az 50 éves átlag 7,7), a legmagasabb hőmérséklet 9,6 fok volt A nap 7,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,4,13 órakor 11,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,0 millibar — csökkenő — volt. November 1-jén Baján a középhőmérséklet 1,4 (az 50 éves átlag 8,4), a legmagasabb hőmérséklet 10,0 fok volt A nap 8 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,4, 13 órakor 11,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,8 millibar — süllyedő — volt. — ELMARAD BAJÁN a Helyőrségi Klubban a november 9-ére tervezett Dolly Roll-kocert. A jegyek a helyszínen átválthatok a december 12-ei Koncz Zsuzsa, Bródy János-koncertre, vagy visszaválthatók. (X) SZEMTŐL SZEMBE A fiatalasszony anyaszült meztelen megy a fürdőszobából a szobába, hogy megkeresse a köpenyét. Egyszerre csak azt látjat hogy az ablaknál egy ablaktisztító áll, aki csodáláttal tekint rá. Antikor o is szótlanul bámul az idegenre, az megszólal: — Még sohasem látott ablaktisztítót? — KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA. Tóth István országgyűlési képviselő holnap, november 4-én 8^tól fogadóórát tart Kiskunmaj- sán, a vízgazdálkodási társulat központi irodájában. Játsszunk bábszínházát! A Magyar Televízió gyermekosztálya az idén ismét meghirdette a Játsszunk bábszínházát! gyermekfesztivált. Ezúttal a mottó: Csak tiszta forrásból. Ez azonban nem jelent kizárólagos megkötöttséget, minden műfaj jó megoldású műsorát elfogadják a szervezők. A megyei válogatót november 26- án, szombaton 10 órától rendezik meg Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A találkozóra óvodai és iskolai csoportokat várnak. Jelentkezési lapot a művelődési központ információszolgálatánál lehet kérni és azt november 10-éig kell visszajuttatni. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a szegedi körzeti tévéstúdió olimpiai adását elemzi munkatársunk. Ugyanitt olvashatunk publicisztikát az oktatási törvényről, a tanári önállóságról. Tárcánk címe: Sokára terem a dió. Az ötödik oldalon szokás szerint gazdaságpolitikai jellegű írásokkal jelentkezünk. Olvasóink megtudhatják a többi között, hogy milyen nehézségek után állt talpra a kalocsai Kisgép Vállalat. Néhány élelmiszerfeldolgozó és mezőgazdasági nagyüzem pénzügyi helyzetétől*! érdeklődött ‘ilttddktftáf- sühk,fs izgalmas dólgókát tudott meg. Furcsa fémek címmel egy tudományos ismeret- terjesztő írást is közlünk. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1988. november 3-ai szám: Szabó Iréné: A szuperkocsma árnyékában. Rózsika és a szélmalomharc. (Riport a kiskunfélegyházi szakmaközi művelődési ház programjáról.) Állami Gazdaság, 1988. 10. szám: Taschner Attila: A szőlő helyzete a több éven keresztül ható fagykár után. (A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát ágazatvezetőjének írááa.) — Medgyesi Zoltánná: Számítógépek Helvécián. (A Helvéciái Állami Gazdaság osztályvezetőjének cikke.) — Böröcz Sándor: A kistermelőket integráló tevékenység jelentősége. (A szerző a Kiskőrösi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese.) Szabad Föld, 1988. 45. szám: Káposztás János: A „megtűrt növény” Tataházán. Minden tagnak egy-egy hektár. (A Petőfi Térmelőszövetkezetben folyó cukorrépa-termesztésről.) Nimród, 1988.10. szám: Ritka zsákmány. (Koncz István kecskeméti vadász szalonkazsákmányáról.) — Postafiók 227. (Fricska Imre kiskunhalasi olvasó írása.). November 3-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Salamon Béla-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor SZÖRNYETEG. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes November 4-én, pénteken 20—01 óráig: Éjszakai diszkó. November 5-én, szombaton 20 órakor: a STEP együttes koncertje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 3 órakor: A TÖRÖKFEJES KOPJA. Sz., magyar film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: ROCKY HORROR PICTURE SHOW. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. Héven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: TÁMADÁS A KRULL BOLYGÓ ELLEN. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 8 órakor: MAGYAR FILMKÖRKÉP. FÖLDINDULÁS. Stúdiómozi: 8 órakor: EGY ÉV KILENC NÁPJA. Szovjet film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor A MISSISSIPPI SZIRÉNJE. Francia film. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. Sz., mb., bots- wanai film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: A KIS SZEM- TANÚ. Sz., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor ÉN SZÉP KIS MÓSODÁM. Sz., angol film. 18 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor JÚDÁS HADMŰVELET. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 és 6 órakor NÉZZ KÖRÜLI Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek. 8 órakor: A ZSÁRU SZAVA. Sz., mb., francia krimi. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: BEFEJEZÉS NÉLKÜL. Sz., mb., lengyel film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor TRÓN, AVAGY A SZÁMÍTÓGÉP LÁZADÁSA. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: SOHA SEHOL, SENKINEK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős ki^dó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét* Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. XI. 3-án, megrendelés sorszáma: 830010 Szerkesztőség és.kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér- 1/A. 6001 Telefon: 27*6.11 Telexszám: 26-216 bmlv b. Terjeszti a Magyar Posta iPvifiiiMpHpPpivHViHH Előfizetési díj: egy nőnapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,*-« Ft,-, félévre: ‘ 258,T Ft, egy évre: , 516,— Ft. HU ISSN 0133 - 235x _^JHH|PPagra§Hi Előfizethető a nirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. M Elhunyt Mészáros János Meghalt Pióker Ignác