Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-11 / 243. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. október 11.

i. Művészet, de kinek?

„Nincs szaluid jegy jól haladni a korral". vetette papírra Illyés Gyula. Vagyis az önmagát ismerő és világát felmérő, etikailag szilárd, a cselekvésben bátor, vállalkozó embernek van meg a joga-és esélye ,.u teljes érrekü alkotó létre". Ma ez hatványozottan érvényes. Amit pedig Bartók című versében fogalmazott meg: hogy „te bennünket növesztés:, azzal, hogy mini egyenlőkkel beszélsz velünk", ez valamennyiünk igénye: politikában. munkahelyen, a kulturális éleiben, hogy felnőttként kezeljük egymást, E két idézet mintegy mottója is a következő gondolatsornak, mély a művészetről, a művész és befogadó kapcsolatáról, a művészetek társadalomban elfoglalt helyéről, tunkcióirot szót.

• n . □ □’

A változások korát éljük, s szerencsére nem csak mondjuk, cseleked- jiiíc is. Egy olyan mérvű társadalmi változás részesei vagyunk, amely nemcsak hogy a társadalmi-gazdasági szférában idéz elő módosulásokat, hanem a kultúrában, a művészetek társadalmi és egyéni megítélésében is. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett társadalmi-gazdasági fejlődés eredménye a ma létező és napjainkat is át- és átszövő technika, az életmódunkat is alapjaiban megváltoztató urbanizáció; vagy az iskolázottság fokának javulása, széles körűvé válása pedig nemcsak a befogadók arculatát, a közeget változtatták meg, hanem a műveltségeszményt is módosították, alakították. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy ezek a társadalmi, politikai változások nem kis mértékben befolyásolják a művészetek mai helyét és szerepét is. Ez akkor is igaz, ha Bács-Kiskun megyében a kulturális intézmények adatai biztatóak. Ezekből emelünk ki néhányat.

A színházi előadások száma csökkent. Amíg 1975-ben 559 volt, addig 19S0-ban 448, 1985-től emelkedés tapasztalható: 324, majd 1986-ban 336, mig tavaly ez 454. Az előadásokat látogatók száma 246 ezerről 113 ezerre esett vissza. Mégis minden 1000 lakosunk közül 204 jár színházba - legalábbis a KSH 1987. évi statisztikája szerint.

A filmszínházak és előadások száma is csökkent az elmúlt években. Amíg 1975-ben az előadásszám 35 493 volt, ez 1987-re 31 804-re esett vissza, a látogatók száma pedig 3 687 000-ről 2 831 000-re. Egy-egy lakosunk évente körülbelül ötször megy moziba.

De ne ámítsuk magunkat: ezek az adatok csak a megvett belépőjegyek számát rögzítik, s nem szólnak a több ezer, ún. fantom nézőről, vagy azokról, akik az első felvonás után otthagyják a színházi előadásokat.

A múzeumok száma Bács- Kiskunban az elmúlt másfél évtizedben 25-tel növekedett. Tavaly 339 múzeumunk, közgyűjteményünk volt: A kiállítások száma is majd’ megduplázódott, 60-ról 115-re. A látogatók száma ugyancsak emelkedett, 227 ezerről 488 ezerre. Aztán: ma Rács-Kiskunban 125 művelődési otthon jellegű intézményt tart számon az 1987. évi statisztika, a családoknál pedig 136 103 televíziókészülék van.

Mindezeknek valami befolyásuk, -hatásuk csak van az itt élők műveltségére?! De nem az egyedi hatást keressük, hanem a művelődéspolitikában létező átlagmegnyilvánulásokat, tendenciákat villantjuk fel a következőkben — a teljesség igénye nélkül.

□ □ □

Ma a kulturális, művészeti életben is meghatározó a gazdaságosság. S ez mint alappillér döntő, befolyásoló tényező is. Nem vulgarizálása az ügynek annak kimondása, hogy egyes intézményünk müködé'sében az ún. „lappangó ökonomista” szemlélet húzódik meg, mely főleg a bevételi eredmények elérését tartja „éltetőnek”. Itt-ott torzult szemlélettel is találkozhatunk, például, hogy mindent értéknek tartanak néhány intézményben, ami pénzt hoz. S ez az érték egyenlő a forintban kifejezett értékkel. Nem csupán leegyszerűsítés annak kimondása, hogy ma igenis ható és működtető tényező a pénz a kultúrában. A pénzszűke ugyanakkor— a színházi előadás köntösében megjelenő hakni, a különböző humorbrigádok fellépései stb. — azt eredményezi, hogy annak devalválódását, kommercionálódását figyelhetjük meg, amit úgy nevezünk, hogy kultúra.

Amikor a gazdaságosságot hangoztatjuk, ebbe az is belefér, hogy az igazi nemzeti értékek találkozzanak a közönséggel, a másik pedig az, hogy a nemzeti kultúránk érdekeit szolgáló közvetítő rendszer köteles- ségszerűen tovább fejlődjön, korszerűsödjön. Igaz, hogy a fizetőképes közönségre való hivatkozás itt-ott eleve meghatározója az alacsony igények kielégítésének. De mi is az a fizetőképes igényszint? Az, amikor egy-egy sikerfilm megtekintése a 4 tagú családnak 200 forintba, egy színházi előadás ennek másfélszeresébe, ugyanez Budapesten egy ezresébe kerül? Vagy: az, amit a fiatalok kedvelnek és olcsónak tartanak, a diszkó, amely a motorizációt is jelenti egyben? Vagy: a tervbe vett, sok esetben baráti, hierarchikus csatornán megrendelt kiállítások, melyek a sznobizmus túlélését hivatottak biztosítani? És nem is beszélve most arról, hogy ez utóbbi rendezvények néha mecenatúrával is felérőek?

A lényeg: egyre nehezebb ma, 1988-ban egyidejűleg kielégíteni a közönség igényét, a társadalmi szükségletet. s mellette még javítani is az Ízlésüket, sőt a kulturális fejlődést társadalmi szinten is „megkívánni".

Szokásaink megváltozása, a művészetek közvetítő rendszerének átalakulása, mind a fizetőképes keresletben, mind a kínálatban új helyzetet eredményez. A tömeges igénnyel

— ezen belül is a szórakozás iránti igénnyel életünk több területén számolni kell: ezért a művelődés és kikapcsolódás, a műveltség, az érték és szórakozás egymást ma már nem kizáró, hanem egyre inkább egymást feltételező — sokunk által bevallott vagy elhallgatott 3 természetes és jogos emberi igény.

A kultúrában az értéket kereső ember számára Csajkovszkij épp úgy érték lehet, mint Kodály, Csehov és Spíró György, Jancsó Miklós, Pier Paolo Pasolini és Kuroszava. S mellettük megfér a műveltség toleranciáját tekintve mint kikapcsoló funkció Moldova György, Agatha Christie vagy a film „fenegyereke”: Steven Spielberg. A műveltség, az általános kulturáltság végzi el azt a szelekciót, a kiválasztásban a garanciát, ami egyben meg is védi az embert a bóvlitól. Sietve tegyük mindehhez hozzá, hogy az effajta védőháló nem mindegyikünk feje fölött van meg. Például: videovilágunkban a sok érték mellett

— valljuk be őszintén: itt-ott az értéktagadó, a primitív ösztönöket kiváltó — kulturális szenny kategóriájába tartozó produktumok is forgalomba kerülnek.

□ □ □

A művészet —: Lukács György szerint -^valamiképp mindig az élet kritikája. Ha pedig funkcióját tekintem, a művészet sokfunkciós, mert mindig az ember egészéhez szól. Ebben a „sokhatásban” a napi mennyiségi fogyasztói szükséglet épp úgy jelen van, mint az esztétikai-minőségi kívánalom. De a művészet sokfunkcióságából érdemes néhányra figyelemmel lennünk, amikor minderről szót ejtünk. Például: a gyakorlati funkciók közül a készségfejlesztő mellett számunkra —a gondolatsor —végigvezetése • szempontjából j—- most a kommunikatív a legérdekesebb. Hisz a művészet mint külön, nyelv lényege, hogy gazdagabban és teljesebben szól az emberhez, és az emberről, benne érzelmeket kiváltva. A művészet — ahogyan azt Király István megfogalmazta „a lelki higiéniának, az érzelmek rendben tartásának nélkülözhetetlen eszköze... Az igazi művész pedig az, aki e nemes teret úgy használja, hogy művével az életet igenlő, az értékeket becsülő hatásokat kiváltja a befogadóban."

br. Kovács István

(Folytatjuk)

Két ország — közös zenekar

Interjú Fischer Ádámmal, a Haydh-fesztivál igazgatójával

Burgenlandi Haydn Fesztivál — hirdeti a plakát és szórólap. A Magyar —Osztrák Haydn Filharmonikus Zenekar hangversenyei Fertődön és Eisenstadtban (Kismarton). Műsoron a G-dúr (Üstdob) szimfónia, a fisz- moll (Búcsú) szimfónia, a Sinfonia Concertante, a G-dúr (Katona) szimfónia, a Királyi Zene Társaság indulója. Énekel Komlósi Ildikó és a világhírű Peter Schreier. A fesztiválról Fischet' Ádám karmesterrel, az ünnepi játékok zenei vezetőjével beszélgetünk.

. — A fesztivál-létrehozását a burgenlandi tartományi kormányzat kezdeményezte. Már tíz éve szerettek volna Haydn-fesztivált rendezni. Egyik hivatalnokuk, aki ezen a területen dolgozott, megemlítette nekem ezt az elképzelésüket, és ismerve az én Haydn- rajongásomat, felkért a. tervek összeállítására.

— Hogy jött létre a kétnemzetiségű zenekar?

— Az osztrák—magyar kulturális rokonság sokkal

mélyebben gyökerezik az erttbe- rek mentalitásában, mint aho-. gyan sokáig gondoltuk. Zeneileg pedig a magyar zenei stílus nagyon hasonlít a bécsire, annak ellenére, hogy évekig nagyon nehéz volt az érintkezés.

A magyarok ösztönösebbek, az osztrákok kifinomultabbak. Gondolatilag és érzelmileg így az előadás kiegészítő- dik. A zenészek sokat tanulnak egymástól. A legtöbbjükkel személyes a kapcsolatom. Az Állami Hangverseny Zenekar -tagjaival még együtt jártunk a konzervatóriumba. Ma már ők a magyar zenei élet jelesei. A Bécsi Filharmonikusokat 1980 óta vezénylem. Életem első húsz éve Magyarországhoz köt, s ez meghatározó. De Bécsben végeztem a zene- művészeti főiskolát. Bécs zenei központ. Karl Böhm, Karajan ; s kitűnő zenekarok fémjelzik. A magyar és osztrák zenészek tudnak együtt dolgozni, ez már az első közös hangversenyen megmutatkozott. A fesztivált első alkalommal 1987 nyarán rendeztük meg. Állandó tagjaink vannak, akik rendszeresen fellépnek velünk. Ez nem azt jelenti, hogy egyeztetési gondok és egyéb elfoglaltság miatt nem fordul elő változás. Ä próbák kétnyelvűek. Pár napig próbálunk a helyszínen, akkor következik a műsor, majd a lemezfelvétel.

— A magyarok is Einsenstadtban laknak?

, — Nem. Ők Sopronból járnak át busszal. A világútlevél számunkra is

Fischer-Ádám portréja.

• Az eisenstadti (kismartoni) kastély.

könnyített kicsit. A nemzetközi politikai helyzet enyhülése tette egyáltalán •lehetővé, hogy létrejöjjenek ezek- a hangversenyek, hogy két ország közös zenekart alapíthasson. Remélem, hogy ez a jövőben egyre természetesebb lesz. A zenekar osztrák intendánsa, Wilhelm Hübner soproni születésű. Nyugdíjazásáig, tizenöt évig volt a Bécsi Filharmonikusoknál. Lelkes szervezője és támogatója ennek az ügynek. Ő mesélte, hogy gyermekkorában gyakran járt Kismartonba, a templomba Ha^dn- orgonamuzsikát,hallgatni. Most, hetven éven felül, azt reméli, hogy olyan lesz az együttműködés, hogy a zeneszeretőket az országhatárok nem választják el egymástól.

, — A helyszínek, a gyönyörű kastélyok szinte kétszáz év óta várnak méltó eseményekre. A fesztivál két helyszínű. Szervezése egyszerű volt?

Sajnos, nem számoltam azzal, hogy mindkét kastély nehezen megközelíthető, s egyelőre nem rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyekre a messziről idelátogatóknak szükségük van. Nincs még megfelelő szállás és étkezési lehetőség. Autó nélkül csak a legelszántabbak tudnak eljönni, mert vasút sincs a közelben. Ha javulnak az utazási feltételek, akkor bizonyára több hangversenyt is tudunk rendezni. Budapesttől mindkét helyszín messze van. De jó hír, hogy ma már lehet az eisenstadti koncertekre jegyet venni forintért is.

— Az igazi nemzetközi zenei élet Haydn idejében Fertődön volt. Haydn ma is igényt tarthat ekkora érdeklődésre?

— Mindenféleképpen. Négyéves voltam, amikor először hallottam az Üstdob szimfóniát. Azóta a-Haydn-muzsi- ka számomra a legnagyobb öröm. Talán ezért is választottak engem művészeti vezetőnek, mert hangversenyeimen Haydn műveit gyakran vezénylem. Be szeretném bizonyítani, s ezt a közön-. ség reakcióin is le tudom ,mérni,

hogy a „kedves, de kicsit unalmas” közhiedelem szörnyű és igazságtalan vád Haydnnal szemben. Ez a muzsika színes, szenvedélyes és érdekfeszítő, az előadókon múlik, hogy úgy is hangozzék.

Szeretnénk operákat is játszani, mint Mária Terézia, idejében. Eddigi bemutatóink visszhangja meggyőzött arról, hogy ez az osztrák—magyar zenei stílus igenis bizonyít valamit. Az egész világon ezt hirdetjük. Az angol—amerikai Nimbus lemezcég évek óta emeli lemez- felvételeink számát. Az 1987-es Haydn- fesztivál lemeze nagyon szép sikert ért él Japánban, a tíz legjobb kiadvány ‘ között szerepelt. Júniusi koncertjéinket is CD-lemezre vették, és a szeptemberit is felveszik. Mindezek biztatnak bea- nünket. A forintért vásárolható jegyek, az utazási feltételek könnyítése mind azt jelenthetik, hogy a zeneszeretők közelebb kerülhetnek egymáshoz. Haydn 'muzsikája nem a múlté, hazai kincsünk, amely egyben nemzetközi. A koncertek, a lemezfelvételek sikere bennünket igazol. Az osztrák—magyar zenei stílus nem csak tradíció. Hiszek a jövőjében, mint ahogy abban is, hogy Haydn muzsikája öröm a mi szívünknek is. .

J. Á.

A SZÍNHÁZ ÚJ TAGJA: SERES ILDIKÓ

Énekelni, nevetni, nevettetni

KÖNYVESPOLC

Tiszavirág életünk

.4 szépség sokféle. A gyengébb nem esetében mégis hamar, egyszerűen lemérhető. 1‘ersze nem egyértelműen a közismert mértékegységekkel — kilogramm, centiméter stb. —, sokkal inkább azzal, hogy egy fiatal, csinos nő puszta megjelenése milyen heves, ref- lexszeru működésbe hozza áz erősebbik nem nyak- és szemizmait.

A fenti okoskodásra a minap vetemedtem, Kecskemét egyik kedves presszójában, a Bohémben. Ide vártam „interjúalanyomat”, Seres Ildikót, a megyeszékhely Katona József Színházának primadonnáját, akit az új évadban szerződtetett a teátrum direktora. Amikor belépett, majd magasan és magabiztosan, csinosan és mosolyogva elindult az asztalok között, néhány pillanatig csak a cipője koppanását lehetett hallani. A vendégsereg férfí- tagjai ugyanis, nyak- és szemizmaik kényszerének engedelmeskedtek, amik a jelek szerint, olykor képesek ellopni az energiát a hangszálaktól...

— Előfordul, hogy az embernek nem jön ki hang a torkán. Egy primadonna viszont a hangjából cl. — Így igaz.

— Ön mióta?

— Ének-zenei általános iskolába jártam szülővárosomban, Székesfehérváron. Azután jött a' gimnázium, majd felvettek a Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban kaptam meg a diplomámat, s még abban az esztendőben a győri Kisfaludy Színházhoz szerződtem.

—- Azonnal primadonnának?

— Nem, dehogy. Az énekkarban kezdtem, azután egyre több, illetve egyre nagyobb szerepeket kaptam.

— Például?

— Egyebek mellett a Carmenból’ Frasquita, a Koldusoperából Lucy, a Cigányprímásból Juliska, a Parasztbecsületből Lola szerepét oszr tották rám. Olyan zenés darabokban játszhattam, amelyekben az ének mellett sok a prózai rész is. Köztudott, hogy a mi mesterségünket megtanulni- igazán csak a színházban lehet. A Győrben töltött öt esztendő alatt én nagyon sokat tanultam. Bor József igazgató-rendezőtől és Somos Zsuzsa koreográfustól, akivel most újra együtt dolgozhatom.

— Miért jött el, miért szerződött éppen Kecskemétre?

— Megtudtam, hogy primadonnát keres az itteni színház, s úgy gondoltam, mindenképpen hasznos, ha egy bizonyos idő múltán más társulatban is kipróbálhatom magam. Az ének, a. tánc mellett nagyon szeretek nevettetni — ahogy nevetni is. Éppen ezért szívesen emlékszem vissza eddigi szubréttszerepéimre.

— Most Kálmán Imre Á cirkuszhercegnő című operettjét próbálja, amelynek október 21-én lesz a bemutatója Kecskeméten. Ha jól tudom, a címszerepet kapta.

— Igen. Kettős szereposztásban, vagyis Nagy Annamáriával felváltva játsszuk Fédorát. Számomra nagyon fontos, hogy ízig-vérig emberi

legyen egy szerep. Fedora hús-vér nő, igazi szenvedélyekkel, s éppen ez teszi maivá ezt a század elején játszódó darabot.

— Az évad többi bemutatóit tekintve, melyekben láthatja még a közönség?

— Azt még nem tudom. Valószínűleg a zenés darabokban. Lényeg, hogy a rendezőkkel, partnereimmel őszinte szakmai és emberi kapcsolatom lehessen a jövőben is. Ez, azt hiszem, minden művésznek fontos.

Mielőtt elsietett az esti próbára, még elmesélte Kecskemét új primadonnája, hogy eredetileg újságíró akart lenni, s készült is tudatosan a „toliforgatói” pályára. Ettől kicsit úgy éreztem magam, mint a jósnő, aki jósolás közben jött rá, hogy egy másik jósnő jövőjében kutakszik. Persze tudom, hogy Seres Ildikó jövője a kecskeméti színpadon, mindenekelőtt a saját tehetségétől függ, jósolgatás- nak semmi helye. Mindenesetre biztató előjelnek tűnt, amit és ahögy, a színházról és önmagáról mondott. Nem kevésbé azt a tényt, hogy amikor elindult az ajtó felé, a környező asztaloknál ülő férfivendégek megint nehezen tudtak úrrá lenni nyak- és szemizmaikon ...

Koloh Elek

MÁTYÁS FERENC:

„Szeretnék lenni” kiáltotta világgá több mint fél évszázada első kötetének címével is a Kiskunsághoz oly sok szállal kötődő Mátyás Ferenc. Hiába: „elhull a virág, eliramlik az élet”, mint írta hajdanán a nagy példakép. Sokadik, legújabb kötetében „Tiszavirág életünk” Novemberem című versében (is) úgy érzi: „arcom is vénre véste az idő, I az elmúlásból az a pillanat, / amelyben megláthatom magamat". A természet törvényeit szelíd belenyugvással tudomásul véve tudatja: „búcsúzik a lét a hátam mögött”. A kórházi ágyon, sápadt arcok közt vergődő szívével, „a szörnyeteggé aljasult remény” társaságában, a ,fájdalom bilincseitől", meg- kínzottan töpreng: „mert az utolsó ősz talán / most csukja le fölöttem kisírt szemét”.

. A „test romjain", „a lélek erejével" felülemelkedő író távozó barátok, költőtársak nyomában gyakorta kényszerül a farkasréti temető-szállásra. „Elbatyuzott a halál" Vészi Endrével, „a leghívebb barátom" -mai, „az üres semmibe" hullt Pilinszky, „ócska pléhdarab" a takarója immár testvéröccsének, „a virrasztó gyászban körülállt" mesterembernek.

Mit tehet Mátyás Ferenc, mit tehet a költő? „Mint nyáj nélkül maradt elcsapott juhász,) őrzöm az időt, e lyukas furulyát". Idézi „az örömöt adó varázst", az ifjúságot, a hajdani randevút, amikor „neked szólt csak a madárdal?", hívja pogány Madonnáját, a kiskun Erzsébetet. „ .. .a jüre dobott piros kalapod / eltakarta a bugaci napot, / ahogy habzsoltuk a hús gyönyörét”, „kadarka bőröd, \ tüzes sugara mind rám verődött" (Tiszavirág életünk).

Újra és újra föltünedezik a titokzatos homoki metropolis; „s Kecskemét, bezárt világod, / cifrapalotád mit rejtett? — barackhegyeik mögé bújt, I a magányba kérges lelkek”. Volt itt baj, halál tömérdek, „szívem mégis itt melegszik / futóhomok parazsánál, / s te hullámoztattál tovább". Az új lakónegyed szoboróriásánál szemlélődve így búcsúzik Kecskeméttől: „hogy mire jutsz munkád jussán — Széchenyi nézi a térről". Csak burkolt haraggal képes szólni értékeink elsatnyulásáról. Maga is tudja, hogy szükségszerűen változnak körülményeink, hol a kancsó hiányzik, hol a bor, mégis sajnálja „megöli a Verset a világ" (A menekülő

vers). Figyelmeztet féltő indulattal: „Majd még menekülnétek / vissza a természetbe", „Urran- devúk helyett lenn / űznéd inkább a lepkét, / majd még isten is kéne, / menekülnél zokogva / e vigasztalan létből / barlangjainkba vissza, / ha felismered, hogy szép / autód hiába száguld, I már a légtér is betelt / és sehol sincs országút" (A szeretet tűzönéi).

Jó, jó, döccennek olykor a rímek, újságcikkszólamok könyökölnek ki hitelesen költői sorpk közül, eszközei ki-kicsor- bulnak korunk adta élmények verssé szikráztatásakor, az első pillanatra tágnak vélt horizontja közelebbről szemügyre véve szűkösnek bizonyul, de tagadhatatlanul megkülönböztethető, egyéníthető költő.„Gyertya voltam csak, nem szivárvány, de fény..." (Mint kit a puszta).

Igazán szép sorokat, képeket őrzök nemrégiben megjelent kötetéből: „Elaludt a villanylámpa, I ide szállt a lila zsálya I Illata párnádra" (Irén altatója). „Kékre vert éveim / megkoptak a hajszán" (Csodaváró).

(A Tiszavirág életünk a Szép- irodalmi Kiadó gondozásában jelent meg.)

Heltai Nándor