Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-29 / 284. szám

1988. november 29. • PETŐFI NEPE • 3 TERVTÁRGYALÁSOK UTÁN Hol döntenek a helyi tanácsok büdzséjéről? Beszélgetés Gaborják Józseffel, a megyei tanács osztályvezetőjével Fontos tárgyalássorozat zárult a múlt héten a megyei tanácsnál. Kilenc nap alatt száznégy település delegációjával egyeztették a néhány hét múlva záruló év tapasztalatait, valamint 1989gazdálkodási elképzeléseit a pénz­ügyi-és a tervosztály munkatársai. A tanácsi gazdálkodás 1986-ban életbe­léptetett reformja óta sokan emlegetik kritikusan ezeket a—hagyományo­san november végére meghirdetett — összejöveteleket. A bírálók úgy vélik:' ha ezeken döntenek továbbra is egy-egy település következő évi büdzséjéről, (költségvetéséről), akkor a jövőben sem teljesedik ki a demokrácia; a lényegi kérdésekről ugyanis így nem helyben döntenek. Mi indokolja ezeket a tervegyeztető megbeszéléseket, s miről dönthetnek tulajdonképpen a rgggtvevők? — a töb­bi között ezekről a kérdésekről beszél­gettem Gaborják Józseffel, a megyei tanács tervosztályának vezetőjével. — Fosztogatásból — osztogatás. Ilyen szemléletesen summázta nemrég egyik jeles szakértőnk a szocialista terv- gazdaság metódusait. E szerint az „ál­lam” tarol, majd az apparátus „félként papjai” közreműködésével visszaosztja a bevételek egy részét. Közismert, hogy régóta harcolunk e mechanizmus ellen, de nem könnyű sikert elérni. Sokan úgy vélik: hasonló a logikája a titokzatos „tervegyeztető tárgyalásoknak is” ... — Fontosnak találom, hogy a nyil­vánosság fórumain is szót váltsunk a napokban zárult tanácskozásokról. Meg kell fosztani végre minden miszti­kumtól ezeket az eszmecseréket. Szá­munkra is kellemetlen,.amikor tanács­üléseken azt tapasztaljuk: egyes helyi vezetők a gazdálkodási ügyetlensége­ket e tervértekezletek „igaztalan hatá­rozataival” próbálják mentegetni. Pe­dig ezeken a november végi konzultáci­ókon nem születnek határozatok, csak ajánlások. Az állami támogatás felosz­tásáról csak a megyei tanácsülés dönt­het ... — Egyik tanácselnök ismerősömtől hallottam a dialógus menetéről. A helyi vezetők, az alapelőirányzatok után, so­rolják a listát: Dusnokon gyermekorvosi státus, Solton iskola, Szalkszentmár- tonban tanácsi kultúrház kellene. Aztán önök, a tárgyalóasztal másik oldalán eldöntik: mi fontos, s mi nem?! — Nem akarom védeni ezt a tagad­hatatlanul elavult intézményt. Lehet, hogy ez volt az utolsó év, amikor ilyen eszmecserét rendeztünk. Alapos, elem­zésekre alapuló gazdasági megbeszélé­seket sosem tervezhettünk, hiszen az állami támogatás egy csekélyke hánya­dának elosztása mellett sokféle egyez­tetésre, tanácsadásra kell időt szentel­nünk a félórás találkozókon. Az érte­kezletek előkészítését egy, már négy héttel korábban, vagyis még október­ben postázott körlevéllel kezdtük. Ab­ban összefoglaltuk: mire kell figyelni a tervvázlatok elkészítésénél, milyen új rendelkezések, jogszabályok lépnek életbe 1989 januárjától. Közöltük pél­dául, hogy a VII. ötéves terv előirány­zatai nem tarthatók, s a szükséges át­rendeződéseknél milyen prioritásokra legyenek tekintettel a kollégák. Az ér­tekezleteken tehát mpr egy szerkesztett előirányzatot beszeltünk meg. Vita csak azon lehetett: hol van szükség korrekcióra. — Végül is mi dőlhet el az értekezle­teken? — Az, hogy mi álljon a tanácsülés elé kerülő költségvetési ajánlatban. (Persze, a tervjavaslatot a fórumon még biztosan bírálják, s valószínűleg módosítják is.) Mindenekelőtt összeír­juk, mit kell feltétlenül fedezniük a ta­nácsoknak. Intézmények működtetése, út, víz, kommunális fejlesztés, karban­tartás, szociális adminisztratív kiadá­sok. Ez az úgynevezett „kiadási szint”. Megnézzük a forrásokat is. Működési bevételek, föld-, lakossági és személyi jövedelemadó. A kiadás és a bevétel különbözetét az állam téríti... — Persze nem automatikusan ... — Nem: De ma már a bevételek többsége normatív jellegű, vagyis köz­pontilag szabályozott. A mérték nem a személyes kapcsolatokon múlik. — Van azért biztosan ilyen keret is... — 1986 óta csak testület dönthet — mégpedig kevés kivétellel csak a me­gyei tanácsülés — állami támogatások odaítéléséről. Azt nem mondom, hogy nem is kezdeményezhet ilyen döntést valaki. Naiv dolog lenne azt állítani, hogy a testületekben mindenkinek egy­forma tekintélye, befolyása van. Tehát, hogy minden ajánlatot ugyanazzal a mércével mérnek. Azt. viszont látni le­het, hogy az „egyebek” közt előterjesz­tett javaslatokat egyre többen vitatják. Nagyon remélem, hamarosan minden támogatási összeg egyezményes arány­ban lesz csak szétosztható. Én túlzónak tartom a megyei tanács újraosztó szere­pét. így könnyen előfordulhat, hogy akiknek van, annak még adunk, s akik­nek nincs, azoktól még azt is elvesszük, ami az elemi feltételekhez szükséges lenne. — Visszatérve még a tervegyeztető értekezletre. Ott mennyi pénz áll a „bi­zottság” rendelkezésére? Nézzük a részletes költségvetést. A tervek szerint jövőre 7,7 milliárd fo­rinttal gazdálkodhatnak Bács-Kiskun tanácsai. (Ennek csak egy marginális része az, amit a költségvetések korrek­cióinál mi számbavehetünk.) 972 millió jut például fejlesztésre. Egyeséges el­vek, normák szerint elosztva. Ötvenhét milliót visznek el a tanácsi vállalatok­nak adott árkiegészítések. (Ez a keret foglalja magába az állami lakások fel­újítására fordítható kevéske forintot is.) A legnagyobb tétel-;— 6,7 milliárd —az intézmények, hivatalok működte­tésére szolgál. A költségvetési tárgyalá­sokat így az idén 32 milliós kerettel kezdhettük... — Kik kaptak e pénzből? — Sokféle jogos igény fogalmazó­dott meg. Például van, ahol új intéz­ményt (iskolát,, sportcsarnokot) adtak át; vagy angol és német szakos tanárt vettek fel az általános iskolába; bőví­tették a nyugdíjasotthont. Ilyen esetek­ben szinte kivétel nélkül segítettünk. Volt olyan is, hogy megmaradt céltá­mogatási pénz, mert nem tudtak hoz­zákezdeni az iskolaépítéshez. Az össze­get — ideiglenesen — máshova osztot­tuk. Oda, ahol éppen fölgyorsították a munkákat, vagy ahol valami nem várt esemény miatt új intézmény építéséhez kezdtek. Újra és újra tapasztalnunk kellett: 32 millió nagyon csekély összeg a problémák megoldására. — Ön, a hivatásos jövőbelátó, ho­gyan ítéli meg: milyen lesz Bács-Kiskun jövő éve? — Sajnos nem örülhetek igazán, s nem mondhatok sok vigasztalót. Dek­larált elveinktől eltérően a tanácsok költségvetése továbbra is a maradékelv szerint alakul. Míg veszteséges ipari ágazatok még ma is szinte számolatla- nul kapják a dotációt, a humán szféra, az infrastruktúra, az oktatás, az egész­ségügy vagy a közművelődés háttérbe szorul az elosztásnál. Még a szintentar- táshoz sem elég a pénzünk. (Intézmé­nyeink működtetésének a színvonala, sajnos, a jövőben továbbra is romlani fog.) A belső tartalékok feltárása sem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Nehéz változtatni, míg az érdekeltség nem a korszerűsítésre, a racionalizálásra ösz­tönöz. Azért a legfontosabb célkitűzé­seinket 1989-ben sem kell feladnunk. Jövőre újabb hatvan általános iskolai és tizenkilenc középiskolai tanterem épül. Folytatódik a Gudmann-foki (Tass) regionális vízmű és az arzénes- víz-tisztító egységek építése. Juthat ál­lami támogatás a társulásos fejleszté­sekhez: út-, járda-, vízvezeték-építésre, a telefonhálózat korszerűsítésére. Farkas P. József A MÚLT ÁRNYAINAK ELŰZÉSE Kiemelkedni az elmaradottságból elismerése. Ennek állomásaként érté­kelhetjük a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének a közel­múltban történt megalakulását. Tud­juk, hogy a klasszikus nemzetiségi fo­galomnak egyik összetevője az egysé­ges anyanyelv, a másik pedig az önálló anyanemzet. Tulajdonképpen e két té­nyező hiányában tekinthetjük a ci­gányságot etnikai csoportnak. Ha vi­szont elfogadjuk, hogy á nemzetiség politikai kategória — márpedig kézen­fekvő, hogy az —, úgy feltételezhetjük, hogy a hazánkban élő cigányság a nemzetiségként való elismertetéssel történelmének új szakaszába lép. A bajai fórum résztvevői úgy nyilat­koztak, hogy nem több jogot kémek, csak ugyanannyit, mint más állampol­gárok. És segítséget ahhoz, hogy a ci­gányság sokszor halmozottan hátrá­nyos helyzetű gyermekei kiemelkedhes­senek a kulturális-szociális elmaradott­ságból. Gál Zoltán Cigányfórum Baján A bajai cigányfórum sok szempont­ból emlékezetes marad számomra. A József Attila Művelődési Központba összehívott tanácskozásra — először került sor ilyenre a városban — a- kör­nyező községekből is sokan eljöttek, s nem ültek szótlanul, hangot adtak a véleményüknek. — Mi okozta a cigányság elmara­dottságát? — többen feltették a kér­dést, és mindjárt válaszoltak is rá: / — A rengeteg megpróbáltatás köze­pette soha nem tudott ez a nemzetiség magára találni. A fasizmus alatti cigány­üldözés valóságos kóma állapotába hozta. Ezt követte a felszabadulás utáni időszak hibás gazdaságpolitikája, a ma­gánkisipar és a magánkereskedelem fel­számolása. Eltűnt falvainkból a vándor- köszörűs, a drótfonó, a szegkovács és a kosárfonó. Mind olyan ősi mester­ségek, melyben a cigányok jelentet­ték a szakma elit­jét. A következ­mény: nemcsak a létfenntartás le­hetősége, hanem a hagyományok folyamatossága is megszűnt szá­mukra. A környezet nehezen vagy egyáltalán nem tolerálja a lakóte­lepi vagy faluszé­li házakba kényszerített cigányság másságát. Pedig a másságra van ma­gyarázat. A földosztásnál csak az a ré­teg juthatott saját tulajdonhoz, mely már megelőzően is megállapodott pa­raszti életformát folytatott. A többség részére pedig maradt a putri és a leg­rosszabbul fizetett segédmunka. A szo­ciális-kulturális hátrány eközben mind jobban növekedett, csökkent viszont az iskolázottság szintje. A változás igénye minden érdekelt részéről nyilvánvaló. A kormányzat határozott szándéka találkozik a ci­gányság érdekképviseleti szerveinek együttműködő részvételével. A cigány értelmiség legjobbjai megegyeznek ab­ban, hogy a fejlődést csak a cigányság cselekvő közreműködésével lehet elér­ni. Fontos lépésnek ígérkezik a cigány­ságnak mint önálló nemzetiségnek az Díszgyertyák karácsonyra ... ,A debreceni gyertyaöntő,- Ötvös József és felesége az év végi ünne­pekre, kilenc színben 35-féle dísz­gyertyát készít. Ezek asztali teríték­hez és karácsonyfára egyaránt oda­illenek. Az úszó gyertyák — ilyene­ket is piacra dobnak — több órán keresztül világítanak a folyadék fel­színén lebegve. (MTI-fotó) Nemzedékek kézfogása Lajosmizsén minden hónapban meg­jelenik az a kis füzet, aminek tízegyné­hány oldalán tájékoztatják a lakossá­got, hogy hol, milyen eseménnyel vár­ják az érdeklődőket. Két esztendeje, hogy az Őszikék nyugdíjasklub prog­ramja is szerepel a kiadványban. Ám ennél nagyobb hírverés nem is kell ne­kik, mert összejöveteleikkel lassan ki­növik a nagyközség legtöbb embert be­fogadó helyiségét. Legutóbb ezért a Dózsa filmszínházba szólt a meghívá­suk. Ezen a napon a sütők bemelegítették otthon a konyhákat. Minden nő házi készítésű süteménnyel érkezett. Ám az is látszott rajtuk, ez alkalomból a meg­szokottnál többet álltak a tükör előtt. Készülődésük közben pár szót vál­tottam a klub elnökével, Bartal Imré- nével. — Á mi korosztályunk annak idején nemigen raktározhatott kulturális él­ményt. Csak a munka ... Ezért is első­sorban a szabadidő értelmes, kulturált eltöltésére alakultunk — mondta. — Nem kellett agitálni senkit. Két évvel ezelőtt kezdtünk szervezkedni, s hamar százötvenen lettünk. A kéthetenkénti foglalkozásokon is majd százan va­gyunk. Járunk Kecskemétre, a főváros­ba színházba, filmmúzeumi előadások­ra, van operabérletünk, történelmi elő­adássorozatot hallgattunk. Kirándulá­sainkra autóbuszt kapunk a.helyi Kos­suth Szakszövetkezettől vagy az általá­nos iskolától. — Megérkezett a legidősebb tagunk is, Tasnády Székely Zoltánná hívta fel figyelmem az elnöknő. — Nem maradok le erről — vette át a szót a klub korelnöke, aki 82 éves —, legalább tudok hová menni. Egyéb­ként otthon vagyok a fiammal. — A sok asszony között hogyan érzi magát a néhány férfi? — kérdeztem a hozzám közel ülőtől. — Valóban kevesen vagyunk, de nem bántam meg a belépést. Hatvan­hat évesen még űzöm az ipart termény­darálósként — ha nem is úgy, mint korábban. Nem mondom, hogy a ma­mával unatkoznánk otthon, mert min- . dig van mit dolgozni, de kell egy kis kikapcsolódás. Es a klubban olyan kel­lemesen telik az idő, hogy azt ön nem is hiszi. Együtt még a munka is öröm. A Kossuthban például társadalmi munkában meggyet meg almát szed­tünk. Jöttek az unokák is. A magas­tátrai kirándulásról nem is beszélve! Ahogyan közeledett a kora délután­ra szóló meghívás időpontja, úgy teltek a színpad előtti sorok, és az Őszikék csapata kiegészült a fiatal, sőt a legfia­talabb korosztály képviselőivel. Ugyanis Nemzedékek kézfogása készül ; t-eza program címe. A piros függönyön két évszám: 1038 Kgl 1988. Szórád László tanácselnök megnyitó szavai után —'egyebek kö­zött — ezeket mondta az irodalmi mű­sor összeállítója, tanítója, Prágai An­géla: — Azt tesszük, amire jövőt féltő sze­retetünk mindig indít, s amire képesek vagyunk. Részt akarunk venni még az életben. Bjzonyítani szeretnénk — ha idősebbek is vagyunk, s testi erőink már hanyatlanak —-, talán tapasztalati életbölcsességünkből még sokat adha­tunk a fiatalabb generációnak. A találkozó címéhez, az alkalomhoz, az évfordulóhoz méltán, gondosan ösz- szeállított, egyórás műsort láthatott a nagyszámú, érdeklődő közönség. Ezután a találkozó egyik vendége, Sipos József, az Életet az éveknek or­szágos nyugdíjasklub baráti kör veze­tőségi tagja elmondta, hogy az Őszi­kékkel az NSZK-beli casseli nyugdíja­sokhoz készülnek — tapasztalatcsere­látogatásra. Búcsúzóul szóra bírtam a tágra nyílt, fekete szemekkel figyelő, copfos hajú legkisebb szereplőt, Kisjuhász Juditot. — Tudod-e most már, hogy mit je­lent a nemzedék? — A bátyus a legöregebb, én csak ennyi vagyok — nyitotta szét egyik ke­zét... ' * Pulai Sára OLVASÓNK ÍRJA Levél Kanadából Kedves Honfitársak! Tisztelt Szerkesztőség vagy Szerkesztő Urak! Én már nem is tudom, hogy mi a megszólítás otthon, s nem akarok senkit sem megsérteni. Nem is tu­dom, hogy miért írok, de valami késztet rá. S ha már én áldoztam időt az írásra, remélem Önök is vesz­nek időt rá, hogy elolvassák, mielőtt a papírkosárba dobják. így kezdődik az a levél, mely a napokban érkezett szerkesztősé­günkbe a távoli Kandából. frója, Gömöri István — a névjegyen Ste­ven Gomori Frederictonból — el­mondja magáról, hogy Lajosmi­zsén született, valamikor a 10-es években. Felidézi Kecskeméthez fű­ződő emlékeit. Megíija, hogy leg­utóbb 1983-ban járt idehaza. Majd így folytatja: — Talán azért írtam le mindezt, mert még a múlt évben postán meg­jött az Önök újságja, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Gondoltam, vplaki viccet csinált velem. De az újság csak jött. Jóval később tudtam meg, hogy egy unokatestvérem ren­delte meg Lajosmizséröl, amiért há­lás vagyok neki. Engedjék meg, hogy véleményt mondjak a lapjukról. Jól szerkesz­tett, színes, betölti a hivatását. A nemzetközi hírei, mire ideérnek, persze már elavultak, de igen tárgyi­lagosak. Jobban, mint az itteni angol nyelvű lapok. A hazai politikai cikkek túl hoszr szúak, szinte unalmasak. Tudom, hogy a Petőfi Népe politikai lap. De vajon a hazai olvasóknak van-e tü­relme vagy ideje a teljes végigolvasá- sára? A Magyar Hírek rendszeresen ír arról, hogy őrizzük meg nyelvünket, magyarságunkat. De mégis, sok ide­gen szót használ, amire megvan a jó magyar kifejezés is. És az Önök lap­ja? Otthon már nem ellenőriznek vagy vizsgáztatnak, csak „tesztel­nek". Nem kölcsönöznek, csak „lí­zingelnek”. Már plakát sincs, csak „poszter”. A lányom, aki bennszülött kana­dai, majdnem tökéletesen beszél, ír, olvas magyarul. Amikor tavasszal itt volt St. John-ban a sakkvilágbajnok­ság, beszélgetett a hazai sakkozók­kal. Közöttük említett valamilyen Attilát is, aki arrafelé lakik. (Grósz- péter Attila, a kecskemétiek sakk- nagymestere versenyzett Kanadá­ban. A szerk.) Vajon, ha a lányom nem magyar, hanem egy világnyelvet tanult volna, jqbban járt volna? Ez kétirányú utca. Úgy otthon, mint itten, fontos a ma­gyarság, és a tiszta magyar nyelv megőrzése. És ebben Önöknek nagy a felelősségük. Gondolom, hogy ebben az egyben egyetértünk. Nekünk itt sem közömbös a szülő­hazánk sorsajövője. A magyar népnek, önöknek a leg­jobbat kívánom: Gömöri István Tisztelt GömöriTJr! Kissé bennünket is meglepett, hogy a kanadai Frederictonban, a Montgomery Street 491. szám alatt valaki rendszeresen olvassa a Petőfi Népét. Köszönjük lapunkról írott elismerő sorait, és köszönjük a bírá­latot is. Van mit megfogadnunk be­lőle. Ami pedig a magyar nyelv ápo­lását, megőrzését illeti: egyetértünk. De nem csupán ebben az egy kérdés­ben. Miért is ne értenénk szót egy­mással, itthon és a hazától távol elő magyarok? Hisz egyikünknek sem közömbös szülőhazánk sorsa, jövő­je. Ez így természetes. Üdvözli Önt és családját a Szerkesztő TANFOLYAMMAL SEGÍTENEK A harmonikus szülő-gyermek kapcsolatért A szülők és a gyermekek harmo­nikusabb, kiegyensúlyozottabb kapcsolatát segítő pszichológiai módszereket januártól már rend­szeresen tanfolyamon oktatják a szülőknek a budapesti Pszicho- team Mentálhigiénés Módszertani Központban. A módszer lényegét — amelyet napjainkig 15 ország­ban több mint 800 ezer szülő sajá­tított el — Haas György, a köz­pont vezetője foglalta össze az MTI munkatársának. A szülők s a szakemberek köré­ben is egyszerre többféle nézet él arról, melyek a gyermeknevelés legmegfelelőbb módjai. Korábban sokan úgy vélték, az a helyes, ha a gyermekek mindenben alkalmaz­kodnak a felnőttek életviteléhez, s akaratukat, érzelmeiket nem nyil­vánítják ki. Elterjedt ezzel szem­ben az a nézet is, hogy — mivel a gyermekek vágyait nem szabad el­fojtani — a szülő engedjen min­denben kérésüknek. E két szélsősé­ges nevelési módszer helyességét azonban a tapasztalatok megcá­folták mutatott rá a központ vezetője. A tekintélyelvet valló szülők gyermekei ugyanis többnyi­re örömtelen, labilis, sőt neuroti­kus felnőttekké válnak, a „szabad­jára engedett” gyermekek pedig később sem tudnak kellőképpen uralkodni önmagukon, konfliktus­tűrő képességük nem alakul ki eléggé, s gyakran saját érzelmeik kiszolgáltatottjai lesznek. A Szülői Eredményesség Tanítá­sa elnevezésű módszert Thomas Gordon amerikai gyermekpszichi­áter dolgozta ki, több éves klinikai gyakorlat során szerzett tapaszta­latait felhasználva. Alapelve az: mindkét fél „tartsa tiszteletben” a másik véleményét. Alakuljon ki szülő és gyermeke között olyan kétoldalú kapcsolat, amelyben a felnőtt nem visszaél a hatalmával, hanem él a többlet tudásával. Ezt az elvet felhasználva indított a pszichiáter elméleti és gyakorlati tudnivalókat egyaránt magába foglaló tanfolyamokat. Azokon szülőknek — tartozzék gyermekük bármely korosztályhoz—részletes tanterv és munkafüzet étlapján ok­tatják a jobb kapcsolatteremtést, illetve -tartást segítő pszichológiai módszereket. A résztvevők vissza­jelzései szerint a tanultak alkalma­zásával nagymértékben csökkent konfliktusaik száma gyermekeik­kel. Az amerikai Gordon Intézet Szülőképző Iskolájával — a Lares Humán Szolgáltató Kisszövetkezet közvetítésével — tavaly vette fel a kapcsolatot -F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, a gyermeknevelésről szóló „Már százszor megmond­tam” című könyv szerzője. Az intézet munkatársai azóta 20 magyar szakembert képeztek ki a módszer tanítására, s ez év tavaszá­tól a fővárosban és több vidéki vá­rosban megkezdték a szülők okta­tását. A Központban januártól tíz­hetes tanfolyamokat indítanak. A módszerről, s a tanfolyamról december 8-án tájékoztató előadást tartanak az érdeklődő szülőknek Budapesten, a Jókai Klubban. t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents